Margit Zoltán: 2012. 01. 29. - 2012. 02. 05.

2012. február 3., péntek

Halálsoron*...


Munkácsy Mihály: Siralomház (1870)

A választás nevű 5-ik apokalipszis lovasa lassan megcélzott bennünket és felénk lovagol, mögötte a Pestis (éhínség), Viszály, Háború (hódítás) és a Halál vágtáz és lőn újabb lidércek a nyeregben. A hatodik lovasnak kettő czíme van ő a társadalmi nyerészkedő: diktatúra-demokrácia felelős. A hetedik? A hetedik te magad légy! – mondotta a költő, ámbár ha bekerülsz a csapatba-pártba! A hetedik lovas a párt katona, hol az angyalok, hol a bukott angyalok oldalán...hol itt, hol ott..., de köszöni úgy jól elvan!

A „ne a farok csóválja a kutyát” párt-politikai-választási forgatókönyv négyévenként módosításra szorul. Alaptétel a közvélemény „kibügyürűszése”, kipuhatolása, milyen szép mesét szeretne hallani, amire vezényszóra kiballag a választhatósági zónába. A településről, régióból hiányzik ez+az, kellene ez+az, jó lenne ez+az, meg lehetne ezt+azt..e- információkat begyűjtve indulhat a politikai móka megalkotása. Fontos eszencia a mímelt előző teljesítmény égig dicsértetése, az ellenzék semmit tevésének vastagon kiemelése! A lehetséges politkai ellenfeleket némi sárral meg kell kenegetni és szemelőt tartani a költő által ránk-hagyott: „Az igazság odaát van a mennyek országában!” tételt, fő tételt, ami alapján, amire a szerencsétlen bebizonyítja igazát, Kajafás – Pilátus páros már rég karóba húzta... Itt az ellenzék nem is tehet semmit, mert a diktatórikus elemeken alapuló demokráciának álcázott pártokráciákban, ezt létezhetetlen kivitelezni, mert a hatalom tűzzel-vassal szorítja ki a „másképpen” gondolkodókat és teret sem ad a lehetőségnek, vegytiszta demokrácia ugyebár!

Az alap fogalmak közé tartozik a nép, őt kell a kút mellett elvezetni, hogy ne is igyon a kútból és szomjas se maradjon! A Pallas nagylexikon felütve a következő magyarÁzatot kapjuk:

„...tágabb értelemben az emberiségnek származás, faj, nyelv, erkölcs s műveletség szerint összetartozó része. Államjogi értelemben az államterületen lakó s az államtagok összességét alkotó egyéneknek egysége. Előbbi értelemben nép a. m. nemzetiség; utóbbi értelemben nép a. m. nemzet. A történelmi fejlődés szerint az állam nem mindig egy a nemzetiség értelmében vett népnek állama, és a nép mint nemzet több népből, nemzetiségből áll. A nép az államnak alanyi ereje, eleme és tényezője, miként a terület annak tárgyi ereje, eleme, tényezője. Terület nép nélkül, nép terület nélkül nem állam. Az állam fogalma e két tényezőnek egybekapcsolt, együttes létezését tételezi fel. Más értelemben népen a polgári társadalomnak többi rétegeit ellentétben az arisztokráciával szokás érteni. Minden népben annak több rétegeit lehet megkülönböztetni, amelyeknek benső alapja az életmód, erkölcsök, szokások, politikai és társadalmi érdek azonossága...”

A célcsoport a NÉP, mondják a mindenféle újczímeket magukra ragasztott szakavatott tanácshordozó adatbázisok (menager, HR-es, PR-es, kommunikációs guru, Kató néni a sarkon...) Egyszerűen a vajkeverők hada, akik nélkül Pista bátyám nem tudja még, a mái napig hol él és valójában mik is a lehetőségei...

A vajkeverők (időnként köpülők hada) kitalálják a terméket (vajas kenyér szilvás-gombóccal és fokhagymás körítéssel) és megtervezik annak orczáját. Fő a csomagolás, mert a jó csomagolással még az avast is árúba lehet bocsájtani, de itt jön a csattanó el lehet adni! Főként az avast, mert abból áll a politikai bál és ebből a fajtából van tele a pajta! Említette jó atyám: fiam, ha a „tiszta-ruhádban” lapátolod a szenet menthetetlen kormos leszel! Eljutottunk addig a tételig, hogy választhatunk, az avas szépen becsomagolva a Kónnak-kurenciája meg szépen lekormozva, esetenként sárral megkenegetve áll a rajt listára, te kit választanál? (István a király – rocker opera)


Kit választanál, talán mit? Mit-kit-mit, hát a felnégyelést az olyan drámai! Olyan megható! Na, ná, hogy Barabást, mert, azt mondotta Kajafás! Az elkövetkező negyed tízed évben, meg újra várjuk a messiást és énekeljük serényen: Jöjj, messiás! Bumm! Több, mint kétezer éve benyeljük a galuskát, csak a csomagolása más a vajasnak, ilyen egyszerű!? Igen, ilyen egyszerű! E passzus a porhintésről szólt, melyet az itteniek a politika kampányának titulálják, e időszakban messze elkerülni a gyóntatószéket, mert az atya kiesik a székből...igaz, hogy ezek se, meg azok se nem hazudnak, csak ígérgetnek! A fűt-fát ígéret az nem hazugság, hanem céleszköz a garabolyban lévő hat alma megszerzése céljából, az arany tojást tojó tyukicával a hónuk alatt. A tizenegyedik parancsolat, amely a 20. parancsolat között ott volt, csak Mózes megcsúszott és tízet elejtett a parancsolatokból, arról szólt, hogy ne ígérgess! Felebarátodnak és annak oldalbordájának ne igérges fűt-fát hatalomszerzés céljából, mert atyádat bántod meg e cselekedettel, ha megteszed kettő rózsafüzérnyi ima a büntetésed a nép színe előtt! Ó ha tudnánk, hogy még mi esett le a parancsolatokból...ott volt a korrupció is!

A már nem tudom nemzetséget hogyan illik nevezni egyik díszpintye betévedt a templomba húsvét tájékán és végig nézte a szentmisét tátott szájjal. A következő évben is elment, felkészült, hogy megint jól fogja magát érezni, de fülel a koma, fülel. A pap szentbeszédben elér Úrunk keresztre-feszítéséig, ekkor felkiált a koma a papszájából kihull a beszéd: Meg is érdemelte! – majd felpattan a sorokból és elindul a kijárati ajtó felé. A mindenféle híreket összeszedő és átadó adathordozó és jól informált sarki Kató néni nem bírja cérnával, mise ide, mise oda rákérdez: Hová mész ilyen sebtiben te fístes atyók fíja? Hová, hová Kató néjném! Tavaly is elindult Úrunk a Gécsémányiék kertjébe, jöttek a Rómaijak, mégcsípték, oszt körösztre feszejtették! Az idén is elindult a Gécsémányiék kertjébe, megint jöttek a Rómaijak...és nem bírom már czérnávál hállgátni! Miért? Kérdez vissza hosszúfoglalkozású Kató néném. Miért – miért?! Hát azért, mert hogy lehetett olyan ostoba, tavaly is a Gécsémányiék kertjébe ment bázséválni, oszt elcsípték, hát mit várt a tűzreváló Gécsémányiéktúl, májd idén megbocsájtánák néjki, meg is érdemelte, hogy idén is körösztre feszejtették!

Vagyon, ahogy írva vagyon. A recept a régi, a nép meg a messiást várja, atyók fíjának valahol igaza lehet, ha megjelenne újra kereszthalál lenne a végzete...


Szabadka Titó Marsall súgárút 21.

Újra „Halál a magyarokra” falfirkák jelennek meg, újra a magyar szakpolitikus magyar politikai szakkal foglalkozó nemzettársától határolódik el, itt-ott szélsőségez le...Közben a temerini fiúk csendben ücsörögnek...Csókán az oviba nyolc magyar gyermek iratkozott be...többet temetünk, mint amennyi bölcső ringatózik...

A délvidéki magyarság a halálsoron ücsörög és végignézi, hogyan pusztulnak falvai, gyermekeinek képe a távolból már csak árnyként jelennek meg lelki szemei előtt. A politikai halálsor, a kettős mércék, a mellébeszélések, a félremagyarázások, a töménytelen-feneketlen ígéretek. A megosztottság...Igen a békesség kedvéért minden megaláztatást el kell tűrni, meg kell hajolni...idegenek vagyunk a szülőföldünkön a többi csak egy egyszerű mese, de rémes mese a halálsoron, ahol még javában dúl a második világháború a lelkekben és az uszítók szájában! Halál a magyarokra! Ez a legfontosabb politikai üzenet a XXI. században?


A restitúció csak egy elterelő hadművelet a sok közül, a rehabilitáció a második, a bírói ítélet a harmadik. A politikai akarat a törvény felett lesz újra és újra. A politikum nem tudja és nem is akarja a törvényt tisztelni és betartani, ha beleütközik félremagyaráz és elhallgattatja...A 90-es években mennyi magyar ember lett elüldözve Szerbiából? Mennyien veszítették el mindenüket a "győztes" testvérháborúkban? A demokratikus módszerváltásban a mai napig hány magyar kényszerült távozásra? Őket, bennünket ki fog kárpótolni és mikor?


Mekkora kár származik az egyszólamú "győztes" magyar politikum magyart kirekesztő nemzeti tanácsi kisded játékaiban? A kétszázötvenezer egy ötöde diktálja mi jó a többségnek, ez a demokrácia! Kettős diktátum alá estünk, diktál Nándorfehérvár párhuzamosan Szabadkával! Nevetséges autonómia szólamok meg kisebbségi önkormányzás...Az aki nem tartozik a mennyei - ária fajhoz az ebek harmincadjára ítéltetett! Az öntömjénezés a legyűrt vajdasági magyar médiában szánalmas és szégyenteljes!


A világválság az meg süket duma a javából! A fejekben van a válság nem a világban!


Igen vannak a soraikban szerbek, horvátok, németek, zsidók, cigány...emberek, akik nap mint nap szenvednek a fene nagy demokráciában is és osztoznak sorsunkban!

Vén Európa a büszke nő? Kivárjuk a halálsoron, a síralomházunk tájékán, -mi egyebet tehetünk ? Várunk csak várunk, mindig csak várunk...

Margit Zoltán

Szabadka - Halál a horvátokra...

*A siralomház vagy más néven halálsor a halálbüntetést alkalmazó legtöbb országban azon elkülönített speciális lakókörlet a büntetés-végrehajtási intézetekben, ahol a halálraítélteket helyezik el az ítélet végrehajtásáig vagy mindaddig, amíg a fellebbezések folyamán enyhébb büntetést nem kapnak, esetleg fel nem mentik őket.  

2012. február 2., csütörtök

A hetedik - József Attila


„Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet…”  


E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932



Még mindig fasiszták a vajdasági magyarok?


REHABILITÁSLÁS: NÉGY HÓNAPPAL KÉSŐBB 


A II. világháború még nem fejeződött be Szerbiában?!


Beismerés: „Még mindig érvényben van a kollektív bűnösséget kimondó határozat”

Kabók Erika a Magyar Szóban 2012. január 28-i – Jogsegélyszolgálat a rehabilitálást és a kárpótlást kérelmezőknek c. – írása fejlécében tévesen azt állítja, hogy a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási (restitúciós) törvény „február 6-án lép hatályba”. A Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke „kedvenc napilapjában” megjelent írás elején úgyszintén téves az adat, miszerint „a kárpótlási kérelmeket az új jogszabály életbe lépése, azaz december 15-e óta be lehet adni”.
A cikkíró összetévesztette a restitúciós és a rehabilitálási törvényt, de az időpontokat is. A szerb parlament 2011. szeptember 26-án fogadta el a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt, amely a Hivatalos Közlöny szeptember 28-i 72. számában jelent meg és nyolc nappal később (október 6-án) lépett hatályba. A rehabilitálási törvényt a Képviselőház 2011. december 5-én fogadta el (a Hivatalos Közlöny 2011. december 7-i számban jelent meg) és december 15-én lépett életbe. (Egy tapasztalt újságírótól elvártuk volna, hogy legalább az alapvető tényeket pontosan közölje, s ne tévessze meg az olvasókat.)

Értelmezések és magyarázatok

A vajdasági magyarok szempontjából fontos törvényszövegekkel kapcsolatban számos egyéb – elsősorban az itteni vezető magyar politikusok és képviselők részéről (politikai poénszerzés céljából) elhangozott vagy leírt – téves értelmezés és megtévesztő álláspont is teret kapott a Vajdasági Magyar Szövetség irányított sajtóban.
A vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény egyik legvitatottabb rendelkezése kétségtelenül az 5. szakasz 3. bekezdésének 3. pontja, miszerint a vagyon visszaszármaztatására vagy kárpótlásra nincs joga: „annak a személynek, aki a Szerb Köztársaság területén a II. világháború idején a megszálló erők tagja volt, valamint örököseinek”.
Ez a rendelkezés – a törvény elfogadása előtt és után is – sok vitára adott okot és vélhetően az alkalmazásakor is gondot okoz(hat). A megfogalmazás – az itteni magyar politikum és a vezető magyar politikusok egybehangzó véleménye szerint – „a kollektív bűnösség elvét sugallja”. Vagyis felelősnek bélyegzett nem csak minden olyan személyt, aki magyar oldalon harcolt, függetlenül attól, hogy elkövetett-e háborús bűnt vagy nem, de azok leszármazottait is.
A VMSZ parlamenti képviselői nem szavazták meg az ominózus törvényt, az elhangozott bírálatok nyomán pedig a szerb kormány pedig 2011. szeptember 14-én visszavonta a képviselőházi eljárásból a(z akkor még) rehabilitálási törvény javaslatát.
Boris Tadić köztársasági elnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke 2011. október 17. a kollektív bűnösség elvét fenntartó vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény „módosítási lehetőségeiről” is tárgyalt Belgrádban. Ez után a VMSZ-es képviselői színfalak mögötti tárgyalásokat folytatottak szerb kormánnyal, hogy kiutat találjanak a mindkét fél, sőt Magyarország számára is kellemetlen helyzetből.

Az utolsó vesszőig változatlan

A szerb kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselői október 19-én megállapodásra jutottak a rehabilitációs törvény szövegében, amivel – szerintük – „áthidalhatóvá váltak” a restitúciós törvénnyel kapcsolatos az észrevételek. Hiábavalónak bizonyultak a figyelmezetések, miszerint jogilag lehetetlen, hogy egy törvényt egy másik törvénnyel „pontosítanak”, „magyaráznak” vagy „változtatnak” meg. Vagyis: ha a restitúciós törvény nem változik, a kollektív bűnösség is marad.
Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője Lassú víz partot mos című (2011. november 25-i) jegyzetében azt írta, hogy „kizárólag abban az esetben szavazzák meg (mármint a párt képviselői – B. A. megj.) a (rehabilitálási) törvényt, ha az utolsó vesszőig változatlanok maradnak azok a szakaszok, amelyeket október 19-én Slobodan Homennel, az Igazságügy-minisztérium államtitkárával egyeztettek”. Mivel a törvényt változatlan formában megszavazták, a VMSZ-re a képviselőire hárul a felelősség annak végső megszövegezéséért és az ezzel járó következményekért is.
Magyarországnak is kapóra jött a VMSZ és a szerb kormány egyezsége, mivel feszülté váltak a két ország kapcsolatai. Martonyi János magyar külügyminiszter szavai szerint a rehabilitációs törvény által „orvoslást nyert az, hogy a kárpótlási törvény a kollektív bűnösség elvét vette alapul” (Fodor István: A diszkrimináció törölve, Magyar Szó, 2011. december 6., 7. o.).
– A rehabilitációs törvénnyel a kollektív bűnösség elve lényegében törlődött a vagyon visszaszármaztatásnak folyamatából – nyilatkozta Varga László, VMSZ parlamenti képviselője. Szerinte ugyanis a „rehabilitációs törvény visszautal a vagyon-visszaszármaztatási törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontjára” [Friedrich Anna: Rossz közhangulat és (talán) jó megoldás, Családi kör, 2011. december 8., 10. o.].
Varga tehát már óvatosabban fogalmazott, mint Martonyi, mégpedig két irányban is, amikor hangsúlyozta, hogy a kollektív bűnösség elve „lényegében törlődött”, és amikor arra utalt, hogy ez csak a „vagyon visszaszármaztatásnak folyamatára” vonatkozik. Ez persze nem csökkenti az ő felelősségét sem a rossz törvényért.

Ellentmondásos törvények

Szalma József professzor, az Újvidéki Egyetem jogtudományi karának tanára az MTI belgrádi tudósítójának 2011. december 22-én adott – egyébként megkésett – nyilatkoztában megerősítette, hogy „bizonyos ellentmondások vannak a szeptember végén megszavazott szerb restitúciós törvény és a később elfogadott rehabilitálási törvény között. Két azonos témáról szóló törvény ugyanis nem mondhat ellent egymásnak” – mondta Szalma professzor, s így folytatta:
– A két törvény nem konzisztens. Egy törvényt nem lehet a másik fölé helyezni. A restitúciós törvény magában rejti a kollektív bűnösség fogalmát, ennélfogva az érintettektől megtagadja a kárpótlást. Ezzel szemben a rehabilitációs törvény eltekint a kollektív bűnösség elvétől, így engedélyezi a kárpótlást – fogalmazott az újvidéki egyetemi tanár (Restitúció és rehabilitálás Szerbiában, http://www.observer.hu/news/3277).
A VMSZ képviselők azt a javaslatot sem fogadták el, hogy a vagyon-visszaszármaztatás tárgya ne csak az 1945. március 9-e után elkobzott vagyon képezze, mivel ezt megelőzően is voltak vagyonelkobzások. Ezzel kapcsolatban Varga László azt a választ adta, hogy az 1944 ősze és 1945 tavasza közötti „vagyonelkobzás hivatalossá tétele 1945 márciusa után történt”, és hogy „ebből a szempontból az örökösöknek felesleges aggódni” (P. E.: A kárpótlásai időszak miatt felesleges aggódni, Magyar Szó, 2011. október 25., 4. o.).
Megtörténhet viszont – mivel a rehabilitálási törvény nincs ehhez az időponthoz kötve –, hogy valakit az említett időpont előtt ellene elkövetett jogsértések miatt rehabilitálnak, de a vagyonát nem kaphatja vissza. Vannak ugyanis olyan károsultak is, akiket az AVNOJ (Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács) 1944. november 21. határozata alapján fosztottak meg vagyonuktól, csupán azért mert „német nemzetiségűek” voltak. A vagyon-visszaszármaztatási törvény 2. szakasza viszont – azok között a jogszabályok között, amelyek alapján elkobozták a vagyont – az AVNOJ határozatait nem említi.

A VMSZ „eredménye”

Kabók Erika írásában elismerést nyer a rehabilitálási törvény ellenzőinek korábbi állítása, miszerint „még mindig érvényben van a kollektív bűnösségüket kimondó határozat”. Ez azt jelenti, hogy akár valakit háborús bűnössé nyilvánítottak, akár nem, amennyiben 1945 elején Csúrog, Zsablya vagy Mozsor faluban élt, háborús bűnösnek számít. Az ő esetükben is tehát előbb a rehabilitálási eljárás lefolytatására van szükség, ahhoz hogy visszakapják vagyonukat.
Eljutottunk addig, hogy a törvény lehetővé teszi ugyan az 1944-es atrocitások magyar áldozatainak rehabilitálását is, de nem szüntette meg a kollektív bűnösséget. A VMSZ tisztségviselői és képviselői semmibe vették a többi magyar párt és a civil szervezetek erre vonatkozó utalásait. Ahhoz, hogy lekerüljön a három falu magyar lakosságáról a kollektív bűnösség terhe „most mindenkinek egyenként kell kérelmeznie a rehabilitálását”.
Kabók cikkében valójában beismerést nyert, hogy „szó sincs arról, hogy az állam hatályon kívül helyezné az 1945 januárjában, illetve tavaszán meghozott határozatokat, amelyekkel kollektív bűnössé nyilvánították őket” (mármint a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokat – B. A. megj.). Hogyan lehetséges az, hogy „kollektív bűnössé” nyilvánították őket az egyéni felelősség megállapítása nélkül, most pedig egyénileg kell kérelmezni a rehabilitálást a kollektív bűnösség eltörlése érdekében? Miért nem lehetséges a kollektív rehabilitálás és az egyéni felelőség megállapítása? Ez a kérdés annál is inkább indokolt, mert Varga László (Kabók idézett írásban, a mozsori magyarok vonatkozásában) említ egy „284 nevet tartalmazó listát”, amelyben „név szerint felsorolják a háborús bűnösöket”.
– A VMSZ parlamenti képviselői azonban kiharcolták, hogy a kollektív bűnösök ne tartozzanak más rehabilitálásra szorulók körébe. Ez azt jelenti, hogy ügyükben egyszerűbben és gyorsabban történik majd a kárpótlás – írja Kabók. A VMSZ képviselők „harcának” tehát az lett az „eredménye”, hogy „a kollektív bűnösök ne tartozzanak más rehabilitálásra szorulók körébe”? Miközben nekik is kérni kell a rehabilitálást és ugyanúgy lefolytatni az eljárás, mint a többi kérelmezőnek! Eredmény lenne ez?
– A csúrogi, zsablyai és mozsori magyarok egyenkénti rehabilitálása azt jelenti, hogy a rehabilitált személyek megszabadulnak ugyan a kollektív bűnösség bélyegétől, de ahhoz, hogy a magyarokat meg a németeket kollektív bűnössé nyilvánító határozatokat hatályon kívül helyezzék, a szerb parlamentnek kellene ezeket érvénytelenítenie – írja Kabók cikke utolsó bekezdésében.
Akkor most hol is tartunk, történt-e előrelépés a kollektív bűnösség elvének megszüntetésében? És milyen sikert ért el a VMSZ? A válaszok önmaguktól adódnak...

Újvidék, 2012. február 2. 
Bozóki Antal

2012. január 31., kedd

Rebellis vers - Pósa Károly




Látjátok feleim,
a Halotti Könyörgést?
Ukáz által hallatszódik: demokrata hörgés.
Polírozott bálteremben,
Hideg üveg kastély,
De a valcert táncolóknak kezükben a fustély.
Ómagyarul hull a véred,
Máriának könnye,
Ínyünk sorvad, kincsünk a szó, Arany kapcsos könyve.
Mikor a jó Ilosvai
Lúdtollát hegyezte,
Hugenották teste rothadt, frankföldön hegyekbe.
Hitvitázott Pázmány,
Hess nyomtatta Budán,
Újvilágot rabolt angol, német nézte bután.

Finnyásan csipkézett Brüsszel, csakúgy török porta,
Turbán helyett nyakkendősen fenekedő horda.

Mandulafa virágzott
A Duna s Tisza mellett,
Míg a Janus-arcú Habsburg Zrínyit kivégezte.
Hármaskönyv jog, erkölcs
Kettős köröszt rajta,
Amott szultán Napkirálynak édes körösztapja?!
Ellett, hányta aranyát
Madridban düh, kéjvágy,
Balassynak ríme szablya, hona romos végvár.
Fohászuk szállt ég felé,
A Burgban édes torták,
Júliára sem talála, földdel betakarták.
Parókán a rizspor,
Labanchajban masni,
Mindnek kijárt volna, egy Mikes adta tasli!

Uccu magyar! Most felelj meg! Kéretik a raport!
Nyugat vájkál lyukas zsebben, mandzsettás kéz rabol.

Debreceni poétánk,
Gyalog indult útnak,
Poros köpenyében hált, az áldott magyar múzsa.
Közben a kis Bonaparte,
A világot kifosztja:
Fajtája a zsarnokságnak, hóhér volt a posztja.
Királydrámát nézett,
Kőszínházban Kassa,
Londonban a csürhe látta: öt évest akasztnak.
Nem kell hasra esni!
Berlin, Stockholm, Hága:
Térdnadrágos nációknál passzió a hála…
Most számon kérnék rajtunk
Szájuk lett ülepük
Régen nincs már nekik, mert veszett becsületük!

Coki magyar testvér vigyázz, ne legyél már balga,
Nemzet helyett csak fogalom minden, ami belga.

Robin Hood már nem lesz Toldi,
Forradalmuk - nagy kamu,
Csak a pénz szavát beszélik: szellemük marék hamu.
Mögéd, hogyha kerülnének:
Mind azt nézi-várja,
Leplével takart bilincse, kínai a zárja...
Sándort átdöfő dzsidát is,
Koronás kéz fogta,
Magyar fiúk legjava lett tömlöcöknek foglya.
Üzenjük Burg – London -
Berlin – New York - Párizs,
Miközülünk itt valaki - tényleg nem normális!
Elárulták értékeik:
Lelkük legyen rajta…
Rájukgyullad előbb-utóbb a brüsszeli pajta.

Ne higgy neki édes testvér, nem nagyon van kára
Te zsírodon pöndül-gazdul galléros bankárja.

Nehogy kultúrnép legyen már, minden tolvaj szarka!
Ki szabadságunkért remeg: aranylakat rajta.

Nem változtak ezek semmit, Mohács, Majtény óta,
Gyilkosoddal pertut isznak már az első szóra!

Magyarkanizsa, 2012. január 30.

2012. január 30., hétfő

A vajdasági magyarokat alig említették...


SZERBIÁRÓL 
TÁRGYALT AZ EURÓPA TANÁCS


Az Európa Tanács (ET) január 23-tól 27-ig tartott téli ülésszakán (január 25-én) megvitatta Szerbiának a szervezet tagságából eredő kötelezettségei tiszteletben tartásról szóló 12813 számú, 2012. január 9-i jelentést is.  



Ezt megelőzően az ET csaknem két ével ezelőtt (2009. április 28-án) tárgyalt Szerbiáról [lásd az 1661(2009) számú határozatot].
A legújabb jelentésből az ET képviselői arról tájékozódtak, hogy „milyen irányban fejlődött Szerbiában a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása”.

Hat módosítás

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerbiai parlamenti képviselője, a parlament strasbourgi küldöttségének tagja – Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke „kedvenc napilapjának”, a Magyar Szónak elmondta, hogy – az általa tárgyilagosnak nevezett dokumentum – „tudomásul veszi” egyebek között „a kisebbségi jogok védelme terén megtett lépéseket”(P. E. A szerbiai viszonyokat elemezték Strasbourgban, január 27., 1. és 5. o.). Az írást a képviselő asszony két azonos fényképe egészíti ki.
A jelentésben „a 2009-ben elfogadott diszkrimináció-ellenes törvényről is szót ejtenek, külön kitérve a kisebbségi jogokra, ezen belül pedig a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadásának pozitív tényére. A jelentéstevők a nemzeti tanácsok munkájának a figyelemmel kísérésére és a tanácsok munkája során felmerülő nehézségek elhárítására szólították fel az államhatalmat. A dokumentumban a törvények alkalmazásának fontosságára hívják fel a szerb államvezetés figyelmét. A jelentéstevők kifejtik, hogy Szerbiának, mint az ET többi tagállamának is, önálló, hatékony igazságügyre van szüksége. A szabad sajtó fontosságát szintén kiemelték. A korrupció-ellenes küzdelmet nem értékelték kifogástalannak” – összegezte Kovács.
A képviselő asszony – az idézett írás szerint – az ET ülésén „hat módosítási indítványt nyújtott be az aktuális jelentésre, amelyekből négyet beillesztettek a dokumentumba”.
– A nemzeti tanácsok hatásköreivel kapcsolatban kértem módosítást, mert a jelentésben a hatáskörök közül kimaradt a kultúra és a média. A decentralizációval kapcsolatban elmondtam, hogy fontos lenne minél előbb elfogadni a Vajdaság pénzeléséről szóló törvényt. A szerbiai médiastratégiát illetően kihangsúlyoztam: fontos, hogy a dokumentum a kisebbségi nyelvű tájékoztatás tekintetében tiszteletben tartja a szerzett jogok védelmére vonatkozó alkotmányos garanciát. A részarányos foglalkoztatottság témájában úgyszintén felszólaltam és módosítási indítványomban a jelentésbe beírásra kértem a nemzeti közösségek képviselői részvételének fontosságát az állami szervek munkájában. Ezen négy észrevételünket beleillesztették a jelentésbe. Felszólalásomban szóltam arról is, hogy bizonyos önkormányzatok nem mindig tartják tiszteletben a nemzeti tanácsok hatásköreit, ezért erre a problémára oda kellene figyelni, ezen észrevételünk azonban nem került beírásra a jelentésbe, mint ahogyan a magyar–szerb akadémiaközi bizottság munkájának ösztönzésére való felhívásunk sem – részletezte Kovács.

Ami kimaradt

Kovács Elvira nyilatkozatából kiderül, hogy az ET jelentéséből (sajnálatos módon – B. A. megj.) „kimaradt” a nemzeti kisebbségi jogok megvalósításának két fontos területe „a kultúra és a média”. Ez már csak azért is gond, mert a nemzeti kisebbségi kultúra és a tájékoztatás a nemzeti identitás megőrzésének fontos tartozékai.
Az ET képviselői – ezek szerint – nem tájékozódtak arról, hogy, Szerbiában a nemzeti kisebbségi kultúra területén számos megoldatlan probléma van. Sok vajdasági magyar művelődési egyesület a pénztelenséggel küszködik, az egyesületek székházával kapcsolatban rendezetlenek a jog-, illetve tulajdonviszonyok, vagy éppen lakbérfizetési gond van. Ez jelentősen nehezíti, gyakran ellehetetleníti létüket, tevékenységüket.
Az írásból nem lehet megállapítani, hogy Kovács Elvira a nemzeti tanácsok hatásköreivel kapcsolatban milyen „módosítást kért”. A Magyar Nemzeti tanács (MNT) ugyanis a média területén a rossz emlékű egypártrendszerre emlékeztető viszonyokat vezetet be, amelyek veszélyeztetik a sajtószabadságot. Nemzetközinek is nevezhető botrányt kavart például MNT-nek a 2011. június 23-i döntése, amellyel „gyorsított eljárással” – olyan okok miatt, amelyek „80-90 százaléka a VMSZ-hez kötődik” – leváltotta a Magyar Szó főszerkesztőjét és a helyére megbízott főszerkesztőt nevezett ki. Ez úgyszintén kimaradt a jelentésből, de Kovács sem említette.
A szerbiai médiastratégiát illetően az sem világos, hogy a képviselő asszony mire gondolt, amikor a kisebbségi nyelvű tájékoztatás tekintetében „a szerzett jogok védelmére vonatkozó alkotmányos garancia tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta”, hiszen a magyar nyelvű tájékoztatás már (a Vajdasági RTV) kivételével) csaknem teljesen a MNT irányítása alá került.
Kovács Elvira beszámolója szerint felszólalásában kérte, hogy a jelentésbe kerüljön „beírásra a nemzeti közösségek képviselői részvételének fontossága az állami szervek munkájában”. Szóvá tette továbbá, hogy Szerbiában „nem alkalmazzák az úgynevezett részarányos foglalkoztatás elvét, ami a nemzeti kisebbségeknek a lakossági arányokhoz igazodó foglalkoztatását lenne hivatott biztosítani a közigazgatásban, a bíróságokon és az egyéb állami intézményekben”. Ezek az észrevételek teljesen indokoltak. A szépséghibájuk csupán az, hogy ezeket miért nem feszegette a szerb parlamentben is?
A képviselő asszony elmondása szerint két észrevétele „nem került beírásra a jelentésbe”: Az egyik, hogy „bizonyos önkormányzatok nem mindig tartják tiszteletben a nemzeti tanácsok hatásköreit”, ami miatt „erre a problémára oda kellene figyelni” (vélhetően a zentai önkormányzatra célzott – B. A. megj.). A másik pedig „a magyar–szerb akadémiaközi bizottság munkájának ösztönzésére való felhívás”.
Kovács azt viszont már nem mondta el, hogy kilenc nemzeti kisebbségi párt – köztünk négy vajdasági magyar (a VMSZT kivéve) –, 2011. december 19-én közös levéllel fordult Boris Tadić köztársasági elnökhöz, amelyben rámutattak, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsokról szóló törvény „több részletében nem felelt meg a várakozásnak, és változtatásra szorul”.

Tagsági feltétel

Az Európa Tanács Szerbia 2003. évi felvétele óta figyelemmel kíséri a szervezetben való tagságával összefüggő, így az emberi és a nemzeti kisebbségek joginak megvalósításával kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítését is. Az országnak a szervezetbe való felvétele egyik feltétele volt ugyanis – mint minden más tagország esetében – az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény (Róma, 1950. november 4.) aláírása is.
Az ET Alapszabályát aláíró valamennyi tagállamának el kell ismernie „a jog uralmának elvét és azt az elvet, hogy a joghatósága alá tartozó minden személy részesül az emberi jogokban és az alapvető szabadságokban” (3. cikk). Amennyiben egy tagállam súlyosan megsérti ezt a rendelkezést, képviseleti joga felfüggeszthető, de a Miniszterek Bizottsága az illető állam tagságát meg is szüntetheti (8. cikk). 
Ez miatt a (tag)államoknak nem lehet közömbös, hogy a róluk szóló jelentés mit tartalmaz. A vajdasági magyarok számára viszont azért fontos az ET, mert Szerbiától számon kérheti jogaik gyakorlati megvalósítását.
A legutóbbi Szerbiáról (többszöri idelátogatás után) készült – 178 bekezdésből álló jelentés – (társ)készítői az örmény Davit Harutyunyan (Európai demokratikus Csoport) és az észt Indrek Saar (Szocialista Csoport) voltak.
A nemzeti kisebbségek jogaival és a megkülönböztetés elleni küzdelemmel a jelentés 6. pontjának mindössze hat (131-136) bekezdése tárgyalja. Foglalkozik továbbá a romák (137-144) és a dél-szerbiai albánok helyzetével (145-149), a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának alkalmazásával (150-151), valamint (általánosságban) a nemzeti kisebbségi tanácsokkal (152-155), külön pedig a bosnyák (156-162) és a vlach nemzeti tanáccsal (163-168).
A jelentés a vajdasági magyarokat mindössze két alkalommal érinti: Először a 89. bekezdésben, aminek a szó szerinti szövege a következő: „A szerb parlament 2011. december 5-én elfogadta a rehabilitálási törvényt, amely – a Vajdasági Magyar Szövetséggel való egyezség alapján – foglalkozik, többek között, a magyar nemzeti kisebbség sajátságos problémáival, amelyek a restitúciós törvénnyel kapcsolatosak.” Másodszor pedig az újságírók elleni erőszak kapcsán, amikor Szögi Csaba, a Magyar Szó újságírója elleni 2011. április 15-i támadást említi. 



A jelentéssel összefüggő ET határozatban [Resolution 1858 (2012)] a vajdasági magyarok kifejezés még csak nem is szerepel.

Rossz gyakorlat

A vajdasági magyarok az ET jelentéseiről általában csak utólag értesülnek, az itteni képviselő(k) – nem teljes körű és egyoldalú – elmondásából. A Magyar Szóban megjelent írás például teljesen elhallgatja, hogy a Gaudi Nagy Tamás jobbikos magyar országgyűlési képviselő – Kovács Elvirával ellentétben – felhívta az ET figyelmét arra, hogy „Szerbia több vonatkozásban is komoly elmaradásban van a kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó kötelezettségek teljesítését illetően” (Szerbiát értékelte az Európa Tanács:
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/16030/Szerbiat-ertekelte-az-Europa-Tanacs.html).
Gaudi kitért arra is, hogy Szerbiában továbbra is előfordulnak „magyarverések”, vagyis pusztán azért bántalmaznak embereket, mert magyarul beszélnek. Megjegyezte, hogy szerinte így egyelőre nem indokolt a szerb EU-tagjelölti státus megadása sem – közli a hiradó.hu internetes portál (Vannak még elmaradások – Szerbiát értékelte az Európa Tanács).
Ezúttal is megismétlődött az Európai Unió kérdőívére 2011. január 31-én Brüsszelben átadott válaszaival kapcsolatos eset, amikor a szerb kormány 5500 oldal anyagot készített, de még ma sem tudjuk pontosan, hogy mit írt, milyen adatokat adott közölt a vajdasági magyarok helyzetével kapcsolatban. Más szóval: Brüsszelben rólunk tárgyalnak, de többnyire nélkülünk.
A jelentéskészítőknek is fel lehet róni, hogy szerbiai megfigyelő látogatásaik során leginkább csak az állami tisztségviselőkkel találkoznak, és kész tényként fogadják el a tőlük hallottakat. Nem vált gyakorlattá, hogy az ET képviselői kikérnék a VMSZ-en kívüli többi vajdasági magyar párt és a civil szervezetek véleményét is a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati megvalósításáról. A VMSZ képviselőit pedig egyrészt kötik a Demokrata Párttal (DS) kötött egyezségek, másrészt pedig a szerb küldöttségbeli tagságból eredő kötelezettségek. Így, a vajdasági magyar érdekek jóformán el sem jutnak a nemzetközi szervezetekhez. Úgyszintén komoly mulasztás, hogy az MNT nem tárgyal a nemzetközi szervezetek által elfogadott kisebbségügyi határozatokról és egyéb okiratokról, azok alkalmazásáról.
A májusban esedékes választásokon ezért olyan parlamenti képviselőket kell választani, akik nem csak pártjuk, hanem a vajdasági magyarság egészének az érdekeit tartják szem előtt. 

Újvidék, 2012. január 30.
Bozóki Antal


Bolhapiacon pártkönyvet tessék vásárolni, megéri !


Pártkönyvért munkahelyet cserében!
Meliket is vegyem?
Kell egy demokrata, egy parlamenti magyar,
 meg egy-egy liberális és egy haladó is! Így jó lesz , ugye  mama?

Ismét divatba jött a pártkönyv. Van is neki nagy keletje. Mert valódi értéket képvisel.

Bár a módival hoztam összefüggésbe, a pártkönyvek esetében nincsenek meghatározó, irányadó divatszínek. Nagyságtól, formától, díszítéstől, cirkalmazástól függetlenül, ahány csak van, valamennyi kapós és kelendő árucikk a hazai politikai „bolhapiacon”. Alighanem azért ilyen nagy irántuk kereslet, mert alkalomadtán mindegyik kitűnő ajánlólevélként funkcionál, és a tulajdonosa előtt időnként olyan titkos ajtókat is megnyit, amelyek a pártonkívüliek, azaz a „közönséges földi halandóak” előtt mindvégig zárva vannak. Félreértés ne essék: az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy például az éppen hatalmat gyakorló, tömeges, országos pártok által kibocsájtott, tagságot igazoló könyvecskék mégis valamivel többet nyomnak a latban, mint mondjuk az ellenzék szerepét felvállalni kényszerülő pártok tagsági igazolványai. Erőteljesebb befolyásra, hatékonyabb kapcsolati tőkére, és jóval több privilégiumra lehet az erősebbek védőszárnya alatt szert tenni.

Nem meggyőződésből. Érdekből!

Na de, miért is jó az nekünk, hogyha éppen – pusztán véletlenül – ott lapul a táskánkban, a pénztárcánkban, a farzsebünkben, vagy éppen az asztalfiókunkban egy sokat ígérő pártkönyv? Mikor érezhetjük párttagságunk előnyét, mikor élvezhetjük az egy kalap alá tartozás gyümölcsét? Mostanában mind gyakrabban kerül szóba, hogy elhelyezkedni – mi több: egy jól fizetett munkahelyet találni – másképpen már nem is nagyon lehet, csak úgy, hogy az ember még időnap előtt kiszemel magának egy szimpatikus politikai pártot, és hoz egy olyan döntést, hogy ő bizony betagosodik. Belép. Lesz, ami lesz. Nem számít. Csak már egyszer belül legyen. Csak már egyszer bekerüljön a sodrásba. Aztán már majdcsak alakul a sorsa valamilyen irányba.
Nyilván nem minden ember teszi ezt csak azért, mert „párttaggá válni legalább egyszer az életben!” – ez volt a szíve minden vágya, és nem is tagosodik be mindenki tiszta lelkiismerettel. Hanem inkább csak logikus, hűvös észérvek alapján, valamilyen józan megfontolásból, valamilyen számításból. Ellenszolgáltatások, kedvezmények, juttatások céljából. Alighanem sok friss pártkatona esetében ez képezi az igazi motivációt, és ez jelenti a hatalmi szervezet első számú delejes csáberejét, nem pedig a szervezet kemény politikai programja, vagy éppen az érdekvédelemben felvállalt szerepe.
Hazánkban nem csupán a munkahelyeket, hanem a hatalmi kulcspozíciókat, funkciókat is szinte kizárólag pártbeli hovatartozás alapján osztogatják. Mármint egymásnak. Egymás között. Az elvtársak. Az első körben elvégzik a különböző nagy pártok egymás között az úgynevezett globális vagy primér leosztást. Az szerint, hogy melyik politikai szervezet a társadalom mely területét irányítja és ellenőrzi is egyben, ki milyen tevékenységért felelős. Alapkövetelmény például az előzetes felparcellázás és osztozkodás lebonyolítása, még mielőtt egymással szövetségre lépnének, mielőtt például koalíciót alkotnának. Sokszor így osztják el egymás között az igazgatói helyeket, de nemcsak az állami tulajdonban lévő gazdasági vállalatokban, hanem az egészségügyi- és az oktatási intézmények meg a közvállalatok esetében is. És ami a legborzasztóbb, ezekről a cégekről, üzemekről, intézményekről gyakran, mint a párt tulajdonáról, úgy beszélnek. (Akár a Jugoszláv Kommunista Párt a szocializmus évtizedeiben.)
Szerbiában, a közszférában (rendőrséget, katonaságot is beszámítva) mintegy 650 ezren dolgoznak. Csak magában az államigazgatásban 28 ezren vesznek fel havonta olyan 46 ezer dinár körüli átlagfizetést. A közvállalatok igazgató bizottságában túlnyomó részt pártkáderek csücsülnek. Akik természetesen nem ingyen végzik ezt a „tevékenységet”. Csak ezek, a pártok által javasolt kiváltságos emberek 155 millió dinárjába kerülnek az országnak. Aztán a mostanában szaporodásnak, lombosodásnak és virágzásnak indult különféle intézetek, ügynökségek, tanácsok működtetésére évente nem kevesebb, mint 820 millió dinárt kell az állami kasszából elkülöníteni. Ezekben az irodákban csaknem 10 ezer – szintén jobbára csak valamelyik párt kötelékébe tartozó – embert sikerült elhelyezni.

Legyen mindenki párttag!

Ha már – egyes esetekben – valamicske anyagi haszonnal is jár, vagy tán éppen kimondottan kifizetődő párttagnak lenni, akkor mindenkinek be kéne lépnie egy ilyen politikai szervezetbe. Ha másért nem, hát pusztán amiatt, hogy legalább így valósuljon meg az oly szépen (és utópisztikusan!) hangzó esélyegyenlőség és az egyenrangúság. Tagtoborzó-jelszónak, párthuszár-verbuváló jelmondatnak még az is megtenné, hogy: Legyen mindenki párttag! Nem is kéne valamilyen nagyon elmés, kacifántos szlogennel vacakolni! Enélkül is meglódulna, csak úgy tódulna a jónép!
De mi történik akkor, ha (képletesen szólva) dugig megtelik már a pártszékház? Ha majd annyi lesz a jelentkező, hogy szinte egymás tyúkszemét tapossák a leendő elvtársak a mihamarabbi bejutásért, a pártvezér pedig egyszer csak létszámstopot rendel el, és teltházat jelent? Meglehet, hogy akkor üti majd fel azt az ocsmány fejét a párton belül a korrupció… Ami azt jelenti, hogy csakis azoknak a nevét veszik pártlajstromba, akik a tagkönyvért cserében egy bizonyos összeget csúsztatnak a listaíró zsebébe. Bár ezzel még korántsem lesz megakadályozható a pártok túlzsúfoltsága, túltelítődése. Az elvtársi tumultuson legfeljebb csak a tagoknak a szervezetből való kizárása, eltávolítása, menesztése segíthet majd. Márpedig a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb minden egyes szervezetben elkezdődik a trónharc, az eszmei-politikai differenciálódás, a viszálykodás, a torzsalkodás, és elkerülhetetlenné válik a végső leszámolás. De hogy lesz-e valaha is olyan párt, amelyből majd tömegesen és fejvesztve menekülnek a káderek…?!
Bárcsak lenne!

Jaj pici lánykám, jobb lesz, ha pottyantól az egészre!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin