2012. március 3., szombat

A kultúrökológus búcsúja Cselőtei László agrártudóstól



Dulai Sándortól kaptam az ímélt, a Szent István Egyetemről. „Szomorú hírt küldök: Cselőtei professzor úr halálhírét. Jó és bölcs ember volt - emlékezzünk szeretettel rá!”  - fűzte hozzá Jolánkai Márton nekrológjához a MÖF alelnöke. „Vannak emberek, akiknek a halálával egyszerűen nem számol az ember, olyan örökifjú energiákkal élnek. Cselőtei László számomra ilyen volt. Az egyetemen rengetegszer ültem a szobájában, sokszor hívott magához egy-egy érdekes témáról beszélgetni, amirõl éppen gondolkozott. Hányszor kérte a véleményemet! Mindig érdekelték az én szabálytalan megközelítéseim. Szerettem a történeteit, régi gazdálkodási, politikai emlékeit. Épp a napokban kerestem elő könyvtárunk polcairól a Pölöskei Ferenc szerkesztésében 2002-ben megjelent "A falukutatás fénykora" című könyvet. Az ennek anyagait szolgáltató konferenciára is ilyen beszélgetések sorával készültünk föl, szinte együtt. Szerettem. Valóban úgy van, ahogy írod: jó és bölcs ember volt. Utódnevelő fajta, ahogy Jolánkai Marci fogalmaz a nekrológban. Sokan fogjuk őrizni az emlékét.” – írtam vissza elsõ reakcióként.

Másodikként este fogtam „A falukutatás fénykora 1930-1937” című, 2002-ben kiadott könyvet és elolvastam „Falukutatás-tudomány-agrártudomány” című előadásának megjelent változatát. Közben végigéltem vele azokat a beszélgetéseket, amelyeket szobájában folytattunk a Kárpát-medence ősvízrajzi térképe alatt. Nekem, a javakorú, új és újabb szakmai kapcsolatokban élő férfiembernek némely dolog az öregember monomániájaként tűnt föl. Most a hatvanasokba fordult öregedőnek már egészen más volt a folytonos visszatérés a rákospalotai szülőföld „főváros-alatti” földélményeihez, paraszti tanulságaihoz, egyetemistakori cselédtalálkozásaihoz, a táj- és népkutatók impozáns névsorához. Már sokkal inkább a hűséget idézte bennem, amely oly ritka madár lett az „érvényesülés” világában. A hűség az útnak indítókhoz, a jót akarókhoz. A hűség azok jövőjéhez, emberi-tudományos alakulásához, akiknek ugyanezen az úton kéne haladniuk, mert jó célhoz kell érniük.

Most éreztem meg igazán az utódnevelő, bölcs ember szeretetét mindazok iránt, akiktől ezt remélte. Akiknek mindent át akart adni gazdag élete tudásából, hogy az úton ez kísérje őket. És óvja a taníthatatlanok bűnétõl: attól, hogy ugyanúgy szenvedjenek vereséget népük nevében, ahogy az már előttük járókkal történt. Agráros szaktudós társai számára is útmutató erejű példa volt, ahogy a „föld népéhez”, a faluhoz, a vidékhez viszonyult. A technológiák, termésátlagok mögött látta az embert, a közösséget, a kultúrát. Ha valakitõl, tőle nem volt idegen, hogy az agrártudományi egyetem a földtudások köré szerveződő vidéktudományi egyetemmé váljon. Ha valaki, ő pontosan értette, hogy személyemben mit keres egy ilyeneket mondogató parasztbölcsész az agráros felsőoktatásban. Hogy a kultúrökológus azért kapcsolja össze a földet és a kultúrát, mert összetartoznak. Ő értette, hogy a kultúratan nem bölcsészet, hanem a legfontosabb környezettudományok egyike.
Falukutató tanulmányában a vidék agrárjövőjét tervezõ mindenkoriak számára figyelmeztető erővel emlékeztet a Bacon-t idéző Kovács Imrére, aki a vidéki Magyarország reálpolitikusaként vallotta, hogy „A tények ismerete nélkül kuruzslás a politika!”. A mai vidékpolitikai tervezés számára így összegez: „A falukutatással feltárt helyzet leírása tehát az esetek többségében elemzéssé, az okok feltárásává fejlõdött, majd keresve a kibontakozás útját cselekvési programmá formálódott.”

Emberi intelligenciája nem engedte, hogy részt vegyen a rendszerváltás utáni „kicsinálós”, mindinkább személyes és tudományos megsemmisítésre menő „elvharcokban”. A békíthetetlen konfrontacionistáknak is türelmesen mondogatta példabeszédszerű életpéldáit. Azzal a türelemmel, amelyik mögött az az alázatos hit áll, hogy „Akinek füle van, hallja meg!” Akiből a másra figyelő szeretet hiányzik, az, ha sajnálatra méltó is, aligha menthető meg a maga okozta sorstól. Ez a szeretet bölcsessége: bár minden ember társunk, azoknak kell szentelnünk javainkat, akik azt valóban jóra is képesek fordítani. Köszönünk Téged az Élet Urának, professzor úr! Azzal a békével nyugodj az örökkévalóságban, amelyet ezen a világon közöttünk terjesztettél.

Győri-Nagy Sándor
kultúrökológus
a SZIE MKK KTI egykori Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszékének
volt tanszékvezetõ egyetemi docense

Kiskunmajsa, 2012. március 3.

Kapcsolódó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék