Margit Zoltán: 2013. 08. 18. - 2013. 08. 25.

2013. augusztus 21., szerda

Hízzál!



 – ez a VMSZ-hez méltó jelszó


Bízzál! – így hangzott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) idei Szent István-napi ünnepségének jelszava és üzenete. Következetes István pártelnök ezúttal is meglehetősen altató beszédet mondott, amelyből úgyszólván kiemelkednek a következő gondolatok.

- Az elmúlt napokban a Nemzeti Választási Iroda hozzálátott azoknak a leveleknek a megküldéséhez, amelyek alapján a külhoni állampolgárok a névjegyzékbe való feliratkozással jelezhetik, élni kívánnak szavazati jogukkal, részt kívánnak venni a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokon. Biztos vagyok benne, sokan tesznek így. A VMSZ nem csak erre buzdít, de segíteni is kíván, segíteni is fog, hogy a szükséges formaságok intézése minél zökkenőmentesebb legyen. (Ebben nem kételkedünk, hiszen itt az alkalom, hogy közvetlen agymosásban próbálják részesíteni a délvidéki magyarságot, hogy az embereknek megmondják: a VMSZ politikai bizniszpartnerére - a Fideszre kell szavazni, s egyúttal a Jobbik ellen hangolják őket. Az a Jobbik ellen, amelynek a nyomása nélkül a Fidesz-kormány sohasem tette volna lehetővé az egyszerűsített honosítási eljárást).

- Szeptember elejétől fel kívánunk keresni minden vajdasági magyart, mint ahogy azt tettük, mikor az MNT választási névjegyzékét hívtuk életre. Legális keretek között segíteni kívánunk mindenkinek, hogy jogot szerezhessen a jövő évi választásokon való részvételre, de abban is, hogy akik még nem igényelték a magyar állampolgárságot, de szeretnék, megtehessék azt. Ennek az összetett és fontos feladatnak a sikeres ellátása, meggyőződésem szerint, nemzeti érdek, a mi érdekünk is. Embert próbáló fela1dat, de bízva az eddig többször sikeresen megmutatkozó egyházi, civil és értelmiségi összefogásban hiszem, sikeresen fogjuk teljesíteni. (Miért lenne ez emberpróbáló feladat? De tényleg.)

- A VMSZ ebben a munkában is élenjáró kíván lenni. Ezt diktálja lelkiismeretünk és felelősségünk, erre vállalkoztunk anyaországi partnereink felé. (No, ez utóbbi stimmel, köszönjük, hogy beismerte).


- Azt hallhatjuk, az állampolgárság igénylésének lendülete töretlen. Örülünk neki. Mindig azt mondtuk, ma is állíthatjuk, az érzelmi kötődés mozgatja. De azt is látni kell, arról is nyíltan kell beszélni, hogy mind többen azért is igénylik a magyar állampolgárságot, mert a magyar útlevél tágabbra nyitja a munkakeresés lehetőségének kapuit. Sokan suttogva, szégyenkezve beszélnek erről. Mintha a mi szégyenünk lenne. Merthogy szégyen, az biztos! De nem a mi szégyenünk! Az elmúlt évek, évtizedek Szerbiáját irányítók szégyene, akik legtöbbször a felkent megmentők pózaiban tetszelegtek, fűt-fát ígértek és közben lepusztították, kivéreztették, szétrabolták az országot. Az ő szégyenük, hogy itthon nincs megélhetés, szűkös a jövő. Nem csak nekünk, a velünk együtt élőknek is. (Már hogy ne lenne a VMSZ szégyene is, hiszen az ún. szerbiai rendszerváltás után a VMSZ 13 éven keresztül a szerb hatalom összetevő része volt, sőt egy ideig kormányalelnökkel is rendelkezett?! Ennélfogva a VMSZ-nek is felelősséget illene vállalnia mindazért, ami a délvidéki magyarsággal történt-történik és távoznia kellene a politikai porondról. Erkölcsileg ez lenne a helyes, nem?).

Az idézetek a Magyar Szóból származnak


Fekete Lehel  - DélHír portál

2013. augusztus 20., kedd

Emlékidéző - „Az volt életem legszebb időszaka…”




1942. augusztus 20-án kétszáz bácskai magyar gyereket vittek Budapestre egy jutalomkirándulásra. Kivétel nélkül példásan tanuló, de szegény sorsú, általános iskolás diákok voltak. Péterrévéről tíz fiú és ugyanennyi lány utazhatott a magyar fővárosba. Hogy közöttük lehetett az akkor mindössze tizenkét esztendős Máriás Matild is, arról ma is, jó hét évtized távlatából is, csak a meghatottság és az elérzékenyülés hangján képes beszélni. 

Ugyanúgy, könnyeivel küszködve eleveníti fel azokat az alighanem nemzetféltésből született hazafias költeményeket és mélymagyar énekeket, amelyeket (az ő megfogalmazása szerint) a „magyarok ideje alatt” tanult az iskolában, és máig sem felejtett el.

Hogy lehetne, aranyos, mindezt elfelejteni?! Az volt életem legszebb időszaka. Majd csak velem együtt múlik el! – mondja. Annak a budapesti útnak minden egyes mozzanatára emlékszem. Két hetet töltöttünk abban a gyönyörű városban. Amikor megérkeztünk, a vasútállomáson Horthy Miklós felesége várt bennünket. Mindannyian egy-egy csomag cukorkát kaptunk tőle. Aztán részt vettünk a Szent István-napi körmenetben. Jártunk a Szabadság téren, a Szépm űvészeti Múzeumban, a Szent István Bazilikában, a Mátyás-Templomban, a Kerepesi Temetőben, a Hősök terén, a Margit-szigeten, a Vidámparkban. Még felsorolni is hosszú. Szárnyal a lelkem, amikor ezekről a csodálatos, régi emlékekről van kinek mesélnem. Én nem vagyok tanult asszony, csak hat osztályt végeztem, de a szívemben, a lelkemben őrizem az én imádott magyarságomat. Ha nem lennék ilyen beteges és gyámoltalan, öregségemre még a magyar állampolgárságot is kérelmezném. Elmondhatatlanul sokat jelentene a számomra. Én úgy éltem le az egész életemet, hogy tudtam, a testem itt van, de lélekben egy másik ország népéhez tartozom. Az, hogy most énekelhetek, verselhetek neked, bearanyozza az egész napomat.

Egyéb teendőm nincsen: minden porcikámat, az összes idegszálamat vételre állítom – úgy várom a varázslatot. Ülök a hűvös szobában, a nemrég eltávozott tata ágyán, és csak hallgatom, hallgatom… Múlnak az órák egymás után, odakint már sötétedik, és ez a tündéri asszony csak nem fogy ki a szóból. Egymást éri a számtalan iskolában tanult költemény és dal. A „törékeny adatközlő, a felszabadult médium” teljesen megnyílik, a sarkig kitárt lelkébe borzongató érzés belelátni. „Szereplés” közben egyszer sem csuklik el a hangja, alig-alig téveszt szöveget, és amikor a legvégén (mintegy ráadásként) felolvas egy igen hosszú imát, egyszer sem vét hibát.

Máriás Matild 1930. január 20-án született Péterrévén. A családban tízen voltak testvérek. Közülük már csak négyen élnek. Mostanra pedig a 83 éves asszony is magára maradt. Majd hatvan esztendei házasság után, idén májusban veszítette el a férjét. „Akkor ment el a tata.” Találkozásunk talán csak a véletlenen múlott: úgy esett, hogy a temetési szertartás után, amikor már a gyászoló rokonság lassan szétszéledt, mi még ott maradtunk a sírnál. Megszólítottak, és a rövidke ismerkedés után, Matild néni – teljesen váratlanul – elszavalta nekem a Bácskai imádságot. Ott, a férje sírjánál. Mindez annyira valószerűtlen, ép ésszel felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan volt. De szinte felocsúdni sem volt időm az álmélkodásból, mert a szavalatot azon nyomban megtoldotta egy Horthy Miklósról szóló énekkel. Aztán még eggyel, meg még eggyel… Majd elindultunk, és ahogy lassacskán ballagtunk a kacskaringós kisúton a temető kijárata felé (Matild néni a tolószékben üldögélt), egymást követték azok a versek és énekek, amelyeket még sohasem hallottam.

Ez maga volt a csoda.

Noha akkor helyezték örök nyugalomra a hites urát, az asszony már nem sírt, nem ejtett egyetlen könnyet sem, hanem énekelt. Az jutott eszembe: ha hallja, ennek bizonyára még a tata lelke is örül ott, fent…

Régtől fogva tudom, hogy az Isten nem fizet minden elsején. De nekem akkor fizetett. Matild néni által. Nem, nem pénzben. Szóban, dalban.

Ezúton is köszönöm.  

Szabó Angéla


2013. augusztus 19., hétfő

Vannak eredmények, avagy a "népügyvéd" is csak a fizetségért ténykedik?


Casadosfokas - Jorge Ilieff

Jegyzet a kisebbségügyi ombudsman munkájáról

Az ombudsman (állampolgári jogok biztosa, jogőr, népügyvéd stb. – 1809-től Svédországban) feladata egy cseppet sem könnyű. Különösen Szerbiában nem, amennyiben a megbízatását lelkiismeretesen kívánja ellátni. A biztosnak ugyanis nem egyszer szembe kell(ene) szállni a hatalmi szervekkel is – még azokkal is, amelyek kinevezik –, ha érvényesíteni akarja az emberi, nemzeti kisebbségi, vagy éppen a polgári jogokat. Ekkor kezdődnek a dilemmák: Kitartson-e a biztos az állításai mellett, vagy – az állását, karrierjét féltve – feledni hagyja azokat.


Milyen kritériumok alapján?

A ombudsman és a kisebbségügyi helyettesének feladata – egyebek között, hogy felügyelje és folyamatosan figyelemmel kísérje a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítését a társadalmi élet minden területén, erről értesítse az illetékes szerveket és a nyilvánosságot.

Milyen kritériumok alapján választják az ombudsmant?

Vajdaságban nem vagyunk túlságosan szerencsések sem az ombusmannal, de a nemzeti kisebbségi ügyekkel megbízott helyettes munkájával sem.
Muškinja Heinrich Anikó (Szabadka, 1955) – „több évet dolgozott a közigazgatásban (többnyire az adóhivatalban – B. A.), két évet pedig Újvidéken volt ügyvéd”1, majd az (akkor még létező) szerbiai Emberi Jogi és Kisebbségi Minisztérium államtitkára lett. Innen került 2010. október 11-én a tartományi ombudsmani hivatal élére.

Vukašinović Éva (1973) nemzeti kisebbségügyi ombudsman helyettes kinevezése előtt „jogi-analitikai ügyekkel és területrendezési kérdésekkel foglalkozott” az újvidéki közigazgatásban.2 2008 végén került a vajdasági ombudmani irodába,3 majd a következő év december 18-án helyettesé léptették elő.4

Ezekből az adatokból is látszik, hogy nem az emberi jogok területén szerzett szakmai elismerés eredményeként kerültek hivatalukba. Ez alkalommal azonban csak a kisebbségügyi ombudsman tevékenységről lesz szó.

Hurrá-optimizmus

A kezdeti nekibuzdulás és optimista nyilatkozatok után Vukašinović Éva is szembesült az embert próbáló (és továbbra is megoldatlan) nemzeti kisebbségügyi problémákkal. Érzékeltetésül lássunk néhány példát:

A 2010. október 13-i – az Árgus - Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület nevében írt – levélben arra kértem Vukašinovićot, hogy a – sajtójelentések alapján készült –, 2009. és 2010. évi 47 nemzeti kisebbségi jogsérelem esetében „tájékoztassa a szervezetet és a nyilvánosságot arról, hogy a felsorolt cselekmények közül melyikkel kapcsolatban indult eljárás, milyen szakaszban van az, illetve milyen eredménnyel fejeződött be”. Valamint arról is, hogy „intézményük hivatalból indított-e eljárást valamelyik ügyben, és ha igen milyen eredménnyel”.5

A kisebbségi jogvédő helyettes asszony válaszlevelében több mindenről írt, csak éppen arra nem válaszolt, amiről kérdeztem: Hol is tartunk a vajdasági magyarokat ért jogsérelmek orvoslásában? A helyzet az óta is szinte változatlan.

A 2010. december 8-i nyilatkozatában Vukašinović azt mondta, „nem nyugszik, amíg az újvidéki Futaki úti temetőben nem épülhet meg az 1944-es ártatlan civil áldozatoknak a Makovecz Imre által tervezett emlékműve”.6 A Makovecz-féle emlékmű mindmáig nem készült el és – ismereteim szerint – egyelőre kilátás se nincsen arra, hogy belátható időn belül felépüljön.

Itt vannak aztán a Tartományi Képviselőháznak készült éves kisebbségjogi jelentések, amelyek szinte minden alkalommal más-más módszerrel íródnak, ami lehetetlenné teszi az előző évvel való összehasonlítást és az intézmény bizonytalanságára utalnak.

Üres fenyegetések

Az újvidéki – 2012. szeptember 13-án hajnalban – hatalomra került városi hatalom úgy döntött, Újvidék „kultúrájának, hagyományainak és szellemiségének megőrzése érdekében (január 8-ától – B. A. megj.) cirill feliratokkal közlekednek majd a városi buszok”.7 Abban a városban, amely Európa kulturális fővárosa címet szerette volna megszerezni.

 – A hivatalos nyelvhasználati rendeletet alkalmazni kell, nem csak dísz, a közlekedési közvállalat kénytelen lesz beszerezni olyan displayeket, amelyeken felváltva, cserélődve olvasható lesz a szerb, magyar stb. szöveg – magyarázta Vukašinović Éva. Elmondta azt is, hogy az eset felkeltette az érdeklődését, és megkezdte az utca-névtáblák ellenőrzését és „követelni fogja az újvidéki városvezetéstől, hogy a kisebbségek nyelvén is tüntessék fel az utcaneveket – ha már a törvényességre hivatkoznak”.8

Több mint nyolc hónap telt el az óta. A városi hatóságok elleni kilátásba helyezett szabálysértési és bűnvádi feljelentésekből és perekből nem lett semmi.9 Mindenki mélyen hallgat – beleérve a jogvédőt és a Magyar Nemzeti Tanácsot is –, a buszok és közfeliratok ügyében pedig semmilyen változás nem történt, még kilátás se nincsen arra.

Vukašinović Éva mostanában a nemzeti kisebbségi sajtó védelmében lépett fel. Az anyagi gondokkal kapcsolatban „figyelmeztetett, hogy amennyiben megszűnne a nemzeti kisebbségi nyelvű tájékoztatás, vagy csökken annak terjedelme, ennek a ténynek be kellene, kerülni az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága számára készülő jelentésbe, aminek negatív következményei lennének”. Emlékeztetett arra is, hogy Szerbiai alkotmánya szerint „a nemzeti kisebbségi jogok elért szintje nem csökkenthető”.10

A kisebbségügyi jogvédő-helyettes  nyilatkozatában arról azonban már egy sort sem találunk, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén jelentkező médiumok„nem csak a tájékoztatást szolgálják, de kulturális és nemzeti értéket is képeznek”.11 Meg arról sem, hogy „politikai komisszárok és integritással nem rendelkező személyek irányítják őket, miáltal a sajtószabadság és az újságírói szabadság is veszélybe került”.12 Azt sem említette, hogy „a kisebbségi médiumok alapítói jogainak átruházása a nemzeti tanácsokra nem bizonyult jó megoldásnak a sajtószabadság megvalósulása szempontjából”.13 Pedig az ombudsmannak ezzel is foglalkoznia kellene. Nem járunk-e a sajtóval is úgy, mint a nyelvhasználattal?

***

Az ombudsman – mint minden egyéb köztisztviselő – munkáját is szükséges időnként elemezni. Nem ártana közvita tárgyává tenni. Függetlenül attól, hogy a kinevezése hat évre szól, mivel ez nem biztosít semmilyen mentséget. Igaz, hogy ez itt nem gyakorlat, de ilyen vizsgálatok és vita nélkül nem juthatunk előre. Aki pedig köztisztséget vállal, annak fel kell készülnie az elszámolásra és a bírálatokra is.

A személyes jó szándék és a változások iránti elkötelezettség sajnos nem elegendő, ha azokat nem követik az eredmények is. Szerbiában viszont az sem divat, hogy az, aki nem tud eredményeket felmutatni, önként távozzon a tisztségéből. A nyilvánosság figyelmét ezzel is a problémák szükségszerű megoldására irányítva. És számunkra sem lehet mindegy, hogy változnak-e a dolgok vagy nem.


Újvidék, 2013. augusztus 13.
            Bozóki Antal


__________
1 Hódi Sándor-Hódi Éva: Vajdasági Magyar ki kicsoda 2010. Széchenyi István Stratégiakutató Intézet-Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, 2011., 302. és http://www.ombudsmanapv.org/ombjo/index.php/o-nama/pokrajinski-ombudsman
2 http://www.ombudsmanapv.org/ombjo/index.php/o-nama/pokrajinski-ombudsman
3 http://www.ombudsmanapv.org/ombjo/index.php/o-nama/pokrajinski-ombudsman/873-specijalizovani-zamenik
4 Mire a legbüszkébb Vukašinović Éva vajdasági ombudsman-helyettes?http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/10989/, 2010. december 8. [0:15]
5 N. Z.: Számoljon be az ombudsman! Magyar Szó, 2010. október 16., 6.
6 Lásd a 4-es alatti írást.
7 Beta: Cirillbetűs autóbuszok. Magyar Szó, 2013. január 14., 4. és Halász Gyula: Cirill betűs hisztéria, Magyar Szó, 2013. január 15., 7. Garai Béla Bravó Éva c. írásában méltatta Vukašinović Éva bátor kiállását a nemzeti kisebbségi nyelvek és írásmódok védelmében. Magyar Szó, 2013. január 23., 7.
8 Szb.: A nyelvhasználati előírás nem csak dísz. Magyar Szó, 2013. január 17., 12.
9 Beta. Vukašinović: Natpisi na autobusima u Novom Sadu i na latinici [Latin nyelvű feliratok is az újvidéki autóbuszokon. Blic online: http://www.blic.rs/Vesti/Vojvodina/366295/Vukasinovic-Natpisi-na-autobusima-u-Novom-Sadu-i-na-latinici, 2013. február 5. [23:50].
10 Katarina Živanović: Ugrožena glasila na jezicima manjina [Veszélyben a nemzeti kisebbségi sajtó], Danas, 2013. augusztus 10., 20.
11 Beta. Politikai komisszárok kezében a kisebbségi médiumok irányítása. http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/politikai-komissz%C3%A1rok-kez%C3%A9ben-a-kisebbs%C3%A9gi-m%C3%A9diumok-ir%C3%A1ny%C3%ADt%C3%A1sa_413458.html, 2013. augusztus 10.
12 Uo.
13 Uo.


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin