Oldalak

2026. június 5., péntek

Csalódás és elkeseredés

Forsthoffer Ágnes kérjen bocsánatot a vajdasági magyar közösségtől!

            

Illusztráció: Balla Lajos Laci
https://vmplenum.rs/2026/06/04/balla-lajos-laci-2/

 

A vajdasági magyar közösségben az utóbbi napokban két esemény is heves reagálásokat váltott ki és borzolta a kedélyeket.

Az egyik Forsthoffer Ágnesnek, a magyar Országgyűlés elnökének, a TISZA párt egyik alelnökének szerbiai látogatása, a másik pedig a Purger Tibor által szervezett szabadkai médiatalálkozó volt.

 

Forsthoffer Ágnes, a magyar házelnök első külföldi útja Belgrádba vezetett, ahol az Interparlamentáris Unió világkonferenciáján vett részt.
Alkalom volt ez arra is, hogy a magyar házelnököt június 2-án fogadja Ana Brnabić, a belgrádi parlament elnöke, Szerbia egyik legnépszerűtlenebb politikusa.

Szerbiai útját az elnökasszony június 3-án Szabadkán zárta, ahol Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke fogadta.

Az eseményről készült fotón jól látszik, hogy a találkozón csupa VMSZ-es vezető volt jelen: Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke, Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere, valamint Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. És ez még nem minden: az eseményre csak a Magyar Szó és a Pannon RTV kapott meghívást a házigazdától, azaz a VMSZ-től. Magyar Péter szavait parafrazálva: az anyaországi támogatásból működő, a VMSZ által kontrollált két médium, amely az elmúlt időszakban egy az egyben Fidesz-propagandát közvetített.

Az eredetileg „turisztikai szakember, szállodavezető” Forsthoffer Ágnes szabadkai látogatását a kommentek özöne követte.
A budapesti Napló internetes portálon A magyar parlament elnökének óriási baklövése című bejegyzés alatt 71 komment található[1].
A kommentek szinte kivétel nélkül csalódottságot és döbbenetet fejeznek ki, az elnökasszony szabadkai kézfogását pedig tapasztalatlan hibának, súlyos tévedésnek nevezik. – Ez nagy pofon a vajdasági másként gondolkodóknak, vagy nevezzük őket ellenzékieknek. Nem ilyen hozzáállást vártunk... – írta az egyik kommentező
[2].

A vajdasági magyarok körében a felháborodást csak tetézte Forsthoffer Ágnes bejegyzése a Facebook-oldalán, amelyben egyebek mellett ezt írja: „Kiemelendő, hogy a VMSZ rendkívül fontos szerepet töltött be a szerb és a magyar nép történelmi megbékélésének elősegítésében. Kezdeményezésük nyomán 12 éve helyezte hatályon kívül a szerb kormány a Benes-dekrétumokhoz hasonló, a magyar lakosságot kollektív bűnösséggel sújtó 1945-ös határozatokat. A közös történelmi múlt neuralgikus pontjaival történő szembenézés lehetővé tette egy új, bizalmi légkör kialakulását a két nemzet között, amely egy békés együttélés alapjait fektette le. Kívánom, hogy szolgáljon példaként ez a gyakorlat más nemzetek számára is!”[3]

A bejegyzés nemcsak „pontatlan és egy kissé bugyuta”[4], hanem a kollektív bűnösség megszüntetésével kapcsolatos hamis tényeket is tartalmaz. A sajkásvidéki magyarok kollektív bűnössége csak a „jövőre nézve” – nem pedig az 1945. évi határozatok meghozataláig visszamenőleg – szűnt meg.

A Szabad Magyar Szó egyik kommentátora meg is jegyezte: „Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán. Nagyon sajnálom. Ez az a VMSZ, amely miatt az elmúlt 10 évben 70 000 magyar hagyta el Vajdaságot. Ami a »történelmi megbékélést« illeti, Áder János megkövette az ártatlan szerb áldozatokat. A mindenkori szerb elnökök (Nikolić, Vučić) ezt SOHASEM tették meg a magyar áldozatokkal!!!”[5]

Az elnökasszonynak nem ártana tájékozódni ebben a témában is. Nem szégyen valamit nem tudni, szégyen valamilyen hazugságot igazságként terjeszteni!

Pásztor Bálint VMSZ-elnöknek kapóra jött a házelnök látogatása, amit sokan a VMSZ rehabilitációjaként[6] éltek meg.
– Nagy bizakodásra ad okot Forsthoffer Ágnes házelnök asszony tegnapi látogatása, elindult a bizalomépítés, és ez a bizalomépítés folytatódni fog – jelentette ki június 4-én, a nemzeti összetartozás napjának vajdasági központi rendezvényén, Királyhalmon
[7].

Ugyancsak negatív kommentárokban részesült Purger Tibor, a vidékünkről még a kilencvenes években Amerikába kivándorolt volt újságíró, a Sajtószabadság Alapítvány egyik (a kettő közül) társalapítójának június 3-i bejegyzése.
Purger „Bécs felé repülve beszélgetett” a magyar kormányfővel. – Néhány nappal a szabadkai médiatanácskozás után a magyar kormányfő a vajdasági magyar média állapotáról is érdeklődött – írta.

Magyar Péter a május 29-i sikertelen médiatanácskozás fő szervezőjétől kérdezősködött az itteni média állapotáról, aki „óriási lépésnek”[8]  mondta, hogy egy asztalhoz ültette a propagandistákat és az újságírókat Szabadkán.

A tüzet és a vizet próbálta ötvözni.

A tanácskozáson aztán nem sikerült elfogadni a nyilatkozattervezetet, „amit a helyszínen vitattak meg és végül teljesen átírtak, majd miután az átírt változat mellett sem tudott mindenki kiállni, egy (silány – B. A.) közlemény került csak kiadásra”[9].

A vajdasági magyar közösségtől és valóságtól régen eltávolodott, a VMSZ-szel folyamatosan egyezkedni akaró Purgernak nem ez az első kísérlete, hogy összebékítse azt, amit lehetetlen összebékíteni – a propagandát és az újságírást. Ugyan kinek a téves ötlete volt, és miért volt szükséges az USA-ból valakit felkérni erre?

A tanácskozás nemhogy nem hozott előrelépést a vajdasági magyar sajtó helyzetének rendezésében, hanem tovább mélyítette az ellentéteket, és egyenesen a VMSZ malmára hajtotta a vizet.
Magyar Péternek is ideje lenne elgondolkodnia azon, hogy kivel tanácskozik a vajdasági magyarok helyzetéről, kivel utazik és fotózkodik együtt!

Nagy politikai hiba volt, hogy Forsthoffer Ágnes, a magyar Országgyűlés elnöke egy pártelnökhöz látogatott. „Mosolyogva ült le azokkal a megélhetési politikusokkal, akik korábban kimondani sem igen voltak hajlandók a TISZA nevét sem.”[10] Ehhez bizony jó gyomor kell!

Folytatta ezzel az Orbán Viktor által bevezetett téves gyakorlatot, amely szerint kizárólag a VMSZ-szel „tárgyalnak”. A többi vajdasági magyar pártot és a civil szervezetek képviselőit emberszámba sem vették.

A magyar kormánynak semmilyen támogatásban nem szabad részesítenie a VMSZ-t. Orbánék ezt – az eddigi információk szerint – az Agenda Polgári Egyesületen keresztül tették. Ez viszont törvénysértő, és csak addig volt lehetséges, amíg ki nem tudódott. Ez a történet bizonyára vizsgálat alá kerül.

Ha már Forsthoffer Ágnes mindenképpen Szabadkára akart látogatni, akkor a Magyar Nemzeti Tanácsot kellett volna útba ejteni.

Fremond Árpádnak ugyan sem tekintélye, sem megfelelő fellépése, sem önálló álláspontjai nincsenek a magyar közösség képviseletére, mégis valamilyen módon a közösséget képviseli. Minden eseményen a másodhegedűs szerepét játssza. Most is a fénykép szélére került. És mégis „személy szerint szeretne vállalni még egy mandátumot, mindenképpen”[11].

A magyar állami szervek meg kell már végre tanulniuk, hogy nem egy párttal, hanem kizárólag a magyar közösség önkormányzatával, a Magyar Nemzeti Tanáccsal kell tárgyalniuk – még akkor is, ha jelenleg egypárti (VMSZ-es) irányítás alatt áll. A pártok tárgyaljanak a pártokkal.

Forsthoffer Ágnesnek nemcsak tanulnia kell a történtekből, hanem illene bocsánatot is kérnie a vajdasági magyar közösségtől. Nagyot esett a TISZA tekintélye a vajdasági magyar ellenzékiek szemében, akik támogatást és változást vártak, nem pedig a VMSZ rehabilitálását.

Magyar Péteréknek el kell dönteniük: a VMSZ-szel való barátkozást kívánják-e folytatni, vagy a magyar közösség azon erőit kívánják támogatni, akik a szerbiai egyetemisták és a demokratikus ellenzék oldalán az ország átalakulását, megreformálását és a jogállamiság érvényesítését követelik.

Az átvilágítás, a felelősség-megállapítás és a VMSZ jelenlegi teljes vezetőségének cseréje előtt semmilyen találkozóra nem lenne szabad, hogy sor kerüljön az új magyar kormány részéről.

A mindenkori magyar kormányt nem arról fogjuk megítélni, hogy mit mond, hanem arról, hogy mit tesz a vajdasági magyar közösség érdekében!

Bozóki Antal

__________
[1] https://www.facebook.com/profile.php?id=100069462496681, 2026. június 3. 18:21 
[2] Erika Samu. https://www.facebook.com/profile.php?id=100069462496681, 2026. június 4. 19:05 
[3] Uo. 
[4] Lásd az 1-es alatti oldalon.
[5] Kommentcunami követte a magyar házelnök szabadkai látogatását. https://szmsz.press/2026/06/04/kommentcunami-kovette-a-magyar-hazelnok-szabadkai-latogatasat/, 2026. június 4. 7:42 
[6] Tómó Margaréta: Rehabilitálja a TISZA a Vajdasági Magyar Szövetséget? https://balk.hu/2026/06/04/tisza-vajdasagi-magyar-szovetseg-brnabic/
[7] Pásztor: Elindult a bizalomépítés és folytatódni fog Vajdaságban is megünnepelték a nemzeti összetartozás napját. https://szmsz.press/2026/06/04/pasztor-elindult-a-bizalomepites-es-folytatodni-fog/, 2026. jún. 4. 19:52 
[8] (RTV) Sérelmek, de építő jellegű kritikák is megfogalmazódtak a médiatalálkozón. https://www.rtv.rs/hu/, 2026. május 29. 21.13 
[9] Tómó Margaréta: Sajtótörténeti pillanat, de valódi előrelépés nélkül. https://balk.hu/2026/05/31/sajtotorteneti-pillanat-de-elorelepes-nelkul/, 2026. május 31. 
Lásd még A vajdasági magyar sajtó állapota rendkívül aggasztó c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17995, 2026. május 30. 
[10] https://www.facebook.com/profile.php?id=100069462496681, 2026. június 4. 8:31 
[11] PoliTér - 2026.05.13. A műsor vendége Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. https://media.rtv.rs/hu/politer/109237

Magamról

Saját fotó
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com



2026. május 2., szombat

DICSŐSÉGES NAGYURAK...

 


Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!

Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!...

Hanem még se!... atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.

Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.

Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.

Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr’ aHazának.

Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!

(Pest, 1848. március 11. előtt.)

Petőfi Sándor

2026. április 18., szombat

Azariah - Ú, értsd meg, tanuld meg, hogy ne ítéld el azt ki mást gondol! - utema





[1. Verze]

Hiszem, hogy lesz jobb egy nap, nem félek én
Hiszen a döntésem terhe, a súly az csak rajtam áll
Aj, de rajtunk áll, de rajtunk áll az csak
Hogy melyik mederbe sodor ez az élet
De tudom, otthonom ugyanúgy vár

[Átvezető]

Álmaimban láttam ezt a szép kék eget
Álmaimban ki se tudtam rakni
Igen, otthonom ugyanúgy vár
Nagy a terhem, de még bírom
Istenem, adj erőt nekem, hogy túléljem én
Hogy legyen egy new day

Na, de nem panaszkodok többet, mer' eljött a péntek
Eljött hozzám
Így еgy picike pillanatig feledеm, hogy otthon mi vár rám
Mindenki maga alá
Temeti gondja, baját
De testvér bárhol jársz, emlékezz rá
Arra, hogy otthonod ugyanúgy vár rád
Otthonod ugyanúgy vár

[2. Verze]

Oh, megannyi gond van, annyi baj van
Azt hazudják, hogy minden rendben
Embertársak ott lenn a mélyben
Kezedet nyújtod, vagy félrelépsz talán
Megteheted, ne hidd azt, hogy nem teheted
Belépsz a kapun, a múltat eltemeted
Reformálni kell ahhoz, hogy penge legyen
Hogy a suli meg a kórház az rendbe legyen
Ú, értsd meg, tanuld meg, hogy ne ítéld el
Azt ki mást gondol
Az a dolgunk, hogy várat építünk
Nem várat rombolunk
Ne bízz meg többé abban aki átvert
Csalt és hazudott
Hát elmondom
Sehogy erre nincs bocsánat
Szép volt, szép most
Szebb lesz, mint a gólya télen
Elszáll, majd hazatér hozzád
Szép volt, jó volt
Szebb lesz, jobb lesz
Mint a gólya télen
Ha valaha messze járnál
Tudd, hogy magyar az a föld
Ahol majd sírod vár
Hát legyen végre vége
Legyen úgy
Legyen úgy
Ahogyan kell
Behunyom a szemem és azt kívánom, hogy múljon el
Ez a gyötrelem, ez a keserű bánat
Utema utema
Ne hidd azt, hogy én feladom
A tolvajoknak hazámat, én oda nem adom
Remélem, hogy mi hamarabb vége lesz babám
Mint a gólya télen tovaszáll, aztán nyáron hazatér
A gólya télen tovaszáll, mégis egy nap hazatér

[Outro]

Ajj de volt, amikor feleennyi gond ért
De fel a fejjel, legyen ez a mottó
Ha úgy hiszed, nem bírod, nem tudsz már mit tenni
Testvérem csak arra gondolj
Hogy én szépem kérem tőletek
Hogy legyen másabb
Ó, legyen máshogyan ha kell
Testvér legyen vége, hogyha kell
Most tényleg a küszöbén állunk egy új világnak
Ott, ahol összetart a nép
Akkor is, ha épp nem egy a vélemény

2026. április 4., szombat

Politikai beavatkozás a magyarországi választásokba, Orbán Viktor esetleges bukása politikai dominóhatást indíthat el (a régióban-MZ megjegyzése)




Orbán Viktor és Aleksandar Vučić szabadkai burekozása, 
2025. november 27-én(Fotó: EPA/Dimitrije Goll)

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS/SZHP) elnöke március 20-án nyíltan arra kérte a magyar állampolgársággal is rendelkező szerbiai magyarokat, hogy az április 12-i választáson Orbán Viktor pártjára, a Fideszre szavazzanak[1]. Vučević szerint Orbán győzelme a szerb–magyar kapcsolatok stabilitásának garanciája.
– Nem titkolom: az SZHP teljes szívéből a Fidesz győzelmének szurkol. Azt szeretnénk, hogy Orbán április 12-én győzzön, és arra kérünk minden szerbiai polgárt, aki magyar állampolgárként szavazhat, hogy vegyen részt a választásokon – mondta Vučević. A pártelnök szerint „Orbán Viktor győzelme garanciát jelentene a Szerbia és Magyarország közötti kapcsolatok fennmaradására”[2].
A belgrádi Danas napilap elemzői[3] úgy vélik, a felhívás a Vučić- és az Orbán-rendszer közötti szoros politikai szövetséget tükrözi, amely ideológiai és hatalomgyakorlási hasonlóságokra épül.
Szerintük a magyarországi választás kimenetele nemcsak Magyarországon, hanem Szerbiában és a régióban is politikai következményekkel járhat. Éppen ezért működik együtt különösen szorosan a Vučić- és az Orbán-rendszer: közös érdekük, hogy mindketten hatalmon maradjanak, és kölcsönösen támogassák egymást.
Ebben az összefüggésben Dinko Gruhonjić, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára úgy véli, hogy Orbán esetleges politikai bukása Magyarországon nem csupán az ország belügye lenne, hanem szélesebb regionális következményekkel járna. Hozzáteszi: éppen ezért a szerbiai hatalom joggal tart egy ilyen kimeneteltől, mivel az egyfajta politikai dominóhatást indíthat el.
Aleksandar Olenik ügyvéd, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnökségi tagja reményét fejezte ki, hogy a magyarországi polgárok – beleértve azokat is, akik Szerbiában élnek, de ott szavaznak – elegendő erőt és bátorságot találnak ahhoz, hogy leváltsák ezt az autoriter rendszert, és ezzel hozzájáruljanak Aleksandar Vučić rendszerének megbuktatásához Szerbiában is. Orbán veresége ugyanis hatással lehetne Vučić szavazóira[4].
Amikor a szerb hatalom nyíltan arra biztatja a szerbiai magyarokat, hogy egy másik ország választásán „a megfelelő” jelöltre szavazzanak, az már nem diplomáciai gesztus, hanem politikai beavatkozás.
Hasonló jelenség volt, amikor – az újabban „Petikémnek” nevezett – Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a szerbiai választásokba avatkozott be, és Pancsován arra buzdította a vajdasági magyarokat, hogy a Szerb Haladó Pártra szavazzanak: „Da sam Mađar koji živi u Srbiji, glasao bih za Savez vojvođanskih Mađara, a da sam Srbin onda za SNS.”[5][Ha Szerbiában élő magyar lennék, a VMSZ-re szavaznék, ha szerb, akkor a Szerb Haladó Pártra.]
Ebben az értelemben Orbán Viktor támogatása a Szerb Haladó Párt részéről nem a vajdasági magyar közösség iránti külön politika megnyilvánulása, hanem egy szélesebb politikai minta része, amelyben az autokratikus modellek kölcsönösen támogatják és legitimálják egymást.
Az SNS felhívása világosan jelzi: nem a nemzeti kisebbségi jogok védelme a tét, hanem egy hatalmi szövetség fenntartása. Orbán Viktor támogatása ebben az olvasatban nem közösségpolitika, hanem a Vučić-rendszer önvédelmi reflexe – egy politikai modell melletti kiállás, amely saját jövőjét is ebben látja biztosítottnak.

Milyen államközi barátság az, amely két vezető személyes hatalmának fenntartásán és védelmén alapul, nem pedig a népek őszinte együttműködésén?

__________
[1] mh.: Nagygyűlést tart a SZHP. Magyar Szó, 2026. március 21. 5.
[2] Uo.
[3] L. Stevanović: Orbanov poraz imao bi efekat na Vučićeve glasače [Orbán veresége hatással lehetne Vučić szavazóira]. Danas, 2026. március 21. 4., és SNS poziva Mađare da glasaju za Orbana [A SZHP felhívta a magyarokat, hogy Orbánra szavazzanak].
https://www.danas.rs/vesti/politika/sns-orban-vucic-izbori-poziv/, 2026. március 22. 08:18
[4] Uo.
[5] Bódis Gábor: Szijjártó szerbiai bohóckodásáról. http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7488, 2016. április 6.


A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com


            A Tisza tavaszi áradásra készül, a gátak az elmúlt 16-évben sem lettek megerősítve...
MZ


Vasárnapig megnézhető:



2026. február 2., hétfő

DISCO Veteran Reserved...Retro party START!


Ma ami annó jó volt az már retró...


Barátom izgatottan neki indult az esti program szervezésének:

-Igen foglalnánk négy asztalt egy székkel az esti Retró party-ba!

-Hányan jöttök? 

-A terv szerint öten.

- Értem, akkor egy asztal öt székkel a legjobb helyen! 

Így indult a zentai Zöld Fában a Retró est, spontánul, mint a 80-90-00 években, amikor mindenki táncolt, ha tudott, ha nem, de tényleg micsoda tánc volt...


Az alapozás illik a ház epítésénél, rég-múlt idők, emlékek idézésével, minden ilyenkor felevenedik. Átnéztük a bakelit gyűjtemény újabb darabjait, előkerültek a több évtizede kölcsön adott darabok is, Iron Maiden - Live After Death, 1985 október 14-én kiadott dupla vinyl (bakelit) kiadása, amelyet volt, hogy másnap megtudtuk vásárolni...Belehallgattunk Billy Idol punk-rock világába, majd alapozásként jót mulattunk a régi disco számokon, valahol mindegyik számot tudtuk valakihez, vagy valamilyen eseményhez kötni.


Délvidéken irány Majdány-nak 
(bánsági kis település a Szerb - Magyar határ mentén) 
gúnyolták a heavy metal ellentáborába tartozók 


Előjött a régi hobbi is, Hi-Fi hangtechnika, természetesen Marantz golden edition konponensei bakeleit lemezjátszó, receiver, deck, equalizer... 
Hihetetlen, akkor úgy megépítettek mindent, hogy ma is 40-50 év elteltével is működnek. Más világ volt az, ma már köszönő viszonyban sincs az elmúlt időkkel, azok a cégek maradtak meg akik, tervezett selejteket gyártanak a fogyasztó társadalmi vallás fenntartása érdekében...




Meglett az egy asztal öt székkel...

Felcsendültek a régi diszkó slágerek Mario barátunk jóvoltából, igen itt mindenki táncolt, barátkozott, nem oszlott semmilyen táborra, nem volt ellentét csak jó kedv, móka, kacagás, volt most is micsoda tánc és tánclépések... Közben megjött az "olasz" pizza, kemencében sütve, mind a tíz újj megnyalva! Tudjuk, aki dolgozik meg is éhezik, mulatság nincs lakoma nélkül, húzdrá D.J. hadd szóljon a disco nóta!



Italian Disco mi amore! Béke veletek!

Rég nem látott arcok és arculatok tértek a fogadó népes tábora közé egy jó ital mellé, érdekes, aki betért pillanatok alatt átvette a zene lüktetését és a pozitív életérzést! Röszivel (Rácz Szabó László) nem találkoztam vagy 10 éve, hihetetlen, mindenről beszéltünk a politikáról egy szót sem, erre varjon gombot, aki ismer(t) minket! :) Ma ilyen ez az este! Éljen a haza, lassan menjünk haza!



Fegyvertársak békében, volt egyszer egy Magyar Polgári Szövetség...

A hangulatot fokozni lehet a határ a csillagos ég, a csúcspontot a Bon Jovi It's my Life c. száma jelentette, zúztunk is egy hatalmasat, mint 2000 októberében, régen volt igaz sem volt...


Bon Jovi

Minden jó, ha a vége is jó, ma így sikerült! Megbeszéltük a folytatás következik, köszönet a Zöld Fá-nak, Lendvai Istvánnak, D.J. Mario-nak a kellemes estét, és ne feldjük, ha Zenta felé vesszük utunkat, ahogy a törökverő Savoyai Jenő Carignano hercege, német-római császári hadvezér, a zentai csata győztese, térjünk be a fogadóba, kérjünk négy asztalt egy székkel, -érteni fogják! A jelszó: disco veteran reserved...Retró party startol!

Margit Zoltán