Miközben a „Szerbiai Szocialista Párt
(SPS), majd a Szerb Haladó Párt (SNS) által vezetett
kormány, amelynek immár a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is
tagja, több mint egy éve, a folyamatos ígérgetések ellenére,
halogatja a magyarok kollektív bűnösségére vonatkozó, még
érvényes jogszabályok eltörlését”,[1] a
bíróságokon folyamatban van számos, 1944/45-ben ártatlanul
kivégzett és egyéb jogsérelmet szenvedett vajdasági magyar
egyéni rehabilitálási eljárása.
A VMSZ ellenőrzése alatt tartott vajdasági magyar írott
és elektronikus sajtó sajnos – ismeretlen okból és
indokolatlanul – nem foglalkozik az atrocitások áldozatainak
pereivel. Így, természetesen, a nyilvánosság nem értesülhetett
Dobi Kálmán néhai újvidéki lakos rehabilitálásáról sem.
Pedig fontos, több szempontból is tanulságos, és bizonyára
precedens értékű esetről van szó.
Dobi Kálmán (1906) néhai újvidéki hentes mester
rehabilitálását leánya kérelmezte az újvidéki Felső
Bíróságnál, még 2012. május 22-én. Édesapját ugyanis 1944
novemberében elvitték a családi házától és kivégezték.
Csaknem egy évvel később az akkor hatóságok – minden
bizonyíték nélkül –
„elmenekült háborús bűnösnek
nyilvánították”, minek alapján a családot az összes ingó-
és ingatlan vagyonától megfosztották.
A Szerb Köztársaság nevében eljáró újvidéki Felsőfokú
Ügyészség a rehabilitálási kérelmet elvitatta, hangoztatva,
hogy
„nincsen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy nevezett
személyt egyáltalán kivégezték volna, különösen nem bírósági
vagy közigazgatási ítélet alapján és nem kizárólagos
politikai, vallás, nemzeti vagy ideológiai okokból való
megtorlásképpen” (sic!). (Ez az állítás nem csak a tényekkel,
de önmagával is ellentétes! Dobi Kálmánt ugyanis éppen minden
bírósági vagy közigazgatási eljárás nélkül végezték ki.)
Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a rehabilitálást el kellene
utasítani az miatt is, mivel
„a rehabilitálás alatt álló
személy abban a pillanatban már nem élt, amikor meghozták a
háborús bűnössé való nyilvánításáról, illetve a vagyona
konfiskálásáról szóló határozatot, így nevezett személy
jogai nem sérültek és nem sérülhettek a személyi és vagyoni
jogai sem” (sic!).
A bizonyítási eljárás során a bíróság
megállapította: Dobi Kálmánt 1944. november 1-jén éjjel 1
órakor a Népfelszabadító Hadsereg két egyenruhás tagja az
újvidéki folyamőrség laktanyájába hurcolta, ahol aztán –
egyes források szerint „vagy ezer” sorstársával együtt –
kivégezték.[2] Nem
sokkal később az ingó vagyonát részben elhordták, a többit és
az ingatlanjait pedig a Városi Népbíróság konfiskálta.
Dobi Kálmán házastársának elmondása szerint a család többi
tagja is „állandó életveszélyben élt, ami miatt több
alkalommal menekülniük kellett és védelmet kérni a
szomszédoktól, valamint a szülőktől”.
Az újvidéki Felső Bíróság elutasította az ügyészség
álláspontjait és Dobi Kálmánt, a 2013. szeptember 23-i
végzésével, rehabilitálta. A végzés kimondja, hogy
Dobi
Kálmánt „nemzeti okból végezték ki a Szerb Köztársaság
területén, bírósági és közigazgatási ítélet nélkül, ami
miatt hatályukat veszítik azok a jogi következmények, amelyek
ebből a jogellenes tettből következtek”. Az újvidéki
Népbizottság és Járásbíróság 1946. évi záradéka „a
meghozatalától kezdve, valamint ezeknek a jogi aktusoknak minden
jogi következménye is semmis” – áll a bírósági végzésben.
Az ügyészség a rehabilitálási végzés ellen 2013.
szeptember 9-én fellebbezést nyújtott be az újvidéki
Fellebbviteli Bírósághoz, amely a 2014. április 30-án keltezett
döntésével a fellebbezést elutasította és az elsőfokú
végzést megerősítette. A végzés 2014. április 30-án jogerős
lett.
Dobi Kálmán leányának most esélye van, hogy a 70 ével
ezelőtt elkobzott családi vagyon ingatlanijait visszaszerezze,
illetve a visszaszármaztatási törvény alapján kárpótlást
kapjon.
Ismereteim szerint Dobi Kálmán az első, akit az újvidéki
folyamőrség laktanyájában kivégzettek közül rehabilitáltak.
A kaszárnyában történt véres esemény azonban, valamint az
áldozatok neve és száma, továbbá, hogy hova temették őket,
további kutatást, feltárást igényel.
A kollektív bűnösségre vonatkozó jogszabályok eltörlése
szerb kormány által meggyorsítaná a vajdasági magyarok
rehabilitálási eljárásait is.
Újvidék, 2014. szeptember 7.
Bozóki
Antal
[2] A
folyamőrség laktanyájában történtekről lásd Habram Károly
Az utolsó élő tanú c. írását. Családi Kör, 2005.
szeptember 15. 20-21. o.