Az elsivatagosodás elleni projektet ismertettek Szegeden

Vizeink megőrzéséről és a fenntartható mezőgazdaságról tartottak konferenciát pénteken az alsóvárosi ferencesek látogatóközpontjában. A hetvenes évektől kezdődő kiszáradási spirál egyik ellenszereként egy vízvisszatartási modellről is szó esett.

Éltető elemünk, a víz kapcsán tartottak egész napos szakmai fórumot az alsóvárosi Ferences Rendház konferenciatermében pénteken “Víz és vízhiány a tájban. Mit (ne) tegyünk?” címmel. A modern mezőgazdaság és a fenntartható fejlődés összekapcsolása érdekében tartott beszélgetés témái között szerepelt a nemzeti vízstratégia, a Duna–Tisza közi homokhátság mezőgazdasági vízhasznosítása, valamint a tanyavilágok szerepe a tájtörténelemben, a gazdálkodásban és a táj- és kultúrturisztikában.

Semlyékvíz-visszatartással a kiszáradás ellen?

Az előadás előre le lett dokumentálva egy kötetben, amely az összes megszólaló témáját összefoglalta magyar és német nyelven. “Azért is szerettük volna kétnyelvűvé tenni mind a fórumot, mind pedig a kötetet, mert a Kárpát-medence vízproblémája nem csak minket, de a környezetünket is érinti. Európa is érintett abban, ha itt, a kontinens közepén visszafordíthatatlan kiszáradási folyamatok indulnak el” – nyilatkozta portálunknak Győri-Nagy Sándor, a Magyar Ökoszociális Fórum elnöke.

A konferencián nem a globális felmelegedés hatásairól, sokkal inkább az ember megváltozott mezőgazdasági termelésérének következményeiről esett szó.

“A kiszáradási spirálnak is nevezett folyamat az 1970-es évektől kezdődött a kiskunsági homokhátság és a Nyírség területén. Csatornázással szerették volna a talajvízszintet lesüllyeszteni, mert a gépesített, nagytáblás mezőgazdaság számára erős, a traktort megtartó talajt akartak kialakítani. A kiszáradás sajnos az évek alatt olyan szinten vált önfenntartóvá, hogy mostanra több méter lett a talaj vízszintjének ingadozása. A gazdálkodás így csak locsolással vált lehetővé” – magyarázta a szakember.

A konferenciát szervező Magyar Ökoszociális Fórum egy ötlettel is előállt a probléma kezelésére. A semlyékvíz-visszatartási projekt a csatornázások előtti vizes tájakat próbálja meg felhasználni természetes módon odajutó vizekkel – a csapadékvizek, vagy a hóolvadékvizek tavaszi visszatartásával termelhetővé kívánják tenni ismét a talajt. “Projektünk ‘parasztemberi szinten’ is megvalósítható, akár egy magángazda a saját területén, vagy közös semlyékeken is megcsinálhatja, akár egy vízvisszafogó tó létesítésével. Ennek nem mélynek kell lennie, csak olyan területnek, amely nem engedi el a vizet” – emelte ki Győri-Nagy Sándor.

Illés Attila - szegedma.hu

A halászkirály legendája*

Amikor még megvolt Körös kanálisa, a nádtengerrel, meg a Kismuki nyomvonalával gyakran és szívesen fogtunk halat. 

Vízállástól függően más és más módszert alkalmaztunk. Ha a poshadó kanális vize már csak combközépig ért, és az ájult nyári nap repedtre szikkasztotta a Körös partját, előkerültek a Kistemető melletti „rosszvasasból”, a bodzabokrok tövéből „megmentett” feneketlen vödrök, lábasok és az utcabeli kölykökkel kotláztunk estékig.

Az avatatlanok kedvéért: módszeresen letapogattuk a meder alját.
Klottgatyákban, csatárláncban. Időnként üvegbe, vasba léptünk, és mindig akadt sodort cigaretta, aminek parazsával le lehetett égetni a vádlinkra vagy a lágyékunkra tapadt piócákat. A kotlákba rekedt halak büdösek, iszapszagúak voltak. Általában a Kűlyuk mélyebb vizénél visszaengedtük őket. Nagy ritkán a hitványabb példányokat hazavittük a macskáknak.

A zsákmányszerzés öröme volt a lényeg. Elejteni, megfogni. Ősi emberi virtus.
Aztán meg szabadon engedni - valaminek az életet, a szabadságot visszaadni: ősi emberi gesztus.

Hisz nemessé tesz minden olyan cselekedet, ami az önzetlenségről, a gyengébb megsegítéséről szól.

Az emberi lélek bonyolult.

Időnként meghökkentő dolgokat produkál. Alkalomadtán eggyé tud válni a természettel, lélegző, megértő és jó szándékú része a Mindenségnek, hogy a következő pillanatban romboló dühvel pusztítson mindent, beleértve önmagát is.

Nagy talány vagyunk.

Később, ahogy csöpörödtünk már mogyoróbot, vagy bambusznád pecákkal indultunk a Slajchoz, a Sárga- meg a Piros Árokhoz. Apám mutatta meg, miként kell a gilisztát a horogra fűzni. Az idősebb cimboráktól a pecás trükkökkel, tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Fogtuk az apró keszegeket, napkárászokat, durbincsokat. Ezeregy módon hívják a tenyeresnél nagyobbra nem növő fajtákat. Igénytelenségüknél csak a szaporaságuk a bámulatra méltóbb. Ha tiszta vízből származnak: jól beirdalva, roston sütve laktatóak és jóízűek, akármi a nevük.

Gyerekkori akvarista szenvedélyem is az ilyen semmi kis halak révén szökkent szárba.
A Körös tocsogóiban ezerszám nyüzsögtek a mutatóujjnál nem nagyobb ezüstkárászok. Marékkal mertük és dobáltuk valamennyit vissza a kanális biztonságába. Dunsztos üvegben egy tucatot hazavittem. Hónapokig elvoltak a konyharuhák kifőzésére használt ormótlan vaslábasban. Prézlivel, kenyérdarabkákkal etettem őket. Hínárt szereztem nekik. Legvégül a szomszédom megszánt és ideadta félszáz literes akváriumát. Utána hosszú évekig bíbelődtem velük. Az ezüstkárászok hálás népségnek tűnt, jól megfértek a puccosabb, egzotikus halfajtákkal: a neon- és vitorláshalakkal, guppikkal, meg a jóég tudja honnét származó tarka példányokkal.

Mindeközben sűrűn-sűrűn elbicikliztünk a héthatárba pecázni, új helyeket fölfedezni. Megesett, hogy mögöttünk zakatolt el Horgos irányába a gőzös. Az égett szén füstje hosszan érződött az alkonyi párában. Néha a sínbusz ezüstjét verte vissza a lemenő nap fénye. Megbámultuk mindkettőt. Csodálatos látvány volt. Akárcsak a fölnőttek drága, általunk vágyott csillogó horgászfölszerelései. Teleszkópos, üvegszálas botok. Állítható orsók, krómozott tárcsákkal: megannyi technikai bravúr! És a csalik, amelyek egyenként is remekbe szabott műalkotásoknak tűntek az élénk színeikkel, az eredeti rovart utánzó műszárnyakkal, szöszmösszel. Tápok, kiegészítők! Férfias gumicsizmák! Kihúzható nyelű szák, összecsukható kemping-zsámoly, dobozba zárt horog-készlet képezték vágyaink netovábbját.

Mit nem adtam volna egy terepszínű zsebes nadrágért!

Az első, méretesebb fogásom egy kilós cigányponty volt. Aznap voltam tizenhárom éves. Különös születésnapi ajándéka volt a sorsnak.

A bambusznyél vége patkó alakban meghajolt, megfeszült a damil, a szívem meg majd kiugrott a helyéről, míg a botot görcsbe meredve tartottam. Attól féltem, hogy elszakad a zsineg, vagy eltörik bot. Amint emeltem kifelé, a cigányponty mélybarna hátán megcsillant a napsugár. Vizet fröcskölt, fickándozott. Nevettek, lapogatták a hátamat a mellettem állók. A hal a krumplis-zsákba került. Remegtem minden ízemben, ám kisvártatva a hirtelen bennem elterülő örömöt és megelégedettséget fölváltotta egyfajta szomorúság. Ma sem értem, pedig sokat gondolkodtam rajta. Benne maradt a kezemben a hal vergődése, a zsineg végén rángó test kétségbeesett küzdelme. Most is itt van. Olykor álmomban is elő-elősejlik. Látom azt a tátogó pontyot. Szagát és a kanális fülledt levegőjét az orromban érzem, gyöngyözik a homlokomon a víz, mint éppen három évtizeddel ezelőtt azon az emlékezetes nyári délutánon. És remeg, vibrál a kép, akárha annak a napnak a horizontra slingelt délibábját látnám. A kánikulában moccanatlan álló nádbugákat, meg a békalencséből szőtt, vízen lebegő rongyszőnyeget. Semmi nem változik.

Megmagyarázhatatlan. Azóta nem pecáztam.

Egyszer egy király - mikor még gyermek volt - éjszakára kinn rekedt az erdőben. Bolyongása közben egy látomása támadt. Egy kelyhet pillantott meg a világosságban, a Szent Grált az isteni kegyelem jelképét. De a király ekkor már gőgös és elhivalkodott volt, és csak a hatalom jelképét látta benne. Úgy érezte, hogy elég erős ahhoz, hogy az övé legyen. Ezért utána nyúlt a kehelynek, de az eltűnt, a tűz viszont rettenetesen összeégette a kezét. Ahogy a király megöregedett sebei úgy mélyültek, és már nem tudott szeretni és szeretetet elfogadni. Egyszer az öreg király magányosan ült a palotában, s egy bolond tévedt arra. A bolond híven önmagához nem vette észre, hogy király, csak egy magányos beteg embert látott. 

Megkérdezte őt:

- Miért vagy szomorú?

Mire a király azt felelte:

- Szomjas vagyok és innék egy pohár vizet.

A bolond átnyújtott egy pohár tiszta vizet a királynak. Akinek - amint megitta a vizet - begyógyultak sebei a kezén, és megpillantotta kezében a Szent Grált, amit egész életében keresett.

- Hol találtad meg? - kérdezte a bolondtól.

- Én csak azt láttam, hogy szomjas vagy és inni adtam neked. - felelte a bolond.

Pósa Károly

(az Arthur király legendakör meséje)*

M E G H Í V Ó - AnA - 2013

A MÖF EURÓPAI KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZET,

A MAGYAROK NAGYASSZONYA FERENCES RENDTARTOMÁNY

SZEGED-ALSÓVÁROSI RENDHÁZA ÉS A SZEGEDI KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ

tisztelettel hívja Önt

A MAGYAR ÖKOSZOCIÁLIS FÓRUM

EURÓPAI KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZET

VI. ANNA NAPI ANYAGNAPJÁRA (AnA 2013),

melyen

VÍZ ÉS VÍZHIÁNY A TÁJBAN.

MIT (NE) TEGYÜNK?

c í m m e l  n e m z e t k ö z i  k o n f e r e n c i á t  t a r t u n k

2 0 1 3 . j ú l i u s 2 6 - á n

SZEGEDEN

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Szegedalsóvárosirendházánakkonferenciatermében.

6725 SZEGED, MÁTYÁS TÉR 26.

A RENDEZVÉNY NYITOTT.

Az előadások tömörítvényei a www.moefeki.eu honlapon elolvashatók!

A magyar-német kétnyelvű konferenciakötet a helyszínen kapható lesz!

PROGRAM

9.00-9.30: ZATYKÓ László OFM (Igazságosság, Béke, Teremtés Megorzése provinciai

titkára): Megnyitó: A víz assisi Szent Ferenc teremtés-költészetében.

9.30-10.15: GYORI-NAGY Sándor (ny. tszv. egyetemi docens, a Magyar Ökoszociális

Fórum elnöke, Kiskunmajsa): A semlyék a kiskunsági tájban és a Magyar Tájvízmegorzési

Modellprojekt.

10.15-11.15: Dipl.-Ing. Rudolf SCHLEICHER (München): Das „Watershed Development

Project” in Indien und das Tanya-Watershed in Ungarn [Az indiai vízmegorzési projekt és

tanyatáji vízmegorzés Magyarországon] – tolmácsolással.

11.15-12.00: SZÉNÉGETO László (MVH Szabolcs-Szatmár-Bereg m. Kirendeltség vezetoje,

okl. mg. mérnök, talajero-gazdálkodási és vízgazdálkodási szakmérnök, Nyíregyháza): A

Nemzeti vízstratégia és a nyírségi homoktáj.

12.00-13.30: Ebédszünet

13.30-14.00: FODOR Ferenc (néprajzkutató, Móra Ferenc Múzeum, Szeged): A Duna–Tisza

közi homokhátság mezogazdasági vízhasznosítása.

14.00-14.30: NAGY Gergely (Csólyospálos, MÖF-EKI Tájbirtok / SZTE, MSc.):

Tanyavilágunk a tájtörténelemben, a gazdálkodásban, a táj- és kultúrturisztikában.

14.30-16.00: TÁJVÍZFÓRUM. Moderál: Gyori-Nagy Sándor. Bejelentett (max. 5 perces)

hozzászólások; az eloadások megbeszélése.

16.00-16.30: A konferencia ajánlásainak megfogalmazása és elfogadása.

16.30-17.00: Sajtótájékoztató. A rendezvény hivatalos részének zárása.

17.00-18.00: A Ferences Kolostor és Mária-kegyhely megtekintése vezetéssel.

18.00: Szentmise Szegedért és a tanyavilágért a Mária-kegyhely középkori templomában.

Dr Győri-Nagy Sándor MÖF-EKI elnöke

SZERKESZTŐI ELŐSZÓ

A MÖF-EKI Tanulmányok V. kötetét tartja kezében az Olvasó. Ez a sorozat előző tagjaihoz képest is különleges, hisz benne az eddigiektől eltérően egy szintén különleges tanácskozás különlegesen idoszerű tárgyáról közlünk eloadásanyagokat. Köztük „kakukktojásként” egy közmagyar szempontból is rendkívüli levelezést: a konferencia és e könyv előzményét. Emiatt tettük Rudolf Schleicher müncheni mérnök és Gyori-Nagy Sándor kultúrökológus levelezésének szerkesztett változatát bevezető anyagnak a kötet élére. Csak a Magyar Ökoszociális Fórum hagyományos Anna-napi Anyagnapján (AnA) rendezett 6. konferencia programja előzi meg. Ennek címe több okból nem azonos a könyvével, bár témája ugyanaz. A szeged-alsóvárosi ferencesekkel és a Szegedi Közéleti Kávéházzal közösen rendezett „Víz és vízhiány a tájban. Mit (ne) tegyünk?” című tanácskozás és ez a könyv ugyanazokra a közös magyar, sőt európai és világkérdésekre keres és ajánl gyakorlat i válaszokat, amelyek összehozták egymással ezt a két, egymást korábban nem ismerő magyar és német embert. Ezért két-, ill. háromnyelvű a könyv (magyar, német angol), hiszen a MÖF-EKI Tájbirtokon, Csólyospáloson folyó semlyékvíz-megorzési projekt Rudolf Schleicher jóvoltából nemcsak támogatást kapott, hanem össze is kapcsolódhatott egy hasonló vízvisszatartási projekttel, amelyet a német jezsuiták Indiában támogatnak, és angolul tartanak nyilván. Mellékletben közlünk indiai (angol) dokumentumokat. E kapcsolódásoktól hat „túlmodernül” a kötetcím is. Az itt közölt levelezést szerkesztői jegyzetekkel láttuk el. Egyrészt amiatt, hogy a levelekben számos olyan adat és információ kerül elő, melyek nem mindegyike magától értetődő az Olvasónak. Másrészt bizonyos helyzetek és jelenségek is magyarázatra szorulnak a magyarul olvasók számára. A további jegyzetek nem a szerkesztőtől valók. A levelezés szövegében a szerkesztő dőltbetűsen emelt ki olyan fogalmakat és részleteket, amelyeket a levelezok is nyilvánvalóan hangsúlyosnak szántak, ám ezt külön nem jelölték. Természetesen a szerkesztő dolga volt meghúzni a személyesség és a másokat is érintő Munkája a kötet további anyagainak kiadásra való előkészítésében ennél visszafogottabb volt. Itt már a szakemberek beszélnek az általuk elvégzett tudományos és gyakorlat i feladatokról, nem egyszer polémikus éllel. Különösen akkor, amikor a létkérdések egyre sürgetőbb megoldásának útjában értelmetlen emberi, intézményi, olykor törvényi akadályokat látnak. Adataikért, megállapításaikért természetesen emberileg és szakmailag ok maguk felelnek. Ám az eloadásanyagokra mégsem a vádló, fölpaprikázott vitahév, hanem a nálunk szokatlan, higgadt gyakorlatiasság a jellemzo. Ezért a csólyospálosi semlyékvíz-megorzési mintaprojekt reménybeli gazdakövetőire gondolva még költségkalkulációkat is közölnek. Velük együtt reméljük, hogy nemcsak ezek az adatok jutnak el a magyar vidék címzettjeihez, hanem eljutnak a muködo haza egészében a maguk irányító és végrehajtó munkáját tevő minden érintetthez e könyv és a 2013. évi AnA-konferencia más fenntarthatósági üzenetei is.  

Kelemen Janka

szerkesztő

MÖF-EKI, Kiskunmajsa, 2013. júliusában