 |
| Bucsy Levente |
Leginkább önbizalomhiányban szenvedhet a délvidéki
Nagybecskereki egyházmegye, amely ahol pap nélkül maradó
templomot lát, bontásra ítél gazdag múltú, grandiózus vagy
„csak” a határon túli közösségek számára igenis menthető,
mentendő intézményeket. A Magyar Patrióták Közössége azonban
nem hagyja ennyiben a dolgot, térképet készít a 100 főnél
nagyobb, települési magyar szórványról, ahonnan nem téphető
ki az egyházi közösség gyökere.
Sorra bontják az állagában veszélyesnek, illetve teljesen
elhagyottnak ítélt katolikus templomokat a Délvidéken, ráadásul
egyházi utasításra.
Bözödújfalu
templomának közelmúltbéli megsemmisülése miatt viszont
hírértékű és érzékeny esemény bármilyen határon túli
közösségmegtartó hely megszűnése, megszüntetése – a
Magyarországon kívüli magyar katolikus egyházmegyék nincsenek ám
könnyű helyzetben.
Szerbcsernye sok száz éves település
Szerbia román határához közel. Korábban német többségű
helység volt, magyar ajkúak adták a lakosság harmadát, a szerbek
alig hatodát tették ki az ott lakóknak. A történelem aztán
háromszor is belerúgott Szerbcsernyébe az elmúlt száz év során:
először trianonkor, aztán az 1944-es délvidéki vérengzések
során, majd jöttek Slobodan Milosevic „rendszerváltó” évei.
A 2002-es népszámláláskor 3672-en éltek a településen, de
csaknem kétszázan még ekkor is magyaroknak vallották magukat –
a németség teljesen elpusztult. A magyarság megmaradására tehát
alig van kilátás, a helyi anyanyelvű oktatás megszervezésére
esély sincsen, a nemzeti megmaradás utolsó jele valójában a
katolikus templom.
 |
| Szerbcsernyei templom |
A Szent József Szűz Mária Jegyese-templomról viszont
a
Nagybecskereki egyházmegye a közelmúltban úgy döntött, hogy
mivel nincs egyházközössége – a lelkipásztort a püspök
máshová vezényelte –, a földdel kell egyenlővé tenni a 150
éves omladozó épületet. A fejleményekre az MNO figyelmét
felhívó Hetzmann Róbert, a
Magyar
Patrióták Közössége vezetője elmondta, itt nem csak
egy templomról van szó.
„Bár valóban bezárt templom a szerbcsernyei, mi a helyi
nemzetiségi adatokat ismerve kételkedünk abban, hogy a katolikus
közösség helyben nem feltámasztható. Nem egy-két idős
asszonyról beszélünk, hanem százhatvannál is több magyarról,
akik gyakorlatilag mind katolikusok” – árnyalja Hetzmann az
egyházmegye által lefestett sötét képet. Szerinte példát
kellene venni éppen a magyarországi szerbekről, akik még akkor is
„egyben tartanak” templomokat, amikor egy adott településen már
nincsenek is jelen, ha másért nem, hát azért, hogy egy nép
történelmi, „kulturális lábnyomot hagyjon maga után”.
Nem csak templom, nem csak egy templom
A „nem csak egy templomról van szó” mondatnak eddig csak a
negyedik szava volt hangsúlyos, e mellé fel kell venni másodlagos
hangsúlynak a harmadikat is, az egyházmegyei döntés ugyanis nem
korlátozódik Szerbcsernye csonkolására: Törökbecsén,
Párdányon, Ópáván, Perlaszon és Módoson szintén
megsemmisítésre vár a katolikus egyház helyi központja, nem egy
esetben ez a templom mellett plébániai épületet is jelent, aminek
megsemmisítése még praktikussági szempontból is hihetetlen lenne
– arról nem is beszélve, hogy a papok nemritkán szinte koldulni
kényszerülnek egy-egy közösség igényelte épületszárny
megépítéséért.
„Módos neogótikus
Nagyboldogasszony-temploma a Közép-Bánság legnagyobb egyházi
épülete, a településen ráadásul él 250 katolikus magyar, ennek
dacára veszi el a magyar egyházmegye a magyaroktól a
vallásgyakorlás lehetőségét” – fájlalja a helyzetet
Hetzmann Róbert. Szerinte talán az a „praktikus” indíttatás
állhat a nagybecskereki döntés háttérben, hogy akinek fontos, az
egy-két falut úgyis utazik majd a szentmiséért, a helyi közösség
széthullásával azonban nem számolnak.
Arra a kérdésre, hogy Magyar Patrióták Közössége milyen
megoldást javasolna, Hetzmann Róbert így fogalmaz: „Először is
leltárt kell készíteni minden magyar intézményről és
templomról, amely még megvan, illetve talán azokról is, amelyeket
Tito óta leromboltak. A cél ugye az, hogy megmaradjon az
intézmények funkciója, ezért azt is fel kell térképeznünk,
hogy milyen állapotban vannak a közösségek egy adott helyen, és
ahol százas nagyságrendben él katolikus magyarság, ott fel kell
lépni. Magyar értékek nincsenek magyar közösségek nélkül, és
ez fordítva is így van.”
Érdekesség, hogy a térségben
lévőknél sokkal régebbi, akár Árpád-kori templomok is vannak
nem messze, a dél-erdélyi Hunyadban, ahol a román ortodox egyház
feni a fogát a lenyűgöző magyar templomokra – ha nincs más
lehetőség, ezeket az intézményeket a továbbiakban az ortodoxia
fogja üzemeltetni, de az már nem lesz „olyan”. Épp ezért
Hetzmann még egy mentő kézért nyúlna, nem is reménytelenül.
Sátoraljaújhelytől húsz perc autóútra ugyanis van egy egyutcás
mintafalu, Legenye.
Pályázni kellene, mert nem mindegy, ki újít fel
„A Ronyva patak völgyében fekvő apró falu 22 reformátusa
pályázott a magyar államnál, és nyert. Bő négymillió
forintból kiválóan felújították a helyi templomot, ehhez persze
kellett egy dolgos lelkész is, akinek több közül ez csak az egyik
szolgálati helye.”
A Felvidékről Hetzmann-nak eszébe jut:
bizony nem mindegy, ki újít fel valamit. Mert bár mutogathatunk
egy templomra a határon túl, hogy a magyarok építették, ha adott
esetben a szlovákok teszik rendbe és tartják karban, bizony nem
minden alap nélkül nyer teret az asszimilációs törekvés.
Egy
gondolat erejéig azonban vissza Szerbcsernyére. Írtuk, a nemzet
megmaradására „alig van kilátás”. A jövő csírája viszont
egy faluval arrébb látszik. A román határ túloldalán, a
Csernyétől 8 kilométerre fekvő Zsombolyán Böjte Csaba ferences
testvér nyitott árváknak gyermekotthont.
