A hatlövetű (Jó éjszakát, magyarok!)

A legkülönbeket szavakkal viszik jégre. Az átlagosakat pénzzel.

Morfondírozom. Lehetséges-e, hogy a vasárnapi szavazásunk – kizárólag vajdasági magyar szempontból – nem volt egyéb, mint színtiszta árulás? Lehetséges-e, hogy a már nem is csak napról napra, hanem másodpercről másodpercre fogyatkozó itteni magyarságot mézes-mázas szavakkal lépre csalták és ügyes politikai szemfényvesztéssel becsapták?

 Választás utáni plakát lehetne: Jó éjszakát Szerbia! 

Elnyűtt kis közhely a megfogalmazás, amely szerint „ne legyenek illúzióink, mert a politikában minden lehetséges, sőt még annak az ellenkezője is”, mégis akad valóságtartalma. Egyfelől ez a pártelnöki-pártvezéri villámtempójú csárdásjárás (kettőt északra, kettőt délre – két lépés Pest felé, két lépés Belgrád felé) okozza a békétlenségemet, mert ha valóban megvezettek bennünket, akkor az átejtés kétszeres, és így duplán is fáj. Másfelől pedig aggaszt az a megmagyarázhatatlan vonzalom, amelyet a magunk által választott eszmei-politikai vezető(in)k mutatnak a Szerbiai Haladó Párt irányába. Ők ugyanis olyan döntést hoztak, hogy inkább százszor a teli erszényű, ámde radikális múltú szerb politikusok mellé szegődnek, semhogy egyetlenegyszer a maguk fajtájú öt kis párttal vállaljanak sorsközösséget. Igaz, előtte történt egy enyhe szépészeti célzatú vakolatigazítás, amely során bőrszínazonos alapozóval és púderpamaccsal elfedték a csetnikdivat szerinti, bokrosodásnak indult férfi borostát, és kedélycsillapítás gyanánt azt mondták, hogy ezek a fiúk már nem azok a bányamély-nacionalisták, akikre mi húsz évvel ezelőttről igen élénken (mint véresszájúakra és véreskezűekre) emlékezünk, ezek az elmúlt három évben megváltoztak.

Tegyük fel, hogy az életveszélyes ultranacionalizmusukból két évtized alatt tünetmentesen kigyógyultak, de azt azért mégsem képzelhetjük (mert oly mértékben mégsem csaphatjuk be önmagunk), hogy kizárólag jót akarnak az itteni magyarságnak! Untig elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt három évben sem szűnt meg Vajdaság jogtiprása, és mint a korábbi években, ugyanúgy folytatódott a gazdasági kizsákmányolása. Épp ellenkezőleg: az erőszakos központosítás révén most kezdett csak mindez igazán bedurvulni. Most tapasztalhattuk: ez a mi Szerbiánk dél irányába erősen lejt, ugyanis a tartományi, az északi pénzek csakis egyfelé, mindig lefelé, Belgrád felé folynak. Visszafelé nem igen.

„A hatalomnak fegyvere van,

mi mást tehetne, lő vele.

A hatalomnak hatalma van

és él, ha visszaél vele.”

(Ratkó József)

Odáig tehát érthető a történet, hogy az igencsak vérszegény és mind többet maródi, mind hosszabban gyenguszos vajdasági magyarság a bivalyerős kormánypárt mellé somfordálva szeretné elnyerni a terített asztal alatti morzsaszedegető fiú szerepét, a kérdés csupán az, hogy az épülésünket, a javunkat szolgálja-e majd az abrosztakarításkor nyakunkba hulló ételmaradék. Másként: mit ér a hatalom, ha csak ártani képes?
Tulajdonképpen miben reménykedünk? Abban, hogy most, amikor megerősödött a haladó pártiak hatalmi pozíciója, akkor majd csupán élnek a hatalmukkal, és nem visszaélnek vele? Abban reménykedünk naivan, hogy nem kapnak majd megint vérszemet?(Azt hiszem, egyébként is, így, választásokkor meg kiváltképp jól látszik, hogy a vajdasági magyarság soraiból hiányzik egy olyan, napi politikán kívüli, azon felülemelkedni képes, tisztánlátó és szavahihető értelmiségi réteg, amely legalább az igazán sorsfordító útelágazásoknál óvatosságra inthetné a választott vezetőket és idejekorán felhívhatná a közelben leselkedő veszélyre a figyelmet. Érthetetlen módon a saját fejükkel gondolkodók most is kitartóak a hangos csendben, most sem restek a konok hallgatásban.)

„A politikus a következő választásra gondol, 

az államférfi a következő nemzedékre. 

Az emberek a legjobb politikusokra szavaznak, 

aztán csodálkoznak, hogy rossz államférfit kaptak.”

(Szent- Györgyi Albert)

A mostani választási győzelmi mámor (mármint a mesés magyar mámor!) a néhai „Szabadság Elvtárs” megbuktatását „eredményező” voksolás utáni általános népünnepélyt juttatta eszembe, amikor még a saját kollégáim is sűrű „Győztünk! Győztünk!” felkiáltással, a kocsmai biliárdasztalon összekapaszkodva táncoltak.  Hogy időközben miként foszlott köddé a diadalittas győzelmük, amiben akkor még nemcsak alaposan becsiccsentve, hanem színjózan fejjel is vakon hittek, azt most inkább ne feszegessük. Ugyanígy az elmúlt egy-két nap vezető hírei is arról szóltak, hogy az egyetlen politikai pártunk nagy fölénnyel nyert, fölényesen győzött, magabiztos győzelmet aratott, én viszont azt gondolom, hogy keserű dicsőség ez, epekeserű. Merthogy létezik olyan alantas győzelem, amelynél még egy tisztességes vereség is százszor jobb. És persze van olyan látványos győzelem, amely nem egyéb, mint végzetes vereség. Ami, ha adunk egy kis időt az időnek, rendre ki is szokott derülni.

A VMSZ a vasárnapi országos megméretésen összesen hat parlamenti helyet szerzett magának – szándékosan nem azt írom, hogy az általa képviselt vajdasági magyarságnak – a korábbi, az eddigi öt szék helyett.

Némi iróniával akár azt is mondhatnám, 
hogy így jutottunk mi ötről hatra. 

Így lett az ötösből hatos. 
Igazi hatlövetű.

Az „egyetlen” vajdasági magyar párt vezetője kétszázas szögekkel leszögezte: „A VMSZ politikájában nem fognak csalódni.” Akik már jó régen csalódtak benne és egy életre ki is ábrándultak belőle, azok biztosan így járnak. Akik meg még mindig hisznek, bíznak és remélnek, hát most kaptak egy újabb esélyt a csalódásra.

A politikai választások megtörténte után plakátot meg szórólapot legfeljebb csak azok gyártanak, akik általában hegynek szoktak fékezni. Az okosak jó előre tudják: döglött disznónak már fölösleges becsukni az ólajtót. Mégis érdekes az ötlet, miért is ne készülhetne egy olyan reklámanyag, amely menten az össznépi szavazás után, dióhéjban (képben és szóban) vizionálná azt az előttünk álló szebb jövőt, amelynek egyetlen markáns ismérve az, hogy menetrendszerűen be szokott nekünk tekerni. A találó, jövőbemutató reklámfelület akár egy jóslattal is felérhetne. Mint például a mellékelt illusztráció – egy választások utáni plakát – az ország jövőjét jövendölve.

Szabó Angéla

„GOLYÓT KAPSZ A FEJEDBE!” - Megköszönte…, avagy az ügyvédi hivatás szépségei...

Bozóki Antalt halálosan megfenyegették

            A rehabilitálási ügyek többnyire megviselik az érintetteket, illetve leszármazottait, de az ügyvédet is. És nem is éppen veszélytelenek. Csaknem 45 éves jogi pályám alatt most először azonban halálos fenyegetésben is részesültem. (Korábban, két alkalommal is, kirabolták az irodámat.)

A múlt hétfőn (március 10-én) az újvidéki Alapfokú Bíróság verbászi osztálya peren kívüli tárgyalást tartott K. T. holttányilvánítási tárgyában. A tárgyalásra azért került sor, mivel az újvidéki Felsőfokú Bíróság az elhalt rehabilitálási tárgyában előzőleg kérte a nevezett halotti anyakönyvi kivonatának bemutatását. Ezt természetesen nem tudtuk megtenni, mivel K. T-t a „Verbászi Népbíróság halára ítélte” és a partizánok 1944 őszén, „közvetlenül a város felszabadulása után az ítéletet végrehajtották”, vagyis kivégezték, de az elhalálozását már nem jegyzeték be a halotti anyakönyvbe. Így, a halotti anyakönyvi kivonatot sem szerezhettük be. Nem maradt más, minthogy beindítsuk a holttányilvánítási eljárást.

  Már a rehabilitálási eljárásban tanúnak jelentkezett Z. E. magyarországi hölgy, aki szerint nincsenek meg a feltételek K. T. rehabilitálására, mivel „turáni vadász volt”. A Bíróság vélhetően ennek a hölgynek a (köz)beavatkozására kérte K. T. halotti anyakönyvi kivonatát. A sokéves gyakorlatom alatt a bíróság számos rehabilitálási ügyben erre nem tartott igényt, amikor nyilvánvaló volt, hogy valakit kivégeztek.
 A verbászi bírósági osztály, annak rendje és módja szerint, lefolytatta a holttá nyilvánítási eljárást, beleértve a Hivatalos Lapban az eljárás elindításáról szóló hirdetés közzétételét is.

Z. E. tanúnak jelentkezett a holttányilvánítási ügyben is ügyben és a fia – Z. T. úgyszintén magyarországi lakos – valamint néhány szerb nyelven beszélő férfi társaságában meg is érkezett a tárgyalásra. A publikumban elhelyezkedőkről a tárgyalás elején kitudódott, hogy többnyire az egyik szerb szélsőséges párthoz tartoznak. Közülük az egyik pedig úgy mutatkozott be, hogy a „vajdasági bűncselekmények kutatója”. Mindegyikük nevét és foglalkozását az eljáró bíró jegyzőkönyvbe vette.

A tárgyalás rendben lefolyt. Z. E-t is kihallgatták. Semmilyen érdemeleges adatot azonban nem tudott mondani, mivel K. T. kivégzésével kapcsolatban közvetlen ismeretekkel nem rendelkezett. Elmondta, hogy „soha egyetlen családtagját sem ismerte” az elhunytnak. Nyilatkozatát csak a másoktól halott, jobbára ellenőrizetlen információkra alapozta, miszerint K. T-t a „turáni vadász kollégái” ölték meg, mégpedig „féltékenységből”.

Meghallgatására az ügyben egyébként semmilyen szükség nem volt, mivel az ilyen eljárásban a bíróság csak a törvényben előlátott, a holttá nyilvánításhoz szükséges feltételek megléttét (vagy hiányát) állapítja meg. A bíróság a nem peres eljárásáról szóló törvény értelmében ugyanis holttá nyilvánítja azt a személyt (56. szakasz), akinek az életben létéről „az utóbbi öt évben nincsen semmilyen hír, és akinek a születésétől elmúlt 70 év”, vagy akinek az életben létéről „az utóbbi öt évben nincsen semmilyen hír és az eltűnése körülményei valószínűsítik, hogy nincsen életben” (1/b pont), illetve „ha háború alatt, a háborús események közepette tűnt el, és ha az életben létéről nem volt semmilyen hír az ellenségeskedés megszűnte utáni egy év alatt” (1/g pont).

Amikor a tárgyalás után Cs. M., az elhunyt unokájának társaságában elhagytam a tárgyalótermet, utánam jött Z. T. és ezt mondta: „Golyót kapsz a fejedbe!”  Ez annál inkább meglepet, mert éppen Z. T. nagyapja, illetve Z. E. apja volt az első ember, akit az 1944-ben kivégzett magyarok közül rehabilitáltak. Az ügyben én képviseltem Z. E-t, aki több alkalommal is köszönetet mondott a sikeres rehabilitálásért.

Néhány perccel később, miután a meglepetésből felocsúdtam, a bíróság biztonsági embere társaságában visszamentem a tárgyalóterembe és a bírónak elmondtam – a teremben lévő többi részvevő előtt – akik a bíróval még valamiről beszéltek (feltehetően a tárgyalást kommentározták) –, hogy mivel fenyegetett meg Z. T., majd ismét elhagytam a termet. Ekkor Z. T.  megint utánam jött és még kétszer megismételte (szerb és magyar nyelven is) a már elhangzott fenyegetést. Valójában megköszönte, amit tettem nagyapja rehabilitálási ügyében. Az önmagát történésznek nevező személy pedig fizikai leszámolást helyezett kilátásba, amire (szerencsére) mégsem került sor. – Tudjuk mi, hogy te (sic!) védted a temerini magyarokat is, akik megverték a szerb fiatalokat – tette hozzá.

Mindezek után felvetődnek a kérdések: Miért ellenzi egy magyar, akinek a partizánok kivégezték az apját, hogy egy másik magyar nagyapját – akit úgyszintén kivégeztek – rehabilitálja a bíróság? Milyen érdek fűzi a szélsőséges szerb párthoz? Miért akadályozza, hogy az ügyben egyedüli illetékes hatóság a törvény alapján megállapítsa, jogos-e a rehabilitálási kérem vagy sem? Képes lesz-e a bíróság az esedékes újvidéki rehabilitálási tárgyaláson biztosítani az érintettek testi épségét és az eljárás törvényességét?

A történtekről még az nap értesült a Magyar Szó szerkesztősége, de – mint utóbb megtudtam – „Varjú Márta és köre” nem tartotta közlésre érdemesnek az eseményt…

Újvidék, 2014. március 18.

Bozóki Antal

Idomulunk az idomárhoz - vajdmagy sightseeing tour...

A választások mindig tökéletes alkalom az országos médiaállapot feltérképezésére. A bennünket érintő és érdeklő vajdasági magyar sajtópiacon (ezúttal is) kétségkívül az engedelmes szófogadókból mutatkozott a legnagyobb, ámdemégiscsak egyszínű felhozatal. Minthogy kis magyar médiánk első számú feladata a VMSZ csúcsaktivistáinak és a körülöttük keringő hasonszőrű szervezetek jócskán idealizált működésének a nyomon követése, ezt a fajta nemes „küldetését” – a kampánycirkusz lezárultával – alighanem egy piros(-fehér-zöld) csillagos ötössel illene jutalmazni.

Hálaapróságok  

A teljességgel VMSZ-re hangolt/hangolódott tájékoztatásunk regimentje hűséges árnyékként követte az „egyetlenegy” magyar politikai pártunk (heteken át tartó) vajdasági zónázását. A határ közeli homokvidéki tanyától egészen a székváros szívéig. Ha vonultak egymás után, libasorban a fényesre glancolt szolgálati kocsik, akkor slepként nyomult utánuk a kamerás vándorcirkusz is. Ha ment a mágnes, ment a vas is. Ha gyütt a mágnes, gyütt a vas is. És amerre csak jártak-keltek, hintették az Ige helyett az ígéretet, és osztották/osztogatták a misebor helyett a mesebort. (Szülőfalum piacterén éppen a pálinkát, mert nyilván már előre kifigyelték, hogy a csantavériek bornemisszák, ők tradicionális pálinkaivók. A politikusi piaci pálinkaosztás nyomán pedig már éppen ideje lenne egy új strófával megtoldani a legendás csantavéri kisbicskáról szóló obszcén kis nótát!) Aztán meg egyenesen házhoz vitték a hálaapróságokat: a „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legjobb politikus a Délvidéken!”-féle apró varázstükröcskéket és a kulcstartóként is funkcionáló zseblámpácskákat.

A tanyamegtekintős, falusi levegőváltozásos, kedélyes családlátogatásos élménybeszámolók valósághű közvetítése miatt nem érheti szó egyetlen elvhű sajtóház házelejét sem. A jogos politikusi elvárás maradéktalanul teljesült: képernyőre, újságlapra került az igencsak strapás (de legfőképpen költséges!) felvilágosító és információ- meg szavazatszerző körút minden egyes állomása. (Még az az állomás is, amelyiken nem is áll meg, hanem csak lassítani szokott a vonat.) A kimerítő vajdmagy sightseeing tourután a politikusaink kedvükre sajnáltathatták magukat, hosszasan ecsetelve, hogy alig néhány hét leforgása alatt hány meg hány településen (vagy félezer rendezvényen) fordultak meg és micsoda ámulnivaló, emberfeletti munkát végeztek. Szerencsére a háztáji, a saját nevelésű buzgó újságírók közül egyetlenegy sem bizonyult túlbuzgónak, mindegyik beérte a színpadon zajló műsorral, és esze ágában sem volt bepillantani a nem éppen publikus politikusi titkokat elfedő bársonyfüggöny mögé. Így csak azt volt szabad látnunk, hallanunk, amit éppen szabad.  Merthogy nálunk a véleménynyilvánítás az szabad.

Olyan, mint a levegővétel…

Már a legendás Marx elvtárs, a kommunista munkásmozgalom fő ideológusa is sokat foglalkozott a sajtószabadság kérdésével. Jó 170 évvel ezelőtt a következő megállapításra jutott: „A cenzúrázott sajtónak demoralizáló hatása van. A rossz potenciális forrása, melytől elválaszthatatlan a képmutatás, és ebből az alapvető hiányosságából ered minden további hibája. A kormány csak a saját hangját hallja, tudja is, hogy csak a saját hangját hallja, de mégis azzal áltatja magát, hogy a nép hangját hallja, és megköveteli az emberektől, hogy ők is elfogadják ezt az önámítást. Az emberek elmerülnek a politikai babonákban, részben belesüppednek a hitetlenségbe, vagy teljesen elfordulnak az állam ügyeitől, magánemberek gyülevész tömegévé válnak. Mivel a szabad írást törvénytelennek kell tekinteniük, hozzászoknak ahhoz, hogy a törvénytelent szabadnak, a szabadságot törvénytelennek tekintsék.”


Hogy milyen a szabad sajtó? Mint a levegővétel. Természetes, észrevétlen és létfontosságú. Másként: politikai irányítástól független, cenzúrázástól mentes, az állami ellenőrzés nem terjed ki rá. Az újságíró pedig az egész társadalom éles szemű, kíméletlen bírálója.

Az újságírónak nem dolga gondolkodás nélkül és maradéktalanul kiszolgálni a politikacsinálók jövő-menő, egymást váltó garnitúráit. Márcsak azért sem, mert a politikusok meghatározott időközönként lecserélik, menesztik vagy éppen kicsinálják egymást (az csak tévedés, hogy a demokratikusnak hazudott választójoggal felruházott jónép a tulajdonképpeni garnitúraváltó), a firkász viszont – ideális esetben – firkász marad, míg csak a lábát meg nem rázza. Nem érdemes hát időről időre köpönyeget váltania, tartós sminket cserélnie. Ehelyett fel kell vállalnia a mindenkori hatalommal való nem éppen kellemes konfrontálódást, és csakis akkor cselekedhet helyesen, ha nem válik a politika alkatrészévé, hanem a bűvös hatalmi körön mindvégig kívül maradva, megfelelő távolságból szemléli azt. Ennek helytállóságát alátámaszthatja az a jól ismert tény, hogy csak a diktátorok dirigálta országokban nincs súrlódás a hatalom bitorlói és az azt bíráló sajtóorgánumok, újságírók között. (Gondolom, a rettegett Idi Amin Ugandájában, Kim Ir Szen Észak-Koreájában meg Nyijazov Türkmenisztánjában sem alakulhatott ki annak idején párharc a két oldal között. Ahol a gondolat, a szólás és az írás szabadságát gátolják, korlátozzák, ott másfajta jogok és másfajta szabadságok is veszélybe kerülhetnek, esetleg nem is léteznek.)

A sajtószabadság a magukat demokratikus társadalomnak mondott, fejlett nyugati országokban sem teljesen magától értetődő, ott is keményen meg kell küzdeni érte. Merthogy ott is akad bőven takargatni- meg rejtegetnivaló, ott sem repesnek az örömtől az üzleti-politikai-alvilági élet kulcsfigurái a szennyes kiteregetésekor.

Az ideális sajtómunkás

Március 15-e, a szabad magyar sajtó ünnepnapja ürügyén Wessely Gábor egy igen élvezetes olvasmányt kerekített az általam csak eldrapposítottnak mondott médiasereg önkéntesen csicskázó közlegényéről, a gyenge gúnyt és halvány iróniát is tartalmazó, úgynevezett ideális sajtómunkásról. Hogyan is fest a Magyar Narancs szerzője szerint ez a „ha meg tudom állni, hogy ne szóljon a szám, akkor majd a fejem sem fog fájni”-féle alapelvet követő, a „mindent megúszás” és a túlélés bárgyú reményében magamagát oly gyakran baleknak tettető szerzet? Valahogy így: „Az ideális sajtómunkás nem fárasztja magát azzal, hogy a sajtószabadságért harcoljon. Kiket győzzön meg? Az egyetemi padokból a parlamenti padokba csücsült döntéshozókat? (...) Győzze meg a sötétben machinálókat arról, hogy a fény, a nyilvánosság közhasznú dolog? Vagy arról, hogy aki bírál, az nem biztos, hogy eltiprandó ellenség? Vagy arról, hogy egy stadion árából ötszáz orvos itthon tartható volna, s ez lenne az ésszerű befektetés, merthogy a társadalom 10 százaléka sportol és 90 százaléka beteg? (…) Az ideális sajtómunkás profitorientált. Mások profitjának gyarapításán fáradozik, legjobb tudása szerint. Legjobb tudása eközben erőteljesen kopik. Agyi barázdái feltöltődnek, mélyenszántó gondolatai a mélyben maradnak, s eldudvásodik a parlagon hagyott kreativitás. Ugyanazokon a karikákon ugrál át nap mint nap, egy ugyanolyan kockacukorért. Idomul az idomárhoz.”


Talán egy leheletnyivel romantikusabban sommáznám a lényeget: követ cipelünk csillagok helyett.

Érdemes?

Szabó Angéla   

„Ez a vidék a szívem-lelkem csücske…”- Magyar állami kitüntetésben részesült Nagy Margit pedagógus

Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke – egyetlen vajdaságiként – a nemzeti ünnepünkön, tegnap délelőtt Budapesten, a Művészetek Palotájában vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. Az állami elismerést a magyarságért tett két évtizedes töretlen szolgálatáért kapta: a pedagógusok tartományi egyesületének megalakításáért, az újvidéki Apáczai Diákotthon létrehozásáért és az oktatók/nevelők folyamatos szakmai továbbképzésének megszervezéséért.


„Azok az igazi tettek, amelyek jutalma önmagában van. Amikor nem az elismerés motiválja az embert. Kitüntetést adni akkor jó és hiteles, ha mögötte közösség, és közösségi akarat áll. Egy kitüntetés ugyanis maga a társadalom értékrendjének formálása. Nagy felelősség azok számára, akik adják, és nagy felelősség azok számára, akik kapják, hiszen példaképeket teremt. (…) Aki ma kitüntetést kap, tiszteleg 1848/49 hőseinek emléke előtt, hiszen saját korában, saját eszközeivel és saját szakmájában tesz meg mindent hazájának felemelkedéséért” – emelte ki az ünnepeltekhez intézett köszöntőjében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki Áder Jánosköztársasági elnök megbízásából nyújtotta át a kitüntetéseket.


 – Bár nagyon meglepett ez a kitüntetés, igazán örülök neki. Őszintén mondom: elégtételt jelent a számomra, mert úgy érzem, hogy nem csak egy pedagógus, hanem egy elvált, magányos asszony hosszú-hosszú küzdelmét és erőfeszítéseit is jutalmazták most. Tudom, hogy az elismerés nemcsak nekem szól, hanem valamennyi kiváló munkatársamnak is, akikkel már húsz éve együtt dolgozom – mondja a díjazott. – Kaptam már ugyan néhány díjat, elismerést, de a mostani, a magyar állam által adományozott, mindközül a legrangosabb.  Most végre nyugodt lélekkel kimondhatom, hogy az anyaországiak méltányolták mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket az itteni magyar nyelvű oktatás érdekében tettünk. Hogy a sokéves fáradozásunk nem volt hiábavaló, az számos eredményen pontosan lemérhető. Így mutatkozott meg például az általunk preferált pedagógus-továbbképzéseknek a gyakorlati haszna nemrégiben. Ugyanis a legutóbbi Pisa-felmérés eredményei szerint bebizonyosodott, hogy a szerbiai diákok oktatási teljesítményét tekintve a magyar kisebbséghez tartozók jobban teljesítenek, mint a hivatalos államnyelven tanulók. Ez pedig azt támasztja alá, hogy igenis van hozadéka az oktatókkal/nevelőkkel történő külön foglalkozásoknak.


Nagy Margit egyik régi szívfájdalma az újvidéki (és a szabadkai) magyar tannyelvű egyetem létrehozása ügyében tapasztalt sok éves szélmalomharc, amelyet leginkább az itteni, folyton-folyvást csak akadékoskodó és gáncsoskodó magyar politikusokkal szemben kellett megvívnia. Egy államközi megállapodás keretében már réges-régen tető alá hozhatták volna, ha megvan hozzá a megfelelő politikai szándék és akarat. Az anyaország kormánya azonban (sajnálatos módon) kizárólag csak azokat a nagyobb horderejű kezdeményezéseket támogatja, amelyeket az itteni Magyar Nemzeti Tanács is jóváhagy.


Egy másik bosszússágát pedig az oktatási intézményeinkben tapasztalható és egyre csak erősödő pártos(k)odás okozza. A magyar pedagógusok feje fölött ugyanis Damoklész kardjaként lebeg a párthovatartozás vagy éppen a pártonkívüliség miatti elbocsájtás veszélye. Ha ugyanis kiderül egy-egy pedagógusról, hogy nem tagja a Vajdasági Magyar Szövetségnek, akkor reális a veszélye annak, hogy amint létszámleépítésre vagy valamilyen átszervezésre kerül sor az adott iskolában, akkor azokat fogják első körben elbocsájtani, akik nem voltak hajlandóak belépni a legnagyobb délvidéki magyar politikai pártba.


– Sajnos volt már néhány keserű tapasztalatom ezen a téren. Például az egyik pedagógus ismerősöm fölhívott telefonon és azt mondta, hogy mélységesen szégyelli magát előttem, és a megértésemet meg a bocsánatomat kéri, de kénytelen volt belépni a VMSZ-be, mert máskülönben nem kaphatta volna meg a kívánt iskolaigazgatói állást. Azóta is kerüli szegény a velem való találkozást, mert nem tud a szemembe nézni… Egyébként elmondhatom azt is, hogy engem itt a Vajdaságban sokan nem szeretnek, mert nem voltam megvásárolható egyetlen politikai párt számára sem, sőt még a civil szervezeteket tömörítő egyesületek sem tudtak magukhoz édesgetni.  


A budapesti ünnepségen külön öröm volt számomra, hogy éppen Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterétől vehettem át ezt a kitüntetést. Nagyra becsülöm az ő tevékenységét. Tudom, hogy már a kommunizmus idején is kapcsolatot tartott a határon túli, így az erdélyi református lelkészekkel. Balog Zoltán az a kivételes politikus, akiről elmondhatom, hogy becsületes. Ő annak a magyar egységnek a megtestesítője, amely magyar egység a számomra sem ismeretlen, hiszen megtapasztalhattam az anyaországi utazásaim, illetve Felvidéken meg Kárpátalján tett látogatásaim során. Állítom ezt én, aki erdélyi létemre már 1970 óta Vajdaságban élek, és ez a vidék a szívem-lelkem csücske. Akkor is, ha teljesen egyedül vagyok, ha már senkim sincs itt.

Szabó Angéla 

Előrehozott parlamenti választások - Szerbia - részvételi arányok

2014. március 16-án Szerbiában előrehozott parlamenti választásokat tartanak. Ez lesz a 10. választás a "többpártrendszer" 1990-es bevezetése óta. A parlament 250 tagú. A listaállításhoz 10.000 támogatói aláírásra van szüksége még a kisebbségeknek is egyenes arányban a többséggel. A választás egyfordulós, arányos, az egész ország egy körzetnek számít. A bejutási küszöb 5%. A kisebbségek listái "könnyített" feltételekkel juthatnak mandátumhoz. Az aláírások összegyűjtéséhez rendelkezésre álló időszak 2014. február 4-től február 28-ig tartott.

Az előrejelzések alapján nem lesz változás, Szerbia marad azon a politikai "vak"-vágányon, ahol eddig mozgott, hol Európa felé tolatott, hol visszafelé...

Diagram: http://infogr.am/valasztasok-46107?src=web

9:00 órakor 5,3% járult az urnák elé ami a 2008-as választásokra hasonlító eredményt mutat. (2008-01 parlamenti választások, 2008-02 köztársasági-elnök választása). E eredmény relatíve átlagos, teljességében megközelítőleg 55%-os végeredményt sejtet. Egyértelműen Szerbia fele távol fog maradni a választásoktól, ismét a pártok érdekudvarai voksolnak.

14:00 órakkor 27,7%  polgár ment el voksolni, ebből "szűk" Szerbia 28,9%, Vajdaság 26,9%, Belgrád 26, 3% (Köztársasági választási bizottság szerint: -"szűk" Szerbia 28,90%, Vajdaság 27,11%, Belgrád 29, 33%.). A többéves átlag alatt megy a szavazás, ami nem meglepő, hiszen a szerbiai porondon, már mindenki, mindenkivel érdekházasságban élt, amelyet a polgárok nem néznek már jó szemmel. Az ország gondjaira mese-mese-mesketéket költöttek az eredmény nullával egyenlő. Az alapvető emberi jogok semmibevételétől, a dúsgazdag iparmágnások uralmáig terjed el a politikai érdekvédelem. A korrupció elleni harc, meg a korrupció Barokját hozta el a kiváltságosoknak, akik ezáltal paradicsomi környezetben élnek. A munkásnak csak a munkára való joga is kétséges, ha fizetését kéri hülyének nézik...A magyar érdekvédelem teljes csődje is rámutat a rendszerváltás óta 50.000 magyar ember hagyta el Szerbiát! E eredménnyel kampányolt a Magyar Külügy Szerbiában, ezzel az eredménnyel gyászolni kellene! Mégis kik szavaznak? A nyugdíjasok, akik Szerbia fő gazdasági erejét képezik, csak egy a gond, hogy e népesség lineárisan fogy!

17:00 órakkor 41,1%a voksolók száma. Három óra a hátralévő idő, az elmúlt választásokat figyelembe véve ez a leggyengébb eredmény. Már megy az egymásnak feszülés és a távolmaradók szapulása. A távolmaradásnak is oka van, ezt a mindenkori "hatalom" nem akarja elfogadni, pedig egyszerű a válasz: a választópolgár sem a hatalom, sem az ellenzék "munkájával" nincs megelégedve! Most van az a pillanat, amikor a pártaktivisták, mint a mérgezett egerek győzködik - ZAKLATJÁK a szegény választót, hogy huzzon bele a végső választási hajrába!

444.hu

19:00 órakkor 50,3% átbillent a mérleg nyelve Szerbia fele megvan, a másik felét innentől az ördög sem érdekli...Kíváncsi vagyok, hogy ismét lesz e zsákos buli, amikor a szavazatokkal teli zsákokkal futkároztak a pártaktivisták, ill legnagyobb magyarnak most mennyi fog hiányozni a boldogságához? Harmincezer helyett, most ötvenezer lesz e a lopás tárgya? Lassan ezt is megtudjuk!

20:00 órakkor 53,2% nos "éppenhogycsak" Szerbia fele ment ki a választásokra, nos a kimenő fél döntött, hogy ugyanúgy folytatódjon minden, ami eddig is kítűnően müködött, addig a másik fele elköltözne innen, ha tehetné...Ebben az eredményben még benne foglaltatik egy szociális lázadása a távolmaradottaknak, amelyet a Szerb Nemzetbiztonsági Ügynökség (BIA) előrejelzett! Nem jól mennek a dolgok itt az már holtbiztos.

22:00 óra első eredmények 30% feldolgozás után : Szerb Haladó Párt (SNS) 50% - 160 képviselő a 250-ből, Szerb Szocialista Párt 14% - 45 képviselő, Új Demokrata Párt (NDS) 6% - 20 képviselő és Demokrata Párt (DP) 6% - 20 képviselő. Kisebbségek: VMSZ 2,5% - 8 képviselő, SDA Sandzak 1% - 3 képviselő, Partija za Demokratsko Delovanje 0,7% - 2 képviselő.

Lassan a testtel nincs még itt az ideje pezsgőbontásnak!

23:00 óra első eredmények 36,55% feldolgozás után : Szerb Haladó Párt (SNS) 48,80% - 157 képviselő a 250-ből, Szerb Szocialista Párt 15% - 50 képviselő, Demokrata Párt (DP) 5,9% - 19 képviselő és Új Demokrata Párt (NDS) 5,70% - 18 képviselő és . Kisebbségek: VMSZ 2,2% - 7 képviselő, SDA Sandzak 1% - 3 képviselő, Partija za Demokratsko Delovanje 0,5% - 1 képviselő.

24:00 óra a Szerb Haladók pezsgőt bontottak és rézfúvósokkal ünnepelnek, a Demokrata Párt szomorkodik, az Új Demokraták elégedettek az eredménnyel, az Egyesült Régiók elnöke visszavonul a politikából, Szerb Radikális Párt súlytalanná vált, a Szerb Demokrata Párt a 90-es éveket idézi meg, amikor is helyet cseréltek a politikai pártok (jobb oldal baloldalra és fordítva) nyugati összeesküvést látva e folyamatok mögött, a Liberálisok eltüntek...

A kisebbségeknek kedvezett az alacsony részvétel, így a VMSZ 7. mandátumhoz juthat a szandzsákiak 3.-hoz és az albánok egyhez. A szerbiai politikai színtéren nem lesznek befolyásoló politikai tényezők, nem fogják meggátolni továbbra sem az elvándorlást és az asszimilációt. A végleges eredmények csütörtökig születnek meg.

2014.03.17. 14:00 óra a Köztársasági választási bizottság 99,08%  választási eredmény feldolgozása után a következőeket jelentette ki: 

Szerb Haladó Párt (SNS) 48,44% - 158 (+1) képviselő a 250-ből, Szerb Szocialista Párt 13,1% - 44 (-6) képviselő, Demokrata Párt (DP) 6,03% - 19 képviselő  és Új Demokrata Párt (NDS) 5,71% - 18 képviselő és . Kisebbségek: VMSZ 2,11% - 6 (-1)  képviselő, SDA Sandzak 1% - 3 képviselő, Partija za Demokratsko Delovanje 0,5% - 2 (+1)  képviselő.

Most jöhet már a pezsgő, mert "EU orientált" pártok jutottak a parlamentben, a szkeptikusok egytől egyig kihullottak...(lehet összeesküvés elméletet szőni...)

MARGIT Zoltán

Yeah - Always Hardcore...