Nem történt bűncselekmény…

A képen: Romić Arnold

Némi rosszmájúsággal azt mondhatnánk, hogy nem várt karácsonyi „ajándékként” érkezett a szűkszavú értesítés a jelenleg Tornyoson élő Romić.-Fábrik házaspárhoz, amelyben tudatják velük, hogy a május utolsó napján (mindeddig tisztázatlan körülmények között) elhunyt fiuk esetében nem történt semmiféle bűncselekmény. Legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Erről számol be az a Szabadkai Felsőfokú Ügyészségről érkezett levél, amelyet a napokban kaptak kézhez Romić Arnold szülei.

Emlékeztetésképpen: a 15 éves fiú május 30-án este a barátjával szórakozni indult az oromhegyesi Atlantis Garden Club nevű diszkóba, ahonnan azonban már csak holtan tért haza. Szülei már csak a holttestét láthatták az újvidéki Klinikai Központban. Halálának okáról és körülményeiről – az első naptól kezdve – egymásnak teljesen ellentmondó állítások hangzottak el. A szórakozóhely hajnali bezárása után történt tragédiát a klub üzemeltetői eleinte úgy magyarázták, hogy az ittas állapotban lévő fiú halálát hirtelen rosszullét okozta, az elfogyasztott italtól hányni kezdett és a saját hányadékától megfulladt. Néhány hónappal később, amikor az Újvidéken elvégzett boncolás eredménye kimutatta, hogy az elhunyt gyomrában sem italnak, sem ételnek maradékát nem találták, ez az állítás úgy módosult, hogy a fiú rendőrök és biztonsági őrök jelenlétében hirtelen az eszméletét vesztette és a földre esett. Ezzel szemben Arnold szülei mindvégig annak a lehetséges magyarázatnak adtak hitelt, amely a fiuk barátjától származik. Az ő állítása alapján Arnoldot oly mértékben bántalmazták fizikailag a szórakozóhely biztonsági őrei, hogy a fiú még ott a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A magyarkanizsai kórház sürgésségi részlegéből kiérkező mentők már csak a halál tényét tudták megállapítani. A szombaton reggel elhunyt gyereket hétfőn már el is temették, anélkül, hogy a szülei, rokonai tudták volna, valójában mi okozta a halálát.
Romić Arnold édesanyja, Marica arról számolt be a karácsonyi ünnepnapok után, hogy jobbára a fiukra való emlékezéssel, sírással meg temetőjárással telt náluk a család meg a szeretet ünnepe. Az elveszített gyermek/testvér halála miatt érzett fájdalom és üresség rányomja bélyegét nem csupán valamennyiük ünnepére, hangulatára, hanem az életükre is.

Az ügy kivizsgálása a Szabadkai Felsőfokú Ügyészségen kezdődött, ennek eredményét most kapták kézhez a Romić szülők. Ebben miről tájékoztatták a családot?

– Röviden arról értesítettek bennünket, hogy az ügyészség rendelkezésére álló adatok, ismeretek alapján nem áll fenn annak a gyanúja, hogy a fiunk bűncselekmény áldozatává vált. Szó szerint: „nem megalapozott a gyanú”. Továbbá közlik velünk, hogy ha akarjuk, akkor betekinthetünk az ügy vizsgálati anyagába, és ezt megtehetjük bármelyik munkanapon a megadott munkaidőben. Ha viszont nem értünk egyet az eset ilyen lezárásával, ha elégedetlenek vagyunk ezzel a végeredménnyel, akkor bűnvádi feljelentést tehetünk az általunk gyanúsított elkövető(k) ellen.

– Hogy fogadta a család a hírt?

– Mindannyiunkat megdöbbentett. Hitetlenkedve olvastuk. Úgy érezzük, hogy már eddig is sok időt elvesztegettünk. Hét hónapja annak, hogy meghalt a gyerekünk, és szinte semmit nem tudunk arról, hogy pontosan mikor, milyen körülmények között és legfőképpen miért halt meg. Az idő múlásával csak az az érzés erősödik bennünket, hogy Arnold rejtélyes halálának oka többek számára nem lenne jó, ha kiderülne. Erre utalnak a „különös történések”, amelyek az ügy úgymond csendes elsimítására irányulnak. Ilyen például a két hónapos késéssel postázott boncolási jegyzőkönyv, amelyből „véletlenül” kimaradt a halál okának megállapítása, vagy az többszöri rendőri zaklatás, amely az ügyben szerepelő tanúk befolyásolására és megfélemlítésére irányult. De említhetem a legújabb furcsaságot is: az ügyészség most elvégezte az eset kivizsgálását anélkül, hogy egyetlen tanút is beidézett és meghallgatott volna azok közül, akiket mi megneveztünk. Márpedig jó előre bekérték tőlünk azoknak a névsorát és lakcímét, akik Arnold bántalmazása idején a közelben tartózkodtak és hallották, amint sír, könyörög, hogy ne bántsák, hagyják már abba a verést. Ha ők elmond(hat)ták volna, hogy mit hallottak, láttak, akkor nyilván másmilyen eredmény születik.

– Ezek szerint nem tekintik az ügyet lezártnak?

– Semmiképp sem fogadhatjuk el ennek a vizsgálatnak az eredményét, hanem folytatjuk a küzdelmet, mindaddig, amíg ki nem derül az igazság.

Szabó Angéla

Cigánytámadás Péterrévén - Az elkövetők ezúttal is megússzák a büntetést?

Alvadt vér a péterrévei Puskin utca aszfaltján, ma (szeptember 16-án – B. A.) reggelre ennyi nyoma maradt a hajnalban lezajlott brutális támadásnak, amelynek két fiatal esett áldozatául.
Két fiatal, a 18 éves K. L. és a 17 éves D. G. éppen hazafelé tartottak hajnali egy óra tájékán, amikor először hárman beléjük kötöttek, majd végül öten támadtak rájuk.

Ahogy azt K. L. a DélHír portálnak elmondta, éppen egy házibuliból tartottak hazafelé, egyikük kerékpáron ülve, még másikuk gyalogosan, amikor is három, láthatóan illuminált állapotban lévő, velük vélhetően egy korosztályú cigány fiatal az útjukat állta és nem engedték őket tovább menni. Ekkor a fiatalok közölték, hogy ők nem szeretnének semmilyen balhét és megpróbáltak tovább haladni. Azonban amikor elhaladtak a kötekedő csoport mellett, akkor az egyikük felkiáltott, hogy elgázolták a biciklivel és a mondvacsinált ok után ugyanezzel a lendületével ököllel leütötte K. L.-t a kerékpárról.

Már a földön rugdosták az áldozatokat, amikor a fiatal támadókhoz két felnőtt roma sietett a helyszínre, akik ahelyett, hogy véget vetettek volna az erőszaknak kérdés nélkül csatlakoztak az ütlegeléshez. A két áldozat próbált menekülni és szökni a rúgások és ökölcsapások elől, azonban csak a következő utcasarokig tudtak eljutni, ahol ismét a földre kerültek.

Ekkor az áldozatok elkeseredésükben felajánlották, hogy átadják a náluk található készpénzt. Ebbe bele is ment az egyik idősebb támadó, így összeszedték a náluk található körülbelül 1200 dinárnyi összeget, azonban ahogy elvették a pénzt a verés ugyanúgy, sőt még durvábban folytatódott.

Az áldozatok

Végül aztán a portálunknak nyilatkozó fiatalnak sikerült elmenekülnie és a közelben található otthonában segítséget kérnie a szüleitől, eközben a 17 éves földön fekvő társát együttes erővel tovább rugdalták.
Amikor édesapjával K. L. a helyszínre érkezett, akkor a támadók, mint akik jól végezték dolgukat kényelmesen továbbálltak.

A sértett fiatalok egyből jelentették az esetet a helyi rendőrségnek, akik az adatok felvétele és a történtek regisztrálása után a fiúkat először az óbecsei égészségházba küldték ellátásra, azonban ott az állapotukat látva egyenesen az újvidéki kórházba küldték őket. Ahol megállapították, hogy D. G. súlyos agyrázkódást szenvedett, orra pedig több helyen eltört, amiért ma délután meg is kellett műteni. K. L. esetében a hasát ért rúgások miatt belsővérzésre gyanakodtak az orvosok, de ő szerencsére "megúszta" a verést féltucatnyi púppal a fején és egy jókora monoklival a szeme alatt.

A portálunknak nyilatkozó áldozat elmondta, hogy nem ismerte a cigány támadóit, de azok valószínűleg a faluban csak "Bikaistállónak" nevezett, vásártér környéki putrisor lakói lehettek a feltételezése szerint.
A rendőrség nyomozásáról egyelőre nem tudni részleteket, remélhetőleg a támadókat mielőbb elfogják és azt is csak remélni lehet, hogy az összes támadót méltóképpen megbüntetik és nem neveznek ki csupán egy-két felelőst bűnbaknak.

A történteket olvasva azt hihetnénk, hogy ilyen esetek csak valahol Borsod megyében vagy az ózdi cigánytelepen eshetnek meg, de Kelet-Magyarország immáron megérkezett a Délvidék magyarlakta falvaiba is, ahol egyre több és több hasonlóan bestiális támadásról lehet hírt kapni.

Kérdés, hogy vajon mi lesz ennek a bűnözési hullámnak a vége? Hiszen a fiatalok már most is félnek hétvégente szórakozni járni. Péterrévén több kocsmát is a cigányok és a bűnözők uralnak, ahová aki elszeretné kerülni a balhét inkább nem teszi be a lábát, annak ellenére sem, hogy a belügyi szervek munkatársai is gyakran a pultnál ülve múlatják a szolgálati idejüket.

Vajon a hatóságok arra várnak, hogy egy ennél is nagyobb tragédia következzen be, vagy arra, hogy az áldozatoknál és azok családjainál, barátainál teljen be annyira a pohár, hogy a saját kezükbe vegyék a törvénykezés erejét?

FRISSÍTÉS:

Portálunk információi szerint a támadás ügyében a rendőrség csupán egy enyhe és egy súlyos testi sértés elkövetésének gyanúja miatt nyomoz, egyenlőre ismeretlen elkövetők ellen! Annak ellenére is, hogy a könnyebben sérült fiút menekülés közben is életveszélyesen megfenyegették. Mindemellett a csoportosan elkövetett garázdaság közben ki is rabolták őket, mégis a vádak egyenlőre igen enyhék. Így még az is megtörténhet, hogy a támadók a tettüket megússzák, mintha csak egy vérbőségből fakadó virtuskodó pofoszkodás történt volna, sőt amennyiben a támadást az egyik kiskorú elkövető nyakába varrják, akkor egy ejnye-bejnyével is elviheti a balhét a társaság.

A rendőrség egyelőre csak sejtésekről beszél, konkrét gyanúsítottai még nincsenek az ügynek. Azonban az áldozatok hozzátartozói tudni vélik az egyik elkövető család kilétet. Mint elmondták, az apa tolvaj hírében áll, jelenleg is egy börtön vendégszeretetét élvezi, azonban a gyermekei a stafétát átvéve, immáron második generációs bűnözőkként tartják rettegésben a falut.

A tegnap megműtött kiskorú áldozat jobban van, továbbra is az újvidéki gyermekkórházban ápolják, ahol az orvosok elmondása szerint még 4-5 napig benn kell feküdnie.

Eközben a délvidéki magyar pártok közül a Magyar Remény Mozgalom (MRM) elítélte az esetet. Zubcsik Gábor a párt községi elnöke portálunknak kijelentette, hogy az MRM ismételten felhívja a figyelmet az egyre romló közbiztonsági helyzetre. Mint elmondta a programjukban foglaltak szerint a megoldást a halált nem okozó önvédelmi fegyverek legalizálásában és a polgárőrség intézményes kereteinek a megteremtésében látják.

Az eset kapcsán a Péterrévén létrejött civil járőrszolgálat, a Péterrévei Őrszemek tagjai is nyilatkoztak, akik elmondták, hogy terveik között szerepelt a falu belterületén néhány héten belül a járőrszolgálat újraindítása, amint a bűnözők a termőföldekről inkább a faluban kezdenek el áldozatokat választani.
Azonban, amennyiben a rendőrség rövid időn belül nem keríti kézre az összes elkövetőt és azok ellen hivatalból nem indítanak a tettükhöz mért súlyos eljárást, abban az esetben néhány napon belül ismét megszervezik magukat és járőrözésbe kezdenek Péterréve utcáin - mondták el a DélHír Portálnak.
Megfogalmazásuk szerint tűrhetetlen az, hogy néhány család rettegésben és terrorban tartson egy egész falut, ugyanis ez azt az érzetet sugallná, hogy egyesek a törvény felett állnak. Éppen ezért céljuk, hogy visszaállítsák az emberek közbiztonságba vetett bizalmát, a rendőrség munkáját segítve, ha már ez a belügyi szerveknek egyedül nem sikerült.

Sz. A. (Bozoki Antal HonLapja)

DélHír portál

Kirabolnak és te hallgatsz?

Tolvajtempó

Hogy milyen végsőkig kiszolgáltatott és nyomorúságos helyzetben éli a (nem is szürke, hanem fekete) hétköznapjait a vajdasági magyarság, afelől ékesen tanúskodik két közelmúltban elkövetett betöréses rablásnak az esete. Egészen pontosan: nem is maga a gaztett az igazán meghökkentő, hanem az az óriási félelem, amely ezeket a vérlázító „családkifosztásokat” övezi.

Így rabolnak Oromhegyesen és Zentagunarason

A mély hallgatásba burkolózó szörnyűséges bűntetteket két kisebb, túlnyomó többségében magyarok lakta bácskai településen követték el. Az egyik falu Magyarkanizsához, a másik Topolya községhez tartozik. Az első esetben álmában lepték meg a békésen alvó családot. Hajnalban lopóztak be abba a házba, amelyben egy negyvenes éveiben járó férfiember él az édesanyjával. Elsőként az asszony ébredt fel, de nem a zajra, hanem a világosságra – a tolvajok ugyanis minden szobában felkapcsolták a lámpát. Az arcukat maszkkal eltakaró bűnbanda tagjai nem érkeztek csupasz kézzel, pisztollyal és vadászkéssel voltak felfegyverkezve. A két álmából felriadt embert megkötözték, és átkutatták a házat. A talált pénzt és ékszert összeszedték és elvitték.

A másik eset világos nappal történt. Vasárnap délelőtt. Az idő alatt, amíg a család minden egyes tagja a templomban volt a misén. A betörők értékeket keresve, a lakást teljesen felforgatták, és igen gazdag zsákmánnyal távoztak: mintegy 700 ezer dinár értékű készpénzzel és a családi ékszerekkel. A megkárosítottak ugyanis éppen a bűncselekményt megelőző napokban jutottak egy jószágeladásból származó tekintélyesebb összeghez.

Már nem is lepődünk meg rajta

Hogy miért érdemelnek legalább említést ezek a tömören felvázolt történetek? Több dolog miatt is alkalmasak a továbbgondolásra. Az első és a legszembetűnőbb talán a vérszemet kapott tolvajok vakmerősége és gátlástalansága. Már nem csupán sötétedés után, éjszakánként merészkednek be egy-egy családi ház portájára, hogy néhány tyúkot elcsórjanak a baromfiudvarból, vagy pár szerszámot elemeljenek a fészerből. Mostanában napvilágnál – úgy is mondhatnánk, hogy nyíltan és nyilvánosan,szinte a szemünk láttára – zajlik a rablás. Mintha az elkövetők mára már oly mértékben kitanulták volna a gyalázatos mesterségüket, és olyannyira elszemtelenedtek volna, hogy szinte nem is tartanak attól, hogy bárki megláthatja, vagy éppen rajtakaphatja őket. Ugyanakkor elkövetési módszereikben, és az eszközeik tekintetében is jelentős változások figyelhetők meg. A kiszemelt áldozataikat nem csupán szavakkal fenyegetik (meg), hanem különféle ütlegekkel és újabban már késsel és fegyverrel is. Így követelve tőlük, hogy adják elő a megtakarított pénzüket és az ezüst meg arany értéktárgyaikat. A házigazdáknak pedig még annyi időt sem hagynak, hogy észhez térjenek, hogy az első meglepetésükből felocsúdjanak, hanem azonnal megkötözik, úgymond hatástalanítják őket. Az erőszakos viselkedésmód ilyesféle „gyengédebb” válfajától pedig már csupán egyetlen lépésnyire van a testi bántalmazás és a fizikai leszámolás. Az emberáldozat, a gyilkosság. Mindehhez pedig szépen, lassan, módszeresen hozzászokunk. Vagy talán így helyes: hozzáidomítanak bennünket. Tisztán látszik ez abból is, hogy már csak igen ritkán háborodunk fel az ilyesmin. Az újabbnál újabb eseteket leginkább csak közömbösen tudomásul vesszük és regisztráljuk. Ennyi.

Az elhallgatás nem tesz jót az ügynek

Az említett két eset közös jellemzője az, hogy nem egyedül élő, idős és magatehetetlen személyeket raboltak ki, hanem éppen egy életerős fiatalokból álló családot és egy olyan háztartást, amelyben a negyvenes családfenntartó alaposan hozzászokott már a kemény fizikai munkához, és aligha ijed meg a saját árnyékától. Mindez azonban nem rettentette el és nem tartotta vissza az elkövetőket.

A legmegdöbbentőbb mégis is az, hogy – noha az ismeretlen tettesek ellen mindkét bűncselekmény után rendőrségi feljelentést tettek –, beszélni róla, nyilatkozni már nem volt bátorságuk. Mindkét család egybehangzóan azt állította, hogy nagyon-nagyon félnek. Sőt: rettegnek. Féltik a hozzátartozóikat és féltik önmagukat. Nem szeretnék, ha bajuk esne, és tartanak a „visszavágástól”, a bosszúállástól, a leszámolástól.

A bizalmatlanságuk, a kételkedésük, az óvatos előrelátásuk, a logikusnak tűnő ódzkodásuk emberileg természetesen érthető. Ugyanakkor okot ad az aggodalomra is. Mert az azért még sincs rendjén, hogy akit megloptak és kiraboltak, az pusztán félelemből hallgatásra, elhallgatásra kényszerül. Egyszerűen nem meri elmesélni, nincs bátorsága a nagy nyilvánosság elé tárni mindazt, ami vele megesett, amit a családjával műveltek.  Akkor sem, ha minden értéktárgyát és valamennyi összekuporgatott pénzét alig pár perc leforgása alatt vadidegenek elrabolták tőle.  Mert tart a lehetséges következményektől. Márpedig az elhallgatás nem tesz jót ezeknek a kényes ügyeknek. Az elhallgatás ugyanis nem teszi azokat meg nem történtté. Arról nem is beszélve, hogy csak lovat ad a fosztogatók alá.

Tűrni kényszerülünk a végtelenségig?

A környezetünkben szinte mindenki tud lopásról, rablásról, betöréses esetekről mesélni. Bármerre járunk is, elképesztő történetek minden településen hallhatóak. A megfélemlített, a rettegésben élő emberek azonban sem a nevüket, sem az arcukat nem merik hozzá adni, nem merik felvállalni. Ez a nyomor(úság)uk pedig kettős: nem elég, hogy több havi munkájuk gyümölcsét idegenek elveszik tőlük, az ilyesféle gaztettekről még hallgatniuk is kell. Így viszont – bármilyen hihetetlenül hangzik is – csak elfedik és növelik a bajt. Az említett két esetben nem kis értékben elkövetett lopásról van szó, nem l0-15 ezer dináros károkozásról, hanem nagy tételben lebonyolított betöréses rablásról. Ezeket a családokat szó szerint kifosztották. És ez csak az egyik baj. A másik az, hogy elkeseredésükben és félelmükben teljesen magukra maradtak, kiszolgáltatottnak érzik magukat. Egy kis – politikusi oldalról megnyilvánuló – támogatás, segítség jól jönne a részükre. És emberi mércék szerint is: jólesne nekik. Legalább addig, amíg a politikacsinálók eldöntik, hogy valójában mikor szándékoznak végre lépéseket tenni a katasztrofális közbiztonság javítása érdekében. Talán majd csak akkor, ha egynéhány halálos kimenetelű betörésre, rablásra is sor kerül. Vagy ha a rabló urak módosítanak egy cseppet a szokásos, jól bevált tolvajtempón, és esetleg egyik-másik evilági hatalmassághoz is besurrannak az éj leple alatt. Persze csak: merő tévedésből. 

Szabó Angéla