Áldott húsvétot kívánok!

Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.

És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket;  hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

                                                                                                                               (János 14,2 – 14,3)

Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Wass Albert

Bajorerdő, 1947

„Ti magyarok! jobb ha mind eggyé lésztök, / Mint eddigegymást ne úgy szeressétök; / Úgy ad Isten jó szerencsét tinéktök, / Ésmegszabadítja idegen néptől földetök.” Tinódi Sebestyény XVI. Század.

Megfosztott lélekoltárok - Nagycsütörtök, Magyarország, 2014.

Elmentek a harangok, a csengők is elnémultak és megfosztottan áll az oltár. Az emberi lélekoltárok sokasága is kiüresedett körülöttünk. Vannak ugyan, amelyek szilárdan várnak az Eukarisztia vissza-visszatérő ünneplésére és vannak, amelyekben az üresség a teliség….
Fehér ruhában állok a gondolataimba mélyedve és a mindennapok földi-égi történésein töprengek. Hosszú időn át zsörtölődtem magamban és magammal olyan latorlelkűek szavain, akik biztosan nem érdemeltek volna még egy felesleges szemrebbenést sem, nem hogy visszafeleselést vagy kioktatást.

Ma egy fegyver csövére bámultam a TV-ben, döbbenten és szomorúan. Egy államférfit akar meggyilkolni egy ellensége. Egy lator.….Ez egy mai, nagycsütörtöki hír. Éppen nagycsütörtöki gyilkosságra buzdító hír. Történtek már Nagycsütörtökön ilyen árulások, ezüstpénzes gyilkosságra ösztönző cselekedetek. Gyűlöletből, féltékenységből, tudatos gonoszságból.
Hová veszett a lélekoltár?! Nagycsütörtök, utolsó vacsora, Júdások, Pilátusok és Barabások rémlenek fel. 

Fehér ruhában állnék most a pisztolyos elé, vagy a többi elé, és a leghangosabbakat, a leggonoszabbakat, a legbántóbbakat idehívnám és én is megmosnám a lábukat. Ugyanúgy mint az Ember Fia tette. Meg a követői.

Talán amikor lehajolok a lábukhoz, a vízzel véletlenül az ajkukat is megérinteném.

Arra gondolok, hogy elszégyellnék magukat és soha többé nem vennének szájukra káromló szavakat. A homlokukra óvatosan keresztet rajzolnék vízzel. Megtelnének csodálkozással és bűnbánóvá mosná gondolataikat a cseppnyi víz. Köntösbe öltözne talán a kiüresedett lélekoltár. Talán akkor a szívük mélyén ők is dicsőségre vágynának, olyan fajtára, amit most még nem ismernek. 

(20130417 Gundy S.)

Dr Gundy Sarolta

Lullaby*

O for a voice like thunder, and a tongue
To drown the throat of war! - When the senses
Are shaken, and the soul is driven to madness,
Who can stand?

When the souls of the oppressed
Fight in the troubled air that rages, who can stand?

When the whirlwind of fury comes from the
Throne of god, when the frowns of his countenance
Drive the nations together, who can stand?

When Sin claps his broad wings over the battle,
And sails rejoicing in the flood of Death;
When souls are torn to everlasting fire,
And fiends of Hell rejoice upon the slain.

O who can stand? O who hath caused this?
O who can answer at the throne of God?
The Kings and Nobles of the Land have done it!
Hear it not, Heaven, thy Ministers have done it!

Prologue Intended for a Dramatic Piece of King Edward the Fourth

William Blake (from Poetical Sketches, 1783)

*Loreena Mckennitt - "Lullaby" is track #15 on the album The Journey Begins [4 CD].

The final track from Loreena's debut album "Elemental".
The lyrics (below) are a poem by William Blake "Prologue, intended for a dramatic piece of King Edward the Fourth" (Poetical Sketches), recited by the late Scottish actor Douglas Campbell.