Margit Zoltán: Móra Ferenc

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Móra Ferenc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Móra Ferenc. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 2., kedd

Ecce homo*-tól, Móra Ferenc csókai csókájáig…

 

+Ifj Bomba Gyula alkotása - Ecce homo

Ez a világ


Tavaszra nyár, majd hideg tél

nem csodálnám, ha végleg elmennél

Ilyen a világ, nem segít.

Hátunk mögött már jó pár év,

úgy tűnik néha mintha értenéd,

de ez a világ nem segít.


+Ifj. Bomba Gyula


Emberek, sorsok meg nem írt dallamok, emlékek, decsi szőlő hegy, egy gyönyörű délután, tekerőlant, alföldi duda élces hangja, egy kíváncsi angol és Ifj Bomba Gyula...Borban az igazság, majdan a vigasság… Ma már minden sűrű ködbe vesző múló szép emlék.

Elmélkedtünk Érden Idősebb Bomba Gyulával élete párjával Terikével az elmúltról és a jövendőről. Sajnos az idők szele szétfújt bennünket a szélrózsa minden tája felé, ilyen időket élünk, amikor ezer év után ismét vándorrá tették az magyart, lehet jobbról balra mutogatni és visszafelé kereszttől a csillagig, de a tények makacs dolgok.

Hosszú idő elteltével egymás szemébe nézve, érzelmek és emlékek vihara tör elő, hol is kezdjük, mi minden történt és hol van életünk kereke és szekere, majdan pislákoló fénye. A veszteségek nehezek és súlyos teherként ülnek az ember vállára, ez történt Gyuláékkal is, amikor szemük láttára aludt ki szeretett fiuk élete lángja. A szülőnek a legszörnyűbb, ha gyermekét veszíti el, örök mély, be nem gyógyuló seb.


+Ifj Bomba Gyula - Önarckép

Előkerült egy kötet, „ecco homo” – Íme az ember! E kötet nagyon szomorú okból íródott meg, amelyre már utaltam írásomban, Ifj Bomba Gyulának állít emléket, melyben életében nem publikált alkotásai vannak gyűjteménybe szedve, a közönség előtt meg nem énekelt 17. dalát tartalmazó CD melléklettel. Csend következett, amelyet nem törhetünk meg, az emlék csendje, könnyes lesz a szem, az udvaron játszó unokák kacaja megtöri e percet, igen mindig van miért, kiért tovább élni!


– Érdre költöztünk, hogy közelebb lehessünk egymáshoz, segítsük egymást, e családi házat lányomékkal tatarozzuk, több generáció is megfér benne és mi is kéznél leszünk benne, folytatta a történetet Idősebb Bomba Gyula, jó cimborám Decsről! Viszont életünk könyvgyűjteményét meg kell osztani, mivel már nem fér el minden kötet, gondoltam, többször jártam Csókán, mint testvér településen, ott van egy magyar művelődési egyesület, amely Móra Ferenc nevét viseli nekik ajándékoznám, szolgáljon jó ügyet!


A kérés „parancs” barátok között, egyértelmű volt, hogy segédkezek a jó ügyben párommal Szilviával karöltve, igaz az emberiség egyre kevesebbet olvas „offline”, de a nagy fejlődésnek, nehogy visszaütője legyen és a mesterséges evolúcióból, revolúció legyen egy szép napon, ahogyan Albert Einstein megálmodta az emberiség visszafejlődését…

– Terike szavai visszacsengtek bennem, „hacsak egyetlen egyszer forgatja valaki kezében a könyvet, már nyert ügyünk lesz!”

– Maradjunk bizakodóak a jövőt illetően folytatta Gyula, itt vannak az unokák is nekik is meg kell teremteni a jövőjüket, ahogyan a Csókaiak is megérdemlik, hogy érdekes könyveket forgassanak a kezükben!

A könyvek célba értek, Kis Tóth Erika közreműködésével, aki őszinte hajlandóságot mutatott Bomba Gyula és Terike gyönyörű gesztusának befogadására. A Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület egyébként is befogadja a visszamaradó tárgyi hagyatékait az ott élőknek, majdan senki nem gondolt rá, hogy hagyatékaink ily gyorsan az enyészetté válhatnak, főként, ha azok akik dönthetnének nem teszik, nem merik, hagyják a békesség kedvéért…


Örülők, hogy Erika nyíltszívű és őszintén magán hordja a csókai közösség feletti gondoskodás terheit, bár sokszor nagyon kemény beszólásokat, nem odaillő kritikákkal kell megküzdenie, olyan emberektől akik a bokájáig nem érhetnek föl, de a jó Isten annak a vállára tesz keresztet, aki tudja vinni, a kutyáknak meg az a feladatuk, hogy ugassanak...Mi megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek! Ők meg bocsájtsanak meg önnön maguknak, ha tudnak...


Amikor nekiindultunk az útnak Kecskeméten csókákat láttam vidáman szökdelve a fák-között, eszembe jutott Móra Ferenc - A csókai csóka c. verse, amely valójában útmutatónak kellett volna lennie, mi történik, ha a csókai csóka fehér galambbá szeretne válni, de talán valaki még figyel ott, ha már nem késő…

Az úton Csókáig „ecce homo” járt a gondolataim között, „a világ nem segít”, ezért kell nekünk segíteni egymáson és hegyeket is meg tudunk mozdítani, ha akarunk, így jutottam el az „ecce homo”-tól, Móra Ferenc csókai csókájáig!


In memoriam +Ifj Bomba Gyula!


Köszönet Id. Bomba Gyulának, Terikének, Kis Tóth Erikának, Nagy Istvánnak, Szanellának!


Margit Zoltán



Bomba Gyula (Decs) 2004.
 - Főz a város c. műsor Archívum 2004.

2018. január 8., hétfő

A keresztek dőlnek Csókán...





Menekülnek az érdekvédő magyarok a süllyedő hajóról. Idestova nem is olyan régen az ittmaradás, megmaradás, szülőföldön boldogulás mellett volt zajos a csókai határ. A móka meg az egymás kiszorítása, ellehetlenítése körül zajlott a szolgalelkűség bizonyítása céljául, de elfogyott az újévi patron. Szűk lesz az esztendő, nagyon szűk, főként, hogy prosperáló délvidéki magyar vállalkozók alól huzzák ki a haladó szerbiai repűlő szönyeget, olyan önkéntes alapon! Az írás arról szól, hogy minden mag meg lesz őrölve, ki előbb, ki útóbb, de meg lesz! Itt nem fog már szárba szökkenni a bánáti búza!

A szolgalelkűség a nemzet elsorvadásához vezetett a déli végeken, mert mindennek ára van, így a mindenkori hatalomhoz simulásnak is!

A hatalmaskadó kapzsiéknak értelemszerűen egyértelműen, jól ment a szekér,igen! Az ő érdekeik egy fényévnyi távolságra vannak az egyszerű délvidéki magyar emberétől. Az öreg Istenen kívűl már más nem áll mellettünk, talán azért is tartanak tőlünk, mert Isten mellettünk, akkor ki ellenünk?


A nagy, hangzatos, ambiciózus, új pártemberek közül a MOK* igazgatója elsőnek távozott, elillant, mint a kámfor a vörös fehérkeresztes világba. Oda lett így a csókai feminizmus is.Helyette ideiglenesen a vörös-sarlós-kalapácsos régi motoros próbálta meg a kultúrális nemzetmentést, de a motor már nem birta a testvériség egység üzemanyagát újratölteni, mert az idő nagy úr és az szépen elfogy a rezsdás motor meg nem ketyeg csak a kéz remeg, az igénye meg az "álnacionalistáknak" az egekig szőkött! Így, ő is a ködbe burkolózott, mert ugyebár zongorázni a hűvösben nem egy Szent Iván éjji álom még Csókán sem. A lista nem véges Csóka alpolgármestere is lelépett, sokat gondolkodtam, hogy mit csinált az elmúlt 13 évben, mint szakpolitikus, semmit nem tudok mellé tenni, még arra sem telett, hogy az évekkel ezelőtt kidőlt terjáni kereszt ** helyére egy újat állíttasson, pedig de ígérte! Ő volt a jó, mert politikai stabilitást hozott, amivel a magyarság érdekei útolsó rendűek lettek, szerették őt a demokratikusan többségben haladók, el sem akarták ereszteni, pedig az igaz kapítány útolsónak lép le a sűllyedő hajóról, nem pedig az első tisztekkel elsőként! Van, ilyen, mire észbe kap a díszes társaság már a lábának nyoma a zentai révész lapátjával ütlegelhető, no de a révész ismeri a bánáti vírtust, így a lapát a helyén fog maradni...

Lesz-e új kereszt Terjánon?

Mi lesz a pálinkát kostóló civilekkel, asztalon táncoló elhagyott matrónákkal, maligán miniszterrel, vezeték szerelőkkel, áramelfojattatásra szakosodókkal? Több évtizede nagyot mondókkal? Egyedül maradnak, mint Móra Kisforró Zsuzsannája, akit a csókai plébános sem értett, mígnem Móra Ferenc el nem magyarázta néki...

Mindenszentekkor a csókai temetőben is kidőlt a kereszt, rossz ómen? Ígéretek vannak, hogy "ízé, meg ecet", helyre lesz állítva és helyébe új lesz állítatva! Jézus szájába is ecetes vízet csöpögtettek a rómaiak, a mi szánkba is keserű ecetet fröccsentek, a szülőföld elhagyásának keserű ecetét, de fontos a politikai stabilitás leple alatt zajló magyartalanítás. Megette a fene, ha a választott pásztora is elhagyja a nyáját! Írnák itt egy cifrát is, de a kivitelezők magyarok (bár a parancs máshonnan jő)! Nesze neked jószomszédi viszony, amikor a tanyát már kettős kerítéssel védelmezi a gazda! Veszett a fejsze, no de a nyelét még el lehet adni, harminc ezüst az ára!

Megveszed?

Kereszt lesz az égen, ott igen, addig Csókán kidölnek a félhold sejtelmes éjszakában...

Margit Zoltán


*Művelődési Oktatási Központ
**Hova tűnt a napsugaras szilfakereszt?



2012. október 21., vasárnap

A cinege cipője


Móra Ferenc

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cinegének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
- egyre csak azt hajtja.


2012. július 19., csütörtök

Móra Ferenc 133 éve született

Móra Ferenc
(Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.)

Móra Ferenc, akinek szinte minden sor írása azt a célt szolgálta, hogy közelebb hozza a tanya népét a városi emberhez, értelmileg messze kiemelkedik nemcsak saját osztályából, hanem a magyar írói világból is. Az írás mellett könyvtár- és múzeumigazgató. A kortársak szerint ténykedése idején Európában nincsen olyan múzeum, ahol a feliratokra annyi gondot és leleményességet fordítottak volna, mint az övében.

Mórának talán a hűség a leguralkodóbb erkölcsi sajátossága. Hűség a maga kis és nagy családjához, azokhoz, akiktől származott és akik tőle származtak, hű ahhoz a városhoz, amely először adott neki kenyeret és hű ahhoz az olvasóközönséghez, amely előtt először kaptak nyilvánosságot írásai.

De ki volt ő valójában? Honnan jönnek a feltűnően realisztikusan ábrázolt gyermekszereplők? Megtudjuk, ha utánanézünk életének.

Móra Ferenc Kiskunfélegyháza

Szegényparaszt családból származott, atyja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított, mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn.
Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója.

Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926). Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.

Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905), később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Budapest, 1920). Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos magyaros stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása c. regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden – azonban több mint 200, nem az író szándékai szerinti változtatással (cenzúra) – 1956-ban pedig Hannibál tanár úr címmel filmre vitték.

1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták a m. ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók

Móra Ferenc a sírgödört vallatja


Móra múzeumi évei alatt 104 lelőhelyen ásott, és 12 régészeti témájú cikke jelent meg. Pályafutását, és a vidéki múzeumok működését abban a korban az általános pénzhiány jellemezte. Többször előfordult, hogy nem tudtak feltárni egy-egy ígéretes lelőhelyet, mert ennek munkálatait a múzeum ásatásokra kapott pénzösszege nem tudta fedezni. Bizonyított tény, hogy Móra még a saját anyagi erejéből is finanszírozott ásatásokat, különösen az 1924 utáni időszakban.

Publikációi közül kettő: a kunágotai honfoglalás kori lovassírok, valamint a népvándorlás és honfoglalás kori temetkezések néprajzi szemszögből vizsgáló publikációja. 1925-ben Balázs Péter, Kunágota segédjegyzője küldött néhány leletet Mórának, melyek homokbányászat közben kerültek elő. Móra még az év októberében elkezdte az ásatásokat, s a munkások által megbolygatott síron kívül még öt sírt tárt fel. Ebből három bolygatatlan és három erősen bolygatott volt. A sírokban talált leleteknek már akkor ismert volt több hazai analógiája (nyílhegyek, szíjelosztók), így Móra nagy biztonsággal a honfoglalás korra tudta keltezni az előkerült leleteket. Az ásatás a kor általános színvonalán, kutatóárkos módszerrel folyt, a temetőről Móra összegző felszínrajzot készített. Az Ethnographia 43.-as, 1932-ben megjelent számában Móra a népvándorlás kori temetők néprajzban előforduló lehetséges párhuzamait foglalta össze . A cikk megírása előtt olyan nagy népvándorlás kori temetőket tudott feltárni, mint a Deszk D, a makkoserdei, a Fehértó A, valamint a Kiszombor B temető, mindegyikben több mint 200 sírral. Móra ezen temetőkben tett megfigyeléseire hívta fel a szakma figyelmét. 

A dolgozat első felében az egymás mellett elhelyezkedő egykorú temetők helyzetét vizsgálta meg. Felvetette, hogy Fehértó A (352 sír) és Fehértó B (90 sír) között társadalmi különbség állhatott fenn: míg az A temetőbe a köznép, a B temetőbe az „urak”, a gazdagok temetkeztek. Ezt a B temető az A-hoz képest nagyobb sírjai, valamint a B temető A-hoz képesti melléklet gazdagságában látta alátámasztani. Ugyanebben a részben foglalkozott a sírjelölésekkel, s arra a megállapításra jutott, hogy a sírrablások precíz volta miatt kellett lennie valamiféle sírt, és társadalmi rangot jelző fejfának. A dolgozatban felismeri a gyékény temetkezésekben játszott szerepét, valamint igazolja a rönkfa koporsós temetkezéseket. Egyértelműen cáfolni tudta azt a toposzt, miszerint a lovas temetkezések esetében a halottakat lóháton temették volna el. Leírja, hogy háromféle lovas-temetkezés létezett a népvándorlás és honfoglalás korában: a teljes lovas, a ló fejével és lábszáraival való temetkezés, és a jelképes temetkezés, amikor a csak lószerszám kerül a sírba, ló nem. Az ásatásai során találkozott az avar fülkesíros temetkezési formával, de nem ismerte fel, s állva eltemetett halottaknak vélte őket.

Mórát mind kortársai részéről, mind pedig a későbbi kutatóktól sok bírálat érte. Kortársai főként a Szeged város illetékességi területén kívüli ásatások miatt támadták, amiben volt is némi igazság. Későbbi pályatársai közül sokan csak szerencsés kezű amatőrnek tartották.

Való igaz, hogy Móra pályájának elején több szakmai hibát is elkövetett (mint a csókai leletek nem objektumonként való elkülönítése, valamint részletes dokumentáció hiánya), ezek azonban nagyrészt jellemzőek voltak kortársai ásatásaira is. 

A mostani, részletesnek mondható dokumentációs rendszer kifejlődéséhez több generációnyi régészeti tapasztalat volt szükséges, melynek részét képezte a Móra és kortársai által gyűjtött rengeteg tapasztalat is.



Művei:
  • Rab ember fiai (Budapest, 1909)
  • Mindenki Jánoskája (Budapest, 1911)
  • Csilicsali Csalavári Csalavér (Budapest, 1912)
  • Filkó meg én (Budapest, 1915)
  • Kincskereső kisködmön (Budapest, 1918)
  • Dióbél királyfi (Budapest, 1922)
  • A festő halála (regény, Budapest, 1921, később Négy apának egy leánya címmel jelent meg)
  • Georgikon (Budapest, 1925)
  • Nádihegedű (Budapest, 1927)
  • Ének a búzamezőkről (regény, Budapest, 1927)
  • Beszélgetés a ferde toronnyal (Budapest, 1927)
  • Véreim (Budapest, 1927)
  • Sokféle (Budapest, 1927)
  • Egy cár, akit várnak (Budapest, 1930)
  • Aranykoporsó (történelmi regény, Budapest, 1932)
  • Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig (önéletrajzi regény, Budapest, 1934)
  • Utazás a föld alatti Magyarországon (Budapest, 1935)
  • Parasztjaim (Budapest, 1935)
  • Dióbél királykisasszony (Budapest, 1935)
  • Napok, holdak elmúlt csillagok (Budapest, 1935);
  • Titulász bankója (Történelmi elbeszélések, mesék)
  • Az Aranyszőrű bárány
  • A cinege cipője
  • Az égbelátó
  • Hannibál föltámasztása
  • A hatrongyosi kakasok
  • Hol volt, hol nem volt
  • Zengő ABC
  • Írások Csókáról (szerk: Olajos Laura), Bába Kiadó, Szeged 2004.
Wikipedia






2012. február 10., péntek

A kíváncsi hópelyhek - Móra Ferenc



A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.

- No, anyó - mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben -, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.

Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.

- Gyertek, gyertek - csalogatták őket a szántóföldek -, jó ám a vetésnek a puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.

A falu már rég elcsendesedett, mire a felhők odaértek föléje.

- No, ezt a falut megtréfáljuk - mondták a hópelyhek. - Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is.

Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a várost akarták látni.

- Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket - mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. - Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.

Azzal a kíváncsi hópelyhek elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.

De mire kireggeledett, akkora a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból.

Lekotorták a havat a tetőkről is, és elsárosodva vitték a többi után. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Így járták meg a kíváncsi hópelyhek!

Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.


2011. október 30., vasárnap

A templomkertben, a kőrispadon, a csókai pap haragszik nagyon...


Mindenszentek és halottak napja alkalmából a temetőt járva, emlékek jutottak eszembe. Sírok mellett elhaladva arcok, szavak, történetek elevenedtek fel bennem. Mennyire élhettek teljes és boldog életet halottaink, mi volt az életcéljuk...

Csókán is van még temető "nem-csak" Terjánon, amelyben nem kerül a kegyelet virága, nem kerül kereszt az áldozatokra! Az útódok még a mái napig rettegnek a megtorlástól, ma már értem, hogy miért! Talán egyszer felmerik vállalni...talán lesz bátorságuk, hogy vigyenek virágot és keresztet is állítsanak az apák sírjára...az ártatlanul kivégezett apák sírjára...


Csúrogon száll a fohász: 


"Mond apám mennyit ér egy emberélet ha magyar?
Erre nincs szó, nincs vigasztalás.
A Jó Isten adjon neked
nektek kik itt nyugosztok megnyugvást
Nekünk pedig megbocsájtást.
De lesz-e bocsánatkérés apám?"

Bízom benne, hogy Csókán is egyszer meghallják...egyszer!

A gyermek temetőn áthaladva összeszorult torokkal, Móra Ferenc kedves papjának sírhelyét jelőlő obeliszk áll vígyázban. Egy letünt kor dícső alakja, a nyájat vezető pásztor örök nyugodalma!


Móra Ferenc több művében megjeleníti Csóka plébánosát a csanyteleki származású Farkas Szilárdot: A festő halála, későbbi címén "Négy apának egy lánya" környezeti és emberi háttere Csóka és Tápé között oszlik meg. A regény pap­ alakját róla mintázta, akiről máshol is meghatottan emlékezik. Ő a hőse „Kisforró Zsuzsanna" c. költemé­nyének is.

Móra Ferenc így ír a csókai tartózkodásainak kezdetéről: „- 1907 őszén üzenetet kaptam a csókai paptól, hogy a Kremenyák tetején sok a cifra cserép, érdemes volna kivallatni a földhátat. Hírből már ismertem a csókai papot, Farkas Szilárdot, tudtam, hogy róla meg lehetne faragni az emberi jóság szobrát. Gondoltam, ha egyebet nem is találok Csókán, Szilárd maga megéri, hogy kimenjek oda... Másnap már a Kremenyák tetején bogarásztunk a főúrral. Másfél méter magas, kopasz halom volt a Kremenyák (a Zenta felé vezető úton éktelenkedett körülbelül négy kilométerre a Tiszától). A legelő zöld gyepéből úgy emelkedett ki, mint valami holttetem. Porhanyó földjét csak meg kellett rúgni, és marékszám dőlt belőle a kovaszilánk meg az apró cserépdarab. Érzett a fogásukon, hogy ezek sosem jártak a zentai vásárban. Úgy két-háromezer esztendővel ezelőtt régi gölöncsérek remekelték az említett cifra cserepeket. A főúr szerzett "hadsereget", ásós, kapás, lapátos embereket, én meg az időmet méricskéltem ki. Úgy számítottam, hogy három hét alatt készen leszek a Kremenyákkal, de a hetekből esztendők lettek.”

Emlékezzünk meg Farkas Szilárdról az "elfelejtett" csókai plébánosról Móra Ferenc által így mindenszentek és halottak napja alkalmából:

Kisforró Zsuzsanna

A templomkertben, a kőrispadon
A csókai pap haragszik nagyon.
Kilencre jár a hajnalicska-óra,
Készülni kéne prédikációra,
De nincsen hozzá kedve semmi sem.

Hogy is lehetne, édes istenem, -
Az Úr igéje nem kell senkinek már,
Mindig nyitott házába senki nem jár,
A Máriácskát nem vidítja senki,
Az édes Jézus szent nevét se zengi,
S a Krisztusatyafiság Könyvibe
Nem ejt bűnbánó könnyet senki se.
A nagyszakállu szentek a falon
Azért is néznek olyan szilajon
S az angyalocskák lenvirágszeme
Szomorusággal azért van tele,
S az istenszem is a mennyezeten
Azért sugárzik olyan hidegen.

Ki jár templomba? Kisforró Zsuzsánna.
Az meg jobb volna, hogyha sose járna,
Mert alighogy ő prédikálni kezd,
Egy-két sóhajt a vénség megereszt,
S még ő kész sincsen a prefációval.
Mikor az már kész minden égi jóval,
S a sok szép szentbeszédet szüntelen
Átalussza a vén szégyentelen.

És csendül a harang, giling-galang,
És szárnyal a hang, mint szelid galamb.
Másodszor csendít hasztalan Gregor,
S a pap szivének szent haragja forr,
A csipkebokrok rengő sátorán át
Ahogy meglátja Kisforró Zsuzsánnát.
Felfogódzva a harmatos gyepen
A nénike a rét felé megyen.
Két libácskával a hóna alatt
Sokat lép, mégis keveset halad.
Szánnivalóan gúnyában, erőben,
Elszáradt kóró a napos mezőben.

No most jókor jössz - mordul fel a pap,
S eltökélve a Bibliára csap,
De megszégyenli hirtelen magát,
Megsímogatja a szent bibliát,
Találomra kinyitja valahol,
Borzasztó buzgalommal ráhajol -
Hátha azalatt - gondolja magába -
Az öregasszonyt elviszi a lába
S ő menekül meg a szidás elül...
Hanem ha nem, ha szem elé kerül,
Hát akkor... akkor megemlegeti,
Ahogy ő odamondogat neki.

A rózsák összesúgtak, a loncok integettek,
A méhek döngicséltek, a gerlicék nevettek,
És Kisforró Zsuzsánna soksarku furcsa árnya
Bohókán ingva-lengve ráhull a Bibliára.
A főúr pedig, a főúr szegény
Mindegyre összébb görnyed rejtekén.
Bóbiskol, mint öreg varjúmadár,
Utoljára álmot tetetne már,
De a jó napot, adta boszorkánya,
Csak ráköszönti Kisforró Zsuzsánna.

A csókai pap szíve elszorul,
Kedves fejét felüti komorul
S bár inkább elszaladni volna kedve,
Szemét az ártatlan libákra vetve
Megszólal, s hangja szigorú nagyon:
Tudja-e, hogy ma vasárnap vagyon,
És tudja-e a parancsolatot,
Hogy: megszenteljed a vasárnapot?

Anyónak tetszik szörnyen a dolog.
Boldog egyűgyüséggel mosolyog.
Hogy a pap úr így szóba állt vele,
Holott nincsen rá semmi érdeme.
A szót különben érti is, nem is
És azt feleli rá, hogy: igenis,
Csak a két libát leviszi a tóra,
De visszajön a prédikációra.

- Az kell nekem csak - dörmögi a pap
S haragja, érzi, újra lángra kap.
Jó, jó - azt mondja -, isten hírivel,
Csak menjen kend, ahova menni kell.
A jó Isten se veszi rossz neven.
Ha egyszer nem lesz a misén jelen,
Hisz mulasztani máskor nem szokott.
Tudom, hogy szereti a templomot.

- Lelkem-galambom, - anyó feleli
És két libáját addig leteszi -
Hát én már semminek se örülök,
Csak a templomba hogyha beülök.
Ott, tudja, minden olyan tiszta, szép,
Nevet rám a sokféle drága kép,
Az orgona is olyan szépszavú,
A tömjénfüst is olyan szépszagú,
Aztán olyan nyugasztaló a csend,
A legyecskék se csípnek odabent,
S olyan jó híves is az én padom
Ott a sarokban, a bal oldalon.
Ha beleomlok, mint a holttetem,
Minden bajomat, búmat feledem,
S ott pihenem ki magam egy kicsit -
Mindjárt megyünk már, csitt, papatyi, csitt!

A főúr olyan mélán szomorú.
Szemében fénnyel játszik a ború
És szemrehányás nélkül integet:
Aludni is láttam már kelmedet!

És szól Zsuzsánna, előrehajolva:
- Lelkem-galambom, hogyne látott volna
- És suttogóra veszi itt a szót -
Ahogy leteszem a szent olvasót,
S öreg szemem egy kicsit lefogom -
Olyan szép az, hogy ki se mondhatom!
Csitri kislánynak látom magamat,
Hancúrozunk a feszület alatt
S hogy elszunditok a reves padon,
Elém lebeg egy sugár hajadon,
Pirúl az arca, a szeme ragyog -
Oh Istenem, hogy ez is én vagyok!
Fátyolban állok az oltár előtt,
Szorítom, tépem a jegykeszkenőt,
Addig szorítom, addig huzigálom,
Szemfödelet sző belőle az álom,
S kilenc halottamon teríti szét,
Mindnyájukért itt mondtak gyászmisét
Itt mindnyájukat visszaálmodom,
Velük vagyok minden vasárnapon...

És csendül a harang, giling, galang,
És szárnyal a hang, mint szelíd galamb.
A harmadikat csenditi Gregor,
Libáiért a szüle lehajol,
Sietek velük - azt mondja - a tóra,
Hogy visszaérjek prédikációra. -
S a pimpimpáré-csillagok fölött,
Melyekbe a gyepszél felöltözött,
Ahogy eldöcög Kisforró Zsuzsánna,
A pap tünődve nézdegél utána.
Aztán - hát tehetett-e egyebet? -
A padba egy kisvánkost tetetett.

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin