Margit Zoltán: 2014. 06. 29. - 2014. 07. 06.

2014. július 4., péntek

Függetlenség napja




A függetlenség napja (Independence Day) vagy egyszerűen július negyedike (Fourth of July) az Amerikai Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepe. Az amerikaiak ezen a napon ünneplik a Függetlenségi Nyilatkozat 1776-os kihirdetését, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától.
Ünneplése leggyakrabban felvonulásokkal, grill-partykkal, piknikekkel, baseball mérkőzések megrendezésével történik. A július 4-ei megemlékezéseknek 1777 óta fontos kelléke a tűzijáték.Új-Anglia már 1775 áprilisa óta harcban állt a britekkel. A Kontinentális Kongresszusban az első függetlenségre való indítványt csak július 8-án terjesztették be.

Hosszas vita után, július 2-án a kongresszus egyhangúlag (12–0 arányban), ám titkos szavazással a Nagy-Britanniától való függetlenségre szavazott. A kongresszus a nyilatkozat megszövegezésén dolgozott, majd július 4-én, nem sokkal 11 óra után 12 gyarmat küldöttei megszavazták, s nyomdába küldték a végleges, ám ekkor még aláíratlan változatot. (New York mindkét szavazásnál tartózkodott.) Philadelphiában július 8-án a szöveg nyilvános felolvasásával és örömtüzekkel ünnepelték a nyilatkozatot. Egészen augusztus 2-áig tartott, míg a kongresszusi küldöttek aláírták a hivatalos nyomtatott változatot, de még ekkor is csak titokban, hogy megvédjék őket a brit megtorlástól.

John Adams, akit Thomas Jefferson a Függetlenség Hivatal nélkülözhetetlen, fáradhatatlan vezetőjének nevezett, a következőket írta feleségének, Abigail-nek július 3-án: 1776. július második napja legyen Amerika történelmének legemlékezetesebb napja. Kétségkívül úgy gondolom, hogy még a következő nemzedékek is nagy évfordulóként fogják ünnepelni. Az isteni kinyilatkoztatás ünnepeként kell megemlékeznünk róla, s méltóságteljes ünnepélyen köszönni meg a MindenhatóIstennek jótéteményét. A kontinens egyik végétől a másikig, a mai naptól mindörökké, pompázatos ünnepeken bemutatókat, játékokat, sporteseményeket kell szervezni, ágyúdörrenéssel, harangokkal, tűzijátékkal adjuk meg az esemény pompáját.

Adams azonban két napot tévedett. Természetesen a július 2-ai szavazás volt a döntő felvonás. De magán a Függetlenségi Nyilatkozaton a július 4-ei dátum szerepel. Jefferson felkavaró és megindító beszédét 4-én fogadták el egyhangú szavazással. Ez volt az első nap, amikor Philadelphia lakosai hivatalosan értesülhettek a kontinentális kongresszustól elnyert függetlenség tényéről, szemben az utcán keringő holmi titkos szavazásokról szóló pletykákkal.




A Függetlenség Napját, az egyetlen olyan ünnepnapot, amelyet az egész ország egyként ünnepel, különböző hazafias megnyilatkozások kísérik. Számos politikustartja fontosnak ezen a napon valamilyen társadalmi eseményen való megjelenést, beszédet mondani a nemzet örökségéről és népeinek kapcsolatáról. A családok általában pikniket vagy kerti barbecue-partikat szerveznek Negyedikén, gyakran használják ki a hosszú hétvége adta lehetőségeket, s hívják meg távolabbi hozzátartozóikat is. Országszerte reggelente katonai parádékat, délután baseball-mérkőzést, este pedig mulatságokat és tűzijátékot szerveznek. Kisebb tűzijékot szabadon lehet beszerezni, személyi vagy nyilvános használatra is. Biztonsági megfontolások miatt azonban több államban betiltották a tűzijátékok használatát, vagy korlátozzák azokat méret és típus szerint.

A Függetlenség Napjának évente megrendezett színes eseménye Nathan Hot Dog-evő Versenye, amelyre New York City Coney Island kerületében kerül sor. A monda szerint a hagyomány 1916. július 4-én kezdődött, amikor is négy bevándorló ezzel a módszerrel kívánta eldönteni, melyikük a legnagyobb hazafi.




2014. június 29., vasárnap

Csóka csapata jutott az Összmagyar Diákbajnokság Döntőjébe




Véget ért a XI. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság pápai elődöntője, melyen Dunaszerdahely, Révkomárom, Csóka és Szováta mérte össze tudását. A torna során hat találkozón 38 találat született, a végső győztes pedig veretlenül Csóka lett, akik a nagy esélyes Dunaszerdahelyet is magabiztosan győzték le. A mai ünnepélyes eredményhirdetésen a székely és a magyar himnusz után a jól megérdemelt díjaikat is átvehették a játékosok, az okleveleket, serlegeket, érmeket és különdíjakat dr. Áldozó Tamás polgármester  Rádi Róbert kabinetvezetővel közösen adta át. A polgármester miután minden csapatnak gratulált, már most meghívta a településeket a januári Pápa Kupára valamint a jövő évi nemzeti diákbajnokság küzdelmekre is.

- Bízom benne, hogy jól érezték magukat Pápán, sok mindent megtudtak városunkról és egymásról, hiszen önöket is több száz kilométer választja el a Kárpát-medencében. Ez is a célja ennek a sporteseménynek, valamint az, hogy a pályán eldőljön, kik a legjobbak. Idén a Vajdaságból érkezett vendégeink végeztek az élen, Dunaszerdahelynek meg kellett elégednie a második hellyel, de talán jövőre másképp alakulnak a mérkőzések.

A bajnokság gólkirálya kilenc találattal Fejős Áron (Csóka) lett, a legjobb kapusnak Zsigmond Alexet (Dunaszerdahely) látták. A mezőny legjobbja a csókai Fehér Bence lett, aki elmondása alapján kiválóan érezte magát Pápán, a budapesti döntőben pedig mindent elkövet majd, hogy győzelmekhez segíthesse csapatát.

- Jól kezdtük a tornát, hiszen mindjárt az elején 12 gólt lőttünk a komáromiaknak. Dunaszerdahely ellen már nehezebb dolgunk volt, kemény meccsre számítottunk, ez be is igazolódott, de hátrányból fordítva sikerült győznünk és megnyertük az itteni elődöntőt. Saját teljesítményemmel elégedett vagyok, talán más jobban megérdemelte volna a különdíjat, de úgy látták a szervezők, hogy én voltam a legjobb, köszönöm az elismerést. Hálás vagyok a szervezőknek is, remélem, hogy jövőre is találkozunk, végezetül még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a magyar lányok a legszebbek!

Eredmények:

Révkomárom – Csóka 0-12

Dunaszerdahely – Szováta 3-1

Szováta – Révkomárom 1-3

Csóka – Dunaszerdahely 5-1

Révkomárom – Dunaszerdahely 1-6

Csóka – Szováta 5-0

Végeredmény:

1. Csóka

2. Dunaszerdahely

3. Révkomárom

4. Szováta (versenyen kívül)

Pápa Ma nyomán



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin