Margit Zoltán: Csóka

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csóka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csóka. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 8., hétfő

A keresztek dőlnek Csókán...





Menekülnek az érdekvédő magyarok a süllyedő hajóról. Idestova nem is olyan régen az ittmaradás, megmaradás, szülőföldön boldogulás mellett volt zajos a csókai határ. A móka meg az egymás kiszorítása, ellehetlenítése körül zajlott a szolgalelkűség bizonyítása céljául, de elfogyott az újévi patron. Szűk lesz az esztendő, nagyon szűk, főként, hogy prosperáló délvidéki magyar vállalkozók alól huzzák ki a haladó szerbiai repűlő szönyeget, olyan önkéntes alapon! Az írás arról szól, hogy minden mag meg lesz őrölve, ki előbb, ki útóbb, de meg lesz! Itt nem fog már szárba szökkenni a bánáti búza!

A szolgalelkűség a nemzet elsorvadásához vezetett a déli végeken, mert mindennek ára van, így a mindenkori hatalomhoz simulásnak is!

A hatalmaskadó kapzsiéknak értelemszerűen egyértelműen, jól ment a szekér,igen! Az ő érdekeik egy fényévnyi távolságra vannak az egyszerű délvidéki magyar emberétől. Az öreg Istenen kívűl már más nem áll mellettünk, talán azért is tartanak tőlünk, mert Isten mellettünk, akkor ki ellenünk?


A nagy, hangzatos, ambiciózus, új pártemberek közül a MOK* igazgatója elsőnek távozott, elillant, mint a kámfor a vörös fehérkeresztes világba. Oda lett így a csókai feminizmus is.Helyette ideiglenesen a vörös-sarlós-kalapácsos régi motoros próbálta meg a kultúrális nemzetmentést, de a motor már nem birta a testvériség egység üzemanyagát újratölteni, mert az idő nagy úr és az szépen elfogy a rezsdás motor meg nem ketyeg csak a kéz remeg, az igénye meg az "álnacionalistáknak" az egekig szőkött! Így, ő is a ködbe burkolózott, mert ugyebár zongorázni a hűvösben nem egy Szent Iván éjji álom még Csókán sem. A lista nem véges Csóka alpolgármestere is lelépett, sokat gondolkodtam, hogy mit csinált az elmúlt 13 évben, mint szakpolitikus, semmit nem tudok mellé tenni, még arra sem telett, hogy az évekkel ezelőtt kidőlt terjáni kereszt ** helyére egy újat állíttasson, pedig de ígérte! Ő volt a jó, mert politikai stabilitást hozott, amivel a magyarság érdekei útolsó rendűek lettek, szerették őt a demokratikusan többségben haladók, el sem akarták ereszteni, pedig az igaz kapítány útolsónak lép le a sűllyedő hajóról, nem pedig az első tisztekkel elsőként! Van, ilyen, mire észbe kap a díszes társaság már a lábának nyoma a zentai révész lapátjával ütlegelhető, no de a révész ismeri a bánáti vírtust, így a lapát a helyén fog maradni...

Lesz-e új kereszt Terjánon?

Mi lesz a pálinkát kostóló civilekkel, asztalon táncoló elhagyott matrónákkal, maligán miniszterrel, vezeték szerelőkkel, áramelfojattatásra szakosodókkal? Több évtizede nagyot mondókkal? Egyedül maradnak, mint Móra Kisforró Zsuzsannája, akit a csókai plébános sem értett, mígnem Móra Ferenc el nem magyarázta néki...

Mindenszentekkor a csókai temetőben is kidőlt a kereszt, rossz ómen? Ígéretek vannak, hogy "ízé, meg ecet", helyre lesz állítva és helyébe új lesz állítatva! Jézus szájába is ecetes vízet csöpögtettek a rómaiak, a mi szánkba is keserű ecetet fröccsentek, a szülőföld elhagyásának keserű ecetét, de fontos a politikai stabilitás leple alatt zajló magyartalanítás. Megette a fene, ha a választott pásztora is elhagyja a nyáját! Írnák itt egy cifrát is, de a kivitelezők magyarok (bár a parancs máshonnan jő)! Nesze neked jószomszédi viszony, amikor a tanyát már kettős kerítéssel védelmezi a gazda! Veszett a fejsze, no de a nyelét még el lehet adni, harminc ezüst az ára!

Megveszed?

Kereszt lesz az égen, ott igen, addig Csókán kidölnek a félhold sejtelmes éjszakában...

Margit Zoltán


*Művelődési Oktatási Központ
**Hova tűnt a napsugaras szilfakereszt?



2017. március 13., hétfő

Csókán túltolták a biciklit...a tehén...túl...




Kedves néhai ismerősöm, mivel nem írhatott a két eminencia végett ( Cenz-né meg az Ura) a ma is létező pártújságban éles kritikát, imigyen kezdte: Ott jártunkkor… Felült a második világégés utáni nehézfém biciklijére és a kemény telet túlélők közül mindig ugyanazokat szólította meg és vetette ismert gondolataikat papiruszra… Megmagyarázta, -őneki parancsra kellett tolnia a biciklit… Mindent meg lehet magyarázni…

Egyértelműen ebből gond nem lehetett és a párt is elégedett volt, hogy mindennel foglalkoztak csak velük nem. Így takarásban tehették „áldásos” tevékenységüket a hét főbűn jegyében… Pusztul a táj, menekül, aki tud, és aki bír, -no, nem divatból meg puccos „gazdasági emigrálásos” folyamatban, hanem puszta evolúciós teherként teszik ezt az emberek. TÚLÉLÉSI ÖSZTÖN! Elvtársak erről nem hallottatok még?

Kettő éve jelent meg egy kötetecske enyhén érintve e problematikát (Hódi Sándor MENNI VAGY MARADNI? Az Én és a közösség társadalomlélektani zavarai) újság cikkeket összeollózva lábujjhegyen settenkedve, megírva, hogy valójában miért is távozik az magyar, e szép Nagy Szerbiából, a Kárpátok szülő medencéjéből. A lényeget azért szépen megkerülve, de azért bátorság volt, ezt összeszedni és útjára indítani, mert az aktuális-akut magyar politikai stratégiának nem ez a célja. Nem cél a közvélemény felvilágosítása. A cél a segély gyanánt sima "extra-profithoz" jutni és a maradék vajdasági magyarságot túszul ejteni alantasabb és alantasabb munkák fejében, ellenben szociális juttatást nyújtva, ami semmire nem elég, persze jól megalázni közben emberi és nemzeti mivoltát a sárba taposni… Bízom benne, hogy a következő kötet, már a teljes valóságot fogja tükrözni és a politikai túlkapások, hátrányos megkülönböztetések és a gazdasági kizsákmányolások is fejezetet kapnak majd!

Érdekes, hogy az általam ismert „magyar” érdekeltségű vállaltok a legpimaszabbak és legkevesebb bért adják az amerikai, japán, német… cégekkel összehasonlítva… Szégyen, á nem! Az ország jól teljesít, ha hogyne a tehéntúróért, így könnyen! A kenyérkereseti lehetőség nem egyenlő a kenyér találási lehetőséggel… A "non-plus ultra", hogy a nemzeti ünnepeket előre ledolgoztatják, mivel Szerbiában az nem ünnep és pofátlanul-gátlástalanul munkanappá rendelik el ugyan azokat a napokat… Nem is csoda 1956-ban a szovjetek oldalán támadtak az egyetemistákra, meg fővárosunkra tankokkal… március 15-én Aradon a sógorokkal söröztek..augusztus 20-án Mindszenty hercegprímásunkat bohócruhába öltöztették és sárga könyvel propagálták áldásos tetteiket…

Tusványoson szépen meg lett mondva a tuti, a szégyentelen "vaj-magyar" nem akar rabszolga lenni és az öntömjénező urát szolgálni, fogja vándorbotját és elhúz, no nem is főként Magyarországra háromszoros alapbérért, hanem a kapitalista nyugatra tízszeres alapbérért, ahol aztán tényleg kizsákmányolják az elvtársak szerint… (gyermekpótlék, családi juttatás, távolléti bonusz…)

Amennyiben így lenne, tömegesével vándorolnának onnét haza, ide a Kánaánba… biciklit tolni!

Ma már odáig jutottunk, hogy drága 50 milliárd adó-forintot érő képviselőinknek szégyenük lett az magyar mivoltuk. Megtörtént február havában, hogy a szerbiai törvények és Csóka Község alapszabályzata értelmében szerzett jogként, díszmagyarjaink lemondtak saját anyanyelvük gyakorlati használatáról! Immáron a jegyzőkönyv csak egyetlen nyelven készült el, szerb nyelven! Játszadozok a gondolattal: miért nem csak magyarul?

Mit lehet erre mondani? Van e szó erre?

Nevezetesen:

„A Szerb Köztársaság Alkotmányának ( SZK 98/06-os számú Hivatalos Közlönye ) 191. szakasza, A helyi önkormányzatról szóló törvény ( SZK 129/07-es számú Hivatalos Közlönye ), 1., 11. és 32. szakaszának 1. pontja alapján, a Statutáris kérdésekkel, szervezéssel és normatív aktusokkal foglalkozó bizottság 2011. 03.30-án tartott ülésén megerősitette Csóka község Statútumának letisztázott szövegét és Csóka község Statútumának letisztázott szövege tartalmazza: 1. Csóka község Statútumát, melynek száma 061-13/2002, 2002.06.03-i keltezéssel, 2. Csóka község Statútumának módosításáról és kiegészítéséről szóló határozatot, melynek száma: 061-XVII/2002- 01, 2002.12.23-i keltezéssel, 3. Csóka község Statútumának módosításáról és kiegészítéséről szóló határozatot, melynek száma: 061-1/2005-IX, 2005.10.26-i keltezéssel, 4. Csóka község Statútumának módosításáról és kiegészítéséről szóló határozatot, melynek száma: 016-2/2008-V, 2008.1009-i keltezéssel. CSÓKA KÖZSÉG STATÚTUMA - l e t i s z t á z o t t s z ö v e g –

9. szakasz Csóka község területén egyidejűleg hivatalos használatban van a szerb nyelv cirill és latin írás, valamint a magyar nyelv és írás.”

-Es szerb nyelven is a magyar képviselőink érdekében, hogy tudják értelmezni miről is írok:

„Члан 9. На територији општине Чока у службеној употреби је истовремено са српским језиком ћирилично и латинично писмо и мађарски језик и писмо.”

ENNYI! 

Itt sajnos nincs vége! A csókai Helyi Közösség csúfosan megbukott, nem volt elég, hogy Csóka település népe nem szavazta meg a következő költségvetést 2016-2026 (102,5 millió dinár), a Helyi Közösség vezetősége tudatosan, szabály és törvényellenesen nem írta ki mandátuma-megbízása lejárta előtt-után a választásokat. Miért is, mert bennragadt 42 millió dinár, melyet csakis a már kiépített szennyvíz-elvezető hálózat kiépítésére költhetnek. E pénzt valahogy el-kellene onnan mozdítani, hogy bánthatja a csókai csóka csőrét…Egy éve a következőket kommentáltam, ami ma is aktuális: „…egyéb trükkökkel húzták az időt, de a pénz maradt, amelyet át kellene csoportosítani a levágott villanyáram újra bekötésére, pocaknövesztő bulikra és jó szomszédi "road-show-okra"…




A világhálón azért megmozdult valami, az össznépi fészkes lavórban a sárga irigységbe kapaszkodó hűtlenül otthagyott demokráciák, fájlalják, hogy a magyar ara házasságot tört és faképnél hagyta őket a haladó úrfi végett! Semmi új a nap alatt nincs, váló fajta, meg családtörő a csókai vezető magyar ez már baljós előjel volt, de a demokráciák nem értelmezték a baljós árnyakat és imigyen fogalmaztak: „Ahelyett hogy a Községi Képviselő Testület a Helyi Közösségi tanácstagok mandátumának lejártával kiírná az új választásokat, inkább a hatalmon lévő SZHP-VMSZ koalíció ”jól megindokoltan” létrehoz egy ideiglenes szervet, mely irányítani fogja a Helyi közösségeket. Ezzel egy időre teljesen törvénytelenül felfüggesztik a lakosság jogait, hogy válasszanak illetve választottak legyenek. A hatalmi koalíció ezzel lehetőséget kap, hogy eltávolítsa a számára alkalmatlan tagokat a Helyi Közösségek Tanácsaiból, illetve a Helyi Közösségek Tanácsának választását egy időpontra helyezi az elnökválasztással. Az állam élére javasolt elnökjelöltjüktől elvárják, hogy sikeresen vezessen minden Helyi közösséget Csóka Község területén.”

A legfontosabb szabálytalanság és törvénytelenség: A Helyi Közösség polgárok csoportosulása ás nem tartozik a közigazgatási rendszerbe, így a közigazgatási rendszer nem hozhat felett "statutáris - statáris" döntéseket! E helyzetben maga az alkotmány lett főként megsértve, amely szavatoltja a polgárok szabad gyülekezését…és az állam nem avatkozhat be semmilyen eszközzel…No de azt megmagyarázza majd a párt-alkotmányos-Tamás! Igen, de NEM!

No, de 42 millát kamatostól el köllene vinni…á nem, á de IGEN!

Csókán megint túltolták a biciklit, no nem az Óperenciás tengeren, meg a tehén lepényen túl, hanem a törvényen!

Elvtársak! Tanulni, olvasni, kérdezni! 
Utána jót zabálni! Meg biciklizni, hogy fogyjon a poci...

Lesz folytatás…

Margit Zoltán


Kapcsolódó:


2016. december 29., csütörtök

Sapkát emeld, állj, Csókán jön a vonat!



A vasutas élet számomra mindig a meghitt nyugalommal párosult. Az idő relatív itt főleg a periféria szorult állomásokon, olyanon amilyen Csókán van. Hébe-hóba átsuhan egy szerelvény, avagy egy sinóbusz...

Itt minden az ebek harmincadjára került, talán nem is lenne ez már hír, viszont érdekességként ismét országos médiába került a település. A csókaiságot lehet hatványozni az egyedi találmányok és találékonyságok terén, amelyek nem korszakalkotók, csak olyan mosolyogtatók.

A hír, hogy a települést átívelő vasút közúttal való metszéspontján elromlott a sorompó, mivel nincs semmilyen közúti jelzés e ponton az "Andráskörösztön" kívül. A vasutasnak még irányító pálcikája sincsen, mivel szegényebb az eklézsia a templomi egér éves költéségvetésétől, így fogta a fején lévő piros sipkáját és avval kezdett hadonászni a síneken állva, hogy jelezze: "Emberek jön a vonat!".

E történet nem az "Indul a bakterház", Szabó bakterének újabb szösszenete, ez a valóság amely írja a történeteket. A csókai bakter eszközhiányában emeli kalapját a levegőbe, mint Józsi-bácsi, amikor a tanácsa költségvetés nélkül maradt. A dicséret jár azért a bátorságért, hogy e furcsamód leleményesség baleset-megelőzési céllal vezérelve immáron hősies tettnek is felfogható cselekménnyé vált!

Így a csókai bakter, irigy szemekkel figyelheti az égi csatornákon a Japán szuper vonatokat és az ottani irányítási és jelzési rendszereket. A belgrádi központú szerbiai vasutak, meg szán majd egy picinyke időt és némi költségvetési dinárt, hogy egy sorompócskát az Isten háta mögött megjavítson, no nem Japán gyorsasággal és precizitással, hanem olyan újévvárós balkáni lomhasággal...

Így lett Csókán a bakter a popsztár! Emelem én is kalapom!

Margit Zoltán




2016. március 31., csütörtök

Csókán besült a mutatvány… BOJKOTT !!!



A helyi járulék bevezetéséről szóló indítvány balul sült el. 


Szerbiában nem történt a módszerváltás óta semmi változás (kivétel Belgrád pár várossal ill. határzónákban tartozó pár község), ha a visszalépések sorozatát nem tekintjük annak, továbbra is az intézmények erősen centralizáltak, központból irányítottak, ami meg nem tartozik ide, annak útját meg pártközpontból egyengetik.

Miről is van szó? Egy település nem egy önkormányzat, hanem több település alkot egy községet, e községet nevezik errefelé önkormányzatnak (politikai-pénzügyi hatalom). Egy településen belül lehet egy, ill. több helyi közösséget létrehozni. A helyi közösség(ek) polgárok csoportosulásaiból állnak (sicc) a törvény rendelkezése alapján, gyakorlatban pártlisták és pártkatonákból tevődik össze a grémium, avagy a brancs, errefelé tanácsnak hívják.

A baljós árnyak már Csóka felett lebegnek egy ideje, jellemzően erős kisközösségről van szó, ahol az Úr szavát a vörös pártkönyv váltotta fel, tudjuk az a Janus-orczájú, ami immáron a demokráciát vette fel köntösként. Az elvtársak Urrá változási folyamatában, szemléletesen ez az a pillanat, amikor az egypártpolitikai-posztembrionális fejlődésben a vörös lárvából bábozódás után sárgás-kékes többpárti pillangó kerekedik, no nem az Úr nevében, hanem a fő pásztor gamós botjával irányítva…

Előzményekre odafigyelők látták már az eredményt (nem kell víznéző javas asszonynak lenni, ill. ólmot sem kellett önteni a tejbe…), amely félre lesz magyarázva, nem úgy látjuk mi, az eredmény jó csak rosszul lett tolmácsolva, - mert megmagyarázni, ill. a csillagot is lehazudni az égboltról az ez idáig működött, de mi is történt?

A februárban megtartott Csóka Községi Képviselő Testület ülésén, a tisztelt ház megszavaztatott egy szabályellenes határozatot, amellyel meghirdették a csókai Helyi Közösség helyi járulékának újabb tíz évre való kirovását Csóka lakosságának a nyakába, nevezetesen e év május elsejétől - József a munkás napjától 2026 áprilisáig 102,5 millió dinárt. A magyar többséggel vezetett önkormányzatot elhagyta koalíciós partnere a demokrácia zászlaja alatt, így a leendő haladó arával és a színjátszó taligával vitték végbe e frigyet-határozatot.

Miért szabályellenes e határozat? A saját határozatát hagyta figyelmen kívül  a testület, ahol is meghatározta, hogy a lakosság 10% írásos támogatásával írható ki a népszavazás… A jó öreg diktatúra, a kisebbség tudja, hogy mit akar a többség és mi a jó neki, persze, ha a választottak zsebe jól dagad… No de STOP!


További szabályellenesség, amellyel a közvádlónak a demokráciában foglalkoznia kellene:


-Honnan a polgárok csoportjának – csókai Helyi Közösségnek a választói névjegyzék?

-A polgárok igazoltatását, személyi adatainak használatát, mely szabályzat, törvény engedélyezte?

-A holtak miért szerepelnek ezeken a listákon? Kegyeletsértés?

-Ki finanszírozta e népszavazást, és milyen eszközökből?

-A tíz napig tartó népszavazást ki felügyelte? (diktatúrában is egy napig tartott a szavazás…)

A tíz nap szavazás, az a kommunizmus alapötlete, addig szavazunk, ameddig ki nem választjuk a megfelelőt…

-Ki garantálta a szavazás tisztaságát? (Perwoll, Ariel,Domestos…)



Amiért fő a feje a honatyáknak a polgári demokráciában, hogy a csókai Helyi Közösség folyószámláján beragadt 42 milliócska, -dinárban, mert céleszköz és csakis a szennyvízelvezető rendszer kiépítésére lehet fordítani, amely időközben kiépült, csak egyéb trükkökkel húzták az időt, de a pénz maradt, amelyet át kellene csoportosítani a levágott villanyáram újra bekötésére, pocaknövesztő bulikra és jó szomszédi "road-show-okra"…

Csóka készül Guinnes rekordok könyvébe a tíznapos balul besült népszavazásával, ahol is a 3554 polgárból (holtakkal együtt) 655 polgár járult a maratoni urnák elé, azaz 18%! Az eredmény: 401 polgár NEM-el voksolt 61,2% (!) és a hatalompártiak meg 249-en IGENT-t mondtak ez a voksok 38% (!).




A főkolomposok nem vonták le a következtetéseket és újra szeretnék a népet maratoni népszavazásra invitálni, ahelyett, hogy a demokrácia szabályait szem előtt tartva, rögtön és visszavonhatatlanul lemondanának és elkotródnának a közéletből!

A nép bizalmatlanságot szavazott meg, ezt az elsők nem értik meg! Elsők, az utolsók döntöttek, ha nem érthető, gondoljátok át, hogy megértsétek, egyszerű, mint a parasztpofon: még egyszer leírom: a helyi járulék bevezetéséről szóló népszavazás balul sült el! A nép bojkottálta, azt ami számára nem megfelelő! Kár erőlködni a nép döntött és sajnos a népnek igaza van!

Rögös az út a demokráciában, nagyon rögös, így lesz Csókán a vörös lárvából bábozódás után sárgás-kékes többpárti pillangó…

Nincs vége, áprilisban újra szavazunk, az eredmény olvasható, már aki tud a baljós árnyakból olvasni!

Addig is az erő legyen veletek!

Margit Zoltán


"A félelem az árulás és fájdalom világa az elnyomás világa olyan világ amely nem irgalmasabb hanem könyörtelenebb lesz ha ki forr." GO



2015. szeptember 13., vasárnap

Teremtéspusztulás - Sörház - Széki major...



Vasárnapi terepszemlézés alkalmával, amelynek célja óriás pöfeteg gomba (Calvatia gigantea) felkutatása a sivárság kellős közepén, volt mit látni. A virágzó majorságok teljesen lepusztítva, lerabolva és tönkretéve Csóka tőszomszédságában. E majorságokban tenyésztették a híres cigaja juh fajtát, de volt itt szarvasmarha és egyéb jószág is és a legutolsó jószág, aki mindezt teljesen a földdel egyenlővé tette...

A természetet nem lehet becsapni, a természet visszaveszi magának az ami hozzá tartozik, milyen emberfaj él már itt?  Az maradt a végére, aki a teljes pusztulást hozza a többi meg némán csendben végignézi, mint a legelő birkák, csak az ő irhájukat ne nyírja le senki, pedig lefogják, -kiét előbb, -kiét utóbb...

Az egyik főkolompoló folyamatosan szajkózza, mint a csókai csóka károgva: "Most ez van ezt kell szeretni!"

Szereti a rossz-seb! 

A táj pusztulásával a fiatal nemzedék elhagyja otthonát, mert nem száll vitába az immáron megöregedett hatalomtartó nemzedékkel, felesleges velük vitázni? Az eredményt látva, igen felesleges, mert úgyis lecsupaszítanak mindent és a tájat is tönkreteszik balgaságukkal, mert ugye: Most ez van ezt kell szeretni!"

Szép napsütötte vasárnapi kirándulásnak indult, óriás pöfeteget nem találtunk csak sivárságot, szomorúságot az ősök hagyatékának elherdálását láttuk a természet lágy ölén. A terméspusztulásunk újabb állomása Sörház - Széki major volt...nyugodjon békében!

A képek magukért mesélnek...





















Margit Zoltán



2014. augusztus 31., vasárnap

Hűtőkocsiban hozták haza a daganatos beteget Csókára



Csehák Gábor


A kamenicai Onkológiai Intézet és otthona közötti út bizonyára emlékezetes marad a csókai Csehák Gábor (50) számára, akit vastagbélen lévő daganat eltávolítása után nem mentőkocsiban szállítottak haza, mint ahogyan az emberhez méltó és elvárható volna, hanem egy hűtőkocsiban, mint a levágott jószágot!


Csehák Gábor bizony az otthonáig vezető száz kilométeres utat frissen műtötten a zentai Temporeks cég hűtőkamionjának sofőrfülkéjében tette meg. A lapnak kénytelen volt elismerni, emlékezetes marad számára az út, mert a biztonsági öv éppen a frissen műtött területet nyomta.


-A főnővér hétfőn szólt, hogy másnap hazaengednek, s azt is mondta, erről értesítette a csókai kollégákat. Igen ám, de értem, elbocsátásom után nem jött a csókai egészségház kocsija! Arról, hogy a mentő valószínűleg nem is fog megérkezni aznap, felesége tájékoztatta, akinek azt mondták, legfeljebb másnap tudnak kocsit küldeni az addigra a kórházból már elbocsátott, frissen műtött betegért, mert későn szereztek tudomást a szállításról.


-Nem volt mit tennem, felhívtam kollégáimat a zentai TemporeX húsgyárból, van-e esetleg útjuk errefelé és el tudnának-e értem jönni. Ők pedig, amikor széthordták a húst Újvidéken, eljöttek értem és hazavittek a hűtőkocsival”, mesélte a csókai Csehák Gábor.




Dr. Lévai Szenes Ibolya
a csókai egészségház igazgatója a lap megkeresésére azt nyilatkozta: 


Csehák Gábor az egészségügyi alap zentai fiókjának biztosítottja, de Csókán van a lakhelye. A probléma úgy keletkezett, hogy a távirat Kamenica, Zenta és Nagykikinda között bolyongott. Amikor végül megérkezett hozzánk, már késő volt, nem tudtunk érte elmenni, mert valamennyi kocsinkat más munkára osztottuk be. A betegeknek és a hozzátartozóiknak meg kell érteni, hogy kis flottával, gépparkkal rendelkezünk, és ez történik meg amikor a hozzátartozók türelmetlenek a beteg nyugtalan és megijed.

Ismét országos sajtó foglakozik Csókával, piciny település, de zajlik az élet. Valahogy itt minden fordítva működve tűnik jónak pl.: minél szegényebb a község (minden negyedik lakos szociális eset), annál több a dáridó, eszem-iszom, megfőzöm, kidobolom, eltapsolom...

Ideje lenne a felügyelőségeknek a szemét erre az oldara fordítani, kicsit átrázni mi is történik itt valójában és a csókai daganatos beteg Csehák Gábor sem érkezik kollégái által a hűtőkocsi sofőrülésén haza, hanem emberhez méltóan, mert nem ő volt türelmetlen, hanem a beteg ágyát fel kellett szabadítani...

Mit tesz a pártkönyv...jót nem...


Kurir nyomán Margit Zoltán





2014. augusztus 30., szombat

A csókai „fecli” - 李外匯券!


„A kutya nem kutya, 
aki a saját gazdáját megharapja.”

                             Szólás-mondás


A kocsordi nép szólás mondásait olvasgattam, amikor is egy „fecli” a kezem ügyébe került. E „Fech-Lee: 李外匯券”, nem kínai papírárus, hanem komoly üzenetet hordoz magában! A megszólításnál talpra álltam, mert úgy illik: MAGYAROK! Gondoltam most jön a himnusz mint, amikor vacsoraközben jó szájízzel, -fogyasztás közepette a férfikórus rázendített némi kisüsti elfogyasztása után a himnuszra, mert azt gondolták, hogy annak most ott a helye..., mit volt mit tenni zsíros arcpírrel, teli-szájjal, hasbeszélve elmormogtuk, amit kellett..., de barátom helyretette ezt követően a dolgot, hogy tudni illik mi illik! A himnusz nem népdal, amit eszem-iszom közben csak úgy elénekelünk, félrészegen! Félig berúgni az meg kész kidobott pénz! Nos iszunk, vagy ordibájolunk?!






Kicsit elgondolkodtam a „fecli” formáján, csupa nagy betű, a szerző nagyon fontos gondolatait akarja tükrözni, ordibálva, hogy végre-valahára, -szerinte fény gyúljon a félrevezetett sötét lelkekben. Kicsit az irigységet érzem a sorok között, hogy az fáj legjobban, hogy ismét nem ők kormányoznak. Ti sem lennétek jobbak a Deákné vásznánál erről is megbizonyosodtunk már párszor...Az újabb pártocskák is szintén zenészek, a hatalomtól távol, ilyen magyar, meg olyan magyar, a hatalomhoz dörgölődzve, meg olyan szépen behódoló, hogy a török hódítók is megirigyelték volna Zenta városa felett enyhén kelet felé megvívott csatájuk közepette. Vót ott rácz is, aki utána „dóbár mádzsár”* lett, de még milyen!

Egy a kuckó a kemencével, hogy a szólások között mozogjunk tovább: a szegény embert az ág is húzza, meg a kutya is megugatja! Így felesleges ilyen dolgokat „legyártani”, az embereket, ez már nem is érdekli és nem is mozgatja meg. Belefáradtak a rengeteg hazudozásba, féligazságokkal való manipulációkba, megalkuvásokba, -keserűen nézik, hogy a fiatalok elmennek, mert nem akarnak konfrontálódni, nem akarják tovább a maguknak való politikusok szekerét tolni, eközben nemhogy a jelenről, hanem a jövőről is lemaradva...

Olyannyira szétesett, megtizelődött a délvidéki magyar választóbázis, hogy egy párton kívül a többinek esélye sem maradt, így az évezred győzelme ként fogják beharangozni az októberben esedékes Magyar Nemzeti Tácsnak nevezett pénzelverő szervezetben bizalmat nyerő négy negyedes abszolút többséget! Igen ez a vég vége! Demokrácia a balkánon? Ki hisz még ebben a mesében? A pici pártok meg úgy járnak, mint a kéretlen eladólány: az ablakon kérik az ajtón nem viszik!

A győzelem ittasok a hatalomtól ismét megrészegülve elüldözik a maradékot is és rá fogják fogni a világválságra, mert a győztes az tehet amit akar, még a történelmet is átírhatja, ugye ez az egyik 'izmus' legfőbb eszméje: az egyszínűség, az egyszólamúság, egy a vezér egy a zászló..., pedig amikor a kenyeret megszegtétek újra, azt fogadtátok Szent István napján, hogy védelmezitek magyar testvéreiteket, de ismét hazudtatok Isten szent színe előtt, megy ez nektek, mint a karikacsapás, mert folyamatosan másról beszélnek, mint Bodóné, mikor a bor árát kéri...Szent István a többszínűséget a többszólamúságot hirdette, aki meg másképpen vakkantott azt felnégyelte, nos ezt a részt jegyezték meg testvéreink a történelem órán...

Gondolom én a „fecli” e célból íródott a politikai boszorkánykonyhán, tényleg nem is értem miért, mert a vömödökö helyi vezetője csókos pajtása a vömöszö községi előljárójának, abba a tálba dobta a szotyoláját, amelyből előtte falatozott, azt a kezet harapta így meg, aki etette, itatta? Netalán gazdája kérte erre fel, hogy kavarjon egyet a csicsókai politikai egyszólamú poshadt-szagú állóvízen? Tudjuk a terem a bolond, ha nem vetik is! Avagy csak a figyelmét elkerülte a „hűtlen szolga” építkezés közben, mert két helyre kell figyelnie az önkormányzat is szépül, meg az otthona is újjáépül, elterelő hadművelet lenne?

Mondja ám a szólás: aki kutyával játszik bot legyen a kezében, de igen figyelmetlen az a gazda, aki közben kígyót is melenget a kebelén és azon mélázik, hogy az nem fogja megmarni, meg a kutya sem harapja meg...
Mi a legjobb ez időkben? Ebből kimaradni, mert aki korpa közé keveredik megeszik a disznók!

Megette a kutya immáron a nyarat, de a fene egye meg azt a kutyát, aki saját gazdáját megharapja!


Margit Zoltán

*„dóbár mádzsár” = jó magyar




2014. június 29., vasárnap

Csóka csapata jutott az Összmagyar Diákbajnokság Döntőjébe




Véget ért a XI. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság pápai elődöntője, melyen Dunaszerdahely, Révkomárom, Csóka és Szováta mérte össze tudását. A torna során hat találkozón 38 találat született, a végső győztes pedig veretlenül Csóka lett, akik a nagy esélyes Dunaszerdahelyet is magabiztosan győzték le. A mai ünnepélyes eredményhirdetésen a székely és a magyar himnusz után a jól megérdemelt díjaikat is átvehették a játékosok, az okleveleket, serlegeket, érmeket és különdíjakat dr. Áldozó Tamás polgármester  Rádi Róbert kabinetvezetővel közösen adta át. A polgármester miután minden csapatnak gratulált, már most meghívta a településeket a januári Pápa Kupára valamint a jövő évi nemzeti diákbajnokság küzdelmekre is.

- Bízom benne, hogy jól érezték magukat Pápán, sok mindent megtudtak városunkról és egymásról, hiszen önöket is több száz kilométer választja el a Kárpát-medencében. Ez is a célja ennek a sporteseménynek, valamint az, hogy a pályán eldőljön, kik a legjobbak. Idén a Vajdaságból érkezett vendégeink végeztek az élen, Dunaszerdahelynek meg kellett elégednie a második hellyel, de talán jövőre másképp alakulnak a mérkőzések.

A bajnokság gólkirálya kilenc találattal Fejős Áron (Csóka) lett, a legjobb kapusnak Zsigmond Alexet (Dunaszerdahely) látták. A mezőny legjobbja a csókai Fehér Bence lett, aki elmondása alapján kiválóan érezte magát Pápán, a budapesti döntőben pedig mindent elkövet majd, hogy győzelmekhez segíthesse csapatát.

- Jól kezdtük a tornát, hiszen mindjárt az elején 12 gólt lőttünk a komáromiaknak. Dunaszerdahely ellen már nehezebb dolgunk volt, kemény meccsre számítottunk, ez be is igazolódott, de hátrányból fordítva sikerült győznünk és megnyertük az itteni elődöntőt. Saját teljesítményemmel elégedett vagyok, talán más jobban megérdemelte volna a különdíjat, de úgy látták a szervezők, hogy én voltam a legjobb, köszönöm az elismerést. Hálás vagyok a szervezőknek is, remélem, hogy jövőre is találkozunk, végezetül még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a magyar lányok a legszebbek!

Eredmények:

Révkomárom – Csóka 0-12

Dunaszerdahely – Szováta 3-1

Szováta – Révkomárom 1-3

Csóka – Dunaszerdahely 5-1

Révkomárom – Dunaszerdahely 1-6

Csóka – Szováta 5-0

Végeredmény:

1. Csóka

2. Dunaszerdahely

3. Révkomárom

4. Szováta (versenyen kívül)

Pápa Ma nyomán



2013. augusztus 6., kedd

Tanya - Watershed, meg a feketetói szeizmikus ringatózás - vol. 2.0



A csókai krónika

Kézhez kaptam a legújabb, demokrácia utáni, újfent ismét „veres fejléccel” hívalkodó „Csókai krónikást”. Az első oldalon kettő dolog pillanatok alatt szembetűnt. Fentebb a Magyar Külügyminisztérium által kegyes és támogatott délvidéki magyar hatalmi politikai elit sorakozik, ímáért fohászkodik Szent háromság templomunk 200 évfordulóján. Alant az újságban már látom, hogy miért is. Ideje lenne a politkai elitet egy picinyként mellőzni és a szegény sorsú, hatványozott megkülömböztetésben élő picinyke vajdasági magyarsággal foglalkozni, amíg el nem fogy mint a hold időnként. Templom révén Ferenc pápa a Csókán „regnáló” Sándor atyánkat is felszólította, hogy a luxussal egy lépéssel hátrébb, tessék az elesettek közé lemenni, mert ők is áhitoznak a fohászért, nem csak a páholyban ülő politikai elit kaphat megbocsájtást halmazati bűneiért a „szimónia” jegyében...

Forrás: Csóka Község Közlönye VII. évf. 57.szám2013.július 1.oldal.


Szeizmológiai vizsgálatok – kőolaj és gázlelőhelyek után kutatnak.

„ – A kutatások célja kőolaj- és gázlelőhelyek feltárása, amely községünkben alapul fog szolgálni a további befektetésekhez, ugyanakkor lelőhelyek feltárása esetén ez jelentős, új bevételi forrást fog jelenteni helyi önkormányzatunk számára – erősítette meg Csóka Község elnöke. Szavai szerint a kutatások több hónapig fognak tartani, melyet két szakaszban fognak végezni. Az első  szakaszban a földmérési szakemberek megjelölik a mérési pontokat, míg a második szakaszban ezeket a pontokat kábelekkel és speciális, rezgést létrehozó berendezésekkel fogják összekötni, melyek szeizmológiai rengést idéznek elő.
Ez a felszerelés egy-két hétig marad felállításának helyén, addig amíg tartanak a kutatások, majd utána eltávolítják azokat. A kutatásokat a határban végzik, így az ültetvényeken és a földterületeken elkerülhetetlenek lesznek a károk, melyeket, a munkálatok kivitelezojének szavai szerint, a parcellák és szántóföldek tulajdonosainak 30 napon belül megtérítenek. “

Forrás: Csóka Község Közlönye VII. évf. 57.szám2013.július 1.oldal.

A helyi "hatalom" szembemegy polgárainak érdekével, nem é kellet volna ilyen horderejű döntésben a polgárok véleményét kikérni, mert földjeikről, ingatlanaikról, életterükről, vízeikről van szó? A Csókai Krónika veres fejléce az autokráciát jelenti e? A demokráciát nagyon furcsán értelmezi a helyi hatalom, ezt az elmúlt tíz évben már tapasztaltuk, csak az a baj, hogy a demokrácia, ezzel még köszönő viszonyban sincs...


Szeizmológiai csapásmérő 60 000 font leszorító erő...

Személyesen szeizmológia csapásmérőnek nevezném e szeizmovibrációs erőgépeket, -vibrátorokat. Miért? -Olvastam egy katonai tanulmányt, amelyben az ilyen és az ehhez hasonló gépeket, -vibrátorokat, katonai feladattal látták el és mesterségesen gerjesztett földrengéseket keltettek az ellenség területén, a többit sejthetjük... No, de most béke van! Elméláztam, mivel Szegeddel egy édesvízet tartalmazó medencén terülünk el, Csóka községet megringatják a -vibrátorok, még a Dóm tér harangjai is belerezeghetnek a Krajevói, Csacsaki példázat alapján! Bele sem merek gondolni, hogy kedves falum Tiszasziget, ahol a Kárpátmedence legmélyebb pontja van megtelik mindenféle káros anyaggal, no meg földrengés rázkóztassa meg a szomszéd fejlődés érdekében...

Forrás: Acoustic Geofizkai Kft

A szeizmikus mérések elve


A szeizmikus mérések elve:  A szeizmikus mérések a felszínen vagy kis  mélységben (10 000 méter?!) mesterségesen keltett kisenergiájú rezgéshullámok mélybeli kőzetrétegek határairól a felszínre visszaverődő, visszhangszerű beérkezésein és azok beérkezési időinek mérésén alapszanak. (Hasonló elvet alkalmaznak a denevérek a levegőben, és a cetfélék a vízben való tájékozódásra.)



Szeizmikus mérések bemutatása videó animáció által. A rezgéskeltés történhet robbantással és vibrátorokkal. Ez utóbbi, leggyakrabban alkalmazott technika nem (?!) ejt “sebet” a talaj felszínén (Kraljevó, Csácsak, Homokrév...). A gyakorlatban az energia növelésére 4.-5. egységből álló, tökéletesen szinkronizált vibrátor csoportokat szokás alkalmazni, nagymértékben környezetbarát (kívéve a földrengést). A robbantások a mérési vonalak mentén lemélyített, legföljebb néhányszor 10 méter mély fúrásokban történhetnek. (Az ábra alsó részén egy sematikus geológiai szelvényt látunk, alul egy “olaj- és gázsapkát” tartalmazó eltemetett “hegyröggel”. Az ábra felső részén, a talajra kihelyezett nyolc rezgésérzékelő (ún. Geofon) fölött kiemelkedő függőleges sárga vonalak jelképezik a BEÉRKEZÉSI IDŐ függvényében regisztrált, és a műszerkocsiban elhelyezett számítógépen megfelelően átalakított talajrezgéseket.

A kábeleket - geofonokat helyi „bennszülött” munkanélküli, délvidéki hatalmi magyar pártkönyvvel ellátott emberek helyezik el, előzőleg és utólag alkohol szonda kontroll által. Nos nem szabad „dallikázni” a „ringatózás” közben, mert az befolyásolhatja a mérési eredményeket...

Forrás:  GES szeizmikus mérések

Befejező rész következik a napokban.

 Margit Zoltán

Kapcsolódó:




Hozzászólás teljes szövege 
letölthető Pdf formátumban





2013. augusztus 4., vasárnap

Tanya - Watershed, meg a feketetói szeizmikus ringatózás - vol. 1.0


Dr. Győri-Nagy Sándor

Dr Győri-Nagy Sándor meghívására érkeztem a konferenciára, hogy újabb ismeretanyagot szerezzek és remek előadók bölcs tanácsait meghallgathassam. E találkozók mindig utravalót biztosítanak számomra és lelki felüdülést az együtt és egymásért gondolkodók és tevők táborából. A konferencia lelki háttere sem mellékes ugyanis a szegedi Ferencesek adnak otthont elképzeléseinknek, azok a Ferencesek, akik önzetlenül tesznek a bajbajutott emberbarátaik megsegítéséért. Hálás köszönet nékik!

Kultúrák Kis-Európája 
letölthető Pdf formátumban

Kedves hölgyek, tisztelt urak, Ferences barátom az Úrban!

A hozzászólásom egy előzetes megkeresésre alapszik, a feketetói (Crna Bara) szerbiai kis falucska vezetője elpanaszolta, hogy szeizmikus (geológiai) méréseket fognak végezni a településhez tartozó szántóföldeken és félő, hogy a településeken is, a tájban lakó ember életterében is. (Feketetóhoz még hozzá tartozik Kanizsamonostora picinyke falucska).

A helyi vezető fél  a lehetséges okozott károk végett, amelyek az ember életterét veszéllyeztetik a tájban.  Tart a megélhetésüket biztosító termőföldek feldúlásától, amely a mindennapi táplálékot biztosítja számukra és ívóvízkészletük beszennyezésétől. A “vibroszeiz” - szeizmológiai mérések az éltető táj vallatása földgáz és kőolaj lelőhejek feltárása, majdan kiaknázása céljából.

A helyi vezető kérésére megosztom Önökkel a “hatalomhoz” címzett kérelmét a kutatások megszüntetése érdekében. A kérelem 2013.07.24-én íródott és 69/2013 ikatószámmal lett ellátva:

A feketetó H.K. kérelme

Aleksandra Raičević
A feketetói H.K. elnöke

Kérelemmel fordulók Önökhöz, hogy segítsenek megoldást kieszközölni az előállt helyzetben. Pontosítva Feketetó és Kanizsamonostora kataszteri községben a szerbiai kőlajforgalmazó – NIS kutatásokat végeztet kőolaj és gázlelőhely feltárása érdekében a magyarországi Acoustic Geophysical Services – Hungary által ill. meghatalmazásával e tevékenység végzésére.

A kutatást megelőzően közös megbeszéléseken vettem részt (17.06.2013 és 20.06.2013.), amelyet Csóka Község elnöke tartott a települések helyi közösségeinek (hét település) elnökeivel és a NIS munkatársainak bevonásával. E megbeszéléseken tudatták velünk, hogy kutatásokat fognak végezni termőföldjeinken a lakott területen kívül.

E megbeszélést követően felfigyeltem idegen személyekre a falumban, akik digitális fényképeket készítettek a település minden házáról 2013.07.20.-án. Utánajártam, hogy a kutatások által okozott “látható” lehetséges károk megtérítési folyamatában történő bizonyítási eljárásban lesz szüksége  NIS-nek a fotókra, e pillanatban tudatták velem, hogy a kutatásokat a településen belül is végezni fogják és ennek következtében a lakóházak és az ivóvízhálózat sérülései elkerülhetetlenek. A feketetói Helyi Közösségnek nem lett elküldve a kutatás kivitelezéséről szóló tervezet, a kutatatás kivitelezésének metodológiája és annak környezeti hatásáról szóló tervezet, továbbá nem lett feltérképezve a kutatás  jövőbeli következményei.

Továbbá nem kaptunk betekintést a kutatásokat megrendelő NIS és a kutatásokat jóváhagyó Csóka Község közötti megegyezésbe.

Csóka Község negyedrangú fejletlen községgé degradálódott Szerbiában. Községi központja Csóka (Čoka) falu, melyhez hozzá van rendelve a közigazgatásban: Hódegyháza (Jazovo), Padé (Padej), Tiszaszentmiklós (Ostojićevo), Szanád (Sanad), Feketetó (Crna Bara) – Kanizsamonostora (Banatski Monoštor) és Egyházaskér (Vrbica) falvak. A lélekszáma a községnek 11388.

Feketó lakosainak száma 437, Kanizsamonostoré 102. A lakosság összetételében főként elöregedett, özvegyi sorsban élőket vehetünk számba. A fiatalok eltávoztak a kilátástalan élet és a jövőkép hiánya végett. A települések épületei vályogból vert házikók, amelyek idestova 100 évnél is idősebbek. Meg kell jegyezni, hogy alap nélküliek, így a legkissebb rezgésekre is összedőlhetnek maguk alá temetve a szerencsétlen ott lakót. Továbbá e házikók alig vészelték túl a 2009.-es belvizet ez még gyengítette szerkezeti stabilitásukat. A vízvezeték is elidősödött a lakossággal egyetemben több, mint 60 éves.

Lakosaink az emberi létminimum külső peremén élnek, szegények, kiszolgáltatottak, picinyke kis nyugdíjacskájukat osztják-szorozzák havonként, amennyiben van nékik (0 -50 -100 EURÓ cca. 0 – 14.829,oo - 29.658,oo HUF). Bevételi forrásuk a szociális segély és a mezőgazdaságból származó apró napszámok, mivel itt is az intenzív füldművelésből kiszorult az ember és teret hódított a gép. Egyértelműen egyetlen vagyona a lakosságnak a vályogháza és a pár kataszter holdnyi földje. Értelemszerűen a kártérítés nem fog megoldani semmit, mert szakemberekkel való konzultálás után tudatosodott, hogy jelentkezhetnek károk a beavatkozás, - szeizmológiai mérések után is, amelyet nem fog megtéríteni senki, továbbá a víz hálózat is hasznavehetetlenné fog vállni a talaj erőteljes vibrálása végett. Félünk és rettegünk, attól ami be fog következni nálunk. A Helyi Közösségünknek nincs pénze a lehetséges károk szanálására, új vízvezeték-hálózat kiépítésére és új kutak ásására.

Kérjük Önöket segítsenek nekünk és ne engedélyezzék, hogy a szeizmológiai vizsgálatok a településeken belül lefollyanak. A lakosság félelemmel és agodalommal szemléli az eseményeket, fel van háborodva és ellenzik a szeizmológiai vizsgálatokat.
A lakosság alkotmány adta jogát veszítette el, amely szavatolja a nyugalmas, békés életet az élőhelyén. A peticíót, melyben a lakosság tiltakozik a szeizmológia mérések ellen jelen pillanatban 238 polgár látta el kézjegyével.


Melléklet:

-A Hely Közösség határozat
-Újságcikk a helyi újságból (Csóka Község elnökének Közlönye –VII. évfolyam 57.szám)

Aláírás:

Aleksandra Raičević 

A feketetó Helyi Közösség elnöke
Előzetes:

Mozgalom a szabadságért

Az említett feketetói Helyi Közösség kérelmét követően „beleástam magam a témába”,
-utánakeresgéltem miről is lehet szó és mennyire valós a feketói aggodalom. Az „elektronikus sztrádán” ráfutottam egy civil szervezetre – Mozgalom a szabadságért / Pokret za slobodu - http://pokret.net/cms/ . E civil szervezet tényfeltárást végzett a szeizmikus mérések általi környezeti következményekről Szerbiában.

Folytatás következik...


Margit Zoltán
Hozzászólás teljes szövege 
letölthető Pdf formátumban





2013. június 18., kedd

Az emberjogi központ emberarcúsága



Az emberjogi központ 2006-ban jött létre, egy fiatalokból álló csoport lelkes munkájának eredményeként. Tevékenységükkel a délvidéki magyar közösség helyzetén kívánnak változtatni.

Munkájuk elismeréseként - az Emberjogi Központot 2009.június 20-án az Európai Parlament Európai Polgár Díjban részesítette. Az, hogy az első ilyen európai díj egyike éppen az unión kívül tevékenykedő Emberi Jogi Központnak jutott, még inkább emeli a kitüntetés rangját.

Több akciót szerveznek és egy ilyen akcióba kapcsolódtunk be általuk, nevezetesen a csókai általános iskola kettő osztálya kapott kifestőkönyvet "Történetek a magyarság múltjából" c. Az ötödikeseknek jutott póló is idézetekkel költészetünk nagyjaitól. Az osztály üresen álló falaira felkerültek a tablók, amelyek fontos történelmi mérföldköveinket mutatják be.


Köszönjük az iskola igazgatójának és pedagógusainak a közreműködését! 

Képi beszámoló az eseményről:







Törekedtünk az Emberjogi Központtal jó hírt is szolgáltatni a csókai általános iskoláról, bemutatva a Emberjogi Központ emberarcúságát, segítőkészségét és együttérzését. Kívánunk nekik további sikeres akciókat az emberi jogok, azon belül a magyar kisebbségi jogok védelmének területén.

Margit Zoltán

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin