Illés Zsolt ismét szabad ember - temerini fiú

Illés Zsolt ismét szabad ember. 

A 13 évre elítélt negyedik „temerini fiút” március 8-án engedték ki a börtönből.

– Milyen érzés – majd 12 év után – újra szabadon sétálni az utcán?

– Furcsa ez a szabadság, még szokatlan, hogy oda mehetek, ahová akarok. Rám köszönnek, megszólítanak, én meg csak nézek, mert ha ismerős is egy-egy arc, a nevekre már alig emlékszem.

– Hogy múlt el az utolsó bent töltött nap? Tudtál-e aludni azon az éjjelen?

– Úgy telt, mint a többi, beszélgettünk, társasjátékoztunk, az éjszakát átaludtam. Másnap reggel fél 9 tájban szólt a kapunál dolgozó rabtársam, hogy pakoljam össze a holmimat és utána jelentkezzek az irodában az elbocsátó céduláért. Mindenem, amim van, 2 táskába belefért. Kint már várt rám a bátyám.

– A bezártság elviselésén túl, mi volt nagyon nehéz?

– Kezdetben a fizikai, aztán pedig a lelki bántalmazás. A pszichikai tortúra, a gúnyolódás, a sértegetés, számtalanszor a fejemhez vágták, hogy nem 13 évet kellett volna kapnom, hanem 40 év büntetést. Az ilyesmi sokszor jobban fájt, mint a verés. De az is elkedvetlenített, hogy nem volt munka folyamatosan, pedig kitanultam az asztalos mesterséget és egy bádogos műhelyben is dolgoztam.

– Az igaz volt, hogy benneteket már a legelső pillanatban azzal fogadtak, hogy itt jönnek azok a temerini magyarok, akik megöltek egy szerbet?

– Igaz volt. Rögtön a bejáratnál letérdeltettek bennünket sorban, a folyosón, ott térdeltünk másfél órán át, és amikor elment mellettünk valamelyik őr, belénk vágott vagy adott egy pofont. Később egy másik folyosón falhoz állítottak bennünket. Az egyik őr verni kezdett, a másik meg rugdalni. Aztán az egyik a hátamat meg a fejemet ütötte a gumibottal, s amikor látták, hogy még mindig talpon vagyok, akkor a másik kirúgta alólam a lábamat. Mikor már a földön feküdtem, kaptam még egy rúgást és azt mondta az őr, hogy itt ilyen a fogadtatás. Aztán 4 napot töltöttem egy magánzárkában. Csak ágy meg vécé volt bent. A harmadik napon elvezettek kihallgatásra. Az arcom csúnyán feldagadt s a felügyelő megkérdezte, hogy mi történt velem. Mivel ugyanaz a börtönőr kísért el, aki részt vett a verésben is, és a kihallgatáskor is ott volt a szobában, azt feleltem, hogy elcsúsztam. Erre ő is lekevert néhány pofont, és amikor az őr visszavezetett a cellámba, párszor beleverte a fejemet az ajtóba.

– Kerültél-e életveszélybe a börtönben töltött évek alatt?

– Két ilyen eset volt. Egy megfázás szövődményeként 20 kilót lefogytam és úgy legyengült a szervezetem, hogy nem tudtam lábra állni. Erős fájdalmaim voltak, a börtönorvos azt állapította meg, hogy sérvem van. Felvettem 40 injekciót, de az állapotom egyre csak rosszabbodott. Akkor szóltam apámnak, hogy keressen sürgősen egy ügyvédet, mert nem élem túl. Az ügyvéd kivitt egy városi rendelőbe, ahol azonnal felismerték, hogy félrekezeltek. A másik esetben késsel rám támadott az egyik rabtársam, de nem tudott megszúrni, mert egy szerb fiú a kés elé ugrott, megmentette az életemet. Olyan szempontból talán szerencsém volt, hogy a rabok általában befogadtak, inkább az őrök voltak azok, akik piszkálódtak. Amikor az első letöltött év után Újvidékről áthelyeztek a Sremska Mitrovica-i börtönbe, 25 napot töltöttem magánzárkában (ez volt a kötelező karantén), utána pedig egy olyan épületbe kerültem, ahol 700 elítéltet zsúfoltak össze. Mi 81-en voltunk a szobában. A 700 rabra 4 börtönőr jutott. Rendbontás, verekedés naponta történt, és mire az őrök felértek az emeletre, hogy rendet tegyenek, leginkább már késő volt. A sérültet gyakran pokrócban vitték el. Amikor este kikapcsolták a tévét és behajtották a szoba egyetlen szellőzőablakát, hogy fény ne szűrődjön be rajta, akkor csak azt hallottam, hogy nem messze tőlem, megint vernek, püfölnek valakit. Bottal, vassal ütötték. Amikor engem megláttak a börtönőrök, fogadást kötöttek, hogy meddig bírom ki abban a pokolban. Volt, aki csak 5 napot adott nekem, volt, aki még kevesebbet. Két és fél évet töltöttem ott…

– Mikor volt a mélypont, amikor úgy érezted, hogy már nem megy tovább?

– Apám halálakor, 2008-ban. Amikor megkaptam a táviratot, még abban reménykedtem, hogy hazaengednek a temetésére, mert kérték, hogy a halotti anyakönyvi kivonatát is juttassák el, de amint megérkezett, közölték velem, hogy mégsem mehetek haza. Ez volt a legnehezebb. Anyánk halála után amúgy is széthullott a család. Apám újranősült, fogta a 4 éves Karolina húgomat és követte a feleségét Magyarországra. Engem meg elvittek katonának, s mire leszereltem, már csak Jóska bátyám maradt… Most megint ő a támaszom. Befogadott a házba, ahol a feleségével él. Most itt vagyok náluk. A húgom is gyakran meglátogat. Ő a nevelőapjánál lakik. Jó lenne minél előbb munkát találni… És végezetül: szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek, támogattak.

Szabó Angéla

„A gyűlölet sivatagában oázis a közöny”

Vincent Wiliem Van Gogh - The potato eaters

A címben szereplő bölcseletet Domján Edit fogalmazta meg évtizedekkel ezelőtt. A közöny a legnagyobb bűnök egyike. Állapítjuk meg, nyugtázom magam is időről időre – közhelyesen, közömbösen, közönyösen. Meursault, Camus hőse is sokat tudott a lelki fakírságról, az emberi lélek elsivatagosodásáról, de a mindennapi csetléseink-botlásaink során gyakorta mi is (szó szerint) beleütközünk.

Mostanában két olyan eset is borzolta a hiperérzékenységemet, amelyek felett képtelen voltam – rezzenéstelen arccal, csak úgy egykedvűen – napirendre térni, amelyek marcangolták a lelkemet egy ideig.
Az egyik ilyen rémtörténet kétségkívül az Oroszország és Ukrajna közötti, mind jobban eldurvuló viszálykodás, háborúba hajló fegyveres konfliktus, amelyet már hónapok óta tétlenül szemlél a nagyvilág. Márpedig éppen az intő példaként szolgálható 90-es évek elvakult balkáni őrülete játszódik, kísértetiesen ismétlődik most újra a szemünk előtt.

Az ukrán parlament három héttel ezelőtt igent mondott egy újabb, sorrendben már a harmadik részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletre. Ennek nyomán pedig a mozgósításra kiszemelt l500 kárpátaljai között akár 150 helybeli magyart is – rövid időn belül – katonaruhába öltöztethetnek. Épp a napokban dicsekedett vele Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője: „Ukrajnában körülbelül egymillió férfi mozgósítható a terrorellenesnek nevezett hadműveletben való részvételre.” Állítását alaposan meg is patkolta: a katonák és a békés lakosok halálát okozó terrorizmus kelet-ukrajnai terjedése miatt van erre szükség, merthogy Oroszország jelentős csapatokat von össze az ukrán határnál. Ez pedig külső támadás veszélyét jelenti és fenyegeti az ország függetlenséget.

Azok a közpénzen politizáló honanyák és honatyák, akik a júliusi forróság közepette a képviselőház hűvösében életunt arccal üldögélve múlatták az időt, alighanem nyugodt lélekkel nyomták meg szavazáskor az igen gombot, mert sem őket magukat, sem pedig a családjukat nem riogatja a kényszerű katonáskodás réme. Az ő nevük nem fog felkerülni a hadra fogható férfiak listájára, vagy ha mégis, ismerik a módját, hogyan kell az ilyesmit „elintézni”. Kijelölnek majd helyettük halálra szánt balga tudatlanokat és rettegő, de szófogadó szerencsétleneket a közönséges nímandok mezítlábas civil seregéből. És aligha lesz majd, aki szót emeljen az érdekükben.

Bár az utóbbi időben elterjedt a hír, hogy a mozgósítás esetenként erőszakkal történik és már olyan településekről is lehet hallani, amelyekben útlezárásokkal tiltakoznak a kötéllel való verbuválás miatt, éppen a 90-es évek keserű tapasztalataiból tudjuk, hogy a félelem és a közöny még a vérzivataros vészhelyzetben is igen nagy úrnak számít. Van úgy, hogy még az élni akarásnál is hatalmasabb.

A másik egyensúlyvesztésem az úgynevezett „temerini fiúk” ügyéhez kötődik. Mert állítson róluk szent meggyőződéssel és sziklaszilárdan bárki bármit, velük szemben én cinkosan elfogult vagyok és konokul/makacsul már az is maradok. Így pedig a megaláz(tat)ásuk minden válfajára zsigerből fölszisszenek.
A legutóbbi ilyen övön aluli ütés a 15 évre elítélt Máriás Istvánt és a (még megmaradt) családját, családtagjait érte. István 10 évet már letöltött az embertelen szigorúsággal kiszabott büntetéséből, és ez idő alatt egyetlenegyszer sem kaphatott eltávozási engedélyt egyetlenegy percre sem. Még a legtragikusabb események, a családban bekövetkezett halálesetek sem jelentettek elégséges okot arra, hogy bár egy órácskára hazaengedjék. Márpedig két év alatt mindkét nagyapját elveszítette, a temetésükön azonban mégsem lehetett jelen.

Idén áprilisban ennél is rosszabb dolog történt, megbetegedett az édesapja. Amikor a temerini jószágfarmon dolgozó munkásember erős fejfájással orvoshoz került, már késő volt. Agydaganatot állapítottak meg nála, amely aztán gyorsan áttétet képezett a tüdejében és a máját is károsította. Baját csak tetézte az időközben bekövetkezett szélütés, ami miatt mozgásképtelenné vált és szüntelen ápolásra szorult. Az egyébként is súlyos cukorbeteg 53 éves családfőt 3 hónap alatt elvitte a rák.

Amikor a betegsége kezdett elhatalmasodni, a felesége írásbeli kérelemmel fordult a Sremska Mitrovica-i börtön vezetőjéhez, bízva abban, hogy 10 év után legalább egy rövid időre hazaengedik a fiukat, hogy az édesapját még egyszer, utoljára láthassa. A kérelmüket elutasították, arra viszont szóbeli ígéretet kaptak, hogy ha a legrosszabb is bekövetkezik, akkor az elítélt részt vehet az édesapja temetésén. A szertartás idejére hazaszállítják, az előírások szerinti, ilyenkor szokásos megfelelő kísérettel, az utaztatás költségét azonban a családnak kell állnia. Máriásék vállalták, hogy a rabszállítás 20 ezer dináros díját előteremtik.
Amikor a beteg családapa július 18-án, szombatra virradóra, nem sokkal éjfél után elhalálozott, úgy döntöttek, hogy a temetkezés körüli teendőket intéző temetkezési vállalkozó útra kel és a helyszínen, a mitrovicai börtönben személyesen tolmácsolja majd Máriás Istvánnak az édesapja halálhírét. Ott azonban hiába kérte, hogy csak pár percre vezessék elő a rabot, az elítélttel nem találkozhatott. Utána azt kérte, hogy akkor legalább adják át neki az üzenetet, de ezt is megtagadták. Azt tanácsolták neki, hogy menjen el az egyik postahivatalba és ott szövegezze meg táviratban a közölnivalóját. Így is történt. Csakhogy: Máriás Istvánt másnap, vasárnap délután 1 órakor eltemették, a fia részére pedig a táviratot csak hétfőn kézbesítették.

Az ebből következő obligát kérdés – hogy mindez véletlenül alakult-e így, vagy pedig akarattal, szándékosan történt – alighanem teljességgel felesleges. Ahogyan a hosszas moralizálás is arról, hogy minden teremtett lénynek csupán egyetlen édesapja van, és bizonyára mindenki szeretne részesülni abban a kegyelemben, hogy jelen lehet a szeretett személy földi búcsúzásakor, és nem csak a sírhelyét akarja majd egyszer, évek múltán a temető valamelyik szegletében felkutatni… Annak boncolgatása viszont korántsem értelmetlen, hogy az események ilyen alakítása miatt kit terhel a felelősség.

Azt hiszem, az illető esetében a közöny túlontúl halvány és erőtlen fogalom, mulasztására sokkal inkább illik a gonoszság és a kegyetlenség kifejezés.

Szabó Angéla   

Tíz év távlatából – amit a szülőknek közölni kell

Tíz év elmúlt a fiatal életükből, egy igazságtalan ítélet miatt. Ami többet soha nem jön vissza. Odavesztek a börtön falain belül. Egy kiprovokált, előre kitervezett incidens, a magyarverések ellensúlyozására. Akkortájt 2004. június 25-26-ára a választások elő napjára, a megtörtént piactéri incidens miatt, öt Temerini fiút semmi különösebb vizsgálati nyomozás alkalmazásával és bizonyításával, azonnali vizsgálati fogságba csuktak. És visszaélve az emberi jogaikkal, tortúrákkal, megverték őket a börtönbezárásuk első heteiben. Visszaéltek a nyelvtörvénnyel, de nem vizsgáltak ki semmit, bizonyíték meghamisításával, mint a vér, vizeletminta és a tanuk elmondásai, az ügyvédeik védelmét sem vették figyelembe. A forgatókönyv sajnos erről szólt, mielőbb levezetni ezt a magyar fiúk által megvert szerb illetőt levédő, koncepciós eljárást, aki az egészet kiprovokálta. Drog és alkohol hatása alatt volt, és semmire sem emlékezett. Nagy politikai hátszéllel támogatva és irányítva, egy gyors eljárással a fiúkat 61 év börtönbüntetésre ítélte az újvidéki kerületi bíróság Zdenka Stakić vezetésével.

Következtek a beadványok a jogorvoslatok sokasága, míg azok is jóváhagyták az ítéletét, amit meg sem lett volna szabad hozniuk. Mivel kitudódott, hogy korrupcióval vádolt bíró is volt a tanácsba, aki utólag le is lett zárva, de voltak itt még bírák is, akiket az akkortájt igazságügy miniszter Petrović a listára tett, hogy leváltsa. Hát ez csak már a szerbiai jogrendet minősíti. Mindent megtettek annak érdekében csakhogy végbevigyék a tervüket, hogy ezt az öt Temerini fiút drákói szigorral elítéljék gyilkossági kísérlet vádjával 61 évre. Az egészben az a kirívó, hogy csak nekik van igazuk. Persze rajtuk kívül azok a neves jogászok csoportjai, akik átnézték az adatokat semmihez sem értenek. Ők pedig viszont azt mondták hogy az egész egy nagy semmi, és hogy a fiúk tízszeresét kapták a büntetésnek. Így akarták csinálni, ez volt a parancs. Ezért sem nem akarták újra tárgyalni, mert akkor sok minden kiderült volna,... de meddig nem fog még kibújni a szög a zsákból?

A szerb újságok támadásait és becsméreléseit, hogy mekkora monstrumok ezek a fiaink nagyon keservesen viseltük, közben a házi lakcímre küldött fenyegető leveleket kaptunk, ma sem tudjuk ki küldte, kerestük az utat, hogy miként oldjuk meg ezt a sok terhet, amit a hátunkra raktak. Összeszedtük a leendő és megkaparintható adatot az esetről, közben sok ismerőst szereztünk, sokan kezdték belátni, hogy nem is épp úgy van ez, mint ahogy a bírónő és a belgrádi korrupt bíró lezárta az ügyet. Közben az öt fiút áthelyezték a szávaszentdemeteri – Sremska Mitrovica-i börtönbe, amiről a tévéből értesültek a szülők. Ez 2005 októberében volt. Elkezdődtek a nagy utazgatások, mivel 75 km-re távol voltak a fiúk, de igyekeztünk rendszeresen látogatni őket,a lehetőségeinket látva számtalan ember segített, ami mai napig nincs elfelejtve és köszönet nekik. Kezdett kibontakozni a küzdelmünk a fiúkért, mivel derült égből villámcsapásnak számított nekünk ez a súlyos börtönítélet, mivel egyszerű munkásemberek családjaikból származunk, és nem vagyunk valami magunknak való Döbrögi féle emberek. De az igazságunké mindig kiálltunk.

Az összes dokumentumot eljuttattuk szakértőkhöz, még az EU parlamenti képviselőhöz is, de a Helsinki Bizottsághoz is, Sonja Biserkohoz, panasz gyanánt az ellenünk elkövetett kitervelt ily módú kisebbségellenes atrocitásra.

A délvidéken járt tényfeltáró bizottságot vezette Doris Pack asszonnyak is elpanaszoltuk, hogy mekkora büntetéseket kaptak a fiaink, és hogy a délvidéki magyarverések elkövetői egyáltalán még nincsenek kivizsgálva sem nem megbüntetve. Rámutatva a kettős mércére, hogy igenis ez történik Szerbiában. Később Dr. Becsey Zsolt is vizsgálódott a szülőknél tett látogatásokon.

Jogvédők emberi jogi szervezetek álltak az eset mellé. 

Látták, hogy semmi nincs rendbe az ítélet szabályosságával.

Elkezdődött a Temerini fiúk dokumentumfilm készítése is, M. Szabó Imre úr kivitelezésével, lassan ahogy a filmfelvételek készültek, úgy lettek bemutatva. Ily módon ismeri meg a szélesebb nyilvánosság a fiúk tragédiáját és kálváriáját evvel a drákói ítélettel

Sok helyre fordultunk, többek között az EJK szenttamási fiataljaihoz is, akiknek segítségével Bozóki Antal ügyvéd úr kegyelmi kérvénnyel fordult a Tadić elnök úrhoz. Közben az ügyvédek a beadványok sokaságát már beadva egy sem járt sikerrel. Akkortájt amikor a kegyelmi kérvény be lett adva meghal Petrović Zoran, a sértett drog- és nyugtatok túladagolásában. Ezt újra egy sajtótámadás követte, habár ez biztosan öt évre az eset történése után volt.

Azért bevallva, nem panaszkodhatunk mivel elég jó média háttér alakult ki mellettünk úgy sajtó úgy tv jól informálta az eset pilóta lángja mindig készenlétben volt. Ezt követően sorba került a filmbemutatás is a Temerini ifjúsági otthonban ahova minden vajdasági párt vezetője eljött egyedül a VMSZ nem jelent meg és a kegyelmi kérvényhez aláírt petíciót sem írta alá. De ez csak egy magyar ügy, egy nagy probléma mellé állás lett volna.

Pedig nagyobbnál nagyobb gondokkal küzdöttünk, a sok év költekezései mind már akkor észrevehetők voltak a családok anyagi helyzetein, nehézségeiken, az érintett családokból elhalt szülők nagyszülők, családtagok, sajnálatos ezt írni, de ez az igaz, hogy sokan hiányoznak már, akiket ezek a fiúk újra nem láthatnak, és a börtönök még a temetéseikre sem engedélyezték a hazajövetelüket. Elgondolkoztató még kísérettel sem. Hol élünk valójában az egyes eseteket olvasva, halva, amik történnek, csak gondoljuk hozzá.
De mit is írnánk még, amikor a látogatásra kértem az engedélyt a bírónőtől, hogy meglátogassam a fiamat, vagy a másik szülő, akinek a bírónő azt mondta, hogy ,,minek mentek oda minden héten látogatóba, az nem hotel”. Nem szóltam semmit félve a letiltástól, amit így is ok nélkül megtett, és letiltott három alkalommal. Csak azt gondoltam mi lenne, ha pont neked a te fiadhoz kellene menni látogatóba, és én lennék a te helyedbe. De embernek tudni kell lenni.

2012 novemberében két fiút az általános amnesztia törvény alkalmazásánál Nikolić elnök kegyelemben részesített. 8,5 év után hazajöttek.

Tudomásom szerint azóta is vannak folyamatban kegyelmi beadványok, de a három fiú 2014. június 26-án kerek 10 éve a börtönletöltésen van és nem volt kint a falakon kívül. Mind minden elmúlt tíz évben az idén is egy órás békés megemlékezést tartunk a Temerini piactéren 18 órai kezdettel.

Aki úgy érzi, hogy ki kell állni egy igazságtalan ítélet ellen!

Szeretettel várjuk!

Hogy közösen kívánjunk mielőbbi!!!

SZABADSÁGOT A 3 TEMERINI FIÚNAK !

Egyben szeretnénk mindenkinek megköszönni a hozzáállását, támogatását.

Köszönjük, hogy gondolnak a fiainkra és a családokra!

Üdvözlettel a Temerini fiúk és szülei!

Horváth Tibor levele a nyilvánossághoz

A szégyenteljes évtized (Tíz esztendeje ülnek börtönben a „temerini fiúk”)

„Halálmadár kuvikolja a fekete lombban:
kórság és ragály lakását lásd a hatalomban.
Kioltja szemed világát, összetöri mércéd,
hazugsággal marja sárrá mondataid ércét.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
arcodra varázsol ráncot, nyakadra vasláncot.”
(Orbán Ottó)

Már csak néhány óra és a tizedik börtönév is lejár. Ennyi ideje annak, hogy szabadságvesztésre ítélte a „temerini fiúkat” a mélyszerb politikai hatalom által irányított igazságtalan igazságszolgáltatás. Az öt magyar nemzetiségű fiatalt egy újvidéki – államalkotó nemzet fiaihoz tartozó – kábítószer-terjesztő bántalmazása miatt 61 évnyi letöltendő büntetésre ítélték. A puszta életüket meghagyták, de emberi méltóságukban a végsőkig megalázták, ütötték-verték őket, a családjukat megbetegítették, elszegényítették, szó szerint tönkre tették. (Jelenleg épp Máriás István édesapja ül többszörös áttétes rákbetegen és szélütötten tolószékben meg Illés Zsolt testvérbátyja fekszik agyvérzéssel, elfakadt gyomorfekéllyel.) Ítélethirdetéskor, az akkor 19 éves Horváth Árpád 10 évet kapott, a 25 esztendős Szakáll Zoltán és a 29 éves Uracs József 11 és fél évet, a 26 esztendős Illés Zsolt 13 évet, a 22 éves Máriás István pedig 15 év börtönt kapott. Horváth és Szakáll 8 és fél év raboskodás után 2012 őszén amnesztiával kiszabadult, a többiek meg azóta is rács mögött élnek.


Bár az elmúlt egy évtizedben akadtak szép számban olyan emberek, akik a „temerini fiúk” ügye mellé odaálltak, akik képtelenek voltak ölbe tett kézzel nézni a szenvedést, és megkísérelték valamelyest elviselhetőbbé tenni az áldozatok számára a bentlétet, sajnos a  vajdasági magyarságnak nem volt sem kellő elszántsága, sem pedig ereje ahhoz, hogy a saját választott politikai vezetőit rábírja, rákényszerítse arra, hogy az öt fiatalt idejekorán kimenekítsék a Sremska Mitrovica-i börtönből. Hogy ezzel elejét vegyék annak a csúfságnak, amely azóta valamennyiünkkel megesett.

A végelgyengülés S.O.S. jeleit mutató délvidéki magyarság teljes megkiskorúsításáról és az itteni kisebbségi érdekképviselet árulásáról már szinte értelmetlen még beszélni is, akkor, amikor a 90-es évek délszláv fegyveres konfliktusainak háborús bűnösei (bűncselekmény hiányában) már jószerivel mind-mind hazatértek a családjukhoz. Most épp azon esztendők legellenszenvesebb figurája, Vojislav Šešelj, csomagol és készülődik hazafelé –, a 3 magyart pedig még most is rabláncon vezetgetik. De végződjék most már bárakárhogy is ez a gyalázatos történet, a kiszolgáltatott és a sorsukra hagyott „temerini fiúk” ügye a vajdasági magyarság örökös és lemoshatatlan szégyenfoltja, elfelejthetetlen kudarca és megbocsájthatatlan bűne marad.

– Tíz év után miként látod mindazt, ami akkor veletek megesett? – kérdeztem a hétvégén Szakáll Zoltántól.

– Mi egy koncepciós per áldozatai voltunk. Az esetünket elpolitizálták, amely politika aztán nem állt ki mellettünk. Ketten már szabadok vagyunk, három társunk azonban még mindig a börtönben van. Az ő ügyükkel, helyzetükkel az égvilágon senki nem foglalkozik. Mivel mi már kijutottunk, az ő számukra még nehezebbé vált a benti élet.


– Amikor az eset megtörtént, milyen ítéletre számítottatok?

– Ilyen szigorúra, 61 év börtönre, semmiképpen sem. Igazából még elzárásra sem. Ez a kegyetlen szigor mindannyiunk számára döbbenetes volt.


– Társaid szabadulása ügyében látsz-e még némi pislákoló reményt?

– Ha a vajdasági magyar politikai pártok továbbra sem tesznek semmit az érdekükben, akkor a fiúk le fogják ülni a büntetésüket az utolsó napig, én ezt így látom.


Ma (csütörtökön) este 6 órától, a gyászos eset 10. évfordulóján, a temerini piactéren megemlékezést tartanak az ügy kevéske, még megmaradt pártolói.

Szabó Angéla

Ideje volt: kiengedték az "új" temerini fiúkat

Ma értesültem a 2012. október 22-e óta súlyos etnikai jellegű bűncselekmény gyanújával előzetes letartóztatásban tartott hét délvidéki fiatal szüleitől arról az örömhírről, hogy a szabadkai börtönből mind a hét fiatalt szabadlábra helyezték, megszüntették előzetes letartóztatásukat.

Különös örömmel tölt el az, hogy az elmúlt hetekben kifejtett határozott nemzetközi fellépés (figyelemfelhívó akciók, tüntetés, közmeghallgatás az EurópaTanácsban, illetve az Európai Parlamentben, továbbá a róluk készített dokumentumfilm bemutatója Budapesten és Strasbourgban) jelentős mértékben hozzájárulhatott a fiatalok szabadulásához.

Az elmúlt hetekben valóban minden követ megmozgattunk annak érdekében, hogy szabadlábon védekezhessenek ebben a magyarellenes koncepciós perben, melynek kiváltó oka egy tavaly októberi esemény volt, minek során a magyar fiatalokra egy kocsmai verekedés során közel harminc szerb támadt, majdnem megölték őket, alig tudtak elmenekülni, és mégis ellenük indult büntetőeljárás, csak őket helyezték előzetes letartóztatásba. A támadó szerbek közül csupán 1 fő ellen indult büntetőeljárás, de ő is szabadlábon védekezik.

Különös egybeesés, hogy éppen holnap tartjuk Temerinben az Áldozatból bűnös c. dokumentumfilm - amely éppen az ő hányattatásukat, meghurcoltatásukat mutatja be -, illetve Bozóki Antal ügyvéd, az Árgus Egyesület vezetője által nemrégiben kiadott A magyar közösség Szerbiában c. könyv bemutatóját.

A fiatalok kiszabadulása miatt a rendezvény egészen más töltést kaphat így, hiszen ők is részt vehetnek ezen a rendezvényen szüleikkel, ügyvédeikkel együtt.

Nagyon remélem, hogy ebből az esetből is mindenki számára világos és egyértelmű: eredményt csak úgy lehet elérni - akár a jogvédelem, akár a nemzetpolitika területén -, ha határozott és kemény nyomás alá helyezzük a törvények és az önrendelkezési jog kikényszerítése érdekében a szerb hatóságokat. Meg nem erősített hírek szerint az előzetes megszüntetéséhez a szerb hatóságok "fentről kaptak jelzést".

A fiatalok esetéről Tomiszlav Nikolics szerb elnök közvetlen, illetve a korábbi szerb elnök Borisz Tadics is részletes tájékoztatást kapott tőlem.

Köszönet és elismerés a nehéz helyzetben kitartó szülőknek, a védőknek, illetve minden jóakaratú embernek, aki ennek az akciónak a sikerét előmozdította, melynek a végcélja, hogy a fiatalok a súlyos vádak alól visszavonhatatlanul mentesüljenek.

Meggyőződésem szerint ezt a hírt úgy is lehet értékelni, hogy Szerbia jelét mutatta annak, miszerint hajlandó és kész érdemi lépéseket a magyar közösség sorsának rendezése érdekében.

2013, november 28

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

A film előzetese itt érhető el:

Szabadon engedték az "új temerini fiúkat"

Ma 14:00 órakor szabadon engedték az "új temerini fiúk" néven elhíresült hét fiatalembert, akiket egy temerini incidens után zártak előzetes fogságba, ahol már egy éve raboskodtak. Annak ellenére, hogy ők riasztották a helyszínre a rendőrséget, miután sörös üvegekkel és láncokkal bántalmazták őket.

Az egy éve fogságban tartott fiatalok között voltak olyanok is, akik a helyszínen sem tartózkodtak a verekedés idején.

A fiúk közül van aki már haza érkezett családjához és van akiért még most indultak el szülei/ismerősei Szabadkára, ahová az újvidéki börtönből szállították át őket néhány hónappal ezelőtt.

A raboskodó fiatalok ellen alkalmazott jogtalanságok ellen több délvidéki és anyaországi párt és civil szervezet is felemelte a hangját. Az esetüket nemrégiben Strasbourgban és Brüsszelben is ismertették az Európai Unió képviselőivel. A fiatalok törvénytelen fogva tartásáról készült, Áldozatból bűnös címet viselő dokumentum filmet pedig éppen holnap mutatják majd be Temerinben.

Délhír portál

ALKOTMÁNYJOGI PANASZ

Döntsön az Alkotmánybíróság!

A 2012. október 22-én letartóztatott Koperec Csongor temerini és Smith Tomas adai fiatal bűnügyében az Alkotmánybírósághoz fordultam panasszal.
Mivel a két fiatal előzetes letartóztatásának december 6-ig való meghosszabbításáról szóló végzés jogerősé vált, ezzel a jogorvoslati lehetőségek kimerültek. Így, megteremtődtek a feltételek a szerb alkotmány 170. szakaszában előlátott alkotmányjogi panasz beterjesztésére, miszerint „alkotmányjogi panasz nyújtható be az állami szervek és a közmegbízatással felruházott szervezetek egyedi aktusai és intézkedései ellen, amelyek megszegik vagy megvonják az Alkotmányban szavatolt emberi vagy kisebbségi jogokat és szabadságjogokat, amikor védelmükre már más jogorvoslat nem áll rendelkezésre, vagy ilyen nem is volt előirányozva”.

Koperec Csongor és Smith Tomas, valamint a további öt előzetes letartóztatásban lévő fiatal esetében (akiket más ügyvédek képviselnek) – a véleményem szerint – sérült a szerb Alkotmány
– 27. szakaszának 1. bekezdésében szavatolt, a szabadságra és a biztonságra való jog („Mindenkit megillet a személyi szabadságára és biztonságára való jog. Szabadságvesztésre csak a törvényben előirányzott okokból és eljárás alapján kerülhet sor.”), 

– 31. szakaszának 1. bekezdésében a letartóztatás korlátozott idejére vonatkozó jog („A letartóztatás időtartamát a bíróság a szükséges lehető legrövidebb időre szabja meg, figyelembe véve a szabadságfosztás okait.”) és a

– 32. szakaszának 1. bekezdésében biztosított méltányos ítélkezésre való jog („Mindenkit megillet a jog, hogy az ellene folyó eljárás megindításának okául szolgáló gyanú megalapozottságáról, valamint az ellene felhozott vádakról független, pártatlan és törvénnyel megalakított bíróság igazságosan és elfogadható határidőben, nyilvánosan tárgyaljon és jogairól és kötelességeiről döntést hozzon.”).

A szerb Alkotmánybíróságnak létezik két 2013. évi döntése (Zvonimir Nikezić és Miroslav Mišković ügyében), miszerint „sérült a vádlott alkotmányos joga, hogy a letartóztatás korlátozott ideig tartson”. (Mindketten rövidebb ideig voltak börtönben, mint a magyar fiatalok.)

Erre a két ítéletre is hivatkozva, kértem, hogy az Alkotmánybíróság fogadja el az alkotmányjogi panaszt, állapítsa meg, hogy jogsérelem történt és az elszenvedett sérelmek miatt ítéljen meg anyagi kárpótlást védenceimnek. 


Újvidék, 2013. november 27.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

Ütik a délvidékieket, mert magyarok - Videó összefoglaló Bozóki Antal könyvbemutatójáról

Délvidék jajkiáltása – könyv- és filmbemutató

A budapesti Aranytíz Kultúrház (Budapest, Arany János u. 10) ad otthont 2013. november 14-én 17:30 órakor Bozóki Antal újvidéki ügyvéd: A Magyar közösség Szerbiában című hiánypótló könyve és az „új temerini fiúkról” készült, Áldozatból bűnös című Strasbourgban debütált dokumentumfilm bemutatójának.

Az Európa Tanács (ET) strasbourgi Parlamenti Közgyűlésén nemrég összehangolt akciókkal hívta fel a figyelmet a délvidéki magyarság területi autonómiájára és jogfosztottságára Bozóki Antallal és több délvidéki magyar szervezet vezetőjével együtt dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, jogvédő, az ET magyar delegációjának tagja.

November 14-én, Budapesten Bozóki Antal ügyvéd, a jogvédelemmel foglalkozó, újvidéki székhelyű Árgus Egyesület elnöke bemutatja A magyar közösség Szerbiában című könyvét, amely egy hiánypótló tükörkép arról, hogy hogyan kellene érvényesülnie a magyar nemzeti közösség jogainak Szerbiában, és mindeközben hogyan nem érvényesül az ország EU-csatlakozásának árnyékában. A Szerbiában élő kisebbségek jogállásáról és a vajdasági magyarok helyzetéről huzamosabb ideje nem készült alaposabb elemzés, és ezt az űrt a komoly szakmai alapokon álló kiadvány méltó módon tölti be.

Az Aranytíz Kultúrházban rendezett könyvbemutató után bemutatásra kerül a strasbourgi nemzetközi sajtótájékoztatón debütált Áldozatból bűnös című dokumentumfilm. A film a több mint egy éve törvénytelenül vizsgálati fogságban tartott délvidéki fiatalok (az „új temerini fiúk”) drámai helyzetét dolgozza fel megrázó szülői vallomásokkal. A budapesti bemutató után a következő állomás (előreláthatólag november 29-én) a délvidéki Temerin lesz. Az előzetese itt tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?v=0rTnMN3NbQI

A könyv- és filmbemutatóra a rendezvény házigazdája, dr. Gaudi-Nagy Tamás és a szervezők sok szeretettel várnak mindenkit, aki érdeklődik a délvidéki magyarok helyzete iránt, és szívén viseli az elszakított közösség sorsát. A belépés ingyenes. A rendezvény sajtónyilvános.

Bozóki Antal

Szerbiában még nem fejeződött be a II. világháború...szóljon már nekik valaki! Hitler halott!

A SZABADKAI FELSŐ BÍRÓSÁGNAK 

„NINCS MEGHATALMAZÁSA”

Adolf Hitler - Photo BBC UK - Heil Hitler!

Tovább bonyolódik a „temerini hetek” ügye

            Október 25-én kézbesítették – most már – a Szabadkai Felső Ügyészség vádindítványát a 2012. október 22-én letartóztatott hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatal bűnügyében.

            Az ügyészség – amelyet Kollár Országh Tünde képvisel – fenntartotta a vádat, vagyis a fiatalokat továbbra is nemzeti, faji és vallási gyűlölet és türelmetlenség szítása bűncselekményének elkövetésével vádolja. Az egyiket még külön „fegyver és robbanó anyagok jogosulatlan gyártása, birtoklása, hordása és forgalmazása” bűncselekményével is terheli.

            Ezzel egy időben megérkezett a Szabadkai Felső Bíróság végzése, miszerint az ügyben „helyileg illetéktelenek nyilvánította” magát. Molnár Ferenc bíró a végzés indoklásában kifejti: a vádindítvány vizsgálata után megállapította, hogy a Szabadkai Felső Bíróság ebben a bűnügyben „a további eljárás lefolytatására helyileg nem illetékes”.

             A Büntető Eljárási Törvény (BET) 23. szakasza szerint – érvel a bíró – „a büntető eljárás lefolytatására az a bíróság illetékes, melyiknek a terültén a bűncselekményt elkövették, vagy megkísérelték”. Tekintettel arra, hogy mindkét (fent említett) a bűncselekmény Temerinben történt, ebben az esetben Újvidéki Felső Bíróság az illetékes, mivel Temerin község területileg ehhez a bírósághoz tartozik.

            Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság 2013. május 16-i végzésével ebben az ügyben a Szabadkai Felső Bíróságot határozta meg az eljárás lefolytatására.

            Az új (szabadkai) vádindítvány beterjesztésével, az eljáró Molnár bíró véleménye szerint, megszűnt az Újvidéki Felső Ügyészség 2013. január 9-i vádiratának érvényessége. Ez miatt, megszűnt az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság végzésének az a jogi következménye is, hogy az ügyben – mivel eljárási nyelvként a magyar a lett meghatározva – a Szabadkai Felső Bíróság járjon el.

            A bíró külön hangsúlyozza, hogy ebben a bűnügyben a főtárgyalás – az akkor érvényes BET értelmében – „soha nem lett megnyitva”. Ugyanis, „az Újvidéki Felső Bíróságon, a 2013. május 8-i tárgyaláson, a vádirat nem lett felolvasva. A bíróság tárgyalási végzéssel állapította meg, hogy az eljárás nyelve a magyar és a tárgyat az Újvidéki Fellebbviteli Bírósághoz továbbította. Javasolva, hogy az illetékességet egy másik tárgyilag illetékes bíróságra ruházza, mivel az Újvidéki fellebbviteli Bíróság nem tud eleget tenni saját határozatának az eljárási nyelvet illetően.”

            – Mivel a főtárgyalás ebben az ügyben még nincs kitűzve, ezért az eljárás nyelve se nincsen meghatározva. A vádirat beterjesztését megelőző eljárás során, a magyar nyelv egyetlen eljáró szerv részéről sem lett megállapítva, mint eljárási nyelv. A nyomozati eljárás szerb nyelven folyt. A Szabadkai Felső Ügyészség a 2013. október 8-i vádindítványában pedig éppen azokat a bizonyítékokat fogadta el, amelyeket az újvidéki Felső Bíróság a nyomozati eljárás során begyűjtött. Mindezek alapján, kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy a Szabadkai Felső Bíróságnak nincs meghatalmazása, hogy a Szabadkai Felső Ügyészség vádindítványa alapján eljárjon – áll a végzés indoklásában.

A „temerini hetek” ügye tovább bonyolódik és húzódik. A fiatalok pedig most már több mint egy éve börtönben vannak…

Újvidék, 2013. október 26.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

7 magyar fiatal 366 napja Szerbia börtönében

Tárgyalás és ítélet nélkül koncepciós politikai perbe fogva, nekik nem jár a SZABADSÁG?

Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján az Egyesült Magyar Ifjúsága szerb nagykövetség kapujára kifüggesztett transzparenssel üzent a koncepciós politikai perbe fogott, immáron egy éve bebörtönzött 7 délvidéki fiatalnak.

Egyesült Magyar Ifjúság

Az eljárás most már nem csak törvény-, de alkotmányellenes is!

ÚJABB HOSSZABBÍTÁS

Ivan Bogosavljev bíró, a szabadkai Felső Bíróság tanácsának elnöke aláírásával október 9-én, vagyis azon a napon, amikor éppen letelt volna ez előző hosszabbítás – kézbesítették a végzést, miszerint 2013. november 7-ig meghosszabbították a még tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is (most a szabadkai) börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatal vizsgálati fogságát.

A vizsgálati fogság meghosszabbítását azzal indokolják, hogy „a vádlottak szabadbocsátásuk esetén rövid időn belül, megismételnék a bűncselekményt” (amellyel vádolják őket: nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltása, illetve szítása). „Olyan személyekről van szó, akiknek kialakult szélsőséges intoleráns álláspontjai vannak más népek és fajok iránt”, akik „közül egyesek a lakóhelyükről (Ada, Óbecse) céltudatosan mentek a temerini vendéglátó ipari létesítménybe”, valamint „alapos a gyanú, hogy ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetésekor kitartást mutattak” – áll a végzésben.

Ez a végzés ellen is fellebbezni fogunk, mivel olyan szubjektív állításokat tartalmaz, amelyeket csak a bírósági főtárgyaláson bizonyíthatott volna az ügyész, ha ilyenre sor került volna az elmúlt csaknem egy év alatt.

A végzés nem csak a Büntető Eljárási Törvény rendelkezéseivel ellenkezik, hanem a szerb alkotmány 31. szakaszával is, amely a letartóztatás időtartamáról rendelkezik:

„A letartóztatás időtartamát a bíróság a szükséges lehető legrövidebb időre szabja meg, figyelembe véve a szabadságfosztás okait. Az elsőfokú bírósági határozatával elrendelt letartóztatás a vizsgálatban legfeljebb három hónapig tart, és azt a felsőbb bíróság, a törvénnyel összhangban, még három hónappal meghosszabbíthatja. Ha ennek az időszaknak az elteltével nem történik meg a vádemelés, a terheltet szabadon bocsátják.

A vádemelést követően a bíróság a letartóztatás időtartamát a legrövidebb szükséges időre szabja meg, a törvénnyel összhangban.

A letartóztatott személynek meg kell engedni, hogy a letartóztatás elrendelési okainak megszűntével szabadlábról védekezzen.”

Az Alkotmánybíróság 2013. július 18-án döntést hozott Zvonimir Nikezić, majd október 3-án Miroslav Mišković ügyében, miszerint „sérült a vádlot alkotmányos joga, hogy a letartóztatás korlátozott ideig tartson”. (Mišković hét és fél hónapig volt a börtönben.) 

Az Alkotmánybíróság ezzel azt üzente, hogy „a bíróságoknak ezt az intézkedést nem szabad rutinszerűen elrendelniük és meghosszabbítaniuk”.

Ugyanakkor az újvidéki Fellebbviteli Bíróság elfogadta a Szabadkai Felső Ügyészség fellebbezését a végzés ellen, amellyel Molnár Ferenc, a szabadkai Felső Bíróság tanácselnök-bírója 2013. augusztus 29-én a magyar fiatalok ügyében elkülönítette az akkor még gyanúsított fiatalok 2012. október 23-i, a temerini rendőrállomáson történt meghallgatásáról, az újvidéki Felső Bíróságon készült és a tanúfelismerésről szóló, valamint ugyanennél a bíróságnál a tanúk meghallgatásáról írt jegyzőkönyveket. Az indoklás szerint „erről csak a főtárgyalás megnyitása előtt dönthetett volna” (amire ez idáig nem került sor – B. A.).

A végzést – mondani sem kell – ugyanaz az újvidéki bíróság hozta meg, amelyik eddig is minden fellebbezést elutasított.

Újvidék, 2013. szeptember 10.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

Törvénysértő kihallgatások – elkülönített jegyzőkönyvek

            Molnár Ferenc, a szabadkai Felső Bíróság tanácselnök-bírója 2013. augusztus 29-én végzést hozott, miszerint a 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatal K. 48/13 számú bűnügyében az iratok közül „el kell különíteni a (végzésben tételesen felsorolt – B. A.) jegyzőkönyveket”. A végzést számomra 2013. szeptember 10-én kézbesítették.  

            Az újvidéki Felsőfokú Ügyészség a fiatalok ellen nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltása, illetve szítása miatt emelt vádat.

Az elkülönítésre elrendelt jegyzőkönyvek közé tartoznak az – akkor még – gyanúsított fiatalok 2012. október 23-i, a temerini rendőrállomáson történt meghallgatásáról, az újvidéki Felső Bíróságon készült és a tanúfelismerésről szóló, valamint ugyanennél a bíróságnál a tanúk meghallgatásáról írt jegyzőkönyvek.

Ez azt jelenti, hogy „amikor végzés jogerős lesz, az ügyiratokból kiválasztják a jegyzőkönyveket és külön borítékban átadják a vizsgálóbírónak, hogy elkülönítve az egyéb iratoktól megőrizze őket”. A további eljárásban, tehát, ezek az iratok nem lehetnek jelen. A tanácselnök ugyanis „a főtárgyalás kitűzése előtt megállapította, hogy az ügyiratokban olyan bizonyítékok szerepelnek, amelyek tartalmuk szerint vagy beszerzésük módja által ellentétesek az alkotmány, a Büntető Eljárási Törvény (BET) és más törvények idevágó rendelkezéseivel”.

A nyolc sűrűn gépelt oldalból álló végzésben kifejtett bírósági álláspont szerint sérültek a nyelvek és írások használatáról szóló törvény rendelkezései. – A temerini rendőrállomás tisztségviselője nem világosította fel a gyanúsítottakat azon jogunkról, hogy nyilatkozhatnak, hogy a hivatalos használatban lévő nyelvek közül mely nyelven kívánják, hogy az eljárás velük szemben lefolyjon. A kérdéses jegyzőkönyvekben, tehát, az eljárás nyelve, mint előzetes kérdés, nem lett törvényesen meghatározva – áll a bírósági végzésben.

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény becikkelyezéséről szóló törvény szerint „minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították”. Ennek ellenére, az eljárás rendőrségi, valamint az ügyészség képviselője által vezetett bizonyítási cselekmény folyamán és arról készült jegyzőkönyvekben „a gyanúsítottak már mint a kérdéses bűncselekmény elkövetői vannak megjelölve”. Így, a bíróság szerint, ebben az eljárásban „sérült a gyanúsítottak ártatlanságának védelme” is. (A temerini községi képviselő-testület is, a 2012. október 25-i ülésén – még mielőtt bíróság elé került volna az ügy –, „határozatban ítélte el az újfasiszta megnyilvánulást, amely többrendbeli bűncselekmény elemeit is tartalmazta”.)

A szabadkai bíróság szabálytalanságokat állapított meg a tanúfelismerés során is, mivel a gyanúsítottak „jóval idősebb férfiakkal” együtt lettek bemutatva, akiknek „az alaktani jellegzetességei nem olyanok mint egy 1994-ben született férfié” (vagyis a gyanúsítottak többségének korosztályához tartozóké).

A bíróság továbbá úgy találta, hogy „a tanúk meghallgatásról készült jegyzőkönyvek (is – B. A.) törvénytelenek, mivel azok a BET rendelkezéseivel ellentétes módon keletkeztek”. A BET ugyanis „nem ismeri a tanú meghallgatását, mint bizonyítási cselekményt, ahogy a jegyzőkönyvek az újvidéki Felső Bíróságon készültek” (hanem kihallgatását). Így, azokat „törvénytelennek kell tekinteni”.  A konkrét esetben „a vizsgálóbíró a terhelteket nem értesítette a tanúk kihallgatásáról”, ami miatt „sérült a védelemre való jog” is – áll a legújabb bírósági végzésben, amely ellen három napon belül lehet fellebbezni az újvidéki Fellebbviteli Bírósághoz.  

Újvidék, 2013. szeptember 10.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

Folytatódik a vizsgálati fogság

ELUTASÍTOTT FELLEBBEZÉSEK

Az újvidéki Fellebbviteli Bíróság bírói tanácsa 2013. augusztus 20-án keltezett végzésével (amelyet számomra augusztus 26-án kézbesítettek) elutasította a 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatalok ügyvédei által és a személyesen is benyújtott fellebbezését a vizsgálati fogság meghosszabbítása ellen. A Milorad Delić tanácselnök által aláírt végzés szerint „a fellebbezések megalapozatlanok”.

A Fellebbviteli Bíróság ezzel szemben megalapozottnak találta az elsőfokú bíróság indokait, amelyek alapján úgy döntött, hogy a vádlottakat – a Büntető Eljárási Törvény 142. szakasza 1. pontjának 2. bekezdése alapján – továbbra is vizsgálati fogságban tartja, „tekintettel a bűncselekmény elkövetésének módjára, amellyel a vádlottakat terhelik, amely arra utal, hogy a bűncselekményt különösen súlyos, az erőszak elemeit tartalmazó körülmények jellemzik, amelyek tíz évnél nagyobb terjedelmű börtönbüntetést vonnak magunk után”.

A tárgy iratai és a vádirat alapján a Fellebbviteli Bíróság megalapozottnak tartja a gyanút, miszerint „a vádlottak, mind a heten, különös kitartásról tettek tanúbizonyságot a bűncselekmény elkövetésekor, amely meghaladja ennek a bűncselekménynek a szokásos elkövetését, ami abban tényben nyilvánul meg, hogy a vendéglátó ipari létesítményben, amelyben több személy tartózkodott, egyformán felöltözve, szerb nemzetiségűek elleni parolákat kiáltoztak”. Ezek után az egyik vádlott ököllel megütötte, a másik pedig sörösüveggel kétszer fejbe bevágta az egyik szerb nemzetiségűt. A mikor a biztonságiak eltávolították őket a létesítményből, „az épület előtt tovább folyatták cselekményeiket, amivel határozásukról tettek tanúságot, hogy a bűncselekményt elkövessék”.

A bíróság álláspontja szerint, a vádlottak, az említetteket egy különösen súlyos körülménnyel növelték, amely abból áll, hogy mindegyikük odament az egyik szerb fiatalhoz „akit a gyalogjárdára tepertek és több alkalommal megütötték, lábbal megrúgták, miközben eszméletét vesztette és könnyű testi sérüléseket szenvedett”. A folytatásban „a szerb nemzetiségűekre sörösüvegeket dobáltak és ismételten nacionalista parolákat kiabáltak”.

A végzés szerint „az első fokú bíróság mindezeket szabályosan értékelte, mint olyan körülményeket, amelyek meghaladják a bűncselekmény fennállásához szükséges elemeket, ami miatt megalapozatlanok a védőügyvédek álláspontjai, hogy az elsőfokú bíróság nem helyesen értékelte a körülményeket, amelyekkel megalapozta a vizsgálati fogság meghosszabbításról szóló döntését”.

– Az elsőfokú bíróság, továbbá, tekintetbe vette azt is, hogy a bűncselekmény, amellyel a vádlottakat megalapozottan gyanúsítják, egy kisebb lélekszámú helységben történt, amelynek a szerkezete többnemzetiségű, és éppen ez a jellegzetesség miatt az itt történt események nagyobb befolyást váltanak ki a közvéleményben, mint amilyent egy esetleges más demográfiai-etnológia környezetben kiváltottak volna – olvasható az újvidéki Fellebbviteli Bíróság végzésének indoklásában.

A másodfokú bíróság, tehát, semmilyen jogi érvet sem indoklást nem fogadott el. Végzését csupán az elsőfokú bíróság és az ügyészség irataira alapozta. A hét magyar fiatal vizsgálati fogsága ezek alapján, most már minden bizonnyal legalább október 9-ig tart, vagyis a korábban meghosszabbított időpontig. Amennyiben a főtárgyalásra addig az időpontig nem kerülne sor, akkor ismét a szabadkai Felső Bíróságnak kell ismét döntést hozni.


Újvidék, 2013. augusztus 26.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

(Más)napló és elnöki elutasítás

A mai Magyar Szó fő (címlap alatti) hírként közli: „Díjözönnel kezdődött a jubileumi palicsi fesztivál”.

A palicsi filmfesztivál lenne – még ha jubileumi is – a legfontosabb esemény a vajdasági magyarság számára? Aligha.  

Tudjuk, hogy komoly gondok vannak a napilap szerkesztéspolitikájával – amelyet Pászor István (a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ) és Kohecz Tamás (a Magyar Nemzeti Tanács – MNT) (magán)újságjának is neveznek. Különösen amióta (2011. június 23-án) a Magyar Nemzeti Tanács leváltotta a főszerkesztőjét és kinevezte a mostanit.

Az itteni magyarságot érintő gondok, problémák nemigen kapnak helyet a lapban. Különösen nem a bíráló elemző írások, újságírói kutatások. Annak ellenére, hogy a közösség jogainak megvalósulása/megvalósítása kellene, hogy legyen az elsőrangú feladata.

A múlt héten javasoltam a lap egyik ismertebb újságírójának, hogy írjon a vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatos akadályokról. Felajánlottam neki, hogy a rendelkezésére bocsátom az ezzel kapcsolatos dokumentációmat. Azt a választ kaptam, hogy majd „megkérdezi a szerkesztőt”. A mai napig nem jelentkezett.

***

Tomislav Nikolić szerb elnök aláírásával a mai napon kézbesítették számomra azt a határozatot, amellyel elutasította Illés Zsolt temerini elítélt kegyelmi kérvényét, amely 2012. október 16-án lett átadva.

Illést az újvidéki (akkor) Kerületi Bíróság K-474/04 számú 2005. április 11-i ítéletével 13 év börtönbüntetésre ítélte.

A „temerini fiúk” néven elhíresült bűnügyben az említett bíróság összesen 61 év börtönbüntetésre ítélt öt temerini fiatalt, akik közé Illés is tartozik, az időközben (kábítószer túladagolásban elhunyt) Zoran Petrović ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt.

Két elítélt, Horváth Árpád (aki 10 évet kapott), és Szakáll Zoltán (akit 11 és fél évre ítéltek), az amnesztia törvény és (részleges) elnöki kegyelem alapján 2012. november 30-án egyszerre szabadult a Sremska Mitrovica-i (Szent Demeter-i) börtönből. Az ötödik elítélt, Máriás István is ebben a börtönben tölti 15 éves szabadságvesztését.  

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. július 15.

MAJD HÁROM ÉV MÚLVA, NŐNAPKOR…

Akkor szabadulhat Illés Zsolt

Elvetették két „temerini fiú” szabadlábra helyezésének kérelmét

Az Újvidéki Felső Bíróság Büntető Tanácsa 2013. április 24-én megtartott ülésén elutasította Illés Zsolt február 18-án keltezett beadványát, amelyben a fogva tartott a szabadlábra helyezését kérelmezte. Minthogy az egy hónap híján kilenc éve raboskodó „temerini fiúk”-féle ügy másodrendű elítéltje a börtönbüntetésének kétharmadát már letöltötte, jogában állt indítványozni a feltételes szabadon bocsájtását. A háromtagú (Zlata Rodić Knežević, Svetimir Popović és Tatjana Đurašković összetételű) bírói testület azonban a kérelmét megalapozatlannak találta és elvetette.

Mint ismeretes az öt temerini magyar férfit egy szerb nemzetiségű újvidéki drogárus fizikai bántalmazása miatt szándékos emberölés vádjával 2004. június 26-án letartóztatták, tíz hónappal később pedig el is ítélték. A legfőbb gyanúsított Máriás István 15 évet, Illés Zsolt 13 évet, Szakáll Zoltán és Uracs József egyaránt 11 és fél évet, Horváth Árpád pedig 10 évet kapott. Horváth és Szakáll öt hónappal ezelőtt amnesztiával kiszabadult, a másik három férfi azonban rács mögött maradt. Közülük ketten (Illés és Uracs) kezdeményezték a közelmúltban a szabadlábra helyezésüket, de mindkettőjük kérelmét elütötték.

Beadványában Illés Zsolt elsősorban arra támaszkodott és azt emelte ki, hogy az utóbbi években semmilyen formában nem vétett sem a "padinska skela-i", sem pedig a "sremska mitrovica-i" büntetés-végrehajtási intézet belső szabályai ellen és semmiféle vétséget nem követett el. Magatartása, viselkedése miatt egyszer sem marasztalták el. Az intézet vezetőivel, nevelőivel és a fegyőreivel szemben korrekt módon viselkedett. Igyekezett beilleszkedni és amint a körülmények lehetővé tették, munkát is vállalt a börtön falain belül. 2009 óta megszakítás nélkül dolgozott az egyik fémmegmunkáló műhelyben. Börtönévei alatt befejezte az általános iskolát, nemrégiben pedig kitanulta az asztalosmesterséget. A külvilággal történő kapcsolattartás kívánalmainak is igyekezett eleget tenni. Mivel ő még nem jogosult eltávozásra, ha meglehetősen ritkán is, de voltak látogatói, és havi rendszerességgel kapott élelmiszer- meg tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot, és kapott levelet.

A büntető tanács indoklásában az áll, hogy Illés Zsolt kérelme teljességgel megalapozatlan és a végleges szabadulása 1016. március 8-ára tervezett. Az elutasítást a szakmai testület leginkább a korábbi időszakban (a büntetés letöltésének első harmadában) elkövetett vétségekkel és szabálytalanságokkal támasztotta alá. Tételesen felsorolta, hogy az elítélt a kevés híján 9 év alatt három ízben használt mobiltelefont, amely szabálysértés pedig minden egyes alkalommal büntetést vont maga után. Az ilyesmit odabent fegyelmi vétségnek minősítik. Így emiatt 2005 augusztusában 10 napi magánzárkára ítélték, 2006 áprilisában három hónapon keresztül nem kaphatott csomagot, 2007 augusztusában pedig három hónap feltételessel sikerült megúsznia a kilátásba helyezett egyhetes magánzárkát. A büntető tanács megállapította, hogy a fogoly munkaképes, ám nem dolgozik. Nincsenek munkaévei. Úgy ítélték meg, hogy a társadalomba, a hétköznapi életbe való visszailleszkedésére még nem kerülhet sor, mert bár „a viselkedése pozitív irányban fejlődik, ez a folyamat még nem fejeződött be, és a büntetés még nem érte el a célját”.

Illés Zsolt a napokban kapta kézhez az április 24-ei büntető tanácsi döntésről szóló végzést, és a következőket mondta:

- Lassan minden reményem kezd összeomlani, mint a kártyavár. Amitől pedig a legjobban féltem, íme, bekövetkezett, elütötték a feltételes szabadulásomra írt kérelmemet… Hiába törekszem és harcolok már évek óta, mert ahelyett, hogy előre haladnék, csak hátrafelé tolnak, és így az én reszocializálásom soha nem lesz teljes. Így pontosan olyan embert nevelnek belőlem, amilyen én nem szeretnék lenni. Nem tudok már mit tenni, hisz miután az iskolát befejeztem, hiába próbálok munkába állni, csak ígérgetnek, de valamiért nem engednek dolgozni. Bárhogy próbálok cselekedni vagy hallgatni, a hurok csak szorul és szorul a nyakamon… De én akkor is harcolok, és ha kell, az utolsó lelki erőmig küzdeni fogok az igazságért és azokért, akikre ugyanilyen sors vár még. 

A dolgok jelenlegi állása szerint Illés Zsolt is, Uracs József is még jó ideig a börtönben marad. A közeli szabadulásukról szőtt álmaik az elmúlt napokban szertefoszlottak.

Már ki tudja, hanyadszor…

Szabó Angéla     

Magyar nyelven folytatódik a tárgyalás

„Temerini hetek”

Az újvidéki Felső Bíróság Büntető Tanácsa, Zdenka Stakić bíró elnökletével, a még tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiú ügyében, a mai napon megtartott tárgyaláson végzést hozott, amellyel „a büntető eljárás nyelvének a magyar nyelvet határozta meg”. 

  

A tanács megállapította, a vádlottak fel lettek világosítva arról is, hogy az általuk egyszer kiválasztott nyelvet, „a büntető eljárás további szakaszában nem lehet megváltoztatni”. (Emlékeztetőül: Az ügyész mind a hét fiatalembert nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltásával, illetve szításával vádolja, amely bűncselekmény miatt egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetés szabható ki).

A bíróság már korábban – az ügyvédek követelésre – a vádlottakkal ismertette, hogy (a Büntetőeljárási törvény / Be tv 9 szakasza alapján) joguk van a bírósági eljárás magyar nyelven való lefolytatására, tekintettel arra, hogy Újvidéken a magyar nyelv is hivatalos használatban van. A tárgyaláson jelen lévő vádlottak közül hatan úgy nyilatkoztak, „élni kívánnak törvény adta jogukkal, hogy az ellenük folyó ítélkezés magyar nyelven történjen”. Egy vádlott azt mondta, „neki mindegy, milyen nyelvű lesz az eljárás”.

A vádlottak, a védőügyvédek és a (vádat képviselő) újvidéki Felsőfokú Ügyészség ügyész-helyettese – a Be tv 398. szakaszának rendelkezésével összhangban – lemondtak az eljáró tanács végzése elleni fellebbezési jogukról, miáltal az azonnal jogerőre emelkedett. Így a főtárgyalás érdemi megkezdésére valójában sor sem került.   

Az ügy összes iratait most a büntető tanács továbbítja az ugyancsak újvidéki székhelyű Fellebbviteli Bírósághoz, hogy „az – a Be tv 35. szakasza alapján – eldöntse melyik másik területileg illetékes bíróság fogja magyar nyelven lefolytatni az eljárást”.  

Újvidék, 2013. május 8.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

A 13 évre leítélt

Illés Zsolt, a 13 évre elítélt „temerini fiú“:

„EZ AZ ÉV SORSDÖNTŐ LESZ A SZÁMOMRA!“

A szerb nemzetiségű újvidéki drogárus bántalmazásáért összesen 61 évnyi börtönbüntetés letöltésére kárhoztatott öt magyar „temerini fiú“ ügye mindmáig befejezetlen és lezáratlan. Állítom ezt annak tudatában és annak dacára, hogy bűnperükben az újvidéki bíróság még 2005-ben jogerős ítéletet hozott, és a magyar elkövetőket (óriási médiahisztéria kíséretében) rács mögé juttatták. A tavalyi év végén ketten közülük kiszabadultak. Illés Zsolt, Máriás István és Uracs József számára azonban tovább folytatódik a rabélet.

Ötük közül talán a 13 évre bezárt Illés Zsoltot viseli meg leginkább a fogság. Az alig 160 centiméter magas, csontsovány férfi nemrégiben lett 34 éves. A szülei már nem élnek, egyetlen testvérbátyjával viszont nem tartja a kapcsolatot. Kettejük köteléke az elmúlt években lazult meg. Éppen akkor, amikor Zsoltnak igazi pártfogóra és elsősorban a család irányából érkező támogatásra lett volna szüksége. Húgát nevelőszülők iskoláztatták, a 19 éves lány ma is velük él. Amióta Zsolt börtönbe került, nem is látták egymást. A rokonságból csak az egyik nagybátyja látogatja meg évente kétszer-háromszor. Az egykori barátai, osztálytársai teljesen elfeledkeztek róla. Csomagot, pénzt soha nem küldenek, még levelet sem írnak.

Ő viszont nem mehet haza. Az eltelt majdnem 9 év alatt még egyetlen napra, egyetlen órára sem engedték ki. Azóta nem is járt otthon, a szülővárosában. Legfeljebb csak gondolatban. Pedig semmit a világon nem szeretne úgy, mint végre már hazamenni. Akkor is, ha tudja jól, hogy igazából neki már nincsen otthona. Nincsen hová hazatérnie. Nincsen családi ház és szülők sincsenek. Számtalanszor előfordult már, hogy teljesen kilátástalannak, reménytelennek látta a helyzetét, és már a legkegyetlenebb „végső megoldás” gondolata is megfordult a fejében néhányszor. De szerencsére mindig történt valami apró jó, ami erőt adott számára a küzdelem folytatásához. És Illés Zsolt most megint bizakodó. Vár csendben, türelmesen, hisz és reménykedik. Valami miatt úgy érzi, hogy ez az év sors sorsfordító lesz majd az életében. Valaminek történnie kell.

Hosszú idő után most végre közölhetünk egy jó hírt veled kapcsolatban. Mivel az eredetileg kiszabott büntetésed kétharmadát már letöltötted, kérelmezted a szabadlábra helyezésedet. Az eddigi tapasztalataid szerint van-e bármi értelme az esélylatolgatásnak? Egyáltalán milyen feltételei vannak a kedvező elbírálásnak?

– Elküldtem a kérelmet az újvidéki bíróságra, de még nem érkezett válasz. Amikor ilyen ügyekben döntenek, több mindent vesznek figyelembe. A legfontosabb szempont talán az, hogy az elítélttel tartja-e a családja a kapcsolatot és az, hogy milyen módon képviselik az ügyét, az érdekeit. Látogatják-e rendszeresen, küldenek-e neki csomagot, tartják-e vele a kapcsolatot telefonon vagy levelezés által? Lényeges az is, hogy a fogva tartott betartja-e a börtönszabályokat, megfelelően végzi-e a munkáját és a nevelői miként értékelik a magaviseletét. Ezt mind-mind felmérik és elemzik. Néha minden apróság számít. Én azt gondolom, hogy semmi olyat nem tettem, amivel megszegtem volna az itteni, belső törvényeket. Sőt. Ellenkezőleg. Néha már úgy érzem, hogy nem is érdemes igyekezni, nincs is értelme annak, hogy az ember minden cselekedetét, minden szavát százszor is megfontolja. Mert az ilyen iparkodást nem minden esetben díjazzák. Mondok egy példát. Amikor hét hosszú hónap után tavaly szeptemberben visszakerültem a belgrádi (Padinska Skela-i) luxusbörtönből ide, a régi helyemre, Sremska Mitrovicára, egyetlen tollvonással megvonták tőlem az addig megszerzett „jogaimat”. Ezért nekem most nem kapnom kellene bármit is, hanem visszakapnom kellene mindazt, amit egyszer már kiharcoltam magamnak, amiért egyszer már megszenvedtem. Hiába kérdeztem rá, semmiféle magyarázatot nem adtak, miért történt ez így. Amióta bent vagyok, több mint három éven át én már folyamatosan dolgoztam az egyik műhelyben -- hatalmas fémlemezeket szabdaltunk fel méretre. Most viszont sehogy sem tudok munkához jutni. Akkor az nagyon jó elfoglaltság volt. Szerettem. Hasznos munkával töltöttem el az időmet, ezért úgy tűnt, hogy gyorsabban múlnak a hetek, a hónapok, és persze kevesebb időm jutott az üresjáratnak számító gondolkodásra. Most viszont hiába kérem, hogy újra szeretnék dolgozni, nincs semmi eredménye. Márpedig ez roppant fontos lenne, mert csak így juthatok majd ki idővel egy olyan helyiségbe, amely nem lesz teljesen zárt. Ott majd érződik a szabadság levegője is. Arra már nagyon vágyom. És aztán idővel talán a városba is kimehetek, ha látogató érkezik hozzám. Így épül egyik dolog a másikra.

Milyen műhelymunkák közül lehet választani?

–  Van lemezvágás, fémmegmunkálás, asztalosműhely meg nyomda is. Ez utóbbiban képeslapokat készítenek vagy levélborítékokat hajtogatnak. Egy-egy ilyen teremben általában öten-hatan dolgoznak, ha viszont meghirdetnek egy szabad munkahelyet, akkor arra harmincan-negyvenen is jelentkeznek. Ezért elég nehéz bejutni. Meg az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy az utóbbi években valóban kevesebb munkalehetőség adódik, mint korábban. Ezekre a pályázatokra rendszerint írásban kell jelentkezni. Épp a napokban voltam beszélgetésen a nevelőmnél, és ő is azt tanácsolta, hogy adjam be a kérelmemet mindenhová, egyszer majdcsak sikerül munkához jutnom.

Az nem számít előnynek, hogy nemrégiben kitanultad az asztalos mesterséget?

–  Kitűnő osztályzatot kaptam a vizsgán, de most nem sok hasznát veszem. Van jól felszerelt műhelyünk, csak éppen a nyersanyagellátás akadozik. Ezért ott is leállt a munka.

Gondolom, a börtönben is érezhető a szegénység…

–  Még csak itt érezhető igazán! Emiatt jutunk mind kevesebb megrendeléshez, munkához. De erről árulkodik az ellátásunk is. A gyenge koszt meg a jéghideg cellák. A múlt hónapban nagyon megfáztam. Bejelentkeztem az orvoshoz, aki megvizsgált, elbeszélgetett velem, de azzal küldött ki a rendelőből, hogy gyógyszert nem tud felírni, mert nincsen. Amíg a tanfolyamra jártam, olyan hideg volt a tanteremben, hogy néha három nadrágot vettem magamra és még akkor is fáztam.

Mi az, ami most tartja benned a reményt?

–  Leginkább a várakozás. Ez éltet. Előbb-utóbb majdcsak választ kapok a bíróságtól a beadványomra. Idegtépő ez, megvisel nagyon, mert hónapokig is eltarthat, mégis bízom abban, hogy kilenc év után végre kedvezően alakulnak a dolgaim. Egy belső hang azt súgja, hogy ez az év sorsdöntő lesz a számomra.

A közel 9 éve börtönben lévő Illés Zsolt számára támogatókra lenne szükség. Az eddigi képviselői – az ugyancsak elítélt Máriás István szülei – a múlt héten lemondtak róla. Ezért kérjük a vajdasági segítőkész embereket, hogy a lehetőségeikhez mérten támogassák Zsoltot: hogy némi pénzt és legalább havonta egyszer élelmiszercsomagot küldhessünk neki.

Szabó Angéla