Shotokan karate Made In: Choka

Teremtésszelet*

Szerbiát jellemzően az újabb történelmi korszaka  a testvér háborúkkal kezdődött, majdan végződik is egy nap...A viharos “déli- szél” egy ötdanos** karate-mestert röpített Csókára családjával Horvátországból menekülve elkerülve a legrosszabbakat.

Mit tegyen az ember fia, ha kitépik gyökereit, újabb tápláló talaj után néz és újból gyökeret próbál ereszteni, hogy ideig - óráig védekezzen a viharos szelek ellen, ez történt esetünkben is.

Hódegyházára került családjával az Isten hát mögé jobbra, majdan Csókán megállapodtak (az előzőtől balra) és építkezni kezdtek üres kézzel, ami a mestert jellemzi a tudománya a tenyerében van, hite meg a szívében, ebből baj nem lehet!

Kiről is van szó?

A karate filozófiáját véve alapul Mujidzsa Milán (Shihan) szó szerint „üres kézzel” elkezdte tanítani Csóka számára ismeretlen küzdő sportot, amely értelem szerint fegyver nélküli japán küzdő- mód, ahol a karatéka saját testét használja fegyvernek. A shotokan karate 松濤館流 a japán szabadkezes harcművészetek egyike. A XIX.-XX. század fordulóján alakult ki Okinava szigetén, alapítójának Funakoshi Gichin. A „Shotokan” elnevezés két szóból áll. A „Shoto” jelentése „a fenyves zúgása”, a „Kan” jelentése „épület, hely”. A „shotokan” tehát az a hely, ahol a fenyves zúgása hallható. A „Shoto” egyben Funakoshi költőneve is. Funakoshi dojojára is utal, aminek a neve a Hajladozó fenyő csarnoka. Csókán ez a hely az általános iskola, hideg, hajladozó, fenyő csarnoka egy igen érdekes gondnokkal a fenyő tetején...

Az ötdanos edzőnek vezérfonala a távol-kelet precizitása, munka-szeretete, kitartása, hite és lőn csoda megszületik az eredmény, még itt Csókán is a világ végétől balra ahol már minden házasság vég-veszélybe került, pediglen a család a társadalom alap sejtje...a gyermek akkor fejlődhet még a Shotokan karatéban is, ha harmonikus családban nevelkedik, ezt követően egészséges környezetben...

Itt nem “celebek” születnek a semmiből a semminek, hanem kőkemény munkával bölcs harcosokká válnak a gyermekek, akiknek még az iskolai előmenetelük is kíválló! Itt fordítottan érvényes a mondás: a shotokan karate az iskola javára válik nem rovására. Az edzések alatt az életről is szó van, mert az életre kell felkészülni, mindennapok nehézségeit leküzdeni, mert ugyebár mire ezek a gyermekek felcseperednek millió ellenségük veszik majd őket körül (Funakoshi Gichin 16. alapelve) ma már van pár-ezer irigyük...erre időben fel kell készülni!

A tanulás nem régi korok megidézése, hanem a világ értékéinek átmentése a pusztulástól és a pusztítóktól. A szellemisége a shotokan karaténak a tiszteletre épül, amely az igazi elveket szolgálja, önismeretet gazdagítja, ezáltal könnyen kiismerhetővé válik az ellenfél. A szellemi erő a technika fölött áll, erős jellemek formálódnak ezáltal. Amennyiben hiba  becsúszik az csak hanyagságból történhet meg. A küzdelem a shotokan karatéban a körülményekhez való alkalmazkodást rejti magában...e alapelveket az ötdanos edző folyamatosan sulykolja tanítványaiba.

A munka több pillérre van kiosztva, így a “mester” mellett ott vannak a tanítványok is a “hajladozó fenyők csarnokában”, neveztesen a két fiú gyermek Muidzsa Alekszandar - Aca 2.dan és Muidzsa Szanyin 2.dan, mellettük vállvetve Bugyi Edmond 2.dan és Bojadzsija Márkó 2.dan.

Érem hullás a javából!

Az erdmények 2011-ben: 23 tornán vett rész a csókai shotokan karaté klub, abból négy országos bajnokságon, 11 nemzetközi tornán és 7 bemutatón. A 23 megmérettetésen 365 érmet szereztek karatékáink! 190 aranyérmet, 100 ezüstérmet és 75 bronzérmet a 42 karatéka versenyző!

A klub hét versenyzője szerzett akkor válogatottsági jogot  Szerbia válogatotjába! Neveztesen: Bugyi Dávid, Szemerédi Rita, Kobrehel Viktor, Štrbac Petar, Ardala Nebojša, Vilovski Jovan i Kis Rihárd. A Székesfehérváron megrendezett európai bajnoságon Szemerédi Rita bronzérmet szerzett egyéniben - katában.

A 2012-es évben hasonló sikerekkel és (csak) tíz éremmel kevesebbel, mint 2011-ben, így is 355 érmet szereztek a csókai karatékák 187 aranyérmet, 82 ezüstérmet és 86 bronzérmet. Eredményes fellépése volt a csapatnak a romániai Bukarestben  a 2. SKDUN Shotokan Karate Európabajnokságon és a 2. SKDUN Kohai Európai Kupán,  2012.04.21. és 22. A csókai  Shotokan karate klub e megmérettetésen 6 versenyzővel szerepelt: Sretenović Milica, Basa Gábor, Kis Rihárd, Vilovski Jovan, Štrbac Petar és Kobrehel Viktor.  A csókai klub tagjait Muidža Aleksandar, a klub segédedzője kísérte.  Az eredmények sem maradtak el:  Sretenović Milica ezüstérmes lett katában, Kis Rihárd harcban ezüst érmet érdemelt ki, Štrbac Petar bronz érmes lett harcban. Kobrehel Viktor harcban bronzérmes és  a Szerbiai csapatban is fellépett a harcokban ahol ezüst érmet érő helyet ért el. A kupán 1500 karatéka vett részt 32 ország színeiben.

Jött a 2013-as év. A csókai Shotokan karate klub “fele” bekerült Szerbia Shotokan válogatottjába az ezidáig elért eredményeik alapján! Nevezetesen: Bakhit Marko, Basa Gabor, Kis Rihard, Kobrehel Viktor, Losonc Maya, Ifj. Margit Zoltán, Rajić Selma, Selymesi Endre, Sretenović Milica és Vilovski Jovan.

A szűkös anyagi helyzet végett (csak) tíz karatéka húzta magára a válogatott színeit és eljutott Egerbe a III. SKDUN shotokan karate Európa bajnokságra és a III. SKDUN Kohai utánpótlás Európa kupára, amelyet április 6-7-én az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendeztek meg  megközelítőleg 2000 résztvevő karatékával 27 országból!

A szülői anyagi hozzájárulás most is fontos volt, bár érdekes, hogy országot, községeket (Csóka-Zenta) és településeket  is képviseltek válogatottjaink, de az alap-támogatáson túl melyet a község és a helyi közösség “könyörgés után” biztosít és nagy hajbókolást vár el érte, mert a “ sajátjukat” osztogatják,  már nem futja! Nagyon át kell gondolni egyeseknek a támogatási politikát, hogy az eredményt támogatják, az országos, európai és világ hírnevet vagy továbbra is szavazat-vásárlási mechanizmusban szigorú párt-érdekek mentén osztják a közöst...

Eljött az idő, hogy támogatók után nézzünk másfelé, ha már helyben nem hajlandóak támogatni az atyók leányaink és fiaink! Főbűn lenne e tehetséges-sikeres gyermekek elvesznének a középszerűség süllyesztőjében! Számomra még továbbra sem érthető, hogy a világban a tehetségeket felkarolják, istápolják, tenyerükön hordozzák, itt meg a szárkúp mögé szeretnék dugni őket, hogy ne is látszanak. Amott meg folyamatosan sírnak a szegénységi bizonyítván végett...

Spártai körülmények között edző gyermekeink (fűtetlen tornaterem...) kítűnőre vizsgáztak Egerben ország világ színe előtt! Hét érem ékesíti a csókai Shotokan karate klub hírnevét. Három arany, egy ezüst és három bronz érem!

Menjünk sorjában:

A pöttöm szöszke Losonc Maya 

aranyérmes lett egyéniben - katában! 

Sretenović Milica és Kis Rihárd szintén aranyérmes lett egyéniben - katában, mert tudjuk: A katának mindig pontosnak kell lennie, így volt!  Zenta dicső városát védte Egerben Bakhit Márkó, most ezüstre futotta, de ott volt az arany a levegőben, avagy az egri várban, de legközelebb meglesz! A bronz is érem, de még milyen: Basa Gábor harmadik lett harcban, no nem az egri várban a török szultán seregei ellen, hanem a tatamin úgy spontán azóta is a nyakát fájlalja! Kobrehel Viktor kétszer lett harmadik először egyéniben - harcban, másodszor meg véletlen, de nem utcai verekedésben, hanem csoport - harcban. Viktor már összepakolt felöltözött, amikor szaladtak utána, hogy Eger várát ismét rohamozzák, nos, mit volt mit tenni, a kimonót felhúzta és az ellenfeleket a harmadik helyre zúzta! Négy vítéz érem nélkül tért haza, -bántotta is őket rendesen, Egertől hazáig húzták az orrukat...,de nagy eredmény volt eljutni a válogatottig és kijutni Egerbe, meg a tapasztalat szerzés is fontos lépcsőfok a mesterré válás folyamatában, nos nem mindig hopp, néha kopp is van! Ők: Ifj. Margit Zoltán, Rajić Selma, Selymesi Endre és Vilovski Jovan. Az immáron messze-földön híres csókai Shotokan karate csapatot Muidzsa Alekszandar - Aca fekete-öves 2.danos elöljáró vezette (Senpai), lelket öntött bele és istápolta!

Gratulálok és további sikereket kívánok!

A Shotokan karate Csókán jelképpé vált, egy kiaknázatlan jelképpé, amely a leleményes világban nem maradna parlagon, hiszen az információ, reklám a mai világ mozgató-rugója. Versenyzőink járják a világot és egy-egy cég jó hírét - reklámját vihetnék magukkal, kimonójukon, ruházatukon...

Shotokan Karate Made In: Choka...poor made in...poor...

Margit Zoltán

*A teremtésszelet sorozat azon Csókaikat rendeltetett bemutatni, akik tehetségük végett nem tudtak itthon érvényesülni, akiknek az itteniek "hegyeket" gördítettek mindennapi tevékenységük elé, csak úgy irigység...stb. végett. A rátermettségüket bizonyítva ennek ellenére külhonban sikereket értek el. Alap tétel: "Senki sem lehet próféta saját hazájában", ez Csókára hatványozottan érvényes, de ezzel a teremtéspusztulás sorozatban foglalkozom!

Kellemes olvasást!

** 1-2.dan, fekete öv = elöljáró = Senpai

3-4.dan, fekete öv = tanító = Sensei

5 -10.dan, fekete öv = mester = Shihan

A danokat speciális felvarrások jelzik az öv bal végén,mindegyik dannak megvan a maga neve és jele.

***A karate szó szerint „üres kéz”, értelem szerint fegyver nélküli küzdőmód, ahol a karatéka saját testét használja fegyvernek.

A költészet napja - József Attila születésnapja

1964-től minden évben április 11-én, 

József Attila születésnapján tartják Magyarországon a költészet napját.

Ezen a napon minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, rendezvényekkel tisztelegnek a magyar líra előtt idehaza és a határokon túl is. Koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeznek a költő szülőházánál, a IX. kerületi Gát utca 3. szám alatti József Attila Emlékhelyen.

A rendezvényeknek se szeri, se száma, szinte minden magyar településen, színházakban, könyvtárakban, művelődési házakban rendeznek irodalmi esteket, könyvvásárokat, változatos programokat.

Az elmúlt évek érdekessége volt, amikor 2010-ben a költészet napján Guinness-rekordot döntött 760, főként középiskolás diák Miskolc-Lillafüreden, akik egyszerre szavalták el József Attila Óda című versét. Új keletű hagyomány a több helyen megrendezett versmaraton, tavaly Budapesten a Thália Színházban immár második alkalommal a Magyar Napló Kiadó, az MTVA, a Magyar Írószövetség, a Magyar Rádió, a Thália Színház és a Könyves Szövetség szervezésében valósult meg az ingyenesen látogatható Versmaraton, amelyen közel száz költő olvasta fel versét. 2012-ben Tatán 2012 magyar vers hangzott fel diákok előadásában, Hévízen József Attila összes versét olvasták fel,s Veszprémben is útnak indult a versbusz. 

MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

(Das Diktat)

A huszonnegyedik(?)

Az elmúlt héten hozta a várva várt, langyos áprilisi szél a habkönnyű, friss örömhírt:  a Vajdasági Magyar Szövetség megnyitotta a sorrendben huszonharmadik kihelyezett párthelyiségét. Nem is akárhol, nem is akármilyen Isten háta mögötti településen, hanem egyenesen Szerbia fővárosában, Belgrádban. (Ha már durranás, akkor legyen hatalmas!)

Az „avatóünnepség“ apropóján a legbefolyásosabb vajdasági magyar vezérpárt pártvezére – a tőle megszokott határozottsággal – kijelentette, hogy amennyiben e fontos esemény kapcsán bírálatok fogalmazódnak meg, azokat csakis az irigység, vagy pedig a helyzet, a körülmények hiányos ismerete fogja diktálni. Tudomásom szerint mindeddig nem diktált sem a citromsárga irigység, sem pedig a pironkodásra késztető tájékozatlanság még egyetlenegy enyhe fejcsóválást sem. Valamiféle vitriolos kritikáról pedig jobb nem is álmodozni! Legalábbis a nagy nyilvánosság előtt még nem történt ilyesmi. (Üres fejünkben nehezen támad visszhang – mondanám, ha gonoszkodni akarnék. Merthogy teljes a csend és a nyugalom. Aki hallgat, az szép marad.  Ilyen szempontból tehát nem érheti szó a házunk („a sajtóházunk”) elejét.) S ez – azt kell, mondjam – teljességgel érthető. Mert ha a végletekig lecsupaszítjuk ezt a látványosan felhabosított történetet, oda lyukadunk ki, hogy: voltaképpen mi eredendően rosszat, kivetnivalót lehet találni abban, hogy a VMSZ most egy kicsikét terebélyesedni látszik? (A botanika nyelvén szólva: az eltelt másfél év alatt egy gyökérhajtást fejlesztett.) És teszi ezt a szaporodást a maga módján, az általa felvállalt paletta-színesítési koncepció és pártideológia mentén haladva.  Még csak azt sem lehet a szemére vetni, hogy verbuváláskor, tagtoborzáskor a frissen érkező belépőktől legalább azt a minimumot megköveteli, hogy vagy értsék, vagy beszéljék a magyar nyelvet, s hogy esetleg még magyar nemzetiségűek is legyenek. Merthogy ilyen kitételt a mi magyar politikai pártunk nem szab. Tanítanivaló példa volt erre a legdélebbi VMSZ-pártsejt elnökének, Nebojša Marjanović úrnak az ünnepi beszéde, amelyet ékes szerb nyelven mondott el. Meglehet, hogy e tekintetben a mi délvidéki politikusaink magától az anyaországtól lesik el a követendő alapmintát, amely – mint arra számtalan döbbenetes történet rávilágított a közelmúltban –, szintén nem kéri számon (minden egyes esetben) az újdonsült állampolgárain a magyar nyelv elégséges ismeretét.

Persze nem kis naivitásra vallana, ha csupáncsak a szemünknek hinnénk, és azt hinnénk, hogy a mi VMSZ-ünk kizárólag csak létszámnövelési szándékkal hozta létre a huszonharmadik pártirodáját (és éppen ott lenn, délen). Nyilván sokkal több ismeretlen van még ebben a matematikai egyenletben a fürkésző szemek elől elrejtve, mint azt első ránézésre gondolnánk. Túl ezen a szépen vasalt pártelnöki mondókán: „A VMSZ-nek van egy határozott ambíciója, hogy a belgrádi és a szerbiai politikai színtéren fontos szereplő legyen.” (De előbb-utóbb kibújik szög a zsákból, egy napon ez is majd napvilágra kerül.)

Annyit már most is megállapíthatunk, hogy a frissen besorakozó vadonatúj párttagok létszáma távolról sem olyan sokatmondó, hogy velük „háború esetén legalább egy-két csatát meg lehetne nyerni”, inkább csak szimbolikus jelentőségű. Sorsfordító, igaz magyar ügyeink rendezgetése tekintetében nem oszt, nem szoroz. Tehát nem a létszámduzzasztás generál(hat)ta a „belgrádi magyar hadműveletet”. Hanem valami egészen más.

Ha viszont egyszerűen csak erdőbe tévedt a fantáziám, és nincsen e tagbővítés hátterében semmiféle súlyosabb politikai érv- és elvárásrendszer), akkor a majdnem ötven párttagot számláló nemzetiségi szempontból (gondolom) meglehetősen vegyes, vagy inkább felemás (magyar-szerb) nándorfehérvári különítménynek valószínűleg csak egyfajta statiszta-, azaz kirakatszerepet szántak. (Amit látunk, az látvány, amit hallunk, az halvány.) Különös tekintettel a nem magyar nemzetiségűekre. A tömény öntömjénezésen és a fényesítő „szidolozáson” túl, valami olyasminek az erősítését, hogy: az az igazi, vérbeli magyar párt, amely(ik)et még az államalkotó nemzet honfiai és honleányai is a magukénak mondhatják.  Amely(ik)ben még a szerbek is teljességgel otthon érzik magukat. Az meg, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség már elég régen nem etnikailag vegytiszta magyar párt, hanem vegyes, két- vagy többszínű, multikulturális, az csak jót tesz a renoméjának és emeli az ázsióját. Mármint a pártvezetés sommás megítélése szerint. Ez esetben ugyanis nem érvényes az, amit a pártoskodó/sárdobáló délvidéki magyarok szoktak gyakorta egymás fejéhez vágni. Most nincsen szó a híres kettős mérce alkalmazásáról. Nevezetesen: aki magyar ember létére nem magyar párthoz dörgölőzik és választáskor nem magyar pártra szavaz, az igenis nemzetáruló. Na, de most: aki (fél)szerb létére betagosodik egy vajdasági magyar pártba, az tulajdonképpen micsoda? Pápább a pápánál? Az nem nemzetáruló? Az nem árulja el, nem tagadja meg a saját fajtáját? Az simán csak magyar szimpatizáns? És az nekünk jó? Csak mert nagy a szívünk, s mert elférnek benne az árulók is?

De térjünk vissza a fentebb emlegetett, a puszta irigység diktálta kritikához! Elnök urunk alighanem a fején koppintotta a szöget. Ugyanis aki ebben a belgrádi látvány-pártirodában hibát keres és talál, az színigaz, hogy csak kötekedni akar. Egészen pontosan: az a csúnya emberi tulajdonság beszél belőle (méghozzá kristálytiszta hangon), amelyet egyszerűen csak irigységnek szoktunk nevezni.

Én nem is titkolom, hogy egy cseppet irigy vagyok azokra a messzi fővárosiakra. Úgyhogy az irigység diktáltatja velem a kötekedést. Amint azt a pártvezér megjövendölte, úgy lett. (Mentségemre szolgáljon, nem a vadonatúj iroda Márai-fordításköteteit irigylem. A sors megadta nekünk azt a kiváltságot, hogy a Mestert eredetiben olvashatjuk. S még a mi világvégi könyvtáracskánkban is akad 4- 5 Márai-könyv.) Más miatt vagyok irigykedő. Az ottani 2500 magyarnak ugyanis mostanra már van saját bejáratú VMSZ irodahelyisége és állandó, fizetett munkahellyel rendelkező irodavezető ügyintézője, az én majd háromszor ennyi lelket számláló szülőfalumnak pedig még mindig nincsen. Dacára annak, hogy a párt helyi elnöke már évek óta kéri/kérleli a felső (Szabadka városi) vezetést, hogy ebben az észak-bácskai kis magyar gettóban, Csantavéren is nyissanak egy hasonló hivatalt. De minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Általában azt a választ kapta, hogy: „Nem lehet. Nincsen rá pénz.” (Módfelett érdekes: a belgrádi működtetésére van.) Hogy nem unatkozna nálunk sem órabérben az iroda alkalmazottja, arra akár mérget is vehetnének a szabadkai üvegpalotában. A falubeliek ugyanis ellátnák őt időszerű teendőkkel bőven. Csak győzze a temérdek munkát!

Igaz (és én ezt nem is rejtem a véka alá), a mintegy l40 regisztrált falusi párttag között egyetlenegy szerb sincs. Ezek magyarok. Mind egy szálig. Tősgyökeres csantavériek. Olyannyira nem szerbek, hogy még a kötelező államnyelvet is leginkább csak döcögve, dadogva beszélik. Sőt még azt a gyalázatosan keveset is majd a nyelvüket törve: „szőlősori tájszólással meg csingágósi hanglejtéssel”. Ámdeviszontellenben: nemcsak a dicső Belgrádban, hanem minálunk is élnek olyanok, akik történetesen az államalkotó nemzet képviselői. Akik nem magyarok. Egyáltalán nem magyarok. Vagy csak félig. Térdig. Derékig. Így most arra gondolok, hogy talán számunkra sincs még minden remény veszve! Csak most az egyszer segíts nekünk, te világhírű magyar ármánykodás és cselszövés! Ha ugyanis valamilyen fondorlattal sikerülne néhányukat rávennünk arra, hogy tagosodjanak be a VMSZ helyi (itteni) szervezetébe, akkor talán a mi falunkban is végre megnyílhatna a párt hőn áhított irodája.

Ez lehetne a sorban a huszonnegyedik.

Vajon, lesz-e?

Szabó Angéla  

Két hónappal meghosszabbították a börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiú előzetes letartóztatását.

„Temerini hetek”

ISMÉT KÉT HÓNAPPAL HOSSZABBÍTOTTÁK...

Az újvidéki Felső Bíróság büntető tanácsa április 4-i végzésével további két hónappal (vagyis „a bíróság újabb döntéséig, de legtovább június 9-ig”) meghosszabbította a tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiú előzetes letartóztatását.

Az ügyész mind a hét fiatalembert továbbra is a BTK 317. szakaszának 2. bekezdésébe ütköző bűncselekmény elkövetésével, vagyis nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltásával, illetve szításával vádolja (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetést lehet kimondani).

            A mai napon kézbesített másik végzés szerint pedig arra lehet következtetni, hogy a fiatalok ügyében a további eljárás magyar nyelvű lesz. A bíróság ugyanis – ügyvédi követelésre – a börtönigazgatóság közvetítésével feltette kérdését: „Kívánnak-e élni jogukkal, hogy az ellenük folyó büntető eljárás magyar nyelvű legyen?” Hat magyar fiatal igennel válaszolt, a hetedik pedig úgy nyilatkozott, hogy neki mindegy melyik nyelven történik az eljárás. Ez egyúttal (és nagy valószínűséggel) azt is jelenti, hogy ügyükben nem az a bíró fog eljárni, aki a korábbi temerini ügyben kimondta a 61 évre szóló drákói ítéletet.

A verekedésben részes egyetlen szerb nemzetiségű személy ügyét a bíróság ezzel különválasztotta a magyar fiatalok elleni eljárástól és átengedte azt az újvidéki Alapfokú Bíróságnak. Ellene egyébként is – kezdettől fogva – a BTK 344. szakasza alapján büntetendő erőszakos viselkedés miatt történt a vádemelés, ami enyhébb büntetést von maga után (hat hónaptól öt évig terjedő börtönt), mint a magyar fiatalok elleni vád.

Ez az ügy ugyanakkor azt is igazolja, hogy Szerbiában bírósági ítélet nélkül hónapokig is eltarthat a vizsgálati fogság.

Újvidék, 2013. április 8.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

AUFRUF GEGEN „EUROPÄISCHEN” ANARCHISMUS

Mit Empörung haben wir – nach erneuten unwürdigen Diffamierungen unserer Heimat in diversen Medienprodukten in Deutschland – die neuerliche Hetzanzeige von unserem Landsmann, dem Budapester „Márton Guylás” unter Regieführung von „Klaus Bierfaß” im Notizblog vom Verlag Theater der Zeit gelesen.

Kaum können die Geschäfte bei Theater der Zeit in Ordnung laufen, wenn die aktivistische

Zeitschrift „für Theater und Politik” geboten fand, sich unter Ankündigung einer so miesen

Sensation zur Abonnierung anzubieten. Klaus Pierwoß will den Lesern die Aprilnummer von

Theater der Zeit dadurch schmackhaft machen, dass hier der schmachvolle Aufruf vom jungen Anarchisten Gulyás Márton gegen sein (momentanes) Wohnland Ungarn mit dem Titel„Stiftet Aufruhr!” abgedruckt wird.

Das Geschäftsübel der Zeitschrift geht uns nichts an, doch um so mehr die Tatsache, dass sie sich von der Beschmutzung unserer Heimat neue Leser verspricht. Das geht jedoch nicht nur uns Ungarn, sondern auch das ganze demokratische Europa an. Im Aufruf wird nämlich der gefährliche Versuch unternommen, den Begriff Demokratie für die Legitimierung eines

Neuanarchismus gegen ganz Europa umzudeuten. Die Werte, an denen Verfasser und

Befürworter des aufrührerischen Schriftstückes rütteln, sind nur soweit ungarische Belange,

inwieweit markant europäische Sachen uns alle betreffen. Das Flugblatt von Gulyás stellt auf

die dunkelste bolschewistische Weise den demokratischen europäischen Rechtsstaat, auf dem das große Friedensprojekt der europäischen Nationen, die Europa-Idee aufbaut, in Frage.

Um so trauriger ist es, dass sich unter die „intellektuellen” Unterzeichner auch ein Name wie

der von Elfriede Jelinek, Nobelpreisträgerin aus Österreich mischte. Das veranlasst einen auch darüber nachzudenken, wer heute überhaupt in Europa als Intellektueller gilt. Der/diejenige, der/die aufgrund eines Spartenzeugnisses für eine besondere Individualleistung meint, Intellektuelle/r zu sein? Oder aber die, die uns von ihrer intellektuellen Verantwortung für Heimat und Gemeinschaft, für unser gemeinsames Europa durch tägliches Standhalten, bescheiden und ohne Exhibit ionismus überzeugen...

Sicht lich haben „individuelle Intellektuelle”, für die die eigene Erhebung und die ihrer fixen

Ideen über alles und über aller Leben wichtiger ist, als jede menschliche Gemeinschaftsregel, nichts mit europäischem Rechtsstaat zu tun. Zu welchem nicht nur sie allein, sondern auch „Alltagsbürger” gehören, die ihr Mitspracherecht an der Gestaltung des Schicksals ihrer Gemeinschaften und Heimaten nicht nur durch gelegent liche Stimmabgaben, sondern auch durch ihr stilles, doch vielsagendes Mitmachen verdienen. So zählen normalerweise auch Elfriedejelineks im demokrat ischen Rechtsstaat um nichts mehr, als ein st immberecht igter „Durchschnittsbürger”. Nur ein Avantgarde-Wahn kann das Gegenteil wähnen. Solch krankhaften Elitismus hat bisher nur der Anarchismus, Kommunismus und Faschismus im 1920.

Jahrhundert hervorgebracht. Somit sind die geist igen Quellgebiete des „Neuen

Kommunistischen Manifestes” von Gulyás und seiner Freunde offenkundig.

Doch damit nicht genug! Sie bedienen sich im Rahmen des demokratischen Rechtsstaates

seiner Grundbegriffe, die sich anscheinend zu vielem eignen. U.a. dazu, dass

Politpsychopaten, die keine vom eigenen Geschmack abweichenden Regimes dulden können, im Namen der Demokrat ie zum Aufruhr gegen die gesetzliche Ordnung einer europäischen Demokratie hetzen und sich zu diesem Zweck sogar öffentlich organisieren. Für diesen Tatbestand hat der demokratische Rechtsstaat entsprechende strafrechtliche Kategorien und er muss diese auch anwenden. Dabei ist der Beweis sozialer Unzurechnungsfähigkeit kein Entlastungsfaktor, wenn „Intellektuelle” die Zweidrittelmehrheit der Wähler als potenziell faschistisch betrachten und darstellen, die diesem „Regime” gegen ein anderes auf demokratischem Wege zur Macht verholfen hatte.

Wir müssen die Tatsache als Warnsignal für die geistige Atmosphäre der europäischen

Rechtsstaaten auffassen, dass sich darin fünfzig „internationale Intellektuelle” gefunden

haben, die zu einem solchen pathologischen Aufruf „ihre Namen (mit welcher Bedeutung

denn?) gegeben” haben. Gegen eine demokratische Regierung in Europa mit einem so hohen Legit imat ionsgrad und gegen die Wählermehrheit, die heute noch zu ihr steht. Wo waren diese „Intellektuellen” im Jahre 2006, als die linksliberale Gyurcsány-Diktatur in Ungarn den heiligen Gedenktag der europäischen Demokratie, den 50. Jahrestag der ungarischen Revolution 1956 mit Polizeiterror entheiligte? Als das Lügnerregime auf den Budapester Straßen Studenten die Augen ausschießen, junge Leute zu Krüppeln schlagen und friedlich demonstrierende Familien mit Kleinkindern durch seine Schlägerkommandos attackieren ließ?!

Wo steckt der deutsche Rechtsstaat mit seinen Gesetzen, als eine Gruppe deutscher

Staatsbürger öffentlich gegen einen anderen europäischen Rechtsstaat hetzt, dessen Volk

genauso auf seine Würde und Selbstbest immungsrecht besteht wie Deutsche, Franzosen oder alle anderen Völker Europas?! Wo bleibt der österreichische Rechtsstaat und dessen Bürger, als Aufrührer Wien zum strategischen Zentrum ihrer Machenschaften gegen unser Land auserkoren haben, um den Heilungsprozess im historischen Verhält nis der beiden Völker zu stören?! Und wo steckt in solchen Fällen das sich vereinigende Europa, das stillschweigend duldet, dass sich Aufrührer mit dem Attribut „europäisch” schmücken?! Denen gegenüber, die auch in dieser schweren Situat ion unserer Kulturen verantwortungsbewusst die Wege zur europäischen Nachhaltigkeitsidee suchen, indem sie ihre eigene Ident ität als Teil der europäischen Werte nicht aufgeben wollen?!

Aus diesem Grund warnen wir die wirklichen Intellektuellen vor den Gefahren seitens der

aktivistischen Zerstörer, die einem nachhalt igen Ungarn ebenso drohen wie einem

nachhalt igen Europa der Kulturen. Unser gemeinsames europäisches Friedensprojekt schwebt in höchster Gefahr! Wir müssen offen für das Recht unserer Staaten und Völker, unserer gemeinsamen europäischen Heimat zur friedlichen Gestaltung unseres gesellschaftlichen Lebens einstehen. Wenn wir in der EU psychopathologischen Zerstörern zulassen, dass sie das Theater auf den Rang der Polit ik erheben und die Polit ik auf das Niveau ihres Theaterideals herunterzerren, dann erlauben wir ihnen auch, dass sie polit ische Denker und Kulturen in Europa gegeneinander ausspielen.

Wir bitten euch im Namen eines nachhalt igen Europas: erhebt eure Stimmen gegen die

zerstörerischen Kräfte, die durch die Untergrabung des demokratischen Rechtsstaates

Ungarn die europäische Rechtsstaatlichkeit untergraben! Bieten wir endlich Einhalt den

Zerstörern, die hinter Schutzschildern schöner Parolen gegen unsere Freiheit und Demokrat ie vorrücken! Enthüllen wir gemeinsam die faschistoiden politischen Hasardeure, die uns mit

Faschisierungsvisionen einzuschüchtern suchen! Wir Ungarn haben seit der Wende schon

mehrere linksliberale Regierungsperioden (darunter einmal auch eine Zweidrittelmehrheit)

mit Geduld ertragen und 2010 die Gyurcsányschen Lügner nach demokrat ischen Regeln der

polit ischen Wechselwirtschaft auf dem Wahlweg abgelöst. Die nicht die Geduld zur

demokratischen Wechselwirtschaft in der Polit ik aufbringen und im schwächer werdenden

Europa zum Aufruhr hetzen, sind keine Demokraten, sondern Anarchisten oder

Geisteskranke.

Wir glauben fest daran, dass unsere demokratischen Rechtsstaaten die gesetzlichen Mittel und wir freie Bürger der europäischen Rechtsstaaten die gesunden mentalen Grundlagen haben, um den seelenkranken Zerstörern Einhalt zu gebieten, solange es nicht zu spät ist. Die europäische Rechtsstaatlichkeit, die gemeinsame Europa-Idee sind bedroht! Doch nicht durch die, auf die die heutigen Nachfolger der Lügner mit dem Finger zeigen und gegen die sie gern einen Aufruhr bolschewistischen Typs heraufbeschwören würden. Dieses Gespenst ist nun schon einmal durch Europa gegangen! Wir leiden heute noch unter den Folgen. Steht ein für ein freies Ungarn! Damit wir alle frei von ideologischen Schranken für ein demokratisches, nachhaltiges Europa einstehen können!

In Vertretung einer Vielzahl von Unterzeichnern: Philosophen und Publizisten, Musikern und

Wissenschaftlern, Theatermenschen und Filmemachern, bildenden Künstlern, Dichtern,

Schriftstellern sowie Greenpeace-Aktivisten, Internet- und SMS-Multiplikatoren, und sogar

von “einfachen“, doch nicht unintellektuellen Arbeitern verschiedenster Berufe für unsere

gesellschaftliche Nachhaltigkeit, die alle ihre Namen für diesen Protestaufruf geben, sollte

Theater der Zeit als Zeichen der Entschuldig bereit sein, dies zu publizieren:

Prof. DDr. Győri-Nagy Sándor

Kulturökologe 

Präsident Ökosoziales Forum Ungarn

Ungarn, am 4. April 2013, dem 68. Jahrestag der sowjet ischen Besetzung unserer Heimat.

P.S.:

Wir bitten um Weiterleitung dieses Protestaufrufes in Ihrer Heimat an demokratisch denkende Menschen und erwarten weitere Unterzeichner/Innen unter Angabe von Wohnort und Beruf unter den E-Mail-Adressen: moef@t-online.hu bzw. gynagys@t-online.hu .

Wir geben unsere Zustimmung zur Publikation dieses Protestaufrufes in unveränderter Form

in Medien jeder Art in ganz Europa.