El kell utasítani a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény javasolt!

A nemzeti tanácsoktól szóló törvény csak olyan módosítása fogadható el, amelyik a szerbiai nemzeti kisebbségek számra biztosítja azokat a jogokat, amelyeket Szerbia a koszóvói szerbek számára követel.

Előzmények

Szerbia Európai Uniós (EU) csatlakozásának egyik feltétele a stabil demokratikus intézményrendszer létezése, az emberi és kisebbségi jogok érvényesülése, valamint védelme.

Az Európai Parlament (EP) a Szerbiáról szóló 2014. évi eredményjelentéshez fűződő, 2015. március 11-i állásfoglalásában Szerbiát arra „ösztönözte, hogy a 23. fejezettel (alapvető jogokkal) kapcsolatos cselekvési terv keretében vállaljon kötelezettséget egy, a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló külön cselekvési terv elkészítésére” (2014/2949(RSP), 30. pont).[1]

A munkacsoport, amely a nemzeti kisebbségi akcióterv kidolgozását kapta feladatul, 2015. április 7-én tartotta meg első ülését Belgrádban. A munkában a Vajdasági Magyar Szövetség/VMSZ) képviseletében) részt vett Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács  (MNT) elnöke, a munkacsoport tagja,[2] és Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár is.

A szerb kormány – az EP 2015. március 11-i állásfoglalásával[3] összhangban – 2016. március 3-án külön cselekvési tervet fogadott el a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésére,[4] ami szerves része lett a 2016. április 27-én elfogadott, a 23. fejezettel kapcsolatos akciótervnek.[5]

Cselekvési Terv

A Cselekvési Terv (a 9. fejezet 4. pontjában) – figyelembe véve az Alkotmánybíróság  IUz-882/2010. számú 2014. évi januári határozatát is,[6] a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló új törvény vagy pedig a jelenlegi törvény módosításának és kiegészítésének elfogadását látta elő, „annak biztosítására, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai teljes mértékben hozzájáruljanak az integrált társadalom létrehozásához”. Ezt a megfogalmazást a Cselekvési Terv még meg is ismétli.

Azért fontos ezt kiemelni, mivel a Cselekvési Terv már meghatározta a nemzeti tanácsok feladatát, ez pedig, hogy „teljes mértékben hozzájáruljanak az integrált társadalom létrehozásához”. Nem azt mondja, tehát, a Cselekvési Terv, hogy a nemzeti tanácsok feladata a nemzeti kisebbségek önkormányzatiságának/autonómiájának a megvalósítása, identitásának megőrzése és fejlesztése, jogainak érvényesítése. Ennek aztán számos, a nemzeti tanácsok jogi helyzetével kapcsolatos negatív következménye lett, illetve van.

A szerb kormánynak – ha figyelembe vesszük, hogy a munkacsoport  az első ülését 2015. április 7-én tartotta meg – 32 hónapra volt, tehát, szüksége, hogy elkészítse A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosításának munkajellegű anyagát, miközben a törvényt még – a cselekvési tervben előlátott menetrend szerint – 2017. I. negyedévében el kellet volna fogadni.

Az lehetne mondani, hogy nem kapkodták el. Talán még november 27-én se hozták volna nyilvánosságra a módosítási javaslatokat, ha az EU nem sürgette volna meg.

„Nyilvános konzultatív vita”

A „nyilvános konzultatív vitával” kapcsolatban – ahogyan a szervezők nevezik a december 15-ére tervezet szabadkai „megbeszélést” – el kell mondani, hogy az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium mindössze öt ilyen összejövetelt tervezett. Ezekből is csak egyet Vajdaságban, amit november 29-én tartottak meg Újvidéken. A közvélemény erről is csak utólag értesült, és amelyen – ismereteim szerint – csupa meghívott állami hivatalnok vett részt. Köztük talán egy-két magyar állami tisztségviselői is volt. Információim szerint, még az MNT képviselői sem voltak jelen.

Ezt a december 15-eit szabadkai „megbeszélést” utólag iktatták a kalendáriumba, vélhetően az (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) missziójának követelésére, vagy részvétele miatt. Nagyon visszatetsző lett volna, ugyanis ha a törvényt a nemzeti kisebbségek részvétele nélkül, úgymond suba alatt fogadják el. Ehhez kell a szabadkai „megbeszélés”. Hogy ez is mennyire nyilvános, vagyis hogy kiket hívtak meg, ki vehet részt rajta, arról nincsenek információim.

Nagyon úgy néz, ki, hogy a dokumentumról szóló vitát a december 18-án Belgrádban tervezett összejövetelen véglegesítik is.

A sajtó szerepe

A „nyilvános konzultatív vitával” kapcsolatban kétféle észrevételem is van. Az egyik az, hogy a magyar sajtóban erről a fontos dokumentumról eddig egy szót nem olvastam. Ezen nem kell csodálkozni, mert a VMSZ befolyása alatt lévő magyar elsősorban nyomtatott sajtó más, a közösséggel kapcsolatos fontos eseményekről sem tájékoztat.  Tipikus példája ennek a tordai iskolában tartott háromhetes kényszerszünettel kapcsolatos tájékoztatás, amikor az újságírókat szinte noszogatni kellett, hogy hozzák már nyilvánosságra, mi történik. (Most sem a felelősség kérdését vetik fel, hanem úgy írnak, mintha ez a szünet még használt is volna a diákoknak!)

Normális körülmények között a Magyar Szónak mellékletként meg kellett volna jelentetni ezt a munkadokumentumot és annak az indoklását. Elvégre egy olyan okiratról van szó, amely hosszú távon meghatározhatja közösségünk jövőjét.

A másik észrevételem, hogy az újvidéki és a szabadkai „nyilvános konzultatív vitát” az állami szervek szervezik.

Oda jutottunk, hogy most már nincsen egyetlen magyar intézményünk, egyetlen civil szervezetünk sem, amelyik képes lenne mozgósítani, tanácskozásra hívni a magyar értelmiségieket, a szakembereket és azokat, akik érdeklődnek a kisebbségi jogok érvényesítése iránt, hogy megvitassák ezt a dokumentumot és közös álláspontokat fogalmaznának meg. Ez is arra utal, hogy milyen szomorú helyzetbe is kerültünk az utóbbi évek során.

Na és, természetesen, felvetődik a kérdés, hogy az MNT miért nem tárgyalt erről a dokumentumról? Vagy nem róla is szól? A VMSZ sem hallatta hangját a témában! Vagy a hatalmi koalíció részeseként támogatja a javaslatokat?

„Munkadokumentum”

Maga a dokumentum, amelyik a jelenlegi nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítási munkajellegű javaslatait tartalmazza, 35 oldalból illetve 123 szakaszból áll. Ehhez tartozik még egy 11 oldalas indoklás. Csak szerb nyelven és cirill betűvel találhatók meg az illetéke minisztérium honlapján.[7] Ez már eleve szűkíti azoknak a körét, akik mérvadóan részt tudnának venni a „nyilvános konzultatív vitában”.

A dokumentum sajnos rossz. Nem a nemzeti kisebbségek önkormányzatának, ennek a szerzett jognak a továbbfejlesztését, hanem annak a leépítését szolgálja.

Mint minden törvény, úgy ennek is az első néhány szakasza a legfontosabb, amelyek meghatározzák, hogy miről is szól, vagyis definiálja a tartalmát.

A konkrét esetben már vitás az első szakasz is, mivel változik az, hogy mire is vonatkozik, mit is szabályoz a törvény.

A nemzeti tanácsokról szóló hatályos törvény[8] a nemzeti tanácsok „hatáskörét” szabályozta a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén stb.

Az új megfogalmazás szerint a törvény a nemzeti tanácsok „jogállását és jogosítványait” rendezné.

Az új, 1A szakasz szerint „a nemzeti tanács a nemzeti kisebbségek önkormányzati joga megvalósításának intézményes formája, a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, amelyre a törvény által bizonyos közmeghatalmazásokat ruháznak, hogy részt vegyen vagy önállóan döntsön bizonyos kérdésekről ezeken a területeken”. Ebből látszik, hogy ez közel sem jelent még csak nemzeti kisebbségi kulturális autonómiát sem. Sőt az eddig nemzeti tanácsi hatáskör további szűkítését vetíti előre.

Ezt igazolja a 2-es szakasz is, amely törli a nemzeti tanácsok jogát, hogy intézményeket, gazdasági társaságokat és egyéb szervezeteket alapítsanak.

Ezek a megfogalmazások semmilyen önkormányzatot, autonómiát nem biztosítanak a nemzeti kisebbségek számára, a nemzeti tanácsokat pedig a központosított hatalmi szervek gyámsága alá rendelik.

Erre utal, például, a  25. szakasz 4. bekezdése is, miszerint „a nemzeti tanács az ülése utáni 15 napos határidőn belül a nemzeti tanács (a felelős személy súlyos pénzbírságolásának kilátásba helyezése mellett – B. A.) köteles elküldeni a jegyzőkönyvet és minden határozatot az illetékes minisztériumnak”, sőt a tartományi szerveknek is.

Kirívónak is lehetne nevezni az ugyancsak új 2/a szakaszt, miszerint „a nemzeti tanács elnevezése szerb nyelvű és cirill betűs kell, hogy legyen”. De mi is várhatunk egy minisztériumtól, amelyiknek a vezetője a miloševići párt tagja?

Összefoglalás

Teljesen egyetértek és támogatom a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) álláspontját,[9] miszerint „Szerbia csökkenti a nemzeti tanácsok jogkörét”, és a Magyar Mozgalom közleményébe foglaltakat,[10] hogy a törvény módosításának munkaváltozata „megalázó és elfogadhatatlan”. Ezért teljes egészében el kell utasítani.

A nemzeti tanácsoktól szóló törvény csak olyan módosítása fogadható el, amelyik a szerbiai nemzeti kisebbségek számra biztosítja azokat a jogokat, amelyeket Szerbia a koszovói szerbek számára követel.

Erről természetesen értesíteni kellene az EBESZ és az Európai Unió belgrádi irodáját, valamint az Európai Parlament (EP) magyar képviselőit és, természetesen, a magyar kormányt.

BOZÓKI Antal,

Újvidék, 2017. 12. 14.

[1]http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P8-TA-2015-0065+0+DOC+XML+V0//HU, vagy http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P8-TA-2015-0065&language=HU&ring=B8-2015-0213
[2] Megtartotta első ülését a kisebbségi akcióterv kidolgozásáért felelős munkacsoport (videó).http://pannonrtv.com/web/?p=197303, 2015. április 7.
A munkacsoportot az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium 2014. március 23-i végzésével nevezték ki.  A csoport összesen kilenc alkalommal ülésezett, legutóbb 2015. december 28-án. Beszámoló a Magyar Nemzeti Tanács kétéves munkájáról (2014–2016), Szabadka, 2016 decembere 90 (az MNT 2016. december 29-i, 22. ülésének anyaga) 77.
[3] Lásd az 1-es alatti jegyzetben.
[4] Usvojen Akcioni plan za ostvarivanje prava nacionalnih manjina [Elfogadták a nemzeti kisebbségi cselekvési tervet]
http://www.ljudskaprava.gov.rs/sh/press/vesti/usvojen-akcioni-plan-za-ostvarivanje-prava-nacionalnih-manjina
[5] Akcioni plan za poglavlje 23. 3.8. Položaj nacionalnih manjina [A 23. fejezettel kapcsolatos akcióterv. 3.8. A nemzeti kisebbségek helyzete] 303–354.http://www.mpravde.gov.rs/tekst/12647/akcioni-plan-za-pregovaranje-poglavlja-23-usvojen-na-sednici-vlade-srbije-27-aprila-2016.php
[6] Az SZK Hivatalos Közlönye, 20/14. szám.
[7] http://www.mduls.gov.rs/aktivnosti-saopstenja.php#a940 és http://mduls.gov.rs/dokumenta-zakoni-javne-rasprave.php
[8] A SZK Hivatalos Közlönye, 72/2009., 20/2014- AB, 55/2014. sz.
[9] https://yourlisten.com/VMDKhangja és http://www.vmdk.org.rs/, 2017. december 6.
[10] Megalázó és elfogadhatatlan. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/megalazo-es-elfogadhatatlan, 2017. december 8.

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő sajtóközleménye

Számos hír és találgatás látott napvilágot a Jobbikkal való kapcsolatomról. Ebben a közleményben szeretném összegezni a témával összefüggő legfontosabb gondolataimat. Megtekintésre ajánlok egy videófelvételt is, amelyen a párttal való kapcsolatom történetéről és arról az eredeti, közös értékrendről beszélek, amely számomra változatlanul fontos, s amelytől a Jobbik eltávolodott. A felvétel itt látható:

https://www.youtube.com/watch?v=zthPU4Z4mgs

A publikációk egy része azzal vádol, hogy azért támogatom Magyarország bevándorlás-ellenes politikáját, és azért bírálom a Jobbik látványos közeledését a balliberális oldalhoz, mert a párt nem kíván jelölni a 2019-es EP választáson, és ezért „megsértődtem”, mi több, a Fideszben szeretném folytatni politikai pályafutásomat. Ezek a vádak azért elkeserítőek, mert azt sugallják: ma Magyarországon egy politikus csak személyes érdekei által motiváltan dönthet, illetve cselekedhet. Úgy gondolom, hogy az erkölcsileg felnőtt ember rendelkezik egy szilárd belső lelkiismerettel és értékrenddel. Döntési helyzetekben ez ad számára iránymutatást, nem pedig az aktuális „hasznosság”. (Ez egyébként - álláspontom szerint - az „erkölcsileg felnőtt politikai párt” fogalmi eleme is.)

Az 1956-as Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján lezajlott tömeges és kirívó súlyú emberi jogi jogsértésekkel szembeni fellépésem tett ismertté a magyar közéletben. E jogsértéseket a balliberális politikusok, „értelmiségiek”, újságírók - kevés kivétellel - azóta is tagadják, illetve bagatellizálják. Nem ismerték el felelősségüket, nem kértek bocsánatot a magyar nemzet méltóságának sárbatiprásáért. Ennélfogva nem tudok egyetérteni azzal, hogy a Jobbik, mint „2006-os párt” látványosan közeledik ezekhez az erőkhöz. Nem tudok egyetérteni azzal sem, hogy olyan politikai erők szövetkezzenek a 2018. évi választásokra, illetve Magyarország irányítására, akiket semmi más nem köt össze, mint a Fidesz és Orbán Viktor elleni szenvedélyes gyűlölet. Hasonlóképpen nem értek egyet az EU migrációs politikája miatti, Magyarországra leselkedő veszély eljelentéktelenítésével, s a nemzetben gondolkodást leváltani szándékozó „nyílt társadalom-terv” (egyszerűsítve: Soros-terv) létének tagadásával.

Mivel nevem és személyem az utóbbi közel tíz évben összekapcsolódott a Jobbikéval, szükségesnek tartom világossá tenni: ellenzem ezeket a folyamatokat, illetve a Jobbik szerepvállalását e folyamatokban. Szükségesnek tartom leszögezni: sem az ezzel kapcsolatos döntésekbe, sem egyéb érdemi döntésekbe legalább három éve nem von be a párt, így azokért felelősséget vállalni nem tudok. (Néhány, inkább „reprezentációs jellegű” találkozásom volt a párt vezetőivel és képviselőivel, de hangsúlyozom: semmiféle érdemi döntésbe nem vontak be.)

Hiszem, hogy a pénz-és profitközpontúság helyett ember- és közösségközpontúságot hirdető, a nemzet érdekeit mindenek fölöttinek valló, a magyarok emberi méltóságát és nemzeti büszkeségét az elszakított területeken és a csonka-országban egyaránt erősíteni szándékozó eredeti programunkat igen sok választópolgár szívéhez el lehetett volna juttatni. Az lett volna a helyes út a Jobbik szavazótáborának növeléséhez, ha - ugyanúgy, mint a kezdetekkor tettük - szenvedéllyel és szeretettel, „szívtől szívig” politizálunk és a bármely okból baloldalra szavazókat meggyőzzük saját értékrendünk helyességéről. Elfogadhatatlan, ha ehelyett értékrendünk és elveink feladásával kérjük szavazataikat.

Európai parlamenti képviselői munkám mindenki számára követhető és ellenőrizhető honlapomon és Facebook oldalamon. Bárki meggyőződhet róla, hogy kezdettől fogva ugyanazokat az elveket és értékeket vallom, amelyeket a párt 2009. évi EP választási programjában közösen és választóink akaratával összhangban lefektettünk. Ezekben változatlanul hiszek, és ragaszkodom hozzájuk. Tekintettel arra, hogy a Jobbik vezetősége az eredeti elveket és értékrendet feladta, a jelenlegi helyzetben nem is vállalnék színeikben képviselőjelöltséget vagy egyéb politikai tisztséget. Az elmúlt közel tíz év bebizonyította számomra, hogy a „pártokrácia” keretei között való közéleti szereplés nem összeegyeztethető a személyiségemmel és lelkiismeretemmel. Ha a magyar jogszabályok lehetőséget adnának arra, hogy egyénileg bármely párttól függetlenül induljak a 2019-es EP választáson, valószínűleg megtenném, hiszen úgy érzem, szükség lenne a munkámra. Ilyen jogszabályi lehetőség azonban nincs. Politikai pártokkal nem szeretnék együttműködni − téves tehát az a feltevés, hogy a Fidesztől várok valamiféle felkérést. (Újságírói kérdésre mondtam azt, hogy - számos más jogászi munkakör mellett - az alkotmánybírói hivatást is el tudom adott esetben képzelni. Ez azonban egy percig sem jelenti azt, hogy egy alkotmánybírói jelölésért bármit is engednék elveimből és értékrendemből.)

Politikai pályafutásom tehát - s ennyiben igazak a találgatások - 2019-ben véget ér. Jogászi és egyetemi oktatói hivatásomat rajongva szeretem, így örömmel térek vissza egyetemi docensi munkakörömbe, ahol egyébként jelenleg is dolgozom, fizetés nélküli szabadságom alatt, képviselői munkám mellett. Ha a sors úgy hozza, szívesen végzek majd másféle jogászi munkát is. Továbbra is minden lehetőséget meg fogok ragadni arra, hogy Magyarország és a magyar emberek méltóságáért és jogaiért tevékenykedjek.

Mandátumom hátralevő másfél évében a tőlem megszokott módon fogom képviselni azokat az értékeket és elveket, amelyekért 2008-ban elvállaltam az akkor kb. 2%-os támogatottságú Jobbik Magyarországért Mozgalom felkérését nemzeti érdekeink uniós szintű érvényre juttatására. Kérem, hogy kövessék munkámat a www.morvaikrisztina.hu honlapomon, illetve a Facebook oldalamon, és megosztásaikkal segítsenek abban, hogy felszólalásaimat, írásaimat és videó anyagaimat minél többen megismerjék.

A Jobbikkal való kapcsolatomról több interjút nem szeretnék adni - érdemi képviselői és nemzeti jogvédői munkámmal összefüggésben azonban természetesen bármikor állok a sajtó, a nyilvánosság rendelkezésére.

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Morvai Krisztina

EU - Szerbiának kisebbségvédelmi akciótervet kell kidolgoznia

Magyarország üdvözli, hogy az EU feladatul szabta Szerbiának egy kisebbségvédelmi akcióterv kidolgozását, és a magyar kormány továbbra is kész minden segítséget megadni az országnak a csatlakozási feltételek teljesítéséhez - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A tárca közleményében kiemelték: Magyarország elkötelezett támogatója Szerbia európai integrációs folyamatának. Ezért örömmel veszi tudomásul, hogy az Európai Unió csütörtökön elfogadta a csatlakozási tárgyalások kulcsterületeinek számító igazságszolgáltatás és alapjogok, illetve bel- és igazságügyek fejezetek átvilágítási jelentéseit. Hozzátették: az igazságszolgáltatási és alapjogi fejezet - több más kiemelt terület mellett - a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítását is nyomon követi.

Hangsúlyozták: Magyarország üdvözli, hogy az EU az átvilágítási jelentésben előírta Szerbiának egy kisebbségvédelmi akcióterv kidolgozását legkésőbb a jövő év végéig.

Magyarország biztos abban, hogy a szerb kormány a korábbi elkötelezettséggel folytatja a csatlakozási feltételek teljesítését, így a fejezetre vonatkozó akcióterv kidolgozását. E munkához a magyar kormány és azon belül a Külgazdasági és Külügyminisztérium kész a továbbiakban is minden támogatást és segítséget megadni - olvasható a közleményben.

 (MTI)

Remélem nem ilyen kisebbségvédelemre gondoltak
(a videó megtekintése csak erős idegzettel rendelkezőknek ajánlott):

EURÓPAI KABÁTLOPÁS ÉS ÁRNYÉKKERGETŐK

EURÓPAI KABÁTLOPÁS

" - Én nem vagyok kisebbség!
Én délvidéki magyarként egy nemzet közösségéhez tartozom!
Én itt születtem, határokat tologattak fölöttem, de itt maradtam. 
Nem egyedül voltam: minden ősöm ezért a földért dolgozott, és ha kellett - akkor meghalt érte.
Engedtessék meg, hogy ne mások ragasszanak rám címkét, miként határozom meg önmagamat, családomat és a szülőföldemen élő többi magyar embert.
Senkinek  nincs ehhez erkölcsi alapja."

Közönyös Európa nyugati fele a magyarság fájdalma iránt?

Igaz.
Mert nem az ő ügye.
Trianon, és a csonkolás bizony az volt.

Az ő ügyüket, vagyis pontosabban fogalmazva - az ő érdeküket szolgálta. Én nem szeretnék elméletekbe bocsátkozni, kinek- vagy minek volt még a jól fölfogott indítéka, hogy a világtörténelem egyik leggyalázatosabb diktátumát pont velünk írassák alá. Egyben viszont nagyon biztos vagyok: lesz még böjtje annak, ahogy most a "művelt" nyugat packázik velünk, átnéz rajtunk és a magyar önrendelkezés kérdésével még elméleti szinten sem hajlandó foglalkozni.
Persze, nem én fenyegetem őket, hanem az a rövidlátó, gátlástalan, és mohó gyarmatosító ésszel átitatott politikai végzetük teljesedik be majd rajtuk, ami az elmúlt százötven, vagy a jóég tudja hány évüket végigkísérte.

A hódító lelkiismerete ugyanis mindig rossz. A ruhatárból ellopott kiskabát sosem ad olyan meleget, mintha eredendően a miénk lett volna, ha mi dolgoztunk volna meg érte.
Majd óbégatnak, amikor Afrika, meg az a sok ázsiai fajta egyszer az asztalra csap, és Brüsszelben csak úgy, mint Párizsban, Londonban vagy másutt, a mások zsírján meggazdagodott rablótanyákon a jogaikat kezdik követelni.
Mert akkorra többen lesznek. Szülnek, családjukért fognak élni, lesz hitük, ami által erősebbek és még erőszakosabbak lesznek. És talán majd a nyugati jólét fehér polgára is megtanulja, mi az, amikor saját hazájában másodrangúként kezdik kezelni, hátra küldik a sorban, és fényes nappal az anyanyelve, a szokásai miatt folyton retorziókra kell majd  számítania.
Mert itt tart most a határon túli magyarság zöme.
Mindehhez csak annyit tehetek hozzá: ha kicsit is tudnánk tanulni a történelmi hibáinkból, ha a kesergés, ökölrázás helyett föl tudnánk mutatni azt a hitet, vállalást, erőt, emberséget, amit még a dédszüleink, vagy azok szülei, ősei magukra nézve kötelezően vallottak - nos akkor gyógyíthatóak lennének a sebek, mert az igazságunkat nehezen lehet elvitatni. De ehhez jellembeli, emberi minőségben a többiek fölé kéne emelkednünk.

Majd ha jobbak leszünk a Deákné vásznánál, ha nem mondható ránk, hogy mi is csak egy híján húsz vagyunk, a sok tizenkilenc között – akkor talán remélhetünk.
Így még egy ideig marad a fájdalom, és a hiány leltára.
Hogy az utánunk jövőknek sikerül-e fölülemelkedniük magukon, az bizony nem kis mértékben rajtunk múlik. Félek, nem mutatunk nekik jó példát.
Mindazonáltal az élet akkor sem áll meg.
Kell, hogy egyszer, valahára legyen történelmi igazságtétel.
De ha az netán el is marad: az isteni akkor sem fog.

Pósa Károly

ÁRNYÉKKERGETŐK 

- a 2014. évi Közegellenállás riportpályázat különdíjas írása

Út a Semmi közepébe
„Nincs nekünk semmink.
Csak ez a Tisza-mente,
Menny és pokol közé préselt tájéka.
Ahol még éjjelente,
Béke van, szelíd szánalom.
Dúdoló: tente-tente.
Harmat ül a búzaszálakon.”

Csípős a hajnal. A falu központjának vélt útkereszteződésben egy traktor döcög harákolva, majd tűnik tova a sűrű, tejszerű ködben. Üresek az utcák. Aki jószággal vergődik, annak most van itt a reggeli etetés, almozás vagy fejés ideje, a többiek meg még az igazak álmát alusszák. Bátortalan kakaskukorékolás hasít a levegőbe, és a túloldali pékségben frissen sült kenyér puha illatától jól hallhatóan kordul egyet a gyomrom.

- Mindjárt früstükölünk – néz rám Laci – csak előbb összevárjuk a többieket.
  A Szövetség tagjainak, meg a szimpatizánsoknak hat órára szólt a gyülekező, a helyi közösség épülete elé.

A megbeszélt időpontban egyesével, kettesével árnyak tünedeznek elő a derengő homályból. Lehetünk vagy tízen. Mind férfiak, a márciusi zord időhöz igazodva vastagon felöltözve. Zömmel katonai felszerelésben, de téli gúnyában. Messziről mintha vadászok csoportosulnának. Közelebbről szemlélve: inkább a rongyos gárdára hasonlítunk. Egy idősebb ember az égre sandít, hegyeset köp oldalra, majd a hátizsákjából előhúz egy literes üveget, és körbekínál bennünket. Saját főzésű kisüsti, a jobbik fajtából való, mondja, és láthatóan elégedett magával. Miután meghúzom, könnybe lábadó szemmel adom tovább az üveget, és közben arra gondolok, hogy ha ez a jobbik, akkor vajon milyen lehet a rosszabbik pálinkája? De a többieknek ilyen aggályuk nincs. A flaska vándorútja befejeztével, némileg megszerényülve bújik vissza a zsákba.

Közben Laci rövid kupaktanácsot tart. Két helybélivel az útvonalról egyeztet.
 - Sok eső esett. Muszáj lesz kerülővel menni, mert a Ludasi út melletti dűlők némelyike még gyalog sem járható. Majd kilépünk. A tanyákon tengődő öregekhez minden képen el kell jutnunk. – teszi hozzá. Aztán kerül-fordul, és egy papírdobozt tesz elénk, amiből a már áhított forró veknik kerülnek elő, meg füstölt kolbász. Még be kell vásárolni, ezért a reggelit menet közben, a falu boltja felé lépdelve, kézből fogyasztjuk el. Laci – aki egyben az akció szervezője és a Szövetség helyi vezetője - két másik parasztemberrel eltűnik a csörömpölő üvegajtó mögött.

Rágyújtunk.

Míg kint várunk, egy bojtos sapkás, borostás illetőt próbálok közlékenységre bírni, miért áldozza fel a szombatját, de finoman szólva sem az a barátkozós fajta. A többiek is inkább a hátitáskák, tarisznyák tartalmát rendezgetik. Jobbára otthonról hozott sonkák, oldalnyi szalonnák vannak bennük, nejlonzacskóba csomagolt húsok. Valaki műanyag dobozt igazgat a fűzöld zsákjában. Mint kiderül, a felesége minap sütött kalácsát viszi benne. A hosszú hajú, sálas társánál másfél méteres söprűnyélszerű rúd fehérlik. Ezt meg minek hozza? Sétabotnak túl hosszú – villan át rajtam -, de inkább lenyelem a kérdést. Nyílik a boltajtó, Laci csontos alakja tűnik föl, két csomag ásványvizet hoz. Int nekünk, segítsünk. Meglódul a társaság, s ki-ki kenyerekkel, ötliteres ivóvizes palackokkal, száraztésztával, konzervekkel megrakodva tér vissza a kasszától. A halomba pakolt holmit elosztjuk. Nekem tizenkét liter víz, meg néhány vekni jut. Teli a vázas lengyel hátizsákom. Cihelődünk, a főúton libasorban kifelé tartunk a faluból. Szó nem hangzik, csak az aszfaltról visszaverődő csizmatalpak ütemes buffogása kísér bennünket.

Egy biciklis néni karikázik el mellettünk, nagyot köszönünk neki. Lassan elmaradnak mögöttünk a falu utolsó házai. A vattaszerű ködben fölsejlik egy út menti feszület, amihez érve rögtön megértem, mire szolgál a velünk hozott embernyi rúd. Laci a gelebéből egy magyar zászlót vesz elő, amit óvatos kézzel fölerősít. A pillanat ünnepi. A Szövetség régi szokása, tudom meg később. Enélkül nem fognak semmihez. A zászló tiszteletet parancsol, nem lehet a faluban handabandázni vele. De a megtartó ereje fontos. Ahogy távolodunk, a pléh Krisztus tekintetét érzem a hátamon.

Már egy dűlőúton járunk. Tartjuk a tempót, az északnyugati irányt. Csúszkálunk a sáros, föllazult talajon. Asztallap-szerű sík a bácskai táj, amin olyan töményen ül a köd, mintha jótékony paplanként akarná betakarni a didergő szántóföldeket. Fölöttünk varjak kárognak. A legelöl haladó Laci mellé caplatok, zihálok kicsit, kezd melegem lenni.

Míg a pocsolyákat kerülgetjük, értesülök róla, hogy a Rákóczi Szövetség nem először visz segélyt a tanyavilágban élő magányos, idős embereknek. A tavalyi nagy havazásban, és idén januárban is segíteni mentek az önkénteseik. Ami traktorral sem megközelíthető, oda gyalogszerrel viszik el az adományaikat. Mivel a civil szervezet gyakorlatilag anyagi támogatás nélkül működik, így a tagság önerőből oldja meg, ha a segítségükre van szükség. Erre, pedig egyre sűrűbben lenne igény. Sajnos, nem csak itt, az ustorkai tanyavilágban.

Már vagy egy órája megyünk, a lekvárszerű sártól ólomnehéz minden lépés. Az elöl lévő zászló színei egyre élénkebbé válnak. Lassan felszakadozik a köd. Csak egy bágyatag korong jelzi: előbújt a nap. Tőlünk jobbra és balra búzaföldek tűnnek fel. Hókán zöld még a vetés. Odébb akácfaliget. Valaha tanya lehetett. Se szeri, se száma az errefelé tönkrement szállásoknak, régi gazdaságoknak. Mementóként elvadult surja, vagy néhány eget pamacsoló göcsörtös fa marad utánuk: árnyékkergetőnek. A dűlőút kígyózva visz bennünket úticélunk első megállójához. L. bácsi tanyája egy lapályosabb részt követően tárul elénk. A látvány siralmas. Düledező vályogfalakon parányi ablakszemek hunyorognak, a tető csáléra csapott süvegéből rozsdaette kályhacsövön füstcsík szivárog.
A társaságból valaki megjegyzi: jó jel a füst. Az öreg még él. Az állítást igazolandó L. bácsi elő is bújik. Mezítlábasan, gumipapucsban fogad bennünket. Sorra kezet ráz velünk, miközben borzalmas likacsos pulóvere majdnem előttünk foszlik szét rajta. Kilenc napja élő embert nem látott, kesereg. Örül a kenyérnek, a konzerveknek, de leginkább az ivóvíznek, mert a tetőről csorgó vizet issza már egy ideje. A lelógó bádog csatorna alatt műanyaghordó. Félig van. A viskónak átall szélütötten rogyadozik egy góré, mellette romhalmaz. Valaha disznóól lehetett. Körös-körül szívbemarkoló a lepusztultság. Az öreg kifaggatja a falubelieket a hírekről, de a diskurálásra nincs idő. Búcsúzúnk, menni kell tovább. Amikor visszanézek, L. bácsi még moccanatlanul áll. Szája mozog. Megszokhatta, hogy magába beszél.

Kissé nyugatnak kanyarodunk. A nap már följebb kódorgott az égen, tíz óra múlt. Az az éles, kicsit sötétebb sáv a Ludasi tó nádasának szegélye. Ahogy az idő, úgy a túra résztvevői is fölengednek. Halkan beszélgetünk, görnyedünk a cókmók alatt. Ki-ki a saját szemszögéből kommentálja L. bácsi helyzetét. Egyben viszont mindenkinek azonos a véleménye: senki nem kíván magának hasonló öregkort. Végre valami mozgást látunk! Vagy féltucatnyi őz vág át a szántásokon. Bóbita farkukat messziről billegtetik felénk.

Ráfordulunk a csantavéri útra, és egy olajfákkal szegélyezett viszonylag jó karban lévő tanyának a bekötő dűlőjéről kisvártatva M. bácsinál találjuk magunkat. Bibircsókos arca felderül, ahogy meglát bennünket, paroláz velünk. Pár évtizeddel ezelőtt még módos gazdának számított. Nagy birtoka volt, fiákerrel járta a vásárokat. A legjobb minőségű földeket művelte. Aztán az idő megette a régi életet, s a balkörmű végzet, a vakszerencse M. bácsit is a nyomorba lökte. Ám a ház, a tanya még így, kiüresedve is sejteti az egykori tekintélyét. Csak a kivágott fák meredező csonkjai mutatják, hogy már itt is a vég munkál, és a jövendő rostáján ez a tanya is ki fog hullani. M. bácsiból dől a szó:
 - A semmi közepén lakok. Két kilométerrel tőlem van az első szomszéd. Orom, Nosza, meg Kispiac is egyforma messzire van. Ha kergetnének, azt se tudnám, merre érdemesebb szaladni? De engem már nem zavar semmi. Hamarosan lefordulok a Jóisten tenyeréről. – Elmosolyodik. Fogatlan ínye piroslik, fejét rázza. Mutatóujját „hopp megvan!” – mozdulattal homlokához emeli. Bedöcög a házba, és a hóna alá csapott demizsonnal tér vissza. Ahogy lecuppan a parafa dugó, felhőként terül szét a körteillat. Pohár nélkül nagyot kortyolunk belőle. M. bácsi magához inti a Lacit. Valamit sustorognak, és az öreg bizalmas heherészéssel megint lekezel vele. Kiürítünk egy-két zsákot, s egy sóhajnyi idő múltán már hurokszerűen kanyarodunk vissza a falu felé, átvágva egy beszántatlan kukoricatarlón. Laci kampós orra alatt mosolyogva sandít rám. Gondolom, látszik rajtam a kíváncsiság.
  - Semmi különös. Üzletelni akart velem az öreg. Hiába, hogy leromlott az állapota, az esze még a helyén van…

Délre fogyatkozik az idő, és a hátizsákok sem olyan duzzadtak már. Viszont egyre lassúbbak a lépteink. Sűrűn szitkozódunk, gyakrabban állunk meg pihenni. Gondolkodás nélkül elfogadom a reggel még ihatatlannak tűnő pálinkát. A látóhatáron néha ölyvek suhannak, de a levetkőzött kora tavaszi táj valahogy mégsem tűnik egyhangúnak. Megnyugtató a csönd. A levegőt harapni lehet, és istenemre mondom, tényleg otthonosan érzem magamat. Mintha hazaérkeztem volna. Jól mondta M. bácsi. A semmi ölén vagyunk.

Szó szerint. És ha belegondolok, hogy a múlt század elején itt még miféle pezsgő élet zajlott, hány szálláson sütöttek ilyenkor böjti fonott kalácsot, hány udvar volt tisztára seperve és számát sem tudták a hajdaniak a lábasjószágnak – akkor most fájdalmasan üresnek, elhagyatottnak találom nem csak ezt a vidéket, hanem úgy általában a mai kort, a ma emberét, aki már könyvekből sem fog szert tenni arra a tudásra, ami még eleinknek tisztán, közérthetően adott volt.

A Rózsafás út visz tova, mi meg szinte a gangjára esünk egy téglaoromzatú kushadó tanyasi háznak. V. az agglegény lakja. Kis morzsoló a háza mellett, jöttünkre egy pocok cikázik ki belőle, és tűnik el az udvaron kornyadozó övig érő gazban. Kerék nélküli lovas kocsi a színben, a deszkázatát rég eltüzelték. Csontvázként mered a fém alkatrésze. Jöttünkre méteres láncon vedlő bordájú kutya kezd ugatni. Egy fémhordó a háza. V. nincs itthon. Aggodalmas kérdésemre, hogy akkor miért nem zárja a ház ajtaját harsány nevetés a válasz. Ebbe a házba esetleg csak bevinni lehet valamit, kivinni nem. A maradék adományokat nejlonszatyrokba rakjuk, és az udvar sarkán álló vén eperfa ágára akasztgatjuk. Egyik, a bátrabbak közül átköti a kutyát a fa alá: macska, vagy más féreg ne kezdje ki a csomagokat, míg V. bácsi haza nem ér. Csak a jóég tudja, merre mászkálhat?

Kifelé menet majdnem rálépek egy fületlen, mázas csuporra. Régi holmi, száz esztendeje tán tejet savanyítottak benne. Fölveszem, tisztogatom, jó lesz virágcserépnek.

Aztán hazafelé már keveset beszélünk. Nyakig sáros a társaság, el is éheztünk. Hátamon a víz csorog, és őszintén megkönnyebbülök, amikor a falu templomtornyát a horizont mögül előbújva végre meglátom. Három körül csoszogunk be a helyi közösség épülete elé. Mint a vert sereg. A falu kocsmájából bömbölő muzsika hallatszik, valakik pénzt tettek a zenegépbe. Gépkocsikaraván dudálva, felszalagozva halad el Magyarkanizsa irányába. Vágyakozón nézünk utánuk. A Szövetség emberei szétszélednek, mennek ebédelni, az otthoni dolgukat végezni. Jobbára napszámból élnek, alkalmi munkájuk van, meg amit a falu nyújt: kis föld, háztáji. Laci telefonálgat, valakivel tárgyal. Terepszínű zubbonyának zsebéből noteszt vesz elő, jegyzetel. Belvíz ügyben hívják, az eldugult csatornák miatt elöntés fenyeget néhány verett falú házat. Mivel Laci nem csak a Szövetség egyik vezetője, hanem egyben Kispiac polgármestere, ezért most intézkedik.

Laci egyébként munkanélküli. Nős, két nagyobbacska gyermeket nevel. Mifelénk úgy mondják: két családja van. A másik a falu.    

Pósa Károly

Fotó: ustorkai tanya

Gratulálok az újabb elismerésért!

Háború, megint…

Későre jár, feküdjünk le!

Későre jár – bólintott a Mester –, ébredjünk fel!

Kék és narancssárga

Nem lehet most nem gondolni a háborúra. Európa érzékeny bőrét megint lánctalpasok karistolják. 

Nyomukban vér serken.

Ukrajna pedig nincsen messze, talán csak akkora távolságnyira, mint „volt egykoron” a számomra kedves Isztria… Azt mondják, hogy ismét háború készül. A világ csendőrének szerepében tetszelgő Amerika egy újabb fegyveres konfliktus kirobbantását készítette elő, és húsz év múltán, a délszláv őrület után, újfent véráradat hömpölyög majd az ó kontinensen. Változatos forgatókönyv írásával nem bajlódott, ugyanazt a modellt választja, amelyet sikerrel alkalmazott Jugoszlávia szétverése idején.

A 47 milliós Ukrajna Európa második legnagyobb országa, 23 évvel ezelőtt szabadult meg a Szovjetuniótól. Mondják, hogy Ukrajna csak egy kép, amit látunk. Egy mozgalmas kép, amit a szemünk elé helyeztek, hogy elfedjék, eltakarják vele előlünk az igazságot. Merthogy: a tengerentúli történetben Ukrajna nem tényező. Felőlük szakadhat, hasadhat annyi darabra, amennyire csak képes. Akár atomjaira is hullhat. Amerika számára Oroszország érdekes. Az is csak olyan szempontból, hogy semmiképp se váljon a térség domináns tényezőjévé, hogy még véletlenül se jöhessen létre még egyszer egy orosz nagyhatalom.

A tömegek utcára csalogatásával faramuci módon kirobbantott fegyveres konfliktus nem arról szól, hogy Ukrajna az Európai Unió felé orientálódjon-e vagy pedig maradjon meg az orosz nagy-testvér védőszárnya alatt. Nem a narancssárga EU-szimpatizánsok és a kék Moszkva-pártiak szembefordításáról szól. Vlagyimir Putyin és az ő Oroszországa ellen irányul. A végső cél ugyanis Putyin eltávolítása.

Langymeleg ukrán tavasz helyett kemény orosz tél készülődik. Ügyesen álcázott támadás Oroszország ellen, hogy Európának is meglegyen a maga Szíriája. Mindez pedig könnyen egy harmadik világméretű háborúvá fajulhat… 

Ha hozzáteszem, amit Stjepan Mesić, Jugoszlávia utolsó államelnöke írt az ország széthullásáról szóló könyvében, már sokkal hihetőbb a történet. Szerinte ugyanis: „Az újkori európai történelemben minden háború ilyen volt, az agressziót a más államok területén élő nemzeti kisebbségek védelmében folytatott harcként mutatták be.”  Sőt azt a kegyetlen igazságot is megfogalmazza, hogy: „Akik tervezik, azok együttműködnek, akik meg az egészről semmit sem tudnak, azok az életüket adják.”

Félelmetes a jövő. Hacsak nem tévednek…

Kék-fehér-piros – vérben

Nem lehet most nem gondolni a háborúra. Az ENSZ Nemzetközi Bíróságán épp most zajlik a nagy per és a nagy ellen-per.

Horvátország kontra Szerbia, Szerbia kontra Horvátország. A vád kölcsönös: népirtás.

Az egykori – egyenrangú tagköztársaságok és önrendelkezéssel felruházott tartományok szövetsége elvén létrejött – Jugoszláviát a 90-es évek fegyveres konfliktusai során alkotóelemeire bomlasztották, de úgy, hogy mindeközben a „valódi” cél, az erős Nagy-Szerbia megteremtése csupán lázálom, hagymázas vízió maradt. Az etnikai (és vallási jellegű) összecsapásokban ezrével hullottak a kisemberek: Bosznia-Hercegovina területén százezer, Horvátországban pedig húszezer áldozatról beszélnek. Ha esetükben nem szándékos, nem előre kitervelt népirtás történt – mint ahogyan ezt hangoztatják most már évek óta (amióta csak megkezdődött a háborús bűntettek hágai tárgyalása), akkor alighanem végső ideje lenne egy másfajta, ámde mégis hihető magyarázómesét kigondolni: hogyan és miért is haltak meg. És: minek lehet nevezni azt, amikor egy reguláris hadsereg, félkatonai szabadcsapatokkal az oldalán, bevonul egy idegen területre és rommá lövi a várost? És: minek lehet nevezni azt, amikor az ENSZ védett övezetté nyilvánít egy várost, amelybe negyvenezer bosnyák menekült érkezik, és amely területen közülük nyolcezer férfit tömegsírba lőnek? Talán kedélyes kis portyázásnak? Az ősmagyarok kalandozásaihoz hasonlatos, nomád ki-kiruccanásnak – amikor vonultak át tökön, paszulyon?  (Arról nem is beszélve, hogy aki nem készül öldöklésre, az nem vásárol fegyvert sem. Márpedig Szerbiában akkortájt igencsak virágzott az illegális fegyverkereskedelem. A Szovjetunióból 360 millió dollár értékben érkezett, Szlovákiából 100 millió, Kínából pedig 10 millió dollár ellenében szereztek be fegyvereket.)

Amikor Horvátország 1999-ben népirtás vádjával beperelte Szerbiát, Várady Tibor, messze földön híres jogtudósunk, azon nyomban igyekezett szakértelmével növelni a védelemre verbuválódott szakértői csoport hatékonyságának színvonalát. Magyar ember létére nyilván úgy érezte, hogy ezt diktálja számára a hazafias kötelesség. Meg az ugyancsak „világhatalomnak” számító magyar virtus: éppen egy vajdasági magyar ember álljon ki a szerbek által elkövetett gonosztettek védelmében! Az ország akkori igazságügyi minisztereként azonban most illene kissé jobban megfeszülnie az igazság kiderítése érdekében. Arról nem is beszélve, hogy parlamenti képviselőként – ugyancsak a 90-es évek elején – milyen megfizethetetlenül értékes jogi-szakmai segítséget tudott volna nyújtani azoknak a magyar szülőknek, akik valamelyik harctéren veszítették el a gyereküket. Felvértezhette volna őket jogi tanácsokkal, hogy a lelki fájdalomdíjként megítélt állami kárpótlás összegét ne huszadolják meg a prédaleső, „önként” ajánlkozó belgrádi ügyvédek. Egy közülük való, bánáti magyar jogász útmutatásaiban csak jobban megbíztak volna! (Még akkor is, ha abban a kapubezárásos, kutyaelengedéses, kerítésugrálós időszakban a nemzetközi hírű jogtudós úr családját minden bizonnyal békén hagyták a rukkolócédula-hordók. Nem merészelték mozgósításos behívóparanccsal macerálni.)

Jót tenni azonban sosem késő! Gondolom, a Szerbia védelmében végzett szolgálatait nem ingyen ajánlotta fel a professzor úr. Így módjában áll az érte járó szerény tiszteletdíj egy apró morzsáját felajánlani mondjuk annak a 78 éves óbecsei Baglyas Bálint bácsinak, aki (nem létező népirtás ide, nem létező népirtás oda) mégiscsak a horvát harctéren veszítette el a 21 éves fiát. A hadsereg, az állam, az önkormányzat, a politikai pártok pedig egy huncut garast sem adtak neki. Sem akkor, sem azóta. Még részvétet sem nyilvánítottak.

Várady úr már a tárgyalások megkezdése előtt úgyszólván borítékolta azok végkimenetelét. Szerinte a nemzetközi bíróság az eljárás végén majd kimondja, hogy az egykori Jugoszlávia területén nem történt semmiféle népirtás. Ami pedig – szerintem – az igazság vérlázító megcsúfolása lesz.

Szinte meg nem történtté nyilvánítani százezer boszniai és húszezer horvátországi áldozat meggyilkolását, enyhén szólva is botrányos. A háborús bűnöket tárgyaló törvényszék azonban az elmúlt évek folyamán számtalan esetben lehetett volna elfogultsággal és részrehajlással vádolható, amikor szinte zsinórban mentette fel a vérontásért hibáztatható szerb, horvát, bosnyák és albán nemzetiségű vádlottakat. Ha most is ilyen felmentő ítélet születik, akkor alighanem el kellene gondolkodni azon, hogy a hágai nemzetközi bíróságot melyik bíróságon lehetne följelenteni…

Piros-fehér-zöld – feketében

Nem lehet most nem gondolni a háborúra.  A domináns vajdasági magyar párt éppen azokhoz készül hozzákötni az ijedtében még mindig a szülőföldjén maradt délvidéki magyarság sorsát, akik mélyen hazafias főszereplői voltak a húsz évvel ezelőtti délszláv vérontásnak.

A fővárosi szerb sajtó már hónapokkal ezelőtt megszellőztette a hírt, hogy a magyarok vezérpártja a radikálisokból időközben haladókká idomult és vedlett, véres háborúban szocializálódott politikusok pártja irányába kacsintgat. A titkosnak mondott tárgyalások folytatását a VMSZ elnöke akkor még hevesen tagadta. (Nyilván eszébe jutott, hogy tulajdonképpen az óbecseiek egy renitenskedő csoportját éppen a haladókkal való szövetkezés miatt zárták ki korábban a párt soraiból.) Utána viszont, a verbászi választásokat követően kijelentette, hogy a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség potenciális partnerek lehetnek valamikor a jövőben. Nos, ez a jövő alighanem már megérkezett. Ez a jövő immár jelenné lett.  

Eljött hát az ideje annak is, amit a pártvezér már évekkel ezelőtt megjövendölt: ha az érdekeik úgy kívánják, akkor akár a fekete ördöggel is hajlandóak lesznek szövetkezni. Rosszul állhatnak a fejünk fölött a csillagok, mert ez most alighanem szó szerint megvalósult. Akikhez kötik a vajdasági magyarok sorsát, azok valóban feketék. A múltjuk is, a lelkük is koromfekete. Gonosz és gyalázatos érdemeiket a háborúban szerezték, jobbára öldökléssel meg fosztogatással.

Minderről azonban mintha már megfeledkeztünk volna. Mintha súlyos amnéziába ájult volna a vajdasági magyarság. Mintha már nem is emlegetnénk a kilencvenes évek legelején kirobbant, öt éven át tomboló háború szörnyűségeit. Mintha megfeledkeztük volna a harctérre hurcolt vajdasági magyar sorkatonákról és tartalékosokról, meg a lecinezett bádogkoporsóban hazaküldött áldozatokról. 

A VMSZ politikusai fészkelődnek, helyezkednek. Valahol és valahogy csak el kell tölteniük az időt addig, amíg majd a jól végzett munka után a megérdemelt nyugdíjba vonulhatnak. Akinek pedig vajmi kevés esélye van arra, hogy a soron következő választásokkor ismét a tartomány legmagasabb székébe telepedhessen, annak már jó előre ki kell szemelnie magának a következő fotelt, amelybe belecsücsülhet. A vérbeli politikus már csak ilyen: ahogy gyarapodik a hatalma, azonmód terebélyesedik a saját jelentőségébe vetett hite is.

A politikusokat megértem. Iparkodnak az esőárnyékot jelentő ernyő alá húzódni. Nem nézik, milyen színű és milyen anyagból készült az esernyő, csak az a fontos, hogy megvédje őket az elázástól. Hatalmi, uralkodási idejük arasznyi megtoldása érdekében mindenre képesek. Népirtáson edződött háborús bűnösökhöz csapják a vajdasági magyarságot, és azt mondják önelégülten, hogy ez jó így, hogy ez rendben van. Épp csak a párt tagságát nem értem. Nem sír a lelkük és nem háborog a gyomruk?

Elbódítják az embereket még egy ideig a választásokkal és az azt követő csodavárás időszakával, de előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik az ébredés. Vajdaság kormánya is, a tartomány vezetősége is ebsorsra jut. Ahogy növekszik a nyomás, a szociális elégedetlenség, nálunk is fölüti majd a fejét a boszniai szindróma.

A politikusok persze úgy tesznek, mint azt Faludy György írta egykoron:„Pártjelvénnyel akarják feltartani a ránk omló eget.” A jónép meg? Semmi sem függ tőlünk, semmi sem múlik rajtunk, csak éppen mi fogjuk a végén kifizetni a számlát.

Szabó Angéla

Nyíltan a nemzeti kisebbségek helyzetéről

Elhangzott 2013. szeptember 30-án, Strasbourgban , az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakának első napján.

Hölgyeim és uraim!

Bozóki Antal ügyvéd és Árgus nevű magyar nemzeti kisebbségi jogvédő civil szervezet elnöke vagyok. A vajdasági Újvidékről, Szerbiából jöttem. Azért vállalkoztam erre a számomra nem kis útra, hogy elmondjam Önöknek, hogyan látom a tartományban a vajdasági magyar közösség helyzetét.
Amikor az Európa Tanács (Council of Europe) vagy más szervezet képviselői Szerbiába jönnek, általában a hatalmi szervek képviselőivel és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ – politikai párt) képviselővel beszélnek a nemzeti kisebbségek helyzetéről. A véleményem szerint, ezen a gyakorlaton mielőbb változtatni kellene, vagyis több forrásból kell értesülni, hogy erről valaki teljesebb képet kapjon.
Vajdaság Autonóm Tartományba, annak ellenére, hogy itt 25 nemzet tagjai élnek,[1] sajnos nincsen olyan intézmény, amely tudományos módszerekkel figyelné a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulását, a nemzeti kisebbségi jogok alkalmazását.

Hosszabb ideje foglalkozok elsősorban az őshonos magyar nemzeti kisebbség helyzetének kutatásával. Most jelent meg egy erről szóló könyvem, amely alapján egy angol nyelvű összefoglaló is készült, amelyből Önök is értesülhetnek a kutatásaim eredményeiről.

Szerbiában nem a kisebbségi jogszabályok számával, hanem azok minőségével, egymással való összehangoltságával és gyakorlati alkalmazásával van a baj.

Sajnos azt kell mondanom, hogy a nemzeti kisebbségi jogok megvalósítása nem a szerb kormány prioritásai közé tartozik. Szerbiában a 2012. május 6-i választások után megszűnt az Emberi Jogi és Kisebbségügyi Minisztérium és most Emberi és Kisebbségi Jogi Hivatalként működik. A szerb kormányfő (2013. augusztus 30-i) expozéja még csak a nemzeti kisebbség terminust sem tartalmazza.
A szerbiai politikai bizonytalanság, ami elsősorban a vezető pártok hatalmi harcában nyilvánul meg, és a folyamatosan romló gazdasági helyzet nem kedvez az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásának, bővülésének. A vajdasági magyarok vonatkozásában számos területen szűkültek, vagy éppenséggel sérültek a nemzeti kisebbségi jogok is.

A magyarok őshonos nemzeti kisebbséget alkotnak Szerbiában. Számuk azonban egyre fogy. Míg a második világháború után a lakosság 25,8% volt magyar, ma már csak 13% és tovább csökken.
A magyarok a lakosságban való részvételükhöz képest minden szinten alul vannak képviselve a döntéshozatali testületekben. A 120 tagú Tartományi Képviselőházban jelenleg 7 VMSZ-es képviselő ül (5,83%).[2] A közigazgatásban dolgozók között a magyarok mindössze 6,48%-ban vannak jelen. Hasonló, vagy még rosszabb a helyzet az igazságügyben, az állami alapítású közvállalatokban és másutt is.  

Szerbia 2009-ben elfogadta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt.[3] A törvény azonban csak korlátozott kulturális autonómiát lát elő a nemzeti kisebbségek részére. A kisebbségi tanácsok ugyanis csak az oktatás, a kultúra, a nemzeti kisebbség nyelvén történő tájékoztatás valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén  illetékesek. Itt is többnyire „kezdeményező”, „figyelemmel kísérő”, „javaslattevő” és „véleménynyilvánítási” hatáskörrel.

A nemzeti kisebbségi autonómia kérdését időszervé tette a koszovói szerbek autonómiájával kapcsolatban Ivica Dačić szerb és Hashim Thaçi koszovói kormányfő között létrejött (2013. április 19-i) brüsszeli egyezség[4] is.

Az egyezmény számos olyan kollektív jogot fogalmaz meg a koszovói szerb közösségnek, amelyeket Szerbia törvényei az itteni nemzeti kisebbségek számára nem látnak elő, mint például a gazdasági fejlődés, a közoktatás, az egészségügy, a művelődés teljes felügyelete és tervezése, igazságügyi és közbiztonsági illetékességek, stb. Az okirat irányadó lehetne a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény folyamatban lévő módosításához, mivel a Szerbiában élő őshonos nemzeti kisebbségeket is teljes mértékben megilletik a kollektív jogok, mint bármelyik másik népet.  

Szerbiában a nyelv- és íráshasználat elveitmég mindiga hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló 1991. évi törvény[5] tartalmazza. A bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről szóló törvényt 2008. évi törvény9 „bírósági egységekké” degradálta a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve kiemelten fontos hét, magyar többségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Temerin, Topolya és Zenta) a községi bíróságot.
          
Az utóbbi években a vajdasági magyar oktatási rendszer folyamatos leépülésének vagyunk a tanúi, aminek – a közösség megmaradásának szempontjából is – végzetes következményei lehetnek. Nincsen magyar egyetem a Vajdaságban. Az általános iskoláknak szóló tankönyvek közül 34 magyar címszó hiányzik. A szerbiai tankönyvek hemzsegnek a sztereotípiáktól, előítéletektől és a hátrányos megkülönböztetésektől. Igazi problémát (főleg a történelem- és földrajzkönyvek esetében) mégis a valódi kisebbségi érzést kiváltó tartalom jelent: a magyarság bűnös vagy másodrendű népként való bemutatása.[6] Az ilyen tartalmú könyvek nagyban hozzájárulnak a saját közösséghez való kötődések gyengítéséhez, a kisebbségi érzések kialakulásához.  
       
Anyagi és egyéb problémák vannak a kultúra, a könyvkiadás és a hagyományápolás területén. A kormány és Szabadka városvezetése képtelen megoldani a szabadkai Népszínház épülete „rekonstrukciójának” pénzelését, amelynek megvalósítása még 2007-ben elkezdődött.
Az amerikai Freedom House (FH) 2012. évi jelentésében Szerbia a sajtószabadság tekintetében a 74. helyre, az országok abba csoportjába került, amelyekben „a médiák félig szabadok”.[7]

Az egyre inkább eluralkodó egypárti monopólium és szellemiség miatt az anyanyelvű lapjainkban szinte lehetetlen olyan bíráló, elemző írásokat közölni, amelyek eltérnek a hatalom és a pártok napi politikai elvárásaitól, illetve a másként gondolkodók álláspontjait is tükrözik. A közszolgálati Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) magyar műsorainak terjedelme a 1990-es években 20,06% volt, ma viszont már csak 8,1%.[8] Az Újvidéki Rádióban a kilencvenes években 104-en dolgoztak, most 37 fős a szerkesztőség, ami miatt veszélybe került a 24 órás magyar adás.[9] A műsorszórási törvény hatályba lépésével 34 vajdasági, magyar nyelven is sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-ével) 11 megszűnt.[10]

Komoly problémák vannak a rehabilitálási és a vagyon-visszaszármaztatási törvények gyakorlati alkalmazása terén is. Az 1944/45-ben kollektív büntetéssel sújtott magyarokra vonatkozó korabeli rendeletek hatályon kívül helyezése a szerb kormányfő ígéretei ellenére mindezidáig nem történt meg. A köztársasági foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztérium még mindig nem hozta meg a rehabilitálási törvény alkalmazásához szükséges utasításokat. A vajdasági magyarokat terhelő kollektív bűnösség elve is életben van, mivel – az ígéretek ellenére – nem került sor a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 3. bekezdése 3. pontjának módosítására.

A 2000. októberi szerbiai politikai változások után is folytatódtak a nemzeti alapú incidensek és az erőszak. A Szerbiai Emberi Jogok Helsinki Bizottsága (HO)[11] 2012. évi emberi jogi jelentése megállapítja, hogy „Szerbia még távol áll egy olyan társadalomtól, amely tiszteletben tartja a másságot, a különbözőséget”.[12]

Az Európai Parlament több alkalommal is foglalkozott a nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni támadásokkal és a nemzetek közötti feszültségekkel.[13] A Magyar Nemzeti Tanács 2013. február 27-i ülésén „nyomatékkal hangot adott aggodalmának, annak kapcsán, hogy  a folyamatosan növekvő erőszak, a közbiztonság általános romlása közepette egyre több fizikai és verbális támadás éri  a vajdasági magyarokat”.[14]   
      
Mindezekről a tényekről részletesen írtam A magyar közösség Szerbiában című könyvemben.[15] Itt az ideje, hogy nyílt és őszinte dialógust kezdjünk és próbáljuk megoldani ezeket.
Végezetül, szükségesnek tartom elmondani, hogy az Európai Unióshoz való csatlakozási tárgyalások során – különösen a 23. fejezettel kapcsolatban – szükséges a Szerbia által vállalt nemzeti kisebbségvédelmi kötelezettségeknek és a belső jogszabályoknak az európai normákkal való összehangoltsága és mindennapi gyakorlati alkalmazásának átvilágítása és számonkérése. 

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Bozóki Antal

[1] Vajdaság Autonóm Tartomány: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdas%C3%A1g_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny
[2] Az előző megbízatási időszakban 12 magyar képviselő tevékenykedett.
[3] Zakon o nacionalnim savetima nacionalnih manjina [Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól] Sl. glasnik RS  [az SZK Hivatalos Közlönye] 2009. szeptember 3-i 72. sz.; http://www.seio.gov.rs/upload/documents/ekspertske%20misije/protection_of_minorities/law_on_national_councils.pdf
Magyar nyelvű szöveg: Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól, Magyar Szó (melléklet), Újvidék, 2009, vagy http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[4] Agrement of principles governing the normalization of relations. FoNet, Beta: Tekst briselskog sporazuma [A brüsszeli egyezség szövege]. http://www.blic.rs/Vesti/Tema-Dana/378674/Tekst-briselskog-sporazuma;http://www.slobodnaevropa.org/content/sporazum-o-principima-za-normalizaciju-odnosa/24968253.html
[5] Zakon o službenoj upotrebi jezika i pisma. Službeni glasnik RS [az SZK Hivatalos Közlönye] 1991. 45. sz.; módosítások: 1993. 53. sz.; 1993. 67. sz.; 1994. 48. sz.; 2005. 101. sz.)
[6] B92: Előítéletekkel, sztereotípiákkal teli tankönyvek. Magyar Szó, 2011. július 6. 4.
[7] K. Živanović: Svetski dan slobode medija [A sajtószabadság világnapja]. Danas, 2013. május 4. 7.
[8] A szerkesztőségből kapott adatok.
[9] A magyar szerkesztőségből kapott adatok. Lásd még Kocsis Árpád: A negyed harmada. Magyar Szó, 2011. december 3. 9.
[10] h. gy: Veszélyben a kisebbségi média. Magyar Szó, 2008. november 20. 5.
[11] Helsinški odbor za ljudska prava u Srbiji: http://www.helsinki.org.rs/serbian/index_s.html
[12] Tanjug: Erősödik a gyűlöletbeszéd. Magyar Szó, 2013. július 9. 4.; Ljudska prava u Srbiji 2012. Populizam: Urušavanje demokratskih vrednosti [Emberi jogok Szerbiában 2012. Populizmus: A demokratikus értékek lerogyása], Belgrád, 2013. http://www.helsinki.org.rs/serbian/doc/izvestaj2012.pdf
[13] EP-vita Szerbiáról – magyar hozzászólásokkal.VajdaságMA [Szerbia], http://www.vajma.info/cikk/szerbia/16406/, 2012. március 28. [21:55]; Szenvedélyes vita a délvidéki magyarokról az EP-ben: http://www.morvaikrisztina.hu/, 2013. április 19. [12:07]; A vajdasági magyarok jogaiért szálltak síkra az EP-képviselők [online]. MHO: http://www.magyarhirlap.hu/fideszes-javaslatok-a-nyilatkozatban, 2013. március 19.
[14] MNT [online]: http://www.mnt.org.rs/827-1-2013-as-szamu-MNT-ajanlas-a-magyar-nemzeti-kozosseg-tagjait-ert-tamadasok-es-a-kozbiztonsag-romlasa-ugyere-vonatkozolag
[15] Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2013

THANK YOU! YOU MADE A DIFFERENCE - One org

Dear Zoltan,

I’m just on my way back from the G8 summit in Northern Ireland, and I wanted to get in touch about the difference you made.

What an amazing two weeks – 350,406 ONE members called on world leaders to back Africa’s food revolution and unleash a transparency revolution, and they acted!

Thanks to you and thousands of others, we are a few steps further down the road towards ending extreme poverty. 20 million children will now be helped to avoid chronic malnutrition, and real steps forward have been taken on opening up secret data, alongside increased natural resource, aid and tax transparency.

Whether you signed our petition, contacted your representative, or spread the word about agit8 and the power of protest – this success is yours.

As ever, there’s a lot more to do to achieve our vision of a world without extreme poverty by 2030 – leaders didn’t go as far as we’d like, for example, in cracking down on phantom firms that rob Africa of its resources - but for today, I just wanted to say thank you.

Here are just some of the brilliant things ONE has been doing around the world ahead of leaders meeting in Northern Ireland:

• In London, I presented your voices to Prime Minister David Cameron after Jessie J, Angelique Kidjo and many others performed live outside the Tate Modern as part of ONE’s agit8, calling on leaders to take action towards our goals
• In Washington DC, ONE members headed to the White House to hand in our petition
• In Paris, President Hollande personally received ONE’s petition, and European Commission President Barroso even took our record of protest songs all the way from Brussels to the summit!
• Just before leaders met, we took several transparency champions from Africa and Asia in to Downing Street to tell the Prime Minister face-to-face about the human impact of corruption and secrecy

I couldn’t be more proud of what we’ve helped achieve so far, together as ONE.

Adrian Lovett, and the whole ONE team

PS. Find out more from inside the G8 summit here, and please do let us know the most memorable part of the campaign for you too!

Adrian Lovett, ONE.org