Kedves olvasóim előre
figyelmeztetem: explicit leszek és szabad szájú. Előre megmondom
miért: a kertelés néha nem hoz semmit és bizonyos dolgokat a
nevükön kell megnevezni. Hiába „becézek” bizonyos
eseményeket, embereket, attól hogy szépen „körülírtam”
őket azok még azok nem vállnak szebbé vagy pozitívvá. Pontosan egy éve hogy belerúgtam a
vödörbe. Vagy még inkább: a bilibe. Legalább is én úgy
nevezném az eseményeket, annak ellenére, hogy pár barátom,
ismerősöm szerint, inkább „megszívattak” az ügyben mintsem
magam jószántából okoztam volna a rám nehezedő történteket.
Azoknak
az olvasóknak, akik múlt évben nem értesültek vagy nem követték
az *„ügyem” röviden
pár szóban: a 2012 – ki választások előtt a Demokrata Párt
(DP) tagjainak az jutott eszébe, hogy meglehet, mégis kellene
valamit tenni a pár tized (száz?) vajdasági munkanélküli
doktori titulussal rendelkező fiatal kutatóval, diplomással. Így
síppal–dobbal a Tartományi Tudományügyi és
Technológiafejlesztési Titkárság pályázatot hirdetett ki mely
a minden doktori fokozattal rendelkező, munkanélküli személy
foglalkoztatását és itthon tartását hivatott szolgálni, akár
egy munkahely biztosításában, akár egy kutatói projektum
támogatásában egy éven keresztül.
Az
ötlet magában jó is lett volna, mivel minden olyan doktori
fokozattal rendelkező személyre vonatkozott volna, aki idehaza
vagy külföldön szerezte meg tudományos fokozatát. Sajnos, a
pályázat eszmei „megalkotásától” kezdve – két hónappal
a pályázat konkrét kihirdetése előtt – s még
pontosabban a pályázat hatályossága kezdőnapján hihetetlen
nagy média-robajjal járt. A Titkárság jobban értesítette a
sajtóvilágot, mint az egyetemeket, kutató központokat.
Jómagam is, még pár fiatal PhD-sel is meg
lettem híva már januárban a Titkárságba hogy, idézek:
„pozitívan beszéljek” a sajtó képviselői előtt a
pályázatról anélkül, hogy bármilyen információval
rendelkeztem volna abban a pillanatban a pályázatról (sic!).
Visszatekintve látom, hogy cum laude kellett volna
beszélnem „hogy mennyire hálás vagyok azért a megadott
alkalomért”.
S utána jött, aminek jönnie
kellett. E–mailben értesítettek, hogy a pályázatot megnyertem
és hogy szíveskedjek (megint!) a sajtó képviselői előtt
lekezelni Bojan Pajtićtyal és aláírni a kutatói projektumom
támogatását. Megköszöntem jóhiszeműen a segélyt, és
megkértem a Tartományi Titkárság képviselőjét (egy bizonyos
Jurišić-nét) hogy bármely más pillanatban írjam alá a
szerződést... S habár a lokális és még a belgrádi sajtó is
foglalkozott az ügyemmel (úgy lett beállítva mintha a „kezelés”
miatt nem részesülhettem a támogatásban), a valódi motivációm
okai valahogy árnyékban maradtak. Érdekes módon, maguk az
újságírók sem firtatták ugyan miért nem akartam megjelenni
személyesen a sajtó képviselői előtt Pajtićtyal, aki sorban
aznap lekezelt a munkanélküli doktorokkal a nélkül is, hogy
részleteit ismerte volna a pályázatnak, ami egy hozzám intézet
levelében később ki is derült...
Miért
nem voltam hajlandó megjelenni azon a híres „kezelésen”?
Tudatosan „törtem” volna ki a nyakam, avagy
„megszívattak”?
Kedves
olvasóim, használom egy első éves évfordulóját az ügynek és
ünnepiesen kijelentem: igenis, tudatosan nem jelentem meg azon a
napon Pajtić úrral lekezelni és a média képviselői előtt
mutatkozni egy tartományi nevesebb (hírhedt?) politikussal.
Tudatosan tettem ki magam a média górcsője alá, és igenis,
tudatosan rúgtam bele a bilibe. Pár barátomat elvesztettem, pár
kollégám félkegyelműnek keresztelt el, maga a párom is
értelmetlenül pislogott rám, s még postásunk meg letámadta
anyámat a „hálátlanságom” miatt. Néhány „jóhiszemű”
kolléga még meg is jegyezte: ámokfutó lettem, soha nem fogok
munkát találni Zerbisztánban...
