Margit Zoltán: 2012. 09. 02. - 2012. 09. 09.

2012. szeptember 7., péntek

Making steel not war...


Ismét feleséget keres a Vasember


A baj csak az, hogy alighanem rosszul időzítette a nősülést. Mostanság ugyanis őfelsége nincs valami kirobbanó formában. De olyannyira nincsen, hogy már ágynak is esett. Nagybeteg. Szegény erősen vérszegény. Vashiányos. Hiába a sokat sejtető Ironman titulus, egy huncut vasa sincs. És nem is egy vasgyúró. Inkább csak amolyan eldobni való, vacak rosszvas-alapanyag.

Mára már messze tűntek azok a boldog idők, amikor még ércesen hangzott a smederevói Vasművek elnevezés. Amikor még hegynél nehezebb, vasnál erősebb volt. Az utóbbi években azonban mindegyre csak veszteséget termelt. Kőkemény szerb acél helyett. Örültek is a jócskán megkésve érkezett magánosításnak. Attól várták a megváltást.

Nem számít, mennyibe kerül!


Azt hitték balgán, hogy Amerika nem is sejti, mi mindent rejteget a Balkán. A jó nevű US Steel személyében megérkezett a várva várt amerikai mátka, aki gyorsan belakta az új otthonát. De a frigyen valahogy nem volt áldás. Csak vita, civakodás a fránya pénz miatt. Így az sem tudott egyebet gyártani, mint színtiszta veszteséget. És egy szép napon, amilyen váratlanul érkezett, január végén oly hirtelen el is illant. Az alaposan leharcolt, ámde általa mégis alig-alig használt férjet egyetlenegy dollár ellenében gálánsan átengedte a szerb államnak. Vesződjön vele az a továbbiakban. Lett megint nagy öröm. Azt hitte a mi balga Szerbiánk, hogy a bagóért vett Vasfival igen kitűnő vásárt csinált. Mohóságában elfelejtette leellenőrizni a valóságos csődhalmaznak számító férfiú anyagi jól szituáltságát. Persze a kerítők igyekeztek is titokban tartani, hogy az emberük időközben cefetül eladósodott. Ezért aztán hatalmas volt az álmélkodás, amikor napvilágra került, hogy az egykoron híres-nevezetes vasművek éppen kétszer akkora hiányt halmozott fel, mint amennyire a teljes vagyonát taksálták. Az egyik 70 milliárd dinár, a másik meg 35 milliárd dinár.

Így megint nem maradt más hátra, mint – amilyen gyorsan csak lehet – megszabadulni, megmenekülni a Vasemberkétől. Felvetődött újfent a kiházasítás elmés gondolata. A sürgős, de férfiasan eltökélt nősülési szándékot olyképpen nyomatékosította a szerbiai kormány, hogy az igencsak sok vért veszített, lipántos Vasfickót mindenképpen életben kell tartani. Más alternatíván felesleges is spekulálni. Kerül, amibe kerül: a tetszhalott nem halhat meg. Dinkić gazdasági és pénzügyminiszterünk cseppet sem szégyellte kiteregetni a szennyes fehérneműt. Töredelmesen bevallotta, hogy a vasművek működtetése méregdrága passzió az ország számára. Ha üzemel a gyáróriás – mind az 5200 dolgozójával --, akkor 170 millió euróba kerül évente, ha pedig leállítják benne a termelést, akkor 120 millió euróba. És valamilyen -- tótágast a logika (!) – furcsa, megmagyarázhatatlan gazdasági elv alapján úgy döntött, hogy akkor már inkább dohogjon a kohó és izzanak csak a vasrudak. (Egyszer jártam Boszniában, a zenicai Vasművekben, és valóban félelmetes volt, amit ott láttam. A forró levegőjű gyárcsarnokban óriási, parázsló vasoszlopokat hintáztattak a fejem felett, és majdnem leolvadt a lábamról a nyári cipő.) Megszabták a feltételeket, miféle elvárásoknak kell megfelelnie a soron következő arának, majd pedig hozzáláttak az újabb menyasszony felderítéséhez.

A stratégia az stratégia


Nem nőknek való. Férfidolog. Nem gyerekjáték. A vasművek Szerbia számára egy stratégiai fontosságú üzem, ezért stratégiai partnert kell találni a részére. Akkor is, ha kénytelen-kelletlen ki kell állítani a szegénységi bizonyítványát (szó szerint), és töredelmesen be kell vallani, hogy éppoly nincstelen, mint a szóláshasonlatbeli templom egere. Nincs értelme tovább titkolni, hogy ebben az országban bizony nincsen se koksz, se vas. (Már vasunk sincs.) Acélt pedig – a tudomány mai állása szerint – politikai beszédekből nem lehet gyártani. Ezért olyan külföldi menyasszony után kell nézni, aki nem csupán bővelkedik az említett (nyers) anyagokban, hanem azokat (stafírungként) magával is hozza.  Ilyen Vasasszonynak valót hol máshol lehetne találni egy szerb Vasfickó számára, mint a testvéri Oroszországban és Ukrajnában vagy pertubarát Kínában? Csakis onnét érkezhetnek potenciális partnerhölgyek…

Már úgy látszott, hogy a szerbiai álom valóra is válik. Befutottak a várva várt szépreményű menyecskék. Egyszerre hárman is. Név szerint: az ukrajnai Donetsk Steel Rolling Plant, az orosz Urals Mining Metallurgical Company JSC és a luxembourgi székhelyű United Pilsen S.A. Lehetett volna közülük választani. Azonban a hozományvadász, maximalista és vaskalapos miniszter urunk kifinomult ízlésének egyik sem felelt meg igazán, ezért a tüzetes szemrevételezés befejeztével kerek perec kimondta, hogy valamennyi hölgyemény felháborítóan komolytalan és megbízhatatlan. Egyikük sem üti meg azt a híres szerb mércét. Menyasszony híján pedig a lakodalom egyelőre elmarad. Az önjelölt mátkákat egy héttel ezelőtt elbocsájtotta, visszazsuppolta őket a hazájukba, és kihirdette, hogy hamarosan újból eladó lesz a legatyásodott, elvált Vasember, a végletekig leharcolt, second hand férj. Amennyiben akad e páratlan kalandra és méltatlan frigyre vállalkozó önjelölt mágnes, hát ringbe lehet szállni ismét a csupa rozsda Ironman „kegyeiért”. A házasság gondolatával kacérkodó Vashölgyek máris megtehetik a tétjeiket.

Szabó Angéla   


Óóóóó - Szerbiában a vas nem eladó...

Óóóóó - Vashölgynek kemény kérő való...

2012. szeptember 6., csütörtök

Volt egyszer egy Orient expressz a vadkeleten


Vajdaság tönkretétele



A Törökkanizsa községhez tartozó oroszlámosi (Banatsko Aranđelovo) vasútállomás épülete, vagy inkább, ami még megmarad belőle, jól illusztrálja Vajdaság tönkretételét is. 
A Szeged– Nagykikinda–Zsombolya–Temesvár vasútvonalat 1857. november 18-án adták át, hosszú ideig komoly személy- és teherforgalmat bonyolított le. Olyan régióról van szó, amely most három országban fekszik, akkoriban pedig egységes Bánátot jelentett. A vasútnak óriási jelentősége volt a térség akkori fejlődésében. Oroszlámos is fontos állomás volt ezen a
vonalon.


A trianoni határhúzás után átalakultak a gazdasági kapcsolatok és útvonalak, 1944 októberében pedig megsemmisült a szegedi vasúti híd. Így nemcsak Szeged és Újszeged között nincs vasúti kapcsolat, de az egykori Szeged–Oroszlámos–Kikinda–Zsombolya–Temesvár vonal első két állomása között sincs.

 Az 1970-es években Kikindától Oroszlámosig még közlekedtek a vonatok. Az oroszlámosi vasútállomás egykori épülete most siralmas állapotban van. Körülötte csak a gaz és a szemét. A vasúti síneket is alig lehet megtalálni az elburjánzott növények között.
Nosztalgia vagy más, de a nagykikindai Vasútkedvelők Társulata az utóbbi évek során azon fáradozik, hogy az egykori vonalat újraélessze, s ez bizony létfontosságú lenne Észak-bánságnak.


A közelmúltban a Csongrád Megyei Közgyűlés is tárgyalt a Szeged–Temesvár vasútvonal európai uniós pályázattal helyreállításáról. A hozzáértők szerint egyformán sokat jelentene Szeged, a Vajdaság és Temesvár gazdaságának is a vasúti közlekedés helyreállítása. Addig azonban, amíg a tanulmányterveket készítik, és egyezkednek a politikusok, félő, hogy kihal a térség – már amúgy is megfogyatkozott és elöregedett – lakossága.

Bozóki Antal



Ez is volt és más is volt, engedd be a kakukkot a fészkedbe...



2012. szeptember 2., vasárnap

Urbit et Orbi


A katolikus egyház 200 éves lemaradásban van!

Carlo Maria Martini - Foto: Repubblica

Hívők ezrei vettek végső búcsút szombaton Carlo Maria Martinitől, Milánó néhai bíboros érsekétől, a római katolikus egyház egyik legtekintélyesebb főpapjától, aki előző nap hunyt el hosszú betegség után 85 éves korában. Martini élete utolsó, halála után egy nappal megjelent interjújában lesújtó véleményt mondott saját egyháza helyzetéről.

A BBC helyszíni tudósítása szerint Martini koporsóját a milánói dómban ravatalozták fel szombaton. Több ezren keresték fel a katedrálist, hogy leróják kegyeletüket a bíboros előtt, akit hétfőn helyeznek végső nyugalomra.

Carlo Maria Martini tekintélyes teológus, a Pápai Gergely Egyetem és a Pápai Biblikus Intézet rektora volt. Húsz éven át volt Milánó bíboros érseke, de 2002-ben nyugdíjba vonult, mert Parkinson-kórja miatt nem tudta ellátni egyházi hivatalával járó teendőit. Nagy tekintélynek örvendett az egyházi berkekben, sokan II. János Pál pápa lehetséges utódjának tartották őt.
A milánói érseket a római katolikus főpapság egyik legnyitottabb, legprogresszív tagjának tartották, nyilatkozataiban gyakran bírálta az egyházat. A Corriere della Sera című olasz lap halála után egy nappal, szombaton tette közzé az augusztusban készült utolsó interjút, amelyben a bíboros lesújtó véleményt mond a római katolikus egyház helyzetéről: szerinte az egyház "200 éves lemaradásban van", ki van merülve, az imaszobái pedig üresek.
"A kultúránk elöregedett, templomaink nagyok és üresek, az egyházi bürokrácia terebélyesedik, de vallási szertartásaink és reverendáink fényűzőek" – mondta interjújában a bíboros. Martini szerint az egyháznak el kell ismernie hibáit, és radikális változásokat kell véghezvinnie, a pápával és az érsekekkel kell kezdeni. A pedofil-botrányok szerinte átalakulásra kötelezik az egyházat.

Martini úgy foglalt állást, hogy az egyháznak elnézőbbnek kell lennie az elvált emberekkel szemben. "Egy nő, akit elhagyott a férje, új társat talál, aki gondoskodik róla és a gyerekeiről. A második szerelem boldogságot hoz. Ha ezt a családot hátrányosan megkülönböztetjük, akkor nemcsak az anyát, hanem a gyerekeit is eltaszítjuk" – mondta Martini, aki szerint ezzel az egyház elveszíti a jövő generációit.

A bíboros temetése hétfőn lesz, a milánói dóm temetőjében. Az érseket 1980-ban II. János Pál nevezte ki a templom élére.

MTI

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin