Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Wass Albert

Bajorerdő, 1947

„Ti magyarok! jobb ha mind eggyé lésztök, / Mint eddigegymást ne úgy szeressétök; / Úgy ad Isten jó szerencsét tinéktök, / Ésmegszabadítja idegen néptől földetök.” Tinódi Sebestyény XVI. Század.

Nagypéntek, 2013 és az Ómagyar Mária siralom

Van egy kérdés, ami fiatal felnőtt korom óta nem hagy nyugodni:

Bar Abbas és Bar Nasa…arámi nyelven Krisztus nevei. Az előbbi az Isten Fia, az utóbbi az Ember Fia.

Pilátus azt kérdezte a felheccelt tömegtől: Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam Néktek? Jézus Barabbast, vagy, Jézust, akit Krisztusnak hívnak? (Máté 27:17 Barabbás teljes neve Jézus Barabbás!! Máté evangéliuma a legrégebben keletkezett a négy újszövetségi evangélium közül, Krisztus halála után csak pár év telt el). És a zúgó tömeg azt válaszolta:

Bar Abbas!…

Mit hallott valójában Pilátus?

(Eljátszom a gondolattal, ami független attól, hogy a kereszthalálnak valójában mi volt az IGAZI értelme. Hangsúlyozom, csak továbbfűzöm a gondolataimat és most eltekintek a Küldetésnek az egész keresztény egyházra, az emberiség életét meghatározó és kijelölő szerepétől)

Bar Abbas! zúgta a tömeg. A hangzavarban jól hallott-e Pilátus? 

Bar Abbas és Barabbas. 

A másik gondolatom, amit már megfogalmaztam Virágvasárnapon: egy hét alatt mi történik az emberi lelkekben? Egy csonka hét alatt?

Annyi sok gondolat ébred az emberben… 

Talán a felheccelt fiatalság holnap, Feltámadáskor talán megáll egy percre. Talán nem lesz akkora a Gonosz ereje? Talán valami sugallat megrezdíti a lelküket, valami belső hang? Talán a Gonoszt ki oly tendenciózusan üzent, legyőzi majd a Jó, ahogy majd kétezer éven át állandó harcban állnak egymással?
Amiként harcban állt az életben Barabbas és Bar Abbas. 

Bar Abbas hozzon Néktek enyhülést sebeitekre, kik erre jártok....

(GS, 2013 0329)

A legkorábbi ismert magyar nyelvű vers, második legrégebbi nyelvemlékünk az 

Ómagyar Mária siralom 

( XIII.sz.) Mészöly Gedeon értelmezésében-ezt idéztem)

Nem tudtam, mi a siralom. Most siralommal zokogok, bútól aszok, epedek.
Zsidók világosságomtól, megfosztanak én fiamtól, az én édes örömemtől.
Ó, én édes Uram, egyetlenegy fiam, síró anyát tekintsed, bújából őt kivonjad!
Szemem könnytől árad, szívem bútól fárad. Te véred hullása szívem alélása.
Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek!
Jaj nekem, én fiam! édes vagy, mint a méz, de szépséged meggyalázzák, véred hull, mint a víz.
Siralmam, fohászkodásom belőlem kifakad, én szívemnek belső búja, mely soha nem enyhül.
Végy magadhoz engem, halál, egyetlenem éljen. Maradjon meg az én Uram, világ tőle féljen!
Ó, az igaz Simeonnak bizony érvényes volt a szava. Én érzem e bú tőrét, melyet egykor jövendölt.
Tetőled válnom kell, de nem ily szörnyű valósággal, mikor így kínoznak, én fiam, halálosan!
Zsidó, mit téssz törvénytelenül? Fiam miért hal bűntelenül? Megfogván, rángatván, öklözvén, kötözvén megölöd!
Kegyelmezzetek fiamnak, nem kell kegyelem magamnak! Avagy halál kínjával, anyát édes fiával vele együtt öljétek!

Dr. Gundy Sarolta