A
pénz az jól jött volna. S gondolom, hogy eddigi tudományos
munkásságommal már előre is megérdemeltem volna. Doktori
titulussal rendelkezem 2005 óta, és a franciául megírt és
megvédett PhD-met önmagam erejéből érdemeltem ki (még a
szüleim sem tudtak anyagiakban támogatni, édesapám halálosan
feküdt a betegágyán még a 2000 – es évek elején és még
2002– ben elhunyt).
Jugoszlávia/Zerbisztán támogatásában soha
nem részesültem, de semmiben. Az első egyetemi diplomámon
(1996–ban diplomáztam Újvidéken az első egyetemmel) még a
nevem is megszerbesítették. A tudományos kutatói munkásságom
első tíz évében aktívan publikáltam és előadást tartottam
négy nyelven Európa és Észak – Afrika szerte ahol a Vajdaság
népi gyógyászatáról, népességéről tartottam előadást és
írtam tudományos cikket.
Pajtićtyék
nem szívattak meg.
Teljesen tisztában voltam kivel volt dolgom:
hiszen itt a politikai „elit” csakis a választások előtt
mutat némi érdeklődést a „jobbágyak” iránt – mármint az
egyszerű ember sorsa iránt. Ilyenkor dobnak némi alamizsnát a
túlpakolt asztalaikról: pár támogatást a tudománnyal
foglalkozó személyeknek, intézményeknek, kultúrközpontoknak,
pár nem létező munkahelyet és egy csomó üres ígéretet. Az
állampolgárok pénzével szabadon, és hozzátenném, bőkezűen
rendelkeznek, kiváltképp a kóma – sógor pénzelésében.
Demonstratívan
rúgtam bele a bilibe. Bojan Pajtić és a retyerutyája a vajdasági
munkanélküli PhD diplomásokat a választások előtti párt –
marketingre használták fel. Pár fénykép, interjú a TV–n,
kezelés és mosoly és cserébe az egy évet érő alamizsna amit
„első munkahelynek” neveztek el. Utána, zsupsz, ki az utcára
megint. A következő választásig.
Kedves
olvasóim megkérdezném, miért támogatnám a Demokrata Pártot –
s ha már ott vagyok – miért támogatnék bármely pártot is, ha
nem fűz hozzájuk semmilyen személyes meggyőződésem?
Pénzért?? „Biztonságért”?? Elnézést, kedves
olvasóim, de az ilyesminek neve van a magyar nyelvben:
kurváskodásnak hívják az ilyen „cserét”. Személyesen nem
voltam és nem leszek hajlamos a pártokkal „bratyizni”
bármilyen anyagi vagy egyéb előnyökért. Sem a demokratákkal,
sem a haladókkal, semmilyen szerb párttal, de magyarral, de még
zimbabweival sem. Tudós vagyok. Értelmiségi vagyok. Nem politikai
„szatellit” és kiváltképp nem ideológiai kurva.
PhD–met
és a tudományos munkásságom és tudásom nem a politikai pártok
és egyének támogatására használom. Személyesen is, akár
Pajtić és a retyerutyája is – akár a VMSZ-ből akár a
Radikális Pártból – hozzátenném itt különbség nincs – a
közszolgálatnak dolgozunk. Mármint munkásságommal adósa vagyok
a vajdasági embereknek, a jövő nemzedékének, végső célban az
emberiségnek. A kutatói munkámmal, írásaimmal, publikációimmal,
előadásaimmal felelős vagyok az eljövendő generációkkal
szemben. S hozzátenném: az ebből kifolyó viselkedésemmel is. Az
ebből alakuló reputáció az egyedüli, amivel rendelkezek és az
el nem árulandó. Ez az, amit a vajdasági/szerb pártok és a
retyerutyájuk konstans elfelejteni látszanak. Vajdaság
polgáraiért és miatt ülnek azokban a kényelmes, túlfizetett
bőrfotelokban és nem vice – versa.
Jómagam ezt megtehettem,
nem mentem el a támogatásért talpat nyalni és fényképezkedni
Pajtićtyal – az egy éves kutatói támogatást nem kaptam meg
(máskülönben megjegyezném a civilizàlt országokban a támogatás
postán érkezne és nem volna annyi médiatikus díszbaszás mint
itt...).
Az
egyszerű emberek, amilyen jómagam is vagyok, más hatalommal nem
rendelkezik csak a „nem, köszönöm, de nem” – el. Szerintem
annyi elég is lenne, hogy az ún. „egyszerű ember”
visszanyerje a hatalmát a saját sorsa felett. A pártok által
bevezetett (sz)ekszplotációhoz két fél kell. Mint a tangóhoz.
Nincs tangó, ha nincs két egyén. Nincs kihasználás, ha az egyik
nem megy bele a „játékba”. És nincs „játék” sem ha az
egyik elküldi melegebb tájakra a másikat. Főleg ha a többség
indít be egy szép „nem”-et... Bele kell rúgni a bilibe. Hogy
csak zengjen.
Nemrég valami hajmeresztőt hallottam
egy közeli ismerősömtől, ami jól leírja az embertársaink egy
részének a mentalitását. Az illető jóhiszeműen magyarázta
mennyire „fontos manapság jóban lenni a pártokkal”, hiszen az
ember „másként nem tud érvényesülni”. Érvényesülni?????
Mi a fene????
A kedves illető nem tudja, hogy az
alapvető emberi jogok közé tartozik a munkavállalás joga?
Érvényesülni??
Kikérném:
hogy tudna egy éhes ember érvényesülni – hiszen az
állampolgárok nagy része már arrafelé tart... Milyen emberi
tulajdonságokkal vagy készséggel – munka, művészeti, emberi
téren – rendelkezik az az egyén, aki talpnyalás által számít
„érvényesülni”? Mióta pozitív karaktervonás a
gerinctelenség, ami elősegíti a talpnyalást? Evolutívan előnyös
lenne hosszú távra?
Ne
érvényesüljön az a személy, aki olyan emberkörbe tömörül,
ahol az egyéni érdekek vannak előnyben részesítve – s ezt még
a hülye is tudja, hogy a pártok hagyományosan azokat az embereket
vonzzák magukhoz, akiknek sem tudásuk, sem személyes karakterük,
és tetejében még más adottsággal sem rendelkeznek. Az ilyenek
azért tömörülnek csordába, mert másként nem tudják megállni
az emberi helyüket. Ehhez gerinc kell. A gerinc az, ami az
érvényesüléshez szükséges, nem a párttagság. Oda elég egy
pléhpofa és egy jókora nyelv a benyalásra.
S kedves olvasóim eddig be is
láthatták – volt idejük jócskán az elmúlt húsz évben saját
bőrükön megérezni: a pártoknak való benyalizás nem hoz
kenyeret az asztalra, vagy ha hoz is rövidtávon és piszkos úton.
Itt, e földrajzi szélességen, hosszúságon „biztonság”
nincs; nincs „biztos munkahely”, „biztos pénz” és „biztos
mindennap”. S az eddigi modus operandi – magyarán: a „pártok
segébből fityeg ki a cipőpertlink” – nem szolgál semmire.
Mert már semmink sincs. Gyerekeink, rokonaink tömegesen elhagyták
Zerbisztánt, a munkahelyeinket elveszítettük (ha volt is
valamikor...), a gyárak becsuktak, templomok nyíltak helyükbe és
csak az életünk maradt meg. Ezért a benyalizás nem válik be és
nem is fog. A változásokhoz meg gerinc kell. A pártok és a
pártokkal való kacérkodásnak véget kell vetni, méghozzá
minden szinten. Bele kell rúgni a bilibe. Hogy csak zengjen.
Újvidék, 2013. július 9.
Dr. Vivod Mária bírósághoz fordul
a
tartományi tudományügyi titkárság példátlan cselekedete miatt
Decemberben írtunk
a Tartományi Tudományügyi és Technológiafejlesztési Titkárság
pályázatáról, mely a doktori fokozattal rendelkező, munkanélküli
személyek foglalkoztatását és itthon tartását hivatott
szolgálni. Cikkünkben megszólaltattuk a munkanélküli dr. Vivod
Mária antropológust is, aki akkor ezt nyilatkozta: „A tartományi
titkárság kínálta lehetőségről eddig nem tudtam, de szeretnék
élni vele, feltéve, ha nem szükséges a külföldön szerzett
oklevelem honosítása és a pártpolitikai elkötelezettség.”
Következetességének, hogy a pártpolitikai marketingből ki akar
maradni, az lett a következménye, hogy nem kapta meg a beígért
ösztöndíjat.
A
Franciaországból hazatért, öt nyelvet beszélő, harmincévesen
már a tudományok doktorának számító antropológust tegnap
hivatalosan is értesítette a tartományi titkárság, hogy a
2012-re szánt eszközöket „teljes egészében felosztották”.
Idézzük azt a szerb nyelvű levelet, amelyet Biljana Juribašić
segédtitkár írt alá: „Tisztelt Hölgyem, értesítjük Önt,
hogy befejeződött a Jogosultság az első esélyre elnevezésű
akciónk nyílt pályázatának megvalósítása, mely alapján 2012.
február 8-án benyújtotta jelentkezését. Az eszközök a 2012.
május 15-én kézbesített határozatok alapján a 2012-es évre
vonatkozóan teljes egészében felosztásra kerültek. Önt,
akárcsak a többi jelöltet, akik, sajnos, a korlátozott eszközök
miatt nem kötötték meg a támogatási szerződést az előirányzott
határidőn belül, felkérjük, hogy továbbra is kövesse a
titkárság által kiírt pályázatokat, amelyek az eszközök
biztosítását követően várhatóak, és pályázzon azokra. ”
Az
eset érdekessége, hogy áprilisban a titkárság még arról
tájékoztatta dr. Vivodot, hogy a pályázatát elfogadták, majd
e-mailben értesítették, hogy „a határozatok és a szerződések
ünnepélyes aláírása és átadása” május 15-én (a választási
kampány idején) lesz. A tudós azonmód válaszolt is a levélre,
melyben kérte, hogy a szerződését más időpontban írhassa alá,
ugyanis nem szeretne részt venni a pályázat
„médiaexploatációjában”. Egy nappal az „ünnepélyes
esemény” előtt újabb levelet kapott, melyben a titkárság
hivatalnoka dr. Dragoslav Petrović titkár üzenetére hivatkozva a
következőket írta: „A határozatokat dr. Bojan Pajtić, a
Vajdasági Kormány elnöke fogja átadni holnap. Amennyiben holnap
nem jelenik meg a végzések átadásának és a szerződések
aláírásának eseményén, nem tudom, ki fogja kézbesíteni, és
egyáltalán kézbesíteni fogja-e Önnek valaki a határozatot.”
A szerződések
május 15-ei átadása, amelyen dr. Vivod Mária nem volt jelen
Vivod újabb
válaszlevelében magyarázatot követelt, hogy valóban egy
„pártapparatcsikkal” való lekezeléstől teszik-e függővé a
támogatásukat, fölvillantván annak lehetőségét is, hogy a
médiához fordul az eset kapcsán.
A
„nagy nap” reggelén Vivod Mária személyesen is felkereste a
titkárságot, ahol elmondása szerint Biljana Juribašić
segédtitkár fogadta. „Még a számat sem kellett kinyitnom,
Juribašić azt mondta, hogy természetesen félreértés történt.
Fölvázolták, hogy mi van a szerződésben, majd közölték velem,
hogy nemsokára postán kiküldik a szerződést, amit, miután
aláírtam, behozhatok személyesen, vagy visszaküldhetek postán”
– meséli az antropológus-kutató.
Május
23-án azonban újabb váratlan fordulat következett. „Ugyanez a
személy fölhívott telefonon, és közölte, hogy fölfüggesztették
a szerződésemet, mivel »elutasítottam az aláírását« ,
ami egyszerűen nem igaz” – mondja Vivod.
A
kutató ezt követően nyílt levéllel fordult a tartományi kormány
elnökéhez, amelyben azt követelte, hogy tegyen lépéseket a
nevében elkövetett igazságtalanság helyrehozása érdekében.
A
kormányelnök irodájában a sajtó érdeklődésére
megerősítették, hogy Vivod Mária levelét megkapták, és
válaszolnak is rá, de az ügyben a tudományügyi titkárság az
illetékes. A titkárságon nem tudtunk szóbeli magyarázathoz jutni
az ügy kapcsán.
Vivod Mária a Magyar
Szónak elmondta, az esetről értesítette a vajdasági ombudsmant
és bírósági feljelentést is tesz. A titkársággal folytatott
levelezése interneten is elérhető
a http://pistaljka.rs/home/read/223oldalon.
PRESSBURGER
Csaba
Magyar Szó, 2012. június 1., 1.
és 9. o.
