Végrehajtók - Milliós értékű „fog(lal)ások” Péterrévén

Az elmúlt napokban több péterrévei család otthonában jelentek meg a „végrehajtók”. Az óbecsei községhez tartozó településen olyan mezőgazdasági termelést folytató háztartásokat kerestek fel, amelyekben nem törlesztették rendszeresen az állami tartozásokat. Egészen pontosan: a társadalombiztosító irányában nem fizették az úgynevezett földművesnyugdíj-alapot. Akár több éven át sem. Ennek következtében pedig több százezer dináros tartozást halmoztak fel. A hátralékot pedig 120 százalékos kamattal sújtották. Ily módon több esetben egymillió dinárt is meghaladó adósságállományra „tettek szert”. Mivel pedig azt az írásbeli felszólítás kézhezvételétől számított öt napon belül nem fizették be, a termőföldjüket az adósság mértékében (kérdezés és minden előzetes bejelentés nélkül) jelzáloggal terhelték. A szokatlan esetek nem kis megdöbbenést és felháborodást keltettek a falusi lakosság körében.

Mi is az a zálogjog?

A zálogjog célja az, hogy a hitelező az általa nyújtott szolgáltatást (például kölcsönt) visszakapja, illetve a szolgáltatásért később járó ellenszolgáltatást megkapja. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a zálogjogosult a zálogtárgyból kereshet kielégítést. Zálogjog tárgyául szolgálhat minden birtokba vehető dolog, átruházható jog vagy követelés. Jelzálog létrejöhet szerződés, jogszabály és hatósági határozat alapján.

A szokásosnál kissé hosszabb és alaposabb tájékozódás után kiderült, hogy Péterrévén nem most került sor első ízben ilyen kényszerű állami intézkedésre. Már tavalyelőtt is próbálkozott az adóhatóság ilyen jellegű pénzbehajtással. Akkor is kiszemelt magának néhány „adófizetésben kissé trehány” potenciális áldozatot, azt remélve, hogy az állítólagos kinnlevőségeit ily módon bevasalhatja a gyanútlan mezőgazdasági termelőkön. Az erőszakos módszer azonban csupán részsikereket eredményezett, mert a „pénzbehajtók” határozott fellépésétől megszeppent földművesek az addigi tartozásaiknak egy részét azonnal törlesztették. De minthogy az első, kezdeti lépés megtétele után többé nem zargatták, hanem békén hagyták őket, az adóhátralék teljes összegét nem fizették be.

Zórádék esete

A gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkozó, heti rendszerességgel piacozó péterrévei Zórád család teljes tíz éven át példásan fizette a földművesek nyugdíjbiztosítási járulékát. 1996-ban azonban ezt felfüggesztették. Így azóta egyre csak halmozódott az ilyen jellegű állami tartozásuk. Túl sokat persze nem törődtek és nem is foglalkoztak vele, hiszen ők már évekkel ezelőtt lemondtak arról az ábrándjukról, hogy valaha is nyugdíjasok lesznek. Nemrégiben azonban meglepetés érte őket.

– Egy felszólítást kaptunk levélben a Gazdasági- és Pénzügyminisztériumtól, amelyben közlik velünk, hogy elmaradt adóhátralék (nyugdíjalap) címén fizessünk be összesen 1.489.000 dinárt, de öt napon belül – mondja a családfő, Zoltán. – Amikor a teljes szöveget átolvastuk, megint elcsodálkoztunk, mert kiderült, hogy a valós tartozásunk egy dinár híján 600.000 dinár, az erre elszámolt kamat viszont a 800.000 dinárt is jócskán meghaladja. Mivel mi nem igényeljük a földműveseknek járó nyugdíjat, ezért nem is fizettük be azt az összeget, amit követelnek rajtunk. Nem fizettünk egy parát sem, és nem is fogunk fizetni, történjen bármi.

– Ekkor jött a következő arculcsapás – folytatja a panaszt a felesége, Angéla. – Pár nappal ezelőtt egy háromtagú bizottságféle érkezett hozzánk Óbecséről, akik arról tájékoztattak bennünket, hogy mivel nem egyenlítettük ki a tartozásunkat a nyugdíjbiztosítási alap irányában, jelzálog terheli a tulajdonunkban lévő földterület egy részét. Az adósság mértékének megfelelő összegben. Ez pedig azt jelenti, hogy a továbbiakban zálogtárgynak számít a gondosan művelt, bekerített és öntözött gyümölcsösünknek egy parcellája. Vagyis éppen a legjobb, a legminőségesebb termőföldünk. Az intézkedés több mint 1 hektár első osztályú és 11 ár 65 négyzetméter harmadosztályú termőterületre vonatkozik. Az előző értékét 1.431.582, az utóbbit pedig 112.014 dinárban állapították meg. Mindebből világosan látszik, hogy akik ezt elrendelték és így kifundálták, azok pontosan tudták, hogy melyik parcellát miért választják. Elmondták azt is, hogy a tőlünk követelt összeget akár részleteiben is törleszthetjük, méghozzá két teljes éven át, és kiszámították, hogy havonta körülbelül 700 euró dinárértékét kellene befizetnünk. Meg még azt az 5000 dinárt is, amit saját maguknak a kiszállásért követelnek. Mi azonban erre nem vagyunk hajlandóak, ezért ügyvédhez folyamodtunk.  

Berkes Károly esete

– Mivel öten voltunk a családban, és édesapám mindannyiunk után fizette a nyugdíjbiztosítást, gyakran hallottam, hogy arról beszélt, milyen sokba kerül ez nekünk, és nem is tudhatjuk biztosan, élvezni fogjuk-e valaha is a gyümölcsét. Mintha csak előre látta volna a történéseket… Mert amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, akkor azzal fizették ki, hogy a részére nem folyósíthatják azonnal a nyugdíjat, hanem várnia kell, ugyanis három évvel elmaradtak a kifizetéssel. Na, én apám példájából tanultam! Amikor megnősültem, két hold földet kaptam tőle, de az után semmiféle nyugdíjbiztosítást nem fizettem. Igaz, nem is követeltek tőlem ilyesmit. Most viszont én is megkaptam az elmaradt tartozásomról szóló értesítést: állítólag 1.300.000 dinár az adósságom. Hogy ez hogy jött össze, fogalmam sincs. Én nem igényeltem a földműveseknek járó nyugdíjat, ahogy most sem és a jövőben sem számítok rá. Ha ennyi pénzt most befizetnék, akkor sem kapnám vissza, ha száz évig élnék. Most azzal ijesztgetnek, hogy az adósság fejében másfél hold földet elvesznek tőlem. A kijelölt parcellán kukorica volt, azt betakarítottam és már be is vetettem. Búza terem majd benne. Valakinek. Még nem tudjuk, kinek. Én kereken megmondtam, hogy most sem és ezután sem fizetek. Akkor majd megint jönnek, és megint elvesznek egy jókora földdarabot? És szép lassan elszedik tőlem mind a tíz holdat, amin gazdálkodom? Ha szociális segélyre szorulok, az jobb lesz? Az kinek lesz jó?

A péterrévei termelők mindegyike most még egyedül, külön-külön készül arra, hogy megvívja a maga csatáját az állami hivatalokkal szemben. Talán ha összefognának és társulnának a bajban, a saját érdekeiket is eredményesebben tudnák képviselni.

Szabó Angéla

Kapcsolódó:

Adósságvadászat Vajdaságban

Cigánytámadás Péterrévén - Az elkövetők ezúttal is megússzák a büntetést?

Alvadt vér a péterrévei Puskin utca aszfaltján, ma (szeptember 16-án – B. A.) reggelre ennyi nyoma maradt a hajnalban lezajlott brutális támadásnak, amelynek két fiatal esett áldozatául.
Két fiatal, a 18 éves K. L. és a 17 éves D. G. éppen hazafelé tartottak hajnali egy óra tájékán, amikor először hárman beléjük kötöttek, majd végül öten támadtak rájuk.

Ahogy azt K. L. a DélHír portálnak elmondta, éppen egy házibuliból tartottak hazafelé, egyikük kerékpáron ülve, még másikuk gyalogosan, amikor is három, láthatóan illuminált állapotban lévő, velük vélhetően egy korosztályú cigány fiatal az útjukat állta és nem engedték őket tovább menni. Ekkor a fiatalok közölték, hogy ők nem szeretnének semmilyen balhét és megpróbáltak tovább haladni. Azonban amikor elhaladtak a kötekedő csoport mellett, akkor az egyikük felkiáltott, hogy elgázolták a biciklivel és a mondvacsinált ok után ugyanezzel a lendületével ököllel leütötte K. L.-t a kerékpárról.

Már a földön rugdosták az áldozatokat, amikor a fiatal támadókhoz két felnőtt roma sietett a helyszínre, akik ahelyett, hogy véget vetettek volna az erőszaknak kérdés nélkül csatlakoztak az ütlegeléshez. A két áldozat próbált menekülni és szökni a rúgások és ökölcsapások elől, azonban csak a következő utcasarokig tudtak eljutni, ahol ismét a földre kerültek.

Ekkor az áldozatok elkeseredésükben felajánlották, hogy átadják a náluk található készpénzt. Ebbe bele is ment az egyik idősebb támadó, így összeszedték a náluk található körülbelül 1200 dinárnyi összeget, azonban ahogy elvették a pénzt a verés ugyanúgy, sőt még durvábban folytatódott.

Az áldozatok

Végül aztán a portálunknak nyilatkozó fiatalnak sikerült elmenekülnie és a közelben található otthonában segítséget kérnie a szüleitől, eközben a 17 éves földön fekvő társát együttes erővel tovább rugdalták.
Amikor édesapjával K. L. a helyszínre érkezett, akkor a támadók, mint akik jól végezték dolgukat kényelmesen továbbálltak.

A sértett fiatalok egyből jelentették az esetet a helyi rendőrségnek, akik az adatok felvétele és a történtek regisztrálása után a fiúkat először az óbecsei égészségházba küldték ellátásra, azonban ott az állapotukat látva egyenesen az újvidéki kórházba küldték őket. Ahol megállapították, hogy D. G. súlyos agyrázkódást szenvedett, orra pedig több helyen eltört, amiért ma délután meg is kellett műteni. K. L. esetében a hasát ért rúgások miatt belsővérzésre gyanakodtak az orvosok, de ő szerencsére "megúszta" a verést féltucatnyi púppal a fején és egy jókora monoklival a szeme alatt.

A portálunknak nyilatkozó áldozat elmondta, hogy nem ismerte a cigány támadóit, de azok valószínűleg a faluban csak "Bikaistállónak" nevezett, vásártér környéki putrisor lakói lehettek a feltételezése szerint.
A rendőrség nyomozásáról egyelőre nem tudni részleteket, remélhetőleg a támadókat mielőbb elfogják és azt is csak remélni lehet, hogy az összes támadót méltóképpen megbüntetik és nem neveznek ki csupán egy-két felelőst bűnbaknak.

A történteket olvasva azt hihetnénk, hogy ilyen esetek csak valahol Borsod megyében vagy az ózdi cigánytelepen eshetnek meg, de Kelet-Magyarország immáron megérkezett a Délvidék magyarlakta falvaiba is, ahol egyre több és több hasonlóan bestiális támadásról lehet hírt kapni.

Kérdés, hogy vajon mi lesz ennek a bűnözési hullámnak a vége? Hiszen a fiatalok már most is félnek hétvégente szórakozni járni. Péterrévén több kocsmát is a cigányok és a bűnözők uralnak, ahová aki elszeretné kerülni a balhét inkább nem teszi be a lábát, annak ellenére sem, hogy a belügyi szervek munkatársai is gyakran a pultnál ülve múlatják a szolgálati idejüket.

Vajon a hatóságok arra várnak, hogy egy ennél is nagyobb tragédia következzen be, vagy arra, hogy az áldozatoknál és azok családjainál, barátainál teljen be annyira a pohár, hogy a saját kezükbe vegyék a törvénykezés erejét?

FRISSÍTÉS:

Portálunk információi szerint a támadás ügyében a rendőrség csupán egy enyhe és egy súlyos testi sértés elkövetésének gyanúja miatt nyomoz, egyenlőre ismeretlen elkövetők ellen! Annak ellenére is, hogy a könnyebben sérült fiút menekülés közben is életveszélyesen megfenyegették. Mindemellett a csoportosan elkövetett garázdaság közben ki is rabolták őket, mégis a vádak egyenlőre igen enyhék. Így még az is megtörténhet, hogy a támadók a tettüket megússzák, mintha csak egy vérbőségből fakadó virtuskodó pofoszkodás történt volna, sőt amennyiben a támadást az egyik kiskorú elkövető nyakába varrják, akkor egy ejnye-bejnyével is elviheti a balhét a társaság.

A rendőrség egyelőre csak sejtésekről beszél, konkrét gyanúsítottai még nincsenek az ügynek. Azonban az áldozatok hozzátartozói tudni vélik az egyik elkövető család kilétet. Mint elmondták, az apa tolvaj hírében áll, jelenleg is egy börtön vendégszeretetét élvezi, azonban a gyermekei a stafétát átvéve, immáron második generációs bűnözőkként tartják rettegésben a falut.

A tegnap megműtött kiskorú áldozat jobban van, továbbra is az újvidéki gyermekkórházban ápolják, ahol az orvosok elmondása szerint még 4-5 napig benn kell feküdnie.

Eközben a délvidéki magyar pártok közül a Magyar Remény Mozgalom (MRM) elítélte az esetet. Zubcsik Gábor a párt községi elnöke portálunknak kijelentette, hogy az MRM ismételten felhívja a figyelmet az egyre romló közbiztonsági helyzetre. Mint elmondta a programjukban foglaltak szerint a megoldást a halált nem okozó önvédelmi fegyverek legalizálásában és a polgárőrség intézményes kereteinek a megteremtésében látják.

Az eset kapcsán a Péterrévén létrejött civil járőrszolgálat, a Péterrévei Őrszemek tagjai is nyilatkoztak, akik elmondták, hogy terveik között szerepelt a falu belterületén néhány héten belül a járőrszolgálat újraindítása, amint a bűnözők a termőföldekről inkább a faluban kezdenek el áldozatokat választani.
Azonban, amennyiben a rendőrség rövid időn belül nem keríti kézre az összes elkövetőt és azok ellen hivatalból nem indítanak a tettükhöz mért súlyos eljárást, abban az esetben néhány napon belül ismét megszervezik magukat és járőrözésbe kezdenek Péterréve utcáin - mondták el a DélHír Portálnak.
Megfogalmazásuk szerint tűrhetetlen az, hogy néhány család rettegésben és terrorban tartson egy egész falut, ugyanis ez azt az érzetet sugallná, hogy egyesek a törvény felett állnak. Éppen ezért céljuk, hogy visszaállítsák az emberek közbiztonságba vetett bizalmát, a rendőrség munkáját segítve, ha már ez a belügyi szerveknek egyedül nem sikerült.

Sz. A. (Bozoki Antal HonLapja)

DélHír portál

Emlékidéző - „Az volt életem legszebb időszaka…”

1942. augusztus 20-án kétszáz bácskai magyar gyereket vittek Budapestre egy jutalomkirándulásra. Kivétel nélkül példásan tanuló, de szegény sorsú, általános iskolás diákok voltak. Péterrévéről tíz fiú és ugyanennyi lány utazhatott a magyar fővárosba. Hogy közöttük lehetett az akkor mindössze tizenkét esztendős Máriás Matild is, arról ma is, jó hét évtized távlatából is, csak a meghatottság és az elérzékenyülés hangján képes beszélni. 

Ugyanúgy, könnyeivel küszködve eleveníti fel azokat az alighanem nemzetféltésből született hazafias költeményeket és mélymagyar énekeket, amelyeket (az ő megfogalmazása szerint) a „magyarok ideje alatt” tanult az iskolában, és máig sem felejtett el.

– Hogy lehetne, aranyos, mindezt elfelejteni?! Az volt életem legszebb időszaka. Majd csak velem együtt múlik el! – mondja. Annak a budapesti útnak minden egyes mozzanatára emlékszem. Két hetet töltöttünk abban a gyönyörű városban. Amikor megérkeztünk, a vasútállomáson Horthy Miklós felesége várt bennünket. Mindannyian egy-egy csomag cukorkát kaptunk tőle. Aztán részt vettünk a Szent István-napi körmenetben. Jártunk a Szabadság téren, a Szépm űvészeti Múzeumban, a Szent István Bazilikában, a Mátyás-Templomban, a Kerepesi Temetőben, a Hősök terén, a Margit-szigeten, a Vidámparkban. Még felsorolni is hosszú. Szárnyal a lelkem, amikor ezekről a csodálatos, régi emlékekről van kinek mesélnem. Én nem vagyok tanult asszony, csak hat osztályt végeztem, de a szívemben, a lelkemben őrizem az én imádott magyarságomat. Ha nem lennék ilyen beteges és gyámoltalan, öregségemre még a magyar állampolgárságot is kérelmezném. Elmondhatatlanul sokat jelentene a számomra. Én úgy éltem le az egész életemet, hogy tudtam, a testem itt van, de lélekben egy másik ország népéhez tartozom. Az, hogy most énekelhetek, verselhetek neked, bearanyozza az egész napomat.

Egyéb teendőm nincsen: minden porcikámat, az összes idegszálamat vételre állítom – úgy várom a varázslatot. Ülök a hűvös szobában, a nemrég eltávozott tata ágyán, és csak hallgatom, hallgatom… Múlnak az órák egymás után, odakint már sötétedik, és ez a tündéri asszony csak nem fogy ki a szóból. Egymást éri a számtalan iskolában tanult költemény és dal. A „törékeny adatközlő, a felszabadult médium” teljesen megnyílik, a sarkig kitárt lelkébe borzongató érzés belelátni. „Szereplés” közben egyszer sem csuklik el a hangja, alig-alig téveszt szöveget, és amikor a legvégén (mintegy ráadásként) felolvas egy igen hosszú imát, egyszer sem vét hibát.

Máriás Matild 1930. január 20-án született Péterrévén. A családban tízen voltak testvérek. Közülük már csak négyen élnek. Mostanra pedig a 83 éves asszony is magára maradt. Majd hatvan esztendei házasság után, idén májusban veszítette el a férjét. „Akkor ment el a tata.” Találkozásunk talán csak a véletlenen múlott: úgy esett, hogy a temetési szertartás után, amikor már a gyászoló rokonság lassan szétszéledt, mi még ott maradtunk a sírnál. Megszólítottak, és a rövidke ismerkedés után, Matild néni – teljesen váratlanul – elszavalta nekem a Bácskai imádságot. Ott, a férje sírjánál. Mindez annyira valószerűtlen, ép ésszel felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan volt. De szinte felocsúdni sem volt időm az álmélkodásból, mert a szavalatot azon nyomban megtoldotta egy Horthy Miklósról szóló énekkel. Aztán még eggyel, meg még eggyel… Majd elindultunk, és ahogy lassacskán ballagtunk a kacskaringós kisúton a temető kijárata felé (Matild néni a tolószékben üldögélt), egymást követték azok a versek és énekek, amelyeket még sohasem hallottam.

Ez maga volt a csoda.

Noha akkor helyezték örök nyugalomra a hites urát, az asszony már nem sírt, nem ejtett egyetlen könnyet sem, hanem énekelt. Az jutott eszembe: ha hallja, ennek bizonyára még a tata lelke is örül ott, fent…

Régtől fogva tudom, hogy az Isten nem fizet minden elsején. De nekem akkor fizetett. Matild néni által. Nem, nem pénzben. Szóban, dalban.

Ezúton is köszönöm.  

Szabó Angéla