A Magyar Nemzeti Tanács intézményének lejáratása

„Győzött” a Pásztor/Lovas-lista

Pásztor István, Lovas Ildikó és a többiek

(Fotó: https://www.facebook.com/pasztorvmsz)

A szerbiai nemzeti kisebbségek november 13-án nemzeti tanácsi választásokat tartottak.
A választásokon 19 nemzeti kisebbségi közösség 50 (köztük a magyarok) listája vett rész.[1]
A nemzeti tanácsokat közvetlenül megválasztó közösségek névjegyzékébe 454 807 polgár iratkozott fel, a legtöbben a magyar választói névjegyzékbe – 116 406.[2]
A legtöbb nemzeti közösség több – kettőtől öt – választási listát állított. A legkevesebb létszámú nemzeti közösségek, a lengyel, a görög, a német, a szlovén és a vlach, de legnagyobb közösségként magyar is, csupán egy-egy listát állítottak.[3] (A 2010. évi választásokon a magyar közösség tagjai még öt lista közül választhattak.)

A Magyar Nemzeti Tanács 12 éves történetében a mostani (negyedik) választáson először vett részt csak egy lista, a Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség elnöke – egyesek szerint[4] a barátnője/vadházastársa Lovas Ildikó – által felállított Magyar Összefogás lista.
A vasárnapi választáson – a november 14-ei adatok szerint –, a szavazóhelyek 96,88 és a magyar választói testület 97,42 százalékos feldolgozottsága alapján – a 116 406 polgár közül 40 382 polgár szavazott, vagyis a részvételi arány 36,69 százalékos volt. A szavazók 98,75 százaléka, vagyis 39 876 polgár a Pásztor/Lovas listára szavazott.[5] Másik listára nem is szavazhatott, mivel olyan nem is volt!

Az MNT-választásokon leadott szavazatok alakulása:

2010 138 660 fő a választási listán szereplők száma, 76 900 szavazat, a részvétel 55,46 százalékos[6]
2014 137 111 fő a választási listán szereplők száma, 55 671 szavazat, a részvétel 40,60 százalékos[7]
2018 129 471 fő a választási listán szereplők száma, 47 309 szavazat, a részvétel 36,54 százalékos[8]
2022 116 406 a választási listán szereplők száma, 40 382 szavazat, a részvétel 36,69 százalékos [9]


A táblázatból látszik a magyar választótestület létszámának lemorzsolódása és a leadott szavazatok számának folyamatos csökkenése. 2010-ben 138 660 fő volt a választási listán, 2022-ben 116 263, vagyis 22 397-el kevesebben. A szavazatok száma ez alatt az időszak alatt 76 900-ről 40 382-re, vagyis majdnem a felével (36 518-al) csökkent!A részvételi arány a november 13-ai szavazáson (kisebb létszámú szavazótestülettel) 0,15 százalékkal magasabb volt ugyan (mint 2018-ban, amikor 35,54% volt), de 6 927-el kevesebben mentek el szavazni, mint 2018-ban![10]

Az utóbbi, csaknem másfél évtizedes periódust (2007. május 5-étől!)[11] Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének tisztségében töltötte.
Ez alatt az időszak alatt a magyar közösség létszáma, így a szavazótestület is, jelentősen csökkent, a helyzete folyamatosan rosszabbodott.
Pásztor István, ennek ellenére, „15 perccel az urnák zárása után”,[12] amikor még azt sem lehetett tudni, hogy mennyien vettek részt a választásokon, a Köztársasági Választási Bizottság jelentését meg nem várva, a közismert propaganda stílusában „megállapította”, hogy „a Magyar Összefogás és a Vajdasági Magyar Szövetség soha nem látott, történelmi győzelmet aratott”.[13]
– Most kell szerénynek lenni, mert van mire – tette hozzá a szerénységéről is (köz)ismert pártvezér. A Magyar Összefogás nem csak az összes mandátumot szerezte meg – „ami várható is volt” –: a MÖ-listára leadott szavazatok száma meghaladja a négy évvel ezelőtt, a magyar nemzeti tanácsi választáson összesen leadott szavazatok számát – emelte ki, rámutatva: amióta van magyar nemzeti tanácsi választás és amióta van Magyar Összefogás, azóta ez a lista soha ennyi szavazatot nem szerzett. „Ez hatalmas eredmény, méghozzá azért, mert tudjuk, hogy mennyien vagyunk, de azt is tudjuk, hogy mit akarunk” – magyarázta Pásztor.[14]


Pásztor vasárnapi „győzelmi” beszéde nem fedi a valóságot!
A 2018. évi választásokon az „összesen leadott szavazatok száma” 47 309 volt, a vasárnapi szavazáson pedig 40 382. Ezek közül 39 382-en szavaztak az (egyetlen) Pásztor/Lovas listára Ebből még Pásztor is kiszámolhatta volna – ha megvárja a Választási Bizottság adatait –, hogy a listájukra leadott szavazatok száma 7927-el kevesebb (39 382), mint a 2018-ban „összesen leadott szavazatok száma”. (A 2018. évi MNT választásokon a VMSZ „Magyar Összefogás” listájára 39 166-an, most 39 382-en, a „Magyar Mozgalom – Zsoldos Ferenc” listára pedig 7 516-an szavaztak.)[15]
Pásztort azonban nem érdeklik a tények és számok. Eltájolódott ő már régen, nem csak a valóságtól, de a közösség érdekeinek a képviseletétől is! Számára csak az volt a fontos, hogy világgá kürtölje a „történelmi győzelmét”, aminek – ha tekintetbe vesszük a választási és egyéb körülményeket – éppen semmi ténybeli alapja nincsen, erkölcsi pedig még annyi se.
Nagy segítségére van ebben, a közösség kárára, sajnos, a Magyar Nemzeti Tanács „alapította” média és az Újvidéki Rádió is. (A Hangadó Szerda – mások szerint Hamvazó Szerda – mai adásában csak a Pásztor-féle győzelmi beszédet közvetítették, egy szóval nem említve, hogy más vélemények, értékelések is vannak!) A közszolgálatúság helyet a közösség félretájékoztatása és ámítása ez!

Pásztor Pista téves irányítása alatt a VMSZ támogatottsága a magyar közösségben lényegesen és folyamatosan csökken(t). Téves lenne azt is állítani – ahogy Pásztor István képzeli –, hogy mind a 39 382 szavazó támogatja a politikáját. És ez még csak a teljes közösség 20 százaléka sem!
A szavazók többsége nemzeti öntudatból, a nemzeti tanács intézményének megőrzésére, nem pedig Pásztor István önkénypolitikájának a támogatásra szavazott! A VMSZ támogatottságának- és szavazóbázisának csökkenését mutatja az is, hogy a tavaszi parlamenti választásokon, az addigi kilenc képviselői helyből, négyet elvesztettek.

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke, a november 15-ei sajtótájékoztatón, „nem fényes győzelemnek, hanem kristálytiszta kudarcnak”[16] értékelte a hétvégi nemzeti tanácsi választásokat. Fel is kérte Pásztort, hogy „a továbbiakban ne viselkedjen úgy, mint Aleksandar Vučić, aki minden hivatalos intézmény helyett megmondja, hogy mi fog történni”.[17]
– A VMDK elnöke szerint a választási folyamatban a szokásos forgatókönyv történt: megfélemlítés, munkahelyi zsarolások, SMS-ek (küldése – B.A.), a választások napján súlyos kampánycsendsértés – olvasható a sajtókonferenciáról készült tudósításban.[18]

Ami a nemzeti tanácsi választással történik az most egy időre meghatározhatja a közösség helyzetének alakulásét, fejlődését, jogainak érvényesítését.
Amit biztosan el lehet mondani, hogy november 13-án nem választás volt, hanem szavazás. Nem más ez, mint a nemzeti tanács intézményének a téves politika általi lejáratása!
Ennek eredményeként egypárti Magyar Nemzeti Tanács alakul, amelyik teljesen a Pásztor/Lovas házpolitika alá lesz rendelve. A rossz emlékű egypártrendszert hozza vissza, amiből semmi jó nem következhet.
A közösség talán 20 százalékos támogatottságával a Magyar Nemzeti Tanács nem lesz jogszerű! A nagyvezért azonban ez mit sem érdekli. Már többször bizonyította: A közösséget nem szolgálni akarja, hanem uralkodni felette!

Egy politikus sikerét a közösség gyarapodása és jóléte kellene, hogy mutassa, nem pedig a leépülése, mint esetünkben! „A jóból – esetünkben a „történelmi győzelmekből” – is megárt a sok”, hát még…
Pásztor Istvánnak nem győzelmet ünnepelni, hanem a minden tisztségéről való lemondást kellett volna közölni! A közösség érdekében!

BOZÓKI Antal

__________
[1] P.E: Egy hét múlva szavazhatnak a kisebbségek. Magyar Szó, 2022. november 5. 5.
[2] P.E: Így szavaztak a kisebbségek. Magyar Szó, 2022. szeptember 13. 1.
[3] Lásd az 1-es alatti írást.
[4] Csonka Áron. https://www.facebook.com/csonkaaron, 2022. november 14: 15:20
[5] Tómó Margaréta. Csonka: Ez nem fényes győzelem, hanem kristálytiszta kudarc!
https://szmsz.press/2022/11/15/csonka-ez-nem-fenyes-gyozelem-hanem-kristalytiszta-kudarc/, 2022. november 15. 10:36
[6] 2010-es magyar nemzeti tanácsi választás.
https://hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
[7] 2014-es magyar nemzeti tanácsi választás.
https://hu.wikipedia.org/wiki/2014-es_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
[8] 2018-as magyar nemzeti tanácsi választás.
https://hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
Lásd még A magyar közösség politikai súlya történelmi minimumra süllyedt. A Magyar Mozgalom nyílt levele Potápi Árpád Jánoshoz. https://szmsz.press/2018/11/16/a-magyar-kozosseg-politikai-sulya-tortenelmi-minimumra-sullyedt/, 2018. november 16. 19:46
[9] Csonka Áron, a 4-es jegyzetben, vagy Csonka Áron: Ragyogó kudarc! http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/VMDK,2022. november 14. 17:40, és a 2-es alatti írás.
[10] Csonka – az előző jegyzetben.
[11] Pásztor István (politikus). https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1sztor_Istv%C3%A1n_(politikus)
[12] Tómó Margaréta. Csonka: Ez nem fényes győzelem, hanem kristálytiszta kudarc!
https://szmsz.press/2022/11/15/csonka-ez-nem-fenyes-gyozelem-hanem-kristalytiszta-kudarc/, 2022. november 15 10:36
[13] P.E.: Soha ennyi szavazat. Magyar Szó, 2022. november 14. 1,, és /vagy „Soha ennyi szavazat”. https://www.magyarszo.rs/hu/5083/kozelet_mntvalasztas/275600/%E2%80%9ESoha-ennyi-szavazat%E2%80%9D-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-Magyar-Nemzeti-Tan%C3%A1cs-v%C3%A1laszt%C3%A1sok.htm, 2022. november 13. 21:44 >> 2022. november 13. 22:16
[14] Uo.
[15] Lásd a 8-as jegyzetben lévő oldalon.
[16] Tómó Margaréta írása, a 12-es jegyzetben.
[17] Uo.
[18] Uo.

Az ökörszekér három bánata...

fotó: Csőszi János

A fotó önmagában alig különleges: autópályán, tréleren szállítanak egy ekhós szereket. Az azonban ismerős, több fotón, filmben láttuk az elmúlt időszakban: a nemrég tragikus halált halt vándor, Gecse Balázs Gergő magyar világvándor, és önellátó csodabogár ökrös szekere az. Az utolsó út… Hirdeti a pár soros, de annál inkább szívbemarkoló reqviem címe. Linkről linkre ugrálva végül a szerző nevét is megtalálom: Károly Ignác. A fotós kiléte is tisztázódik, Csőszi János képe kering az interneten. Talán nem haragszik meg, ha idézem néhány sorát, hiszen az én fejemben is hasonló gondolatok kavarogtak a szomorú történet kapcsán.

„A világjáró ökrös szekér egy platón tart hazafelé. Az utolsó útján, immáron a tisztaszívű vándor, Gecse Balázs Gergő nélkül. Kegyetlen dolog szavakba foglalni az érzést. Nem is lehet… csak egy parányi részletét annak a végtelen szomorúságnak, amit érzek, amit ez a fotó kiváltott belőlem… Sajnos esztelenül rohanó korunk jelképe ez: nincs már lehetőség a normális, lassú, szemlélődő életre. A motorizáció, a gépek, a rohanó világ végzetesen a fejünkre nőttek… És hiszem, hogy Gergő végtelenül tiszta és szabad lelke már odafönt sír az ökrös szekerének utolsó útját látván…”

Bizony, a történet felkiáltójellel mutatja, hogy ebben a globalizált, pénz-, technológia- és konzumcentrikus világban nem sok esélyük maradt azoknak, akik elmúlt idők értékrendszerének valamelyikét tekintik inkább etalonnak. Akik régebbi, nyugalmas, munkásabb, vagyontárgyakban, technológiában szegényesebb, de lelkiekben, sikerélményekben, annál gazdagabb életre vágynak.

Nemrég nagy lázzal létesültek az ökofalvak, különböző önellátást hirdető közösségek, aztán szinte mindegyiket bedarálta a rohanó világ. Amelyiket nem, az megmaradt a stressz által padlóra küldött, meghajszolt emberek számára illúziókat áruló látszat öko, természetközeli, önellátó (pontosabban jó pénzért azt mímelő) közösségnek.

Vannak hamis öko-proféták szép számmal, szavaikon kicsavart agyú nézők csüngenek, akár a boldogság-guruk, motivációs szakemberek, ezo-izék a nagy semmit kacskaringós szépen kimondó szavain. Nem lenne baj, ha a bízzál magadban, légy boldog, vedd észre a madarat ingyen jönne, de nem, ezért fizetni kell. Gergő nem ilyen volt! Hiteles személy, aki a sok hamis próféta világában talált egy igaz utat ahhoz az életformához, amelyben hitt, amelyben otthon érezte magát. Ha kérdezték miért, hogyan elmondta. Összeszedetten. Okosan, de tömören. Nem térített, nem kamuzott, csak ment az ökrös szekerével amerre a szíve vitte. Ügyesen dolgozott, szerették mindenfelé a népek.

Tudom, igaza volt! Olyan szegletében születtem a világnak, ahol gyerekkoromban még a mindennapok szintjén megélhettük nagyjából azt, amit ő újfent életre keltett magának. Tudom milyen petróleumlámpa és a nyitott kályhaajtó fényénél szárazbabot fejteni téli estéken, hallgatni Nagyapót, aki megjárta a mindkét háborút. Nagymamát, aki egy nagy gyár főmérnökénél szolgált, kis cselédlányból küzdötte fel magát házvezetőnőnek. Tudom, hogy kell befogni a lovat, szántottam tehenekkel, ismerem, milyen mínusz 20 fokban, hasig érő hóban fát dönteni a havason boronának, megfejni a tehenet. Megtanultam forgatni sok-sok öreg szerszámot, egész jó kézműves asztalos, ács, kádár, kovács, szíjgyártó, szabó, vagy egyszerű földműves lehetnék egy régmúlt világban. Ma nosztalgia, de akkor nekünk a mindennapok természetes része volt. Megcsinálni a mindent is. Házilag.

Pár kilométerrel odébb, azért ott volt már a civilizáció, a kommunizmus gyárai okádták a füstöt, dübörgött a technológia, kohókból folyt az acél. Az ipar szívta el a munkaerőt a falvakból. Azonban egy beteg agyú diktátor szeszélye miatt a házak minden este sötétbe burkolóztak, mert kikapcsolták az áramot, az üzletek üresen kongtak. Ecet, savanyúság, ásványvíz, hashajtó sör, borzalmas zöldségkonzerv, esetleg halkonzerv, gyanús minőségű rövidital volt a polcokon. Minden más jegyre, adagra. Emlékszem a napi harminc deka kenyérre… Elő kellett venni esténként a petróleumlámpát, gyertyát.

A falun maradt öregedő lakosság kénytelen volt több száz éves módszerekkel és eszközökkel földet művelni, hogy fel tudjon nevelni néhány hízót, kisegíteni a városra szakadt gyereket. Földet… Ami maradt, ami nem érte meg tagosítani. Hegyoldalak, vízmosás melletti keskeny völgyek, utak szélén futó földsávok. Ahol egyszerűbb volt ott művelte a TSZ, vagy az állami gazdaság, ahol nehezebb volt és hagyták, ott a paraszt. Nagyszülőktől maradt eszközökkel, lóekével, boronával. Öregek, vagy a két világ között ingázók, akik délelőtt gyári munkásként olajosan kergették a normát akkord globálban az esztergagép előtt, délután és vasárnap pedig a háztáji gazdaságban fogták az eke szarvát, vagy húzták a kaszát.

Éppen itt nőttem fel a két világ, a jelen és múlt mezsgyéjén. Nagyszüleim és szüleim háza között úgy három kilométer lehetett mindössze, de valahol útközben történelmi korszakot ugrottunk. A városi oldalon a modern kor, aszfalt tömbházlakás, fürdőszoba, szemben cukrászda, gyógyszertár, önkiszolgáló vegyesbolt, míg azzal a bűvös három kilométerrel odébb már akkor több mint 100 éves falusi ház, gömbfából, gerezdes kötéssel, zsindellyel fedve. Szoba konyha, verempince, budi kint. Semmi luxus.

Aztán istálló, állatok, ganédomb s vagy 15 ár konyhakert, és jó hosszú kerítés, hogy legyen állandóan, amit javítani. A kerítésen túl hosszú mező, telente rendszeresen bejártak a farkasok. Nem tudom velem van-e a baj, de legalább ezerszer jobban szerettem a kemény, ódivatú falusi életet, mint a kényelmes és akkoriban sokkal divatosabb városit.

– Mert van szénapadlás, ahova felvinni a lányokat – ráztam le mindig az efelett értetlenkedőket. Minden esetre, arra jó útravaló, hogy ne csak romantikázzak kényelemben pöffeszkedő huszonegyedik századi városlakóként az egészséges falusi életről, jó levegőről, csendről kergetve fantáziákat. Pontosan tudom, miről szól az a bizonyos „természetközeli, lassú folyású, elmélkedő” életforma. Ha valaki ábrándozna arról, hogy eladja városi lakását, falura, tanyára költözik, annak elárulom, nem olyan, ahogy elképzeli. Sokkal nehezebb! Jobb inkább kipróbálni, mint csalódni később. Kölcsön kért parasztházban, bérelt tanyán, akárhol. Ahol legalább fél évig élesben mehet a buli. Ha még akkor is tetszik a dolog, akkor közénk való. Vagy, ha a változatosságot, az utakat kedveli, a Gergő örökébe.

Őt különösen szerettem, mint, ahogyan kedvelek minden olyan fiatalt, aki jobban érzi magát a régiek bőrében, mint a globalizált konzumtársadalomban. Megviselt értelmetlen halála, pedig nem is ismertem személyesen. Mindig elszomorít, ha fiatal hal értelmetlen halált, Gergő tragédiája azonban különösen mély bánatot idézett elő.

Rádöbbentett arra, aligha létezik menekvés. Ez a pörgő világ mindent és mindenkit elsodor. Van-e, egyáltalán ahova el lehet bújni tisztaszívű életet élni, vagy mindenhol utolérnek, kifosztanak, képükre faragnak erőszakkal. Úgy tűnik az ekhós szekér és az utak nem jó módja ennek, azt már nem hagyja a globalizáció, hogy csináld…

Szóval nézegetem a képet mély bánattal a szívemben, amikor rádöbbenek arra, hogy ezt a fészbuk falamra a Székelyek Világszövetsége nevű entitástól került. Azt mondja a bejegyzés: A Székelyek Világszövetsége szomorú itt: Dallas… Ettől egy fokkal én is még szomorúbb leszek, mert elég baj az, ha a székelyek világszövetsége Dallasban kell, hogy szomorkodjon. Ennél csak az szomorúbb, hogy én mindezt Németországban olvasom és írom. Vigasztal, hogy egyértelműen hazakészülünk, a végképp kitelepülés nem opció.

Nagyot sóhajtok az ágyam felett függő Szűz Mária kép felé:

– Drágajó Márjám, add, hogy erőnk legyen, s egészségünk, hamar esszerakni azt a csepp pénzt, ami arra kell, hogy valahol, ahol magyar szívvel, szemlélődve, okosan, de szép lassan élnek, le tudjuk ütni azt a négy karót, amelyek között elterülő földecskéről azt mondja majd a telekkönyv, hogy a miénk. Nem kell nagy, bár akkora, hova a könnyünk le tud cseppenni, mikor eszünkbe jut, hogy szegény Gecse Balázs Gergő se így tervezte a hazamenetelt…

https://www.erdely.ma

Hompoth Loránd

Magyar cégek a Vajdaságban: így lett a nemzetegyesítésből kihasznált munkaerő

Fotó: thyillustration

Amikor öt éve, 2012 augusztusában Matolcsy György meghirdette a Wekerle-tervet, a kormánypárti politikusok nem fukarkodtak a patetikus jelzőkkel. Volt, aki egyenesen gazdasági nemzetegyesítésnek nevezte a programot, amelynek legfőbb stratégiai célja a hazai vállalkozások Kárpát-medencei pozícióinak erősítése volt. A magyar vállalkozók hamarosan fel is fedezték maguknak a Vajdaságot, amely több okból is kiaknázatlan aranybányának bizonyult. Ma szinte tapintani lehet a csalódottságot a helyi magyarok körében. A Vajdaságban jártunk, hogy megnézzük, hogyan halad a „nemzetegyesítés”.

– Ön biztosan nem idevalósi! – állapítja meg Újvidéken egy középkorú szerb asszony a Mihajlo Pupin körúton, amint a villanyrendőrnél várakozunk a Szerb Nemzeti Színház közelében.

– Miből gondolja? – kérdezek vissza. Elmosolyodik, és a villanypóznára mutat, amelyen álláshirdetés függ, épp most másoltam a jegyzetfüzetembe a szövegét. A papíron ez áll: „Külföldi vállalat munkatársakat keres. Nyugdíjasok is lehetnek.”

– Ezeknek itt már senki sem hisz – jegyzi meg.

Biljana, az ötven körüli nő akkor válik igazán bőbeszédűvé, amikor megtudja, hogy Magyarországról jöttem. A lánya tanítóként dolgozik Szabadkán, a veje pedig fél éve fordult munkaközvetítőhöz, mert arra gondolt, hogy Magyarországon több pénzt tudna keresni, mint odahaza raktárosként. Ennek semmi akadálya nem lett volna, hiszen a férfi már megkapta a magyar állampolgárságot, anyai ágon ugyanis magyar. Csakhogy a munkaközvetítő végül nem juttatta álláshoz, ellenben tízezer dinárral, huszonötezer forinttal megrövidítette.

Álláshirdetés Újvidéken

A szerző felvétele

– Még szerencse, hogy nem mondott fel, így legalább megkapja a minimálbért – mondja az asszony. Ez Szerbiában 22 620 dinár, ami 57 500 forintnak felel meg. Az átlagos nettó bér 125 ezer forint.

******

Szabadkán még az utcára sem kell kimenni, ha valaki munkát keres. A magyar cégek itt egyenesen a postaládákba szórják a hirdetéseiket. Tamás, az egyik magyarországi munkaközvetítő cég helyi irodavezetője mutat is ezekből egyet: „Magyarországi állásajánlatok ingyenes szállással. Multinacionális partnercégeink számára keresünk termelési operátorokat.” Az érdeklődőket 140-160 ezer forintos nettó kereseti lehetőséggel, műszakpótlékkal, kafetériával és sok mással kecsegtetik, ezért cserébe a kettős állampolgárság meglétét, általános iskolai végzettséget, állómunka vállalását és büntetlen előéletet várnak el. A papír alján csak egy szerb mobilszámot közölnek, valamint a tájékoztató helyszínét és időpontját. Ezek a „cégek” a legtöbbször százalékos részesedést szednek be a közvetítésért, az utazásért előre kérik a pénzt – többnyire munkanélküliektől.

Hogyan indult meg a vajdasági magyar munkaerő elszipkázása? Tamás szerint az elvándorlásnak a kettős állampolgárság adott lendületet. Tömegeknek lett elegük abból, hogy Szerbiában nem tudnak megélni, a cégek pedig semmibe veszik a munkavállalók jogait.

– Aki megkeresi a minimálbért, az szerencsésnek mondhatja magát. Előfordul, hogy átutalják ugyan a munkavállalónak a fizetést, mert az kötelező, viszont a dolgozónak vissza kell adnia a pénz egy részét, különben kirúgják – magyarázza Tamás. Szerinte lényegtelen, hogy milyen tulajdonban van az adott cég. A gyakorlat a fontos, s azt sokszor egymástól tanulják el a vállalatok. A kettős állampolgárság jelenti az egyetlen egérutat azok számára, akiknek elegük lett a megaláztatásokból. Megnyitotta ugyanis az utat külföldre, elsősorban nyugat felé. A vajdasági magyarok körében Anglia, Németország és Ausztria a legkedveltebb célállomás, s ezzel párhuzamosan beindult egy másik folyamat is: a nyugat-magyarországi cégek ma már sokszor a vajdaságiakkal töltik fel azokat az álláshelyeket, amelyekre nem találnak magyarországi munkaerőt.

A diplomások helyett egyre több alapfokú végzettségű határon túli magyar jön át. 

Öt év alatt ötvenezren települtek át.

– Amikor tájékoztatjuk őket a munkáról, csak meredten néznek, mert annyira rosszak az itteni tapasztalataik, hogy ahhoz képest Magyarország mennyországnak tűnik – mondja a férfi, aki azt is elárulja, hogy az irodája által kiközvetített dolgozók átlagban 150 ezer forintot keresnek, amelyből ugyan meggazdagodni biztosan nem fognak, mégis majdnem háromszorosát kereshetik meg a szerbiai minimálbérnek. Persze csak akkor, ha nem valamelyik csaló céggel hozza őket össze a balszerencse, mert akkor sok pénzt fizethetnek ki a semmiért.

******

A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája – ezt az alcímet kapta a Wekerle-terv, amelyet pontosan öt évvel ezelőtt mutatott be Matolcsy György akkori pénzügyminiszter. A 25 oldalas dokumentum szerint a kormány stratégiai szövetségesként tekint a szomszédos országokban élő magyarokra. Matolcsyék arra ösztönözték a magyar cégeket, hogy nagyobb szerepet vállaljanak a határon túli régiókban. A vállalkozások azontúl, hogy olcsó munkaerőre tehetnek szert, hozzájárulhatnak a magyarság szülőföldön való megmaradásához. A vállalkozóknak kapóra jött, hogy 2014-ben a szerb kormány új munkatörvényt fogadott el, melynek célja a foglalkoztatottság növelése volt. Az elmúlt három év adatai azt mutatják, ez sikerült is. Csakhogy ezeket a szép számokat csak úgy tudták elérni, hogy a végletekig megnyirbálták a munkavállalók jogait. Utólag visszatekintve akár igazat is adhatunk a tiltakozó szakszervezeteknek, amelyek a „rabszolgaságról szóló törvény” nevet adták a jogszabálynak.

Függetlenül attól, hogy időközben a Wekerle-terv szó szerint kimúlt – a kezdeményezést koordináló, állami tulajdonú Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. a múlt évben végelszámolás alá került –, a magyarországi cégek kapva kaptak a „gazdasági nemzetegyesítés” adta előnyökön, a végletekig kihasználva a szerb munkatörvénykönyv kínálta munkáltatói lehetőségeket.

Szó szerint becsődölt a kormány bő három éve indított gazdaságösztönzési programja.

– Ha a magyarországi vezetőség megtudná, mi folyik itt, el sem hinnék, hogy ilyen létezik – mondja a Tisza Automotive Kft. egyik volt dolgozója, aki arra kér, hogy cikkünkben az igazi neve helyett Gábornak nevezzük. Ez a vállalat a Vajdaságban a legnagyobb magyarországi foglalkoztató: a gyárat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Aleksandar Vučić szerb kormányfő nyitotta meg 2015 szeptemberében. „Teljesen biztos vagyok benne, hogy Szerbia és Magyarország előtt nagyon szép közös jövő áll” – bátorította akkor a szerb miniszterelnök az egybegyűlteket.

Szijjártó Péter és Aleksandar Vucic 

a Tisza Automotive Kft. üzemének megnyitóján 

2015. szeptember 23-án. Nagyon szép közös jövő

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Ebből a szép közös jövőből Gábor nem sokat tapasztalt.

– Hozzánk nem az iskolázott emberek jönnek dolgozni, az igaz, de azért nem kellene bennünket hülyének nézni. A hét első felében a kisfőnökök szépen kérnek bennünket, hogy maradjunk benn tovább, hogy a hét második felében időben hazamehessünk. Csütörtökön és pénteken aztán azzal jönnek, hogy bele kell húznunk, hogy a hét végén ne kelljen bejönnünk dolgozni. Aztán a hét végén szépen behívnak megint munkára. Aki nem jön, azt nem hivatalosan, de kirúgással fenyegetik – panaszolja a férfi. – A normát is folyamatosan emelik. Mondtam is a többieknek, nem vagyunk normálisak, gürcölünk, mint a lovak, hogy megmutassuk, milyen jól tudunk dolgozni. Csakhogy ennek soha nem érünk a végére, csak azt értük el vele, hogy a mostani normát már alig bírjuk erővel.

A férfi szerint a dolgozók fluktuációja azért olyan nagy a gyárban, mert kevesen bírják fizikailag azt az iramot, amelyet a vezetők diktálnak. Korábban heti negyven órát kellett dolgozniuk, nemrégiben azonban új szerződést kaptak, amelyben az szerepel, hogy akár heti hatvan órát is dolgoztathatják őket. Ráadásul a szerződést szerbül kapták kézhez a munkások, pedig nagyon sokan közülük egyáltalán nem beszélik az államnyelvet. A társaik magyarázták el nekik, mit írnak alá.

– Hihetetlen, hogy épp egy magyar cég nem tartja tiszteletben a magyarok nyelvhasználatát – háborog Gábor. – Hozzák csak ki az újságban, hogy a magyarországi nagyfőnökök végre megtudják, mit művelnek velünk itt, Szerbiában!

Mivel Gábor úgy gondolja, hogy a megaláztatásaikról a magyarországi vezetők semmit nem tudnak, felkerestük a Tisza Automotive ügyvezető igazgatóját, Gladinetz Andrást, akinek felsoroltuk a hallott panaszokat. Gladinetz már elöljáróban jelezte: a cég alapelve, hogy semmi olyat nem tesz, ami a munka törvénykönyvébe ütközne. A gépjárműkábeleket gyártó cég akkor tudja teljesíteni a megrendeléseket, ha a munkaügyi kommandók nem állítják le a termelést, az ugyanis nagyon sokba kerülne a vállalatnak. Az igazgató szerint a problémák múlt év szeptemberében kezdődtek, amikor nagyon megugrott a hiányzások száma, így olyan nap is volt, amikor a dolgozók 15 százaléka nem jelent meg a munkahelyén (a zentai gyárban több mint 800 főt foglalkoztatnak). Így a túlórákra azért volt szükség, hogy a megrendelőknek időre tudják szállítani a legyártott kábelkorbácsokat. Gladinetz a fő problémát inkább abban látja, hogy a munka törvénykönyve „táppénzcentrikus”. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az orvos harminc napra kiírhatja a dolgozót táppénzre, majd miután akár csak egy napra visszamegy dolgozni, újra elmehet táppénzre – ezzel pedig sokan visszaélnek.

Ami a szerb nyelvű szerződésmódosítást illeti, Gladinetz András elmondta: a munkaszerződések módosítása náluk úgy történik, hogy az átadott szöveget a dolgozó hazaviheti, és nyolc napig gondolkodhat rajta, hogy aláírja-e. Hozzátette: a cég belső szabályzata tartalmazza azt a lehetőséget, hogy bárki bármilyen dokumentumot magyar nyelven kérjen, többek között a munkaszerződést is, ezt a cég, ahogy eddig, a továbbiakban is biztosítani fogja.

Ami a fluktuációt illeti, Gladinetz András szerint többségük az első pár hónapban történik, amikor a munkavállaló beáll dolgozni, és kiderül, hogy másra számított. Az igazgató szerint a zentai gyárban meg kell különböztetni a magyar és a szerb ajkúak fluktuációját. A magyarok ugyanis folyamatosan külföldre vándorolnak.

******

– Minek maradjak itt? Ez katasztrófa sújtotta övezet! – így reagál Zsolt a kérdésünkre, amikor a szabadkai Köztársaság téren egy kávézónál arról kérdezzük, hogy friss diplomás mérnökként miért nem próbál elhelyezkedni szülővárosában, Szabadkán. A közeli ipari parkban számos külföldi cég telepedett meg, amelyek lassan már mindenkit örömmel fogadnak. Ez pedig nem véletlen: az egyik szabadkai szakszervezet vezetője szerint a városból az elmúlt években kilencezren költöztek el, így súlyos munkaerőhiány van Szabadkán.

– Ez a hely alapvetően rabszolgáknak való. Pesten, de még Szegeden is minimum négyszeresét keresném meg annak, amit itt akár a magyarországi cégek is adnának – mondja a fiatalember.

Zsolt szülei Szabadkán laknak, itt is akarnak maradni, neki viszont mindenki azt tanácsolta a családban, hogy ha lehet, menjen külföldre. A Wekerle-tervről ugyan nem hallott, arra viszont még a gimnazista éveiből emlékszik, hogy öt-hat éve mindenki azt hitte, hamarosan jönnek a magyar cégek, amelyek magyarokat foglalkoztatnak majd.

– Jöttek is, de egy fokkal sem jobbak, mint a szerbek. Ez az igazi pofon – magyarázza a férfi, akinek az egykori szabadkai osztálytársai közül sokan magyar cégeknél helyezkedtek el. A legtöbben azonban csalódtak, mert azt tapasztalták, hogy ezek csak az olcsó és könnyen kihasználható munkaerőt látják az itteni magyarokban. Neki és több tízezer vajdasági magyarnak a „gazdasági nemzetegyesítés” a Magyarországra költözést jelenti.

******

A legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint a Vajdaságban körülbelül 250 ezer magyar élt. Azóta azonban rengetegen hagyták el szülőföldjüket. Sokan már középiskolába is Magyarországon jártak, és eszük ágában sem volt visszaköltözni. Az elvándorlásnak a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége adott lendületet. Hirtelen azok is magyarok lettek, akik korábban szerbnek vallották magukat, bár voltak magyar felmenőik is. A nyelviskolák nem győztek magyarnyelv-tanfolyamokat indítani, a papírok megszerzésének egyik feltétele ugyanis a biztos nyelvtudás.

Miként lehetnénk ügyesebbek a nagypolitikában úgy, hogy közben a határon túli magyarok érdekei se sérüljenek?

Bár a rendszerváltás előtti Magyarország egyáltalán nem tűnt vonzónak a Jugoszláviában élők számára, sőt néhányan le is nézték kissé a szegény kommunista országban élő nemzettársakat, a délszláv háború éveiben fordult a kocka. A magyarságukat megőrző szülők azon igyekeztek, hogy gyermekük jobb körülmények között élhessen a határ túloldalán. Ekkoriban alakult ki az az idealista Magyarország-kép a vajdaságiakban, amelynek nyomai még most is fellelhetők itt-ott, és amelyet a munkásaikat kihasználó cégek épp napjainkban rombolnak porig, gazdasági nemzetegyesítés címén.

Persze a magyar cégek szerepvállalását megítélhetjük szigorúan gazdasági szemszögből is. Mondhatjuk, hogy mindent szabad, ami nem ütközik a szerb munkajoggal. Magyarországra sem azért jönnek a nyugati cégek, mert velünk szeretnének jót tenni, hanem mert az alacsony bérek miatt kifizetődő. Ha viszont elfogadjuk ezt az álláspontot, ismerjük be azt is, hogy a nemzet gazdasági újraegyesítése csak lózung, politikai termék, amellyel a nemzeti ideáktól mentes kapitalista szándékainkat próbáljuk leplezni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.26.

Forrás:

HÉTVÉGI MAGAZIN

Majláth Roland

Szomorú szerda

Kiss Igor

Egy előadás, 

amelyen grafikonokon lett bemutatva 

a vajdasági magyarság sorvadása, fogyása.

A Rákóczi Szövetség meghívására múlt szerdán egy fiatal szociológus – Kiss Igor – tartott vetítéssel egybekötött előadást a városi képtárban.

A vendég Pécsen doktorandusz, kisebbségkutató. Óbecsén él, nős, hamarosan születik a második gyermekük. Fontosnak tartotta megjegyezni családi állapotát, mert saját példáján, az itteni életén keresztül is tapasztalja a szakterülete, a népesedés legégetőbb problémáit. Ahogy találóan megjegyezte: „azt csinálja, amit tanul, amit szeret, és ott, ahol haszna van.” Szerencsés ember.
A helyzet, ami Vajdaság demográfiai és szociográfiai adatait illeti, már korántsem ilyen szívderítőn szerencsés. A 2011. évi népszámlálás eredményeit jó ideig semmibe vettük. A Szerb Statisztikai Hivatal csak most (2015-2016-ban!) publikálta a végső adatokat. Még ekkor sem abban a mélységben, mintsem kívánatos lenne. Az irdatlan adathalmazból (30 kötet, 4500 oldal) ember legyen a talpán, aki gyorselemzést készít. A számok helyett a helyzetkép a laikusoknak is láttatóbb, ezért Kiss Igor grafikonok segítségével magyarázta a sokkoló tényeket.

Ami a magyarságot illeti: Szabadkán, Óbecsén és Csókán már csak relatív többségnek számítunk. Ez azt jelenti, hogy ezekben a községekben 50% alá esett a magyarság létszáma. 

Vajdaságban Kanizsa, Zenta, Ada és Topolya kivételével mindenütt a szerb dominancia érvényesül, leszámítva két községet, ahol még a szlovák populáció relatíve szintén jelen van.

Az iskolai végzettség szempontjából körzetek szerint Belgrád és Újvidék toronymagasan vezet az egyetemisták létszámában. Ezek a fiatalok szinte sosem mennek többet vissza a leszakadó körzetekbe.

Vagy 20% tekinthető a szerbiai nagyvárosokban egyetemet végzett szakembernek. Ez az arány az Unióban bőven a 30% fölött van. De az írástudatlanság terén is Szerbia a harmadik világ szintjén kullog. Mindennél beszédesebb azonban, hogy míg ’87-ben 3500 vajdasági magyar született, addig 2011-ben már csak 1200 csecsemővel lettünk többen. 

Az össz szerbiai népesség közül egyedül a cigányság népszaporulata – tudományos tételként és nem más módon – ideális. Harminc éve még több magyar született, mint cigány. Mára háromszor annyi roma jön világra, mint magyar. Napjainkban kezd kitűnni: nincs középnemzedékünk. A cigányság átlag életkora 28,31 év, 42,2 a szerbiai átlag, a vajdasági magyar bőven 45 év fölöttinek számít. Elöregedünk. Az sem vigasz, hogy a helyi szlovének és németek még a magyartól is korosabbak. Ebben a természetes fogyás mellett az elvándorlás a ludas. Kiss szerint hiába próbálnak aktuálpolitikai szinten vétkeseket kreálni: az elvándorlás nem csak nálunk, mindenütt, még a jóléti államokban is egyfajta jelenséggé vált. Nagy a turbulencia. A globalizáció kapui kinyíltak. Az előadó állította: ettől már volt rosszabb helyzetben is a délvidéki magyarság, mégis túléltük.

Másik optimizmusra adó ok, hogy a rendezvényt egyetlen illetékes, megbízott, a témában jártas közéleti emberünk sem tartotta fontosnak meglátogatni.

Úgy látszik minden rendben a délvidéki népesedésünkkel, a munkahelyekkel és társadalomtudományi értelemben sincs itt mit tenni, miről gondolkodni. Lehet tehát behűteni a pezsgőt.

Jövőre megint jobb lesz.

Hát persze.

Forrás: Rákóczi Szövetség

A Vajdasági Magyar zSarnokság

A VMagyar Szó pártlap históriája

Keserű és fanyar, hogy egyesek most eszmélnek fel politikai Csipkerózsika álmukból, ez az ébredés fájdalmasra és szánalmasra sikeredett, főként, hogy egybeforr és kiforr a zsarnokság a demokrácia palástjába burkolva a déli-végeken. A végtermék meg lett alkotva, sokan bábáskodtak fölötte, kicsit Frankestein-re hasonlító torzszülött, most mondjam, hogy kicsit sárga, kicsit, ízetlen de a miénk!

A szerbiai választások az itt élő magyar picinység önleszámolásától zajos. Újfent hangoztatott retorika alapján, a szabadkai székhelyű szerbiai magyar párt ledózeról minden általa nem elfogadott szervezetet, lehet az politikai, civil és sima polgári megmozdulás. Keresem a programokban,alapszabályzatban, hogy e tevékenység lett e felkínálva az itteni magyarságnak, de sehogyan sem találom. A “leszámolás” szó sehol nem kerül elő. Az sem kerül elő, hogy a másképpen gondolkodót el kell tiporni, el kell lehetetleníteni és ebek harmincadjára juttatni . Olyanokat írnak, hogy ”nem vonható felelősségre”, “képviselhetik és védhetik saját álláspontjukat ”...

A stratégiák visszacsapódtak, éppen most a média stratégia csattant jó nagyot és alkotója ellenfordult, jó nagy felfordulást okozva. Az expanzív médiahaditerv dübörög, tarol, gyötör és romba-dönt, valójában ez is a célja! A vajdasági magyar médiastratégia…a kalitka, az csak kalitka, ha aranyból van is! Idézve: “A médiastratégia megszövegezői onnan kezdték a téma kidolgozását, hogy az anyanyelven történő tájékoztatás kulcsfontosságú az itt élő magyarság számára (s ha ezt még megtoldjuk azzal, hogy a sajtószabadság – alapjában véve – egyetemes érték és alapvető emberi jog), akkor felvetődik a kérdés: milyen perspektívát kínálunk fel azoknak a régióknak, amelyek az elmúlt években helyi jellegű tájékoztatás nélkül maradtak. Mert megszűntek a helyi lapok, mert elhallgattak a helyi rádiók és televíziók. Márpedig, ha ezen állítás megfelel a valóságnak, akkor a tájékoztatás nélkül maradt lakosságnak éppen az az elemi/alkotmányos joga sérült, amely szerint őt az még ebben a zűrzavaros Szerbiában is megilleti.“ Egyszerűvé vált a válasz : a vajdasági magyarságot nem illeti meg semmilyen objektív tájékoztatás, semmilyen perspektíva nem létezik a régióknak. A szórvány egyre nagyobbodása végett, ez már nem is indokolt (már csak a Tisza-mente bácskai oldala tömbmagyarság)?

Azon kaptam magam, hogy “ha nem tetszik ellehet innen menni” politikai retorika pufogtatói itt is megjelentek, valójában, ha nem hajtjátok le a fejeteket és nyelitek be a blődségeket és nem tűritek meg a rátok ültetett politikai komisszárokat*, akkor el fognak benneteket üldözni demokratikus módszerekkel, -kirúgnak a munkahelyedről, elüldöznek az utcádból, pereket akasztanak a nyakadba és a végén rád-küldik a végrehajtót meg kiátkoznak a tömjénfüstös bort iszik vizet prédikátorral!

Mit fogsz tenni? 

Azt amit az utolsó választáson hiányzó magyar tett, állítólag 15.000 majd 10.000 re módosított, -ő nagysága szerint, akinek a nevét nem ejtsük ki (szerintem sokkal több, olyan ötszörös szorzó), vándorbotot tett a hátára otthagyta közösségét! Miért is maradt volna, hogy anyaországi pénzekből is hátáról a bőrt nyúzzák le, úgy magyarosan egy picinyke csípős paprikával fűszerezve? Nyugati munkáért keleti bér!A másik mennyei kisebbség meg szociális segélyként háromszor annyit gombol le, mint a szegény szerencsétlen dolgos, becsületes kétkezik munkás, aki neki is a javakat teremti elő! Örülj magyar a munka a tiéd a béred meg azokat illeti akiknek a nevét nem ejtjük ki! Érdekes a gazdasági stratégia ez, az anyaország minél több pénzt pumpál ide be az itt maradás érdekében, annál gyorsabban települ ki az itteni magyarság. Valójában e gazdasági serkentő, itthon maradó támogatás nem jut el a lobbizás alanyául szolgáló szegény magyarhoz és ismét a “régi motorosok” tömték meg a pénzes-zacskócskájukat. A határ a tizenkét csillagos európai ég, utána meg félholdas lesz az, mint Józsi bácsi elkonfiskált vagyona, amit bottal ütöttek, meg bajusszal szaggattak...

Ma már értem, hogy a szerb radikálisok miért támogatták a magyar vajda megválasztását a Szerb Vajdaságban, ennyi magyar elüldözése nekik még fegyverrel sem sikeredett!

Nagyon arra húz a történet, hogy anyaországunk szépen át lett ejtve, no majd egyszer csak feleszmél és elkezd vizsgálódni, hogy a gazdag vajdasági kiváltságosok mire költötték a szegények pénzét. Nem most lesz az nem kell megijedni, hanem úgy ötven év múlva...

Nevezetesen a legújabb felhördülést picinységi táborunkban az okozta, hogy a szabadkai székhelyű szerbiai magyar párt fiókintézete, -alsóháza, a Magyar előjelű Nemzetinek becézett tanácsa teljesen gátlásmentesen rátenyerelt a Magyar Szó-ra és a Hét Nap-ra, kettő utolsó kvázi közszolgálati, függetlennek sem mondható médiára, senki véleményét ki nem kérve önállóan a politika fog jogi úton is ezentúl dönteni az összes újságíró és főszerkesztők sorsáról! No nem is diktatúra ez, mivel az elvtársak döntik el azt is, hogy az mi az, nos ez ezek szerint nem az! A cécó lényege a lázadó újságírók újabb megregulázása, ill. a szabad levadászási préda biztosítása a szeptemberi új főszerkesztők és szerkesztőségek kinevezése előtt.

A szerbnyelven latin írásmódban íródott iromány,
alkotmány szerint cirill írásmódban kell ilyen irományokat gyártani, nos egy formai hiba...
A másik formai hiba "Ekres Rozalija" aláíró, az valószínűleg Ökrész Rozália,
viszont a szerb írásmódban először íródik a "keresztnév"...

A csisztkát** szenvedők: a hetente háromszor dialízisre járó Horváth Zsolt-Tádé, a Budapesten élő Mihájlovits Klára, a tízéves gyereket Szabadkán nevelő Vígi házaspár, az irodalmár Szögi Csaba, a korábbi főszerkesztő-helyettes Bajtai Kornél, a tördelő Kószó Attila és a Magyar Szón belüli visszaélések gyanúja miatt belső feljelentést tett Szikora Csaba. A határozat lényege, hogy a Magyar Szó „lázadóit” áthelyezik az Újvidéki szerkesztőségbe, így naponta utazniuk kell „új” munkahelyükre a XXI.  században, amikor a technika vívmányainak köszönhetőleg a hódicsi légöblítéses pottyantóból is el lehet küldeni a helyszíni riportot, hogy mily magyarosa mulatott a falu, abból az alkalomból, hogy visszajött az asszony meg az anyós…

A világhálón elindult egy akció: „Én is Tádé vagyok!” c. ami empátiát váltott ki az emberekben és elindult az a folyamat, amit a politikusok számonkérésének neveznek, ha már a demokrácia bohózatát adják a szabadkai színházban is. Sokan most eszméltek fel, hogy mi is történik! Kényszerpályára került a Magyar Szó vezérkara a farkasveremben és időt szeretne nyerni, így újfent közleményt adott ki:

KÖZLEMÉNY

A Magyar Szó szerkesztőbizottságának 2016. május 24-ei döntése értelmében 9 dolgozónknak kínáltuk fel 2016. július 13-án az újvidéki munkavégzés lehetőségét az átszervezés keretében, mások mellett Horváth Zsolt zentai újságírónak is.Horváth Zsolt 2016. július 17-én (vasárnap), d.u fél 6-kor tájékoztatott elektronikus úton engem egészségi állapotáról, amikor közölte, hogy heti három alkalommal dialízisre szorul.
A mai napon, amikor a topolyai, zentai, szabadkai munkatársakkal is találkoztunk, a munkaszerződések kiosztásával kapcsolatban, egy személyes beszélgetésre kértem meg Horváth Zsoltot.
Az újságíróval és a ház jogászával egyetértésben azt a döntést hoztam, hogy az áthelyezési folyamatot esetében felfüggesztem, Horváth Zsoltot pedig az egészségi állapotát igazoló dokumentációk hivatalos megküldésére szólítottam fel.

Ökrész Rozália , a Magyar Szó Kft. igazgatója

No nem, ezt már nem vesszük be, itt szó sincs megértésről, itt konkrét politikai játszmákról van szó, amelyet, ha törik, ha szakad véghez fognak vinni. A zsarnokság alappillérét meg fogják erősíteni és a maradékot, avagy egyenlőre hátramaradt értelmiséget padlóra fogják szorítani, akik a családi vállalkozások útjában állnak, netán veszélyt jelentenek ezek számára, el lesznek távolítva, ez ennek az erőfitogtatásnak a lényege! A Non-Plus-Ultra, hogy magyar emberek üldözik el a magyarokat Szerbiából, ennél szebb bizánci politikusi húzást nem láttam még!

A Vajdasági Magyar zSarnokság minden-napunk része lett, mint a kenyerünk, rajtunk áll, hogy elfogadjuk vagy ellenállunk, igen az is a csendes ellenállás része, hogy elmegyünk innen, nem új a nap alatt ez a folyamat Szerbiában az albánok is így tették, csak ők tömegesen mentek el Koszovóról, addig mi egyenként megyünk el a Vajdaságból!

Addig is szavunkat emeljük föl azok mellet, akiket éppen el akarnak nevetséges , koholt vádakkal tiporni! Nem lehet magyarázat, hogy maréknyi szavazat ellenében porig lehet tiporni a másképpen gondolkodót, öltözködött, önmagát kifejezőt, szeretőnek nem tetszőt!

Milyen jövőt szánnak ezek nekünk?

Ugye, te is egy kicsit Tádé vagy!

Margit Zoltán

*Komiszár: politikai felettes, fegyveres egységhez rendelt pártképviselő az egykori SZU-ban. A komiszár a pártot képviselte a csapatnál, szava erősebb volt, mint egy tiszté.

**Csisztka: politikai leszámolás.

Köszöntő

Tisztelt Honfitársaim! 

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket a magyar szabadság születésének napján. 

1848. március 15-e piros betűkkel írta be magát a magyar történelembe. Egy nemzet született újjá ezen a napon, amely ütőképes hadsereg, megfelelő ipari háttér és szövetséges nagyhatalmak nélkül, kívül-belül körülkerítve fogott hozzá, hogy fordítson egyet sorsának kerekéri.

A ‘48-as magyarság határozottan és bátran állt ki a nemzet követelései mellett: császári önkény helyett felelős minisztériumot és törvény előtti egyenlőséget, a pénzügyi függés helyett nemzeti bankot, az elnyomás helyett szabadságot kívánt, Tudta. hogy a szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé, mint almára a héj, csigára a ház, ezért az itt honos gondolatokból és a magyar szabadságvágyból épÍtett országot magának.

Az azóta eltelt 168 év csak elmélyítette bennünk ezt a gondolatot. Törvényeinket, mindennapi életünket ma is ahhoz akarjuk igazítani, amit számunkra jelent a szabadság itt, ebben a Kárpátok által koszorúzott medencében.

Ma is megragadunk minden lehetőséget. hogy elérjük: senki se vitathassa nemzeti szimbólumainkat, senki se kérdőjelezhesse meg alkotmányos jogainkat, senki se vehesse cl tőlünk iskoláinkat, és senki se sorozhassa be és küldhesse idegen háborúba fiainkat.

Úgy akarjuk szolgálni a magyar szabadság és megmaradás ügyét, ahogy a márciusi ifjaktól tanultuk: egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Budapest. 2016. március 15.

Orbán Viktor

Magyarország Miniszterelnöke

Cinkelés* vagy lausolás** avagy zárt lap*** jó adag blöffel**** fűszerezve - video vlog

Különösebb kommentárt nem fűznék a történethez, mert aki követi a "mutyi" témát az már olvasott eleget erről. Kártyás zsargonnal minden benne van, amit le és ki lehet játszani van itt cinkelés, lausolás, zárt lap meg egy jó nagy adag blöff...

A fájdalmas igazság, hogy a vajdasági magyar ebben a történetben rövid ideig lehet olcsó rabszolga, majd e befektetés is a Szerb államot fogja gazdagítani, ahogyan a Milosevityi korszak alatt kiépített vállalkozások élvezték és élvezik majd a támogatásokat, mert nekik munkahelyteremtő tehetségük van, ismerik a beszerzőket és tudják a politikusok folyószámláját valahogyan megközelíteni....

Utolsó fázisba került a vajdasági magyarok ellehetetlenítése, így még egy utolsó bőrt is le lehet rólunk fejteni, mert e népséget csak a pénz érdekli.

A jövő, igen, itt vannak az afrikai menekültek, majd azok beköltöznek házainkba és elhelyezkednek majd a támogatott vállalkozásokban és termelik újra a profitot és lesz majd magyarázat, hogy lusta, tudatlan, pofátlan vajdasági magyar nem akarja a jót, hanem elmegy a nagyvilágba és mindenféle szemét munkát elvállal csak ne maradjon itthon!

Nos, a tisztelt társaság meg majd egy idő után szembesül a törzsi szokásokkal és a végén jön majd, no nem a fekete péntek, hanem a lefejezés...

Addig is lehet ködösíteni a politikai kártyajátszmákban, lehet cinkelni, lausolni, zárt-lapozni meg jó nagyot blöffölni! 

Egy a baj hadvezérem elfogyott a katonád, csak te nem látod be, tudom győztes leszel és én gratulálni fogok neked a pirruszi győzelmedért!

A videók magukért beszélnek....

Margit Zoltán

A VMSZ gazdaságfejlesztési programjáról - Varga László parlamenti képviselő:

-A gazdaságfejlesztési program volt a VMSZ 2014. évi parlamenti választási kampányának egyik olyan újszerű eleme, amely a 6 parlamenti mandátumot eredményezte.
A tisztújító közgyűlés utáni napon kirobbant botrány súlyosan megtépázta a VMSZ tekintélyét. És szervezeten belül is számos kérdést vetett fel. Mindenekelőtt azt, hogy a VMSZ Elnöksége sohasem látta, sem a Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégia végleges verzióját, sem az ominózus táblázatot is tartalmazó Akciótervet.

-Számomra hitelességi kérdés az, hogy csak a választási kampányban számítunk a magyar közösség tagjaira vagy a mindennapi életben is. Azok a kisvállalkozók közül, akinél én jártam a 2014-es választási kampányban, népszerűsítendő a gazdaságfejlesztési programot, egyetlenegy sem található a táblázatban. Pedig azok kivétel nélkül olyan kis családi vállalkozások voltak, amelyek tulajdonosai itt tervezik saját és családjuk a jövőjét.

*cinkelés =a kártyalapok titkos megjelölése, melynek segítségével a jeleket ismerő jelentős előnyt élvez társaival szemben. Cinkelt lap, azaz jelzett lap.

**lausolás =jó lappal passzolni nagyobb nyeremény reményében.

***zárt lap =az asztalra képével lefelé fordított kártya.

****blöff = megtévesztés; egyes szerencsejátékokban az a megengedett taktika, amikor a játékos - bár lapkombinációja nem különösebben értékes - licitálásával el akarja ijeszteni ellenfeleit a további versengéstől, és így elnyerni az addig beadott téteket.

Az újvidéki Apáczai Diákotthon pályázata

Az újvidéki Apáczai Diákotthon a 2014/2015-ös tanévre pályázatot hirdet egyetemi hallgató és középiskolás lányok és fiúk felvételére. A diákotthon a Maradéki Református Egyházközség tulajdona, működtetője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete.

A bentlakók rendelkezésére állnak a következők: a tanulószoba, könyvtár, 5-6 ágyas hálószobák, ágynemű, valamint mélyhűtős jégszekrények, mikrohullámú sütők, tűzhelyekkel felszerelt konyhák, fürdőszobák, számítógép használat, internet lehetőség (wi-fi), kedvezményes fénymásolási lehetőség.

Hetente ökumenikus jellegű áhítatokat tartunk, oktatási programokat, pszichológiai tanácsadást vehetnek igénybe.

A diákotthon nyelve a magyar, elvárásaink pedig: a keresztyéni értékek szerinti viselkedés, szorgalmas tanulás és a házirend betartása, az előadásokon való részvétel.

Pályázni pályázati adatlapon lehet, amely letölthető a www.vmpe.org.rs honlapon. A következő címen lehet jelentkezni: Apáczai Diákotthon, 21000 Novi Sad, Ćirpanova 54, telefon/fax: 021/548-259, villámposta: nsvmpe@gmail.com

A kollégium eddigi lakóinak is újra kell pályázniuk. Az első alkalommal pályázó diákokat személyesen fogadjuk kollégiumi látogatásra, időpont egyeztetés után.

A pályázat beérkezésének határideje: 2014. augusztus 31.  

Megjelent a Holtszezon!

Írta és szerkesztette Szabó Angéla

Több mint hatvan olyan vajdasági magyar katonaáldozatunk meztelen történetéről íródott ez a könyv, akinek a hozzátartozói hajlandóak voltak az 1990-es évek délszláv háborúinak szörnyűségeiről beszélni
A kiadvány a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap és KövérLászló házelnök támogatásával jelent meg.

A könyv magánkiadás. Készült a Dániel Print nyomdában, Újvidéken, 2014-ben

Határtalan összefogás értékeinkért - IV. Magyar Világtalálkozó

Budapest és Ópusztaszer ad otthont a IV. Magyar Világtalálkozó 

nyolc napos rendezvénysorozatának

Határtalan összefogás értékeinkért - e jelmondat szellemében indul útjára május 18-tól a IV. Magyar Világtalálkozó nyolcnapos eseménysorozata Budapest több helyszínén és az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban -, hangzott el az Uránia Nemzeti Filmszínházban szerdán megtartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A zsúfolásig megtelt kávézóban művészeti kiállítás, díszruha bemutató, gyermekkórus, neves előadóművészek műsora, az előző világtalálkozókat bemutató kisfilmek fogadták a közönséget, s a Szervezőbizottság tagjai sorra nyújtották át a különféle események meghívóit. Minden műfajban, minden korosztály számára kínálnak programokat a világ minden részéből összesereglő magyarok fesztiválhangulatú találkozóján, amelyen a kultúra, a közélet, a tudomány, a művészet, a civilszféra, az üzleti világ, a hitélet, s és a sport szereplői mutatkoznak be. Idén Kárpátalja magyarsága lesz a díszvendég és kiemelt figyelem övezi az ifjúsági korosztályt, valamint a magyarság iránt rokonszenvet érző, baráti kapcsolatokat ápoló külföldieket - hangsúlyozta a világtalálkozót beszédében dr. Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke.


Felépítenek a SYMA Rendezvényközpontban egy úgynevezett Világfalut, amely három napon át a magyar-magyar együttműködéseket, más népek, nemzetek közötti kapcsolatépítést szorgalmazza, s az idelátogató sok ezer érdeklődő megismerkedhet a világ számos országának kultúrájával, képviselőivel. A Találkozások Terén, a kiállítói pavilonokban a látogatók megismerkedhetnek a külhonban élő magyarság képviselőivel, szervezeteivel, továbbá az őket befogadó országok kultúrájával, ismerkedésekre, tartalmas beszélgetésekre kerülhet sor. A Világfaluban megkóstolhatják a magyar konyha ízeit, finomságait és italait, megtekinthetik a jurta sátrak műsorait. A Találmányok tere, a Gyógyító övezet, a Magyar Értékek Utcája, a Kézművesek sora és a különféle kiállítók - termékeikkel és szolgáltatásaikkal - várják az érdeklődőket. A fiatalabb korosztályt a Gyermekuradalom, a Botond- és Íjászudvar programjai várják. Nagy érdeklődésre tartanak számot az Egészségkonferencia, az Ázsia Fórum és az Üzleti Találkozó programjai.


A Világfalu nagyszínpadán a nyitástól zárásig tartó műsorfolyamban minden műfaj helyet kap: a népzenétől az operetten át a pop-rockig, a legnépszerűbb előadóművészek, együttesek előadásában. Többek között fellép Balázs Fecó, Mága Zoltán, Varga Miklós, Tamás Gábor, Vastag Csaba, Nyári Károly, lesz Jimmy-emlékkoncert, Operettgála, népi együttesek, pop és fúvós zenekarok mutatják be műsorukat, s kiderül majd, hogy idén ki nyeri el a Világtalálkozó Szépe címet. Ezer torokból csendül fel a legnépszerűbb 10 magyar népdal, hírességek, „dalos bokrok” és számos ország énekeseinek közreműködésével. A hazai zenei élet képviselői szerepelnek Joó Géza zenés beszélgető műsorában: Takács Nikolas, Csepregi Éva, Malek Andrea, Csobot Adél, Vásáry André, Rácz Kati, a ByTheWay és még sokan mások. A Magyarsághíd teremben folyamatosan zajlanak az előadások, dr. Papp Lajos szívsebész professzortól kezdve Farkas Bertalan, első űrhajósunkon át Csontos Sandra, a Gyere Haza Alapítvány vezetőjéig sok-sok érdekes témakörben szólalnak meg neves előadók, s válaszolnak a jelenlévők kérdéseire.


Hazádnak rendületlenül légy híve, óh, magyar! - ezt a gondolatkört képviseli az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében rendezendő Megnyitó ünnepség, ahol egy kulturális gálaműsor keretében átadják A Világ Magyarságáért közéleti és művészeti civilelismeréseket, a Tiszteletbeli Magyar címeket, s az Összefogás a Magyarságért Díjakat. Csaknem kétszáz előadó - a Kárpát-medence szinte minden jelentős egyetemi műhelyét is képviselve - mutatkozik be az Óbudai Egyetemen rendezendő kétnapos Tudóskonferencián. A Duna Palota ad otthont - a Nemzetstratégia Kutató Intézet elnöke, Szász Jenő fővédnökségével - a Közép-Európai Club Pannónia közös rendezésében zajló közéleti konferenciának, amelyen a „Nemzeti integráció fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében” címmel hangzanak el előadások. Ezt követően a Társadalmi Párbeszéd Fórumon Közép-Európa helyzete kerül terítékre kiváló előadók közreműködésével dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács, s a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, valamint Hg. Esterhazy Antal KEP-elnök fővédnökségével. A The Aquincum Hotel ad otthont a Gazdasági Fórum és Üzletember Találkozónak, amelyen a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségeit veszik sorra a magyar és külföldi cégek, vállalkozások vezetői.


Sokszínű kulturális és művészeti események kísérik a világtalálkozó programjait: elkészül a Világok virága monumentális festmény, amelyre a Világfaluba kilátogató művészek festhetik fel tenyérnyi nagyságú alkotásaikat. Több mint félszáz művésznek nyújt lehetőséget bemutatkozásra Nívó Világ Galéria Gyűjtemény, amely a Világtalálkozót követő hónapokban bebarangolja a Kárpát-medence és a nagyvilág számos kiállítótermét. Adyról és Dankó Pistáról szól a Fészek Klubban rendezendő színházi est, Erdélyről pedig a Bujdosó Székely Étteremben tartandó esti program. Az öt kontinens nyolcvan országát behálózó, s a főszervezői szerepet betöltő Világklubok - melyek száma mostanra elérte a 140-et - vezetői pedig a Thököly Étteremben találkoznak egy zenés, vacsora est keretében.


A hitéleti programok fontos részét képezik az eseménysorozatnak. A Világtalálkozó hagyományosan Istentiszteleten való részvétellel indul - ezúttal a zuglói Páduai Szent Antal templomba mennek a világtalálkozóra érkezők, de a további programok keretében lesz Vallások párbeszéde program a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában; Népfőiskola Collégiumi ünnepség, s a megrendezik a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatát.


Kiemelt szerepet kap a rendezvénysorozaton az ópusztaszeri Európai Ifjúsági Nap, Gyere haza, várunk! címmel. Estig zajlanak majd a különféle szabadidős, kulturális programok a skanzenben, a jurtákban, a nomád parkban, a monostorban és a Rotundában. Egész nap rendelkezésre áll a látogatók számára - tárlatvezetéssel egybekötve - a Feszty-körkép. Lesz lovas- és íjászbemutató, kézműves foglalkozások és kreatív játékok sora a szabadban, beszélgetős műsorok a nagyszínpadon. Különféle kiállítók, gasztronómiai és az egészséges életmóddal kapcsolatos bemutatók, s Kulturális Gálaműsor várja az érdeklődőket a szabadtéri sátorban, ahol neves népművészeti együttesek, énekesek, zenekarok lépnek fel. A folklór-programon belül magyarországi és határon túli országokból, valamint a távoli kontinensek képviseletében is meghívnak fellépőket. A délelőtti órákban kerül sor a Magyarsághíd-konferencia megrendezésére, melynek célja, egyfajta szellemi híd építése a Kárpát-medence magyarsága, s a világba szétszéledt honfitársaink, valamint Magyarország barátai között, kiemelten foglalkozva az ifjúság helyzetével. Ezután megkondulnak a harangok, a Nemzeti Összetartozás Emlékművénél gyülekeznek a csoportok, hogy a színes kulturális műsor közepette együtt ünnepeljenek és erősítsék az összefogás jelentőségét.

A sajtótájékoztatón jelentették be a Világtalálkozó békeútját: Zelei József kerékpáros békenagykövet a korábbi amerikai, majd ausztráliai-új-zélandi, s Kárpát-medencei útjai után most az I. Világháborús emlékhelyekre viszi el a Világtalálkozó békeüzenetét, Szarajevótól Párizsig - több mint félszáz emlékhelyet felkeresve - 4000 kilométert kerekez.

A világtalálkozó kabala állata, a koromfekete Lelle puli, aki 2011. április 1-jén született, és jelképesen a világ magyarságának összetereléséről gondoskodik, akárcsak a szervezők, akik a rendezvénysorozatra elsősorban azokat várják, akiknek fontos a magyarság összetartozása, értékeinek megőrzése. (A IV. Magyar Világtalálkozó részletes programja és érdekességei a www.vilagtalalkozo.hu honlapon olvashatóak.)


Budapest, 2014. május 7.

Tisztelettel,

a Magyar Világtalálkozó Szervezőbizottsága

NEM JUTOTTUNK ELŐBBRE - Jegyzet a VMSZ-SNS* megállapodásról

            Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt* (SNS) és Pásztor István, Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Belgrádban, 2014. április 27-én „koalíciós szerződést”[1] írt alá „a közös, programszintű együttműködésről és részvételről a Szerb Köztársaság kormányában”. A dokumentum aláírásra közvetlenül a szerb parlament ülése előtt került sor, amelyen megválasztották az új szerb kormányt.

Az egyezménnyel a VMSZ kötelezettséget vállalt, hogy – „összhangban azokkal a programbeli célokkal, amelyek a miniszterelnök-jelölti expozéban kerülnek bemutatásra” – „támogatja és részt vesz a Kormány munkájában, amelynek megalakításával Aleksandar Vučić került megbízásra” (1. szakasz).
Az aláíró pártok – a koalíciós szerződés[2] 2. szakasza szerint – „egyetértettek abban, hogy a Kormány a miniszterelnök-jelölti expozéban bemutatásra kerülő programbeli célok mellett a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásaink megvalósításán is dolgozni fog”. (Az egyezmény aláírására, illetve „a VMSZ programbeli prioritásai” c. dokumentum parafálására még mielőtt az expozé elhangzása előtt sor került.)

            A „koalíciós szerződésnek” is nevezett okirat „szerves részét képezik a miniszterelnök-jelölti expozé és a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásai, amelyek Aleksandar Vučić és Pásztor István által parafált formában kerültek meghatározásra” (3. szakasz).

A két dokumentumot a VMSZ közzétette a honlapján. Ezt fontosnak kell tekintetni, mivel az eddigi koalíciós szerződések eddig általában nem kerültek nyilvánosságra. A politikát ugyanis nyilvánosan kell folytatni. Így legalább véleményt lehet mondani annak tartalmáról (ha már befolyásolni azt nem tudjuk). Feltűnő viszont, hogy aMagyar Szó napilap, amit többen a párt Hivatalos Lapjának tekintenek, nyomtatásban eddig dokumentumként nem közölte[3]. Talán azért is, hogy az internetet nem használók tábora ne ismerkedjen meg annak tartalmával. 

A dokumentum 11 fejezetre/témakörre oszlik: 1. Európai integráció, 2. Vajdaság helyzete, 3. Regionális fejlesztés, az infrastruktúra fejlesztése, nagyberuházások, 4. Egészségügy, 5. Szociális védelem, 6. Mezőgazdaság, 7. A nemzeti kisebbségek részvétele a közszférában, 8. Kisebbségi jogok, 10. Szerb – magyar történelmi megbékélés, vagyon-visszaszármaztatás, rehabilitáció, az egyházakkal való együttműködés és 11. Helyi önkormányzatok.
            No, de lássuk, milyen kisebbségjogi vonatkozásai vannak „a VMSZ programbeli prioritásainak”?[4]

A (1.) Európai integráció c. fejezet a) pontjában azt írja, hogy „a tárgyalási álláspontok (pozíciók) meghatározása (bizonyára az Európai Unióval folytatott tárgyalások – B. A.) során az egyes tárgyalási fejezeteknél a lehető legnagyobb mértékben kerülnek tiszteletben tartásra a Szerbiában élő magyarok érdekei”.

Ennek a pontnak az a hibája, hogy túlságosan általános, nem világos ugyanis, hogy mit jelent a megfogalmazás, miszerint „a lehető legnagyobb mértékben kerülnek tiszteletben tartásra a Szerbiában élő magyarok érdekei”, melyek ezek az „érdekek”, ki és mikor fogja ezeket meghatározni, illetve hogyan, milyen módon és ki által lesznek azok tiszteletben tartva?

            A (3.) Regionális fejlesztés, az infrastruktúra fejlesztése, nagyberuházásokfejezet a) pontja szerint „a beruházási célú költségvetési forrásokból a magyarlakta területeken megvalósuló helyi jellegű infrastrukturális projektumokra a köztársasági átlagot meghaladó összegek kerülnek biztosításra, összhangban azokkal az alapelvekkel, amelyek meghatározzák a VMSZ részesedését a beruházásokra, programokra és projektumokra fordított költségvetési eszközökből”. Ebből a megfogalmazásból azt lehetne kihámozni, hogy „a magyarlakta területeken” tervezett beruházásokra „a köztársasági átlagot meghaladó összegek kerülnek biztosításra”. Ez a megfogalmazás se nincsen konkretizálva. Ezért itt is felmerül a kérdés, hogy milyen projektumokról is lenne szó és mikor történnének meg ezek a beruházások?

Külön érhetetlen (és értelmetlen) a megfogalmazásnak az része, hogy egyáltalán milyen alapon „részesedik” a VMSZ „a beruházásokra, programokra és projektumokra fordított költségvetési eszközökből”. Itt bizonyára nem a párt „részesedéséről”, hanem az eszközök „elosztásával” kapcsolatos politikájáról lehetne szóló. Ez viszont azért nem jó, mert az eszközöket pártpolitikai, nem pedig gazdasági alapon kívánják elosztani.
A b) pont alapján a Kormány prioritásai közé kerülne „a szabadkai Népszínház építésének (2007 óta tartó – B. A.) befejezése”. Hogy ez végül mikor fog megtörténni, arra se nincsen azonban sem határidő, sem pedig biztosíték meghatározva.

A fejezet c), a „fejlesztési alrégiókkal” foglalkozó pontja előlátja, hogy „Ada, Magyarkanizsa és Zenta egységes fejlesztési alrégiót fog alkotni Szabadkával, Kishegyessel és Topolyával”. Ennek azonban az hibája, hogy ezt „a közigazgatás körzetek jelenlegi határainak érintése nélkül” látja elő. Ez azt jelenti, hogy a VMSZ elfogadja a meglévő, a magyar közösséget megosztó körzethatárokat. Ezúttal is elmulasztotta ugyanis határozottan követelni Adának, Zentának és Magyarkanizsának az Észak-bácskai közigazgatási körzetbe való visszacsatolását.

A (7.) A nemzeti kisebbségek részvétele a közszférában c. fejezet megállapítja, hogy „a nemzeti kisebbségek részaránya a közszférában (az igazságügyben, a rendőrségen, az állami szervek területi egységeiben, az egészségügyben, a köztársasági közvállalatokban) messze elmarad a lakossági számarányoktól”.

A nemzeti kisebbségek „megfelelő képviseletének” megvalósítása céljából – az Alkotmány 77. szakaszának (2) bekezdése értelmében – „meg kell teremteni a megfelelő jogi hátteret”, ami – a dokumentum szerint – magába foglalja:

„a) a jogszabályi alap megteremtését, amely alapján létrehozható lesz a közszférában
foglalkoztatottak nemzeti összetételének nyilvántartása;
b) a jelenlegi állapot minden részletre kiterjedő elemzését a közszféra nemzeti
összetételéről szóló átfogó nyilvántartás alapján;
c) a nemzeti kisebbségek részarányának növelését célzó Stratégia és Akcióterv elfogadását, amely számos hosszú távú intézkedést tartalmaz;
d) egyes törvények módosítását;
e) a Stratégia, az Akcióterv és az elfogadandó törvénynek megvalósulásának monitoringjét a 2014-2018. közötti időszakban.”

Ezekkel a „a stratégiai” és „hosszú távú intézkedésekkel” kapcsolatban a megjegyzés, hogy mindezek már régi javaslatok, és hogy az utóbbi csaknem másfél évtizedben – a VMSZ a hatalmi szervekben való eddig eddigi részvétele mellett – nem történt javulás a nemzeti kisebbségek részvételének tekintetében a közszférában. Ha csak most tervezik elemezni a nemzeti kisebbségek részvételét a közszférában, mikorra várhatók az eredmények?

A (8.) Kisebbségi jogok c. fejezet 13 pontból áll.

A szakasz első két, illetve a) és b) pontja a nemzeti kisebbségi tanácsokról szóló törvény módosításáról szóló törvény javaslatának „elfogadásra”, illetve a tanácsokról szóló törvény „újabb módosításának a kidolgozása” vonatkozik. Ez utóbbinak az célja, hogy „a nemzeti tanácsok azon hatáskörei, amelyeket a 2014. január 16-ai döntésével Szerbia Alkotmánybírósága hatályon kívül helyezett ugyan, de más jogi konstrukcióban összhangban lévőnek talált az Alkotmánnyal, a hatályos törvény módosításával kerüljenek visszaállításra”.

Ezzel a megfogalmazással kapcsolatban azonban a dokumentum szerzői nem adnak magyarázatot arra a jogi kérdésre, hogy amiről egyszer az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nincs összhangban az Alkotmánnyal, hogyan lehet azt „más jogi konstrukcióban” összhangban lévőnek visszaállítani”?

A c) pont a javasolja, hogy a Kultúráról szóló törvényt hozzák összhangba a nemzeti kisebbségi tanácsokról szóló törvénnyel, tiszteletben tartva Szerbia Alkotmánybíróságának 2014. január 16-i döntését. Ez egy teljesen felesleges pont, mivel ez a kötelezettség a hivatkozott döntésből ered.

 A d) pontról, amely „a kizárólag magyar tannyelvű általános iskolák alapítói jogai részleges átruházása” folyamatának befejezésére vonatkozik, ugyanezt el lehetne mondani.

Az e) pont emlékezetet egy új hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatalának kötelezettségére, amit „a 2013-2018. közötti időszakra vonatkozó igazságszolgáltatási-reform stratégia végrehajtásáról szóló akcióterv tartalmaz”.

Emlékeztetőül: Az ún. nyelvhasználati törvényt még 1991-ben hozták meg. Ezzel a miloševići törvénnyel valójában felrúgták az egyenrangú nyelv- és íráshasználatnak tartományban és a községekben addig kialakult gyakorlatát. Mit tettek eddig a VMSZ parlamenti képviselői annak érdekében, hogy ez megváltozzon?

Az f) pont a VMSZ véleményét tartalmazza, miszerint „az új médiatörvény-csomag biztosítani fogja a magyar nyelvű tájékoztatás jelenlegi szintjének megőrzését”. Magyarán ez a VMSZ tájékoztatási monopóliumának a megtartását hivatott biztosítani, amit „a nemzeti közösségek szerzett jogai megőrzésének” formulájába csomagoltak.

A g) pont azt az ígéretet tartalmazza, hogy a Kormány megalakulása után „megkezdi működését a Nemzeti Kisebbségi Költségvetési Alap”, amely 2015-től „a nemzeti tanácsok működtetésére biztosított költségvetési támogatás szintjét elérő forrásokkal fog rendelkezni”. (Az Alap 2014. évben mindössze 1.800.000 dinár forrással rendelkezett.) Vajon lesz-e ebből valami?

A h) pont szerint „a 2015/2016-os tanévtől bevezetésre kerül a szerb nyelv, mint nem anyanyelv tanításának új tanterve és programja, azzal a céllal, hogy a nemzeti kisebbségek megfelelő szinten sajátíthassák el a többségi nemzet nyelvét”. Az új tanév kezdetén elválik, hogy ebből mi valósul meg.

Az i) pont megállapítja, hogy „a kis létszámú iskolai tagozatok megnyitásáról szóló döntések az Oktatási Minisztérium és a Magyar Nemzeti Tanács együttműködésének eredményeként kerülnek meghozatalra”. Most ezzel történik valami előrehaladás?

A j) pont újabb ígéretet tartalmaz, miszerint „államközi szerződés jön létre Szerbia és Magyarország között a külföldön szerzett oklevelek honosításáról és a külföldön elvégzett tanári továbbképzések kölcsönös elismeréséről”. Ezt az egyezményt is már jó régen meg kellett volna kötni.

A k) pont szerint „megteremtődik a jogi háttér ahhoz, hogy az újvidéki Európa Kollégium bekerüljön az egyetemi kollégiumok költségvetési finanszírozási rendszerébe”. A kollégium várható befejezésére való tekintettel, ezt a kérdést egyébként is rendezni kellett volna.

Az l) pont értelmében „az oktatási reform során új iskolaigazgatóság alakul Szabadkán, amelyhez Szabadka Városa mellett, Topolya, Kishegyes, Ada, Zenta és Magyarkanizsa községek tartoznak majd”. (Jelenleg Szabadka Városa a Zombori Iskolaigazgatósághoz tartozik). Arról viszont, hogy erre mikor kerül sor, a dokumentumban nem található meg a válasz.

Az m) pont „az eddigieknél jelentősebb eszközök elkülönítését” látja elő „a köztársasági költségvetésből a magyar közösség programjaira és projektumaira a művelődés és a civil társadalom területén”.

Itt is zavarólag hat a megfogamzás miszerint az eszközök elosztására azokkal az alapelvekkel összhangban kerül sor, „amelyek meghatározzák a VMSZ részesedését a programokra és projektumokra fordított költségvetési eszközökből”. Ebből azt lehet kiolvasni, hogy a VMSZ által favorizált szervezetek, illetve programok lesznek előnyben részesítve. Folytatódik a párhoz való tartozás alapján történő pénzelés.

A (9.) Bűnüldözés és igazságszolgáltatás c. fejezet négy pontja közül háromnak van magyar kisebbségi vonatkozása.

A b) pontban azt írja, hogy „az alapfokú-, felső-, gazdasági- és szabálysértési bírósági elnökök, bírák, bírósegédek és bírósági gyakornokok megválasztása, valamint a közjegyzők kinevezése során, tiszteletben tartják a hatályos törvényi rendelkezéseket és olyan mértékben, amennyire az lehetséges a lakosság nemzeti összetételét”.

Ez a megfogalmazás nem tartalmaz semmilyen új feladatot, mivel ez a hatalomnak eddig is kötelessége volt. Zavarólag hat viszont, hogy ezt a kötelezettséget olyan mértékben tartják tiszteletben, „amennyire az lehetséges”. Ahelyett, hogy kötelezné a hatalmat az eddigi aránytalanságok csökkentésére, illetve megszüntetésére.

  A c) pontra is, amely a nemzeti kisebbségek „megfelelő részvételét szavatolja az igazságszolgáltatásban”, ugyanaz vonatkozik, mint az előbbire.    

             A d) pont arról szól, hogy „a bírósági és ügyészségi hálózat soron következő felülvizsgálata során alapos megfontolás tárgyává teszik, hogy kerüljön sor az igazságügyi szervek visszaállítására Magyarkanizsán, Temerinben és Adán, kerüljön megalapításra az önálló alapfokú bíróság Topolyán, továbbá, hogy Csóka és Törökkanizsa községek a Nagykikindai Alapfokú Bíróság helyett a Zentai Alapfokú Bíróság illetékességi területéhez tartozzanak”. Tehát csak „megfontolásról” és nem követelésről van szó. Ez viszont nem kötelezi változásokra a szerb kormányt.

A (10.) Szerb – magyar történelmi megbékélés, vagyon-visszaszármaztatás, rehabilitáció, az egyházakkal való együttműködés c. fejezetnek hat pontja van, amelyek közül négy közvetlenül is érinti a vajdasági magyarságot:

Az a) pont szerint „a Kormány megalakulása után megszületik az a kormánydöntés, amely alapján jogi hatályát veszti a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokat a kollektív bűnösség elve alapján háborús bűnösnek nyilvánító két, 1945-ben született katonai közigazgatási határozat”.
Ezzel a pont nem azt tartalmazza, hogy a két határozat „semmisé lesz nyilvánítva”, hanem, hogy „jogi hatályát” veszti. A semmisség a jogban az jelenti, hogy „a joghatás szerint kezdettől fogva és önmagában, ipso jure (jogból kifolyólag) érvénytelen”.[5] Amennyiben ezek „a kormánydöntés alapján vesztik jogi hatályukat” (érvényüket), akkor viszont fennáll annak a lehetősége, hogy ez csak a jövőre, vagyis annak a meghozatalától kezdődő időre vonatkozik. A dokumentum megszövegezőinek – a nyilvánvaló jogi különbségek miatt – el kellene gondolkozniuk, hogy mi az egyik, illetve másik eset jogkövetkezménye. 

A b) pont a Magyar – Szerb Akadémiai Történész Vegyes Bizottság munkája pénzelésének rendezésére vonatkozik, mivel „a 2014. évi költségvetés nem biztosított erre a célra eszközöket”.

Az e) pont szorgalmazza, hogy a rehabilitációs eljárásokban eljáró állami szervek A vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusok elítéléséről szóló (2013. június 21-i) parlamenti nyilatkozat 5. pontja szerint járjanak el, amelyben a Képviselőház „síkra száll az ártatlanul elítéltek és ártatlan áldozatok teljes körű rehabilitációjáért, nem megkérdőjelezve azon személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a bűnössége független bíróság előtt, törvényes eljárásban került vagy kerül bizonyításra”.[6]

A Nyilatkozat kötelezi hatalmi szerveket, így a bíróságokat is. Ez a pont tehát valójában semmi újat nem jelent.

Az f) pont arról szól, hogy „a magyar közösség történelmi egyházai és az állam között fennálló nyitott kérdések, különösen a papság társadalombiztosítási státusa mielőbb rendeződik”. Hogy melyek ezek a „nyitott kérdések”, és hogy a dokumentum szerzői szerint a „mielőbb” szó mit jelenet, a szövegéből már nem tűnik ki.

Összegzés

            A VMSZ-nek alkalma nyílt – ha már az SNP-vel való koalícióra lépés mellett döntött – hogy összefoglalja azokat a követeléseket, amelyek megvalósítása fontos a magyar közösség azonosságnak megőrzése és fejlődése szempontjából, amelyek a közéletben már megfogalmazódtak. Ez lehetséges lett volna, mivel a SNS-nek (elsősorban a párt arculatának javítása miatt) nagyobb szüksége van a VMSZ-re, mint fordítva. A VMSZ vezetői ezt az alkalmat (is) sajnos elmulasztották. 

            A dokumentum túlságosan általános és valójában semmi újat nem tartalmaz. Sőt, azt is lehetne mondani, hogy egyes jogok megvalósítása tekintetében visszalépést jelent: Egyrészt, a vajdasági magyarság számára fontos elvárásokat meg sem említ, mint például a nemzeti kisebbségi autonómia megvalósítása, vagy a nemzeti kisebbségi nyelven való oktatás biztosítása az óvodától az egyetemig, másrészt, a dokumentumba olyan megfogalmazások is bekerültek, amelyek egyébként is a hatalomnak a nemzeti kisebbségek iránti alkotmányos vagy törvényes kötelezettségét jelentik.

A koalíciós egyezség 2. szakaszának megfogalmazása, miszerint a szerb kormány „a VMSZ programbeli prioritásainak” megvalósításán is „dolgozni fog”, a kormányt konkrétan semmire nem kötelezi. Ide társul az is, hogy határidőhöz kötött kötelezettség egyik dokumentumban sem található.

Köztudott, hogy a VMSZ az egyezségről nem kérte ki a többi vajdasági magyar párt és a civil szféra véleményét. Arról viszont nincs információ, hogy ebben a fontos kérdésben a magyar kormánnyal egyeztetett-e vagy sem? Akár az egyik, akár a másik eset forog fenn, ki kell mondani: A vajdasági magyar közösség jogainak érvényesítése a koalíciós egyezséggel nem jutott előbbre.


Újvidék, 2014. május 2.

Bozóki Antal

[1] Forrás: http://vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/koalicios-szerzodes, 2014. április 29 [16:01]

[2] A szerb „sporazum” szónak a megállapodás vagy egyezség a megfelelőbb kifejezése. 

[3] A lap az eseményről a Tanjug VMSZ-SZHP koalíciós megállapodás c. hírével számolt be.Magyar Szó, 2014. április 28., 4. o. 

[4] Itt csak azokkal a fejezetekkel, illetve pontokkal foglalkozok, amelyekben említés történik a nemzeti kisebbségi jogokról.

[5] Semmisség. Jogi Lexikon, CompLex, Budapest, 2009., 598. o.  

[6] http://www.vajma.info/cikk/szerbkiadas/2778/Deklaracije-Narodne-skupstine-o-osudi-akata-protiv-civilnog-madjarskog-stanovnistva-u-Vojvodini-pocinjenih-194482111945-godine.html, 2013. június 24. [19:47]