Húsvétra

Juhász Gyula

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Juhász Gyulát sokszor szomorú vagy éppen komor költőnek titulálják, a bánat lírikusának. Ez a költeménye a húsvéti ünnep lényegét, a halált, az elmúlást, és ezzel szemben a hitet, a feltámadást énekli meg, szomorúsága ellenére reményt adva. Legyen mindenki számára biztatás ez az 1919-ben írt vers ebben a mai, vészterhes világban is…

A fekete húsvét

Ady Endre

Beteg szívem most be tele-nagy,
Milyen jó volna máskor élni,
Máskor s tán máshol:
Láz, virágzás, gyönyörű Husvét,
Jaj, itt nálunk, be fekete vagy.

Mikor halt meg itt a büszkeség
S volt jó itt élni nagy szivekkel,
Tele szivekkel?
Utat készít itt most a Fátum
S letépi Husvét minden zöld diszét.

Hol a magyar százfelé dacolt,
Szívós és bolond erejével,
Szép erejével,
Mely szabadra tört, ágált mégis
S kinek dolga Isten dolga volt?

Rongy, züllöttség, bomlás és boru,
Csoda, hogy még vannak néhányan,
Szegény néhányan,
Kiknek kell még ilyen országban
Szabadságért a harc-háború.

Beteg szívem most be tele-nagy,
Milyen jó volna máskor élni,
Máskor s tán máshol,
Mert itt mindent letép a Fátum:
Fényes Husvét, be fekete vagy.

Szentesi Zöldi László A református toll című online oldalon írja a magyar húsvétról: „Lapozgatom a régi könyveket, arra keresem a választ, hogy létezik-e magyar húsvét. Talán március 15-e közelsége teszi, de a magyarság legjobbjai mindig is valamifajta nemzeti emelkedettséggel élték meg a régi húsvétokat. A szomorú és beteg Ady Endre így vágyott igazabb ünnep és igazabb Magyarország után”

Húsvét előtt

Babits Mihály

S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva belül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltől részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:

ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zúgásán át, dalomnak izét
a kínnak izén
tudnám csak érezni, akkor is
-- mennyi a vér! --
szakadjon a véres ének!

Van most dícsérni hősöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hűlni borogatott
ágyúk izzó torkait:
de nem győzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:

mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvadt fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,

mely trónokat őröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szűz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:

és mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegőn, a szél erején
érzeni nedves izét
vérünk nedvének, drága magyar
vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegőt,
kisebzett szájam és a szók
most fájnak e szájnak:

de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,

ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!

hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

Babits Mihály Húsvét előtt című versében a föltámadást, a béke eljövetelének reményét ígéri. A költő az I. világháború alatt az emberi élet, a humanista értékek védelme érdekében tiltakozott több versén keresztül is. Ez a költemény szabad versre emlékeztető rapszódia, legfontosabb üzenete, hogy legyen béke végre, s akkoriban nem kevés bátorságra volt szükség ahhoz, hogy valaki a háborús uszítással szemben, békét követelve kiáltsa világgá a gondolatait. Miután a „szabadító, drága szó" végre elhangzik, dallamos, kétütemű sorok hirdetik az általános megbékélést, megbocsátást, a tavaszi újjászületést. A félrímek csengése a húsvéti feltámadási ünnep alleluját hirdető harangszavát idézik.

A csicsókai mögmondók...

Figyelem, figyelem nem áprilisi tréfa!

A csókai teremtéspusztulásunk hatodik folytatása...

A csicsókai libajárás újabb szellemi magaslatának produktumával állunk szemben. Elemezzünk mi is történhetett: A "művelődésinek" nevezett egyesület elnöke nyilatkozik az újságíró-főszerkesztőnek, mert az szép, úgy, mint a "celebek" és elfeledkezik róla, hogy Pressburger Csaba nem a "magyar" meszelős tábor bértolnoka!

Megijed szegény, elkezd izzadni, most mi lesz? Össze ''híjja" az elnökséget, összedugják a kupájukat meg mást is a kultúra szentélyének álcázott művelődési pártházban! Mi legyen? A kommunista párttitkár, leghűségesebb újabbkori meszes pártinak, Isteni szikra pattan ki a fejéből! "Híjjuk" föl a bázist, oszt az mondja mög mi lögyön! Így is töttek!

-Csóka híjja pártházt, vezér fő mögmondóját, fő mögmondó jelöntközz!

-Itt a fő mögmondó! Mi a baj? Kit kell eltiporni?

-Még nem tudjuk kit köll! Mönjünk sorjában!

-Itt járt egy újságíró, de nem tudjuk meszes e?

-Ki volt, mond a nevét, mert a név a végzet! Kitől citálom nem tudom, de idevágó idézet!

-Valami Die Presse, olyan németös!

-Én ilyet nem ismerek! Nem az angolos Press lehetett?

-Úgy gondolom, az!

-Ne gondold, mond ki!

-Igen, Press meg a hamburger között valami nevű, meg erdélyi királyfi keveréke, olyan, mint a korhely székely káposzta ementálival Tamáskodó módra!

-Fel adtad a leckét elvtárs, brrr..., párttárs, mi vagy még most? Ja, kultúra meg művelődés elnöke!

Közben gondolkodnak ezek, gondolkodnak azok...

-Te nem a Pressburger Csaba!?  Szól oda a hét minden napjában rendelkezésre álló párt sajtónak referáló cenzor kollégája!

-Ú a ménykű csapjon bele, de milyen újságnál, amikor kitapostuk a Magyarnak Pártszavából nevezett napilapunkból!

-Valami Blikk, Klikk vagy ilyen lehetett!

-Az Orbánc vigye el, bulvárban utazik?

Újabb fájdalmas csend...A csicsókai elnök elvtárs, párttárs, kultúrmunkás nem csak izzad, hanem reszket is, mint a kocsonnya...

-Hívd fel! Le is út meg Padéra fel is út, ja csókai út, amelyet Hodicsra vezettek! Vonja vissza az írományát, mert ki tudja melyik ellenségnek írkál, de, hogy ellenségnek az biztos! 

-Fő mögmondó, nem lösz baj, hogy én a picike csicsókai elnök az igazat és csakis az igazat mondtam néki?

-Mi csoda? Tudud jól, hogy mindent mondhatsz, csak az igazságot nem!

-Jujj nekem mi lesz velem?

-Mi lesz, mi lesz! A választások után betegségre való hivatkozásra lemondasz, így szoktuk, tudod!

-Én mindent megtettem, még a napot is én keltem fel Csókán, utána útlevéllel eresztem át Zentára...

-Jó, ezt figyelembe veszem!

-Mi lesz az elnökséggel?

-A Júdás nevezetű marad a többi repül veled!

-Jújjjj, ez áprilisi tréfa?

-Nem, ez nem az! 

Lecsapta a telefont a fő mögmondója, lett nagy csend és bánat a csicsókai művelődés - kulturált szemétkihordás portáján...

Áprilisi tréfa, talán, de csicsókán minden másképpen van, mint a világ négy égtáján, szóljon a nóta: csicsókai libajárás...

Lesz folytatás...

Margit Zoltán

Teremtéspusztulás sorozat:

1. Teremtés pusztulásunk...Terján

2. Teremtés pusztulásunk...Terján 2.

3. Tűzkőhalom...A tűz csiholója

4. Az ünnep megrontása, avagy a hülyeségre nincs orvosság!


5. Csicsókai krónikusok: Oszd meg, oszt uralkodjál!