Margit Zoltán: 2012. 06. 03. - 2012. 06. 10.

2012. június 8., péntek

EMI - нет, мои дорогие друзья!


Elüldözve, de nem meghiúsítva: 
Szegeden lesz idén a Délvidéki EMI-tábor

Szülőföldünkről folyamatossan üldöznek bennünket...

Mint a sajtóhírekből is tudható, az EMI-tábor magyarkanizsai társszervezője, a Rákóczi Szövetség a rá nehezedő politikai nyomás és súlyos hatósági fenyegetések miatt idén nem vállalta a közreműködést, ezt követően pedig a magyarkanizsai önkormányzat megvonta tőlünk a helyszínt. Természetesen rögtön új táborhely után néztünk, de hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, a tiltó döntést nem Magyarkanizsán hozták meg, a janicsár-mentalitású magyar politikusréteg asszisztálásával megfélemlített Délvidéken másutt sincs az EMI-tábornak helye.
Hét év után ezt is megértük, hogy a mindeddig többezer fiatalnak tartalmas kikapcsolódást nyújtó és nemzeti értékeket közvetítő, mindemellett példás rendben lezajló rendezvényünket gyakorlatilag betiltották, száműzték a Délvidékről. Történt mindez akkor, amikor Szerbia deklarációk szintjén napról napra hitet tesz európai elkötelezettsége mellett, s amikor a névleg magyar helyi politikusgárda a magyarság érdekvédelmének jelszavával gyűjti a szavazatokat, hogy aztán áruba bocsássa és cserbenhagyja őket. S történt akkor, amikor már csak alig egy hónap van a táborig, és a program is rajtra kész. Kényszerhelyzetbe kerültünk.

E kritikus helyzetben szegedi barátaink siettek segítségünkre és ajánlották fel, hogy befogadják az elüldözött EMI-tábort. Amely így marad a haza déli részében, csak épp a határ innenső oldalán. Tudjuk, hogy ez vészmegoldás. Tisztában vagyunk vele, hogy a délvidéki EMI-tábornak az elcsatolt országrészben van a helye és rendeltetése. De a likvidátorok akkor érik el céljukat, ha nem csak száműzik, de meg is hiúsítják a tábort.

Üzenjük: nem fog sikerülni! A magyarkanizsaihoz lehető legközelebbi, mindenki számára könnyen megközelíthető, méltó helyszínt találtunk, ahol átmeneti otthonra lelhet idén a tábor: a szegedi Rendezvényház - leendő Délvidék Ház - nagy kertjében kényelmesen elférnek a sátrazók és a koncertszínpad, az épület pedig helyet biztosít az előadásoknak. Így ugyanazon időpontban, változatlan programmal és természetesen változatlan jegyárakkal fogadhatjuk a délvidéki táborozni vágyókat, akik számára buszjáratokat is szervezünk. Természetesen ugyanígy számítunk a Haza más tájairól érkezőkre is, elvégre rendezvényünk mindig is összmagyar esemény volt. Kovácsoljunk erényt a szükségből: legyen idén az EMI-tábor a délvidékiek és anyaországiak találkozóhelye, szolidaritásának kifejeződése!

Jövőre pedig visszatérünk! 
 az EMI-tábor szervezői

Nyílt levél 
a magyarkanizsai Rákóczi Szövetség, 
a Vajdasági Magyar Szövetség 
és Magyarkanizsa Község Önkormányzata 
részére

Tisztelt Hölgyeim/Uraim! (Elvtársnők és Elvtársak!)*

Levelünkkel szeretnénk kísérletet tenni arra, hogy felébresszünk lelkiismeretükben némi bűntudatot és szembesítsük Önöket azzal a meghunyászkodó magatartással, amit képviselnek. Szinte még meg sem száradt a tinta a megszerzett képviselői mandátumuk igazolásán, máris sikerült több ezer délvidéki magyar számára káros döntést hozniuk. Nevezetesen, a hetedik délvidéki EMI-tábor ellehetetlenítéséről és kiűzéséről van szó.
Kávai Szabolcs, a Rákóczi Szövetség vezetője és a VMSZ tartományi egyéni jelöltje alig kéthete került be a tartományi képviselőházba, és első lépésként azzal ,,hálálta meg”  a rá leadott szavazatokat, hogy kihátrált az esemény szervezése mögül, azzal a mondvacsinált indokkal, miszerint ,,a szélsőjobb és a szélsőbal támadásai felerősödtek”. A Rákóczi Szövetség és az őket vezénylő VMSZ azonban nem indokolta meg, hogy miben is nyilvánúlt meg a nyomásgyakorlás. És láss csodát, a szervezet álláspontjának közzétételét követően Magyarkanizsa Község Önkormányzata sem késlekedett mosni kezeit, és megvonta az EMI-tábor területhasználati jogát.

Hölgyeim és Uraim, nem a szerb állam vagy a belügyi szervek tiltották be a családias hangulatú zenés-kulturális eseményt, hanem Önök tettek szándékosan keresztbe. Nyilván, a VMSZ vezérkarának utasítása alapján egyetlen önkormányzat sem adhatott engedélyt a háromnapos eseménynek, ezért az Egyesült Magyar Ifjúság kényszerből úgy döntött, hogy Szegeden szervezi meg a ,,délvidéki” EMI-tábort.

És minek köszönhető az Önök lépése? A válasz is igen egyszerű. A céljuk beszüntetni és elnyomni mindent, ami ellenkezik a VMSZ lagymatag politikájával, illetve lehetőséget biztosít a hibáikkal való szembesítésre. Márpedig, az EMI-tábor a nemzeti érzelmű délvidéki magyarok találkozóhelye, ahol itt-ott elhangzottak kritikák is az Önök számlájára. Ahelyett, hogy ebből tanulnának, inkább a már ,,jól bevált” kommunista módszereikhez nyúlnak. Nem csodálkozunk.
Eközben, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) meg sem mer, valójában, nem is akar nyilatkozni, habár a délvidéki EMI-tábor az MNT kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvénye, amelyre külön figyelmet és gondott kellene fordítson. Persze, a rendezvényből sem az MNT-nek, sem a VMSZ-nek nem lenne haszna, ,,csupán” annak a több ezer délvidéki magyarnak, aki minden évben várja ezt a három napot.

Sajnálom, hogy rövidlátásuk semmit sem változott. Az utóbbi négy évben hiába gyűrtek maguk alá intézményeket és médiumokat, szavazóik közel egyötödét így is elvesztették. Ezért kérem Önöket, hogy álnemzetieskedés és nem létező eredmények fitoktatása helyett próbáljanak meg az átlag délvidéki magyar polgárok fejével is gondolkodni, legalább ilyenkor.

Tisztelettel,

László Bálint, az MRM elnöke
és
Horváth Dániel, az MRM magyarkanizsai önkormányzati képviselője

Szabadka-Magyarkanizsa, 2012. június 8

*A helyes megszólítás - Margit Zoltán megjegyzése

2012. június 7., csütörtök

A szégyenhatáron már nincs miben reménykedni


Szégyenhatár


Töprengés a sorsukra hagyott temerini fiúk esete kapcsán

A magyar nemzeti összefogás napja ÉS MÁRIÁS ISTVÁN ÜNNEPNAPJA (A BÖRTÖNBEN TÖLTI A 30. SZÜLETÉSNAPJÁT) kiváló alkalom volt arra, hogy eltöprengjek rajta: a nyolc évvel ezelőtt – furcsán titokzatos módon – börtönbe juttatott temerini fiúk ugyan miféle felemelő  és szívet-lelket melengető ünnepfoszlányokat érezhettek ebből az újabb kori, határokon átívelő június 3-ai patinás emléknapunkból? A hőn áhított és fennen hangoztatott nemzeti összefogásból, az együvé tartozásból, a kölcsönös segítségnyújtásból… Van egy olyan sanda gyanúm, hogy csak vajmi keveset. Sőt: akár azt is meg merem kockáztatni, hogy ha mostanság rabul ejti őket valamilyen különös érzés, ha elhatalmasodik rajtuk valamiféle emóció, az nyilván jobbára csak idegszaggató meg torokszorító, s aligha szolgálhat lélekbalzsamul a várakozásban meg a reménytelenségben megfáradt öt magyar fiatalember számára. Mert nemzeti összetartozás (meg annak a napja) ide, meg nemzeti összetartozás oda, a tényszerű keserű valóság mégiscsak az, hogy hiába múlt el nyolc kínkeserves esztendő a letartóztatásuk óta, ők ma is ugyanúgy börtönlakónak számítanak. Ez a szépen csengő magyar összefogás -- valami miatt – csak nem tudta (vagy nem is akarta?) kimenekíteni őket a rabságból. A „Mi, magyarok tartsunk szét!”-féle nemzeti vonás, ősidők óta cipelt terhes átok – egészen biztosan ez is egyfajta karakterbeli hungarikum – előbb-utóbb rajtunk is kiütközött. A jellegzetes és tagadhatatlan magyar tulajdonság, a kezdeti szalmaláng-lelkesedés ellobbanása után, közöttünk is felütötte a fejét a másságtól való rettegés, és a megbonthatatlannak látszott sorainkba beférkőzött a kétkedés, az acsarkodás, a gáncsoskodás, a bizalmatlanság.


Az öt temerini fiúról szóló traktátus már a kezdet kezdetén vészjóslóan csikorgott a politikai ideológiától. A családjuknál történt látogatásom során többen is elmondták, hogy a fiatalok érdekében tett legelső lépések is már elhibázottak voltak, ezért téves, helytelen irányba vitték el az egész ügyet. Úgy vélték, hogy ha a Vajdasági Magyar Szövetség akkori vezetője másként közelít az esethez, és ha akkor határozottan melléjük áll, minden másképpen történt/történhetett volna. Ha akkor nem sajnálja azt a néhány liternyi üzemanyagot a szolgálati kocsiból, és a helyszínre siet, ha tájékozódik a történtekről még a temerini rendőrállomáson, akkor talán a végkifejlet is egészen máshogy alakul. Ehelyett éppen ő volt az, aki elsőként ítélte el a cselekedetüket, és követelte a példás megbüntetésüket. Tette ezt anélkül, hogy a későbbi valódi/igazi áldozatok verzióját is meghallgatta volna az esettel kapcsolatban.
  
A magyargyűlöletre, a kisebbségek elleni hangulatkeltésre kihegyezett, erőszakos szerb politika ekkor nem is csinált egyebet, mint kihasználta a kedvező alkalmat, és igen nagy vehemenciával szinte kisajátította magának a „szégyenteljes szerbverés” ügyét. A maga szájíze, kénye-kedve szerint gyúrta, nyújtotta, csűrte-csavarta a történetet. A Kurirban, a Gradjanski Listben szinte napi rendszerességgel szerepelt az egész délvidéki magyarságra rossz fényt vető, sötét árnyékként rávetülő téma.

A vajdasági magyar érdekvédelemről sok tanulságos dolgot el lehet mondani, csak éppen azt az egyet nem, hogy úgy állt hozzá a temerini ügyhöz, hogy ha törik, ha szakad, meg fogják védeni a saját fiataljaikat. (Lásd: a más nemzetiségűek esetében erre több példa is adódott a későbbiek folyamán! Ők aztán cseppet sem szégyellték a saját fajtájúakat, és nem volt a számukra se kellemetlen, se kényelmetlen ország-világ előtt pártfogolni és oltalmazni őket. Akkor sem, ha az ügyeik már messziről arra szaglottak, hogy sem elfedni, sem elkenni nem lehet védenceik bűnösségét. Minden áron vagy semmi áron. Alighanem ez az alapvető különbség a kétfajta, politizálós, nemzeti színezetű érdekvédelem között! Hogy melyik bizonyult hatásosabbnak, azt aligha szükséges részletezni.)

Nagyon úgy fest, hogy a vajdasági magyar politikusok valamiért kínosan ódzkodnak attól, hogy a nevüket együtt emlegessék, ne adja Isten, tán még össze is mossák a börtönben lévő magyar fiatalok nevével. Az aztán nekik végképp nem hiányzik. Ebből a kínos és hatványozottan nemzetiségi ügyből bizonyára nem lehet most politikai tőkét kovácsolni. Az esetet nem lehet politikai (potya) poénszerzésre felhasználni. Ezért inkább – a szűkös pártérdekek szabta keretek között -- ellavírozgattak egy ideig, majd pedig kifaroltak, kitolattak ki a fiúk háta mögül. Magukra, a sorsukra hagyván őket.

A bajt csak tetézte -- meg alighanem be is tetőzte -- az a tény, hogy az öt fiút még a tárgyalás megkezdése előtt „sikerült” egymás ellen fordítani és egymás ellen kijátszani. Egyértelmű és markáns érdekvédelem hiányában. Márpedig az együttesen felvállalt felelősség, a közösen elvitt balhé nyomaszó terhe könnyűszerrel megteremthette volna az összetartozás, az „egy mindenkiért és mindenki egyért” való kőkemény kiállás ménkűbiztos alapját. Ennek hiányában viszont elkerülhetetlenné vált – nem csupán az öt fiatalember, hanem az öt család között is -- a viszálykodás és a széthúzás. Ami pedig nemhogy nem tett jót, hanem egyenesen ártott a közös ügynek is, meg külön-külön valamennyiük, valamennyiünk ügyének is.  Úgy látszik, annyi is elég volt, hogy csak egy pillanatra megfeledkezzünk róla: a politika megbontja a közösségeket, szétzúzza a szövetségeket, összeveszíti az embereket és megmételyezi a barátságokat. Persze, szorosan a politika lábnyomában a másik szükséges rossz, a kettes számú sunyi, alattomos, megosztó tényező, a pénz is feltűnt a színen. Hogy ami még épségben (meg)maradt, azt is tönkretegye. Mert hogy is nézne ki az, ha nem csinál(hat)nánk valamilyen üzletet a mások nyomorúságából, ha nem húzhatnánk egy kis anyagi hasznot a mások tragédiájából?! Ebbéli tevékenységükben a temerini fiúk védelmét felvállaló és ellátó ügyvéd urak jártak az élen. Egyetlenegy jogász kivételével, egymást túllicitálva igyekeztek mielőbb átlépni azt a bizonyos szégyenhatárt. Az ő esetükben nem bújt meg a háttérben semmiféle kimondatlan elvárásrendszer. Nem volt szó se erkölcsi/morális, se pedig szakmai tisztességről. Számomra megfejthetetlen a talány: miként veszi/viszi rá őket a lelkiismeretük arra, hogy EZÉRT a munkáért nemhogy pénzt kérjenek, hanem egyáltalán pénzt elfogadjanak? Ilyesmihez azért kell arc is, meg hozzá bőrréteg is, jó vastagon.

A holisztikus szemléletmód mezsgyekaróit követve pontosan kirajzolódnak az erős körvonalak, és tulajdonképpen nincsen szükség arra, hogy belevesszünk a ma még bizonytalan kimenetelű, végtelennek látszó történetbe. A lényeg – az első naptól kezdődően -- pontosan látható: az öt temerini fiatal raboskodik. És ezen a szomorú tényen mindeddig sem az idült széthúzásról ismert vajdasági magyar politikai érdekképviselet, sem pedig a hangzatos magyar összefogás NEM VOLT KÉPES változtatni.

Nem mintha nem lenne a számunkra már eleve az is épp elég büntetés, hogy tulajdonképpen önmagunk börtöncellájába – annak is az éjsötét magánzárkájába – vagyunk valamennyien élethossziglan/életfogytiglan bezárva, a temerini fiúkkal együtt, akkor, azon a június 26-án egy kicsit bebörtönöztek minden jó érzésű vajdasági magyar embert. És a megalázó súlyos rablánc azóta is rajtu(n)k csúfoskodik.
A sóvárgott szabadulás(unk) meg egyre csak várat, egyre csak várat, egyre csak várat magára.

Szabó Angéla


Már nincs miben reménykedni!”


Ezt állítja Kiss Rudolf, a Human Rights Center munkatársa


A szenttamási Emberi Jogi Központ aktivistái miként látják most a temerini fiúk helyzetét?

Bevalljuk, hogy az utóbbi időben nem foglalkoztunk olyan sokat az öt temerini fiatal elítélt ügyével, mint ahogy tettük ezt korábban. Ennek pedig két oka is van. Az egyik az, hogy amióta megszűntek azok a támogatások, amelyek a központ munkáját segítették, és amióta úgymond a saját költségvetésünkből működtetjük a szervezetet, azóta nekünk magunknak is dolgoznunk kell, ha nem akarjuk ezt a tevékenységet végleg felszámolni. Így természetesen kevesebb idő jut az egyes esetekkel való foglalatosságra. A másik oka pedig az, hogy támadt egy kis nézeteltérés közöttünk és a fiúk szülei között, ami után úgy döntöttünk, hogy helyesebb lesz, ha kissé visszavonulunk, és egy időre inkább a háttérben maradunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem követjük a történéseket velük kapcsolatban. Most is ugyanúgy számon tartjuk őket, mint korábban. Adományokat gyűjtöttünk a számukra, többször meglátogattuk őket a börtönben, elbeszélgettünk velük, meghallgattuk a panaszaikat. Jártunk a családoknál is. Amiben csak tudtunk, segítettünk.

Véleményetek szerint maradt-e még esély a kiszabadításukra, vagy mindannyian kénytelenek lesznek letölteni a büntetésüket az utolsó napig?

Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy már nincsen semmi, amiben reménykedhetnénk. Egyetlen olyan eszköz sincs a birtokunkban, amellyel esetleg segíteni tudnánk, amivel még próbálkozhatnánk. Az egyetlen dolog, amit tehetünk – és ez most a mindent jelenti –, az az, hogy ismételten kegyelmet kérünk az öt magyar fiatal számára az újonnan megválasztott szerbiai köztársasági elnöktől. A Boris Tadić-féle amnesztia elmaradt. Máriás István és Illés Zsolt kérelmét elvetette, a másik három fiú beadványára viszont nem is reagált.

Szerintetek a vajdasági magyar politikai-érdekvédelmi szervezetek az eset súlyának megfelelő módon képviselik-e a temerini fiúk ügyét?

A bűncselekmény ügyében villámgyors döntés született, ami enyhén szólva is szokatlan a hazai igazságszolgáltatásban. De tudjuk azt, hogy jogerős ítélet született. Hogy igazságos-e, arról sokat lehetne beszélni. Tehát itt már túl sok kihasználatlan lehetőségünk nem maradt. Azt is megfigyelhettük, hogy a vajdasági magyar pártok eltérő módon viszonyultak az esethez. Nem egy emberként, nem azonos határozottsággal álltak az ügy mellé. Úgy látszott, hogy mindvégig leginkább a saját pártérdekeiket helyezték előtérbe, és nem az volt az elsődleges, hogy mi fordítható az ügy hasznára és mi nem. Néha megérte támogatniuk a börtönben levőket, néha meg nem. És ez kezdettől fogva ilyen felemás módon zajlott. Emlékszem arra, hogy amikor a kegyelmi kérvényt megfogalmaztuk, akkor a politikai pártokkal és a civil szervezetekkel karöltve támogató aláírásokat gyűjtöttünk. Harmincnégy vagy harmincöt szervezet vett ebben részt. Hogy ezáltal is nyomatékosítsuk. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy vezető politikusaink közül jó néhányan már azt sem voltak hajlandóak aláírni, nemhogy a későbbiekben támogatták volna a szabadságvesztésre ítélt fiúkat.

Számomra éppen ez a jellegzetes, ez a kimondottan magyaros széthúzás a legdöbbenetesebb.

Ez valóban nagy baj. A magyar pártok sem sorakoztak fel egységesen az elítélt magyar fiatalok mögé, ugyanakkor az ő soraikban is széthúzás volt tapasztalható. Feladták a közös ügyet, amely összeköti, összekapcsolja őket, és feladták annak egységes képviseletét is. Pedig közös fellépéssel többet elérhetünk, mint ha külön-külön vívjuk meg a magunk csatáit. Ez a szakadás egészen biztosan nem használt a temerini fiúk ügyének. Ki kellett volna tartaniuk egymás mellett a végsőkig.

 Szabó Angéla



2012. június 5., kedd

Szamarat egy lóért!?


A csókai teremtéspusztulás hetedik folytatása:


Ez demokrácijó? 
Ló sem tudja?! Hát még a szamár!?


Csókán, ha más nincs is, cirkusz akad bőven! Sokat nem kell tépelődni rajta a nehéz bánáti rétiföld ontja magából, no nem a kőkorszaki leleteket, hanem a csicsókai történeteket. Csicsókán minden más, kicsit olyan görög városállamszerű, zárt berendezkedésű írányítás mód, ahol a szokás jog az úr az irott törvény az itt nem olvasandó! Úgy démokritikusan a kisebbség dönt a többség felett, no nem a nemzeti kisebbségről lévén szó, ott még sokáig nem is fogunk tartani,  viszont fizetjük a hűségadót úgy vastagon, de jurevéget ért az önkormányzatiság nyújtotta autonómiánk és végérvényesen eltűnt az utolsó bánáti magyar önkormányzat...

A baj akkor keletkezik, ha az atyókfia más államokbélinek próbálja eligazitani a világszemléletét...így történt, akkor is, amikor kitört a választási nyavalya a rosszseb gondolta, hogy ez hónapokig tartó vajúdásig fajul. 


Felmerült a probléma, hogyan kell választani Csicsókán?! 


Első lépés, végy egy hivatalboli lapot és heteken keresztül találgasd mi van ott leírva, ezt követően hetekig rágódjál rajta, mint, -ha te találtad volna fel a spanyol viaszt, a langyos vizet, no meg a kereket! Rátót az Csicsókához képest lófütty...E alapok elsajátítása után fogd a törzsed röffentsd össze és jó tűzeld fel az ellenséges törzsekre, minden belefér a cél érdekében, az eszköz, haj az eszköz, most élelmiszer és higiéniai csomag, egy csepetnyi zaklatás, egy csipetnyi megfélemlítés és kész a termék: -az öntudatos csicsókai szavazóbázis és egy mobil telefon az a fényképezős fajta sok-sok megapikszellel! 

-Ezidáig rendben vagyunk? 
-Kérdés van? 
-Mobil telefon?! Igen mobil telefon, mert azzal kell lefényképezni a csicsókai öntudatos szavazó hűségnyílatkozatát az urnák mögül, no azért haladunk itt a korral, van itt internet is, no! 
-Kórház? 
-Kérem, tisztelt hölgyeim es uraim, mondá a kormánynak feje: az Zentán van! Ne keverjük a szezont a fazonnal, mert így is van keveredés es kavarodás!


A hűséges szolgákat építsd be az ellenség táborába és kövesd annak minden lépését, szól a doktrína, nos a magyar sátortábor harmadszor bukott bele ugyanabba a cselbe, ez már a mély ostobaság jele, no de együgyűkkel csatát veszíteni lehet, nem nyerni, a takarítónő az a takarításért felelős és ne tessék összetéveszteni a politikai szakértővel még annak ellenében sem, hogy minden hír ismerője és hordozója...


A vörös gyorstalpaló iskolában a nagy elvnek társai idejekorán megtanulták, hogy addig kell választani, amíg saját magukat újra meg nem választják! 


Jó a kérdés: -Minek a választás?


Május hatodika, május huszadika és június harmadika..., -kicsit fanyar humor, de a Szentháromság napján tették fel az utolsó kenetet e választási bohózattal a magyar tartományi egyéni jelölt homlokára, precízen kidolgozott stratégia volt Csóka templombúcsújának napján a "harmadik körben" megcsúsztatni a győztes magyar jelöltet az első és második körben?


Igen, az volt! A magyartalanítási akció fő célpontja volt e cselekedet, ha kell tűzzel vassal irtsd a magyart, no meg szavazattal, mert az alkotmány szavatolja a demokratikus választás jogát csak nem mindenkinek, mert Szerbiában szerbek élnek és polgárok...! 
E folyamatra ideje korán felhívtuk a figyelmet, e választási bohózatnak a demokráciához semmi köze, akkor süket fülekre találtunk, ma lészen eredménye!


A tiszaszentmiklósi négyes számú választási hely a kritikus pont, amely a csókai magyarság "Bermuda" háromszöge lett, hogyan? 


Május huszadikán a "demokraták" tartalékolták e választási helyet, a ne adj teremtő a magyar jelölt nyertesen lép elő, ami meg is történt, csekély négy szavazattal! A választási bizottság elnöke a "regnáló" - "demokrata" polgármester fia, nem tölti ki megfelelően a jegyzőkönyvet és éppen ott téved, amikor nem tünteti fel, hogy melyik jelölt mennyi voksot kapott...(sicc) A "demokraták" óvást nyújtottak be saját emberük mulasztása ellen és elfogadta a bíróság óvásukat...(sicc) A tiszaszentmiklósi négyes választóhelyen a magyar jelöltnek esélye sem volt, hogy nyerjen, mert az a körzet többségében szerbek lakta része Tiszaszentmiklósnak (sicc)! A szentháromság napján egyértelmű volt a bukás, a legjobb lett volna, ha a magyar jelölt bojkottálta volna a választás harmadik körét és nemzetközi védelmet kér, ahelyett, hogy "legalizálta" a választási cirkuszt és belebukott a bohózatba!


A történetnek itt nincs vége, mert a győzelem ittas "demokraták" hibába esnek és eltévesztik a győztes jegyzőkönyvet...Kettőszáz hatvan szavazó polgárt idegen segédlettel való voksolással tüntetnek fel túlbuzgóságukba, ahelyett, hogy az összes szavazó polgárként tüntetik fel a voksolók számát...durr defekt! Idegen segédlettel a gyengén látók-vakok és a magatehetetlen emberek voksolhatnak akiktől nincs megvonva a cselekvő képesség! A "demokraták" ahelyett, hogy a választási törvény szellemében visszamentek volna a négyes számú választóhelyre és javítást eszközölnek a jegyzőkönyvben, a csókai központi választási bizottság előtt végezik el a jegyzőkönyv javítását, amely törvényszegés! Igen, jól látja kedves olvasó, a magyar jelölt óvást fog beadni a  "mocskos választásra" , esélye sincs arra, hogy megnyerje, mert most a bíróság jelentéktelen, a választási eredményekre nem kiható apró formai vétséget fog meghatározni...


A szűk látókör az kijár mindenkinek, öregapám tiszaszentmiklósi révén soha nem tudta lenyelni mi történt falujában, nézte a marhaszállító vagonokat, hogy kit és mit hoztak Tito elvének társai... és németeket toloncoltak el innen, betelepítve azok ingatlanába a jövevény "telepeseket"...akik a mai napig úgy viselkednek mint a kakukk madár...Ma élne újra elmondaná nekem, édes pici unokám, sohase cseréld le a lovad szamárra, hidd el nem éri meg! Ma megértettem mit is mondott nekem! 


E választások sem a népről és annak érdekének képviseletéről szólt, hanem a demokratikus marhaszállító vagonokról, ahol szamarat adtak egy lóért!


Mi az újabb tanulsága a történetnek Jézus szavait idézve?


"Íme a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited;  te azért, ha majd megtérsz, erősítsd a te atyádfiaid."


(Mt 26,31-35. Mk 14,26-31. Jn 13,36-38.)


Számunkra tragikus kimenetelűvé vált e szégyenteljes választás, elveszítettük barátunkat, harcostársunkat, aki bizakodóan bátorított bennünket, kiállt mellettünk és nem tudta lenyelni, hogy bátyját Padén szégyenérzet nélkül lefasiztázták, azok akik partizánbőrbe bújva fasiszta ideológiát képviselnek és a "demokrácia" szekértolói!


Nyugodj békében!


Gubacskó Rózsika 
1959-2012

MARGIT Zoltán


Szálló- ige és szólás gyártásba fogtam:

Meghúzták, mint Csicsókán a választásokat.

Egy hónapig tart, mint Csicsókán a választás.

Csicsókára megérkezett a demokrácia, álljunk félre hadd menjen tovább...

Csicsókai állatkertben az Anti- lop a többi meg választ.

Megtetszett neki, mint csicsókaiaknak a választás.

Beindult, mint Csicsókán a választó- ipar.

Úgy számol, mint Csicsókán a szavazatokat.



*A de jure, vagy de iure latin eredetű kifejezés, melynek jelentése: jogilag, jogi értelemben, törvény szerint.

2012. június 4., hétfő

Gyűrűt készíttetek...




Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból,- dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.
Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság a komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!
Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak isten lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És némaságunk mintha zengene!
Eszembe jutnak elnyomóink itt.
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.
Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

Reményik  Sándor
1920. Június 8.


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin