Margit Zoltán: Ősz

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ősz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 11., csütörtök

Ősz - Vivaldi




Vigad a pór, táncolva, énekelve,
a bő termést örvendezőn fogadja,
ma még Bacchus borától víg a kedve -
holnap álomba hamvad majd vigalma.

Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
Legyint a langyos légtenger fuvalma,
a gazdag évszak mintha integetne:
édes álomból szép gyönyörbe csalna.

A vadászok hajnalban útra kelnek,
kürttel, puskásan, alvó falvakon túl
vadat hajszolva jó nyomot követnek.

A megriadt vadállat puskaportul
prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,
bukdácsol még, aztán a fűre fordul.



2013. november 22., péntek

Párisban járt az Ősz



Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály* útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Ady Endre

 Érmindszent,1877. november 22.  - Budapest, Terézváros, 1919. január 27. (41.+)


*Szent Mihály útján: Bd. St. Michel (köznapi nevén Boul’Mich) Párizs Latin negyedének főútja



2013. szeptember 21., szombat

Őszi hangulat



Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!

Wass Albert

2013. szeptember 20., péntek

Felemás őszi ének




Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.

Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.

Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.

Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak.

Kányádi Sándor

2012. november 17., szombat

A vén ligetben



A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szívünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rámnézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? mért?

S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár... 

                                      Tóth Árpád


2012. október 10., szerda

Öreg október



Dsida Jenő

Be jó lenne még azt mondani mindig:
szívem fürösztik tavaszi kegyek.
A napsugár is éget,
virágosak a rétek
és holnap kirándulásra megyek.
Be jó lenne egy szép kézlegyintéssel
elintézni az egész őszi dolgot:
- Eh, nem fél, aki bátor,
csak rövid nyári zápor
és boldog marad mindig, aki boldog.
De hiába, már nincs levél a fákon,
halk tűz robogja be a tűzhelyet,
felhők – mint soha régen -
bóbiskolnak az égen,
s már nem lehet, már nem lehet…


2012. szeptember 30., vasárnap

Párisban járt az ősz

Ady Endre



Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem. 

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok. 

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek. 

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.


2012. szeptember 28., péntek

Szeptember végén



Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

2012. szeptember 14., péntek

Itt van az ősz, itt van ujra...


Orlay Petrich Soma: Petőfi Debrecenben 
Petőfi Sándor élete és kora. Szerkesztette: Kerényi Ferenc.
Unikornis Kiadó, Budapest, 1998, 37. oldal.

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Erdőd, 1848.


2011. szeptember 23., péntek

Teremtés pusztulásunk...Terján

Szép őszi napos délután egy picinyke kirándulást - túrát tervezve, kikerekeztünk Terján e-világi maradványainak megtekintésére, egy szilfakereszt egy harangláb és egy a temetőn átívelő szennyvízelvezető, amely áztatja őseink sírját, ennyi maradt ránk, ennyit hagytunk, hogy visszaszármaztassanak nékünk a hódítók...

Útközben emlékeim közt felevenedett az utolsó szentmise, melyet a megboldogult főesperes Both István celebrált. Az én kedves székely papom, olyan kemény volt, mint a kő, kemény és igazságos, egész életében épített, gyarapított, nagyon kevés dicséretet kapott, de ez az építők sorsa, ő ebbe bele is nyugodott! Mondotta is nékem:  "Csókán magyar polgármester és plebános sohasem lesz jó, ezt jegyezze meg jól! Nézze mit tettek a magyar kommunisták, a mi véreink itt Terjánon, még a halottakat is meggyalázták, még ők sem nyugodhatnak békében"...Terján kényszerkitelepítésének és ledózerolásánák ötvenedik évfordúlója volt, AD 2004.-ben.
Az utolsó terjáni szentmise az ősök sírján...
A terjáni már lassan teljesen kiszáradó holt-Tisza ághoz érve a temetővel szemben volt mit látni, a szilfakereszt nincs, eltűnt. Felszaladtunk a napraforgó tarlóra és jobbra vetettük tekintetünket a harangláb még áll a helyén van... Mi történhetett? Elkorhadt és ledőlt? Netalán valaki tűzrevalóra használja föl? Újabb sírgyalázás? Újabb magyar-ellenes fellépés? Kinek ártottak a szerencsétlen napszámosok földi maradványai és a sírjukat megjelölő jelkép a szilfakereszt? Belevetettük magunkat a gazba, de a szúrós krisztustövis és az áthatolhatatlan sűrű gaz meggátolta a továbbhaladásunkat, még a betonba öntött fém talpazatot sem találtuk meg! Milyen lény tehet ilyet? Új sötétkor barbára, újra itt liheg a nyakunkban, ameddig mi egymással vagyunk elfoglalva és mindent pusztulni hagyunk!

A közösség szellemi leépülését meggátolni nem lehet, az a közösség amely a múltját pusztulni hadja, annak nincs jelene és jövője sem lesz! Cikáztak a gondolatok a fejemben, miközben álltam, mint Ábel a rengetegben, Cs Simon István gondolatai villantak be...kőből kellene faragni a keresztet, mert talán azt a barbárok nehezen tudják ledönteni és felgyújtani... és újra az utolsó elszavalt vers, az utolsó gondolatai elevenedtek meg bennem:
Felújított szilfakereszt
(Szülőfalum, Terján elárverezésének 50. évfordulója)

Elárverezett falum elhagyott,
elvadult
temetőjében,
újabban egy felújított szilfakereszt áll
Kósza szelek és repülésben elfáradt madarak bálványozzák.
Elhagyott temetőnkben távolba tekintő napsugaras szilfakereszt révedez.
Körülötte gyomok között vergődő maradékdísznövény, kopott koszorú és hüllőként szétcsúszó
gyökerek.
A terjáni temetőben újabban már felújított, bálványsúlyú szilfakereszt áll,
s átöleli az enyészet,
megköveti a magány,
Napsugaras szilfakereszt,
lesz-e még itt feltámadás?
A pusztulás a teremtés pusztulása vett körbe és csend, mély csend. A bánat fogott el, keserű szájíz és szűkülő torok! A napsugaras szilfakereszt még a költő feltámadássóhaját-fohászát sem fogja tovább közvetíteni, mert nincs többé!  Égi jel, ha nem állunk a sarkunkra elpusztulunk! A hitét elhagyó közösséget még kő katedrális sem tarthatja meg, kőből kellett volna faragni a szilfakeresztet? Talán, de kinek? Az álszent hitetleneknek? Pártoskodóknak? Pál-fordulóknak? Önzőknek-kapzsiknak? 

Alkonyodott és még mélyebb lett bennem a gyász, öregapám képe jelent meg előttem, ahogy rákényszerítik a hatalmasok, hogy házát saját kezével bontsa le, térdelve könyörgött az égnek és a hatalmasoknak, hogy ne tegyék! A hatalmasok megtették! Csókára kellett beköltözniük idős fejjel és egy hatalmas búval a hátukon...Itt sem volt nyugtuk, mert előre a csókaiakat ellenük felhergelték, hogy minőséges földekre, szőlősre építették velük házaikat. A csókai szélmalmot lebontották és annak tégláival készítettek nekik járdát...

Piciny gyermekként nem értettem, hogy öregapám miért néz olyan búsan keletre, amikor megkérdeztem, hogy mi van arra, mit lát? Legyintett egyet, és csak annyit mondott Terjánt! Én nem tudtam mi lehet az a Terján, de akkor nem is foglalkoztam vele, nem is foglalkozhattam egy izmussal álltunk szemben a sok közül...

Keletnek nézek én is úgy ahogyan öregapám tette, látom a felkelő napot, amely a megújulást hozza, látom a teremtést és a pusztulást, látom Terjánt és elhalványul előttem a szilfakereszt sziluettje és érzem, hogy a tél közeledik, sötét lesz és hideg, nagyon hideg...

Margit Zoltán
Teremtés pusztulásunk...Terján

2011. március 23., szerda

Tavasz van százszorszép


Mint szelíd tavaszi
Eső a rónára,
Úgy hulldogál csókod
Ajkamra, orcámra,
Mindenik cseppjéből
Egy-egy virág terem...
Csókzáporos tavasz!...
Virágos szerelem!...

Petőfi Sándor


Nincs szebb dolog az életben, mint az ébredő szerelem. Fátyolos és titkos vágyak ópiuma, amiket úgy szívsz le a szívedre, mély, szívet elállító lélegzetvétellel, mint a zsályás szénarétek fülledt, meleg illatát. Az ismeretlenség és végtelenség misztériuma, az örök tavasz hárfahangja ez a lélek felajzott húrjain.
Zilahy Lajos


A háború ezer veszélye eltarthat három századig, nyersz dél felé, veszítesz éjjelen. Az ember végül csak veszít. Kabátja rongyos, nadrágja keshedt, lopják a zsoldját főkutyák, de csoda végül mindig eshet. Haladjunk hát rendbe csak tovább! Új tavasz jön, zöldül a fű, friss zöld borul a hantra már, de aki még nincs föld alatt, kapcát cserél és talpra áll.
Bertolt Brecht


Az élet egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz áhítatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan magányban.
Krúdi Gyula

A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sirig tart,
Mit érzésünk másokra fest.
Gyulai Pál
Fotók  - Android - Margit Zoltán

2010. október 30., szombat

Ősz - József Attila




"Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog."



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin