Margit Zoltán: Európai Unió

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Európai Unió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Európai Unió. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 5., csütörtök

EURÓPAI KABÁTLOPÁS ÉS ÁRNYÉKKERGETŐK




EURÓPAI KABÁTLOPÁS

" - Én nem vagyok kisebbség!
Én délvidéki magyarként egy nemzet közösségéhez tartozom!
Én itt születtem, határokat tologattak fölöttem, de itt maradtam. 
Nem egyedül voltam: minden ősöm ezért a földért dolgozott, és ha kellett - akkor meghalt érte.
Engedtessék meg, hogy ne mások ragasszanak rám címkét, miként határozom meg önmagamat, családomat és a szülőföldemen élő többi magyar embert.
Senkinek  nincs ehhez erkölcsi alapja."

Közönyös Európa nyugati fele a magyarság fájdalma iránt?

Igaz.
Mert nem az ő ügye.
Trianon, és a csonkolás bizony az volt.

Az ő ügyüket, vagyis pontosabban fogalmazva - az ő érdeküket szolgálta. Én nem szeretnék elméletekbe bocsátkozni, kinek- vagy minek volt még a jól fölfogott indítéka, hogy a világtörténelem egyik leggyalázatosabb diktátumát pont velünk írassák alá. Egyben viszont nagyon biztos vagyok: lesz még böjtje annak, ahogy most a "művelt" nyugat packázik velünk, átnéz rajtunk és a magyar önrendelkezés kérdésével még elméleti szinten sem hajlandó foglalkozni.
Persze, nem én fenyegetem őket, hanem az a rövidlátó, gátlástalan, és mohó gyarmatosító ésszel átitatott politikai végzetük teljesedik be majd rajtuk, ami az elmúlt százötven, vagy a jóég tudja hány évüket végigkísérte.

A hódító lelkiismerete ugyanis mindig rossz. A ruhatárból ellopott kiskabát sosem ad olyan meleget, mintha eredendően a miénk lett volna, ha mi dolgoztunk volna meg érte.
Majd óbégatnak, amikor Afrika, meg az a sok ázsiai fajta egyszer az asztalra csap, és Brüsszelben csak úgy, mint Párizsban, Londonban vagy másutt, a mások zsírján meggazdagodott rablótanyákon a jogaikat kezdik követelni.
Mert akkorra többen lesznek. Szülnek, családjukért fognak élni, lesz hitük, ami által erősebbek és még erőszakosabbak lesznek. És talán majd a nyugati jólét fehér polgára is megtanulja, mi az, amikor saját hazájában másodrangúként kezdik kezelni, hátra küldik a sorban, és fényes nappal az anyanyelve, a szokásai miatt folyton retorziókra kell majd  számítania.
Mert itt tart most a határon túli magyarság zöme.
Mindehhez csak annyit tehetek hozzá: ha kicsit is tudnánk tanulni a történelmi hibáinkból, ha a kesergés, ökölrázás helyett föl tudnánk mutatni azt a hitet, vállalást, erőt, emberséget, amit még a dédszüleink, vagy azok szülei, ősei magukra nézve kötelezően vallottak - nos akkor gyógyíthatóak lennének a sebek, mert az igazságunkat nehezen lehet elvitatni. De ehhez jellembeli, emberi minőségben a többiek fölé kéne emelkednünk.

Majd ha jobbak leszünk a Deákné vásznánál, ha nem mondható ránk, hogy mi is csak egy híján húsz vagyunk, a sok tizenkilenc között – akkor talán remélhetünk.
Így még egy ideig marad a fájdalom, és a hiány leltára.
Hogy az utánunk jövőknek sikerül-e fölülemelkedniük magukon, az bizony nem kis mértékben rajtunk múlik. Félek, nem mutatunk nekik jó példát.
Mindazonáltal az élet akkor sem áll meg.
Kell, hogy egyszer, valahára legyen történelmi igazságtétel.
De ha az netán el is marad: az isteni akkor sem fog.

Pósa Károly






ÁRNYÉKKERGETŐK 
- a 2014. évi Közegellenállás riportpályázat különdíjas írása




Út a Semmi közepébe
„Nincs nekünk semmink.
Csak ez a Tisza-mente,
Menny és pokol közé préselt tájéka.
Ahol még éjjelente,
Béke van, szelíd szánalom.
Dúdoló: tente-tente.
Harmat ül a búzaszálakon.”

Csípős a hajnal. A falu központjának vélt útkereszteződésben egy traktor döcög harákolva, majd tűnik tova a sűrű, tejszerű ködben. Üresek az utcák. Aki jószággal vergődik, annak most van itt a reggeli etetés, almozás vagy fejés ideje, a többiek meg még az igazak álmát alusszák. Bátortalan kakaskukorékolás hasít a levegőbe, és a túloldali pékségben frissen sült kenyér puha illatától jól hallhatóan kordul egyet a gyomrom.

- Mindjárt früstükölünk – néz rám Laci – csak előbb összevárjuk a többieket.
  A Szövetség tagjainak, meg a szimpatizánsoknak hat órára szólt a gyülekező, a helyi közösség épülete elé.

A megbeszélt időpontban egyesével, kettesével árnyak tünedeznek elő a derengő homályból. Lehetünk vagy tízen. Mind férfiak, a márciusi zord időhöz igazodva vastagon felöltözve. Zömmel katonai felszerelésben, de téli gúnyában. Messziről mintha vadászok csoportosulnának. Közelebbről szemlélve: inkább a rongyos gárdára hasonlítunk. Egy idősebb ember az égre sandít, hegyeset köp oldalra, majd a hátizsákjából előhúz egy literes üveget, és körbekínál bennünket. Saját főzésű kisüsti, a jobbik fajtából való, mondja, és láthatóan elégedett magával. Miután meghúzom, könnybe lábadó szemmel adom tovább az üveget, és közben arra gondolok, hogy ha ez a jobbik, akkor vajon milyen lehet a rosszabbik pálinkája? De a többieknek ilyen aggályuk nincs. A flaska vándorútja befejeztével, némileg megszerényülve bújik vissza a zsákba.

Közben Laci rövid kupaktanácsot tart. Két helybélivel az útvonalról egyeztet.
 - Sok eső esett. Muszáj lesz kerülővel menni, mert a Ludasi út melletti dűlők némelyike még gyalog sem járható. Majd kilépünk. A tanyákon tengődő öregekhez minden képen el kell jutnunk. – teszi hozzá. Aztán kerül-fordul, és egy papírdobozt tesz elénk, amiből a már áhított forró veknik kerülnek elő, meg füstölt kolbász. Még be kell vásárolni, ezért a reggelit menet közben, a falu boltja felé lépdelve, kézből fogyasztjuk el. Laci – aki egyben az akció szervezője és a Szövetség helyi vezetője - két másik parasztemberrel eltűnik a csörömpölő üvegajtó mögött.

Rágyújtunk.

Míg kint várunk, egy bojtos sapkás, borostás illetőt próbálok közlékenységre bírni, miért áldozza fel a szombatját, de finoman szólva sem az a barátkozós fajta. A többiek is inkább a hátitáskák, tarisznyák tartalmát rendezgetik. Jobbára otthonról hozott sonkák, oldalnyi szalonnák vannak bennük, nejlonzacskóba csomagolt húsok. Valaki műanyag dobozt igazgat a fűzöld zsákjában. Mint kiderül, a felesége minap sütött kalácsát viszi benne. A hosszú hajú, sálas társánál másfél méteres söprűnyélszerű rúd fehérlik. Ezt meg minek hozza? Sétabotnak túl hosszú – villan át rajtam -, de inkább lenyelem a kérdést. Nyílik a boltajtó, Laci csontos alakja tűnik föl, két csomag ásványvizet hoz. Int nekünk, segítsünk. Meglódul a társaság, s ki-ki kenyerekkel, ötliteres ivóvizes palackokkal, száraztésztával, konzervekkel megrakodva tér vissza a kasszától. A halomba pakolt holmit elosztjuk. Nekem tizenkét liter víz, meg néhány vekni jut. Teli a vázas lengyel hátizsákom. Cihelődünk, a főúton libasorban kifelé tartunk a faluból. Szó nem hangzik, csak az aszfaltról visszaverődő csizmatalpak ütemes buffogása kísér bennünket.

Egy biciklis néni karikázik el mellettünk, nagyot köszönünk neki. Lassan elmaradnak mögöttünk a falu utolsó házai. A vattaszerű ködben fölsejlik egy út menti feszület, amihez érve rögtön megértem, mire szolgál a velünk hozott embernyi rúd. Laci a gelebéből egy magyar zászlót vesz elő, amit óvatos kézzel fölerősít. A pillanat ünnepi. A Szövetség régi szokása, tudom meg később. Enélkül nem fognak semmihez. A zászló tiszteletet parancsol, nem lehet a faluban handabandázni vele. De a megtartó ereje fontos. Ahogy távolodunk, a pléh Krisztus tekintetét érzem a hátamon.

Már egy dűlőúton járunk. Tartjuk a tempót, az északnyugati irányt. Csúszkálunk a sáros, föllazult talajon. Asztallap-szerű sík a bácskai táj, amin olyan töményen ül a köd, mintha jótékony paplanként akarná betakarni a didergő szántóföldeket. Fölöttünk varjak kárognak. A legelöl haladó Laci mellé caplatok, zihálok kicsit, kezd melegem lenni.

Míg a pocsolyákat kerülgetjük, értesülök róla, hogy a Rákóczi Szövetség nem először visz segélyt a tanyavilágban élő magányos, idős embereknek. A tavalyi nagy havazásban, és idén januárban is segíteni mentek az önkénteseik. Ami traktorral sem megközelíthető, oda gyalogszerrel viszik el az adományaikat. Mivel a civil szervezet gyakorlatilag anyagi támogatás nélkül működik, így a tagság önerőből oldja meg, ha a segítségükre van szükség. Erre, pedig egyre sűrűbben lenne igény. Sajnos, nem csak itt, az ustorkai tanyavilágban.

Már vagy egy órája megyünk, a lekvárszerű sártól ólomnehéz minden lépés. Az elöl lévő zászló színei egyre élénkebbé válnak. Lassan felszakadozik a köd. Csak egy bágyatag korong jelzi: előbújt a nap. Tőlünk jobbra és balra búzaföldek tűnnek fel. Hókán zöld még a vetés. Odébb akácfaliget. Valaha tanya lehetett. Se szeri, se száma az errefelé tönkrement szállásoknak, régi gazdaságoknak. Mementóként elvadult surja, vagy néhány eget pamacsoló göcsörtös fa marad utánuk: árnyékkergetőnek. A dűlőút kígyózva visz bennünket úticélunk első megállójához. L. bácsi tanyája egy lapályosabb részt követően tárul elénk. A látvány siralmas. Düledező vályogfalakon parányi ablakszemek hunyorognak, a tető csáléra csapott süvegéből rozsdaette kályhacsövön füstcsík szivárog.
A társaságból valaki megjegyzi: jó jel a füst. Az öreg még él. Az állítást igazolandó L. bácsi elő is bújik. Mezítlábasan, gumipapucsban fogad bennünket. Sorra kezet ráz velünk, miközben borzalmas likacsos pulóvere majdnem előttünk foszlik szét rajta. Kilenc napja élő embert nem látott, kesereg. Örül a kenyérnek, a konzerveknek, de leginkább az ivóvíznek, mert a tetőről csorgó vizet issza már egy ideje. A lelógó bádog csatorna alatt műanyaghordó. Félig van. A viskónak átall szélütötten rogyadozik egy góré, mellette romhalmaz. Valaha disznóól lehetett. Körös-körül szívbemarkoló a lepusztultság. Az öreg kifaggatja a falubelieket a hírekről, de a diskurálásra nincs idő. Búcsúzúnk, menni kell tovább. Amikor visszanézek, L. bácsi még moccanatlanul áll. Szája mozog. Megszokhatta, hogy magába beszél.

Kissé nyugatnak kanyarodunk. A nap már följebb kódorgott az égen, tíz óra múlt. Az az éles, kicsit sötétebb sáv a Ludasi tó nádasának szegélye. Ahogy az idő, úgy a túra résztvevői is fölengednek. Halkan beszélgetünk, görnyedünk a cókmók alatt. Ki-ki a saját szemszögéből kommentálja L. bácsi helyzetét. Egyben viszont mindenkinek azonos a véleménye: senki nem kíván magának hasonló öregkort. Végre valami mozgást látunk! Vagy féltucatnyi őz vág át a szántásokon. Bóbita farkukat messziről billegtetik felénk.

Ráfordulunk a csantavéri útra, és egy olajfákkal szegélyezett viszonylag jó karban lévő tanyának a bekötő dűlőjéről kisvártatva M. bácsinál találjuk magunkat. Bibircsókos arca felderül, ahogy meglát bennünket, paroláz velünk. Pár évtizeddel ezelőtt még módos gazdának számított. Nagy birtoka volt, fiákerrel járta a vásárokat. A legjobb minőségű földeket művelte. Aztán az idő megette a régi életet, s a balkörmű végzet, a vakszerencse M. bácsit is a nyomorba lökte. Ám a ház, a tanya még így, kiüresedve is sejteti az egykori tekintélyét. Csak a kivágott fák meredező csonkjai mutatják, hogy már itt is a vég munkál, és a jövendő rostáján ez a tanya is ki fog hullani. M. bácsiból dől a szó:
 - A semmi közepén lakok. Két kilométerrel tőlem van az első szomszéd. Orom, Nosza, meg Kispiac is egyforma messzire van. Ha kergetnének, azt se tudnám, merre érdemesebb szaladni? De engem már nem zavar semmi. Hamarosan lefordulok a Jóisten tenyeréről. – Elmosolyodik. Fogatlan ínye piroslik, fejét rázza. Mutatóujját „hopp megvan!” – mozdulattal homlokához emeli. Bedöcög a házba, és a hóna alá csapott demizsonnal tér vissza. Ahogy lecuppan a parafa dugó, felhőként terül szét a körteillat. Pohár nélkül nagyot kortyolunk belőle. M. bácsi magához inti a Lacit. Valamit sustorognak, és az öreg bizalmas heherészéssel megint lekezel vele. Kiürítünk egy-két zsákot, s egy sóhajnyi idő múltán már hurokszerűen kanyarodunk vissza a falu felé, átvágva egy beszántatlan kukoricatarlón. Laci kampós orra alatt mosolyogva sandít rám. Gondolom, látszik rajtam a kíváncsiság.
  - Semmi különös. Üzletelni akart velem az öreg. Hiába, hogy leromlott az állapota, az esze még a helyén van…

Délre fogyatkozik az idő, és a hátizsákok sem olyan duzzadtak már. Viszont egyre lassúbbak a lépteink. Sűrűn szitkozódunk, gyakrabban állunk meg pihenni. Gondolkodás nélkül elfogadom a reggel még ihatatlannak tűnő pálinkát. A látóhatáron néha ölyvek suhannak, de a levetkőzött kora tavaszi táj valahogy mégsem tűnik egyhangúnak. Megnyugtató a csönd. A levegőt harapni lehet, és istenemre mondom, tényleg otthonosan érzem magamat. Mintha hazaérkeztem volna. Jól mondta M. bácsi. A semmi ölén vagyunk.

Szó szerint. És ha belegondolok, hogy a múlt század elején itt még miféle pezsgő élet zajlott, hány szálláson sütöttek ilyenkor böjti fonott kalácsot, hány udvar volt tisztára seperve és számát sem tudták a hajdaniak a lábasjószágnak – akkor most fájdalmasan üresnek, elhagyatottnak találom nem csak ezt a vidéket, hanem úgy általában a mai kort, a ma emberét, aki már könyvekből sem fog szert tenni arra a tudásra, ami még eleinknek tisztán, közérthetően adott volt.

A Rózsafás út visz tova, mi meg szinte a gangjára esünk egy téglaoromzatú kushadó tanyasi háznak. V. az agglegény lakja. Kis morzsoló a háza mellett, jöttünkre egy pocok cikázik ki belőle, és tűnik el az udvaron kornyadozó övig érő gazban. Kerék nélküli lovas kocsi a színben, a deszkázatát rég eltüzelték. Csontvázként mered a fém alkatrésze. Jöttünkre méteres láncon vedlő bordájú kutya kezd ugatni. Egy fémhordó a háza. V. nincs itthon. Aggodalmas kérdésemre, hogy akkor miért nem zárja a ház ajtaját harsány nevetés a válasz. Ebbe a házba esetleg csak bevinni lehet valamit, kivinni nem. A maradék adományokat nejlonszatyrokba rakjuk, és az udvar sarkán álló vén eperfa ágára akasztgatjuk. Egyik, a bátrabbak közül átköti a kutyát a fa alá: macska, vagy más féreg ne kezdje ki a csomagokat, míg V. bácsi haza nem ér. Csak a jóég tudja, merre mászkálhat?

Kifelé menet majdnem rálépek egy fületlen, mázas csuporra. Régi holmi, száz esztendeje tán tejet savanyítottak benne. Fölveszem, tisztogatom, jó lesz virágcserépnek.

Aztán hazafelé már keveset beszélünk. Nyakig sáros a társaság, el is éheztünk. Hátamon a víz csorog, és őszintén megkönnyebbülök, amikor a falu templomtornyát a horizont mögül előbújva végre meglátom. Három körül csoszogunk be a helyi közösség épülete elé. Mint a vert sereg. A falu kocsmájából bömbölő muzsika hallatszik, valakik pénzt tettek a zenegépbe. Gépkocsikaraván dudálva, felszalagozva halad el Magyarkanizsa irányába. Vágyakozón nézünk utánuk. A Szövetség emberei szétszélednek, mennek ebédelni, az otthoni dolgukat végezni. Jobbára napszámból élnek, alkalmi munkájuk van, meg amit a falu nyújt: kis föld, háztáji. Laci telefonálgat, valakivel tárgyal. Terepszínű zubbonyának zsebéből noteszt vesz elő, jegyzetel. Belvíz ügyben hívják, az eldugult csatornák miatt elöntés fenyeget néhány verett falú házat. Mivel Laci nem csak a Szövetség egyik vezetője, hanem egyben Kispiac polgármestere, ezért most intézkedik.

Laci egyébként munkanélküli. Nős, két nagyobbacska gyermeket nevel. Mifelénk úgy mondják: két családja van. A másik a falu.    

Pósa Károly
Fotó: ustorkai tanya

Gratulálok az újabb elismerésért!



2013. június 18., kedd

Az emberjogi központ emberarcúsága



Az emberjogi központ 2006-ban jött létre, egy fiatalokból álló csoport lelkes munkájának eredményeként. Tevékenységükkel a délvidéki magyar közösség helyzetén kívánnak változtatni.

Munkájuk elismeréseként - az Emberjogi Központot 2009.június 20-án az Európai Parlament Európai Polgár Díjban részesítette. Az, hogy az első ilyen európai díj egyike éppen az unión kívül tevékenykedő Emberi Jogi Központnak jutott, még inkább emeli a kitüntetés rangját.

Több akciót szerveznek és egy ilyen akcióba kapcsolódtunk be általuk, nevezetesen a csókai általános iskola kettő osztálya kapott kifestőkönyvet "Történetek a magyarság múltjából" c. Az ötödikeseknek jutott póló is idézetekkel költészetünk nagyjaitól. Az osztály üresen álló falaira felkerültek a tablók, amelyek fontos történelmi mérföldköveinket mutatják be.


Köszönjük az iskola igazgatójának és pedagógusainak a közreműködését! 

Képi beszámoló az eseményről:







Törekedtünk az Emberjogi Központtal jó hírt is szolgáltatni a csókai általános iskoláról, bemutatva a Emberjogi Központ emberarcúságát, segítőkészségét és együttérzését. Kívánunk nekik további sikeres akciókat az emberi jogok, azon belül a magyar kisebbségi jogok védelmének területén.

Margit Zoltán

2013. április 22., hétfő

Az én 15 pontom




Mielőtt bárki is elolvasná ezt az írást,
kérem figyelemmel nézzék át a következő néhány sort:

  • ezt a fogalmazványt egyedül írtam, nem támogatott egyetlenegy délvidéki/vajdasági magyar, de szerbiai, országos párt sem, tehát csak az én véleményemet olvashatják, amiért vállalok mindennemű felelősséget, mivel nem tudom elfogadni a délvidéki/vajdasági magyarok részéről az „Amit szabad Mohamednek, nem szabad az ökörnek” szólással jellemezhető hozzáállást,
  • A Koszovó és Szerbia között – várhatóan – létrejött megállapodás szerintem nem lehet egyedi elv és dokumentum, minden azonos vagy hasonló problémát ugyanolyan vagy hasonlóan kell(ene) rendezni. E gondolataim alátámasztására a történelem ad támpontokat, ne feledjük, hogy a Délvidék/Vajdaság a trianoni békeegyezménnyel lett Magyarországtól, míg Koszovó a kumanovói egyezséggel lett Szerbiától elszakítva, de folytathatnám más példákkal is.
  • Nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy ugyanilyen vagy hasonló módon, Tirana (azaz Albánia) és Belgrád (azaz Szerbia) megállapodjanak a dél-szerbiai albán többségű önkormányzatok (községek) helyzetével kapcsolatban, de miért ne következhetne be hasonló együttműködés Budapest (azaz Magyarország) és Bukarest (azaz Románia) vagy Pozsony (azaz Szlovákia), esetleg Kiev (azaz Ukrajna) között is.
  • Mivel vagyok annyira liberális, hogy minden egyén – tehát én is – azt vallja: élhet a törvényerejű dokumentumok javaslásának jogával, de vagyok annyira nemzeti is, hogy elvárjam a nemzeti közösségemtől (és az anyaországtól), hogy a megfelelő szerveik a javaslatomat megvitassák – mivel úgy érzem, sokan elfogadják az általam javasoltakat –, így nyilvánosságra hozom e szöveget a délvidéki/vajdasági magyar média segítségével (remélem, meg is jelentetik).


Ennyit bevezetőket, most pedig következzen a javaslatok!


Balla Lajos
SRB-24426 Oromhegyes
November 29. utca 44.



Budapest és Belgrád 15 pontja



Javaslat az Észak-Vajdaságban (Észak-Szerbiában) élő magyarok helyzetének normalizálását szabályozó első megállapodás szövegére


  1.       Észak-Vajdaságban megalakul a magyar községek társulása/közössége [1]. A társulás nyitott minden más község számára, ha ezzel kapcsolatban a tagok között egyetértés alakul ki.

  2.       A társulás/közösség statútum elfogadásával alakul meg. Feloszlatása kizárólag a betagosodott községek döntése alapján lehetséges. A hatályos törvény és alkotmányjog értelmében jogi garanciákat biztosítanak (beleértve a kétharmados többség szabályát is).

  3.       A társulás/közösség struktúráját ugyanazon alapokon fektetik le, mint a vajdasági/szerbiai községek közösségének meglévő statútumát, pl. elnök, alelnök, parlament, tanács.

  4.       A helyi önkormányzatok Európai Chartájában és a hatályos szerbiai törvényben definiált hatáskörökkel összhangban a társult községeknek joguk lesz együttműködni saját meghatalmazásaik kollektív alkalmazásában a társulás/közösség kereteiben. A társulás/közösség teljes mértékben felügyeli a gazdasági fejlődés, az oktatás, az egészségügy, az építészet és a rurális berendezkedés területeit.

  5.       A társulás/közösség további hatáskörökkel él, amelyeket a központi hatalom hagy jóvá részére.

  6.       A társulás/közösség képviselői szereppel rendelkezik a központi hatalommal való kapcsolattartásban, e célból pedig helyet kap a közösség tanácsadó testületében. E szerepkör megvalósítása céljából felügyelői funkciót irányoznak elő.

  7.       Szerbia területén egy rendőrség létezik, Szerbiai Rendőrség néven. Minden, Vajdaság/Szerbia északi részén működő rendőri egységet integrálnak a Szerbiai Rendőrség kereteibe. Fizetéseiket kizárólag a Szerbiai Rendőrség fizeti ki.

  8.       Egyéb magyar biztonsági struktúrák tagjainak helyet kínálnak fel a megfelelő szerbiai struktúrákban.

  9.       Regionális rendőrparancsnokot neveznek ki a három magyar többségi északi községben (Magyarkanizsa, Zenta, Ada). A régió rendőrparancsnoka vajdasági magyar nemzetiségű személy lesz, akit a Belügyminisztérium javasol, arról a listáról, amelyet a társulás/közösség keretébe tartozó három község vezetője állít össze. A Szerbiai Rendőrség északon működő egységeinek tükrözniük kell a három község etnikai összetételét. (Még egy regionális parancsnokot neveznek ki Szabadka, Topolya, Kishegyes, Törökkanizsa, Csóka és Óbecse községekben). A három északi község regionális parancsnoka együttműködik más regionális parancsnokokkal.

10.       Az igazságügyi rendszert integrálják, az Szerbia jogi keretein belül működik majd.

11.       A belgrádi Fellebbviteli Bíróság egy bizottságot alakít, amelyben magyar bírák lesznek többségben, és amely illetékes lesz minden magyar többségű községben.

E Fellebbviteli Bíróság egy osztályának, beleértve az adminisztrációs személyzetet és a bírákat, Magyarkanizsán lesz a székhelye (Magyarkanizsai Kerületi Bíróság). Ennek az osztálynak minden bizottságát többségében magyar bírák alkotják majd. A megfelelő bírák vesznek részt a munkában, az adott eset természetétől függően.

Az északi községekben 2013 folyamán szervezik meg az önkormányzati választásokat, az EBESZ támogatásával, a megfelelő szerbiai törvénnyel és a nemzetközi szabványokkal összhangban.

12.       A végrehajtási terv, időbeli dinamikával május 25-ig készül el. A megállapodás alkalmazása során tiszteletben tartják a transzparens finanszírozás elvét.

13.       A tárgyaló felek intenzívebb tárgyalásokat kezdenek az energetika és a telekommunikáció szektorairól és június 30-ig be is fejezik azt.

14.       A megállapodás értelmében Magyarország nem blokkolja Szerbiát az Európai Uniós integráció területén, mint ahogy nem is bátorít másokat a másik fél akadályozására.

15.       A két fél bizottságot alakít az alkalmazásra, az EU támogatása mellett.

A megállapodás másolatát, amelynek alapján e fordítás készült, kézjegyével látja el Orbán Viktor magyarországi és Ivica Dačić szerbiai kormányfő, a következő kísérő szöveggel: „Ezennel igazolom, hogy ez az a szövegjavaslat, amelynek elfogadásáról vagy elutasításáról mindkét fél döntést hoz majd.


[1]   Kezdetben e társulásba/közösségbe az a három önkormányzat/község tartozik, ahol az ott élő magyar nemzeti közösséghez tartozók számaránya meghaladja az 50%-ot.



2013. április 4., csütörtök

Felhívás az „európai” felforgatók ellen!




TILTAKOZUNK!

Felháborodva olvastuk Gulyás Márton budapesti polgártársunk német nyelvű gyújtogató hirdetését (=Anzeige: másik értelme feljelentés) a Verlag Theater der Zeit („A Kor Színháza” c. folyóirat kiadói) blogján. Magyar fordítása alább, mellékletben, az eredeti itt olvasható:


Aligha mehet jól a bolt, hogy e német aktivista „színházi és politikai” folyóiratnak ilyen sajnálatra méltó szenzációval kell előfizetésre kínálgatnia magát. Klaus Pierwoß azzal harangozza be „A Kor színháza” (A kór színháza?) áprilisi számát, hogy itt közlik az ifjú magyarországi anarchista szégyenletes felhívását (jelenlegi) hazája ellen, „Szítsatok lázadást!” címmel.

A német folyóirat üzleti nyomora nem a mi dolgunk, ám az igen, hogy ezen hazánk bemocskolásával próbál segíteni. Sőt nemcsak a mienk, magyaroké, hanem az egész demokratikus Európáé is, mert egy egész Európát fenyegető új anarchizmus legitimációjára kísérli meg kisajátítani a demokrácia fogalmát. Amely értékhez e felforgató iromány és annak felkarolói nyúlnak, úgy magyar, hogy élesen európai közügy. Gulyás Márton röpirata a legsötétebb bolseviki módon kérdőjelezi meg a demokratikus európai jogállamiságot, amelyen az európai nemzetek nagy békeprojektje, az Európa-eszme nyugszik.

Annál szomorúbb, hogy aláírói közt olyan név is akad, mint Elfriede Jelinek osztrák Nobel-díjas íróé. Gondolkoztasson el bennünket ez a tény azon is: vajon ki tekinthető értelmiséginek a mai Európában? Az-e, aki valamely különleges egyéni teljesítményért kapott „szakmai igazolás” alapján annak tekinti magát? Vagy az, aki értelmiségi voltáról a maga ember- és hazaszeretetével, közösségi felelősségével, fenntartható Európánkért a maga helyén végzett áldozatos munkájával, feltűnési viszketegség nélkül tesz napi bizonyságot?...

Úgy látszik, hogy akiknek önmaguk fölmagasztalása, rögeszméik mások élete és békessége fölé helyezése fontosabb minden közösségi szabálynál, nem értik vagy nem is akarják érteni az európai jogállam fogalmát. Amelynek nemcsak ők a tagjai, hanem azok a közpolgárok is, akiknek a napi helytállás mellett „csak” szavazatuk az eszközük arra, hogy országaik, közösségeik sorsába beleszóljanak. A demokratikus jogállam keretei közt az elfriedejelinekek se többek a szavazó közpolgárnál. Csak egy „élcsapat”-őrület vélheti ennek az ellenkezőjét. Ilyen beteg elitizmust eddig csak a 19-20. századi anarchizmus, a kommunizmus és a fasizmus produkált. Ezzel Gulyás Márton „új kommunista kiáltványa” és támogatói köre közveszélyes eszmei forrásvidékét árulja el.

Mégpedig a demokratikus jogállam alapfogalmaira hivatkozva és annak keretei között, amely, úgy látszik, sok mindenre jó. Arra is, hogy politikai pszichopaták, nem győzvén cérnával az ízlésükkel ellenkező politikai „rezsimet”, egy kétharmados többséggel választott, európai demokrácia törvényes rendjének felforgatására uszítsanak és szervezkedjenek. Amellett, hogy e tényállásra a demokratikus jogállamnak rendelkeznie kell büntetőjogi kategóriákkal, a közbeszámíthatatlanság jele is, ha valaki azt a kétharmadot is potenciális fasisztának tekinti és tünteti föl, amely ezt a „rezsimet” egy másik helyett demokratikusan megválasztotta.

Figyelmeztető jel az európai jogállamok mai közlevegőjére nézve, hogy ebben kitenyészhetett ötven „nemzetközi értelmiségi”, aki egy ilyen pszichopata felhíváshoz „a (mit is jelentő?) nevét adja”. Egy ilyen legitimációjú, demokratikus európai kormányzat és az azt fenntartó választói többség ellen. Vajon hol voltak ezek az „értelmiségiek” 2006-ban, amikor a gyurcsányista balliberális magyarországi diktatúra rendőrterrorral becstelenítette meg az európai demokrácia szent emléknapját, az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulóját? Amikor egyetemisták szemét lövette ki, fiatalokat nyomoríttatott meg, békésen tiltakozó kisgyermekes családokat rohamoztatott verőlegényeivel a Budapesti utcán?!

De hol van a német jogállam is, amikor hatóságai nyílt uszítást tűrnek meg egy olyan másik európai jogállam ellen, amelynek népe ugyanúgy ragaszkodik demokratikus önrendelkezési jogához, ahogy a németek, a franciák és a többi európai jogállam népe?! S hol van az osztrák jogállam és annak értelmisége, mikor a felforgatók Bécset jelölik meg terveik stratégiai központjául, nem hagyva gyógyulni a két nép inkább csak hivatalosan rendezett viszonyát?! És hol van ilyenkor közös reménységünk, az egyesülő Európa, mely ugyancsak eltűri, hogy „európai” jelzővel díszelegjenek a politikai felforgatók azokkal szemben, akik a bajban az európai eszme fenntarthatóságának útjait elkötelezetten, de önértékük és a közös európai értékek felelős tudatában, egyenes gerinccel keresik?!

Ezért a fenntartható Magyarország és a kultúrák fenntartható Európájának igazi értelmiségét azokra a veszélyekre intjük, amelyek az álságos ágálók, az aktivista rombolók részéről fenyegetik a közös európai békeprojektet. Végre nyílt kiállással, együtt kell megvédenünk országaink, népeink, közös európai hazánk jogát a békés társadalomépítésre. Ha megengedjük az EU-ban a pszichopata rombolóknak, hogy a színházat a politika rangjára emeljék, a politikát pedig az általuk elképzelt színházéra fokozzák le, akkor azt is megengedjük nekik, hogy egymás ellen fordítsák az európai politikai gondolkodókat és kultúrákat.

A fenntartható Európa nevében kérünk benneteket: emeljétek föl szavatokat azon romboló erők ellen, amelyek a magyar demokratikus jogállam aláásásával az európai jogállami gondolatot ássák alá! Leplezzétek le a hangzatos jelszavak mögött megbúvó rombolókat és a fasizmus rémével riogató, fasisztoid politikai hazardőröket! Mi Magyarországon türelemmel vártuk végig a balliberális diktatúra két kormányzati ciklusát, és a polgári demokrácia politikai váltógazdálkodásának demokratikus szabályai szerint váltottuk le szavazatainkkal a hazugokat. Akikben nincs meg a türelem a demokratikus váltógazdálkodásra, és a gyengülő Európában zűrzavarkeltésre bujtogatnak, azok nem demokraták, hanem anarchisták vagy betegek.

Hisszük, hogy demokratikus jogállamainknak megvannak a törvényes eszközei, nekünk pedig, e demokratikus európai jogállamok szabad polgárainak az egészséges mentális alapjaink arra, hogy megállítsuk a pszichopata rombolókat, amíg nem késő. Az európai jogállamiság, a közös európai eszme veszélyben forog! De nem azok veszélyeztetik, akikre a hazugok mai utódai mutogatnak, és akik ellen ezek bolsevista típusú fölfordulást provokálnának. Elég volt egyszer Európában ebből a kísértetből! Álljatok ki a szabad Magyarországért! Oldalaktól függetlenül álljunk ki mindannyian egy demokratikus, fenntartható Európáért!

Az itt egyelőre külön föl nem sorolt magyar értelmiségiek és egyetértő közpolgárok képviseletében:

Dr. Győri-Nagy Sándor kultúrökológus, elnök

Magyar Ökoszociális Fórum

Kelt Magyarországon, 2013. április 4-én,
Magyarország szovjet megszállásának 68. évfordulóján


Tisztelt Olvasóink közül azok, akik  névvel/foglalkozással is csatlakozná-
nak az aláírói körhöz, ezt az alábbi e-címek egyikén megtehetik:

Melléklet: A fenti linken németül elérhető „Anzeige” magyar fordítása:

"Szítsatok lázadást!"

Igen, igen…Vannak felhívások és cikkek, tiltakozó határozatok és levelek, pódiumviták és filmdokumentációk a rendszerszerűvé vált magyarországi fasizálódásról és ellen, de eddig mindezek csak a hiábavalóság akciói voltak. A demokratikus civiltársadalom szokásos tiltakozási módszereivel Magyarországon és ellene már nem lehet mit tenni. A magyar Orbán-kormány az államot megállíthatatlanul egy jobboldali rezsimmé változtatja át. A politikailag intézményesített Europa tétlenül szemléli ezt. És az értelmiségiek elképesztő módon hallgatnak; mindenesetre akcióik (csak) saját lelkiismeretük megnyugtatását szolgálják. Legfőbb ideje, hogy Európa értelmiségijei befejezzék tétlenségüket és önfeladásukat, és beavatkozzanak Magyarország helyzetébe (Sic!), mely azzal fenyeget, hogy Európa rothadási gócává válik. Harc vagy kapituláció?

Javaslat: Bécsből kiindulóan egy stratégiai kongresszuson az ellen-nyilvánosság hatalmas nyomásgyakorló hullámát kellene működésbe hozni a magyar politika ellen. A „Fegyverválasztás” filmcím arra való felhívás a szellemi Európához, hogy együtt értékelje át a konfrontálódás eddigi eszközeit, és egy új radikalizmusig jusson el. Az 1935. évi Párizsi Kongresszus „A kultúra védelmében” és az 1963. évi „Kafka-konferencia” fontos impulzusokat adhatna. Filozófusokmak és publicistáknak, zenészeknek és tudósoknak, színházi szakembereknek és filmcsinálóknak, képzőművészeknek és költőknek, Greenpeace-aktivistáknak, Internet- és SMS-multiplikátoroknak – valamennyiünknek, akiket a demokratikus és köztársasági Magyarország javát szolgálni képes praxisuk egymással összeköt, egy új mediális minőségű, egész Európát átfogó hálózatban kéne cselekednünk és Magyarországot korszerű módon felszabadítanunk.”

Klaus Pierwoß
Karin Beier, Matthias Brandt, Roberto Ciulli, Manfred Eichel, Pavel Fieber, Detlev Glanert,
Matthias Hartmann, Christoph Hein, Rudolf Hickel, Jürgen Hofmann, Maria Husmann,
Elfriede Jelinek, Hedda Kage, Ulrich Khuon, Burghart Klaußner, Joachim Klement,
Benjamin Korn, Laszlo Kornitzer, Barrie Kosky, Asteris Koutoulas, Johann Kresnik,
Helmut Lachenmann, Susanne Linke, Joachim Lux, Gerhard Mohr, Harald Müller,
Barbara Mundel, Thomas Ostermeier, Armin Petras, Frank Raddatz, Helmut Schäfer,
Jürgen Schitthelm, Friedrich Schorlemmer, Edgar Selge, Frank-P. Steckel, Thomas Thieme,
Dominique Valentin, Antje Vollmer, Franziska Walser, Hans-Eckardt Wenzel, Ursula Werner,
Jossi Wieler, Klaus Zehelein
kpierwoss@hotmail.de h.mueller@theaterderzeit.de


Tisztelt Olvasóink közül azok, akik  névvel/foglalkozással is csatlakozná-
nak az aláírói körhöz, ezt az alábbi e-címek egyikén megtehetik:


2013. március 7., csütörtök

"Európa riadó, ne légy cinkostárs!"




A Fidelitas szerda délután petíciót adott át Kárpát-medencei magyar fiatalokat tömörítő szervezetek támogatásával az Amnesty International munkatársának. A tiltakozást az utóbbi időben megszaporodott, a szerbiai magyarokat érintő etnikai alapú, diszkriminatív jogsértések inspirálták.

A tüntetésen Gulyás Gergely országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: egy demokratikus jogállam minősége nem választható külön az ott élő nemzetiségek helyzetétől és jogaik érvényesítésétől. Ágh Péter, a Fidelitas elnöke az eseményen azt hangsúlyozta: amikor embereket megvernek azért, mert anyanyelvükön szólalnak meg, fel kell emelni szavunkat.

Gulyás Gergely kifejtette: ahogy a magyar alaptörvény is kimondja: a nemzetiségek államalkotó tényezők mindenhol, nemcsak Magyarországon, hanem azokban az országokban is, amelyek soknemzetiségűként, önmagukat alkotmányos szinten is nemzetállamként azonosítják. Az alaptörvény vonatkozó passzusát idézve hangsúlyozta: „Magyarország ezt nem csak szavakban gondolja így”.

Mi semmi mást nem kérünk, csak azt, amit mi is biztosítunk az itt élő nemzetiségeknek” – emelte ki. Ezzel szemben az tapasztalható, hogy a szomszédos államok új kormányainak hivatalba lépése óta a fennhatóságuk alá tartozó magyar nemzetiségű állampolgárok nemzetiségük miatt kénytelenek hátrányos megkülönböztetést elszenvedni – mutatott rá.

A képviselő szomorú példaként említette a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégium ügyét, a magyar állampolgárság felvétele miatt a szlovák állampolgárságtól való megfosztás eseteit, illetve a szabadkai, csurogi és temerini magyarveréseket is. Ezzel összefüggésben megjegyezte: a legszomorúbb ezekben az esetekben az, hogy vagy következmények nélkül maradnak, vagy éppen az adott állam hivatalosságai idézik elő őket.

Gulyás Gergely annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Európának a sokszínű nemzetek földrészének kell maradnia, de a valódi nemzeti büszkeség sohasem más nemzetekkel szemben érvényesül. Azok az európai hatóságok és jogvédő szervezetek, amelyek farizeus módon évek óta tényszerűen valótlan állításokkal támadják Magyarországot, soha egy mondattal sem ismerték el, hogy a hazai nemzetiségekre vonatkozó szabályozás példaértékű – fogalmazott, hozzátéve: soha egy szavuk nem volt az ellen, hogyha a magyar nemzethez tartozás miatt más államok saját állampolgáraikat megkülönböztetik.

Az Amnesty Internationalről szólva a fideszes politikus elmondta: a szervezet „csak egy okkal kiragadott példa a sorban”, mely 2007 óta készít Szerbiáról országjelentéseket, melyekben azt állapítja meg rendre, hogy „Szerbia előrehaladást ért el az emberi jogok terén”. E jelentések Gulyás szavai szerint soha nem emlékeznek meg a magyarokat ért jogsérelmekről, a szervezet azokkal összefüggésben soha nem nyújt segítséget.

Nem lehet előrehaladásról beszélni az emberi jogok terén azokban az országokban, ahol nem biztosítják a nemzetiségek számára azokat a jogokat, amelyeket a magyar alaptörvény valamennyi kisebbség számára garantál – vélekedett Gulyás Gergely. „Nem lehet működő jogállamról beszélni ott, ahol egy állam saját polgára csak félve használhatja saját anyanyelvét” – fűzte hozzá. A fideszes képviselő megfogalmazása szerint Magyarország mindig ki fog állni az egyetemes emberi jogok mellett, és ennek keretében mindig képviselni fogja a magyar nemzet valamennyi tagjának jogait és érdekeit.

Hiteltelen azoknak a jogvédő szervezeteknek a tevékenysége, amelyek svédasztalszerűen válogatnak a számukra szimpatikus kisebbségek között” – utalt a politikus arra a gyakorlatra, hogy míg egyes kisebbségekért - nagyon helyesen -, mindent megtesznek, addig mások jogos sérelmei csak süket fülekre találnak náluk.

Gulyás Gergely rámutatott: Magyarország jószomszédi viszony kialakítására törekszik, de ez nem lehetséges, ha magukat magyarnak vallóknak alapvető egyéni és közösségi jogaikért kell küzdeniük. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Európa valamennyi állama felismeri: a nemzetiségek léte egy ország kultúráját gazdagítja, ami által nem hátrányt, hanem többletet jelent a társadalom egésze számára. Ezért mindig fel fogják emelni szavukat a magyarokat ért jogsértések esetén, és soha nem fognak hátrálni ezekből a konfliktusokból – szögezte le.

Ágh: Megengedhetetlen, hogy ilyen esetek újra és újra megtörténjenek
A hallgatás beszédes, a hallgatás cinkossá tesz” – fogalmazott Ágh Péter, a Fidelitas elnöke. A kárpát-medencei magyarokat ért atrocitásokról szólva hangsúlyozta: akkor, amikor erőszak történik, a szólás nem csupán lehetőségünk, de kötelességünk is.

Amikor embereket megvernek, megaláznak azért, mert anyanyelvükön szólalnak meg, fel kell emelnünk a szavunkat” – húzta alá, hozzátéve, hogy ezt nem indulatból, s nem erőszakkal teszik, hanem csak úgy, „ahogy ez 2013-ban demokratikus felfogású fiataloktól elvárható”.

Szavai szerint a XXI. században egy demokratikus állam nem engedheti, hogy ilyen esetek – ismétlődő jelleggel -, újra és újra megtörténjenek. A Fidelitas elnöke beszédében rámutatott: minden kisebbségeket védő szervezetnek társnak kellene lennie a Fidelitas „indulat és erőszak nélküli, de mégis határozott kiállásában ”. Megfogalmazása szerint ezt nemcsak azért várják el, mert „magyart ütnek”, lehetne szó bármely nép vagy vallás tagjáról is.

Gulyás Gergely és Ágh Péter beszéde után Kurucz Dániel, a Fidelitas budapesti nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője felolvasta a petíciót, melyet az Amnesty International képviselőjének a demonstráció után adtak át. (fidesz.hu)

A Fidelitas petíciója az Amnesty Internationalnek

A Szerbiában élő magyarok ellen az elmúlt hónapokban megszaporodtak az etnikai alapú támadások. A nemzetközi jogvédő szervezetek – közöttük az Amnesty International – részéről azonban csak hallgatást tapasztaltunk.


Ez arra ösztönözte a Kárpát-medencei ifjúsági szervezeteinket, hogy petíciót fogalmazzunk meg 
és nyújtsunk át a legtekintélyesebb független jogvédő szervezetnek, 
az Amnesty International-nek, aggodalmainknak hangot adva.

A bántalmazások ügyében eddig hangját nem hallató Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezetet és az állampolgári alapjogok védelmével foglalkozó, hasonló európai jogvédő egyesüléseket felkérjük, hogy az emberi jogokat következetesen védjék meg.

Azonnali hatállyal kérjék számon, amennyiben a délvidékihez hasonló etnikai vagy más módon diszkriminatív indíttatású bűncselekmények történnek magyar származású emberekkel szemben. Szeretnénk, ha a magyar kisebbségekkel szembeni atrocitások ugyanolyan odafigyelést érdemelnének, mint bármely más kisebbségé. Szeretnénk, ha a sokat idézett jogszabályok mögött nem veszne el az egyén, legyen az magyar vagy más, kisebbségben élő nemzetiségű.

Felkérjük az Amnesty International képviselőit az európai integráció szellemének ártó, a magyar etnikumú polgárokkal szemben tanúsított diszkriminatív, emberi jogokat sértő bűncselekmények haladéktalan felderítésére és elfogultságtól mentes, objektív kivizsgálására. Elvárjuk, hogy egyenlő mérce alkalmazásával védjék meg a kisebbségi sorban élő embereket minden diszkriminatív lépéssel és jogsértéssel szemben, ahogyan azt az Európai Unió Alapjogi Chartája is leszögezi. „Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.” (21. cikk, Az Európai Unió Alapjogi Chartája)
Lényeges és jelentős, hogy az olyan jogvédő szervezetek, mint az Amnesty International, tegyenek feljelentést ott, ahol még ez nem történt meg. Megkülönböztetés nélkül biztosítsanak kellő figyelmet az ártatlan áldozatoknak, hogy a félelem okán ne maradhasson büntetlenül a nyílt diszkrimináció egyetlen formája sem, legyen szó akár pszichikai fenyegetésről vagy fizikai bántalmazásról.

Azoktól, akik az elmúlt hónapokban szinte minden fronton hevesen bírálták a Magyar Kormányt, azt kérjük, hogy ne alkalmazzanak kettős mércét. Ugyanolyan vehemenciával és elszántsággal emeljék fel szavukat az Amnesty International munkatársai az ilyen konkrét ügyeknél, mint ahogyan azt Magyarországgal szemben oly sokszor megtették.

Bízunk benne, hogy a szükséges lépéseket ebben és az összes hasonló, magyar kisebbségeket érintő atrocitás tekintetében is megteszik a jövőben.

A petícióhoz csatlakozó ifjúsági szervezetek:

Fidelitas (Magyarország)
Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (Horvátország)
Ifjúsági Keresztyén Egyesület (Erdély)
Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (Magyarország)
Irány Csoport (Magyarország)
Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (Kárpátalja)
Magyar Ifjúsági Értekezlet (Erdély)
Magyar Ifjúsági Közösség (Felvidék)
Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (Erdély)
Magyar Ifjúsági Tanács (Erdély)
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Ifjúsági Tagozat (Délvidék)
Vajdasági Magyar Diákszövetség (Délvidék)
Via Nova ICS (Felvidék)
Budapest, 2013. március 06.

http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=189707

2012. október 17., szerda

„Gudbáj EU, gudbáj?“


A régóta várt színvallásra most végre sor került. Szerbia „első emberéről“, Tomislav Nikolićról végérvényesen lehullott az álarc, amely mögé rejtőzködve mindeddig meghunyászkodott Európa-barátnak, EU-szimpatizánsnak mutatta magát. (És a maszk a sötét, balkáni éjszaka csendjében jókorát koppant.) Így felbukkant előttünk a szónok – tartós smink nélkül, pőrén, teljes életnagyságban (nagyság?!) – a maga kopogós elméletével, amely szerint eddig tartott az altatónak szánt esti mese az egyesült Európába való iparkodásunkról, most viszont alighanem eljött az ideje a kényszerű ébredésnek. 

Hogy a délszláv mentalitás kiváló ismerője, maga Jelko Kacin kacag-e az efféle (nyilvánvalóan) alaposan végig sem zongorázott szerbiai kijelentéseken, esetleg csak találgatni lehet. Az viszont egyértelmű, hogy olyasmiről nem szóltak az utóbbi napok híradásai, hogy Kacin cinkosan összekac(s)intott volna a szerb államelnökkel, elmés kijelentését követően. (A fejét viszont igencsak csóválta. Rosszallóan.)  

A sztoikusok méltán irigyelt nyugalmával – mint egykoron Toldi Miklós – tűrte, tűrte, ameddig csak tűrhette kicsinyke kis hazánk az Európai Unió táncra való felkérését. De most már végképp megunta az erőszakos unszolását, a kitartó ostromát, és államelnöke révén primitíven kifakadt. Minapi nyilatkozatával igyekezett egyértelművé tenni, hogy akár szedhetik is a sátorfájukat a zenészek, mert már nem tartunk igényt erre a (balkáni botfülnek amúgy is szokatlan, andalító, európai) muzsikára. Ugyanis nem lesz itt már semmiféle tánc. Így határoztunk. Ha a vidám, de zajos báli forgatag, vagy éppen a sötét szobában való gubbasztás mellett kell döntenünk, akkor nem kétséges, hogy ez utóbbit részesítjük előnyben. Akkor is, ha ennek a miértjét ép ésszel elég nehéz lesz megmagyaráznunk. Akkor is, ha az önfejűsködésnek hamarosan igen súlyos következményei lesznek. 

Egyelőre azonban csak annyi történt, hogy a hályogos szemű nagyvezérről pillanatok alatt lemálott a májusi választások (győzelmi mámoros) estéjén kihirdetett elegáns látszat-európaiság. Mint kígyó szokott a saját bőréből, úgy bújt ki a hacacárés kék-sárga EU-kompatibilis öltözékéből, amelyet csak színtiszta megtévesztésből erőltetett magára, s amelyben bizonyára mindvégig feszélyezve és kényelmetlenül érezte magát. Mi tagadás, úgy is állt rajta, mint akire a messzi Brüsszelből ráhajították. Számára ez a kényszerzubbonynak is beillő uniós gönc egyáltalán nem volt sikk, nem volt egy top-rongy. (Hozzá amúgy is ezerszer jobban illik, számára testhezállóbb a hamisítatlan balkáni toprongy.) De a lényeg a lényeg, nem a külsőség, a látszat meg a formaság! Az viszont valami olyasmit sejtet, hogy: elmarad az utolsó tánc. Konokul eldöntötte, hogy nem táncol. Ha belegebed, akkor sem. 

Talán nem túlzás a megállapítás: kiütközött megint Szerbia rejtett szegregációs hajlama. Ami talán nem is olyan meglepő. Elvégre eléggé (ki)fordított, furcsa szerzet. A tomboló vadkapitalizmus idején látvány-szocializmust épített, a béke bársonyos éveiben véres, eszement (testvér)háborút folytatott, a serény társulások, a nemzeti összefogás érájában pedig a tüntető elkülönülést, az önkéntes kivonulást választja. Mindig homlokegyenest mást, mint amit éppen kellene. Sosem hallja, sosem érti az idő szavát.

Ha most valaki arra akarná rávenni, hogy engedje már el végre a déli tartomány kezét, és hagyja Koszovót a maga útján járni, akkor magát a lehetetlent kérné. Legalábbis a fentebb említett politikai csúcsfej minapi megnyilatkozása nyomán valami ilyesmire lehet következtetni. Az ő véleménye szerint Szerbiának esze ágában sincs lemondani Koszovóról, még a tálcán kínált EU-s tagságért cserében sem. Az effajta piszkos alku tárgyát képező követelés – egyedi, szerbiai mércével mérvén – már-már alulról súrolja a politikai korrektség meg a balkáni jó ízlés határát. Ez ellen nincs instancia. Hazánk képes megmaradni abban a szent meggyőződésében, hogy ami valójában már réges-régen leesett a szekérről és elveszett, azt ő még mindig kitartóan vontatja, lelkiismeretesen cipeli maga után. Mert ezt diktálja az ősi rend meg a szláv erkölcs. Mert ez a kristálytiszta hazafiság. És minden egyéb csak politikai dilettantizmusnak, rövidlátásnak, árulásnak meg cserbenhagyásnak számítana. Ilyesmit pedig nem tehetünk... Ha viszont úgy  áll a bál, amint azt Tomislavunk lefesti (mert a bál az ááááll!), akkor a bátor, vakmerő ló módjára kijelenthetjük, hogy a fene nagy félelmében összekapaszkodott Európában minket ne nagyon várjanak. A kék-sárga vagonokból összefűzött szerelvény gördüljön, kanyarogjon csak vígan tovább, de nélkülünk! A Szerbia nevet viselő állomáson akár meg se álljon, legfeljebb csak lassítson egy kicsit a vonat! Felszálló utas itt nem akad. 

Egyébként pontosan tudjuk mi azt is, hogy az EU nem egy makkegészséges, életképes országóriás. Csak egy érdekszövetségen alapuló kényszerű tákolmány. Maga is többféle halálos kórral küszködik. És van olyan cifra, mint amilyen akkor volt a Bozsik kocsija, amikor éppen kipingálták a tyúkok.  Felemás gazdasági fejlettségű tagországok alkotják, amely egyenlőtlenség miatt az igavonó hálátlan szerepét betölteni kényszerülő tehetősebbeknek folyton-folyvást gyámolítaniuk szükséges a rendre lemaradókat. A sok gyengélkedő végnélküli pénzügyi infúziózására pedig nemhogy a Vatikán összes vagyona nem lenne elégséges, de tán még az Isten pénzverdéje is kevésnek bizonyulna. (Ha Jézus megint a földön járna, már nem azt kérné tőle a mérhetetlenül elanyagiasodott, végidejét élő, megváltásra váró világ, hogy a kenyeret meg a halat sokasítsa meg, hanem azt, hogy kizárólag csak a pénzt szaporítsa.)
És persze még az sem kizárt, hogy mire Szerbia a csatlakozáshoz elkészül meg felkészül, addigra az EU meg teljesen kikészül. 

Ha a gaz európaiak továbbra is olyan kitartóan kötik a szerb(iai) ebet az EU-s karóhoz, ahogyan azt eddig művelték, akkor bizonyára majd mi is igazítunk egy cseppet a messzeföldön híres szláv taktikán. Mi leszünk majd a javaslattevők, az egyesült európai tagállamok pedig legyenek a parancs végrehajtói. Ha valóban teljes szívvel-lélekkel óhajtják a velünk való társulást, akkor csatlakozzanak azok a mi Szerbiánkhoz! Ne pedig tőlünk várják el a hajbókolást! Mit változtatna az a lényegen? Egy kínai közmondás szerint: akár a tojást a kőhöz, akár a követ a tojáshoz... 

Ezen aprócska hadicsel után döcöghetne minden tovább a már előre kijelölt kerékvágásban. Csupán minimális fazonigazításra lenne szükség: az EU-t jelképező ötágú sárga csillagokat át kéne festenünk vörösre. És máris igaz lenne, hitelesen hangozhatna a felcsendülő ének, amely arról regél, hogy ki merészeli azt hazudni, hogy Szerbia egy kicsinyke kis ország. (Ha csak egyetlen fokkal is szavahihetőbbekké válhatnánk általa, már amiatt is megérné.)

Európai Unióval, vagy közös Európa-ház nélkül, tulajdonképpen ebenguba. Ez az ország még csak ezután fog összeomlani. Még egy ideig (el)tart a zuhanásunk, a mélyrepülésünk. Még nem koppant a fenekünk a válság fenekén. Ha pedig a politikusi élcsapatunk nem fogja fel idejekorán, hogy mi minden forog kockán, hanem vakon követi az államelnök által kihirdetett intézményes hátraarcot, legfeljebb majd lesz rá legalább két évtizedünk, hogy elsiratgassuk az elszalasztott alkalmat. Mert az már most nyilvánvaló: aki kimarad, az lemarad. Ez az ára a különutasságnak.

Szabó Angéla

2012. október 15., hétfő

A "vajdasági" magyarokat meg sem említi


Ahhoz, hogy egy ország az Európai Unió tagja legyen, teljesítenie kell az Európai Tanács 1993. júniusi, koppenhágai ülésén csatlakozási kritériumként megfogalmazott feltételeknek, amelyek közül az első a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása, az emberi és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása valamint védelme”.  
 
            Jelen vannak-e és ha igen, milyen mértékben a nemzeti kisebbségi jogok Szerbia európai integrációs folyamatában? 

Általános megfogalmazások

            Az Európai Bizottság (EB) a Szerbiáról szóló legújabb jelentése, amelyet október 10-én Brüsszelben hoztak nyilvánosságra [SEC (2012), 333], az emberi jogok és a kisebbségek védelme című (2.2.) fejezetben a következőket írja Szerbiáról: 
 
            – Elkészült a kisebbségek védelmének átfogó jogi kerete, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezménnyel összhangban, amelynek Szerbia aláírója, és ezt általában tiszteletben tartják. A kormány emberi és kisebbségi jogi hivatala 2012 augusztusában alakult meg, átvéve azokat a funkciókat, amelyeket előzően az Emberi és Kisebbségügyi, Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium szolgálata végzett. Bevezették a nemzeti tanácsok rendszeres pénzügyi jelentéstevését az Emberi- és Kisebbségügyi Hivatalnak. A lakosság 2011. évi összeírása tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek ösztönözték a kisebbségek részvételét, mint például a kérdőív kilenc nyelvre való lefordítása és a kisebbségi nyelveket beszélő összeírók részvétele. Szükséges azonban a törvény alkalmazásának fejlesztése. A Köztársasági Kisebbségügyi Tanács továbbra sem tevékeny. A bosnyák nemzeti tanács még mindig nem alakult meg. A független szerb testületeknek a nemzeti tanácsok választási kereteire tett ajánlásait még nem alkalmazták. A törvények léteznek, de azok alkalmazása a gyakorlatban továbbra sem egyenletes Szerbiai egész területén. Általában, Vajdaság fejlettebb, míg Szerbiai déli és délnyugati része lemarad, részben a rendelkezésre álló pénzeszközök hiánya miatt. A központi és a helyi szint közötti koordinációt pótlólag fejleszteni kell, valamint a kisebbségi jogok jogi keretére vonatkozó tájékoztatást, a nemzeti kisebbségeknek a bevonásával. További fejlesztést igényel a nemzeti kisebbségi nyelvű tájékoztatás, beleértve a hiányzó tankönyvek biztosítását.  
 
            A Vajdasági nemzetek közötti viszonyok továbbra is jók. 2012-ben tartományi képviselőházi választásokat tartottak. Nemzetek közötti incidensek csak szórványosan jelentkeztek. A tartományi hivatalos személyek és a rendőrség reagálásai ezekre az incidensekre megfelelőek voltak, de a jogi eljárást javítani kell, mivel az ügyészség ezeket továbbra is szabálysértésként és nem bűncselekményként kezeli. A Tartományi Ombudsman 2011. évi jelentése szerint az 1237 panasz közül 65 vonatkozott a kisebbségi kérdésekre (5,25%). Vajdaság önálló eszközeiről szóló törvénynek a meghozatalára, amelyet az alkotmány megkövetel, még mindig nem került sor. Az Alkotmánybíróság 2012 júliusában alkotmányellenesnek minősítette Vajdaság hatásköreinek meghatározásáról szóló törvény egyes rendelkezéseit – olvasható az EB a Szerbiáról szóló jelentésének 22. oldalán. 
 
            Az EB jelentés még egy helyen – a 4. A tagsági kötelezettségek vállalására való felkészültség 4.23 Igazságszolgáltatás és alapvető jogok alfejezetében, a 72. oldalon – foglalkozik a kisebbségi jogokkal, ahol a következő bekezdés áll:

            –  Korlátozott előrelépés történt a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és a kulturális jogok területén. A törvényhozási keretet létrehozták és általában tiszteletben tartják. Pozitív intézkedéseket tettek a kisebbségek helyzetének javítására, ideértve a romákat is. További törekvésekre van azonban szükség a jogszabályok hatékony alkalmazására és a hiányosságok elhárítására Szerbiai egész területén. A romák, menekültek és az elköltöztetettek továbbra is súlyos helyzetben vannak. Az erőszakos kiköltöztetések alkalmával jobban kell törekedni a nemzetközi mércék betartására – javasolja az EB jelentése.    

                                      Kit képviselnek?

            Az Európai Bizottság 96 oldal terjedelmű dokumentumában a számítógépes keresőprogram a magyarok kifejezést egyetlen alkalommal sem találta meg. Ez azt jelenti, hogy a vajdasági magyar közösségről az EB legújabb jelentésben még csak említés sem történik. 

            Nyolc vajdasági magyar civil szervezet és négy politikai párt Újvidéken, 2011. április 7-én, megvitatta Szerbia Európai Uniós csatlakozásának nemzeti kisebbségi vonatkozású kérdéseit és hét pontban fogalmazták meg azokat a magyarságot érintő kérdéseket, amelyeket mindenképpen meg kellene válaszolni még az ország integrációja előtt. (A tanácskozáson a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ képviselője nem jelent meg.) A részvevők felkérték a magyar képviselőket, hogy közvetítsék álláspontjaikat Brüsszel irányába. Egyúttal figyelmeztettek arra is, hogy – amennyiben a felvetett kérdéseknek a megoldására nem kerül sor – tekintetbe véve az eddigi (romániai és Szlovákiai kedvezőtlen) tapasztalatokat is, a csatlakozás után az Európai Unió ezeket már belpolitikai ügyként kezeli, vagyis tovább nem foglalkozik ezekkel. 

            Ez után (2011. április 26-án – ugyancsak Újvidéken – a pártok és a civil szervezetek tanácskozást tartottak, amelyen Varga László, a VMSZ képviselője, a szerb parlament integrációs bizottságának akkor elnöke (most alelnöke) is részt vett. Varga olyan véleményt is hangoztatott, hogy túlzott a várakozás, mely a kisebbségi kérdések rendezését várja a csatlakozástól”, és hogy Szerbia európai uniós csatlakozását nem igazán lehet függővé tenni attól, hogy az országban miként érvényesülnek a kisebbségi jogok”.
 
             Nem kell tehát csodálkozni, hogy az EB legújabb jelentésében a vajdasági magyar közösség megoldásra váró problémáiról egy szó nem esik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a VMSZ képviselői a szerb parlamentben nem a vajdasági magyarok érdekeit képviselik Szerbia és az EU felé, hanem Szerbiai érdekeit a vajdasági magyarok és az EU irányába. Tisztában vannak-e a közösség iránti felelősségükkel? 
 
Bozóki Antal
Újvidék, 2012. október 14.

Kapcsolódó szövegek: 

1. Izveštaj o napretku Srbije za 2012. godinu, SEC (2012) 333, Brisel, 10. 10. 2012.:
http://www.seio.gov.rs/upload/documents/eu_dokumenta/godisnji_izvestaji_ek_o_napretku/izvestaj_napretku_2012.pdf

2. Bozóki Antal: Ki mond/nem mond igazat?, Újvidék, 2012. október 13.: http://bozokiantal.blogspot.com/

3. Magyar szervezetek Szerbiai EU-csatlakozásáról:
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/11543/Szerbia-EU-s-csatlakozasanak-a-helyi-magyar-szervezetek-al, 
 
2011. április 7. [16:48]; Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, IX. évf. 80. szám, 
2011. április 8.; http://www.mpsz.net/, 2011. április 09. szombat, 18:19 és Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. április 26.

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin