Margit Zoltán: 2011. 11. 20. - 2011. 11. 27.

2011. november 24., csütörtök

Pásztor István számoljon el a teljesítményével!


Gondolatok VMSZ elnökének sajtókonferenciájáról...
„Habár fölül a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”
(Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger...)

November 18-án Szabadkán sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a másik négy vajdasági magyar párt „közelmúltbéli, illetve az utóbbi években jellemző minősítési, illetve lejáratás akciói, nyílt levelei kapcsán”. Egyúttal „elhatárolódott a másik négy magyar párt által képviselt összevisszaságtól és szenzációhajhász politizálástól”. Pásztor a sajtótájékoztatóra csak a magyar nyelvű sajtót hívta meg, mert mint mondta, „nem szerette volna mások elé teregetni a csupán a magyarságot érintő szennyest”.
A sajtókonferenciáról a VMSZ által irányított Magyar Nemzeti Tanács (MNT) napilapja, a Magyar Szó a „Folyamatos elégedetlenkedés, acsarkodás” (2011. november 19., 1. és 6. o.) címmel – a fejléc alatt –, a Vajdaság Ma hírportál pedig a „Mindenki számoljon el a teljesítményével” c. írásban számolt be (http://www.vajma.info/cikk/tukor/4537/Mindenki-szamoljon-el-a-teljesitmenyevel.html).
A VMSZ elnöke többnyire két állásfoglalás miatt „veszítette el a béketűrését”. Az egyik a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Magyar Remény Mozgalom (MRM), illetve a Szlovák Párt és a Horvátok Demokratikus Közösségének közös, Mirko Cvetković szerb kormányfőhöz címzett november 8-i levele, amelyben a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását és kiegészítését kérik (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/MNT). A másik pedig az a közlemény, amelyben ez a négy párt hét magyar civil szervezet kijelentette, hogy a rehabilitációs törvényjavaslat szerintük nem fogadható el (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Rehabilit%C3%A1l%C3%A1s).

Kié a sajtó?

A VMSZ elnökétől természetesen senki józan nem vitatja el, hogy sajtértekezletet tartson. Az sem tiltható meg neki, hogy mit mondjon, illetve üzenjen a nyilvánosságnak. Ha ehhez még szolgalelkű sajtó is társul, akkor adott minden föltétel. 
Hogyan viszonyul azonban a többi párthoz és civil szervezethez a VMSZ irányította MNT napilapja?
A négy párt és öt civil szervezet október 24-i véleményét a vagyon-visszaszármaztatási törvényről a Magyar Szó például csak október 28-án közölte. A négy párt a nemzeti tanácsokkal kapcsolatos november 18-i állásfoglalása a november 22-i számában, vagyis úgyszintén négy nappal később jelent meg, mégpedig lényegesen megkurtított formában. A Magyar Remény Mozgalomnak „A politikai szélsőség iskolapéldája” c. közleményét a lap november 15-i száma a 9., illetve a művelődési (sic!!) oldalon közölte. Az említett pártoknak és a civil szervezeteknek a rehabilitálási törvényről szóló álláspontjait a lap november 16-án mindössze tíz sorban ismertette, azzal, hogy „a teljes szövegét a honlapon olvashatják”. Ki is uralja akkor a sajtót?
Külön botrány, mondhatni szégyen, hogy vajdasági magyarságot érintő rehabilitációs törvényjavaslat szövegét a magyarországi Trianon Múzeum alapítványnak kellett lefordíttatnia nyelvünkre, mert Szerbiában nem akadt senki, aki ezt megtegye. A vagyon-visszaszármaztatási törvénynek pedig mindmáig nincs magyar nyelvű fordítása. Eközben az MNT az anyanyelv-használati stratégiát készíti! Stratégiára persze szükség van, arra viszont már nincsen, hogy az érintettek magyar nyelven tájékozódjanak a jogainkról?!
Na, de térjünk vissza erre az ominózus beszédre. M is a gond ezzel a beszéddel? Csak az, hogyan, milyen módon hangzott el, és mit is tartalmaz. A politikában ugyanis nagyon fontos, hogy ki mit, mikor és milyen módon mondott. Ezt nem ártana tudni. De lássuk sorjában.

„Beszélgetni sem lehet”

Négy magyar pártvezető, akiknek a véleményéhez csatlakozott a Szlovák Párt és a Horvátok Demokratikus Közössége is (november 8-án) közös levelet intéztek Mirko Cvetković szerbiai kormányfőhöz a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsaival kapcsolatos törvény módosítása és kiegészítése ügyében. A „hatok” ugyanis úgy vélik, hogy a 2009. augusztus 31-én meghozott törvény sok vonatkozásában „nem felel meg az elvárásoknak”. Javasolták, hogy „az eddigi, immár gazdag tapasztalatok alapján nyissanak politikai vitát a dokumentumnak a társadalom egésze reális igényeihez igazításának lehetséges irányvonaláról” és ezzel kapcsolatban konkrét pontokat is megfogalmaztak.
– A nemzeti együttműködés rendszere nem a hazudozásról szól, és nem is tűri azt. Az úgynevezett „Hatok levelével” kapcsolatban annyit mondanék el, hogy a szóban forgó iromány a szerzőket, a folyamatok értését, az őket mozgató értékeket minősíti. A levél jó példa arra, hogy hogyan nem szabad ennek a közösségnek a nevében politizálni – mondta Pásztor.
– A levél szerzői közölték, hogy a „Hatok levele” lényegi változásokat vizionál a nemzeti tanácsok jogrendszerben elfoglalt helyével kapcsolatban. Ezzel a vizionált képpel mi semmiféle közösséget nem kívánunk vállalni, és mindent megteszünk azért, hogy a hatok vizionált képéből ne is legyen semmi” – magyarázta Pásztor. Világos, nemde?
Köztudott, hogy a VMSZ irányította MNT a megalakulása óta nem, hogy nem segítette elő a vajdasági magyarok helyzetének javítását, jogainak szélesebb körű érvényesülését, hanem tovább élezte a politikai ellentéteket. Mindezt még fokozták is az MNT-nek éppen a Pásztor István által mentorált Korhecz Tamás doktor egyes intézkedései és nyilatkozatai. Ennek legújabb példája a november 22-én elfogadott médiastratégia, amit már „a délvidéki sajtó legújabb kori történetének a fekete betűs gyásznapjaként” emlegetnek. (A négy párt november 18-i állásfoglalása szerint „a dokumentum tartalmilag nem elfogadható”, mivel „nem rendelkezik olyan megoldásokkal, amelyek a magyar nyelvű írott, illetve elektronikus sajtó helyzetének rendezését, fejlesztését szolgálnák” (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Sajt%C3%B3).
Amikor már hat vajdasági nemzeti kisebbségi párt elnöke kifogásolja a törvényt, de a bosnyák a dél szerbiai kisebbségi pártok se nincsenek megelégedve vele, akkor a hatalmi VMSZ vezetőinek is illene legalább elgondolkoznia, hogy akkor hogyan is állunk ezzel a jogszabállyal?
Az érintett négy párt vezetőinek pedig jó lenne megfontolni, hogy meddig érdemes a Pásztor Istvánnal való együttműködést újból és újból szorgalmazni. Hiszen már a vak is látja, hogy a VMSZ más koalíciós partner(eke)t választott. Meg aztán Pásztor elhangzott szavaiért is, miszerint „az említett magyar pártokkal, civil szervezetekkel nemhogy együttműködni nem lehet, de beszélgetni sem”. Vagy inkább a négy párt szövetségében kellene gondolkozni, a VMSZ-t pedig magára hagyni!

Felháborító!

A másik téma – ami miatt a VMSZ elnöke „elveszítette a béketűrését” – az említett négy magyar párt és hét civil szervezet közleménye, amelyben kimondták, hogy „a rehabilitációs törvényjavaslat a jelenlegi megfogalmazásban nem fogadható el. Egyrészt azért, mert a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási (ún. restitúciós) törvény és a rehabilitálási törvényjavaslat egyes rendelkezései egymással ellentétesek, másrészt azért, mert az utóbbi egyes rendelkezései még önmaguk közt is ellentmondóak, és a vajdasági magyarságra nézve hátrányos megoldásokat tartalmaznak.”
A VMSZ elnöke a közlemény 4. pontját támadta:
– A rehabilitálási törvényjavaslat kizárhat olyan rétegeket, amelyeket megilletnének mind a rehabilitáláshoz, mind a restitúcióhoz való jogok. Kimondja ugyanis, hogy „a rehabilitálásra nem jogosultak azok a személyek, akiket a második világháború alatt Szerbia Köztársaság területén fegyveres összetűzésekben a megszálló fegyveres erők és a quisling egységek tagjaiként életüket vesztették”. Magyar vonatkozásban, gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy mindazok a személyek, akiket behívtak a honvédségbe, vagy más katonai egységekbe a mai Szerbia területén, és harcokban vesztették életüket, nem jogosultak rehabilitálásra, és ennél fogva kárpótlásra, vagyon-visszaszármaztatásra sem – idézte Pásztor a közleményt.
– A szöveg megfogalmazóinak illene tudniuk azt, hogy azok az emberek, akiket Vajdaságban soroztak be honvédnek, azokat a keleti-frontra vezényelték, de jó lenne tudni azt is, hogy a magyar hadseregnek 1941 és 1944 között nem volt egyetlen harci cselekedete sem Vajdaságban. Az, aki ezt nem tudja, az ne foglalkozzon a közéletnek ezzel a szférájával, mert mérhetetlen károkat okozhat – mondta Pásztor az újságíróknak Szabadkán (írja a Vajdaság Ma).
Lehetséges ugyan, hogy harci cselekedetek nem voltak, de számos olyan történetről tudnak az emberek, amelyben „a kivonuló honvédség tagjai, bácskai lakosokként itt maradtak, mert nem követtek el semmilyen bűncselekményt, egyszerű katonák voltak. De, amikor a partizánok beérkeztek az adott településekre, akkor elfogták őket, mivel uniformisban voltak, és semmilyen bírósági ítélet nélkül falhoz állították, és lelőtték őket. Utólag, a hivatalos dokumentumokba azt írták a nevük mellé, hogy harcban estek el”(http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Restit%C3%BAci%C3%B3, november 5-i bejegyzés).
A közlemény aláíró úgy gondolják, hogy azoknak a katonáknak is, akik egyenruhában szolgáltak, de nem követtek el háborús bűnöket, joguk van a rehabilitálásra és a vagyon-visszaszármaztatásra. Akkor, ki is „ne foglalkozzon a közéletnek ezzel a szférájával”?
A VMSZ elnöke a sajtókonferenciáján „felháborítónak” nevezte a rehabilitálási törvényjavaslattal kapcsolatos közlemény utolsó mondatát, ahol a szerzők a (VMSZ és a – B. A. megj.) magyar kormány felelősségére utalnak.
Ennek a mondatnak az eredeti szövege így hangzik: „A rehabilitálási törvény végső megszövegezése nemcsak a VMSZ, hanem a magyar kormány felelőssége is.”
Nincsen ebben a megfogalmazásban éppen semmi felháborító. Már csak azért sem mert a VMSZ, illetve Pásztor István éppen úgy, mint a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsoktól szóló törvény esetében is – a színfalak mögött, a többi párt és civil szervezet véleményének megkérdezése nélkül, és azok figyelmeztetései ellenére – egyedül tárgyalt a hatalmi szervekkel. Ezért a felelősség is épen őt, a pártját és képviselőit illeti meg, akik részt vettek annak kidolgozásában. Természetesen ez nem csökkenti a magyar kormány felelősségét sem a törvény végső szövegéért.

Mindenki számoljon el!

Pásztor ezúttal is túllőtt a célon. Nem első alkalommal dorongolta le a másik négy vajdasági magyar pártot és vezetőit, a civil szervezeteket és az értelmiségieket.
A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról szóló törvény kapcsán a „nemzetellenségnek” nevezte azokat, akik nem támogatták azt. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra való – október 23-án Palicson tartott – központi megemlékezésen „sértettségét” fejezze ki – egyebek között – az ún. függetlenek hallgatása miatt, „akik a sajtószabadság feletti félelmükben a szerb kultuszminisztertől kértek támogatást”. Most pedig „folyamatos elégedetlenkedésnek, acsarkodásnak” nevezte a négy párt tevékenységét.
A beszéd hangneméből és szövegéből is világosan kitűnik, hogy a VMSZ elnöke nem tűri el, hogy más vélemény is létezik, mint az övé. A szerb hatalmi szervekkel folytatott tárgyalások előtt most sem konzultált az itteni magyar politikai, civil vagy tudományos szervezetekkel. Ez bizony a rosszhírű egypártrendszerre és az önkényuralomra emlékeztet. Pedig a demokrácia azt is jelenti, hogy mindenkinek jogában áll szabadon elmondani a véleményét. Persze minden pártnak olyan elnöke van, amilyet megérdemel.
A négy pártvezető mindeddig nem válaszolt a Pásztor szavaira. Ez természetesen rájuk tartozik. De hol húzódik a türelmi határ? Az ilyen, a demokráciában nem szokványos hangnem és jelzők és minősítések után adott a kérdés: Ki, melyik párt fog ezentúl együttműködni az olyan VMSZ-el, amelyiknek Pásztor István az elnöke?
A VMSZ elnöke Szabadkán azt is mondta, hogy „mindenkinek érdemes lenne elszámolnia eddigi teljesítményével”. Tekintettel arra, hogy Pásztor is tizenöt éve folyamatosan vezető tisztséget tölt be a hatalmi szervekben, ennek (a demagóg megnyilatkozásnak is nevezhető) kijelentésnek csak akkor lenne értelme, ha elsőként ő számolna be az általa és a pártja által a vajdasági magyarok helyzetének jobbulásában elért eredményekről. (Ha vannak ilyenek.) És természetesen a korábbi, valamint a mostani vagyoni állapotáról is. Vagy hagyjon fel a politikával!
Sok(k), ami sok(k). Még egy pártelnöktől is. 

Újvidék, 2011. november 24.
Bozóki Antal


2011. november 23., szerda

Divina Commedia - Senta?

Immáron jobb vizek fölé evezni
    emel vitorlát elmém kis hajója,
    s szörnyü Tengert maga mögé veszti;
második Ország kerül íme szóra,
    ahol kitisztul az emberi szellem
    s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója.



Az 1300-ban harmincöt éves Dante korának szánalmas politikai helyzetén elkeseredve kezdett hozzá a „Divina Commedia” című művének. Ekkoriban Dante szülővárosa, Firenze a fehér (Vieri dei Cerchi) és a fekete guelfek (Donati) harcának színtere volt – mindeközben Itália szerte a világi és az egyházi hatalmak harca dúlt...A mai nap Szabadkán és Zentán...a sárgák (Gialli) és vörösök (Rosso) ádáz politikai harca dúl, amely a művészeteket és művészeket sem hagy békén, főként hidegen...Egyesek időközben elszívtak egy füves-nek becézett "nicotiana tabacum"-os cigarettát, mert ugyebár a művészetek megkövetelnek egy bódító löketet, úgy a stúdiónak czímezett fogadóban! A két felvonás az egy bizonyos összeg levonás és hűbéri jó eloszlás és megosztás...A pokol után íme a mű, purgatórium körül "söndörög" angyal és ördög meg a nagyérdemű!

Második felvonás: Purgatórium - Purgatorio

Ismét jöttek a levelek és újabb történetekről regéltek. Immáron ekhós szekere a szabadkai színháznak Zentha hírős városában akadt fel a pocsolyában...

A mű czíme: Liselotte és a május


Egy nő – hat férfi. Hat kísérlet a párkeresésre.  De mintha átok ülne Liselottén, egyik férfi sem alkalmas a házastársi szerepre.
Vagy mégis?
Kiben van a hiba?
A saját elképzeléseihez végig ragaszkodni próbáló nőben, vagy az alkalmazkodásra képtelen, mai férfiakban?
Mit kell feladnunk önmagunkból, hogy megtaláljuk az egyéni boldogságot? Fergeteges, vígjátéki úton haladunk a végső megoldás felé…

Pozsgai Zsolt darabja bejárta az ország színpadait, sőt, Európa szerte az egyik legtöbb nyelven játszott magyar vígjáték.


Budapest:


 Budapesti Kamaraszínház

Zenta:

A Zentai Magyar Kamaraszínházat látta vendégül a szabadkai Népszínház. A Liselotte és a május című előadásban a Népszínház művészeit láthatjuk, a rendező Mezei Zoltán.  



Egy nő – (egy) hat férfi. Hat kísérlet a párkeresésre.  De mintha átok ülne Liselottén, egyik férfi sem alkalmas a házastársi szerepre... Spórolás?...Gazdasági válság!
Egy kommentár a zentai előadást követően: "...teljesen átkoppintotta a budapesti Kamaraszínház előadását. Erről ennyit. Szavakat sem találok rendezői munkájához." A színészek játékát viszont dicséretesnek ítélte meg a nagyérdemű! Elgondolkodtató! Ez van, ezt kellene szeretni, mert a nagy, leg-, legis-leg nagyobb politika csinálók ezt javadalmazzák! Elvtársaim, elnézést! Hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim! (...)Tudom, hogy kenyér és cirkusz kell a népnek, de a kenyér savanyú, mert a pékmester újból politikára adta a fejét, a cirkusz meg olcsó és hiába a remek színészi teljesítmény, a kopott gyöngy az csak kopott gyöngy! Tudom, tudom szkeptikusok és kritikusok! Margaritas ante porkos!

To change! 

Épülne szépülne a "poros boros Szabadka-Zenta" ha hagynák, de Palicsot sem szabad szem-elöl téveszteni, nos az épül, szépül, egyszer igazi fürdőváros lesz! Épülnek az új családi házak ékes toronnyal úgy palicsi-módban - jó módban... Lassan már Szabadka-rózsadombjává válik és oda egyszerű halandó, Dante - Isteni színjátékával a hóna alatt nem igen fog hűs-árnyékot találni...

Függönyt le! Most sírunk egyet!

Helyem ha volna írni róla hosszabb,
    írnék, olvasó, az édes italról,
    melytől nincs mód, hogy betellve bucsuzzak:
de mivel kötést tettem én e Dalról,
    e Másodikról, lapjaim kimérve,
    művészet féke nem hagy írnom arról.
Elég, hogy e szent habokból kiérve
    új ember lettem, mintha új galyat hoz
    az új tavasz az újuló növényre:
tiszta, s röpülni kész a csillagokhoz.  

Margit Zoltán

Kapcsolódó: 


2011. november 22., kedd

Good bye sajtószabadság!


November 22. : Szép napot Mindenkinek!

144 éve született Ady Endre

1318 – A magyar főpapok panaszt emelnek XXII.János pápánál, mert I. Károly király a győri várat tartozékaival együtt elvette a püspököktől, és a világiaknak adományozta.

1613 – Bethlen Gábor bevonul Nagyszebenbe.

1934 – Belgrád az I. Sándor ellen elkövetett királygyilkosságban való részvétellel vádolja Magyarországot a Népszövetségben.

1949 – Kezdetét veszi a Standard-per, melyben hamis vádak alapján kivégzik Geiger Imrét, a Standard vezérigazgatóját és Radó Zoltánt, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezetőjét, a többiek, így Kozma László későbbi egyetemi tanár megússzák kisebb-nagyobb börtönbüntetéssel.

1956 – Melbourne-ben megkezdődnek a XVI. nyári olimpiai játékok rendezvényei.

1985 – Felavatják az M5 autópálya első szakaszát, mely Budapestet és Ócsát köti össze.

1990 – Tiszaújváros felvette mai nevét Tiszaszederkény és Leninváros neve után.  

2012 – A vajdasági magyar sajtó szégyennapja

A "négyek" levele az "egyeknek" czímezve:

1. A MNT által „Média stratégiának” nevezett dokumentum tartalmilag nem elfogadható. A javaslat, a vajdasági magyar sajtó jelenlegi állapotfelmérésén kívül, nem rendelkezik olyan megoldásokkal, amelyek a magyar nyelvű írott, illetve elektronikus sajtó helyzetének rendezését, fejlesztését szolgálnák.

2. Indokolatlanul előtérbe helyezi azokat a médiumokat, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magas rangú tisztségviselői alapítottak (többek között a jelenlegi MNT elnöke is), majd a MNT teljes vagy részleges társalapításába kerültek át. Fejlesztésükre további közpénzeket fordítanak, ezzel is növelve egyéni üzleti érdekeltségüket, részesedésüket ezekben a médiákban.

3. A sajtószabadság szempontjából elfogadhatatlan újságírói „viselkedési kódex” bevezetését szorgalmazza, ami nem más, mint a VMSZ teljes párt cenzúra, és ellenőrzés bevezetése a MNT leple alatt. Ez hatványozottan vonatkozik az Újvidéki TV és Rádió magyar nyelvű adásaira, hiszen közszolgálati szerepet töltenek be. A stratégiában előre jelzett átvételüket követően, teljes egypárti rendszer bevezetése következne a vajdasági magyar médiában. Állításunk igazolására elegendő belelapozni a MNT már ellenőrzése alatt lévő Magyar Szóba, Hét napba, illetve néhány perc erejéig belehallgatni, illetve belenézni a Pannon TV és Rádió műsoraiba.

4. Tiltakozásunkat fejezzük ki azon gyakorlat ellen, amelyet a média stratégia elfogadásával legitimálnánk. Hogy az MNT által alapított írott sajtótermékek ingyenes szétosztásán keresztül, egyoldalúan politikailag befolyásolják, valamint, közpénzen toborozzák a lehetséges szavazókat a végzős középiskolások körében.

5. A MNT által javasolt „Média stratégia” igazi szerepe, hogy ürügyet, hivatkozási alap legyen az összes magyar nyelvű médium átvételére. Ilyen, és ehhez hasonló irányvonalakat előirányzó dokumentumok elfogadására már volt példa Szerbia közelmúltjában. Elegendő csak a Szerb Tudományos Akadémia „Memorandum”-át említeni.

6. A felsoroltak értelmében, arra kérjük az értelmiségieket, egyházi méltóságokat, akik a MNT-ban szavazati joggal rendelkeznek, NE SZAVAZZÁK MEG a „Média stratégia” javaslatát. Ne engedjék meg, hogy Önökre, és a „szakmára” hivatkozva merényletet kövessenek el a vajdasági magyar média ellen.

Ennyi, legalább lesz mire hivatkozni a teljes pusztulásig, mert az "egyértelműen - egyek" megfogják szavazni a "médiájuk stratégiáját" az holt-biztos!


Apraja falva története:


Ez a történet apraja-falvában zajlik a törp-picurok egyszer "hatok" egyszer "négyek" úgy érezték, hogy Hókuszpók a nagy mágus veszélyt jelent rájuk és ismét leakar számolni velük, mint ádáz ellenségeivel! 

Megint Ügyifogyi okozta a gondot, mert tollat ragadt és körmönfontan  betűt-betű után vésett a papirusztekercsbe!  Szijamijaú arra járt (Hókuszpók macskája a rettegett cenzor) és rátalált az irományra, sebtiben futott Hókuszpokhóz a hírrel! Hókuszpók elolvasta az irományt felkiáltott: "Töpörödött törp ördögök, ezt még megkeserülitek!" Rögtön összeröffentette udvari tollnokait és jól kimérte rájuk a vászon csíkot, úgy pirosan - vastagon! Okoska a fő-gonosz töpörödött törp, mert ő csak írogat-írogat és mérni nem lehet, hogy mire pályázgat, de ne feledjük el Ügyifogyit sem! Ő keveri a nyusziport a kakaóban! No jöjjön csak közelebb, majd kimérek rá a lapátnyéllel úgy nyomban! Törpilla a kis-szende, tündi-bündi, csak a tükör előtt illeg-billeg, és más a szépészeten kívül nem érdekeli! Ne hadjuk ki Duli-fulit sem barátjával a reményteljes Törppicurral a kezében! E szóra Szijamijaú felkapja a fárkát és odanyávog Hókuszpóknak: Azok szóra sem érdemesek! Szóra sem, szóra sem,de engem förtelmesen idegesítenek! Mennydörgős krucifix !!! Grrrr!!! (itt fütyülni szoktak a filmben...).

Hókuszpók miért is sokallt be ennyire? Egyszerűen egyértelmű a válasz: -mert megijedt, hogy a töpörödött törp ördögök lenyúlják a vájlingot, amiben olyan finom, mézes-mázos ígéreteket főzött mind ezidáig! E csoda-vájling birtokában még az erdő villámgyorsan fogyatkozó népe is nekik kezd hinni és nem az ordas-farkast képviselő Hókuszpóknak!

Vészhelyzet van Hókuszpók háza táján, mert a törpikék okosodnak, találtak valami füvet, csodafüvet és szépen halkan suttogják a történeteiket, így veszélyben van Hókuszpók imázsa, pöre ám egy király gatyában! A legrosszabb (ezt suttogva és guggolva mondom) valami varázsszerkentyűt is használnak, amellyel a világba kiállatnak vagy írnak a rossz-seb tudja miféle ördögi szerkentyű jutott a kezükre! Mivel ördögi a szerkentyű a nagy fehér mágus áldása kell nékünk, talán azzal féken tartjuk a töpörödött törp ördögöket, imigyen morog a szája-sarkából a nagy Hókuszpók! Sebtiben követet küld áldás ügyében!

Így zajlik az élet a békés törpikék háza táján és mi lesz a folytatás, azt még nem árulom el ill. csak annyit valaki nagyon ordít valami olyat: Lessz nektek cenzúra töpörödött törp ördögök, ha addig  élek, csak érkezzen az áldás!!!

Jó éjszakatát gyerekek!

Margit Zoltán

2011. november 20., vasárnap

TO CHANGE!


Nini! Ez nem Ninive?

„Ki a betyár, ki a szent?
Magyar földön ki a szent?
Ha Mérték tönkrement,
Senki, semmi meg nem ment.”
(Mécs László: Bakonyi látomás)


Jó szokásomhoz híven, tegnap is végighallgattam kedvenc rádióm délutáni híradóját. Számomra a legszimpatikusabb az az anyag volt, amelyik egy kicsit megmelengette a fagyos szívemet/lelkemet –lényeges: „…jégből vagyok, s talán fel sem olvadok…” –, mert kiderült belőle, hogy a politikus is Ember. Így, nagy kezdőbetűvel. Az volt a híralap, hogy a napokban a tartományi parlamentünk elnöke magánál a római pápánál járt. Személyesen. Az eseményt, mint eddigi élete legmeghatározóbb és legszebb élményét, úgy definiálta a politikus a rövidke kis beszélgetésben. Úgy tűnt, egész lényében átszellemülten és átlényegülten tért haza az útról, és meglehetősen fátyolos hangon ecsetelte a megtapasztalásait. Mivel a találkozó magánjellegű volt, nem gondolom, hogy olyan pimasznak kéne lennem, hogy ezt a történetet még sokáig görgessem magam előtt –, mint télvíz idején a hógolyót szokás, hogy majd egyszer egy hatalmas hóember válhasson belőle. Csupáncsak egy-két szempontot tartok érdemesnek a továbbgurításra.
Hallgatva a beszélgetést, bevillant az kép, amikor II. János Pál pápa (1998-ban) találkozott Fidel Castróval, a kubai szocialista rezsim elnyűhetetlennek és megdönthetetlennek hitt diktátorával. (Kuba volt az egyetlen olyan szocialista társadalmi berendezésű ország, amely megtartotta a Szentszékkel a diplomáciai kapcsolatot.) Természetes, hogy a világsajtó akkoriban nagy-nagy vehemenciával és mérhetetlen kíváncsisággal vetette rá magát a sok szempontból is rendkívülinek számító eseményre. A legvakmerőbbek odáig is elmerészkedtek a fejtegetéseikben – már egyenesen azt találgatták –, hogy a két hatalmasság személyében valójában ki is fog találkozni: az angyal és a nyomorúság, vagy az angyal és maga a koromfekete ördög? A Szentatya a maga szerény és szelíd módján pillanatok alatt eloszlatta a dilemmát, amikor csak annyit mondott: két ember fogott egymással kezet. Mindössze ennyi történt…
De még ennél is hevesebben csiklandozta az újságírók fantáziáját az a jó kis rejtély, hogy ugyan mi lehetett az az egyetlenegy titkos/titokzatos szó, amit akkor Őszentsége Castro fülébe súgott. Mert csak annyit lehetett tudni biztosan, hogy mondott neki egy szót, amit senki, de senki nem hallhatott. Ha jól belegondolunk, ugyan mi más is lehetett volna a totális mozdíthatatlanság országában a pápai intelem, mint az, hogy: változtatni! TO CHANGE! – súgta Giovanni Paulo Secondo annak a kegyetlen diktátornak, akit hajdan éppen jezsuiták neveltek, istápoltak…
Szeretném azt hinni, hogy taljánföldön a minap megint csak két ember találkozott. Valahogy úgy, mint tizenhárom évvel ezelőtt. A fentebb emlegetett állításom igazát – hogy a politikus is csak ember (most így, kis kezdőbetűvel) – az utóbbi néhány évtized alatt már kisezerszer és millióféle változatban megtapasztalhattuk. Mert milyen is az ember? Gyarló és esendő! A költő szerint az ember mindenre képes. Fogat piszkál, mikor kivégez. Bankókra váltja, amit érez. És ha megsimít is, összevérez.
Tegnap délután én is eljátszadoztam a gondolattal: talán nem is lenne bolondság a mi, vajdasági magyar politikusaink színe-javát befizetni és elküldeni a melegebb éghajlatú Olaszhonba – ahol a fővárosban most is 18 fok van, és amiért sárga vagyok az irigységtől –, na, nem egy kimondottan római vakációra, hanem egy fejtágító, agytisztító, lélekfürdető zarándokútra. Ekkora áldozathozatalra talán még képesek lennénk, s gyanítom, hogy a jövőben mindannyian nagyobb szerencsével járnánk, mint az a kéményseprő, aki (miután talált az út porában egy lópatkót), a fekete ancugja gomblyukába négylevelű lóherét tűzött…
Ha már nem kevesebb, mint éppen a globális újjászületésünk a tét, szabaduljunk meg sebtében a megkötözöttségeinktől, valljuk meg a bűneinket és váljunk is meg tőlük. Küldjük ki azokat is Rómába. (Hogy mondta Luther Márton? Ha van pokol, Róma afölé épült.”) Persze, csak miután már a falunk/városunk főterén felállított konténerekbe belehajigáltuk, beleszakajtóztuk, beletalicskáztuk mindet, egy szálig. Hogy lesz, aki majd a bűneit is terepjáróval vagy éppen kamionnal hordja…? (Nini! Ez nem Ninive? Kesergünk, kesergünk csak, mint tette azt Jónás. Mert Jónás igen nagy nyavalygó volt. De Jónás! Nem hamis ez a gyónás?)
S hogy miféle intelmet lehetne megfogalmazni – pápai sugallatként – a politikusaink számára? Talán éppen azzal az eggyel lenne érdemes kezdeni, ami még a mózesi kőtáblába vésett 10 parancsolat közül is valamiképpen kimaradt (nem fért volna rá?): „Kevesebbet hazudjatok!” Aztán: „Evilági vagyont – melyet a rozsda szétmar, és melyet a moly megrág – ne sokat gyűjtsetek!” Továbbá: „Egymásra ne acsarkodjatok!” És végül: „Tiszteljétek a sajtót, hogy hosszú közéletetek legyen a földön! Most pedig menjetek szépen békében, és a vajdasági magyarság ellen többé ne vétkezzetek!” Na de, Szentatyánk, nem túl szép ez ahhoz, hogy igaz legyen…?
Szabó Angéla

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin