Tél

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél. 

Wass Albert

Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Wass Albert

Bajorerdő, 1947

„Ti magyarok! jobb ha mind eggyé lésztök, / Mint eddigegymást ne úgy szeressétök; / Úgy ad Isten jó szerencsét tinéktök, / Ésmegszabadítja idegen néptől földetök.” Tinódi Sebestyény XVI. Század.

Őszi hangulat

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!

Wass Albert

A bujdosó imája

Wass Albert

Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.

Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.

Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.

Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.

Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.

És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.

S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.

Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.

Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.

Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.

Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.

Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.

S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.

A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.

Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.

Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...

Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.

(Bajorerdő, 1947)  

"...egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok."

1908. január 8. - 1998. február 17.

Isten megbocsájtja az emberek bűneit, mert szereti őket, de a hibákat, amiket elkövetnek, nem teheti meg nem történtekké, és ezeknek a hibáknak a következményeit viselni kell!

Rövid önéletrajz:

1908. január 8-án születtem a Kolozsvár melletti Válaszúton, Magyarországon. Állandó lakhelyem 1944-ig: Vasasszentgotthárd, Szolnok-Doboka megye, Erdély, Magyarország.

Az első világháború következményeképpen 1918 decemberében a román hadsereg elfoglalta szülőföldemet, Erdélyt, ami addig Magyarország részét képezte. 1919. január 19-én, tízéves kisfiúként részt vettem azon a kolozsvári utcai tüntetésen, ahol a magyarok önrendelkezési jogukat követelték, annak szellemében, ahogyan azt az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Wilson meghatározta. A tömegre rálőttek a románok. Családomból többen megsebesültek, néhányukat letartóztatták és megverték. Amint megpróbáltam fedezéket keresni magamnak, golyók süvítettek körülöttem és emberek hullottak a földre mindenfelé. Ez volt számomra a megváltozó világ első bemutatkozása.

A nemzeti méretű tiltakozás ellenére Erdélyt mégis Romániához csatolták és ezzel elkezdődtek kisebbségi sorsunk rémségei. Meg kellett tanulnunk románul, és megtiltották, hogy anyanyelvünket nyilvánosan használhassuk. Létünk minden vonatkozásában hátrányos megkülönböztetés áldozatai lettünk.

Vasasszentgotthárdi birtokunkat, amelyet 1142-ben adományozott Magyarország királya a Czegei Wass családnak, és amelyen azóta megszakítás nélkül élt családunk, erősen megcsonkította az új román hatalom: mindössze 200 acre megművelhető földet hagytak meg és 800 acre mocsaras és erdős területet. (1 acre: 40,47 ár) Az elkobzott területet egyrészt a román egyháznak adták, másrészt szétosztották az újonnan betelepítettek között, akiket szánt szándékkal azért hoztak Romániából, hogy kibillentsék Erdély etnikai egyensúlyát. Erős visszaélések közepette sikerült befejeznem alapfokú tanulmányaimat Kolozsváron, amelyet „Cluj” névre kereszteltek a románok.

Hogy magasabb képzésben részesülhessek, el kellett hagynom az országot: Debrecenben (Magyarország), Hohenheimban (Németország), majd Párizsban tanultam. Diákkoromban a Debreceni Újság, a Budapesti Hírlap és az Ellenzék című lapok munkatársaként dolgoztam.

Első könyvem, egy verseskötet, 1927-ben jelent meg, majd ezt követte a második 1930-ban.
1931-ben a marosvásárhelyi színházban bemutatták egyik színdarabomat. Apám betegsége miatt 1932-ben hazatértem, hogy átvegyem a gazdálkodási teendőket, ekkor azonban azonnal behívtak a román hadseregbe, ahol egy évet szolgáltam. 1934-ben vettem át a gazdaság vezetését. Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.

Ugyanebben az évben megjelent első regényem, A farkasverem, mely hamarosan sikerkönyvvé vált. Ennek a regénynek köszönhetem, hogy Baumgarten-díjban részesülhettem, és számos irodalmi társaság tagjává fogadott. Novelláim különböző irodalmi lapokban jelentek meg. Ezt követően publikált regényeim újabb elismerést jelentettek számomra. Tagja lettem a Kisfaludy Társaságnak
és a Magyar Királyi Akadémia irodalmi tagozatának. Nagyapám halála után, 1936-ban átvettem egyházi tisztségét: az erdélyi magyar református egyház püspökségének főgondnoka lettem. Ezt az egyházat 1526-ban alapították Erdélyben, akkor, amikor őseim törvénybe iktatták a vallásszabadság jogát.

1937 után Hitler hatása érezhetővé vált egész Románia területén. A kisebbségekre gyakorolt nyomás egyre elviselhetetlenebb lett. Mikor létrejött az úgynevezett Vasgárda, egyre gyakoribbak lettek a magyar-, zsidó- és egyéb kisebbségellenes támadások. Voltak, akiket mozgó vonatból löktek ki, másokat pedig az utcán vertek agyon…

Románia szoros szövetsége a hitleri Németországgal fokozatosan nacionalista fanatikusokká változtatta a románokat, annak a politikai jelmondatnak a jegyében, hogy „Románia a románoké!” Kisebbségiként egyre veszélyesebbé vált az élet számunkra, főleg azután, hogy Románia Hitler oldalán belépett a háborúba.

Ideiglenesen felszabadultunk a bécsi döntés következtében, amelyet 1940. augusztus 30-án írt alá Románia és Magyarország – olasz és német tárgyalások következtében. Az új határ Románia és Magyarország között, melyet Bécsben rajzoltak meg, pontosan Vasasszentgotthárdtól délre, az otthonunktól körülbelül egy mérföldnyire húzódott, kettészelve a birtokunkban lévő erdőséget.

1940. szeptember 10-én a falunkon keresztül visszavonuló román csapatok kifosztották a házunkat, elvitték a marháinkat, lovainkat, disznóinkat, lelőtték az egyik csordapásztort és megsebesítették a másikat. Szeptember 11-én, délután a magyar csapatok megérkeztek és elfoglalták az új határt. Mivel a mi házunk volt az egyetlen nagy ház a környéken, négy vendégszobánkat ideiglenesen lefoglalták főhadiszállásnak. Kimondták, hogy hadi törvénykezés lépett érvénybe. Ugyanakkor tudatták velünk azt is, hogy a határmenti megyék legalább három hónapig katonai kormányzás alatt fognak állni, mindaddig, amíg nem szerveznek szabad választásokat. (1941 januárjában állították vissza a civil közigazgatást.) Mivel előzőleg, még a román fennhatóság idején Anton Mocsonyi de Foen, Románia királyi vadászmesterének kérésére – a vadállomány rendezésének szakértőjeként – a Kárpátok vadállományának felügyeletével foglalkoztam, kötelességemnek éreztem, hogy segítsek Dr. Ionel Popescunak, Szászrégen polgármesterének, a király fővadászmestere segédjének. Mindezt azért tettem, hogy a vadállomány menedzselése zökkenőmentesen kerüljön át az új vezetés hatáskörébe,
s így elkerülhessük a könnyelmű pusztítást, amely híres jávorszarvas-csordánkat is fenyegette. Szeptember 14-én sikerült beszereznem egy utazási engedélyt és egy ideiglenes személyazonossági igazolványt, melyet „visszatért magyar állampolgár” címen állítottak ki a nevemre. Egy katonai teherszállító autó vitt el Szamosújvárra, ahonnan más katonai járművek segítségével – mivel sem vonatok, sem buszok nem közlekedtek még -, 15-én eljutottam Ratosnyára. Másnap lóháton, Bakos vadőr kíséretében felmentem a Dealu Brad nevű központi vadászházunkhoz.

Körülbelül szeptember 25-én, nem vagyok biztos a dátumban, a feleségem üzenetet küldött otthonról, arra kérve, hogy azonnal térjek haza, mert Csaba fiunk váratlanul megbetegedett. Mire hazaértem, a fiam már meghalt.

A temetés után néhány napot még otthon maradtam, majd visszatértem a Dealu Brad vadászházba, ahová ezúttal magammal vittem a feleségemet is. Míg otthon tartózkodtam, megtudtam, hogy távollétem idején a határőrök elfogtak négy személyt, akik az erdőn keresztül törvénytelenül próbáltak átjutni a határon. Aznap éjjelre a házunkba vitték őket, ahová Pakuts kapitány, a biztonsági tiszt be volt szállásolva, az ő parancsára a foglyokat a megyeszékhelyre kellett volna szállítani további kihallgatások végett. Tudomásomra jutott, hogy körülbelül 7 kilométerre Vasasszentgotthárdtól, a Cege-tó másik végénél a foglyok szökni próbáltak a mocsáron keresztül, mire a katonák agyonlőtték őket. Azt is megtudtam, hogy a katonai kivizsgálás megkezdődött az üggyel kapcsolatban.

Novemberben ismét hazatértem, és 1941 januárjának közepéig maradtam otthon, amikor a budapesti Erdészeti és Mezőgazdasági Minisztérium kinevezett „erdészfelügyelőnek” Désre. Ugyanezen év márciusában a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lettem. Ebben a lapban már évek óta közöltem publicisztikai írásokat és novellákat. Ettől kezdve az időmet úgy kellett beosztanom,
hogy eleget tehessek hármas feladatkörömnek. Egyrészt az otthoni gazdaságot kellett rendeznem, édesapámat segítve a munkában, másrészt az erdészfelügyelői feladataimat kellett ellátnom, s mindezek mellett a lap vasárnapi számainak szerkesztési teendőit is el kellett végeznem.

Mint tartalékos tisztjelöltet 1942 májusában behívtak egy három hónapos kiképzésre, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlós rangját kaptam; ez volt a legalacsonyabb fokozata a megbízott tiszteknek.

Amikor 1943 márciusában az Ellenzék főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, ideiglenesen engem bíztak meg a helyettesítésével. Július elsején azonban, amikor két német a Gestapotól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából „felügyelniük” kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek „keresnek” engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza. 1944 januárjában Veress tábornok kinevezett a dél-erdélyi, akkor még román fennhatóság alatt álló Brassóban (Brasov) állomásozó német-olasz tiszti bizottság kommunikációs tisztjének. Az volt a feladatom, hogy jelentsem a bizottságnak a románok magyar kisebbséggel szemben elkövetett jogtalanságait. Naponta legalább két-három embert tartóztattunk le, ütlegeléseket és gyilkosságokat vizsgáltunk ki, amelyeknek mind a helyi magyar lakosság volt az áldozata.

1944 áprilisában visszahívtak, majd újra kineveztek Veress tábornok szárnysegédének. Ebben az időben a tábornok, aki titkos vezetője volt a náciellenes magyar földalatti mozgalomnak, Horthy közvetlen parancsára kapcsolatot létesített a Szövetséges Főhadiszállásokkal, és megpróbált alkut kötni velük, felajánlva, hogy a németek ellen fordul az egész magyar hadsereggel együtt, és ezáltal lerövidíti a háborút, ha a Szövetségesek garantálják azt, hogy az oroszok nem fognak bevonulni a Kárpát-medencébe, és Magyarországot a Jugoszláviából felvonuló angol és amerikai csapatok fogják majd megszállni. Veress tábornok szárnysegédeként aktívan részt vettem ezeken a földalatti tárgyalásokon. Próbálkozásaink azonban eredménytelenek maradtak. A válasz mindig ugyanaz volt: „Vegyék fel a kapcsolatot Sztálinnal. Magyarország Oroszország érdekkörében van.”

Veress tábornokot 1944 szeptemberében váratlanul letartóztatták a németek. Szárnysegédeként én is erre a sorsra jutottam, de rangomnak köszönhetően néhány nap múlva szabadon engedtek, és visszanyertem előbbi pozíciómat: Veress tábornok utódjának, Kovács tábornoknak az adjutánsa lettem. Az ő távozása után ugyanebben a tisztségben maradtam Fónagy tábornok, majd Tilger tábornok mellett is.

Októbertől csapataink Erdélyen majd Magyarországon keresztül vonultak vissza, erős orosz-román támadások közepette. Ennek ellenére mégis elég sokszor sikerült hosszabb-rövidebb időre visszahódítanunk egyes városokat és falvakat, ahol a románok és oroszok néhány napot töltöttek. Amit ott láttam, sohasem tudom elfelejteni: halálra erőszakolt magyar lányokat, egészen kicsiket, hároméveseket is, megcsonkított, lefejezett magyar férfiakat és nőket. Az a gonosz vérengzés, amelyet a románok és oroszok a magyar civil lakosság ellen elkövettek, mindent felülmúlt, amiről valaha is hallottam.

A következő év márciusában Nyugat-Magyarországra, Sopronba kerültem, az osztrák határ mellé. Meglátogathattam Veress tábornokot a kőhalmai börtönben, néhány kilométerre a várostól. A hűséges magyar hazafi a börtönőröknek köszönhetően még mindig kapcsolatban állt a földalatti mozgalommal és arra készült, hogy újraszervezzék a demokratikus Magyarországot, közvetlenül a közeledő orosz seregek általi „felszabadítása” után. Erősen remélte, hogy az angol és amerikai kormány nem fogja engedni az oroszoknak, hogy a szükségesnél többet időzzenek magyar területeken, és a távozásuk után majd lehet szabad választásokat tartani.

Mikor a kőhalmai börtönben megmondtam a tábornoknak a tervem, hogy civil ruhába öltözöm, és egy ideig még Sopronban maradok, majd visszatérek Erdélybe, amint csak lehet, erősen ellenezte a szándékomat. Megparancsolta, hogy hagyjam el az országot, hiszen íróként az a feladatom, hogy életben maradjak, és elmondjam a világnak, hogy mi történt a nemzetemmel. Titkos kapcsolatai révén két nappal a nála tett látogatásom után parancsot kaptam, hogy kísérjem el azt a Sopronból nyugat felé tartó vonatot, amelyen a magyar tisztek családjai utaztak, köztük feleségem és négy gyermekünk is, akik Erdélyből – feleségem német kapcsolatai révén – menekültek ki Sopronba.

Az erős orosz támadások ellenére vonatunk el tudta hagyni Magyarországot. Később derült ki, hogy ez volt az utolsó szerelvény, amelyiknek ez sikerült. Áprilisban érkeztünk meg – Ausztrián és Csehszlovákián keresztül – Németországba, ahol egy Bleibach nevű kis faluban, a Bajor-erdőkben elfogyott az üzemanyagunk. Itt találkoztunk az amerikai csapatokkal. Miután kiengedtek a regensburgi POW-táborból, a családommal visszatértem Bleibachba, és ott maradtunk 1949 májusáig. Rövid ideig az Amerikai Katonai Kormány ellenőreként dolgoztam, majd erdőkitermelésnél kaptam munkát, aztán kertészként és szabadúszó íróként tevékenykedtem. Sok novellát közöltem ebben az időben. Az Adjátok vissza a hegyeimet c. írásom bestseller lett, lefordították németre, spanyolra, hollandra és angolra. Feleségem a gyerekekkel 1949 májusában hajdani szülővárosába, Hamburgba költözött, ahol a családja nagy tiszteletnek örvendett. Rövidesen én is utánuk mentem, hogy együtt lehessek a fiaimmal. Itt éjjeliőrként dolgoztam a sógorom építkezési vállalatánál, s ezzel egyidőben világi lelkészként szolgáltam a magyar menekültek kis református közösségében. Ugyanebben az évben jelentkeztem az Egyesült Államokba kivándorolni szándékozók listájára. Ezt a lépést azonban feleségem megtagadta, és elintézte, hogy visszatartsák betegség címén, amíg megalapozom az életünket Amerikában.

Négy fiammal és egy idős asszonnyal, Moldován Ágnessel együtt, aki vállalta, hogy anyjuk helyett gondját viseli a gyermekeknek, hamarosan behívtak előkészítésre a Wentorf-táborba, ahol körülbelül egy évet töltöttünk. Itt a református közösség világi papjaként dolgoztam ismét. Ebben a táborban a magyarokon kívül lettek, litvánok és észtek is voltak.

1951. szeptember 21-én érkeztünk meg New York kikötőjébe a General Muir nevű hajóval, amelyen a református utasok világi lelkészeként és a hajó újságjának szerkesztőjeként dolgoztam.

New York-ból a támogatóm, az Ohio állambeli, Bellair-i W.G. McClain autójával vitt Bellair-be, ahol McClain gazdaságának irányítása várt rám. Ugyanakkor állást ajánlottak fel számomra a Szabad Európa Rádiónál, havi 200 dolláros keresettel. Nem volt semmi kitétel a tartózkodási helyemre vonatkozóan, heti rendszerességgel el kellett küldenem nekik postán az írásaimat az amerikai mezőgazdaságról és életmódról.

1952 januárjában beadtam a válópert, a válást májusban mondták ki. Nem sokkal ezután vettem nőül jelenlegi feleségemet. Miután családi problémák miatt széthullt a McClain-farm, és eladták, 1952-ben családommal együtt a floridai Astorba költöztem. Ekkor még a Szabad Európa Rádió munkatársa voltam.

Körülbelül egy év múlva a fiaim anyja, Eva Siemers megérkezett az Egyesült Államokba és perelni kezdett a válás semmissé tételéért. Csak egy bizonyos pénzösszeg ellenében egyezett volna bele a válásba, ám ez az összeg túlságosan is nagy volt a keresetemhez képest. Végül sikerült megoldani az ügyet a törvényszéken, majd beadtam igénylésemet az amerikai állampolgárságért, amit 1957. január 4-én kaptam meg a floridai Orlando szövetségi törvényszékén.

Ugyancsak januárban kiképzői munkára kértek föl a Deland-i Floridai Katonai Akadémia részéről, ahol áprilisig dolgoztam. Áprilisban a Floridai Egyetem Idegen Nyelv Tanszéke tanári állást ajánlott föl. Miután átköltöztem a Florida állambeli Gainesville-be, tizenkét évig dolgoztam az egyetemen, 1970-ig, amikor nyugdíjba vonultam, hogy végre az írásnak és műveim kiadásának szentelhessem az időmet.

Az egyetemen eltöltött évek lehetővé tették, hogy taníttathassam fiaimat. Egyikük a West Point-i katonai akadémián tanult, színjelessel végzett, és miután kétszer megjárta Vietnamot, majd néhány évet oktatóként dolgozott a West Point-on, most a Washington állambeli Fort Lewis főhadnagyaként szolgál.

Egyetemi munkásságom idején magyar és angol könyvek kiadása mellett a nácizmusról és kommunizmusról szóló előadásokat tartottam Amerika- és Kanada-szerte, tanácsadója voltam a Fiatal Amerikaiak A Szabadságért elnevezésű egyetemi mozgalomnak, létrehoztam az Amerikai Magyar Szépmíves Czéhet, a Duna-menti Kutató és Információs Központot és a Danubian Press kiadóvállalatot.

Miután visszavonultam az egyetemről, egész életemet ennek a három szervezetnek szenteltem. Ezek azt a célt szolgálták, hogy nyilvánosságra hozzák az igazságot a Duna-menti országok történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági problémáiról. Szívügyemnek tekintettem a Románia Szocialista Köztársaságban élő elnyomott kisebbségek helyzetének bemutatását. A velük szemben megnyilvánuló brutális bánásmódra világszerte felfigyeltek az utóbbi években.

Az Erdélyi Világszövetség első elnöke voltam. (Ez a szervezet a világ 134 erdélyi csoportosulását és társaságát foglalja magába.) Az Amerikai Magyar Szövetség alelnöke és a Lengyel-Magyar Világszövetség igazgatója vagyok, tagja az Árpád Akadémiának, a Templomosok és a Szent László lovagrendjének.

Az életem mindig is nyitott könyv volt. Az most is, és az lesz a jövőben is. Nincs rejtegetnivalóm, és nem kell elnézést kérnem egyetlen tettemért sem. Íróként, a Nemzetközi Pen Club tagjaként azt teszem, amit ennek a nagy szervezetnek a jelmondata hirdet: egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok.

Albert Wass de Czege

Astor, Florida, 1979. augusztus 22.

Az általam leírtak hitelességét az alább személyek tanúsíthatják:
Dr. Francis Wagner, Dr. Elek Horváth, E. Padányi Gulyás, Mrs. Eva Atkinson, Dr. Ida Bobula,Gábor Bodnár, Tibor Florián, Dr. Julius Molnár, Dr. Z. Ovary, Dr. Alex Szecsey, Rev. Zoltán Szabó, Dr. John Nádas, Dr. M. Majoros, Dr. Daniel, Vizsolyi, L. Eszenyi.

http://wassalbert.eu  

"Ott áll az Istenszéke magosan a Marosfölött. Egyik oldalán a sokágú Galonya, másik oldalán a Bisztra-patak, s mögötte a Kelemen csúcsai. Persze, ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé."

Wass Albert: A Funtineli boszorkány (regényrészlet)

Regények, novellák, elbeszélések

• 1934 Farkasverem 
• 1940 Csaba 
• 1940 Mire a fák megnőnek 
• 1940 Jönnek! 
• 1941 A titokzatos őzbak (novellák)
• 1941 Csalódás (Az ÜNNEP 1941. augusztus 15-ei számában)
• 1943 A kastély árnyékában  
• 1943 Egyedül a világ ellen
• 1943 Vérben és viharban
• 1944 Tavaszi szél és más színművek
• 1945 Valaki tévedett (novellák 1945-49-ből) 
• 1945 A költő és a macska (elbeszélések) 
• 1947 A rézkígyó
• 1949 Zsoltár és trombitaszó – Örökösök (novellák, karcolatok, levelek – posztumusz kisregény 1949-ből)
• 1949 Adjátok vissza a hegyeimet! 
• 1951 Ember az országút szélén 
• 1952 Elvész a nyom  
• 1953 Tizenhárom almafa
• 1958 Az Antikrisztus és a pásztorok
  
  
• 1959 A funtineli boszorkány 

• 1964 Átoksori kísértetek
• 1965 Elvásik a veres csillag
• 1967 Magukrahagyottak
• 1974 Kard és kasza 
• 1975 Magyar örökségünk (Tanulmányok, hátrahagyott novellák, írások, interjúk)  
• 1978 Halálos köd Holtember partján 
• 1985 Hagyaték 
• 1989 Te és a világ (novellák)

• Eliza (angolul íródott)
• Igazságot Erdélynek!
• Józan magyar szemmel I-II. (publicisztikák)
• Karácsonyi üzenetek – A temető megindul
• Magyar pólus (Újabban fölkutatott versek, novellák, tárcák, közéleti írások, interjúk és levelek)
• Népirtás Erdélyben

• Hűség bilincsében
• Hanky tanár úr
• Se szentek, se hősök
• A szikla alatti férfi
• A sólyom hangja
• Csillag az éjszakában
• Black Hammock
• Magyar Számadás
• Nem nyugaton kel fel a nap
• Voltam
• Patkányok honfoglalása

Versek, mesék

• 1927 Virágtemetés (vers)
• 1942 Tavak könyve (mese)

Tókirály és szile (Tavak könyve mesesorozat 1.)

A bölcs bölömbika (Tavak könyve mesesorozat 2.)

Évszakok teremtése (Tavak könyve mesesorozat 2.)

Csupafej, a jégmadár (Tavak könyve mesesorozat 4.)

Csámpás, a kis ruca (Tavak könyve mesesorozat 5.)

• 1947 A láthatatlan lobogó (vers)

A bujdosó imája

• 1946 Erdők könyve (mese)

Mese az erdőről (Erdők könyve sorozat 1.)

Bulámbuk (Erdők könyve sorozat 2.)

A vén gombacsináló (Erdők könyve sorozat 3.)

Éjjeli pávaszem (Erdők könyve sorozat 4.)

A kis szürke nyúl (Erdők könyve sorozat 5.)

A mátyás és az őz meséje (Erdők könyve sorozat 6.)

• 1971 Válogatott magyar mondák és népmesék [18] 

A hunok útra kelnek (Hun mondák könyve sorozat 1.)

Isten kardja (Hun mondák könyve sorozat 2.)

Emese álma (Magyar mondák könyve sorozat 1.)

Vérszerződés (Magyar mondák könyve sorozat 2.)

Szerencsés Pista (Válogatott magyar népmesék sorozat 1.)

A zenélő ezüst kecske (Válogatott magyar népmesék sorozat 2.)

A legkisebbik királyfi és a táltos paripa (Magyar népmesék sorozat 3.)

A zöldszakállú király fia (Magyar népmesék sorozat 4.)

Okos Kata (Magyar népmesék sorozat 5.)

A hét holló (Magyar népmesék sorozat 6.)

A repülő kastély

Wikipédia

erdély ma

Európában szörnyű vihar lehetett...

Wass Albert: Záróvers

Hajótörött vagyok a tengeren.
Palackomat a tengerbe vetem.
Belesóhajtottam a sorsomat,
félelmemet és sok bús gondomat.

S most száz pecséttel elzárt bánatom
a hullámok kedvének átadom.
Merül, örökre tán, a mélybe le
s aranyhalacskák játszanak vele.

De lehet, hogy még perce jő neki,
s egy bús hullám majd egyszer fölveti.
S kidobja egy kéz – tán az istené –
egy gondtalan kor lábai elé.

Borzadtan olvassák, kik rátalálnak
és úgy suttogják döbbenve, egymásnak.
"Valahol szörnyű vihar lehetett...
S a viharban egy nemzet elveszett...!"

RESTITÚCIÓS TÖRVÉNY - Made in RS

Egy politikai és diplomáciai kudarc története: Ki mit mondott, ki hol tévedett?

– Emlékeztető –

2003. február 28. – Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza rezolúciót hozott a
kollektív bűnösség eltörléséről. A Képviselőház, az elszenvedett igazságtalanságok áthidalása érdekében, „javasolni fogja a Szerb Köztársaság illetékes szerveinek”, hogy „helyezzék hatályon kívül a második világháború alatt és után hozott valamennyi olyan normatív aktust, amely egyes vajdasági polgárok kollektív bűnösségének elvén alapul”.
2005. május 23. – A szerbiai képviselőház elfogadta az elvett vagyon bejelentéséről és nyilvántartásba vételéről szóló törvényt (megjelent Szerbia Köztársaság – SZK Hivatalos Közlönyének / Službeni glasnik 2005. május 31-i 45. számában)
2006. április 17. – A köztársasági képviselőház elfogadta a rehabilitálási törvényt (megjelent a SZK Hivatalos Közlönyének 2006. április 17-i 33. számában.)
2006. május 25. – A köztársasági képviselőház elfogadta az egyházak és vallási közösségek vagyonának visszaszármaztatásáról (restitúciójáról) szóló törvényt (megjelent a SZK Hivatalos Közlönyének 2006. évi június 2-i 46. számában)
2009. március 31. – A Szerbiai Restitúciós Hálózat Belgrádban a kormány és a
pénzügyminisztérium épülete előtt szervezett tiltakozó felvonulást. Az eseményen több száz sértett jelent meg, akik követelik a kormánytól a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény meghozatalát. Az ország számos városából érkezett tiltakozók hangsúlyozták, az állam viszonyulása a kérdéshez egyszerűen csak szégyenletesnek nevezhető. 1941-től 1955-ig Szerbia területén mintegy 700 ezer ingóságot koboztak el tulajdonosaiktól.
2010. november 30. – Az Európai Parlament értékelése szerint Szerbiában a második világháború után elkobzott vagyon visszaszármaztatásával kapcsolatban sem törvényileg sem közigazgatásilag nem történtek meg a megfelelő lépések. Edward McMillan-Scott, az Union Internationale de la propriété immobiliére (az Ingatlantulajdonosok Nemzetközi Egyesülete – UIPI) alelnöke szerint Szerbiában késik a vagyon-visszaszármaztatás, mert a hatalom egyes személyek érdekeit tartja szem előtt.
2011. július 8. – A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) közleményben jelezte szándékát, hogy a vagyon-visszaszármaztatási törvény tervezetének „napvilágra kerülését követően megszervezzen egy olyan tanácskozást, amelyen az érintettek véleményt mondhatnak a kárpótlás különböző aspektusairól”.
2011. július 29. – A szerb kormány szeptember 2-ig közvitára bocsátotta az elvett vagyon-visszaszármaztatási és a kárpótlási törvény tervezetét.
2011. augusztus 29. – Tragikomédia, ami az egyházi vagyon visszaszármaztatása ügyében történik nyilatkozta dr. Németh László, a Katolikus Egyház nagybecskereki püspöke.
Vajdaságban a második világháború után közel kétszer annyi földet vettek el a különböző egyházaktól és felekezetektől, mint Szerbia többi részén. Az egyházi vagyon visszaadását szabályzó 2006-ban meghozott törvény adta lehetőséggel élve a szerbiai vallási közösségek összesen 83 000 hektár földterület visszaszármaztatására nyújtották be az igényüket. A Szerb Ortodox Egyház követeli vissza a legnagyobb területet, 71 744 hektárt (ebből 32 398 hektár erdő.) A Katolikus Egyház összesen 6191 hektár földet szeretne visszakapni, a Görög-katolikus Egyház 766, a Zsidó Vallási Közösség 583 hektárt. 2007-ben megalakult a Vagyon-visszaszármaztatási Igazgatóság, mely hosszú időn át csak a szerbiai vallási közösségek benyújtott igényeivel foglalkozott. Eddig legnagyobb sikerrel az erdők visszaszármaztatását tudták végrehajtani, azok ugyanis tisztán állami tulajdonban voltak. Az időközben magántulajdonba került földterületek visszaszármaztatása már fölöttébb bonyolult, ugyanis a törvény védi a magántulajdont. Eddig a szerbiai egyházak elkobzott vagyonának csupán 20 százalékát adták vissza. Szerbiában a visszakövetelt egyházi vagyon csupán 5 százalékát teszi ki az állami vagyonnak.
2011. augusztus 31. – Szakmai megbeszélést tartott az újvidéki Donau német egyesület a vagyon-visszaszármaztatási törvény tervezetéről. A Donauban úgy vélik, hogy a visszaszolgáltatást csak akkor lehet igazságos, ha minden érintett polgárra egyformán vonatkozik majd, függetlenül nemzeti, vallási vagy egyéb hovatartozásától.
2011. szeptember 2. – Lezárult a közvita az elkobzott vagyon-visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló szerbiai törvénytervezetről. A harminc napra szabott nyilvános vitában egyetlen magyar politikai párt és intézmény sem nem vett részt. Beleértve a VMSZ által irányított Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) is.
• Pásztor István, a VMSZ elnöke és Varga László, a párt parlamenti képviselője sajtótájékoztatón ismertette e párt állásfoglalását a köztulajdonról szóló, valamint a vagyon-visszaszármaztatásról és kárpótlásról szóló törvénytervezetekkel kapcsolatban. A VMSZ elnöke sérelmezte, hogy a törvénytervezetekről szóló közvita, amellett, hogy a szabadságolások idején zajlott, példátlanul rövid ideig tartott, szinte esélyt sem adva, hogy valaki megfogalmazza az azokkal kapcsolatos gondolatait. Ezért a párt eljuttatta a VMSZ elnökségének állásfoglalását Božidar Đelić kormányalelnöknek, és a jogszabály tervezeteit elkészítő csoport koordinátorának, abban a reményben, hogy a VMSZ állásfoglalásában feltüntetett ajánlások bekerülnek a jogszabálytervezet szövegébe.
2011. szeptember 6. – A szerb kormány elfogadta a vagyon-visszaszármaztatásról, a kárpótlásról, valamint a közvagyonról szóló törvénytervezeteket, illetve az egyházi vagyon visszaszármaztatásáról szóló törvény módosítási tervezeteit.
• Vukašinović Éva a kisebbségügyi kérdésekkel megbízott tartományi ombudsmanhelyettes szerint „a vagyon-visszaszármaztatási törvénytervezettel elsődlegesen a zsidó hitközség és a magyar kisebbség jogait csorbítják”.
2011. szeptember 7. – Varga László parlamenti képviselő nyilatkozata szerint a VMSZ „a közvitára rendelkezésre álló határidőn belül eljuttatta az elnökség álláspontját a kormányalelnöknek és a miniszterelnöknek”.
– A vagyon-visszaszármaztatási törvény vitája szeptember 22-én, a rehabilitálásról szóló törvény vitája pedig szeptember 12-én kezdődik a parlamentben. Indítványaink megfogalmazása szempontjából tehát teljes mértékben mindenféle határidőn belül vagyunk – nyilatkozta Varga.
2011. szeptember 9. – Varga László a VMSZ parlamenti képviselője kijelentette: „Azt fogjuk megpróbálni, hogy a kollektív bűnösség kerüljön be a törvény erejénél fogva történő kategóriába. Azért, hogy a kollektív bűnösség elve 2011-ben már váljon a múlt részévé. Ha nem módosítják a törvényjavaslat néhány számunkra kulcsfontosságú rendelkezését, nemmel szavazunk.”
2011. szeptember 10. – A VMSZ képviselő nem támogatják majd a vagyon-
visszaszármaztatásról és kárpótlásról szóló törvényjavaslatot, ha az megerősíti a kollektív bűnösség elvét, illetve a kisebbségek, így a magyar közösség számára diszkriminatív marad, emelte ki Pásztor Bálint parlamenti képviselő, a kisebbségi frakció vezetője a VMSZ által szervezett közvitán. A parlamenti képviselő rámutatott: a közvita célja az volt, hogy a jelenlevőkkel közös állásfoglalást fogalmazzanak meg, amit a polgárok érdekének szem előtt tartásával képviselni fognak a parlamentben az egyházak vagyon-visszaszármaztatásáról, az általános vagyon-visszaszármaztatásról, illetve a rehabilitációról szóló törvényjavaslatok kapcsán.
2011. szeptember 14. – Gordana Čomić, a szerb parlament alelnöke közölte a képviselőkkel, hogy a kormány visszavonta a képviselőházi eljárásból a(z új) rehabilitálási törvény javaslatát, amelyről a képviselőházi vitának ezen a napon kellett volna kezdődnie.
2011. szeptember 15. – Martonyi János magyar külügyminiszter Belgrádban megbeszélést folytatott Božidar Đelić miniszterelnök-helyettessel, aki a találkozó után tartott sajtóértekezleten megelégedéssel szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket Budapest tesz Szerbia uniós integrálódása érdekében. Hozzáfűzte, hogy párbeszédet kezdeményeznek a vajdasági magyar kisebbség képviselőivel a restitúciós törvény tervezetéről.
– A szerb és a magyar kormány között vagyon-visszaszármaztatási vita nincs, van viszont egy – az európai értékekkel összefüggő – elvi kérdés, nevezetesen az, hogy a kollektív bűnösség, a kollektív felelősség semmilyen formáját sem fogadjuk el, sem mi, sem az Európai Unió – hangsúlyozta Martonyi.
2011. szeptember 19. – Goran Radosavljević a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény tervezetén dolgozó munkacsoport vezetője szerint „mintegy 140 ezren kérik vissza egykori családi vagyonukat”.
• A szerb sajtóban olvasható hírek alapján úgy tűnt, hogy a közvagyonról és a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvényjavaslatok kapcsán végre megállapodás született a Vajdasági Magyar Szövetség és a szerb kormány között. Božidar Đelić, a kormány európai integrációval megbízott alelnöke a Štefan Füle bővítési biztossal folytatott brüsszeli megbeszélése előtt azt nyilatkozta, hogy a szóban forgó törvények elfogadását most már semmi sem akadályozza, hiszen többek között a VMSZ-szel is sikerült egyezségre jutni a két jogszabály eddig kérdéses részleteivel kapcsolatban. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azonban cáfolta a szerb kormány alelnökének kijelentését, továbbá felháborodásának adott hangot a valótlan állítások miatt, mondván: „A hatalmiak valószínűleg azt gondolják, hogy ezek a hülye magyarok előbb vagy utóbb, de úgyis az oldalukra állnak, és igennel szavaznak.”
2011. szeptember 20. – A szerb képviselőházban megkezdődött a vita a közvagyonról és a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvényről.
• – A vajdasági magyarság számára törlődött a kollektív bűnösség elve a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvénytervezetből – nyilatkozta Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője. – Miután napvilágra került a vagyon-visszaszármaztatási törvény tervezete, a VMSZ világossá tette, hogy semmilyen körülmények között nem tud egy olyan törvényre szavazni, amely bármilyen formában tartalmazza a kollektív bűnösség elvét. Ennek értelmében több más kérdés mellett benyújtottuk a módosítási indítványunkat, a szerb kormány azonban ma elfogadott egy saját módosítási indítványt, amely szerint az úgynevezett megszálló erők csak abban az esetekben záródnak ki a vagyon-visszaszármaztatási folyamatból, ha külföldi állampolgárként vettek részt a második világháborúban. A vajdasági magyarság tehát esetében törlődött a kollektív bűnösség elve – nyilatkozta a parlamenti képviselő, majd hozzátette: ebben az ügynek a lezárásához jelentős mértékben hozzájárult Martonyi János külügyminiszter belgrádi látogatása, amikor is kifejtette, hogy Magyarország, sőt az Európai Unió sem tudja elfogadni a kollektív bűnösség egyik formáját sem.
2011. szeptember 21. – Heves vitát váltott ki a restitúciós jogszabály javaslatának képviselőházi megtárgyalása során a kormány azon módosítási indítványa, amely csupán a külföldi állampolgárságú, megszálló erőknek szolgáló személyek esetében lehetetlenítené el az elkobzott vagyon visszaszármaztatását. Az, hogy végül mi lesz az indítvány sorsa, azért fontos kérdés, mert elfogadásával törölnék a kollektív bűnösség elvét, és nem zárnának ki valakit a restitúcióból csak azért, mert a háború idejében egy másik ország katonája volt.
2011. szeptember 23. – A szerb kormány visszavonta a parlamenti eljárásból azt az indítványt, amellyel érdemben a Vajdasági Magyar Szövetségnek a kollektív bűnösség eltörlésére vonatkozó módosítási indítványa került volna beírásra a szóban forgó törvényjavaslatba. A kormány semmiféle magyarázatot nem adott.
Božidar Đelić integrációs kormányalelnök annyit mondott a parlamentben, hogy „a kormányt a köztársasági képviselőház választja meg, és mivel a képviselőházban többség kell a törvények elfogadásához, ezért visszavonták a szóban forgó módosítási indítványt”.
– A VMSZ meg van róla győződve, hogy a kollektív bűnösségre vonatkozó rendelkezés alkotmányellenes és ellentétes az európai mércékkel, értékekkel, illetve jogelvekkel, hangsúlyozta Varga László, a párt köztársasági parlementi képviselője, valamint hozzátette, hogy ezt mindenféleképpen megpróbálják bebizonyítani, ezért fordulnak majd az Alkotmánybírósághoz.
• A szerb kormány ugyancsak visszavonta a képviselőházi eljárásból az egyházak és vallási közösségek vagyonának visszaszármaztatásáról szóló törvényjavaslatot, hogy „pótlólag összehangolja a vagyon-visszaszármaztatásról szóló általános és a mezőgazdasági földterületek tagosításáról szóló törvénnyel”.
2011. szeptember 25. – A vagyon-visszaszármaztatási törvény szavazás előtt álló javaslata a VMSZ számára teljességgel elfogadhatatlan. A kollektív bűnösség elvének törvényerőre emelése a civilizációs alapértékek semmibevételét jelenti. Az abszurditást határát súrolja, hogy a megszületendő törvény kizárja a kárpótlásból azokat is, akik önakaratukon kívül váltak – a törvény szóhasználatával élve – a megszálló erők tagjaivá. Abban az esetben is, ha bíróság előtt lefolytatott rehabilitációs eljárásban bizonyították ártatlanságukat – olvasható a Vajdasági Magyar Szövetség kiadott közleményében, amit Pásztor István elnök írt alá.
2011. szeptember 26. – A szerbiai parlament elfogadta a vagyon-visszaszármaztatási és
kárpótlási törvényt, amely alapvető restitúciós modellként a természetbeni vagyon-visszaszármaztatási módot látja elő, ahol csak lehetséges.
A 154 jelenlévő képviselőből 117-en szavaztak a törvényre, míg a VMSZ és a DSS 23 képviselője ellene szavazott.
A VMSZ képviselői elégedetlenek, mert nem fogadták el azt a javaslatot, miszerint a restitúció alól csak a megszálló erőkhöz tartozó külföldi állampolgárok legyenek kivételek.
Ahol nem lehetséges a természetbeni visszaszármaztatás, az egykori tulajdonosokat pénzben és kötvényekben kárpótolják, mégpedig az elkobzott vagyon mai piaci értéke szerint. A kötvények értékét eleve euróban határozzák meg.
A hosszas vita után elfogadott törvény a vagyon-visszaszármaztatást és az elkobzott vagyon utáni kárpótolást rendezi minden olyan esetben, ami 1945. március 9-e után történt Szerbia területén fizikai és jogi személyek részéről, az agrárreform, a nacionalizáció és egyéb előírások nevében.
A szerbiai kormány elfogadta az LDP módosítási indítványát, mely szerint a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény vonatkozzon a holokauszt következményeként elkobzott vagyonokra is Szerbia területén.
• Pásztor István, a VMSZ elnöke nyílt levelet intézett Boris Tadić szerb államfőhöz. Levelében arra kéri, hogy utasítsa el a Vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény kihirdetését és élve az az elnököt megillető alkotmányos felhatalmazással, utalja vissza a jogszabályt Szerbia Parlamentjének újratárgyalásra.

2011. szeptember 27. – A magyar kormány megdöbbenéssel értesült arról, hogy a belgrádi parlament olyan formában fogadta el a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt, amely a kollektív bűnösség elvét ismét életre keltette – hangsúlyozta Németh Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján.

A külügyminisztérium államtitkára elmondta: a törvény elfogadását követő napon bekérette Szerbia budapesti nagykövetét, hogy tájékoztassa a magyar kormány álláspontjáról.

Németh Zsolt emlékeztetett: a szerb képviselőház által elfogadott jogszabály értelmében mindazokat, akik 1941 és 1945 között „a megszálló erők tagjai voltak, vagy azok leszármazottai”, kirekesztik a kárpótlásból.

• Pásztor István, a VMSZ elnöke kijelentette: Ha rákényszerülünk, mindenképp az Alkotmánybírósághoz fordulunk a vagyon-visszaszármaztatási törvény ügyében.

• A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) levelet íntézett Tőkés Lászlóhoz, az EP alelnökéhez a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény kapcsán. A párt arra kéri Tőkést, hogy „emelje fel hangját az EU intézményeiben, és segítsen nekünk a szerbiai „Benes dekrétumok” rendelkezéseinek eltörlésében”. A levelet Csonka Áron, a VMDK elnöke írta alá. (A levelet a vajdasági magyar média – az Újvidéki TV magyar nyelvű esti híradója kivételével – nem közölte – B. A. megj.).

2011. szeptember 28. – A magyar külpolitika teljes kudarcát jelzi a szerb parlamentben (szeptember 26-án) elfogadott restitúciós törvény – közölte a Jobbik. A párt közleménye szerint a jogszabály, amely nem vonatkozik mindazokra, akik 1941 és 1945 között a „megszálló erők” tagjai voltak, vagy azok leszármazottai, tulajdonképpen a hírhedt beneši dekrétumokhoz hasonlóan a kollektív bűnösség elvét alkalmazva rekeszti ki a délvidéki magyar közösség tagjainak döntő többségét.

• A Magyar Koalíció Pártja (MKP) közleményben tiltakozott a szerb kárpótlási törvény ellen, és kiállt a vajdasági magyarok mellett.

„A kollektív bűnösség elve elfogadhatatlan. Az MKP szolidaritását fejezi ki a vajdasági magyarokkal, és teljes mellszélességgel kiáll a Vajdasági Magyar Szövetségnek a kollektív bűnösséggel szemben tanúsított álláspontja mellett” – áll egyebek között a szlovákiai magyar párt közleményében.

2011. szeptember 29. – Európa fasisztákkal zsarolja Szerbiát – mondta Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke a Večernje novostinak adott interjúban a szerb parlamentben elfogadott restitúciós törvény körül kibontakozott vitával kapcsolatosan.

Az újság egyik kérdése arra vonatkozott, hogy – mint írja lap – „olyan spekulációk vannak, hogy Budapest megakadályozhatja Szerbia európai integrációját, ha nem adják vissza azoknak a magyaroknak a vagyonát, akik a megszállók oldalán álltak”.

– Egyes ’hazafiak’ azt mondják: ha választanunk kell Koszovó és Európa között, akkor Koszovót fogjuk választani. Az LSV azt mondja: ha választunk kell az EU és azoknak a rehabilitációja között, akik lelőtték és a jég alá dobták a polgárainkat, akkor komolyan elgondolkozunk ezen. Elgondolkozunk azon, hogy milyen is ez az EU, és csatlakozni akarunk-e hozzá. Kell lennie egy piros vonalnak. Abszurd, hogy az EU, amelynek egyik sarokköve az antifasizmus, fasisztákkal zsarol bennünket – mondta kérdésre válaszolva Nenad Čanak.

• Balla Lajos nyílt levelet írt Nenad Čanakhoz a Večernje novostiban megjelent cikk miatt, amelyben kifejti: „Nem tudok osztozni ezekkel az elveiddel,, így azt mondom: tudjuk, kik voltak vétkesek a II. világháborúban, azt is tudjuk, kik voltak a legújabb balkáni háború bűnözői, így az egyszerű katona (legyen az az akkori magyar, vagy a mostani szerb, az egyszerű módon vagy erőszakkal mozgósított) nem viselheti a közösségi bűnösség terhét, amennyiben semmilyen vétke nem volt, mivel – szerintem – kollektív bűnösség nem létezik.”

2011. szeptember 30. – Pásztor Bálint parlamenti képviselő blogjában írja:

– Remélem az elmúlt napok kijózanítólag hatottak mindenkire. Mi továbbra is az érték alapú politizálást tartjuk azt egyetlen elfogadható cselekvési módnak. Hiszek benne, hogy a XXI. század Szerbiájában nincs helye a kollektív bűnösségnek. Akár hogy is tűnjön ez most, majd meglátják: ennek az ügynek nem mi leszünk a vesztesei. Csak látszólag van vége a hétfői szavazásnak!

• Bunyik Zoltán (a VMSZ volt magas rangú tisztségviselője és korábbi tartományi művelődési titkár) szerint most „a szerb parlament bojkottálása szükséges, de nem elegendő. Tüntetőleg bojkottálni kellene a vajdasági parlamentet, ennek lenne nagyobb visszhangja. Ilyen megkülönböztetés és anyagi megrövidítés a lehető legsúlyosabb reakciót kívánja.”

Október 1. – Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete reagált Nenad Čanaknak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökének a Večernje novostiban megjelent interjújára, amelyben Čanak azt mondta, hogy a második világháború idején a vajdaságiakat a jég alá küldő fasiszták leszármazottainak a rehabilitációja és vagyonuk visszaszármaztatás nem lehet az EU feltétele Szerbia eurointegrációjához, különösen azért nem, mert az EU alappillére az antifasizmus.

– Ez sajnálatos rész az interjújában. Már magában a kérdésben is inszinuáció van: „Azt beszélik, hogy Budapest megakadályozhatja számunkra az eurointegrációt, amennyiben a megszállók oldalán álló magyarok leszármazottainak nem szolgáltatják vissza vagyonukat…” Az „azt beszélik” és a hozzá hasonló kifejezések azért jók, mert ezek mögött állhat bármilyen rosszindulatú feltételezés, s nem kell bizonyítékokkal alátámasztani. De tovább haladva: mi nem azért bíráljuk ezt a törvényt, „mert nem származtatja vissza a vagyont azoknak az embereknek, akik a megszállók oldalán álltak”, hanem elvi megfontolásból, azért, mert a kollektív bűnösség elvét sugallja – mondja Nikowitz nagykövet.

A nagykövet egyetért azzal, hogy a bűnösöket ki kell zárni a restitúcióból, de előbb törvénnyel kell pontosítani, kik is azok:

– Ezt a törvényt egy érzékeny kérdés vonatkozásában sebész szike helyett, baltával faragták. A törvény voltaképpen bosszú. Hozzátenném: sorrendben a második. Az első 1944 őszén volt – ugyanilyen módon, bizonyítékok nélkül, bírósági ítélet nélkül, a nyilvánosság nyomására, amikor a magyar lakosságot, az állítólagos magyar kollaboránsokat, a kommunisták tömegesen, tízezer számra gyilkolták meg. Ez a törvény most ezt a kommunista tettet igazolja. Mi nem csak a magyarok miatt tiltakozunk: számunkra az elv elfogadhatatlan. Ezen az alapon például az 1944 őszén meggyilkolt belgrádi közlekedési rendőrök, s leszármazottaik is, fasisztáknak tekintendők… Abszurd – mondja Nikowitz.

Mindent meg kell tennünk, hogy ne következzen be az, hogy Magyarország elvitassa Szerbia EU-tagjelöltségét. Nagyon szomorú lenne, hogy az az ország, amely eddig a legenergikusabban síkraszállt az Önök jelöltségéért, arra kényszerülne, hogy megkérdőjelezze Szerbia tagjelölti státusát. Belgrád, ezzel a vagyon-visszaszármaztatási törvénnyel kétségkívül megnehezíti a helyzetünket, de még mindig derülátók vagyunk: le kell tisztáznunk az álláspontokat, s mielőbb kétoldalú tárgyalásokkal találjuk meg a megoldást, véli Nikowitz.

Október 2. – Magyarország szabadkai főkonzulátusán az ünnepélyes állampolgársági

eskütételt megtisztelte jelenlétével Dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki újságírói kérdésre a nemrégiben elfogadott restitúciós törvény kérdését is elemezte:„Elfogadhatatlannak tartjuk a jogszabályt. Szögesen ellentétes az emberi jogokkal, amelyek függvényében csupán egyéni bűnösség van, kollektív nem. Senki sem felelhet az apja vagy a nagyapja tetteiért. A jogszabály ellentétes az Európai Unió erkölcsi mércéivel is. Következésképpen fájó szívvel, de határozottan azt kell mondanunk: Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy a kollektív bűnösséget törvényben megfogalmazó, illetve kimondó ország ilyen módon az EU közösségének a része lehessen. Mi mindent megtettünk Szerbia uniós csatlakozásának az érdekében, de egy ilyen kollektív jogfosztás mellett elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy ország akárcsak tagjelölti státust is kapjon. Bízom abban, hogy részint a szerb elnök úr és részint a szerb politikum is átgondolja a dolgot és meghozza azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy az embereket egyéni életútjuk és ne kollektív megítélés alapján mérlegeljék. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Szerbia az EU tagjává váljon, de ez csak akkor történhet meg, ha az ország elfogadja az unió erkölcsi normáit jelentő alapvető elveket. Szeretnénk, ha nem kellene felülvizsgálnunk a magyar álláspontot, hogy támogatjuk-e Szerbia tagjelölti státusát, de ez a törvény arra kényszerít bennünket, hogy kénytelenek legyünk felülvizsgálni.”

2011. október 3. – Győri Enikő, a magyar Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős

államtitkára szerint a szerb kárpótlási törvény nem magyar-szerb, hanem európai ügy, és a jogszabály elfogadása megkérdőjelezi Szerbia elkötelezettségét az uniós tagság mellett.

A tárca által szervezett háttérbeszélgetésen Győri Enikő az MTI kérdésére elmondta, Magyarország tájékoztatja álláspontjáról az Európai Bizottságot, hangsúlyozva, a magyar kormány egyáltalán nem ért egyet a jogszabállyal. Az európai alapelvekből, értékekből nem lehet engedni – mondta.

• Boris Tadić szerb elnök aláírta a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt – tudatta este a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) sajtóközleményben.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy Boris Tadić köztársasági elnök aláírta a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt – olvasható a közleményben.

A jogszabály október 6-án lépne hatályba.

Újvidék, 2011. október 3.

Bozóki Antal

A jogerősség után: Marad-e a magyarok kollektív bűnössége?

– Emlékeztető (II.) –

2011. október 7. – „Szerbia olyan restitúciós törvényt fogadott el, amely bennünket, magyarokat, mint közösséget, újból bűnösnek nyilvánít. A magyarok számára az a „vörös vonal”, hogy, amennyiben a törvény ebben a formában marad, akkor decemberben, amikor az EU Tanácsa a jelöltségről szavaz, nem lesz módunkban egyetértésünket adni” – jelentette ki a Danas című belgrádi napilap számára Nikowitz Oszkármagyar nagykövet.
• Franciaország szeretné, ha Szerbia az EU tagjává válna, és nem kívánja újabb feltételekhez kötni a tagjelölti státus megadását Belgrádnak.

Jean Léonetti, a francia kormány európai ügyekért felelős minisztere Belgrádban kijelentette: ebben a kérdésben Franciaország és Németország álláspontja között vannak még árnyalatbeli különbségek, de Párizs arra törekszik a következő időszakban, hogy egyetértésre jusson Berlinnel abban, hogy Szerbiát ne állítsák „teljesíthetetlen feladatok elé.
• Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke szerint szerint „itt az ideje, ki kell mondani: Magyarország csak akkor szavazhatja meg Szerbia uniós tagjelöltségét, ha a restitúciós törvényből kikerül a kollektív bűnösség elve, s a vajdasági magyarságot részese lehet a vagyon-visszaszármaztatásnak.
Az ok egyszerű: ha Magyarország átsiklik Szerbia e provokációja felett, ezzel bebetonozza, s ami még rosszabb, közvetve elismeri kollektív bűnösség vele szemben nem hivatalosan bizony gyakorta hangoztatott vádját.”

Ágoston a VMDP Hírlevelében javasolja, hogy „a VMSZ képviselői az év végéig nyújtsák be mind a restitúciós, mind a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítására vonatkozó, a kollektív bűnösség eltörlését illetve a nem legitim és nem legális Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tényleges magyar autonómia irányában történő elmozdítását célzó törvénymódosítási javaslatokat. Természetesen, most kell kitenni az asztalra a – különben a szerb alkotmány által is támogatott – részarányos parlamenti képviseletre vonatkozó 2009-ben szintén „elfelejtett” közös követelést is.”
• Az újvidéki bíróság rehabilitálta a Csúrogról elüldözött Teleki Júlia békeharcost és családját. Az elsők között adta be a kérelmet, 2006-ban, amikor megszületett az erre vonatkozó törvény. Amellett, hogy éveket várt a bírósági meghallgatásra, csak többszöri idézés után hozta meg végleges döntését a háromtagú bírói testület.
2011. október 8. – Gróf Cseszneky Miklós, egy magyar nemesi család Angliában élő leszármazottja az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, amiért a szerb restitúciós törvény kizárja családját a kárpótlásra jogosultak köréből – közli a Hungarian Human Rights Watch.
2011. október 9. – Božidar Đelić kormányfőhelyettes sajtónyilatkozata szerint egyes uniós országok igyekeznek meggyőzni a többi EU-tagot, hogy újabb feltételeket szabjanak Szerbiának a tagjelölti státus elnyeréséhez. Bátorítónak nevezte azonban Franciaország üzenetét, hogy harcol az újabb feltételek támasztása ellen.
2011. október 10. – A szerb kormánynak komolyan kell vennie a magyarországi figyelmeztetést, hogy megvonja Szerbia uniós tagjelölti státusa támogatását, ha nem módosul a szerb restitúciós törvény, amely jogszabály a magyar kormány szerint megbélyegzi a kisebbségi magyar közösséget – hangzik az egyetértő véleménye Ognjen Pribićevićnek, Szerbia volt németországi nagykövetének és Maja Bobićnak, a Szerbiai Európa-mozgalom főtitkárának, akik a Danas belgrádi napilapnak nyilatkoztak e kérdés kapcsán
• Lehetőség van még a szerb vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény visszavonására, vagy korrigálására, hogy ne fékezze Szerbia közeledését az EU-hoz - jelentette ki Egeresi Sándor, a Vajdasági Képviselőház elnöke Újvidéken.
2011. október 10. – A magyar kormány semmilyen vonatkozásban nem hagyja magára a vajdasági magyarokat, illetve azok legitim politikai képviseletét a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt a szerbiai kárpótlási törvényről tartott meghallgatáson.

Potápi Árpád (Fidesz) a bizottság elnöke (a képen) úgy fogalmazott: „szinte arculcsapás” az utóbbi néhány hét eseménye, és értetlenül állnak előtte.
Szili Katalin (független) azt mondta, Magyarország és a magyarok nem hagyják magukra a vajdasági magyarokat. Úgy vélte: itthon biztosan sikerül közös hangot találni, a másik kérdés, hogy sikerül-e európai partnereket is szerezni.

Újvidék, 2011. október 11.

Bozóki Antal

"Európában szörnyű vihar lehetett...
S a viharban egy nemzet "újra" elveszett...!"