Jegyzetek

Újvidéken járt a bombázások alatt lelőtt 

NATO-gép pilótája

 A Második találkozást vetítették az Arénában

Washington, New York és Belgrád után, tegnap este Újvidéken, az Aréna moziban is levetítették a Második találkozás című dokumentumfilmet, amely az 1999-es, Jugoszlávia elleni NATO-légicsapások során lelőtt lopakodó repülőgépről szóló történet szereplőinek találkozásáról szól. Mint ismeretes, a székelykevei Dani Zoltánnak (a képen jobbról), a jugoszláv hadsereg egykori ezredesének 1999. március 27-én, a légicsapások harmadik napján, nagy meglepetésre sikerült kilőnie, a Zelko Dale szlovén származású amerikai pilóta által vezetett F117A típusú lopakodó bombázót. 

Az eset után 12 évvel újból találkoztak a történet szereplői, s ma már szinte napi kapcsolatot ápolnak egymással az interneten keresztül. Hogy ellenségből, hogyan lettek baráttokká, ennek történetét dolgozza fel a Željko Mirković által rendezett, több mint 50 perces alkotás. A teltházas újvidéki bemutatón a közönség soraiban helyet foglalt John Drew Giblin, az Egyesült Államok szerbiai nagykövetségének művelődési attaséja, illetve Slaviša Grujić, a vajdasági kormány alelnöke, aki a film előtt köszöntötte az érdeklődőket. 

Az alkotás minden eszközzel – a giccs elemeit sem nélkülözve – mutatja be a több mint egy évtizeddel ezelőtti eseményeket, de azok történeti felelevenítése helyett, sokkal inkább az érzelmi megélésükre fókuszál, kiemelt szerepet adva a két katona feleségének, illetve családjának. A filmnek valóban megrázó képkockái, amikor Zelko Dale felesége könnyeitől reszketve emlékszik vissza, hogyan értesítették férje katapultálásáról, majd a médián keresztül milyen érzés volt követnie az eseményeket. A film két részre osztható, az első fele az amerikai pilóta szerbiai látogatását mutatja be, hogy hogyan kereste fel otthonukban a mára már pékséget üzemeltető Daniékat, akik épp a lopakodó számával (117) azonos utcaházszám alatt laknak Székelykevén. Láthatjuk, amint együtt ellátogatnak abba a múzeumba, ahol a Lopakodó maradványait őrzik, illetve felkeresik a Buđanovac melletti helyszínt, ahol a repülőgép lezuhant és a pilóta 8 órán keresztül a bokrokban bujdokolva várakozott a NATO felmentő seregeire. A film második részében a Dani család látogat az Egyesült Államokba, ahol már a megbékélés idilljét örökítik meg a kamerák. Veretes mondatok hangzanak el barátságról, emberségről, újrakezdésről, az élet kiszámíthatatlanságáról és a harc fölöslegességéről. 

A Kurir napilap több forrásra hivatkozva állítja, hogy az alkotás Oscar díjra is esélyes dokumentumfilm kategóriában. A vetítés után az alkotók és a szereplők kiálltak a publikum elé, hogy válaszoljanak a nézők kérdéseire. Főleg az alkotási folyamatról hangoztak el részletek, például, hogy a rendező a forgatás megkezdése előtt mindkét családnak adott egy-egy kamerát, hogy vezessenek videónaplót, majd az így összegyűlt 60 órás anyag fontos részét képezte az alkotásnak. Megtudhattuk ezen kívül, hogy majd 120 órányi nyersanyagot forgattak le az alkotók, illetve hogy forgatás közben módosult a rendező koncepciója, látva a szereplőkben feltörő emocionális töltetet, döntött úgy, hogy az érzelmek rögzítésére fog fókuszálni. A talán legérdekesebb kérdés a közönség soraiból arra vonatkozott, hogyan fogadták Zelko Dale amerikai hadseregbéli kollégái a tényt, hogy felkereste egykori ellenségét és hogy erről filmet forgatnak. A két gyermekével érkező, mára már leszerelt vadászpilóta válasza így hangzott: „Mi, akiket hivatásos harcosoknak képeztek ki, pontosan tudjuk milyen szörnyűségek zajlanak a háborúkban. A katonák nagy része, pár buta kivételtől eltekintve, nem örül annak, ha háborúba kell mennie. Amikor Jugoszlávia elleni légicsapásra indultunk, az utolsó pillanatig, amíg csak lehetett, bekapcsolva hagytam a rádiót, és azért imádkoztam, hogy találjanak valami más megoldást, és visszafordítsanak minket. Amikor felvetődött az ötlet, hogy megismerkedjek Dani Zoltánnal, nem sokat gondolkodtam. Szerettem volna őt is és a szerb népet is megismerni. Akkor már nem voltam a légierőnél, ezért nem kellett semmilyen engedélyt kérnem. Kíváncsi voltam, megváltozik-e valami bennem a történtekkel kapcsolatban, ha visszalátogatok a helyszínre. Hogy a kérdésre is válaszoljak, azt mondhatom, hogy előtte sok, már leszerelt és még aktív amerikai katonával beszéltem a tervről és mindenki biztatott, azt mondták, hogy ezt a találkozót nem szabad kihagyni.”

Dani Zoltán a vetítést követő fogadáson a Vajdaság Mának nyilatkozva elmondta, hogy bár a filmben nem hangsúlyozzák különösebben a magyar származását, de a neve által szerinte azért ez mindenki számára világos. Dani, mint mondja, sajátjaként védte Jugoszláviát amíg katona volt. Visszaemlékezve valóban igaz a film alcíme (Ellenségek voltak, barátok lettek), hiszen ő akkoriban valóban ellenségként tekintett az Egyesült Államokra és azok támadó katonáira. Nem engedte, hogy az egységébe amerikai cigarettát, alkoholt, vagy éppen Coca-Colát hozzanak be a katonák. Azután a háború után néhány évvel átértékelődtek az érzései és mára sokkal fontosabbnak tartja a megbékélést, nagyon örül a Zelko Dale-lel és családjával kialakított baráti viszonynak. Ezen a megbocsájtási folyamaton Dani szerint már az ország jelentős része átesett, bár hogy nem mindenki van túl rajta, azt bizonyítja a belgrádi vetítés előtt botrányt csapó néző, aki USA-ellenes jelszavakat kiabált be a közönség soraiból.

lasko-Vajdaság Ma

A Facebook sötét oldala - Project X: Haren 

Vajon hogyan és miért törhetnek rommá egy holland kisvárost egy Facebookon szervezett szülinap résztvevői? Történet az internet sötét oldaláról.

Múlt héten tv híradót néztem egyik este és nem akartam hinni a szememnek, Facebookon szerveződő fiatalok szétvertek egy 18 ezer lakosú holland kisvárost. A történteknek utánanézve érdekes adalékok derültek ki a Facebook hatalmáról, az internet sötét oldaláról és az emberi természet sajátosságairól.

Röviden az eseményekről: egy 16 éves, a hollandiai Harenben élő lány születésnapi bulit szervezett a Facebookon és véletlenül elfelejtette azt privát eseménnyé tenni, tehát elvileg bárki jelezhette részvételi szándékát. Hamarosan ezrek csatlakoztak, hivatalos weboldal jött létre, pólót készítettek az alkalomra és még egy toronyház oldalára is kikerült egy óriási reklám: Project X: Haren felirattal. A Project X utalás egy amerikai filmre, amiben a jónak induló buli válik rémálommá, amikor az események láncolatában a szervezők elveszítik ellenőrzésüket a partira érkező egyre nagyobb tömeg fölött. Ugyanez történt Harenben is, csak a buli eleve rémálomnak ígérkezett. A családot ki kellett menekíteni, a városkában pedig randalírozni kezdtek a megjelentek, boltokat szétverve és autókat borogatva.

A félelmetes a dologban, hogy pontosan előre lehetett látni, mi fog történni, mégis, mint egy görög sorsdrámában, nem lehetett elkerülni a végzetet. A városka vezetői és a rendőrség megpróbálta megnehezíteni az érkezők dolgát, például az utca- és útbaigazító táblákat leszerelve, utakat lezárva és megtiltva az alkohol árusítását. Mindez ez azonban a 21. században, a GPS korában kevésnek bizonyult. (Elgondolkodtató kérdés, hogy hogyan lehetne sikeresen megelőzni egy ilyen előre bejelentett tombolást – ez különösen hasznos volna, mivel nem egyedi jelenségről van szó, közel hasonló elszabadult bulik rendszeresen vannak Németországban is.)

De nézzük meg a résztvevők motivációit, mert szerintem ez a legérdekesebb a dologban. Miből gondolja egy átlagos Facebook felhasználó, hogy ott kellene lennie egy számára ismeretlen 16 éves lány születésnapi buliján? Miből gondolja, hogy több ezren be fognak férni egy házibuliba? Nyilvánvaló, hogy amikor 30 ezren csatlakoztak részvételi szándékukat jelezve, számukra ez egy vicc, egy poén volt, senki nem gondolhatja ugyanis komolyan, hogy egy ilyen szülinapi buliban csak úgy ott lenne a helye. Eddig tehát játékos csínytevésről van szó. Az események ott vesznek sötét fordulatot, amikor több ezren tényleg felkerekednek, hogy el is menjenek Harenbe. Egy részük biztosan katasztrófa turista, kíváncsi, hogy mi lesz ebből (feltehetően ők adják a tömeget), néhányan azonban eleve balhézni mennek. Így lesz a tömegből csőcselék, amely összecsap a helyszínen lévő rendőrökkel és garázdálkodni kezd.

Szerintem megkérdőjelezhetetlen azok felelőssége, akik a szülinapi bulit tömegrendezvénnyé változtatták – látjuk már az elnevezésből (Project X: Haren), hogy pontosan tudták milyen események láncolatát indítják el, ugyanakkor abban is biztosak lehettek, hogy nekik sem lesz ellenőrzésük egy ponton túl a történések felett.

A legérdekesebb azonban szerintem az, hogy a világ egyik leggazdagabb és legtoleránsabb országának számító Hollandiában hogyan történhetett meg ilyesmi. Azt gondolom, hogy a háttérben fiatalok ezreinek frusztrációja, elfojtott agressziója állhat, amely ebben a formában törhetett felszínre. A legsajnálatosabb azonban, hogy ez rombolásban öltött testet. Eszünkbe juthatnak az 1968-as események, én azonban ebben a 2012-es történetben semmi előremutatót, pozitívat, felemelőt vagy progresszívat nem látok.

Tanulság? Az internetnek, Facebooknak óriási hatalma van, az emberi butaság és rosszindulat pedig félelmetes dolgokra képes.

Netidők Blogtársaság - Pintér Robesz

2012 - tényleg itt a világvége?

(Apocalypse 2012 Revelations)

(Apocalypse 2012 Revelations) A maják legendás csillagászok voltak, akik elképesztő pontosságú naptárakat készítettek. Naptáruk a régi világ egyik csodája - sokkal pontosabb még a miénknél is. Csakhogy van itt egy figyelemreméltó dolog: 2012. december 21-én véget ér az 5000 éves naptár. Azok számára, akik a Világvégét várják, ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy közeleg az Apokalipszis. De vajon maguk a maják miért pont ezzel a nappal fejezték be naptárukat? Mit vártak ettől a - számukra távoli jövőbeli - naptól? Izgalmas műsorunk a naptár mögötti tényeket keresi, de megvizsgálja azt a tömeghisztériát is, melyet a naptár világszerte kiváltott.

Discovery World

A maják tudták, hogy honnan ered fejlett tudásuk. Azt állították, hogy Quetzalcoatl, az isten első teremtményei, az első emberek adták át nekik, akik a Popol Vuh (maja Biblia) szerint:
„Nagy intelligenciával voltak megáldva; láttak, és azonnal messzire láttak; sikeresen láttak; mindenről tudomást szereztek, ami a világon történt. Meglátták azokat a dolgokat is, melyeket elrejtett a távolság, anélkül hogy meg kellet volna mozdulniuk… nagy volt az ô bölcsességük; beleláttak az erdőkbe, a sziklákba, a tavakba, a tengerekbe, a hegyekbe, a völgyekbe. Valóban csodálatraméltó emberek voltak ők… képesek voltak mindent megtudni, és megvizsgálták a négy sarkot, az égbolt négy pontját, és a föld kerek arcát.”

Vajon csak véletlen, hogy a Popol Vuhban emlegetett első emberek nemcsak arról voltak nevezetesek, hogy a „föld kerek arcát” tanulmányozták, hanem arról is, hogy az „égboltot” kémlelték? És vajon az véletlen egybeesés, hogy a maja társadalom kimagasló eredményeket ért el az obszervációs csillagászat területén, és ezen alapul, közepes és nehéz matematikai számítások segítségével, ügyes, összetett, fejlett és rendkívül pontos naptáruk?
Az már régebb megállapítást nyert, és értetlenséghez vezetett, hogy mennyire összeférhetetlen a maják általános, nem túlságosan kimagasló eredményeivel az a fejlett csillagászati és naptári tudásuk, amellyel rendelkeztek.

„Miféle szellemi fordulat vezette a maják intelligenciáját oda, hogy feltérképezzék az égboltot, amikor még a kerék alapelvét sem ismerték; hogy elképzeljék az örökkévalóságot, olyan módon, ahogy azt soha egyetlen félcivilizált nép sem tette, mégis képtelenek legyenek megtenni azt a rövid lépést, amely az álboltozatot a valódi boltozattól elválasztotta; hogy milliókban számoljanak, ugyanakkor soha ne tanulják meg, hogy hogyan mérjenek le egy zsák kukoricát.?”

Lehet, hogy a fent leírt intelligencia darabok mind-mind alkotórészei voltak egy összefüggő rendkívül specifikus tudásanyagnak, melyet a maják úgy örököltek, többé-kevésbé érintetlenül, egy régebbi és bölcsebb civilizációtól. Egy ilyen örökség megmagyarázná az ellentmondásokat. Az tudott, hogy a maják naptárukat az Olmékoktól örökölték (1000 évvel korábban az Olmékok pontosan ugyanazt a rendszert használták), akik pedig szintén úgy örökölték. A tényleges kérdés tehát az, hogy az Olmékok kiktől kapták? Miféle technikai szint és tudományos fejlettség kellett ahhoz, hogy egy civilizáció olyan szuper-naptárt alkosson, amely hihetetlen hosszú időszakokon keresztül hibamentesen szolgál?

J. Eric Thompson régész szerint a maják tudták, hogy az idő végtelen, és továbbhalad rejtélyes ciklusaival, függetlenül az egyénektől vagy a civilizációktól.

„A maják elképzelése szerint az út, amelyen az idő masírozik, olyan messzire nyúlik vissza a múltba, hogy annak távolságát fel sem tudjuk fogni. Mégis a maják rendíthetetlenül mentek visszafele ezen az úton a kezdőpontját keresve. Minden egyes szakaszban egy új látvány nyílt meg előttük, amely még távolabbra vezette őket vissza; a megérlelt évszázadok évezredekké olvadtak, azok pedig 10 000 évekké, miközben ez a nép fáradhatatlanul kutatva egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt a múlt végtelenségébe. A guatemalai Quiriga városában talált kőlapon egy több mint 90 000 000 évvel ezelőtti dátumot számoltak ki; a másikon egy ezt 300 000 000 évvel megelőző dátum szerepel. Ezek valós számítások , helyesen adják meg a nap- és hónapállásokat, és hasonlóak a mi naptár-számításainkhoz… Az ember feje zúgni kezd az ilyen csillagászati számok láttán.”

Ez az ideszámítási rendszer a múlttal kapcsolatos hiedelmeket is kifejezte, miszerint az idô nagy ciklusokban működik, melyek során újra meg újra elpusztul és újjáteremtődik a világ. A maják szerint a jelenlegi nagy ciklus sötétségben kezdődött, a mi naptárunk szerint időszámításunk előtt 3114. augusztus 13-án. Ez a ciklus 5125 évet fog tartani és globális katasztrófa közepette, a naptárunk szerint 2012. december 23-án ér véget.

A maja társadalom, sőt az összes ősi, közép-amerikai kultúra rögeszmésen foglalkozott a világvégének kiszámításával és lehetséges elhalasztásával. Vajon ez a rejtélyes naptár is ezt a célt szolgálta volna? Lehet, hogy egy olyan mechanizmust rejt, amellyel meg lehet jósolni bizonyos szörnyű-kozmikus katasztrófákat?

A maják mindenesetre így gondolták.

Govinda Blogtér

Böjte Csaba húsvéti levele

Isten arcának rengeteg szép vonása ragyog fel e csodálatos hét során. Hihetetlen sok irányba elindulhat az elmélkedő, Isten arcát tanuló szándékkal fürkésző ember gondolata. Nekem, mint árva gyerekekről gondoskodó nevelőapának, az idén Jézus Krisztus szép vonásai közül a gondoskodó, ünnepi vacsorát szervező családfő képe tetszett meg leginkább.

Jézus látja, hogy Virágvasárnapján csak a gyermekek és az egyszerű nép fogadja őt szeretettel. A főtanács, a nép véneinek elutasító távolmaradása üzenet, Ő is tudja, hogy a földi erők összefogtak ellene. Nincs tovább! Júdás zsebében már ott csörög a harminc ezüstpénz. És Jézus, az övéit szerető jó pásztor nem magával foglalkozik, nem a saját bőrét menti, nem hagyja, hogy a kétségbeesett önsajnálat tehetetlenül sodorja, vagy a bosszúvágy elvegye a józan, nyugodt, övéiről gondoskodó figyelmét, hanem szeretettel, jósággal megszervezi a nagycsütörtöki ünnepi vacsorát.

Az ószövetség szép Húsvétját tanítványaival, háza népével szépen megünnepli. Gondoskodik a helyszínről, rendelkezik a részletekkel kapcsolatosan, megszervezi, hogy legyen bor és ennivaló. Ő maga mossa meg tanítványai poros lábát, a bemártott finom falatokat gondoskodó jósággal osztogatja. Még az áruló Júdásról is családfői szeretettel gondoskodik. Számomra csodálatos ez a végtelen önuralom, övéi iránti gyöngéd figyelmesség!

Ezen az estén mondja el a csodálatos főpapi imáját, legszebb gondolatait. Beszédéből nem az elkeseredettség, a kiábrándultság süt, hanem a gyöngéd szeretet és a jóság. Tudja, hogy mi vár rá! Szavai nem bagatellizálják el a helyzet tragikus komolyságát, de a szörnyű holnap nem befolyásolhatja az övéi testi, lelki igényeiről gondoskodó családfői feladatának teljesítésében.

És ez a szép, a környezetében élőkre figyelő, övéiről gondoskodó csodálatos vonás nem alszik ki még az istengyilkosság nagypénteki tragikus sötétségében sem. Egy haldokló gyilkost a tékozló fiú atyjának szeretetével befogad az országába! Szelíden Jánosra bízza az édesanyját, édesanyjára Jánost, és kedves apostolán keresztül mindannyiunkat. Majd utolsó leheletével bocsánatot kér nevünkben a Mennyei Atyától: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek" (Lk 23,34)

Övéiről utolsó leheletéig gondoskodó, figyelmes jóság! Milyen csodálatos szép vonása az isteni arcnak, melynek képére és hasonlatosságára teremtett mindannyiunkat a Mennyei Atya!

Ülök a nagycsütörtöki csendben, az oltár megfosztva, és csodálom Jézus Krisztust, benne látom azt az arcot, melyre én is szívem minden vágyával szeretnék hasonlítani. Ó, mennyire megváltozna a világ, ha mindannyiunk arcán felragyogna az övéiről gondoskodó, másokkal szeretettel törődő, szép isteni tulajdonság!

Milyen sok mindennel foglalkozunk, nézzük a médiát, törődünk politikával, gazdasági kérdésekkel, és sokszor a családunk, a közvetlen közelünkben élő ember gondjait, elementáris igényeit sem vesszük észre, nem tudjuk felfogni, érzékelni. Hány hozzánk sodródott gyerek várja, hogy legalább ilyenkor az ünnepek alatt telefonon rácsengessen az édesanyja, édesapja, nagyszülei?! Hány szenvedő beteg néz könnyes szemmel a fehérebb kenyérért őt elhagyó orvosok után? És hány egyszerű ember marad ünnepi asztal nélkül, a kapzsi vágytól vezetett bankárok mérhetetlen önzősége miatt?

Urunk Istenünk, segíts felelősen az asztalfőre ülni, vállalni családunk, népünk iránti kötelezettségeinket! Segíts, hogy a nehéz, akár kilátástalan helyzetben is családunk, testvéreink iránti szeretetből vállaljuk feladatainkat, tudjunk nekik ünnepi asztalt teríteni, utolsó leheletünkkel őket a szeretetre, jóságra, becsületes életre biztatni! Ragyogjon fel Istenünk, Jézus Krisztus gondoskodó, szerető, szép vonása mindannyiunk arcán, hogy istengyermeki méltóságunkban, Téged dicsérve, boldogan élhessünk már itt ezen a földön!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes húsvéti ünnepeket!

Kisebb testvéri szeretettel,

Csaba testvér

„A népirtás vádja szóba sem jöhet” 

- észrevétel a szerbiai szakértők állításáról

- MAGYARORSZÁGON LEHETETT, SZERBIÁBAN NEM?

Büntetőeljárást indított a magyar Központi Nyomozó Főügyészség a titóista partizánok által 1944-45-ben elkövetett délvidéki magyarirtás ügyében – írta a 2012. január 28-i Magyar Nemzet. (Újabb értesülések szerint a főügyészség áttestálta az ügyet a szegedire.)
Az ügyben Apáti István és Szilágyi György a Jobbik országgyűlési képviselői 2012. január 10-én feljelentést tettek a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen személyek ellen, a Délvidéken 1944-45-ben elkövetett tömeges emberölések, kínzások és kegyetlenkedések miatt.
A két ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a magyar Országgyűlés 2011. december 30-án elfogadta a CCX. törvényt (lásd a mellékletben) az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről.
A CCX. törvény értelmében, az 1945-ben létrehozott nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények, valamint a genfi egyezményekben foglalt fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések nem évülnek el. Akkor sem, ha az elkövetés idején a cselekmény a belső jog szerint nem minősült el nem évülő bűncselekménynek. Szilágyi György leszögezte: ismeretlen tettesek ellen tettek feljelentést népirtás, polgári lakosság elleni erőszak, háborús és emberiség elleni bűnök miatt.

„Szóba sem jöhet”

„A népirtás vádja szóba sem jöhet” címmel terjedelmes írást közölt február 11-én a Magyar Szó napilap. Megszólaltatta prof. dr. Vojislav Stanovčićot, a magyar-szerb államközi vegyes bizottság szerb tagozatának elnökét, Srđan Cvetković történészt, a sírfeltáró bizottság titkárát és dr. Várady Tibor jogászprofesszort.
Vojislav Stanovčić szerint az 1944/45-ös délvidéki magyarellenes atrocitások kapcsán „sokkal inkább beszélhetünk politikai-ideológiai érdekekből elkövetett bűnökről, mint egy egész nép kiirtási szándékának az esetéről. Ez utóbbit fedi valójában a népirtás fogalma, amely ebben az esetben semmiképpen sem állja meg a helyét”.
Srđan Cvetković azt nyilatkozta, hogy „az efféle szélsőséges kezdeményezések inkább azok malmára hajtják a vizet, akik elhallgatni próbálják az egykori történéseket” (??).
– Az 1944 utáni történésekért sehol senki sem felelt, néhány országban elindultak bizonyos nyomozások, melyek azonban nem hoztak eredményt, így inkább politikai játszmaként értelmezhetők – közölte Cvetković.
Várady Tibor kiemelte, hogy „a tényfeltárást nem segíti az említett képviselői kezdeményezés”. Hangsúlyozta, hogy „a népirtásról szóló nemzetközi egyezményt 1948 decemberében fogadta el az ENSZ, és 1951 januárjában lépett életbe. Visszamenő hatálya nincsen. Tehát a népirtás vádja nem jön szóba”. (Az egyezmény részletét lásd a mellékletben).
– A délvidéki megtorlások ügyében tett feljelentés nem felel meg a valóságnak, s jogilag sem állja meg a helyét – állítják tehát a megszólaltatott szerbiai szakértők. „A hozzászólók megegyeznek abban, hogy felesleges lépést tett a Jobbik, mely – a Várady Tibor által elmondottak alapján – meggondolatlan, s a jogi tényeket is mellőzi”, írja a Magyar Szó.
Stanovčić „a feljelentésében megfogalmazottakkal nem ért egyet”. Cvetković szerint a kezdeményezés „veszélyezteti” az áldozatok névsorának elkészítését és a rehabilitáció folyamatát. A két szerb szakértő véleményét Várady azzal egészítette ki, hogy a kezdeményezésnek „jogi realitása nincsen, politikai szenvedélyek gerjesztésére azonban alkalmas, ez pedig nem segíti a vajdasági magyarságot, sőt megnehezítheti a tényfeltáró közös bizottság munkáját is”. (Bosznia-Hercegovina 1993-ban pert indított a Nemzetközi Bíróságon az akkori Kis-Jugoszlávia ellen népirtás miatt. Várady Tibor a perben Szerbia és Montenegró egyik jogi képviselője volt.)
A cikkíró szerint is a Jobbik kezdeményezése „negatív következményeket is vonhat maga után”.
– Sokak szerint félő, hogy egy Magyarországról induló nyomozás, netán bírósági eljárás, s mindenekelőtt annak politikai vetületei alááshatják az eddig elért eredményeket, s a két nemzet közötti történelmi megbékélés előrehaladását – olvasható Virág Árpád írásában.
De vajon így van-e? Miért és kinek kell félni az igazságtól? A történelmi megbékélés csak akkor lehetséges, ha elhallgatjuk az igazságot és a tényeket, vagy éppen ellenkezőleg?

A Képíró-per

Szerbia mindmáig nem ítélte el az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, nem biztosította az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát, valamint az események hatékony tudományos feltárását és az elkövetők megnevezését, sőt még a kollektív bűnösség alkalmazásának terhétől sem szabadult meg. Az 1990-es évek elejéig ezek az események még tabu témának is számítottak.
A magyar Országgyűlés is csak 2004. december 14-én – a délvidéki magyarokkal szemben az együttes bűnösség elve alapján elkövetett véres cselekmények 60. évfordulóján című (132/2004. OGY) határozatban – ítélte el „a II. világháború során és azt követően a kollektív bűnösség elvére alapozott politikai döntéseket és erőszakos cselekedeteket, amelyekkel egyéneket, egyes népcsoportokat, közösségeket megsemmisítettek, lakóhelyük elhagyására kényszeríttettek, emberi és politikai jogaikat korlátozták”. Ezek sorába tartoznak a délvidéki magyarok elleni „a jugoszláv katonai közigazgatás alatt elkövetett véres cselekmények”.
A háborús bűnösök ügyében eljáró belgrádi ügyészség 2008. szeptember 24-én vizsgálatot kezdeményezett a II. világháborús csendőrtiszttel, a(z akkor) Budapesten élő Képíró Sándorral szemben az illetékes szerbiai bíróságnál. Emellett indítványozta, hogy Szerbia hivatalosan kérje Magyarországtól Képíró kiadatását. Az akkor 94 éves (2011. szeptember 3-án elhunyt) embert azzal vádolták, hogy 1942-ben csendőrtisztként Újvidéken ártatlanok legyilkolásában vett részt.
Bruno Vekarić, (akkor) a háborús bűnösök ügyében illetékes belgrádi ügyészség szóvivője az eseményről készült beszélgetésben, újságírói kérdésre, hogy „tudomása szerint a hivatalos Budapest valaha kért-e Belgrádtól magyarázatot arra, hogy a második világháború végén itt Vajdaságban több tízezer magyart végeztek ki ártatlanul, bírósági ítélet nélkül, Vekarić ezt mondta: – Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Amit ön kérdez, azzal kapcsolatban nincs értesülésem. (Sic!)
Miután a budapesti Fővárosi Bíróság (2011. július 18-án) nem jogerősen felmentette Képíró Sándort a háborús bűntettek vádja alól Vladimir Vukčević, szerb főügyész úgy nyilatkozott, hogy „nem történt igazságszolgáltatás, hiszen, mindenkit, aki háborús bűnt követ el, el kell ítélni, mert ezek a bűnök nem évülnek el”. Előzőleg Vukčević (most már) helyettese, Bruno Vekarić a Tanjug szerb hírügynökséggel közölte: az első fokú ítéletet nem kommentálhatják, de elégedetlenek, s azt várják, hogy a magyar ügyészség fellebbezést nyújt be.

Helyben topogó kutatás

A 2009. november 19-én megalakult, a II. világháború alatt a Vajdaságban elkövetett jogsértésekkel foglalkozó Szerb-magyar Akadémia Vegyes Bizottság munkája – amelyik szerb tagozatának éppen Vojislav Stanovčić az elnöke – szinte alig indult be, szinte helyben topog, és az is teljesen bizonytalan, hogy mikor tud majd érdemi eredményt felmutatni.
A szerb parlament által 2011. szeptember 26-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény – az itteni magyar politikum és a vezető magyar politikusok egybehangzó véleménye szerint – „a kollektív bűnösség elvét sugallja”. Vagyis ez az elv Szerbiában a tételes jog része lett.
Mindez arra utal, hogy az 1944/45-ös események feltárása nem juthatott előbbre. Úgy tűnik, ehhez szerb részről a politikai akarat is hiányzik.
Azon bűncselekmények ügyében, amelyeket a magyar hatóságok képviselői követtek el a háború idején a Délvidéken, a magyar bíróságok már lefolytatták az eljárásokat, bűnöseinket megbüntették, vagy legalább kísérletet tettek rá. A szerb oldal viszont ezzel adós maradt. Erre az államközi vegyes-bizottság sem alkalmas.
Magyarországi jogászok szerint a Főügyészség határozata aggályos, ugyanis nem a 2011. évi CCX. törvényt alkalmazta, hanem a Büntető Törvénykönyvben évtizedek óta megtalálható népirtást. Mivel a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt 1948. december 9. napján hagyták jóvá és 1951. január 12-én lépett hatályba, az ezelőtt az időpont előtt történt eseményekre ezért nem lehet alkalmazni. Az egyezményben foglalt bűncselekmény nem volt büntetendő az elkövetés pillanatában.
A jogtörténethez tartozik azonban, hogy a német háborús főbűnösökkel szemben sem népirtás, hanem háborús illetve emberiesség elleni bűncselekmények (crimes against humanity) alapján járt el a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék. A nürnbergi háborús főbűnösök perét követő tizenkét ún. nürnbergi utóper vádirataiban is csak jelzőként, és nem tételes jogi fogalomként szerepelt a népirtás szó.
Az elkövetők felelősségét csak növeli, hogy az 1943. október 30-án kiadott moszkvai négyhatalmi nyilatkozat már kimondta, hogy „a fasiszták által elkövetett kegyetlenségekért felelős személyeket bűncselekményük helyén fogják bíróság elé állítani és megbüntetni”. Tehát már ekkor nyilvánvaló volt, hogy a háború után felelősségre vonják a bűncselekmények elkövetőit.
A francia nemzetgyűlés – Törökország tiltakozása ellenére – 2011. december 22-én törvényben tiltotta meg annak tagadását, hogy népirtásnak minősül 1,5 millió törökországi örmény lemészárlása 1915-ben.
Nem fogadható tehát el Várady Tibornak az a furcsa jogi magyarázata, miszerint „a népirtás vádja azért nem jön szóba” a Délvidéken, mivel az Egyesült Nemzetek Szervezete csak „1948 decemberében fogadta el” a vonatkozó egyezményt. A nyomozásnak kellene kideríteni az igazságot. Ennek az igazságnak pedig része lehet – megállapításként, minősítésként vagy akár jelzőként is –, hogy az 1944-1945-ös események kimerítik-e az ENSZ-egyezmény II. cikkébe foglalt népirtás cselekmények bármelyikét.

Az igazság megállapítása

Az 1944-1945-ös eseményekre már eddig is alkalmazni lehetett/kellett volna a Magyarországot és Szerbiát kötő nemzetközi szerződéseket: a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szóló 1907. évi IV. hágai egyezményt és a nürnbergi Alapokmányban (1945 augusztus) meghatározott, a tételes magyar jog részévé az 2011. évi CCX. törvénnyel tett emberiesség elleni bűncselekményeket. Feltehető ezért a kérdés: Az elmúlt 22 évben miért nem rendelt el hivatalból nyomozást egyetlen legfőbb magyar ügyész sem a délvidéki tömegmészárlások ügyében?
El kell utasítani Váradynak azt az állítását is, hogy a jobbikos kezdeményezés csak a „politikai szenvedélyek gerjesztésére alkalmas”. A történelmi tények néha valóban kellemetlenek, de az igazság megköveteli a megállapításukat. Nem lehet azokat meg nem történtekké nyilvánítani.
A jogászprofesszor „elképzelhetetlennek tartja, hogy a szerb ügyészség indítson eljárást ismeretlen tettesek ellen 67-68 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmények tekintetében”. Pedig erre most tártak elénk precedenst, a Budapesten lefolytatott Képíró perrel.
A nyomozást le kellene folytatni, s ez a szerb hatóságok feladata lenne (amennyiben a magyar ügyészségtől erre felkérés érkezik, ha már hivatalból nem indított eljárást). Akármennyire kellemetlen feladat is ez a szerb hatóság részére. Ha lehetett Magyarországon, miért ne lehetne Szerbiában is? Még magyarországi vagy akár független megfigyelők részvétele is elképzelhető ebben az eljárásban – a történelmi igazság felderítése érdekében.
Cvetković elmondta azt is: bizonyára lehetnek még olyanok, akik 1944-ben és 1945-ben bűncselekményeket követtek el, „habár olyan életkorban lévő személyekről lenne szó, amilyenben már szinte értelmetlenné válna egy eljárás lefolytatása”. A Képíró-per is azt mutatja, hogy az elkövetők életkora ebben az esetben nem mérvadó, mivel ezek a bűncselekmények nem évülnek el.
Apáti István, a feljelentés egyik aláírója a kérdésre, hogy mit vár ettől az eljárástól, a következőket válaszolta:
– Egyenlő mércével kell mérni. Akkor is, ha magyarok követtek el bűncselekményeket, és akkor is, ha magyarok sérelmére követtek el bűntetteket. Az elmúlt években a liberális média olyan mércét állított fel, miszerint egyes rémtettekről naponta kell beszélni, másokról pedig szinte említést sem lehet tenni. Ezt a hozzáállást is fel akarjuk számolni. Egyúttal elvárjuk, hogy a magyar külpolitika végre a sarkára álljon, s rábírja Szerbiát, hogy tegyen a történelmi igazságtétel és délvidéki nemzettestvéreink érdekében – még mielőtt EU-taggá válik.
A magyar államnak eddig az is feladata lehetett volna, hogy diplomáciai úton vagy egyéb módon szorgalmazza a délvidéki bűncselekmények felderítését, a bűnösök felelősségre vonását, valamint az áldozatok és hozzátartozóik erkölcsi illetve anyagi kárpótlását.

Újvidék, 2012. február 18.

Bozóki Antal

2011. ÉVI CCX. TÖRVÉNY
az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről1

Az Országgyűlés megerősítve nemzetközi jogi elkötelezettségét, miszerint a nemzetközi jogban legsúlyosabban minősülő bűncselekményeket elévülhetetlennek tekinti, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett és üldözetlenül maradt egyes bűncselekmények büntethetősége érdekében, a következő törvényt alkotja:

1. A nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények elévülésének kizárása

1. § A nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények nem évülnek el, akkor sem, ha a bűncselekmény elkövetésekor a cselekmény a belső jog szerint nem minősült el nem évülő bűncselekménynek. E körbe tartoznak különösen:
a) az 1971. évi 1. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által New Yorkban az 1968. évi november hó 26. napján elfogadott nemzetközi egyezmény I. cikkének b) pontjában hivatkozott, a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányának 6. cikk (c) pontjában meghatározott emberiesség elleni bűncselekmények;
b) az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezmények közös 2. cikkében meghatározott nemzetközi fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések;
c) az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezmények közös 3. cikkében meghatározott, nem nemzetközi fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések.
2. § (1) A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányának 6. cikkében foglalt tényállások hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:
„(a) Béke elleni bűncselekmények: a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, vagy garanciákat sértő agresszív háború tervezése, előkészítése, kezdeményezése, vagy folytatása, illetve az olyan közös tervben vagy összeesküvésben való részvétel, amely az előzőek megvalósítására jött létre;
(b) Háborús bűncselekmények: a háború jogának vagy szokásainak a megsértése, különösen a megszállt területen élő vagy tartózkodó polgári lakosság tagjainak megölése, bántalmazása, rabszolgamunkára fogás vagy bármilyen más célból történő áttelepítése; a hadifoglyok vagy tengeren tartózkodó személyek megölése vagy bántalmazása; túszok kivégzése, köz-, vagy magántulajdon fosztogatása, illetve városok, falvak katonai szükséglet által nem indokolt önkényes elpusztítása vagy lerombolása;
(c) Emberiesség elleni bűncselekmény: bármely polgári lakosság tagja ellen a háború előtt vagy alatt, elkövetett emberölés, kiirtás, rabszolgaságba taszítás, áttelepítés és embertelen cselekedetek, valamint a Törvényszék hatáskörébe tartozó más bűncselekmény végrehajtása során vagy azzal összefüggésben politikai, faji, vagy vallási alapon történő üldözés, függetlenül attól, hogy sérti-e az elkövetés országának jogát. (...)”
__________
1 A törvényt a magyar Országgyűlés a 2011. december 30-ai ülésnapján fogadta el.

EGYEZMÉNY A NÉPIRTÁS BŰNTETTÉNEK MEGELŐZÉSÉRŐL ÉS MEGBÜNTETÉSÉRŐL*

Jóváhagyva és aláírásra, illetve ratifikálásra vagy csatlakozásra ajánlva a Közgyűlés 1948. december 9. napján kelt 260 A (III) számú határozatával
Hatálybalépés: 1951. január 12., a XIII. cikknek megfelelően


A Szerződő Felek, tekintetbe véve, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 1946. december 11. napján kelt 96 (I) számú határozatában kinyilvánította, hogy a népirtás a nemzetközi jogba ütköző és az Egyesült Nemzetek Szervezete szellemének és céljainak ellentmondó bűncselekmény és hogy azt a civilizált világ elítéli;
elismerve, hogy a népirtás a történelem mindegyik korszakában nagy veszteségeket okozott az emberiségnek;
meggyőződve arról, hogy az emberiségnek ettől a gyűlöletes csapástól való megmentésére nemzetközi együttműködés szükséges;
megegyeztek az alábbiakban:

I. cikk

A Szerződő Felek megerősítik, hogy a népirtás függetlenül attól, hogy békében vagy háborúban követik el, a nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény és kötelezik magukat arra, hogy ellene megelőző rendszabályokat foganatosítanak, elkövetését pedig megbüntetik.

II. cikk

A jelen Egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi1, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:

a) a csoport tagjainak megölése;
b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
c) a csoportra megfontolva2 oly életfeltételek ráerőszakolása, amelyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;
d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;
e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele.

__________
* Emberi Jogok – Nemzetközi Okmányok Gyűjteménye, Emberi Jogok Központja, Genf, Egyesült Nemzetek, New York, 1988, 157-161. oldal és a Magyar Közlöny, 1955. május 11-i 54. sz. (az 1955. évi 16. sz. tvr.).
1 Az Egyezményt kihirdető magyar jogszabály (az 1955. évi 16. törvényerejű rendelet) az „etnikai” (az angolban „ethnic”) szó a „népi” jelzővel van felcserélve (Majtényi Balázs – Vizi Balázs: A kisebbségi jogok nemzetközi okmányai, Gondolat Kiadó – MTA Jogtudományi Intézet – MTA kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2003, 31. o.).
2 Az Egyezményt kihirdető magyar jogszabály a „szándékosan” (angolul „deliberately”) szó helyett a „megfontolva” (angolul „premediated” kifejezést használja (Majtényi – Vizi megjegyzése, idézett kiadvány 31. o.).

ACTA* - Különvélemény

Az ACTA-ról mindenkinek van véleménye, nekem is. Nem tartom jó dolognak a szabályozást több okból, de célt értem. Ez az én véleményem.

Az ACTA fogantatása

Ha jól tudom, akkor az előkészítő munka 2006-ban kezdődött a Gyógyszerész, a Szellemi Tulajdonvédelmi Szövetség, a BSA, az MPAA és a RIAA részvételével titkos módon. 2008-ban ehhez a munkához csatlakozott a fejlett ipari államok szinte mindegyike, de a nyilvánosság teljes kizárásával folyt a munka továbbra is. Az előkészítő munkában résztvevők NDA (non-disclosure agreement) alatt folytatták a munkát. Csak 2008-ban a Wikileaks-nek köszönhetően került nyilvánosságra, milyen törvényalkotás folyik a háttérben.

A demokráciákban a törvények átlátható folyamatban születnek:

• társadalmi vita és egyeztetés mellet
• transzparens törvénykezési folyamat és lobbi tevékenység folytán

Az ACTA a szakmának és érdekelteknek csak az egyik felét tömörítő részével történő egyeztetés eredményeként jött létre. Többszörös és folyamatos kiszivárogtatás után a teljes szöveg csak négy év elteltével 2010-ben került első körben a nyilvánosság elé. Ha csak ezért is, de az ACTA születése, nem demokratikus körülmények között történt.

Az ACTA-ról, ami jó benne:

A 6. paragrafus szerint, a jogi eljárásban biztosítani kell az egyenlő elbánást (ez ugye eddig sem volt kétséges demokráciában) és azt, hogy a törvénysértés társadalmi veszélyességével és az okozott kár mértékével legyen arányos a büntetés (ez is így volt eddig). A 7. 8. 9. 10. és 11. paragrafus az én értelmezésemben valamennyire védelmet nyújt egy jogi eljárásban a terheltnek, hogy értelmetlenül nagy követeléssel ne lehessen előállni, alapvetően a forgalmi értéket és a valódi elmaradt hasznot lehet követelni. Ez így rendjén is van, de ehhez nem kellett az ACTA, mert ez a jelenlegi jogrendből és bírósági gyakorlatból is következik.

A 14. és 16. paragrafus alapján nem lehet a határon a személyes csomagot átvizsgálni úgy, ahogy azt eddig tették. A törvény azért tartalmaz egy kiskaput arra vonatkozóan, hogy ha kereskedelmi mennyiség vagy kereskedelmi célú hamisítás/IP jogsértés gyanúja merül fel, akkor meg igen.

Ami viszont ijesztő az ACTA-ban:

A kereskedelmi célú jogsértést kötelező lesz a jogrendben elzárással és pénzbüntetéssel is büntetni. De nem rendelkezik arról, mi a kereskedelmi cél, nincsen sem mennyiségi, sem minőségi határ megszabva, amit figyelembe kéne venni. Ad absurdum, tehát az is előfordulhat, hogy a helyi szabályozás olyan lesz, hogy egy darab MP3 fájlról is ki lehet mondani majd, hogy az kereskedelmi mennyiség vagy, hogy gazdasági előny megszerzésére irányuló tevékenység következtében került valakihez (23-24. paragrafus).

A törvény kötelező érvényű alkalmazása a digitális tartalmakra (25. és 27. paragrafus) olyan kötelező érvényű előírásokat tesz, ami lehetetlenné teszi például központi szerver nélküli elosztott rendszerek üzemeltetését, ezeknél ugyanis lehetetlen megoldani a jogsértő tartalmak szűrését. A másik lehetőség ezeknél a rendszereknél, hogy a hatóságok olyan jogosítványokat kapnak, hogy az egyén szintjén tudják ellenőrizni egyes tartalmak jogos vagy jogsértő voltát. Ez elvileg rendben is lenne ha nem esne kívül a jelenlegi jogi környezeten, mert ezzel lehetőség nyílik olyan kutakodásra is, ahol bűncselekmény gyanúja nem merül fel. Ez véleményem szerint nem fair eljárás. Ilyen alapon bármikor lehetne házkutatást tartani bárkinél, hogy nincs-e nála valami törvénytelen.

Konklúzió

Az ACTA azért felesleges, mert egy valós problémára ad egy nagyon rossz választ. A meglévő szabályozás is lehetőséget kínál a jogsértések elleni fellépésre - helyesen. Az ACTA véleményem szerint a hatóság és szolgáltatók jogait, kötelességeit és lehetőségeit feltételek nélkül terjeszti ki és potenciális jogsértőként bélyegez meg mindenkit.

Ráadásul a mostani közös jogkezelésben kialakult szabályozás szerint már ez így is van. Az adathordozók kötelezően tartalmaznak már most is reprodukciós díjat, mert azt vélelmezik, hogy az adathordozót másolt tartalommal kívánja az ember megtölteni.

Ettől azonban szerintem sokkal súlyosabb a helyzet. Lessiggel egyetértve a jelenlegi szellemi tulajdon védelme és szabadalmi rendszer rossz. Amíg ennek a teljes felülvizsgálata és újraszabályozása nem történik meg, addig csak rossz és rosszabb válaszok születnek egy valós problémára.

Ehhez tegyük hozzá, hogy azok a szervezetek, akik a legnagyobb élharcosai az ACTA-nak, azok évtizedek óta képtelenek az üzleti modelljük újragondolására, nem képesek kielégíteni a fogyasztói igényeket és a folyamatos piacvesztésük okát egyedül a kalózkodásban látják. Szerintem helytelenül.

2012-02-16 Netidők Blogtársaság / wikipédia

Borek András

*Anti-Counterfeiting Trade Agreement

  

Vallomás

Arról írnék, hogy személyemben hogyan élem meg a szerbiai választásokra való magyar készülődést. Érzéseket, benyomásokat fogalmazok meg tehát, magyarságpolitikai intim világom fiókját nyitom ki olvasóim előtt. ( Ha van, aki olvassa soraimat.)

Többször találkoztam immár Pásztor István, a VMSZ elnöke érvekkel alá nem támasztott állításaival, hogy nem kíván csatlakozni a másik négy magyar párthoz, mert extrém pártokhoz való csatlakozása ellent mond hitvallásának. Fejet hajtok eme kijelentés előtt, csak ott a problémám, hogy Elnök Úr soha nem támasztja konkrét érvekkel alá az általa fölemlegetett extrémizmust. Merthogy a rontó szándék büntetendő, az állam, ha kell, drasztikusan is fellép ellenében, különösen, ha kisebbségi extrémizmusról van szó.

Jegyzetem írására Pásztor István mai (2012.01.19.) Dnevnik-beli megnyilatkozása késztetett. Igaz, nem beszél már a nyilatkozó szélsőjobbról, ez is szerencse közösségünkre nézve, de címben hozva kiáltja világgá Pásztor megnyilatkozását a Dnevnik: „ Nećemo u koaliciju s ekstremistima”. Fölszólító lenne a megnyilatkozás, de a fölkiáltójel elmaradt a cím végéről. Hát most én teszem oda ezt a fölkiáltójelet!

Az extrémizmus kifejezés, főleg a politikában szélsőséges nézeteket valló irányzatot jelöl, főkképpen szélsőséges magatartást fogalmaz.

Nos, ha Pásztor Istvánnak igaza van, lusta és hozzá nem értő a szerb bűnüldözés. Aztán, ha szem előtt tartjuk a madarat tolláról, embert barátjáról közmondásunk arany bölcseletét, akkor a Demokrata Párttal is problémák vannak, legalábbis zentai viszonylatban, ami azért országosan is példaértékű. És elővehetjük a temerini példát is, de azt hiszem, a délvidéki magyar embert nem ez élteti és vigasztalja, ő magyar szeretne maradni szülőföldjén, talán nincs is más elvárása pártjaitól.

Pásztor István fölemlít valami dehonesztálót is ebben az apró Dnevnik-beli megnyilatkozásban: „ Ukoliko ne dođe do saradnje, četiri madarske stranke treba maksimalno da se potrude da prikupe dovoljan broj potpisa, da obezbede depozit, de neutralizuju činjenicu da u bazu podataka madarskih birača SVM ima uvid…” Tudom Pásztor István is és magam is Ágoston Andrást idéztem, de én nem Ágoston, hanem délvidéki magyarságunk miatt, megállok egy pillanatra.

Pásztor úr pártja, mert kénytelen vagyok így nevezni a VMSZ-t, hiszen számos esetben megtette ezt Elnök Úr is, más is, a jelen pillanatban nem képviseli a teljes délvidéki magyarság érdekeit! És én ki is fejtem állításomat, nem axiómát hirdetek! Pedig közösségünknek az volna üdvös, ha teljes magyarságunkról esne szó minden szinten és minden színtéren, de ez nincs így. Önök kiálltak egy vajdasági ideáért, ellenszegültek az országos büdzsének, és csúfos vereséget szenvedtek, mert sok kakas kukorékolt a határozathozatal előtt, aztán olyanok léptek a magyarság elé és a nyakára, akik később fasisztát rikoltottak még a mai délvidéki magyarokra is! Az Ön megfogalmazásában, mert szót sem szólt róluk, ők nem extrémek. Pedig az az igazság, hogy mindmáig falaznak a népirtásnak, mert 1944/45-ben a délvidéki magyarság és németség ellen háborús és emberiségellenes bűntettet követtek el a szovjet seregek után bevonuló „fölszabadító és antifasiszta” erők. Képviselői(n)knek szavuk nem volt ehhez?! Más irányokon és ösvényeken gyalogoltak, és mindmáig az elfogadott törvényben ott díszeleg fasisztává gyalázásunk, a délvidéki magyarság, az összmagyarság gyűlölt fasizmusa, amely soha nem volt valóság, és semmi nem úgy történt, ahogy a mondogatók mondogatják. Sajnos, a razziák megtörténtek, de a bűnösök megneveztettek. Nyilvánosan akasztották őket, Újvidéken és Zsablyán, Szombathelyi vezérezredes kivételével. Őt is kivégezték, kínok közt szenvedett ki, de nem ujjongó közönség előtt.

Azonban miért nem szólt és szól köztársasági képviselőink számon kérő hangja a fölszabadítónak és antifasisztának nevezett erők délvidéki népirtásáról és háborús valamint emberiesség elleni bűntetteiről?

Nagy dolog az a másik törvény is, amelyet helyettesítésként bejelöltek(!) és deklarálták, hogy ezzel minden nemzetiségi sántaságunk megszűnt! Ám a két törvény alapján álljanak Önök a szerb bíróság elé! Az ítélet milyen is lesz? Hogyan is születik majd? És mi alapján fogalmazzák majd meg az indoklást? És miért is kell még mindig a magyarnak kérni a rehabilitációt?

Tudja, Elnök Úr, ki kéri majd az ilyen rehabilitációt? Akinek visszakövetelni valója van. Akinek nincs, s ez a többség, az abszolút többség, mert az szinte mindmáig nincstelen ezen a tájon, a 95 százalék, azok aztán nem mocorognak majd, mert minek is tennék, minek piszálják a sz..rt, úgyis büdös! Kinek is hiányzik mindez? Elődeik személyében csupán becsületükben bántottak, árvaságukat és mellőzöttségüket túlélték, számukra nem hiányzik semmi összeütközés az állammal, az évtizedes tapasztalatok szerint csak káruk származhatna belőle! Hát így védi meg az Önök által agyondicsért törvény a délvidéki magyarságot! (De ezt, amit eddig leírtam, én csak álmatlan álmomban álmodtam, talán nem is igaz semmi, talán semmi nincs is így!)

Visszatérve a délvidéki magyarság kézfogására vagy annak elvetésére: összefogás kellene, igazi és őszinte, nem én, Ady már megfogalmazta ezt, és igaza volt, most csak fölemlegetem nagy költőnk maximáját!

Ha nincs összefogás, a maradék négy kis párt, ahogy Ön fogalmaz, igyekezni fog majd, szeretne egyről a kettőre jutni, jól is teszik, ha ezt megteszik, hiszen ez a pluralizmus! Összegyűlik majd a befizetendő összeg is, és indulni fognak a választásokon. És a jelenlegi szerb választási törvény alapján biztosan lesz annyi szavazatuk, hogy képviselőjük legyen a parlamentben. Ha az Ön tanácsadói számolgatni képesek, ujjaikat babrálgatva megfejthetik, hogy ez teljes realitás, hiszen húszezer(?!) szavazat sem kell majd egy képviselői helyért, s húszezer olyan ellenzőjük akad a Duna-, Körös-, Bácsér-, Tisza-, Aranka-, Béga- és Temes mentén, aki talán magyarra szavazna és nem Önöket tartja hitelesnek? És a Nagy-csatornát nem is említettem!

Viszont az országgyűlési választások után, ha a VMSZ-en kívüli más délvidéki magyar pártok képviselői is beülhetnek a honatyák közé, akkor ők extrémek lesznek indulásban, mert Ön, önök ezt állítják róluk? Már most a rajt előtt?

Visszatérhetünk kiindulási pontunkra?

Argumentumok nélkül hogyan minősíthet a VMSZ és annak elnöke?

Nem is a pártközi minősítgetések fájnak nékem, hanem az, hogy hétről hétre megjelenő információik (interjúk, jegyzetek, beszámolók stb.) alapján a szerbség az Önök, a VMSZ kommunikációjából azt fejti meg, azt értelmezi, hogy a délvidéki magyarok egy része extrém, ultrajobbos stb. Önök fogalmazzák meg e tartalmakat, amelyek társadalmilag és politikailag legártóbbak teljes közösségünk számára. Nyilatkozataik alapján aztán megindul a magyarellenes képrajzolás, amelynek kútfője az Önök megnyilatkozása. Hiteles hivatkozási alap, nagyon is az! Bartókot idézném: „Csak tiszta forrásból!” Ám Önök zavarossá teszik ama kristálytiszta vízbuggyanást. Ha innék belőle, csörögne, ropogna a fogam tőle, szomjam nem oltaná.

Mit mondjak vallomásom végén? 

Nekem ez nem tetszik, ami van, ami kialakult. Rontó szándékot messze kéne tőlünk hessenteni!

És miért nem ülnek le a délvidéki magyar közösségek, miért nem kommunikálnak egymás között? Nem létezhet közös (politikai nézetek fölötti nemzetiségi) stratégiánk? Pedig kellene legyen! A tanügy, a kultúra és a tájékoztatás ezt kívánná.
Meg én is. (Csak egy szavazat vagyok, de ott leszek biztosan az ikszelésnél!)
Ám ki is hallja meg egy kivénhedt tanár monológját? Ki érzékeli megnyilatkozásomban, hogy nékem most valami nagyon fáj?

Kutyaugatás(om) nem hallik az égig.

Béke velünk!

Balogh István-Vajdaság MA

Az újságíró félelme, 

amely szerint: előbb bekövetkezik az, amitől félsz, mint az, amit remélsz...

avagy előtérben a háttér

„Hány kezdés nem jut el a célig.
hány ösvény nem fut fel az égig.
hány küzdés nem jut el a vérig?
Mi lesz, ha egy egyszer számon kérik?”

(Füle Lajos: Mi lesz, ha…)

Milyen lesz a Vajdasági Magyar Szövetség által szabványosított vajdasági magyar sajtó? Alighanem olyan, mint az igazi bácskai eső. Az indulatos szél makacs, sötét felhőkkel érkezik, és jókora port kavar, de csak igen kevéske áldásos csapadék hullik ránk az égből…

A Magyar Szó, az egyetlen napilapunk esetében rekordidő alatt bebizonyosodott az ősrégi szentencia örök érvényű igazsága, amely szerint: előbb bekövetkezik az, amitől félsz, mint az, amit remélsz. A szigorú, kőkemény keretek közé préselt, erőnek erejével megnyomorított újságunk már-már az úgynevezett Viaszember által fémjelzett, a múltból kísértetként, szellemként elősuhogó korszakot idézi. ( Amelyet mi, fiatalabbak, szerencsére nem testközelből, hanem éppen csak hírből ismerhettünk. Némi gúnnyal és iróniával az egész „Vajdaság főszerkesztőjének” titulált – hófehér zoknis – Radomannal való találkozást azonban már nem sikerült elkerülnünk. Az azóta szállóigévé vált dölyfös/karcos kijelentése, amelyet Gombás Gabriellának, a lap szabadkai újságírójának tett: „Nem sokáig lesz neked privát újságod!”– ma már éppúgy idéz egy letűnt korszakot, ahogyan a szlovén Vinko Hafner mutatóujja, vagy Nenad hullámos fürtjei, vagy a macedón Vaszil Tupurkovszki citromsárga pulóvere. A múlt azonban most is itt settenkedik, itt ólálkodik körülöttünk.)

A Magyar Nemzeti Tanács a Médiastratégia két hónappal ezelőtt történt elfogadásakor bizonyára nem tett olyan hangos és hangzatos kijelentést, hogy nem sokáig lesz már a Magyar Szó a demokratikus közvélemény napilapja, mégis nagyon úgy fest a dolog. Merthogy a legerősebbik magyar politikai párt vezényletével (ha nem is önként és dalolva, de mégis csak vezényszóra) éppen ebbe az irányba masíroz(gat)unk.

Az utóbbi időben többféle bírálat is elhangzott a Magyar Szó számlájára. Jócskán elmarasztaló kritikával illették például a szerkesztőség tagjait mondván, hogy miért hallgatnak olyan konokul, miért tűrik csendben a megaláztatást, és egyáltalán mindazt, ami mostanság a lap körül történik. Mi lehet az oka annak, hogy eszük ágában sincs fellázadni a parancsuralmi, dirigált szerkesztéspolitika ellen, a zsarnokság, a szorongattatás ellen? Miért van az, hogy inkább elviselik és elszenvedik azt? Miért nincsen egy ember – csak egyetlenegy! –, aki ki merné mondani, hogy: elég volt a gúzsba kötött szavakból, és a valódi újságírás megbecstelenítését jelentő tollbamondásos firkászkodást nem csinálja tovább?

Véleményem szerint ennek a mérhetetlenül tömény hallgatásnak csakis egyetlen oka létezhet. És az az egy indok is pofátlanul prózai. Mert a keresett válasz a feltett kérdésekre túlontúl egyszerű. Olyannyira, hogy akár egyetlen szóban is összefoglalható. A baj neve: félelem. De tévedés ne essék, ez nem az írástudó, ez nem az alkotó ember félelme! Amit úgy is mondanak, hogy: die Angst vor dem leeren Blatt. Nem, ez nem az! Ez annál ezerszer rosszabb! Ez annál ezerszer kegyetlenebb! Mert ez maga az egzisztenciális félelem. A lassú erózió. A késleltetett agónia. Amely elől nem lehet kitérni. Amely elől nincs menekvés. És a végkifejlet szempontjából teljesen mindegy, hogy az úthenger szemben jön veled, vagy éppen csak utolér.

Jól tudom, lehetne most félelemmel kapcsolatos közhelyeket felsorakoztatni kilométerszám. Aki fél, az nem lehet szabad, mert a félelmei gúzsba kötik. Aki fél, az nem is él. Mert félelemben nem lehet élni. (Ízlelgetem, de mindhiába. Nincsenek jó szavak.) Márpedig a félelem igencsak hatalmas úr. Már-már vetekedik a pénzzel. Akkora. Az újságíró viszont meglehetősen óvatos és meglehetősen pipogya szerzet. Legalábbis mifelénk az. Ritkán megy – előre megfontolt szándékkal meg különösképpen ritkán! – fejjel a falnak. Mert bizonyára már adódott alkalma (épp elégszer) megtanulni és megtapasztalni azt, hogy a fal általában keményebb szokott lenni, mint az ő kis felforrósodott, sistergő kobakja. Ezért inkább hárít, hárít rendületlenül, ellenáll a gaz csábításnak, és a bűnre vezető alkalmakat elkerüli. Úgy véli, kár lenne a koponyája fizikai épségét veszélyeztetni. Nem ér meg neki annyit sem a saját írásszabadsága, sem az egész sajtószabadság – szőröstül-bőröstül. Az ő kis látszólagos, mondva csinált nyugalma mindennél többet ér.

Tapasztalatom szerint a bátorság e téren aligha fejleszthető. Bátorságra gyúrni akár egy edzőteremben, akár egy szerkesztőségi szobában, eléggé reménytelen vállalkozás. A karakán kiállást nemigen lehet sem izmosítani, sem szálkásítani. Vagy már eleve megvan valakiben az a fajta hivatástudattal és szakmai elkötelezettséggel párosuló őrültség, hogy „nem számít, mibe kerül, én megadom az árát!”, vagy sosem lesz meg. Levélben kérni a Mikulástól hasztalan. Arra várni, hogy aki este jámbor nyuszi módján lapult meg a kis langymeleg/ólmeleg vackában, az majd reggel prüszkölő, tüzet okádó hétfejű sárkányként ébred, nem egyéb a puszta illúziónál.

És akkor jöhet a következő kérdés. Nincs is semmiféle kitörési mód? Végképp nem lehet kikecmeregni a bűvös körből? Ebbe most már végérvényesen bele kell törődni, el kell elfogadni, mert másképp már úgysem lesz? Dehogyis. Mindig van mód a szabadulásra. Csak az a bökkenő, hogy ki akar saját magának bajt? Ki az a balga? Ki szeretné kockára tenni az olyan, amilyen, de mégis csak egyfajta biztonságot szavatoló kis munkahelyét? Az anyagi biztonságérzetét… A családja megélhetését… Azt gondolom, épp elég visszatartó ereje van mindennek. (Idézzem most még József Attilát is? „Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.”) De! Muszáj. Akkor is, ha nem lehet. (Mert a bűnről igazán csak annak van mondanivalója, aki már megvívta vele a maga harcát.) Természetesen mindennemű egyéni vállalkozás eleve halálra ítéltetett. A kamikaze-féle hadművelet egyenlő az öngyilkossággal. Mert ugyan mi lehetne a sorsa a most magányos lázadónak? Az, ami mindig is volt. Mellőzés, kirekesztés, ellehetetlenítés, meghurcoltatás, eltávolítás. Csak a csoportosan kifejtett ellenszegülés, az együttes fellépés, a csordaszellem, a nyájszellem lehet az egyedüli üdvözítő. Persze, azzal is tisztában vagyok, mivel szokás ilyenkor visszavágni. Egység??? Hol létezik itt összefogás?

Amikor szinte több csoportosulás van, mint ahány ember…

Természetesen minden porcikámmal tiltakozom, és minden idegszálammal berzenkedem az ellen, hogy a teljesítményhiányos elit igyekszik hamis képet festetni a valóságról, igyekszik hazugságra kényszeríteni a szinte teljes vajdasági magyar sajtót, és igyekszik kiirtani belőle – de gyökerestől! – a rebellis hajlamot. És mérhetetlenül fáj nekem ez az agyonhallgatás. Elítélem. Nem fogadom el. Csupáncsak: megértem. Meg tudom érteni.

Szabó Angéla

Év végi gondolatok a hegyekből!

Kimentem Kismuncselre, a Kárpátok déli vonulatára, hol egy elfelejtett kis bányásztelepülés mint az elmúlt évek mementója roskad bele a tájba. Eljöttem ide, Isten háta mögé, ahonnan mindenki elmenekült, válaszért, megvilágosodni.

Tél van, ropog a hó a talpam alatt! Minden lépés jól esik. Sétálok a létben! Vagyok! Számlálatlanul telnek a percek! Elindultam, és elindulnak bennem a gondolatok! Megfogalmazom! Az első érzés mely hívatlanul belém költözött: milyen csodálatosan tiszta és finom itt fent a hegyekben a levegő! A nagyvárosban minden egyes lélegzéssel tüdőnkbe beáramlik a társaink tüdejét megjárt, a kipufogó gázokkal, porral, füsttel fűszerezett massza. Itt a hegyek között érzem a friss levegő ízét, zamatát, amit harapni lehet, szinte herseg a fogam között a tiszta életerő. Minden egyes légzés ajándék. Jólesik levegőt venni, tüdődön keresztül eggyé válni a tiszta természettel. Behunyt szemmel a bensőmön keresztül érzem a tájat, a hegyeket, a havas fákat. Néhány légzés, és már biztosan tudom, hogy élek, hogy jó helyen vagyok.

Mind tikkadt vándor miután a tiszta hegyi levegőből oltottam szomjamat, eszmélődő figyelmem a két szemembe költözik. Csodálom fentről, a gerincről a kilátást! Tekintetem csak ugrál a ragyogásban, mint újszülött kisbárány a tavaszi zsongásban. A horizont széléig ‒ megszámláltam ‒ nyolc hegygerinc ágaskodó hullámtaraja lakja be otthonosan ezt a csodálatos világot. Mindenik hegyfolyam ugyanolyan, és mégis egészen más. Játékos szeszéllyel hullámzik a vörösbe hajló, szép, szürke bükkerdővel borított hegycsúcs, majd aléltan a mélybe hull, hogy amott szilajon ágaskodva, komor zöld fenyőerdővel borítva újból az ég felé törjön. A táj minden egyes hajlata pajkosan más! A Kárpátok a jó Isten földre álmodott szimfóniája! A hegyvonulatok, mint szemérmes lányok, könnyű stólájukkal a reggeli áttetsző ködben incselkedve elragadják a tekintetem, és megbabonáznak. Vég nélkül kell gyönyörködni bennük! Állok és nézem a csodát. A Nap a vállam felett velem együtt fürdeti arcát a szelíd kis dombokban, melyek a látóhatár szélén szilaj bércekké nőnek, ő is lágyan körbe hordozza ragyogó tekintetét, felfénylik áldó sugarától egy-egy tisztás, erdőfolt, hegygerinc.

Nézem a tájat, ez Erdély, az én szülőföldem, és bár nem teltem be a látottakkal, mégis lassan figyelmem a fülembe vándorol. Csend van, a lakott élő világ csendje vesz körül, melyben zavartalanul otthonra talál a játszadozó könnyű szellőben lengő ágak lágy nesze, a távolban párjukat hívó madárkák dala, és a tétova lépéseim alatt ropogó hó. A fülem is jelzi, jó nekem itt, a testvéreim között a természetben otthon vagyok!

Barangolok az elhagyott tájon, felettem az istenadta tiszta, csodaszép, kék ég, minden légzés egy harapás az egészséges friss levegőből. Taposom az araszos hó alól kitüremkedő, lekaszálatlan füvet, kerülgetem a széthordott épületek törmelékét. Itt egy lépcső, mely nem vezet sehova, hisz mögötte egy gödör ásítozik, amott egy szilaj kis kéménydarab áll ki a földből, kormos belseje érdekes színfolt a fehér ragyogásban. Megállok egy-egy galagonya meg hecsedli bokornál, vörösen izzanak a termések a napfényben. Nagyon jó rágcsálni fagy csípte, savanykás gyümölcsüket, egyszerű ízek, sok vitaminnal, életerővel! Az ingyen lakomán kosztos társaim a cinegék. Felettem vijjogva köröz egy héja, csodálkozik, hogy embert lát itt, ahol annak idején egy kisváros állt. Igen, tizenöt éve még minden váltásban négyszáz bányász ereszkedett a föld alá, hogy felvegye a harcot a sziklába lapuló uránérccel, hogy verejtékes munkával kenyérré váltsák a halált. A téli friss hó a ragyogó napfényben szépen öltöztet, és mindent sejtelmesen eltakar. Nem fáj ez az elmúlás!

Bejárom hajdani kis plébániám területét. Én tudom, hogy itt e szederrel befutott romhalmaz valamikor pékség volt, amott, ahol az a pár törött tégla vöröslik a napfényben, ott állt az óvoda, arrébb, szép sorjában az iskola, a posta, az orvosi rendelő. Lentebb, ránehezedve a tájra az irodák álltak, föléjük tornyosult az akna szájában a torony a felvonó dobjával. Most semmi, málló fundamentumok, a hó alól kikandikáló törmelék és itt-ott néhány kis lakóház. Az intézmények közül egy ablaktalan vak épület áll még, a kocsma, de mára már az is feladta a létét, romosan várja a végzetét, tavasszal téglákra szedve elhordják nyomtalan.

Sétálok, körülöttem a szép fehér hó alatt a hallgatag történelem. Olyan sok emlék, élmény, kérdés kóvályog bennem! Az egyik hosszú lakóbarakk végében egy kis kápolna állt. Emlékszem, tizenöt évvel ezelőtt még az volt a legnagyobb gondunk, hogy nem férünk be mindannyian év végén hálát adni a nagy Istennek. Abban az évben, 1995-ben, emlékszem ötvenkilencen gyűltünk össze a misére, a kápolna végében a hosszú folyosón emberek álltak és imádkoztak. Aztán bezárt a bánya, az emberek vártak egy darabig, majd tétován elszéledtek, s velük olvadt a városocska, mint tavaszi hó a napfényben.

Most megint év vége van, és pénzügyi válság, és úgy tudom, hogy akik elmentek innen, sajnos, azok sem értek haza. Adományokat hoztam. Körülbelül tíz lélek él itt, öt ajtó mögött. Mindent szétosztok, végül egy zsák plüssállatocska maradt: maci, béka, elefánt, egérke, zsiráf. Nagy az öröm, ők az én itthon maradt testvéreim.

Elbúcsúzok, elindulok hazafelé, de a lábamnak nem akaródzik lemenni a hegyről. Válaszokért jöttem, de csak kérdések kóvályognak bennem. Miért mennek el innen az emberek? Miért jobb egymás hegyén-hátán tülekedni a nagyvárosokban? Nagyapám még adót fizetett a föld után, az állatok után is kvóta volt kivetve, mit le kellett adni. Most mindenért támogatást osztogatnak, és mégis elhagyott a vidék. Támogatást kap az, aki lekaszálja a szénát, és támogatást kap az is, aki állatot tart. Szabadon lehet gazdálkodni, azt vethetsz, amit akarsz, és mégis megműveletlenek a földek! Tudom, hogy így van, hisz mi tartunk huszonöt tehenet, nincsen saját legelőnk, lent a Maros partján vannak egész nyáron az állatok, de senki nem kérdi meg, hogy kié ez a csorda. Itt fent is rengeteg legelő van, nyáron derékig ér a szép, havasi széna, mégsem kell senkinek, majd tavasszal meggyújtják, és ég minden, mint a tatárjáráskor. Hihetetlenül sok a hecsedli, a felhagyott legelőkön mindenütt ott vöröslenek a bokrok, a sok érett gyümölcs pompázik a téli napsütésben, nem kell senkinek. Egész nap itt voltam a hegyen, mögöttem a nagyváros, az út szélén rohad a fűtésre jó száraz hulladék, de egyetlen tűzifával rakott szekeret nem láttam. Nézem a végtelen tájat, és nem látok szénaboglyát, gazdasági épületet, a hóban nincsenek elkószált jószágok lábnyomai.

Bandukolok a hóban! Múlóban az év, az Úr 2011. esztendeje! Az, ami ma Kismuncsel, az lesz holnap egész Kelet-Európa? Elmennek fiataljaink, és a magukra maradt nyugdíjasok lassan felélik környezetüket?

Szép a táj, lakható, a föld terem, gazdag, barátságos, úgy érzem, hogy csak belőlünk fogyott el az életerő! Miért jó a sokmilliós városba menni, jobbágyként taszítani mások szekerét?  Haláltáncot jár a világ!? Pedig mindenki érzi lelke mélyén, hogy vágyik a szülőföldjén egy kis otthonra, családra, kacagó vidám gyermekekre, unokákra. Vágyik gyümölcsfákra az udvaron, virágzó rózsatőre a szelíd kis patak partján, és mégis a fülledt nagyvárosok csillogó reklámjait bámulva, bambán menetel, kiszolgálva a fogyasztás telhetetlen isteneit. Persze mindent meglehet magyarázni, van válasz bőségesen, de valahogy itt olyan meztelenek azok a városi válaszok. Itt a hegyen a ragyogó, istenáldotta szép tájban bennem csak kérdések fogalmazódnak meg. Őseink ezer évvel ezelőtt talán százezren sem voltak a honfoglaláskor, és csak innen Erdélyből ‒ sokak szerint ‒ az elmúlt húsz év alatt 400.000 ember ment el. Miért!! Ki számolja azokat, akik elmentek, és ki tartja számon azokat, akik itthon maradtak?

A bőségesen csordogáló kérdések elöl félre állok, nézem a tájat, gyönyörködöm. Szép az szülőföldem! Egyet tudok, én egészen biztos, hogy itthon maradok, és az új esztendőben konok kitartással újból elindulok!

Szeretettel,

Csaba t.

Déva, 2011 dec. 29.

PÁRTÚJSÁG(ÍRÁS)

Avagy, hogyan tájékoztat a Magyar Szó? 

A Magyar Szó karácsonyi (december 24., 25. és 26-i) számának első oldalán, a fejléc alatt, Reálissá válik az igazságtétel címmel Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke „összegzi az elmúlt hónapok történéseit”. A Kabók Erika készített, a pártelnök két fényképével illusztrált, az év folyamán közölt ki tudja hányadik interjú (?) kitölti a lap egész – leginkább a (VMSZ) tisztségviselői számára fenntartott – 14. oldalát. Az újság első oldaláról persze lemaradt a szöveg, hogy „minden kedves olvasónak áldott, békés karácsonyt kívánunk”. 

Koccintás a sajtó képviselőivel (fotó: Ótos András) 

Pásztornak további két „jelenése” (mondaná egy közismert vajdasági magyar színész) is van a lapban: A süllyedés éve címmel a lap munkatársa (dió) beszámol a pártelnök december 23-i „évértékelőjéről”, amelyen a sajtó képviselői – köztük, az eseményről készült felvétel szerint, a Magyar Szó megbízott főszerkesztője és helyettese is –, „koccinthattak” Pásztorral. A lap 12. oldalán pedig a VMSZ elnökének ugyancsak egész oldalas színes karácsonyi és újévi üdvözletét közli.
Korhecz Tamás, a VMSZ által irányított Magyar Nemzeti Tanács (VMSZMNT) elnöke sem marad(hatott) le Pásztortól. A lapnak ugyanez a száma úgyszintén az első oldalon kezdi, majd a hatodik oldalon folytatja a Nem kerülhető meg az MNT javaslattételi joga című cikket. A fél (lap)oldal terjedelmű szövegben Korhecz Tamás és Širková Anikó zentai polgármester nyilatkoznak, annak kapcsán, hogy „az MNT megnyerte mind a hét, az év elején indított perét a zentai önkormányzattal szemben a szerbiai Közigazgatási Bíróság előtt”.
Korhecz ismételten (el)magyarázza a lap olvasóinak, hogy „a bíróság ezúttal érdemben bírálta el” az VMSZMNT keresetét. Hiába mondja Širková újból, hogy „a bíróság ismét nem érdemben döntött, hanem eljárási szabálytalanságokra hivatkozva semmisítette meg a kinevezési határozatokat”. (A perekkel kapcsolatos írás lásd a http://bozokiantal.blogspot.com/2011/12/korhecz-perei.html honlapon.)
A Magyar Szó ugyanazon a (hatodik) oldalon közli Korhecz Tamás negyed oldalas, Teljes odaadással című naplószerű írását is, amelyben a VMSZMNT elnöke – a testület hivatalnokainak fenntartott heti rovatban – beszámol a december 19. és 22. között végzett tevékenységéről. Mindkét – egyazon oldalon közölt – szöveghez egy-egy Korhecz fénykép is társul. Korhecz ugyancsak egész oldalas karácsonyi/újévi színes üdvözletét a lap a 24. oldalon közli.
Egy egész oldalas hirdetés a Magyar Szóban, a 18%-os adóval együtt, 37.760,00 dinárba kerül. Ez az összeg alig valamivel kevesebb egy novemberi szerbiai átlagos havi fizetésnél (38.363 dinár). Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: Ki lettek-e fizetve ezek az összegek és, ha igen, kinek a pénzéből? Vagy talán nem is kellett a hirdetésékért fizetni, mivel a lap alapítója/tulajdonosa VMSZMNT?
A lap ugyanebben (a karácsonyi) számában (csaknem az egész 16. oldalon) Az igazi sorsközösség erős szálai kötöttek bennünket egymáshoz címmel (Kontra Ferenc által jegyzett) beszélgetést közöl Dudás Károly íróval, annak kapcsán, hogy nemrég átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Tudni kell azt is, hogy Dudás a VMSZ Elnökségének és a Tanácsának is a tagja. Kitüntetéséről egyébként a lap a december 14-i számában már a beszámolt (Tápai Renáta: Tisztikereszt Dudás Károlynak).
A VMSZ napilapja következő (december 27-i) számának első oldalán (XVI. Benedek pápa karácsonyi üzenetét ismertető írás alatt) ismét Pásztor István Hazudni még karácsonykor sem szabad című interjúja (és fényképe) található. Pesevszki Evelyn írásának folytatása, amelyben a VMSZ elnöke „a tartományi büdzséről, az országos költségvetéshez viszonyított, alkotmányban szavatolt arányokról és a kapcsolódó részletekről” mondja el véleményét, kitölti a lap ötödik oldalának több mint a háromnegyed részét.
A nyilatkozatban – amelyhez három Pásztor kép is tartozik –, a VMSZ elnöke, aki egyúttal a tartományi kormány alelnöke is, arra panaszkodik, hogy „a Vajdaságban megvalósított pénzt folyamatosan kipumpálják a tartományból, és máshová csoportosítják át”, meg hogy „a pénzből, amit öt év alatt nem adtak ide, két szabadkai Népszínházat fel lehetett volna építeni”. Az olvasóban önkénytelenül is felvetődik a kérdés, hogy ki ez a Pásztor? A kormány alelnöke, vagy ellenzéki politikus? Mintha nem éppen ő lenne az egyik felelős az utóbbi tíz év történéseiért!
Az újság december 27-i számának úgyszintén a címoldalán – vagyis kiemelt helyen – hívja fel az olvasók figyelmét, hogy a nyolcadik oldalon karácsonyi riportot találnak arról, hogy „több generáció ünnepli együtt a karácsonyt Korhecz Tamás családjában”. Tápai Renáta kissé megkésett, Misztérium csengőszóra című írása és a Korhecz családról – amely „újév után Ausztriába megy síelni” – közölt öt kép kevés híján kitölti az egész oldalt.
Pártlap és a személyi kultuszt tápláló újság szintjére züllesztették sajnos a Magyar Szót.
Mint köztudott, a Magyar Szó Lapkiadó Kft-nek megbízott igazgatója, a Magyar Szó Kft-nek megbízott főszerkesztője van. (Erről bárki meggyőződhet a lap impresszumából). A Kft. Megbízott igazgatónak már korábban lejárt a megbízatási ideje (2010. április 1-jétől látja el a tisztséget). Habár már „négy évtizede” a Magyar Szóban van, nyugdíjba csak „hamarosan” vonul. Hogy ez mikor következik be? Amikor a VMSZ „megfelelő” személyt talál.
A VMSZMNT a Magyar Szó megbízott főszerkesztőjét 2011. június 23-án nevezte ki, miután botrányos körülmények között menesztette az előző főszerkesztőt. A következő napon a lap címoldalán az állt, miszerint ez volt „a közéleti napilap utolsó száma”.
Hat hónap elteltével senki még csak nem is említi, hogy mikor írják ki a pályázatot a lap főszerkesztői munkahelyére. Mivel a lap – amint az előbbiekből is látszik – „jól teljesít”, a 2012. évi választások előtt erre bizonyára nem kerül sor. A megbízott főszerkesztő azonban – a jelek szerint – nincsen tudatában annak, hogy csak addig marad meg posztján, amíg a VMSZ elvárásainak megfelel.
A lap újságírói – úgy tűnik – már beletörődtek a sorsukba. Az olvasók véleménye pedig kit érdekel? Olyan újságot olvasnak, amilyent vesznek…

Újvidék, 2011. december 27.

Bozóki Antal

Rutinpanaszkodás

A vajdasági magyar párt túlélési gyorssegély gyanánt „kiutalt” két köbméter tűzifát. És „kiutalt” mellé – amolyan díszkíséretnek -- egy televíziós forgatócsoportot is. Kellő nyomatékot adva ezzel a nem mindennapi eseménynek, a karácsonyi pártajándék átadásának. Hadd örüljön Károly bácsi, aki ide s tova három évtizede mellőzi viskójában a villanyáramot, hadd örüljön a házaspár, aki hét gyermeket nevel, és hadd örüljön Erzsi néni, aki már nemcsak a férjét temette el, hanem mindkét fiát is! A szófogadó tévések pedig megörökítik és világgá kürtölik nem csupán a politikusok ünnep előtti nemes cselekedetét, hanem azt a szent percet is, amikor a tűzifa a megadott címre megérkezik, amikor az udvaron szétgurulnak a felaprított hasábok, amikor a riporter ott, kinn az utcán vagy épp az udvarban feltesz néhány rutinkérdést, és amikor a házigazdák illedelmesen, vagy éppen el-elcsukló hangon megköszönik ismeretlen jótevőiknek a nem is remélt adományt. ÉS ENNYI. A kamerát azon nyomban kikapcsolják, a mikrofont rögvest elpakolják, és a vándorcirkusz máris odébbáll. Mert az idő sürget. A feladat kipipálva. Ez volt a dolguk. Erre kaptak utasítást. És alighanem erre mondaná a kitűnő magyar rajzfilm, a Mézga család Paulája azt, hogy: „ÉN A SZAJNÁNAK MEGYEK…!” Mert mélyszegénységet látni, és a fejünket elfordítani, nem is csak vaskos jellemhiba, hanem egyenesen bűn.

KÁROLY BÁCSI ÖSSZKOMFORTJA

Az ünnepi alkalomból érkezett váratlan/hívatlan vendégek egyszerűen csak lecövekeltek az udvaron. Az Isten világáért sem merészkedtek volna beljebb. (Pedig ha csak sejtették volna, hogy miféle látvánnyal és milyen megrázó élménnyel lesznek szegényebbek ez által, talán mégsem húzzák el a csíkot olyan rekordsebességgel…) A már-már roskadozó házba nyilvánvalóan nem volt kedvük, vagy nem is akartak belépni. Nem fúrta az oldalukat a kíváncsiság: milyen -- állathoz is méltatlan -- sors jutott annak az öregembernek, akinek már a szavát is alig-alig érteni. Nem voltak kíváncsiak Károly bácsi vert falú viskójára. Aminek már évekkel ezelőtt beázott és leomlott az udvar felőli része. De a megmaradt törmelék, a földkupac azóta is ott áll, érintetlenül. Senki nem volt az útjában.
Az idős ember jelenlegi élettere aligha lehet nagyobb 8 négyzetméternél. Ennyin szenved, kínlódik. Mert életnek én azt semmiképp nem nevezném. Egy alacsony, sötét, füstös szobácskában húzza meg magát. Ami szoba is, konyha is, fürdőszoba is, kamra is. Egy göncökkel teli, priccsszerű fekhely, egy leharcolt tűzhely és egy kacatokkal zsúfolásig megrakott asztal, ez minden bútora. A tűzhely mellett egy kazal gally, felaprítva gyújtósnak és darabjaikra tépett kartondobozok. (De ez mind nem számít. Mert a lényeg az, hogy bent kellemes meleg van.) Járni nemigen tud. A nyáron amputálni akarták az egyik lábát, de ő nem engedte. Pisilni az ajtó mögött, a szoba egyik sarkába szokott, csak úgy, a földre. Látszik is a nyoma, érződik is a szaga. Nagyobb dolga, ha akad, annak végzésére ott van az asztal lábánál egy szürke, kopott, műanyag lekváros vödör. (Honnan tudom? Onnan, hogy ma délután én vittem ki, és én lódítottam ki az udvarra a tartalmát.) Sem petróleumlámpát, sem pedig gyertyát sehol nem láttam. És ami még borzasztóbb: semmiféle élelmet sem. Csak egy üvegben egy kevéske vizet.

Nem messze a nagykaputól, az udvaron -- mementóként -- ott hever a karácsonyi ajándék: a még nyers, nedves farakás. Nincs, aki összeaprítsa, meg az sincs, aki behordja. Mert bent, a tűzhely mellett Károly bácsi már megszárítgatná valahogy.
Úgy látszik, mifelénk már csak ilyen a könyöradomány. Mint a róka ízű bor…

EGY PORCIÓ INGYEN EBÉD

A televíziósokat nem csupán az idős ember sorsa hagyja hidegen, a kilenctagú családdal sincs kedvük túlságosan sokat vacakolni. Hogy hogy is férnek el annyian abban az aprócska házacskában, hogy hányan is alhatnak egy szobában, egyazon ágyban, az aztán végképp nem érdekli őket. Ikrek is vannak a családban, a hetedik, a legkisebbik gyerek pedig ebben az évben született. Az édesapa, amikor éppen kegyes hozzájuk a sors, és van munka, dolgozik a helybeli magánmalomban. De leginkább csak fuvarozgatni szoktak az öregedő szürke lóval. Ketten: a férj meg a feleség. Elszállítják a háztartásokból a felgyülemlett szemetet, az építkezésből származó törmeléket, a kertekből a hulladékot, s ha szükséges, akár az istállótrágyát is. S ha összejön némi pénzecske, a házikót javítgatják. A fűtést tavaly sikerült rendesen megoldaniuk. És a nagylány is kaphatott végre különszobát. Mindennap sorban állnak az ingyen ebédért. Mert egy adag nekik is jár. És mert arra is szükségük van, az is mindig elfogy. Ma mindannyian temetésre mentek – vitték a karon ülőt is --, mert meghalt a nagymama. Akit mind-mind nagyon szerettek.
A tűzifának örülnek. Igazán elkel. Soká lesz még tavasz.

ERZSI NÉNI MAGÁNYA

A falu legszélén, a legutolsó utcának is a vége felé található Erzsi néni elárvult, rozzant kis házacskája. Igen csekély, kiszuperált bútorzattal, elhanyagolt udvarral. Már csak ketten lakják: ő meg a kutya. Tatát hat éve eltemette. De csak rövid ideig maradt egyedül, mert aztán haza költözött vidékről a fiatalabbik fia. Aki aztán rákbeteg lett, és alig egy év leforgása alatt ő is meghalt. Majd a másik fiának is tönkrement a házassága, s az is az egykori öreg családi házban talált magának végső menedéket. Pár évnyi komoly italozás után Erzsi néni őt is kikísérte az utolsó útjára. Azóta egyedül él. De nem a szegénység miatt sír minden áldott nap – mert azt már bőven volt ideje megszokni --, hanem az egyedüllét kínozza. Nincsen segítője. Nincsen igazi pártfogója sem.

A tűzifára természetesen szüksége van. Örül is neki. De néhány meleg, emberi szónak még inkább örülne. Azt meg ugyan kitől remélhetne? Ki adhatna neki ilyen ajándékot a közelgő ünnepekre? Ami még pénzbe sem kerül…
A televíziósokat Erzsi néni szegénysége, Erzsi néni története is hidegen hagyta. Ami érthetőnek egyáltalán nem érthető. De nyilván valamiképpen megmagyarázható. A forgatócsoportnak nem az volt a kitűzött célja, hogy a nyomorba beleragadt emberek életét, az ő kínlódásukat, vergődésüket bemutassa. Pedig a televíziónál nemigen létezik különb, tökéletesebb eszköz ennek az ábrázolására. Nem is a szegénység könnyen fellelhető aleseteit (nincstelenség/nyomor/templomegereség) szerette volna felvonultatni, egy-egy példa segítségével, egy-egy élettörténet révén. Nem a nyomorgók listájára került mintegy negyven család közül akart megszólaltatni hármat. De nem ám.
Egyedül és kizárólag csak a politikának szándékozott hírverést csinálni. (Jönnek az ünnepek, könnyítsünk a lelkünkön!) Azt viszont igen rosszul tette. Mert a szegénység önmagában is éppen elég megalázó állapot. Nem okvetlenül kéne még gúnyt is űzni belőle.
Hogy mi teszi a karácsonyt karácsonnyá? A szeretet. De ha a szeretet csak ál(ságos) szeretet, akkor a karácsony is csak hamis karácsony lesz. Épp csak az ünnep illúziója.

Szabó Angéla

Mikor és hol éri jogsértés a vajdasági magyarokat a hivatalos nyelvhasználat során?

Meghalt Mátyás király oda az igazság...

Játsszon Mátyás királyt!

„Bármikor igazat mondtam,
csak röhögtek rajtam.
Ideje már valamit összezagyválnom,
hogy végre – komolyan vegyenek.”
(Szűcs Imre: Fintor)

A KÉRDÉS: Mikor és hol éri jogsértés a vajdasági magyarokat a hivatalos nyelvhasználat során?

A VÁLASZ: Mindig és mindenütt. 

Ez lehetne a legegyszerűbb megfogalmazás. Legalábbis szerintem. Csakhogy e költői kérdés nem tőlem, hanem a Magyar Nemzeti Tanács nyelvhasználati bizottságának tanácsosától származik. Ha emlékezetem nem csal, éppen egy rádióműsorban hangzott el valamikor a nyár folyamán. Egészen pontosan: nem is kérdésfelvetés volt ez, sokkal inkább megállapítás. Mivel imígyen hangzott: „Nem tudjuk, hogy mikor történik jogsértés.” Akkor nyomatékosítok. Szinte szüntelenül. Szinte szakadatlanul. Voltaképpen vég nélkül. És ez bizony nagyon-nagyon messzire mutat. 

Egyáltalán nem értek a jogi szakszövegek nyaktekergetéséhez, a „ha így akarom, így van, ha meg úgy akarom, úgy van”-féle értelmezéséhez, és ilyen fejtegetésekbe még véletlenül sincs is szándékomban belebonyolódni és beleveszni. Mint ahogyan nyilván azt sem az én tisztem megítélni, hogy a nyelvhasználatunk terén mikor történik jogsértés, és mikor nem. Afelől viszont bőséggel informálódhattam az elmúlt néhány hónapban, hogy például olyan szabadkai intézményekben és olyan ügyfélszolgálatok esetében, amelyek háza táján naponta akár több száz ember is megfordul, az alkalmazottak egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet. Pedig nagyon is illenék. Az ilyen, a „még csak nem is töri a magyar nyelvet” kategóriába lehetett sorolni például a szabadkai kórház portását, akinek a bejáratot elzáró sorompó szüntelen le-és fölemelgetése mellett, nyilvánvalóan a betegek és a látogatóba érkezők útbaigazítása is a napi rutinteendőihez tartozik. Bizonyára nem lenne érdemes most azt találgatni, hogy azok közül, akik csak egyetlen nap leforgása alatt belépnek a kórház útvesztőjébe, hányan is lehetnek olyanok, akik csak igen gyatrán, vagy egyáltalán nem is beszélik a szerb nyelvet. És ez a számukra milyen kellemetlenséget, bosszúságot okoz. Sőt: igen nagy valószínűség szerint, ők sem kizárólag csak egynyelvű portással találkoznak, hanem egynyelvű orvossal és egynyelvű nővérrel is. Aztán: a Városházától épp csak egy hajításnyira lévő komor/morcos/mogorva intézményben – amely a polgárok egészségügyi biztosításával kapcsolatos ügyeket bonyolítja – az elmúlt tizenöt évben jobbára olyan ügyintézők csücsültek az üvegfal túloldalán, akik számára meglehetősen furcsán és idegenül cseng a magyar nyelv. Továbbá: a Szociális Munkaközpont négy jogásza közül egyetlenegy sem ismerte a mi csodaszép anyanyelvünket. Olyannyira nem, hogy amikor történetesen meg kellett szövegezniük egy (a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges) dokumentumot a Szabadkai Magyar Főkonzulátus kérésére – az ügyfél külön jelezte óhaját, hogy amennyiben lehetséges, magyar nyelven állítsák ki --, akkor azt „természetesen” szerb nyelven fogalmazták meg és „magától értetődően” cirillírással készítették. A Szerbiai Adóhivatal szabadkai Fiókintézetében is csupán egyetlenegy alkalmazott volt képes az ügyfelekkel a saját anyanyelvükön kommunikálni. Márpedig az ottani üvegfalak előtt általában számtalan olyan (idősebb) ügyfél (is) sorakozik, aki a város pereméről, vagy éppen valamelyik magyarlakta faluból érkezik, és igencsak hadilábon áll a szerb nyelvvel.

„Na jó, majd holnap,
amikor tán nagyobb
becse lesz a szónak…”
(Szűcs Imre: Hetvenkedők) 

Szabadkán a Községi Képviselő-testület éppen tíz évvel ezelőtt (2001. december 20-ai ülésén) hozta meg azt a döntését, amely szerint a község területén a szerb mellett a magyar és a horvát nyelv is hivatalos nyelvnek számít, és a másik kettővel teljes mértékben egyenrangú. Kilenc évvel ezelőtt még teljes gőzzel üzemelt az új városháza hetedik emeletén az észak-bácskai körzet panaszirodája, amely igen sokat tett annak érdekében, hogy ez az intézkedés a gyakorlatban, a mindennapi ügyintézés során valamiképpen meg is valósuljon. Nikola Perušić újságíró nagy-nagy szakértelemmel vezette az irodát, és általában igen alapos munkát végzett. Alighanem éppen ez is volt a baj(a), mert a „túlbuzgó” hivatalt igen gyorsan felszámolták. Nikola – az idő tájt – úgyszólván teljes állapotfelmérést végzett az ügyfelekkel dolgozó intézmények körében. Nem volt rest felkeresni az áramszolgáltató, a vízművek, a távhőszolgáltató, az adóhivatal, a különféle felügyelőségek ügyfélszolgálatát, hogy a helyszínen győződhessen meg a magyar és a horvát nyelvnek az egyenrangú használatáról. Összesen 114 intézményt, irodát, „salterszolgálatot” keresett fel. Ott legelőször is azt ellenőrizte, hogy az intézmény nevét feltüntették-e, kiírták-e mindhárom hivatalos nyelven. Mellette szerepel-e magának az ügyintézőnek a neve, és az ügyfélfogadás ideje. Kérdezősködött az ügyintézők nyelvtudása felől, és lajstromba vette azt, hogy hány ügyfél álldogál éppen akkor a sorban, és körülbelül mennyi ideig kell várakozniuk. Az észrevételeket feljegyezte, tapasztalásaihoz megjegyzéseket fűzött, sőt javaslatokat is tett, s mindezt továbbította a Tartományi Kisebbségügyi Titkárságnak.
Azóta sok-sok nap elmúlt. Kilenc év. De nagyobb becse lett-e azóta a szónak? Nem hinném.

„— Ej, te csörfös Katóka,
Kergessen meg a róka…”
(Szűcs Imre: Katóka és Macóka)

Az MNT hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsosa szerint, ha azt éppen nem is lehet olyan hajszálpontosan tudni, hogy hol és mikor történik jogsértés e téren – amint azt nyilatkozta --, de az egykori panasziroda vezetőjének a példáját csak lehetne mostanság is követni. Valamiféleképpen. Már csak a két feltérképezett állapot összevetése miatt is érdekes, érdemes és tanulságos lenne. Villámgyorsan kiderülne, mekkora visszalépés történt az elmúlt tíz év alatt csak Észak-Bácska területén a magyar és a horvát nyelv hivatalos használatának a terén.
Ha esetleg az MNT tanácsosa mégis csak elvetné Nikola módszerét, és netán úgy vélekedne, hogy az ilyen felderítő utak során nagyon is kilógna az árulkodó lóláb, arra az esetre esetleg a csavaros észjárású Mátyás királyunk jól bevált praktikáját tudnám a figyelmébe ajánlani. A néhai igazságos királyról úgy tartja a hagyomány, hogy időnként bizony álruhába rejtőzve járta keresztül-kasul az országát, hogy meggyőződhessen a valódi állapotokról. Szigorúan inkognitóban. Öltsön hát ő is álruhát, és játsszon Mátyás királyt! Egy próbá(lkozás)t csak megér! Neeem? De én nemigen javallanám a tipikus városi úri hölgy-formát. Ne bújjék csupa-csupa szőrbe, bőrbe, negyedkilónyi arcfesték és ugyanannyi aranyékszer mögé! Helyette inkább olyan kimondottan falusias, töpörödött, toprongyos öreganyókára vegye a figurát! Hozzávaló kellékek: a jellegzetes, fekete, rojtos vállkendő, az ugyancsak sötét színű fejkendő, a fekete gombos posztómamusz és a kopottas gamósbot. A mesékből, a legendákból úgy tudjuk, hogy Mátyás király országlása meglehetősen sikeres vállalkozás volt. Ha az MNT tanácsosának ilyenfajta kolumbuszozása, zónázása is beválik, akkor máris nyert ügyünk van.

Szabó Angéla

Olaszország, Isten hozott az arénában!

Nincs nyugalom Európában: Görögország égboltja még ki sem derült,  Olaszország felett pedig összegyűltek a viharfelhők. Az euróválság szappanoperája Olaszországban folytatódik. Egy népszerű gazdasági blog szerint:  "Görögországnak annyi, Olaszország a következő".  A blog legfrissebb bejegyzése szerint a görög államadósság 50%-os leírása a csőd bekövetkezése az államcsőd konkrét kimondása nélkül. "Görögország: jó éjszakát, viszlát" - fogalmaz gúnyosan a blog, amely hozzáteszi: "Olaszország, Isten hozott az arénában, a kihívók (befektetők) már készen állnak, a gladiátor (Olaszország) azonban még nem".

Az elmúlt hetekben rendkívül felgyorsult események alapján lényegében eldőlt, hogy az eurózóna válságkezelésének egyik legfőbb célja, az olasz gazdaság megvédése a csődfélelemtől, elbukott. Dél-Európa komoly egyre több problémát okoz az Európai Úniónak, elsősorban pedig az eurozóna országainak. Angela Merkel német kancellárasszony kijelentette, az európai gazdaságnak és pénzügyi rendszernek ezek után legalább 10 év kell, hogy magához térjen.

Olaszország esetleges finanszírozhatatlansága egészen más dimenziójú problémát jelentene, mint Görögország részleges vagy teljes államcsődje. Ha ki kellene menteni az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságát, az annyi pénzbe kerülne, amennyibe belerokkanhatna a többi tagállam. Olaszország esetében nem érvényes az a megállapítás, miszerint túl nagy ahhoz, hogy csődbe engedjék menni, hanem inkább az mondható el, túl nagy ahhoz, meg lehessen menteni. Róma helyzete Athénhoz képest azért is jóval nehezebb, mivel Olaszországnak jelentősen nagyobb hitelállománya van mint Görögországnak. Az 1600 milliárd eurónyi hitel amit az olasz kormánynak most kezelni kell felülmúlja Spanyolország, Írország és Portugália összesített hitelállományát. Végül is az Európai Úniót Görögország nélkül el lehet képzelni, Olaszország nélkül azonban nem.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital közgazdászai úgy fogalmaztak, hogy Görögország "egyértelműen" fizetésképtelen, Portugália "valószínűleg" fizetésképtelen, Írország "esetleg" fizetésképtelen, Olaszország viszont a "szürke zónában" van: fizetőképes, ha a befektetők szilárdan bíznak költségvetési pályájának fenntarthatóságában, ám fizetésképtelen, ha e befektetői bizalom gyenge. Az önmegvalósító piaci várakozás példája, ami Olaszországgal történik - amiről mindenki beszél, és amit mindenki vár, az előbb-utóbb be is következik. Ha mindenki arról beszél, hogy Olaszország bajban van, akkor a befektetők nem ellenőrzik ezeknek a híreszteléseknek a realitását, hanem az ami biztos, az biztos gondolkodásmódot követve, kivonják a pénzüket Olaszországból, ez pedig elindítja a láncreakcót, mely immár elkerülhetetlenül csődhöz vezet.

Olaszország az új leggyengébb láncszem?

Az olasz válságot első pillantásra nem indokolják rendkívüli reálgazdasági problémák. Olaszország GDP-arányos államadóssága nem ugrott meg úgy, mint a görögöké, sőt, régóta azonos - igaz, magas - szinten áll. A bankok nem mentek tönkre, nem indított be válságot a felfújt ingatlanpiac. A költségvetés elsődleges (az adósság kamatterhei nélkül számított) egyenlege pozitív, szó sincs tehát arról, hogy akár heteken belül bekövetkező fizetésképtelenségtől kellene tartani.

Azonban soha nem tudta olyan drágán finanszírozni magát Olaszország, amióta az eurózónában van, mint ma, amikor a tízéves állampapírhozam 7,4 százalékra ugrott. A helyzet különösen aggasztónak látszik, mivel Görögország és Portugália piaci finanszírozása a 7 százalékos államkötvény-hozamok elérése után kezdett megoldhatatlanná válni, márpedig most Olaszország is ezt a szintet közelíti az elmúlt egy hónapos trendek alpján. A képet árnyalja, hogy Szlovénia is csak 7%-os hozammal tudja csak eladni államkötvényeit, és a magyar kötvényhozamok is 7 felé közelítenek.

Az állampapírpiac fejleményei mégis azt mutatják, hogy a befektetők nem bíznak az olasz adósság törlesztésében, és az emelkedőnek ítélt kockázat felára miatt ez önbeteljesítő jóslattá válhat. Az olasz gazdaság versenyképessége azonban annak ellenére rossz, hogy a makrogazdasági mutatók némelyike biztató. A költségvetés hiánya idén csak négy százalék körül alakul, a munkanélküliség aránya mindössze nyolc százalék (szemben például Spanyolország húsz százalék fölötti rátájával). A gondok nem akut, hanem krónikus természetűek. Ezt bizonyítja, hogy a 2000-től 2010-ig tartó évtizedben éves átlagban csupán 0,25 százalékkal nőtt a GDP - ennél rosszabb számot csak Zimbabwe és Haiti produkált az említett időszakban. A lanyha növekedés miatt nem tudott csökkeni az államadósság aránya sem, az utóbbi évek fegyelmezett költségvetési politikája dacára.

"A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején Olaszország a világ hatodik legnagyobb gazdasága volt, azóta visszacsúszott a kilencedik helyre, vagyis a nagy versenytársaihoz képest egyértelműen lelassult. Lényegében stagnált, holott előtte harminc évig viharos fejlődést produkált" - mondta  Horváth Jenő, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének tanára. Hozzátette, tény, hogy az ország adottságai nem jók, hiszen kevés a nyersanyag, emellett több könnyűipari ágazatot tönkretett a kínai konkurencia, de az is nagy gond, hogy az erős szakszervezetek miatt nem lehet a gazdasági versenyképességet a megszorítások módszereivel növelni.

Berlusconi felelőssége

Magyar Péter nemrég megjelent Berlusconi - pénz, hatalom, botrányok című könyvét így mutatja be a könyv kiadója: Világos, tényszerű, pontos, elfogulatlan könyv a politikussá lett leggazdagabb olasz üzletemberről, a botránykrónikák főszereplőjéről. Berlusconi sok tekintetben a posztmodern társadalom megtestesítője, a tömegkommunikáció mestere, a fogyasztói társadalom hirdetője és terméke egyben. A szerző végigkíséri egész életpályáját: hogyan lesz az ambiciózus fiatalemberből a semmiről indulva, ügyessége, egyúttal a maffia, a titkosszolgálatok, a lekötelezett politikai támogatók révén Olaszország leggazdagabb üzletembere, majd – kényszerből – pártvezér, politikus, miniszterelnök, aki két évtizede uralja és megosztja az olasz közéletet. Berlusconi személye nem hagy közömbösen senkit. A populizmus megtestesítője, a média és a pénz uralta társadalmakban mintateremtő. Tévécsatornái révén széles választói támogatást tudott szerezni, nem csak azzal, ahogy a politikáról beszélt, hanem azzal is, hogy a politikáról nem beszélt, ahogy kétes értékű szórakoztatással és ködös ígéretekkel halmozta el az embereket. A politikus rendkívüli életének lenyűgözően sokoldalú összefoglalója több tanulsággal is szolgál. Nem véletlenül idézi a szerző az olasz elemzők figyelmeztetését: „Ami nálunk történt, megeshet másutt is.”

Egy magyarországi hírprtál szerint  amikor 1943-ban (sok száz év nemzeti széttagoltság, aztán húsz év totális diktatúra után) az amerikaiak és a britek olasz földre lépve megbuktatták Mussolinit, nem volt nagy a kínálat. Választhattak a maffia vagy a kommunisták közül. A maffia (illetve a keresztapák politikai helytartói, a korrupt kereszténydemokrata oligarchák) mellett döntöttek. A kisebb rossz mellett, ami mostanra (a kommunizmus bukásával) egyszerűen rosszá vált. Olaszország a II. világháború utáni évtizedekben lényegében korrupt maffiagazdaságként üzemelt, amelyben a szemétszállítástól az építkezéseken át a szórakoztatóiparig a szervezett bűnözés ellenőrizte a gazdaságot. Eme rendszer logikus végkövetkezménye Silvio Berlusconi.

A politikus régi kritikusának számító Economist szerint Silvio Berlusconi nagymértékben felelős Olaszország válságáért. A lap szerint ugyan a problémák létrejötte nem az ő hibája, az utóbbi tizenhét évből azonban tízben ő volt a miniszterelnök, a korábban megszokottnál stabilabb kormányok élén - de ez alatt az idő alatt nem volt érdemi fejlődés. Amiben annak is lehet némi szerepe, hogy Berlusconi energiáit a korrupciós vádak és a nőügyei miatti védekezés foglalta le. A cikk címe: A probléma neve nem Olaszország, hanem Berlusconi.

A piacoknak végre sikerült az, ami az olasz baloldalnak nem : távozásra bírták Silvio Berlusconit. Az olasz kormányfő a botrányos politikai kavarások, az igazságszolgáltatás manipulálása és a politikai tőkéjét romba döntő  kormányzás árát fizeti meg most - vélekedett a Le Monde. A francia liberális újság címlapján megjelent szerkesztőségi írása szerint "van igazság abban, hogy a piacok nyomására kell (Berlusconinak) távoznia", és ezzel hozzájárulnia az euró megmentéséhez. A Le Monde emlékeztetett arra, hogy a második világháború óta egyetlen olasz miniszterelnök sem töltött annyi időt a hatalomban, mint Berlusconi, távozása ezért is történelmi pillanat.

Az új olasz kormánnyal az adósság nem fog eltűnni, de a bizalom visszatérhet. A befektetői bizalom pedig csökkenti a pénzkivonási nyomást és olcsóbbá teszi az új adósságokat, melyekre a költségvetési problémák miatt lesz szükség. Ha a költségvetés stabilizálásával egyidejűleg sikerül szerkezeti reformokat is elindítani a közszférában, Olaszország elkerülheti a legvészesebb forgatókönyvet.

Befektetési tanácsadó - Bunyik Zoltán

A fatornyos haza

Csete György: Organikus építészet

Tégláskerti református templom, Debrecenben.

József Attila és akinek nem kell

A  Magyar Szó című vajdasági napilapban Berényi Emőke alant lévő írására "Ordosz" nickname-mel reagáló kommentáromat a lap moderátora két nap után törölte. Hírhedett igazságérzetem azt diktálta, hogy egy kicsit  más módon, de véleményemet osszam meg a nyilvánossággal.
Íme a publicisztika, meg a hozzászólás. Ki-ki döntse el, vállalhatatlan-e amit leírtam?

József Attila és akiknek nem kell

ANGYALSZAUNA

Szoborháború dúl néhány hete Budapesten. A kormány ugyanis nyilvánosságra hozta a magyarság egyik emblematikus helyének, a Kossuth térnek az egymilliárd forintos átalakítási tervét, amely – az átépítésre vonatkozó országgyűlési határozattal összhangban – rekonstrukciót irányoz elő: visszaállítaná a Parlament környékének 1944 előtti arculatát. Ennek megfelelően visszahoznák a Horthy-korszak emlékműveit, így a ma Dombóváron álló Kossuth-szoborcsoportot, minden másnak viszont mennie kellene. Ebbe a minden másba beletartozik József Attila 1980-ban, Marton László szobrászművész által elkészített bronzszobra is, amelynek esetleges eltávolítása miatt forrongnak most az indulatok főváros szerte. Legutóbb éppen Szőcs Géza hangoztatta a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott magyar nyelv napi ünnepségen, hogy „El a kezekkel a József Attila-szobortól!”. A kultúráért felelős államtitkár Márai Sándort idézve kiemelte: a honfoglaló magyarok nem hazát, hanem védett legelőt kerestek maguknak. „Azt, hogy ebből a legelőből haza lett, a költőknek köszönhetjük” – mutatott rá.

Az elmúlt hetek tollpárbajait figyelve (elég végigolvasnunk a Parlament kulturális bizottsága elnökének, L. Simon Lászlónak és a Szépírók Társasága elnökének, Csaplár Vilmosnak nyílt levelekben zajló vitáját) könnyen rájöhet az ember, hogy ismét csak egyvalamiről szól a dolog: a pitiáner politikai balhéról. József Attila alakja körül – csakúgy, mint halála óta oly sokszor – ezúttal is pártcsatákat vívnak, és hiába derült ki, hogy a házelnök kedvenc költője éppen ő, s hogy a miniszterelnök az ő szobrának a talapzatán ülve mondta el híres, feltűrt inges tavaszi kampánybeszédét, az egyébként a turisták körében is népszerű figurát egy egyszerű városrendezési aktussal nagy valószínűséggel elmozdítják a Dunán úszó dinnyehéjak közeléből.
Jobb és bal összecsapásai közepette épp csak a lényeg sikkad el, azt pedig eddig a legpontosabban talán Tverdota György József Attila-kutató fejtette ki: József Attila „a Parlament elé szobornak aligha kívánkozott, a kor nagy kérdéseiben való állásfoglalásra viszont jogot formált. Aki egész népét kívánta nem középiskolás fokon tanítani, ennél nem adhatta alább. (…) Ebbeli törekvéseiben nem maradt egyedül. Az idősebb pályatárs, akivel fájdalmas ellentét állította szembe őt, az állásfoglalástól húzódozó Babits is szükségesnek tartotta kimondani, hogy »vétkesek közt cinkos aki néma«, és »harcot« hirdetett »a harc ellen«. A fiatalkori barát, a későbbi rivális, Illyés Gyula soha nem feledte a sorsosaiért való felelősség, a »Nem menekülhetsz!« parancsát. A mártírhalált halt fiatalabb költőtárs, Radnóti is abban bizakodott, hogy a háború után újjáépülő »falak tövében felhangzik majd szava«.
József Attila szoboralakja a Kossuth téren – nem félek a groteszk nyelvi fordulattól – ezekért a költőtársakért is helytül. Ha őt eltávolítják, vele együtt eltüntetik szem elől az ország házát ostorozó Vörösmartyt, az okvetetlenkedő állásfoglalásaival Kossuth orra alá is borsot törő Petőfit, a Tisza Istvánt »vad geszti bolondnak« bélyegző s a kor parlamentjét csak »hazugság-házként« emlegető Adyt, és a szónak még sok más művészét, akiket a Parlament előtti téren József Attila képvisel.
A művészet világában a szabadság részesül a legnagyobb megbecsülésben. (…) De a teljes szabadságba beletartozik ám, hogy arra is szabadnak kell lenni, hogy aki hajlandóságot érez, magáévá tehesse az egy időre kissé elhanyagolt örökséget, folytathassa az elődök munkáját, ne közösítsék ki a nemzet nagyjainak, szellemi irányítóinak köréből, hogy – ha már szoborba öntötték – ne keressenek számára egy szerénységéhez jobban illő teret. A szabadság egyik ismérve, hogy a Kossuth tér egyik kis parcelláján továbbra is berendezkedhessék a Parnasszus nagykövetsége.”
A kérdés csak az, van-e egyáltalán szabadság.

Berényi Emőke 2011. november 17., csütörtök - Magyar Szó

József Attila: Végül ..."Éreztem, forgó, gyulladásos gyomor a világ is és nyálkás, gyomorbeteg szerelmünk, elménk s a háború csak véres hányás"...

Egy ide köthető illusztrációm.

Ordosz 2011. november 18.

A kérdés – ha egyáltalán annak vehetjük -, ahogy van olyan műbalhé, mint az Új Színház, Kövér - nagyon találó és helyes - "idiótázása" a brüsszeli partizánok kapcsán, vagy éppen a Várbazár körüli hisztéria.

Megkomponált dallamra óbégat a görög kórus.

Csak aki a botfülétől nem lát (kis képzavar) hiheti azt, hogy a Mama bronzba öntött kisfiáról szól a mese.
A szobor áthelyezése szakmai döntés.
A Kossuth-tér jelen valójában inkább hasonlít egy szabványosított Tesco áruházlánc-béli parkolóhoz, mint Magyarország közjogi elsőséget élvező főteréhez.

Az aszfaltróna helyett van egy emberléptékűbb térrendezési elképzelés, ami nem mellesleg a hagyományok szerinti tervek mentén fogant.

Itt a bökkenő, vagy ha tetszik: ehun-e a kutyus leaszfaltozva!

A hivatalból rettegők pont arra játszanak, hogy az összes létező fórumon a '44 előtti alapokon nyugvó térrendezést szapulják, egyenesen kötve a lekátrányozott ebet ahhoz a karóhoz, ahová Orbán antidemokratikus, a Horthy-érát restauráló szándékát, meg valami féle félfasiszta újjáéledés vízióit is előszeretettel oda csomóznák.

Pedig pusztán az a helyzet, hogy most tényleg a nagy büdös "semmi ágán ül" a nem oly régen még, a jelenben aggódók által "proletár költőnek" hazudott József Attila, a tér egyik zugában, ahonnét az illetékesek egyébként méltóbb helyre szeretnék helyezni.

Megint más lapra tartozik, hogy a pesti liberális értelmiség két évtizeden keresztül úgy járt oda tüntetgetni, bandázni, pontosabban uszulni, fenekedni a légből kapott ellenfelekkel, képzelgéseivel szemben, mint döglegyek a mócsingra. Ők joggal érezhetik úgy, hogy röpgyűléseik bejáródott placca ama bizonyos dinnyehéjjal együtt tovaúszik most, mint ahogy örvendetesen elúszott parlamenti képviseletük is.

Ez van fiúk! A Pál-utcai grundot is szétmérték, pedig ott fényes diadal után voltak éppen, nem pedig húszévnyi országrontás után, levitézletten, fél lábbal a börtönben.

Berényi írása persze megjelenik itt a Magyar Szóban, beállhat ő is az öklüket rázók közé. De nem ártana észrevennie, hogy a fenenagy jólértesültsége ugyan azoknak a toposzoknak, kliséknek mantrázásában fullad ki, amiben a Magyarországot lejárató politikum ellendrukkerei olyan buzgón érdekeltek.
Arra kérem az írás szerzőjét, ne szájkaratézzon minden áron! Tamás Gáspár Miklós ritkán fordul meg Újvidéken, Konrád Györgynek is régen hallottam hírét, Kornis éppen rendez és Kertész, Nádas, Kukorelli, Pavle Závada meg a mi Végelünk is inkább Berlinből, Bécsből vagy a világ nácitalanított, már a második világháború alatt is demokratikusnak tudott csücskeiből szeret izgulni a magyar ugar sorsán…

Ezektől ne várjon vállveregetést Berényi.
Legföljebb egy-két balfék internetes portál fogja kopírozni a jegyzetét. Sovány vigasz. Ebből nehezen jön össze Irodalmi Morzsa-díj. Jutalmul esetleg egy fölolvasó est, valami családias hangulatú pesti pipsó környékén.

Jobban tenné Berényi Emőke, ha mondjuk Szabadka városrendezési anomáliáit venné szemügyre, és az itteni elképzelésektől visszahőkölten írna vitriolos kritikákat.
Mert a szabadkai belvárosban nem a jó Spiró György által „mélymagyarnak” nevezettek jönnek („Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint, fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból, csönd van. Senki se pisszen.”),hanem a város választott vezetése, a románok Géniuszához fogható városromboló ambíciókkal, ötletelésekkel.

Az alcím viszont tetszik: Angyalszauna.

Ha meg is izzadt érte Berényi, a tolla vizes lett, papírja meg gőztől csöpögő: akkor is blikkfangos.

Ezt azért ne vitassuk el tőle.

szerző: Pósa Károly

MAGÁNVÉLEMÉNY

A hellén balsors

Nálunk magyaroknál a török átok a rossz szomszédságot jelenti. Talán el tudjuk képzelni, miként vélekednek a görögök a több mint fél évezredes török megszállásról. Úgy tűnik azonban, hogy a görögöknél jelenleg a török átoknál nagyobb problémát jelent az ortodox kulturális örökség, amely többek között az államhoz való kettős viszonyulásban nyilvánul meg. A laza törvénytisztelet és a szinte nemzeti sporttá fejlődött adófizetés-elkerülés művelése kerül szembe azzal a nézettel, miszerint minden problémát megold majd az állam: munkahelyeket teremt, olyan hiteleket ad, melyeket nem kell visszafizetni, nyugdíjat fizet már 40–50 éves korban is. Az ortodox örökség és a lazaságáról ismert mediterrán mentalitás keveréke veszélyesnek bizonyult.

A görög politika szinte teljesen a szavazói rétegek foglyává vált. A hatalom jól ismert technológiája szerint a parlamenti demokráciában is létezik a szavazatok biztosításának legitim módozata, a kliens-rendszer. A görögök többsége 50 éves kora körül nyugdíjba vonulhatott, és a magas várható élettartamból adódóan – a férfiaknál 78, a nőknél pedig 83 év az átlagéletkor – hosszú éveken át élvezhette az állam gondoskodását. Karamanlisz kormánya az elmúlt évtizedben több tízezer szükségtelen közigazgatási munkahelyet teremtett választási bázisa kielégítésére, s mindezek eredményeképp alig öt év alatt, 2009-re megduplázódott Görögország költségvetési hiánya.
Az Európát velejéig, de a világot is alaposan megrázó görög gazdasági tragikomikus dráma máshol talán nem is játszódhatott volna le, kellett hozzá a görög mentalitás.

Az euró, a furcsa pénz

„Furcsa pénznek” nevezte az eurót, majd kénytelen volt korrigálni kijelentését Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. „Támadás alatt van az euró, mely fizetőeszközként sohasem győzött meg senkit, mivel nem egyetlen országé, hanem többé, ezeknek viszont nincsen egységes kormánya, viszonyítási bankja és garanciái sem” – jelentette ki októberben Silvio Berlusconi, aki a spekulánsok által támadható valutának is nevezte az eurót. Az olasz miniszterelnöknek teljesen igaza volt, mégis visszakoznia kellett. Egy szakértő ezt nyugodtan kijelenthette volna, de egy euróövezethez tartozó ország miniszterelnökének nem engedheti meg magának, hogy nyilvánosan bírálja a saját pénznemét.
Közismert közgazdasági tény, hogy pénzt csak monetáris és fiskális eszközrendszerrel lehet fenntartani. Az euró esetében a közös monetáris politika megvalósult az Európai Központi Bank létrehozásával. A közös fiskális politikáról, az egyeztetett adórendszerről, a közös pénzügyminisztériumról azonban nem sikerült megegyezniük az eurót bevezető államoknak. A válságban mutatkozott meg, hogy a hiányzó pillér miatt igen instabil is lehet az euró. Az eurózóna rendszere belülről-kívülről feszült, és nem volt meg az eszközrendszer, mellyel ezeket a feszültségeket kezelni lehetett volna. Mint minden túlfeszített rendszernek, az euróövezetnek is pattannia kellett valahol. Akár a túlfeszített lánc, az eurózóna is a leggyengébb ponton pattant.
Kissé meglepő volt, hogy a közös európai pénzeszközbe oly sokat befektető és abból oly nagy nyereséget megvalósító németek eléggé lazán reagáltak a baj első jelei után. Pár éve még úgy gondolták, rendezze minden ország a saját pénzügyi problémáit. Utóbb aztán rájöttek, hogy a dominóeffektus miatt egy kis ország csődje esetében is nagy árat kellene fizetniük. Emiatt hozták létre a németek és a görögök másik nagy hitelezői, a franciák a gigantikus méretű görög mentőcsomagot. A német polgárok szívük szerint nem szavaztak volna meg egy eurócentet sem a „csaló és lusta” görögöknek, a gazdasági és politikai elit viszont világosan látta az egész Európát fenyegető hosszú távú kockázatokat és veszélyeket, ezért a görög mentőcsomagot simán megszavazta a Bundestag.

A görög vétek

Minden egyénnek, sőt minden nemzetnek is joga van a saját sorsáról dönteni, még akkor is, ha hibás döntést hoz – ez a demokrácia alapja. Egy demokratikus országban alku van a nép és a politikai elit között: a politikai elit beleegyezik a négyévenkénti számonkérésbe, cserébe pedig négy évig a nép nevében dönthet. A görögök találták ki a demokráciát kétezer évvel ezelőtt, csak emlékeznek még rá, hogyan kell gyakorolni. Ezért sokakat meglepett, hogy a demokrácia szülőföldjén történt meg a parlamentáris demokrácia játékszabályainak kijátszása a legfőbb döntéshozók részéről.
Izlandról alig tudtunk valamit, pedig ez a 300 ezer lakosú sziget létrehozott három olyan bankot, amelyeknek sikerült félrevezetnie fél Európát. Majd amikor éppen ocsúdni kezdett volna a világgazdaság az izlandi pénzügyi sokkból, a szigetország beterítette a fél kontinenst vulkáni hamuval. A görögök most nem hamut, hanem kamut zúdítottak Európára, államilag támogatott hazugságáradatot a pénzügyi helyzetükről, amellyel becsapták az uniót és a hitelminősítőket is. Igaz, a legtöbb görög nem gazdagodott meg ebből, de egyesek valószínűleg zsebre tették annak a temérdek pénznek a jó részét, amivel az unió támogatta az országot. Az olajmágnások, a hajóflották tulajdonosai a válságok ellenére hipergazdagok maradtak, de azoknak is bőven jutott az uniós forrásokból, akik most foggal-körömmel ellenzik eddigi jövedelmük csorbulását, mint például a görög közalkalmazottak és a fiatal nyugdíjasok népes serege.
Napról napra derülnek ki újabb részletek arról, hogyan vándoroltak Görögországban az államnak járó pénzek a magánzsebekbe. Évtizedekig épültek paloták a tengerparton, a szigeteken, a nagyobb városok közelében építési engedély nélkül és anélkül, hogy a tulajdonos egyetlen drachmát befizetett volna az államnak. A jövedelemeltitkolás az adófizetés elkerülése céljából igazi iparág lett, melyben az egyház is aktívan részt vett: hamis bizonylatokat állított ki arról, hogy a leggazdagabb görögök hatalmas pénzeket adományoztak az egyháznak, hogy adómentességet élvezhessenek. Az már talán nem is meglepő, hogy minden képviselőnek járt egy állami luxusautó.
Az idén egy németországi kutatóintézet statisztikai módszerekkel elemezte tíz-egynéhány európai ország költségvetési számait az elmúlt évtizedre vonatkozóan. Az elemzésből kiderült, hogy a költségvetésekben az egyes számok gyakorisága nem véletlenszerű, a pénzügyi tételeket kifejező számsorokban ugyanis egyes számok gyakoribbak, mint mások. Csak a görög költségvetésekben fordultak elő a számok látszólag megmagyarázhatatlanul egészen más gyakorisággal, mint a többi ország költségvetéseiben. Ez azt bizonyítja, hogy a görög költségvetések nem valódi mennyiségeket fejeztek ki, hanem számokat kitalálva fabrikálták őket.

Mentőöv a görögöknek

Az európai mentőcsomag lényege, hogy a görögöknek elengedik összesen 100 milliárd euró tartozásukat, és kapnak még egy 140 milliárdos kölcsönt is. A pénznek azonban az utolsó centig megmondják a helyét is: minden kiadásukat Brüsszelből ellenőrzik. A görög emberek lényegesen kevesebbet fognak keresni, sokkal több adót fognak fizetni, és egy csomó görög állami tulajdont el kell adniuk. A mentőcsomaggal a jelenlegi 160 százalékos államadósság az elviselhetőbb 120 százalékosra csökkenne.
Pontosan három napig dacolhatott Papandreu az EU és a világ nagyhatalmaival, népszavazási javaslatot lobogtatva. A görög miniszterelnök népszavazási ötlete után rögtön jött az ultimátum: amíg nem lesz egyértelmű a görög álláspont, egy eurócent sem fog érkezni. Szavazni pedig lehet, de az eurózónából való kilépés az EU-ból való távozást is maga után fogja vonni. Ezután visszakozott a görög kormányfő, és az ellenzék is megpuhult. Mindenki tudta, hogy európai pénz nélkül még a referendum megtartásáig sem bírja ki Görögország.
„A görög kormány tehetetlenségét látva néha az az érzésem, hogy Franciaország és Németország jobban akarja a megmentésünket, mint mi magunk” – írta egy görög újságíró.
A magyar média Magyarországon élő görögök rokonait is megszólaltatta. Egyikük azt mondta, nyilvánvaló, hogy „nem kellett volna ennyi kölcsönt kérni, és a közalkalmazottak is túlságosan jól élnek az országban”. Hozzátette ugyanakkor, a németekre nagyon haragszik, mert most követelik a pénzüket, holott a második világháború után nem fizettek tisztességes jóvátételt Görögországnak, például az elvitt aranykészletért. A megszólaltatott szerint azonban félő, hogy ha csőd lesz, vagy az ország kilép az eurózónából, nyugdíjat sem fog kapni. Tehát így sem jó, úgy sem jó.
Egy ötven-egynéhány éves nyugalmazott kamionsofőr is nyilatkozott a BBC-nek: „Ötvenezer eurónyi megtakarításomat Svédországba vittem, itt előbb-utóbb becsődölnek a bankok. Csak azt csodálom, hogy ezt még nem látja mindenki.”

Bunyik Zoltán

Ombudsman úr! Tépjem szét én is?

Aki ebben az országban még nem bolondult meg, az nem normális! – hirdeti egy nem csekély igazságtartalommal bíró (állítólag belgrádi) falfirka. Nekem oly mértékben lett a szívem csücske ez a graffiti, hogy akár most azonnal és kötelező érvénnyel felíratnám minden egyes vajdasági város meg falu legszűkebb központjában a legforgalmasabb és a legszembetűnőbb helyre. Vagy tán érdemesebb lenne egyenesen az égre festeni fel?! Csak azért, hogy mindenki láthassa… És aztán majd titokban, az éj leple alatt – egy-egy hangyányi módosítással – felmázoltatnám minden olyan cég, intézmény és (só)hivatal falára, amely azzal szórakozik, hogy jó alaposan megkeserítse a hivatali ügyeiket intéző emberek életét.

Adófizetők a másvilágról

Szerbia nem válhat az Európai Unió megbecsült tagjává mindaddig, amíg temetetlen halottai vannak szeméttelepek, autóbusz-pályaudvarok meg piacterek alatt – hangoztatta az idén többször is Forró Lajos történész. Az ehhez hasonló, és továbbra is a kívül maradással, az Európa peremén való vesztegléssel riogató kitételeinket alighanem még hosszan sorolhatnánk! A sors furcsa/fanyar fintora, hogy amilyen mértékben közeledne az EU-hoz való közeledésünk, ugyanolyan léptékben távolodik az EU-tól való távolodásunk. Mert egyre csak gyarapodnak, halmozódnak az ellenérveink… Szerény véleményem szerint addig sem lenne túlontúl ildomos Szerbiának az EU nevű nagy tánckörbe „belambadáznia” (vagy inkább tán: bekólóznia), amíg olyan zűrzavaros és áttekinthetetlen az adórendszere, amilyennel ebben az utóbbi egy évtizedben a mi országos adóhivatalunk hivalkodik.
Először is: felháborítóan trehány módon vezeti a lakosság, vagyis az adósok nyilvántartását. (Azok egy része már-már sivalkodik.) Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a földműveléssel foglalkozókra, akikkel úgy játszadozik, ahogy a macska szokott az egérrel. A naprakészségre és a megbízhatóságra fittyet hányó adóhivatal ugyanis egyfolytában csak divatozik. Egyszer valós, ma is élő, hús-vér személyek részére postáztatja ki a végzéseket, máskor viszont olyan polgárokat szándékozik adófizetésre kötelezni – de ám vasszigorral! –, akik már réges-régen eltávoztak nem csupán a tartós lejtmenetben bukdácsoló mezőgazdaságból, hanem még ebből az árnyékvilágból is. És nem is tegnap, vagy az elmúlt héten, hanem már vagy tíz-tizenöt esztendeje. Így a mi (éberségből jelesre vizsgázó, szemfüles) adóhivatalunk – az evilági öröklét rendíthetetlen hirdetőjeként – az elhalálozott személyek egy részét ma is élő emberekként, hovatovább: „aktív adófizetőkként tartja számon. Egészen konkrétan: legtöbbjüktől a kötelező egészségügyi biztosítás címén megállapított összeg azonnali befizetését követeli. Sőt, fenyegetőzik is: amennyiben nem tisztázzák tüstént a tartozásukat, a végrehajtó fogja azt bevasalni rajtuk. Mert igaz ugyan, hogy már régen meghaltak, de azért fizessék csak rendszeresen és töretlenül a TB- járulékot, méghozzá egyenesen a másvilágról! Biztos, ami biztos alapon. Elvégre sosem lehet tudni, hogy ebben a (és nem is csupán a graffiti szerint) nem teljesen normális országban – de legfőképpen a sírban, a kriptában, két méterrel a földfelszín alatt – mikor lesz szükségük (a már bomlásnak indult holttesteknek és csontvázaknak) doktorra, műtétre, gyógyszerre. E túlvilágból elősuhogó sarc kivetésében valószínűleg világelsőnek számítunk, s talán éppen ez a balkáni modell lehetne a határokon átívelő, sőt: világokon átnyúló, egészségügyi gondoskodásnak a prototípusa, mintapéldánya. (Csak azért még finomítani kéne rajta ezt-azt, mielőtt e „találmányunkat” szabadalmaztatjuk…!
Szinte adja magát a kérdés: mennyire vehető komolyan az ilyen sajátos, morbid, fekete humorral megvert, bohóckodó adóhivatal? És felmerül még egy kétely: ha már az adófizetők listáján szerepelő személyek a valóságban nem is léteznek (csak fiktívek, kitaláltak), akkor könnyen meglehet, hogy az adóalapként megállapított összegek sem hitelesek. Ha a lajstrom légből kapott, akkor nyilván maga a kivetett adóösszeg is csak a fantázia szüleménye. Megkockáztatom: talán a még élő, a potenciális adókötelesek becserkészésére is ugyanezt a hadicselt alkalmazzák.
Az ingatlanok után fizetendő adóösszeg megállapításakor is meg-megcsillantja a kreativitását a Kedves Adókivető Úr vagy Asszonyság. Hogy olyan személyektől is újra meg újra követelik a mezőgazdasági földterület utáni adózást, akiknek soha életükben egyetlen lapát földjük nem volt – s valószínűleg majd csak az a gödröcskéjük lesz, amibe holtuk után belehelyezik őket –, azon már nem is szokás mifelénk meglepődni. A családi házak, a lakások irracionális mértékű megadóztatása viszont számtalan embernek okoz(hat)ott nem kis bosszúságot. Ugyanis (nagy általánosságban véve) az ingatlan piaci értékének csaknem a dupláját számították adóalapul. Ha tehát egy családi ház nagyjából 25 ezer eurót ér, akkor úgy kell utána adózni, mintha legalábbis 50 ezret érne. Óriási az aránytévesztés. Ez a mi adórendszerünk nyilvánvalóan a vérszívók családjába tartozik, mert most már gátlástalanul elvámpírosodott, elpiócásodott. Ezek után csoda-e, ha a kacifántos honi adólabirintust általában megbízhatatlannak, kiszámíthatatlannak és komolytalannak tartják? (Úgy tűnik, mintha lötyögne rajtunk egy kicsit ez a demokrácia…)

(Illusztráció: dasgelbeforum.de.org)

Parlagon vagy a pamlagon?

A mezőgazdasági termelőkkel idén olyan 25 ezer dinár körüli összeget fizettetnek egészségügyi biztosítás címén, amiért cserében kapnak is valamit, meg nem is. Saša Janković köztársasági ombudsman nemrégiben a saját bőrén tapasztalhatta meg, miféle átláthatatlan labirintusba kerül az a kiszolgáltatott beteg – és főképp: milyen színvonalú ellátást kap! –, aki egy szép napon kénytelen lesz belépni az alaposan lezüllesztett szerbiai egészségügyi rendszerbe. Elégedetlenségét és fölháborodását úgy fejezte ki, hogy mérgében széttépte az egészségügyi könyvecskéjét. Ugyanis messze nem olyan ellátással szolgáltak neki, amilyent ő a havi 20 ezer dinárt kitevő TB-járulék címén befizetett összegért jogosan elvárhatott volna. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a már nyugdíjasnak számító földműveseknek mintegy 46 ezer dinárt kell ebben az évben „betársítaniuk” a közösbe, s ezért megközelítőleg 8-10 ezer dináros havi járandóságot remélhetnek. Sokan évek óta nem tesznek eleget ebbéli kötelezettségüknek, merthogy maguk az illetékes miniszter urak is eléggé faramuci, egymásnak homlokegyenest ellentmondó módon szokták tolmácsolni az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Rendre úgy magyarázzák, hogy ez alól aztán végképp nem lehet kibújni, majd sietve hozzáteszik, hogy igazából senki ember fia nem kényszeríthető arra, hogy a majd 50 ezer dinárt befizesse. (Jó kis tudathasadásos állapot ez!) Nyilván nem csupán az eltérő értelmezés az oka annak, hogy szép számban akadnak olyan földművesek, akiknek az ilyen jellegű tartozásuk eléri az egymillió dinárt is. A termelő nyilván úgy van vele, hogy ez a csinos kis summa, ez a (testvérek között is) tízezer eurónak megfelelő összeg, inkább a saját folyószámláján „hancúrozgasson”, mintsem a pénzsóvár szerbiai adóhivatalén. Én meg akkor úgy fogalmaznék, hogy az a paraszt, akinek lenne 10 ezer eurója, ami (kopár, bevetetlen termőföld mintájára) parlagon heverne, akkor talán ő sem a földet túrná: helyette inkább a pamlagon heverne.

Ennél a résznél: légy észnél!

Fentebb már a szerbiai adóhivatalt a divathoz merészeltem hasonlítani, mert fertályonként ugyanúgy változtatja az egyes adónemekben kirótt összegeit, ahogyan évszakonként a módi váltogatja a maga divatszíneit. Persze, most mondhatná valaki, hogy e teremtett világban semmi sem állandó. (Épp a napjainkban vetődött fel, hogy hamarosan akár a sziklaszilárdnak hitt relativitáselmélet is megdőlhet, s mostanra már az is bebizonyosodott, hogy még maga a fény sem halad az úgynevezett fénysebességgel, hanem annál lassabban…) Akkor miért pont az agyafúrt, minden hájjal megkent adóhivatal számdzsungelében akarnánk játszva eligazodni?
Én máris kezdem belátni, hogy az adókivetés igenis egy izzadság szagú, agyfacsaró tevékenység. Mert jól ki kell ám azt találni, hogy kinek, mikor és mekkora összeg is legyen az úgymond adóalapja! Nem megy az csak olyan „hasraütésszerűen”!
Tavaly decemberben például egy ésszerűsített és nagyon átlátható formát vezettek be: egyetlen szál papíroson tüntettek fel mindenféle adóhátralékot, méghozzá táblázat alakjában (üzleti - és kisipari tevékenységgel, örökösödéssel kapcsolatos adót, földterület (kataszteri jövedelem) utáni adót, TB- és helyi járulékot stb.) Ez a vadonatúj elszámolási rendszer igen jónak ígérkezett, csak éppen túlságosan korainak bizonyult az örömünk… Merthogy hülyeségből egyáltalán nem szorulunk behozatalra, van nekünk saját termésünk is. Ebben a túlontúl bürokratikus útvesztőben ugyanis valóságos búvópatak módján bukkannak fel a semmiből és tűnnek is el a semmiben az újabbnál újabb összegek. Mellőzve minden logikát.
Levezetem egy példán: decemberben egy majd 90 éves asszonynak egészségügyi biztosítás címén (a korábbi elmaradt tartozással együtt) 27 ezer dinárt kellett volna befizetnie. Hat hónappal később, tehát ez év júniusában már 63 ezer dinárra rúgott az adóssága. Aztán négy hónap múlva érkezett egy újabb elszámolás – (nyilván nagyon-nagyon elszámoltak valamit!), amely szerint már 23 ezer dinárra apadt a hátralék. (Adókivető úr, hajoljon meg, e mutatványáért hátha megtapsolják!)
Férfiasan bevallom: sosem hittem volna, hogy a Hold változásai nemcsak a tengerszint oszcillálására hatnak ki, hanem a honi adóhivatal működését is érzékenyen befolyásolják! Vagy: ugyan mit tudhatott a sarcolás magasiskolájáról a Szentírásból ismert Zákeus, a jerikói vámszedő?! Pitiáner pancser volt csak, szegényke.
Az adósság tisztázása – de ám az utolsó vasig! – azért szükséges, mert e nélkül nem hitelesítik az egészségügyi könyvecskét. (Már csak azt kéne kideríteni, hogy melyik a valós összeg, igazából mekkora is a tartozás?) A néni könyvecskéje már két éve elveszítette az érvényességét. Lehetne rajta filózni, hogy ez kinek is a szégyene. Azé-e, aki egy életen át fizette a TB-járulékot, s mire megöregedett, odajutott, hogy nincsen egészségügyi biztosítása? Vagy valaki másé?
De ez a szemfényvesztősdi játék a számokkal csak az egyik része a gonosz „varázslatnak”. A másik illuzionsta trükk ennél százszorta hajmeresztőbb. TB-járulék gyanánt minden földműves egyazon összeget fizet – az egyhektáros is, meg az ezeregyhektáros is –, a különbség „csupán” abban áll, hogy a bevételük jócskán eltérő. A közel 90 esztendős nénike évi kataszteri jövedelme például (legalábbis a megküldött végzés szerint) mindössze 180 dinár. (Hogy e három liter tej árából kéne egész évben elvegetálnia, arra most inkább nem térek ki. Pedig nagy kedvem lenne hozzá!) És aztán ezt az úgymond tiszta hasznot adóztatják meg, méghozzá több mint 100 százalékosan, merthogy 25 ezer dinárt kellene befizetnie csak erre az évre. Nem, nem tévedés! És nem fordítva: hogy talán a 25 ezer dináros jövedelem után lenne ésszerű 180 dinárt fizetni. (Gyenge számtanos vagyok, de odáig csak elgördítettem ezt a példát, hogy ha netán szeretne magának ez az idős asszony csak havi 7500 dináros jövedelmet – amennyi manapság a leggyalázatosabb nyugdíj összege mifelénk –, akkor kereken 500 hektár földje kellene, hogy legyen. Ekkora birtokkal a háta mögött pedig jó eséllyel pályázhatna a falu tíz leggazdagabb polgára cím elnyerésére is.

Ördög és pakol?

De árnyaljuk tovább a képet! Állítólag létezik egy olyan törvény, amely szerint azok a 65 évesnél idősebb mezőgazdasági termelők, akik épp csak egy nadrágszíjparcellával rendelkeznek, és akiknek a már említett kataszteri jövedelmen kívül semmi más bevételük nincsen (se fizetés, se nyugdíj, se betegápolási járandóság), mentesülhetnek a TB-járulék fizetése alól. Egy kis aktagyűjtéssel – például házi orvosi szakvéleménnyel alátámasztva –, na meg egy kis utánajárással. Persze csak akkor, hogyha a három szakorvosból álló bizottság helyénvalónak találja a kérelmet, és olyan döntést hoz, hogy az idős ember felmenthető e kötelezettség alól, mert már képtelen az önálló gazdálkodásra. Nem nehéz kitalálni, hogy a vázolt esetben szimpla elutasítás lett a végeredmény. Csodák csodájára a majd 90 éves asszonyt – de volt rá példa, hogy a kereken 100 évest is! – igenis alkalmasnak találták az önállóan végzendő mezőgazdasági munkára. (Szánthat, vethet, boronálhat, arathat. Ugrálhat le-föl a hathengeres szürke Zetor kabinjába. Mert orvosi bizonylata van róla. Sőt: ha annyira erős a termőföldhöz való kötődése – az a híres, vaskalapos paraszti röghöz kötöttség –, hát akár még a másvilágról is visszajárhat szárat vágni vagy szalmát préselni. Nem csak adót fizetni.) Mivel évek óta nem látta orvos, és nem is használ semmilyen gyógyszert – ez a mellékelt egészségügyi kartonból jól látható –, nyilván arra a tudományos megállapításra jutott a tisztelt bizottság, hogy a nénike épp most éli a második virágkorát, épp most hozza a csúcsformáját. A nyilvántartásban az persze nem szerepel, hogy mivel járni már képtelen, teljes ellátásra szorul. És az ágyban fekve hanyagolja is rendesen a csapnivaló adórendszerből eredő keserveket.
Ha a szakértők egyszerűen megkérdőjelezik egy 90 vagy 100 esztendős ember általános egészségi állapotának pusztán az életkorral együtt járó romlását, akkor én meg annak az épelméjűségét kérdőjelezem meg, aki egy ilyen rendeletet megszövegezett és elfogadott.
Aki rosszat sejtett, jól sejtette. Az adóhivatal először széfbe zárta a mosolyát, aztán bekeményített. Postással küldette a fenyegetést: amennyiben nem rendezi rögvest a tartozását, mindennap lesheti a végrehajtót. Ördög és pokol! Vagy inkább: ördög és pakol? Noha most az egyszer szeretném hinni, bizonyossággal mégsem állíthatom, hogy az adóhatóság esetében csupán sima lelki ápolatlanságról van szó, merthogy a pénzbehajtás valójában hozzátartozik az alaptermészetéhez. Égbekiáltó bűnéül talán még maga a Teremtő sem venné, ha a végrehajtó uraság szemet vetne az asszony 1974-es gyártmányú hűtőszekrényére, az ugyancsak 37 esztendős mosógépére, a velük egyidős tűzhelyre és a kicsivel ifjabb korú (de már szintén régen nagykorú) hazai gyártmányú televíziójára. Nem ártana, sőt végső ideje lenne lecserélni őket. Csakhogy nem lenne helyettük másik.

Dragan vagy Al Capone?

Svédországban hallottam Dragannak a tanulságos esetét az ottani, fővárosi adóhivatallal. Idegenbe szakadt hazánkfiának egy tekintélyesebb összeget sehogyan sem akaródzott befizetni, ezért rászállt a kényes naprakészségéről és a legendás szigoráról ismert svéd adóhatóság. Zsinórban küldte részére a fizetési felszólításokat. Csakhogy a csavaros észjárású vendégmunkást sem ejtették a fejére gyermekkorában. Amikor megunta a „játékot”, egy alpári trükkhöz folyamodott. Fogta a felszólítást és fekete filctollal, na meg ékes szerbséggel ráírta, hogy menjetek az anyátok micsodájába, beletörölte a fenekét, összehajtotta, borítékba tette és szépen visszaküldte a feladónak. Ez a sajátos megoldás alighanem mélyen meglepte és elgondolkodtatta a hivatalnokokat… A lényeg, hogy Dragan megúszta az esetet szárazon.
Minthogy a majd 90 éves nénike történetesen az édesanyám, nekem is megfordult már a fejemben, hogy talán alkalmaznom kéne ezt a Dragan-féle csattanós módszert. Hátha esetünkben is beválik. Vagy ha nem a vendégmunkásét, akkor talán azt, amelyet maga Al Capone hirdetett, és amely szerint egy rozsdás késsel általában többre mégy, mint sok-sok szép szóval.
Meglehet, hogy súlyos jellemhiba ez esetemben, de ezek a balkáni, alvilági verziós megoldások nem igazán jönnek be nálam. Azt hiszem, én inkább a köztársasági ombudsman – mégiscsak civilizáltabb – példáját követném. Csak még egy kicsit hezitálok. Fizessem be a 23 ezer dinárt? Vagy a 63 ezret? Vagy mindkettőt? Csak azért, mert a világért sem szeretném a virágzásában késleltetni vagy megállítani (akár csak egy másodpercre sem) Szerbia virágerdőbe borulását? Csak azért, hogy ne legyek én okozója egyetlenegy virágszirom elvesztésének sem? Hogy is vehetnék ilyesmit az én túlérzékeny lelkemre?!
– Ombudsman Úr, Ön mit tanácsol? Tépjen szét én is anyám egészségügyi könyvecskéjét? Merthogy sz…t sem ér…

Szabó Angéla - VajdaságMA

Halottaink napja

    ''Elhagyott temetőnkben
    újabban már
    télálló bálványsúlyú
    szilfakereszt áll.
    Átöleli az enyészet,
    megköveti a magány.
    Napsugaras szilfakereszt,
    lesz-e még itt föltámadás?”
    (Cs. Simon István: Szilfakereszt)

    Az évek és a kapott pofonok nyoma barázdázta lelkem, ahogy közelgett a halottak napja. Az idő malmának vasfogai őrölnek bennem, s egyre növekszik szívemben a fájdalom. Hasznavehetetlen dolgok szaporodtak meg házam tájékán, a portámon -- és nemcsak az enyémen -- kezdett szárba szökkenni a reményvesztés. Talán többet tébláboltam mostanság mulandó fiatalságom felett, gyermekkorom temetőiben. Egyszerűen csak haladtam az élet sodrásával, a dolgok az akaratomon kívül is megtörténtek. Jó lenne olvasni a Teremtő szándékát, de már szinte alig látom jelenéseit. Vagy csak éppen homályosan, elszürkülve.

    Terján és Kanizsamonostora sokunk Golgotája, múltunk és jelenünk kegyetlen megjelenési formája, történelmi mezsgyeköve, lelkünk visszapillantó tükre. És a kettő között, mint hatalmas morajló kompkötél, a Csanádi út tizenkét öles emléke, szebb idők múltidéző jelene, a gyermekkor szikes útporának forró nyári emlékfoszlánya. Ma már mindez halott. Lassan az emlékekben és szándékokban is elfakuló égnek kiáltó haranglábbal, a másik meg régi fényét valahol paplan alatt takargató, fakuló, visszafordíthatatlannak tűnő vergődésében apránként elhaló jelenével. Valamikor a régi pálosok tudtak révületükben testükből kilépve sólyomként fölszállni, lebegni és a lenti világot más távlatokból szemlélni. Masonképpen lebbentem fel gondolataimat éjszakánként, amikor elhalkul a város zaja és elindulok gondolatban haza, vagy legalábbis arrafele -- gyermekkorom emlékeinek kincsestára, aranybányája felé. Egyszer Kuti Marci bátyám Tiszaszentmiklósra menet megállt a régi terjáni háza előtt az akkor még folydogáló artézi kútnál. Nagyot ittunk magunk is az emlékeket felkavaró kút vizéből, melynek ízét szinte még most is érzem ajkamon. Sok év telt el azóta. A kút is meg Marci bátyám is visszatérő emlékképeim városát gazdagítják. Akkoriban Kanizsamonostora a Csanádi útig terjedt, ma már mint száradó tócsa, lassan fölszívódik, elfogy a Tálagy karimáján, szívem nagy bánatára. A falu fogyatkozik. Az élettől megfáradt emberek lassanként kiköltöznek a faluszéli dombra, az akácfából ácsolt feszület köré, modern műmárvány síremlékek alá. Várják megszólalni azt a bizonyos trombitát, amely a megígért feltámadást hivatott jelezni. Közben pedig tovább fogyatkozunk, és magunkba kucorodva félünk.

    Mikor 1994-ben napsugaras szilfakereszt került a terjáni temetőbe, hittem, hogy sikerül a sorstalanságunk hátraszaladó kereke közé pányvát vetnünk. Nem így történt. Reményeimet, az időtállónak hitt keresztet is elfútta a süvöltő szél, tövében maradt a száraz kóró és a szúette enyészet.

    Ez lenne a jövő? Elburjánzott, elhagyott falvak, temetők, melyek felett kegyetlen hidegével elsüvít a novemberi szél?

    Halottainkra emlékezünk, múltidéző ez a nap, de jó lenne hazafelé ballagva a temetőkből látni a lélekmécsesektől a remény fáklyájának fényét is. Tegyünk közösen annak érdekében, hogy semmi rossz szél ne fújja el ezt a lángot. Mert a lángot óvni kell. Körbe kell állnunk és a testünkkel oltalmaznunk. Ebben a várakozásban mindenkire szükség van. Mindnyájunkra.

MAROS Antal

Meghalt Albert Flórián

Másfél hónappal hetvenedik születésnapja után meghalt a magyar futball egyetlen aranylabdása, Albert Flórián.

Albert Flórián 1941. szeptember 15-én, egy népes család hatodik gyerekként Hercegszántón született. Korán elhunyt édesanyja sokác volt és vele hatéves koráig főleg szerbül beszélt vele, s ennek köszönhetően Albert anyanyelvi szinten beszélt szerbül.

Szepesi György sportriporter így emlékszik rá:

– Ő volt az a játékos, aki befért volna az Aranycsapatba is. 1941 szeptemberében született, még nem érte el a 18. életévét, mikor már a válogatott csapat tagja lett. Sőt, még a Puskás Öcsit is megelőzte ezzel. Már1958-ban, 17 éves korában meghódította a közönséget, mert csodálatosan játszott.

Albert 1959 októberében három gólt lőtt a jugoszlávoknak Belgrádban, novemberben lőtte emlékezetes gólját a nyugatnémeteknek a Népstadionban (a mérkőzést Magyarország nyerte 4:3-ra).

Tagja volt az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon szerepelt magyar válogatottnak – első vb-jén rögtön gólkirály lett négy találattal –, Brazília 3:1-es legyőzésekor is végigjátszotta a vb-csoportmeccset.

Többszörös világválogatott, meghívták Brazíliába is, hogy elemezzék mozgását, hogy futballra tanítsa a brazilokat. 1965-ben VVK-győztes, a csapat Torinóban szerezte meg a kupát. Albert 75-ször szerepelt a válogatottban, 1969-ben súlyos dániai sérülése – elszakadt a térd- és keresztszalagja – után már nem nyerte vissza korábbi formáját. Utána még négyszer volt válogatott, de már egyszer sem volt eredményes, így 31 gólt szerzett. Albert 1960-ban olimpiai bronzérmes, négy év múlva Európa-bajnoki bronzérmes.  Ferencváros centere 1967-ben kapta az európai futball legnagyobb elismerését. Amikor közeledett az 1967-es év vége az európai futballéletben, mint előzőleg is mindig, nagy volt az érdeklődés, hogy ki nyeri el a France Football 1956-tól kiírt pályázatának első díját, az Aranylabdát. A magyar sportújságírók közül egyedül Lukács Lászlónak, a Népszabadság szerkesztőjének volt némi fülese arról, hogy Albert Flórián is az esetleges jelöltek között van. Aztán elkövetkezett a nagy nap, 24 ország labdarúgó szakértői egyöntetűen Albert Flóriánra, a Ferencváros és a magyar labdarúgó válogatott középcsatárára szavaztak. Olyanokat hagyott maga mögött, mint az angol Bobby Charlton, a skót Johnstone, a német Beckenbauer, a portugál Eusebio, mégpedig úgy, hogy a második helyezettet 28 ponttal verte. Az sem közömbös, kiknek a nyomába lépett, többek között: Matthews (angol), Di Stefano (spanyol), Kopa (francia).

Az európai szaksajtó dicsérte, kivételes képességű labdarúgónak, a futball nagyjaihoz méltó játékosnak, technikailag és taktikailag szinte felülmúlhatatlan egyéniségnek nevezték a szakírók.

A nemzeti csapattal az 1962-es chilei, valamint az 1966-os angliai világbajnokságon is szerepelt, utóbbi meghívást kapott Brazíliába is, így Rio de Janeiróban a Flamengo mezében léphetett pályára.

A korábbi klasszis csütörtökön került kórházba, koszorúérműtéte volt. Ezt sikeresnek mondták.

A Ferencváros Üllői úti stadionja 2007 decemberétől viseli a nevét. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a magyar labdarúgás területén végzett példa értékű sportolói és edzői tevékenysége, életpályája elismeréseként.

Életre szóló élmény

Képeslapokon a világ

Megszerettem a képeslapokat – Boni Zsuzsánna

A marosvásárhelyi Boni Zsuzsánna, a 7-es Számú Általános Iskola hetedikes diákja valószínű bekerül a Rekordok könyvébe azzal a teljesítményével, hogy a legrövidebb idő alatt a legtöbb képeslapot küldték neki. A Román Posta által meghirdetett verseny határidejének lejártáig (szeptember 9-éig) 9.144 képeslap érkezett a címére a világ 78 országából. A lapok száma azóta meghaladta a tízezret is.

Aki mindezt elindította, vezérelte, irányította, Körtesi Sándor Gábor, a 7-es iskola földrajz-német szakos tanára. Azonkívül, hogy bekerülnek a Rekordok könyvébe, a kettejük teljesítménye ennél sokkal több rekordot döntött és előítéleteket cáfolt meg. Először is azt, hogy ha akarjuk és teszünk érte, páratlan összefogásra vagyunk képesek. Ha jól meggondoljuk, egy város lakosságát tenné ki az a tízezer ember, aki vette a fáradságot és képeslapot küldött Zsuzsinak. Minden országból írtak magyarok, akiket Körtesi tanár úrnak sikerült megszólítania és cselekvésre bírnia. Ha elnézem a mosolygós hetedikes lánykát, aki kiváló tanulmányi eredményeivel érdemelte ki, hogy ő legyen a címzett, s ha számba veszem, hogy mennyit dolgozott a sikerért Körtesi Sándor földrajztanár, meg kell cáfolnunk a mai fiatalokra és a fiatal pedagógusokra vonatkozó lekicsinylő, elítélő megjegyzéseket. Az ő példájuk azt bizonyítja, hogy manapság is vannak kiváló diákok és olyan tanárok, akiknek sikerül meggyújtani azt a bizonyos fáklyát tanítványaik lelkében és gondolataiban.

– Hogy ez miképpen sikerült, pörgessük vissza az eseményeket!

– Soha nem gyűjtöttem képeslapot, nem is vonzottak – mondja Körtesi Sándor. – Június közepén, a szünidő közeledtével vettem észre a megyei tanfelügyelőség honlapján egy hirdetést. A Küldj egy képeslapot! vetélkedőt a Román Posta és az Oktatási Minisztérium közösen szervezte 6-16 év közötti diákoknak, akiknek a címére minél több képeslap kellett érkezzen, függetlenül a feladótól. Furcsa volt, hogy a szünidő előtt hirdették meg, amikor már megcsappant az érdeklődés. Tanárkollégáimmal összedugtuk a fejünket, s felírtuk egy papírra minden osztályból az első és a második tanulót, majd sorsot húztunk. Így esett a választásunk az akkor hatodikos Boni Zsuzsannára. Megkérdeztük a kislányt és az édesanyját: beleegyeznek-e, hogy naponta pár képeslapot kivegyenek a postaládából. Örömmel fogadták az ötletet, amiről később derült ki, hogy nem is olyan egyszerű.

– Gondolom, a szervezést felvállaló pedagógus sem tétlenkedett.

– Valóban lefoglalta a nyaramat. Először magyarul, románul és németül írtam meg a kérést, aztán egy barátom segítségével angol, orosz, spanyol, japán, norvég, lengyel és francia nyelvre is lefordítottuk. Szerettem volna arabra is, de nem sikerült. A felhívás azt tartalmazta, hogy küldjenek egy vagy több képeslapot Zsuzsinak, s kérésünket továbbítsák minél több ismerősüknek. Ez döntötte el a verseny alakulását. Az e-mailben és a Facebook közösségi oldalon továbbított kérést követően hátradőltem a székben, s reménykedtem, hogy legalább 500 képeslap összegyűl. Már három nap elteltével érkezni kezdtek a lapok, napi 10-20 az országból, ami reménykedésre adott okot. A lapok egyre szaporodtak, már több mint száz jött naponta, s a csúcspont július közepére esett, amikor egyetlen nap 470 képeslap érkezett. A postás két nagy bevásárlószatyorral Zsuzsiéknál kezdte a munkáját, s büszke volt, hogy részt vehet ebben a vetélkedőben.

– Honnan érkezett a legtöbb képeslap és mi ábrázolt?

– Magyarországról valósággal özönlöttek, volt, aki csak megcímezte és egy jókívánság kíséretében elküldte, mások szép személyes szöveget írtak, sokan könyvet is küldtek, néhányan a saját alkotásukat.

A lapok tematikája is változatos volt. A legtöbben a földrajzi helyükhöz kötődő képet küldtek, de előfordultak húsvéti és karácsonyi üdvözletek is. A legérdekesebb egy háromdimenziós, átlátszó képeslap, amelyet Japánból címeztek, s egy teaképeslap Németországból, ami egy képeslap nagyságú teászacskó valójában. Érkezett A4-es, azaz kérvénypapír nagyságú és hosszú lap is. Romániából körülbelül 700-at kaptunk, az észak-amerikai kontinensről több mint ezret. Jobbára elszármazott magyarok írták, de voltak angol nyelvűek is. Augusztus vége felé összesítettük az Európából érkezetteket, s kiderült, hogy 12 ország hiányzik a listáról. E-mailt írtam azon országok magyar konzulátusának, iskoláknak. A céltudatos kérésnek eredménye volt, s nagyon kedves válaszok érkeztek, majd mindössze két fehér folt maradt. Az iskolánkban tanító katolikus vallástanárnak köszönhetően a Vatikánból is megjött a várva várt küldemény jókívánsággal együtt. Andorra bizonyult a legnehezebbnek, az utolsó előtti nap kaptuk a lapot, amit ereklyeként őriztünk, s az egyik küldőpartnerünk ismerőse, egy magyar hölgy tette postára. Egyetlen európai ország sem maradt, ahonnan ne érkezett volna magyar nyelvű képeslap, amibe az is közrejátszott, hogy sokan azokban az országokban voltak kiránduláson. Ekkor már elérhetőnek látszott az első hely legalábbis a harmadik kategóriában. Az első kategória a legtöbb kapott képeslap volt, a második a legtöbb romániai településről feladott, a harmadik a legtöbb európai országból, a negyedik kategória a világ legtöbb országából érkezett lap volt.

Az európai országokon kívül 30 országból címeztek lapot Zsuzsinak, a Dél-afrikai Köztársaságból, Costa Ricáról, Chiléből, Új-Zélandról is például. Egy ausztráliai partnerünk megszervezte, hogy a Déli-sarkról is küldjenek a Pinguin postán keresztül, de mivel ritkán járnak a jégtörő hajók, a határidőre nem érkezett meg. Szeptember 9-ig 9.144 képeslap jött a Zsuzsi címére, amivel minden kategóriát fölényesen megnyertünk. Azóta a 10.000. is megérkezett, amit kilenc nagy és kisebb dobozban tárolunk.

– Mi volt a jutalom?

– A díjkiosztást október 9-én tartották Brassóban, a posta nemzetközi napján, ahol a nagy terem minden falát betöltötték a képeslapok. A díjakat Valerian Vreme távközlési miniszter adta át. A fődíj egy európai utazás, amelyre Zsuzsi az édesanyjával megy el, s az egyhetes tengeri és az egyhetes hegyi üdülést is megnyerte, amelyeken a jövő nyáron vesz majd részt. A második díjat 300 képeslappal – egy bukaresti kislány, a harmadikat egy brassói kisfiú nyerte meg.

– Mivel marad az ötletgazda, Körtesi tanár úr?

– Egy könyv, egy képeslap, egy kézzel festett bumeráng, amit nekem küldtek, a sok elektronikus úton érkezett biztatás, ami segített, hogy eljussunk a végéig, hisz sokáig nem tudtuk, hogy van-e igazi versenytársunk. A sikert egyrészt a tanügyben kapott csekély fizetésnek is köszönhetem. Ha több pénzem lett volna, valószínű a képeslapgyűjtés helyett elutazom valamelyik európai országba. Nagy haszon számomra, hogy a lapokat fel tudom használni a földrajzórán azoknak az országoknak a bemutatására, amelyekről tanítok.

– Érdekes, híres emberek is segítettek, így például Surján László európai parlamenti képviselő, a Ludas Matyi karikaturistája, New York főkonzulja.

Sokan a címüket is megírták, azzal a megjegyzéssel: tudják, hogy lehetetlen mindenkinek válaszolni, de meghívnak az otthonukba, ha feléjük járunk.

– Valószínű gondoltak arra, hogy a gyűjteményt Vásárhelyen is kiállítsák…

– Erőss Csaba, a megyei postahivatal igazgatója megígérte, hogy segíteni fog a kiállítás megszervezésében.

Életre szóló élmény volt nekem és Zsuzsinak is – mondja Körtesi Sándor, s ezt a kedves, szerény, mosolygós hetedikes lány is megerősíti:

– Megismertem az egész világot, játszva tanultam – sorolja Zsuzsi, aki a szobányi gyűjtemény birtokosa, amelyre már ajánlatot kapott, hogy a lapokért vagy a bélyegekért megvásárolják, de ő hallani sem akar erről. – Megszerettem a képeslapokat – mondja a boldog nyertes, aki sokat és szívesen tanul, szeret táncolni, tornászni, s a pszichológusi pálya iránt érez vonzalmat. Édesanyjával és nagymamájával mutatják meg az Ausztráliából és az Észak-Amerikából érkezett küldeményeket.

– Kisgyermekkoromban küldtem az utolsó képeslapot, de annyira megkedveltem, hogy egy számítógépes oldal segítségével gyűjteni kezdtem – mondja Körtesi Sándor. Majd hozzáteszi: a verseny hiába célozta meg a gyermekeket, az 50-60 éves korosztály volt a legfogékonyabb. Ami érthető, hisz ez a nemzedék még nem az internetről, hanem könyvekből s az ismerősöktől, barátoktól kapott képeslapokról ismerte meg a világot, s ezek gyűjtése némelyiküknek a szenvedélyévé vált. A vetélkedő nemcsak ezt a gyűjtőszenvedélyt elevenítette fel, hanem a hálózatépítés, az összefogás szép példáját is bizonyítja.

e-népújság: Bodolai Gyöngyi 

Pornó a tankönyvekben...

Az általános iskolák nyolcadik osztályában használatos szerb nyelvű műszaki és informatikai oktatás tankönyvekben három pornóoldalra vezető linket is feltüntettek. A szerzők az internetes keresőkről szóló leckéhez kapcsolódóan egyszerűen bemásoltak egy böngészőről készült felvételt. A képen a böngésző kedvenc oldalak rubrikájában a Szerbiai Postavállalat és egy nagy-britanniai egyetem honlapján kívül a három szóban forgó pornóoldal linkje is látható. Az egyik „XXX” oldal a leszbikus felvételekre specializálódott. Ha a diákok begépelik a keresőbe a tankönyvben látható linkeket, minden nehézség nélkül a pornográf videofelvételek világában találják magukat. A szóban forgó tankönyv szerzői dr Dragan Golubović és Nebojša Golubović, a kiadó pedig a belgrádi Eduka.

A magyarázkodók, azt találták ki, hogy olyan könyvet kaptak kézhez, amelyikben kevésbé látható a felháborodást okozó kép...érdekes itt mindent másképpen látnak...de a diákoknak még jó a szeme! Szeretném tudni, hogy ki készítette a web-lapokról a felvételt, talán a minisztérium egyik munkatársa? Értem, hogy fogyatkozik a népesség és ösztönözni kell, de akkor miért a puritán hatalmi image? A harmadik meg a mai nyolcadikosoknak kisujjukban van a számítástechnika és különcebb oldalakon böngészgetnek a az interneten a hozzá nem értő szülők mellett! Lehetne méd sorjázni, érthető a dolog, ugyebár!  Felemás világ felelőtlen rendszere...
Milošević szelleme

Ennek a kommentárnak nem a huszonhárom évvel ezelőtti joghurtforradalom a témája, a költségvetés múlt heti módosítása körüli politikai vita kapcsán mégis sokaknak eszükbe juthatott az, ami 1988. október 5-én a Tartományi Képviselőház épülete előtt történt, pontosabban az, ami ezt követően rendeltetésszerűen végbement: a miloševići politikai garnitúra puccsszerű hatalomra juttatása (a) Vajdaságban és a tartomány autonómiájának a névlegessé tétele.

A tömegérzelmekkel és a nacionalista indulatokkal önző politikai érdekből veszélyes játékot játszó Slobodan Milošević és az őt kiszolgáló többi szürke eminenciás, köztük a „jeles” helyi főszereplők – mint például a magát alkalomadtán magyarnak valló, de magyarul megszólalni nem akaró Mihalj Kertes – jól tudhatták, hogy mit miért tesznek: az erőforrásokra volt szükségük, amit Vajdaság nyújthatott. Mindegyik közül a legfontosabbat – a katonának is használható emberi erőforrások mellett – a tartomány irigyelt gazdasági potenciálja jelentette, akkor ugyanis Vajdaság Szlovéniával és Horvátországgal együtt még az azóta szétesett ország, Jugoszlávia fejlettebb északnyugati feléhez tartozott. Ma viszont, alig több mint húsz év után, oda jutottunk, hogy Szerbia központi része mögé sorolódtunk a gazdasági fejlettség terén, annak ellenére, hogy az Európai Unió közvetlen szomszédságában geopolitikailag Vajdaság sokkal kedvezőbb helyen fekszik, mint a tőle délebbre eső, Boszniával, Bulgáriával és Koszovóval határos országrészek. (Kivéve Belgrádot, hiszen a milliós városok mindenütt mágnesszerűen vonzzák a befektetőket.)

Húsz év távlatában ma már egyértelmű, hogy miért volt szükség központosításra: azért, hogy zavartalanul átfolyathassák a pénzt, a javakat az akkor még szerbiai szinten gazdag Vajdaságból Belgrádba. A szavak szintjén persze a (nagy)szerb igazság érdekében történt mindez, de hát jól tudjuk, pénz nélkül még háborúzni sem lehet, s arra is emlékezünk még minden bizonnyal, hogy a joghurtforradalom után mindössze három évvel már a háború következett. A törököket Szentgothárdnál megverő Raimondo Montecuccoli, olasz származású császári hadvezér mondotta volt, hogy a háborúhoz csak három dolog kell: pénz, pénz és pénz...

Ma pedig oda jutottunk, hogy ha nem is háborút, de szabályos parlamenti csatározást kell vívni azért, hogy egy keveset visszajuttassanak a köztársasági büdzséből Vajdaságba is, abba a Vajdaságba, amely még mindig az államkassza legnagyobb feltöltőjének számít.

Így lettünk gyarmattá a saját országunkon belül. Nem egyedülálló történelmi példa ez. Ezt a sorsot szánták annak idején a magyar királynak nevezett Habsburg császárok is Magyarországnak.

Húsz évvel ezelőtt aligha gondoltuk volna, hogy Vajdaság érdekeiért vívott parlamenti csatározásban a főszerepet az egyik vajdasági magyar párt játssza majd. A parlamentben jelenleg a mérleg nyelvét jelentő VMSZ-nek végül is sikerült kiharcolnia, hogy elfogadják azt a módosítási indítványt, miszerint három részletben december 1-ig átutalják azt a megígért, de ki nem fizetett 8 milliárd dinárt, amely a köztársasági költségvetésből a tartománynak, főként nagyberuházási célokra jár. Nem mentes ez a képviselőházban és a tárgyalóasztal mellett megvívott csata sem a pártpolitikai érdektől, de hát ebben nincs semmi elvetendő, a világon mindenütt így működik a politika. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy itt egy olyan helyzetről van szó, ahol a pártpolitikai érdek, a vajdasági magyarság érdeke és nyugodtan mondhatni, hogy az összes vajdasági polgár érdeke egybeesik.

Erre a nyolcmilliárdra nemcsak azoknak a vállalkozóknak és cégeknek van égetően szükségük, amelyek nehéz helyzetbe kerültek az elvégzett munka után járó pénz hiányában, hanem talán nem túlzás azt állítani, hogy azoknak a polgároknak is, akik hasznát láthatnák a megvalósult beruházásoknak. Kinek telhet öröme a kárörvendők kivételével például a Szabadka központjában csúfoskodó befejezetlen színházépület látványában? A kérdés elvi oldaláról nem is beszélve, ami ugyanis jár, az jár! Ha mégoly kevés is. Csak a gyáva vagy az ostoba mond le az őt jogosan megillető javakról, s az ilyennek nincs becsülete senki szemében.

Más kérdés, hogy az említett módosítási indítvány elfogadása még nem biztosíték arra nézve, hogy a szerb kormány be is teljesíti azt, amire a parlamenti döntés kötelezi, tehát hogy valóban át is utalja december 1-ig a 8 milliárd dinárt. Ez azonban, ha így lesz, már nem róható fel hibaként azoknak, akik kiharcolták az említett módosítási indítvány elfogadását. Ez kizárólag a bizánci és oszmán török politikai hagyományokat ápoló szerb politikai kultúra sara lehet már, amely, ha érdekei úgy kívánják, fittyet hány a törvényekre és a jogra.

Nem kell azonban ennyire messzire visszamenni a történelmi időkben az okok és a párhuzamok után kutatva. Az, ami ugyanis bennünket, vajdasági magyarokat is érintve az utóbbi időszakban történik a szerb politikában, ideértve most a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvényt is, ahol a kollektív bűnösség vádját sütötték ránk, kísértetiesen emlékeztet a miloševići időkre. Azok voltak azok az idők ugyanis, amikor Vajdaság kifosztása erénynek számított, amiért kitüntetés és zsíros állás járt, és azok voltak azok az idők, amikor – visszanyúlva a partizánfilmek hazugságaihoz – kollektív bűnösnek és megsemmisítendő elemnek lett kikiáltva mindenki, aki a másik nemzethez tartozott, hacsak nem a szerb érdekek harcos szószólója volt. Ha ugyanis gerinctelenségből vagy ostobaságból beállt a (szerb)sorba, akkor őt attól fogva jó magyarnak vagy jó horvátnak nevezték, ezzel is kihangsúlyozva, hogy az összes többi, aki kiállt a sorból, az rossz magyar és rossz horvát.

Tizenegy évvel az októberi fordulat után, úgy látszik, még mindig itt tartunk. Milošević meghalt, de Milošević szelleme még mindig itt jár közöttünk.

Sáfrány Attila-Magyar Szó, 2011. október 22.,6. o. / Vélemény rovat/

Halálrajz – Pósa Károly írása

Levél odaátról.

1944. novemberének első napjaiban gyilkoltak meg.

Azóta többedmagammal összedrótozott kézzel itt fekszünk, a Tisza árterületén. Bírót, ügyvédet, ítéletet, végzést, nem láttam. Senki se szólt, mi a bűnöm. Pecsétes papír nélkül álltam a sorfalban.

Helyzetem nem kényelmes, arccal a föld felé zuhantam a közös sírunkba.

De mivel több, mint hat és fél évtizede így vagyok kénytelen örök nyugalomban lenni, ezért megszoktam. A többiek sincsenek jobb helyzetben, egymás hegyén-hátán heverünk, ahogy kivégzőink a hátunkba golyószóróztak. Fekszünk itt vagy háromtucatnyian, kezünk összedrótozva. Régebbről fogva ismertük már egymást. Hajdani szomszédok, rokonok pihenünk a Tisza-parton. 

Gólyák a kanizsai Kálvárián (fotó: dr. Klamár Zoltán)

Tőlem kicsit odébb apa és fia együtt nyugszik. De úgy tudom, hogy a töltés felőli szomszédos tömegsírban több család férfitagjai is egymás mellé lettek elhantolva. Azt hiszem, velük belátóbban jártak el, mert hírlik: rájuk meszet is löttyintettek.

Bár sírhelyünk jelöletlen, azért jó érzéssel töltött el bennünket, amikor a halálunk utáni első éjszakák egyikén valamelyikünk nőrokona – az életét kockáztatva - liliomhagymákat ültetett a friss földhányásokra. Azóta ezek a virágok beborították az erdő reánk eső szegletét. Ha valaki kíváncsi nyughelyünkre, az elvadult liliomok megmutatják, hol vagyunk.

Jóllehet meglehetősen félreeső helyen nyugszunk, hatvanvalahány év nem múlt el unalomban.

A fűzfák, és kőrisek árnyékában tavasztól őszig madárfütty szól, a szél kócolja az ágakat és az esőcseppek neszezéséből kihallik, ha fordul az időjárás kedve. 

Mindazonáltal halálunk kezdő éveitől tudomással bírunk a körülöttünk zajló társadalmi jelenségekről is.

Hallottam a negyvenes-ötvenes években a hangosbeszélő bömbölését, ahogy a legfőbb hóhérunkat meg a pártját éltették. A zászlós rendezvényeken a szónokok hangját idáig hozta a folyó visszhangja. Legnagyobb megdöbbenésemre azok is beszéltek a mikrofonba, akik korábban karszalagos keretlegényként pont a gyilkosunk és a pártja ellen szónokoltak. Azt sem értettem, hogy a hatvanas-hetvenes években utódaink miért dobálnak virágcsokrokat, a bennünket kivégeztető születésnapi stafétájának útjába, és ugyanők, ugyanezeket a virágokat miért nem miránk hozzák? Pedig akkor már negyed évszázada vártuk, hogy legalább bírósági ítélet formájában utólagos kegyelmet kapunk. Nem volt nagy igényünk, csak évente egy szerény alkalmi koszorú, meg egy halk pardon. 
Kicsit rosszul esett, hogy évtizedeken át Halottak Napja tájékán se akadt senki, aki mécsest gyújtott volna sírunkon. 
És egyáltalán: miért lehet a háború fegyveres áldozatainak márvány emlékművük a város központjában, nekünk meg – a fegyverteleneknek - csak a megsüppedt halmok? Sokat töprengtem ezen, mert az időm végtelen, én ráérek.

Viszont úgy látszik, hogy a leszármazottaink az ilyesmivel nem sokat foglalkoztak, nem tanultak a sorsunkból. Amikor egy szép május elején a fő gyilkosunkat elvitte az ördög, idáig hallatszott a városi népek zokogása.

Meg se lepődtem, mikor kempingezők azt beszélték – lévén, a tömegsírunk mellett sütötték a szalonnát -, hogy Belgrádban aranybetűs márványkolonc alá tették, mindenféle páfrányok meg orchideák közé, és priccsesnadrágos zsinóros őrség vigyázza a melegágyakat. Moccanatlanul! Azt még érteném, ha a virágjaira vigyáznának szuronnyal (bár egy szem kertész ugyanezt el tudná látni), na de minek egy halottnak testőrség?! Elenyészik az, akárhogy őrzik!

Mindegy! Más porladása ne legyen az én gondom!

Nekünk megfelelnek az elvadult, burjánzó liliomaink, amelyeknek csillagos nyári éjszakákon olyan jó illatuk szokott lenni.

Aztán jó két évtizede történhetett, hogy a virágházi díszhuszárok megfogyatkoztak, és az őrségnek a szlavóniai meg más egyéb fronton kellett moccanatlanul állniuk a sarat. Jó pár évig meglehetősen zaklatott volt nyugodalmam.

Nem a Vukovárt ágyúzó torkolattüzek villanása, vagy a bombák pukkanása miatt. Még csak nem is a szövetséges nehézbombázók motorbúgása zavart, hanem örök álmaimban megjelent az a sok zsinóros, díszuniformisos kiskatona, a szuronyos díszletpuskákkal, akik a virágágyásokat odahagyva meghaltak egymás után a régi haza karsztos vidékein. Testvériségben, egységben.

Volt akkor hatalmas jövés-menés a másvilágon!

Addig el sem csöndösödött a helyzet, amíg a háborús vezérek sorban el nem hunytak. Horvát, bosnyák után nem rég óta az alsóbb bugyrokban van a hágai cellában porhüvelyét hagyó szerb elnök is. Más lelkektől tudom, nagy az óbégatás az alvilágban, ott is minden változik.

Mint ahogy errefelé is.

Neszét vettem, hogy pár éve immáron nekünk is készült márvány emlékmű. Örülünk neki, mert szép gesztusnak tartjuk. Igaz, hogy nem a még megmaradt csontjaink fölött van, de amikor arra gondolunk, hogy az odahelyezett virágokat mi kapjuk szeretteinktől vagy a ránk emlékezőktől, akkor némi elégtételt érzünk. Végre úgy tűnik, hogy minket is halott ember számba fognak venni!

Örömünket felhőként árnyékolja be a tény, hogy a rehabilitációnkat egy szerb-magyar államközi vegyes bizottság intézi, aminek a mi részünkről egy olyan akadémikus az elnöke, aki pár évtizede azokkal parolázott és azt az eszmét éltette, akik, és ami miatt a Tisza-partján lelődöztek bennünket. 
Beszélnek az exhumálásunkról is, de ezen itt csak nevetgélünk. 
Sejtjük, hogy mire ez a bizottság valamit intézne, addigra már haló porunk se lesz, mit kiáshatnának. Készült rólunk néhány könyv és dokumentumfilm, és az is igaz, hogy sokat cikkeznek, írnak a velünk történtekről. Ám a legszórakoztatóbb számunkra, hogy többnyire olyanok vitatkoznak rólunk, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, miken mentünk át. Példának okáért: ők még egyszer sem álltak saját sírgödrük szélén…

Magyarkanizsa - Jézus Szíve szobor

Kérem, ne vegyék rossz néven, de én már azt is nehezményeztem, amikor a sátortábor hulladéklerakóját mellénk tették! Megannyi majálisozó részeg fiatal bóklászott körülöttünk. Bár álmunk örök, de legyen szabad itt megjegyeznem, hogy a diszkózene buffogása nem csak az élőket zavarja.

Újságolták több alkalommal, hogy nyughelyünket ledózerolják, és aszfaltozott parkoló lesz fölöttünk. Szárnyra keltek olyan hírek, hogy ki leszünk baggerolva, vagy ásva, mert medencéket terveztek a helyünkre. Azt is rebesgették, hogy lakóparknak leszünk eladva.

Rémüldöztünk a gondolattól, ami kísértett bennünket, hogy újgazdagék kocsiföljárója, meg angol gyöpje lesz a szemfödőnk, és betelepített kölykök fognak gördeszkázni rajtunk.

Volt is nagy riadalom körünkben!

Mint említettem, meglehetősen zsúfoltan fekszünk egy rakáson, és csak ennek tudható be, hogy többedmagammal nem kezdtünk el forogni a sírunkban! 

A Mindenható viszont kegyelmes volt hozzánk! Hamarosan megtudtuk a befektetők, tervezők neveit, és akkor végre rájöttünk, hogy eddigi aggodalmaink alaptalanok voltak.

Másik jó hírem, hogy mostanság egyre jobb a sajtónk. Szerbül, magyarul, sőt világnyelven is arról tudósítanak a lapok, hogy a jelenlegi áldatlan helyzetünk megoldásra vár. Mi képviseljük az elvarratlan történelmi szálakat, meg valami be nem hegedő sebeket, a rossz lelkiismeretet?

Nem tudom. 

Csak a magam nevében nyilatkozhatok, de szerintem a velem együtt temetett társaim is úgy vallják, hogy a mi lelkiismeretünk tiszta.

Pont ezért nem szeretnénk, ha alku tárgyát képeznénk. Mert amerre és ahogy halad az Önök mai világa, megtörténhet, hogy egy szép napon majd egyenként nekünk köll elnézést kérnünk a hóhérainktól, amiért kellemetlenséget okoztunk nekik.

Ezért arra kérném Önöket, hogy fölöslegesen ne bolygassák meg tömegsírjainkat.
Hozzászoktunk a füttyös madárkákhoz, a susogó fákhoz, meg a korhadó avarból előbújó vadliliomokhoz.

Rajtunk az már nem segít, ha egyszer előkaparnak bennünket, hogy aztán finomabban lőjönek tarkón bennünket.

Viszont azt a halk pardont még elvárjuk.

Ott irgalom, itt megbékélés lenne.

Pósa Károly - Bácskai diárium blog

Képeslap Bóni Zsuzsannának 

sikerrel járt

Köszönjük, hogy támogatták Bóni Zsuzsannát

Az utolsó levelemben beszámoltam arról, hogy milyen nehezen adták tudtunkra azt, hogy megnyertük a versenyt. Miután végleg belenyugodott mindenki, hogy mi vagyunk a győztesek, elkezdtek telefonálni Zsuzsiéknak is, nekem is a szükséges információk átadásáért. Megtudtuk, hogy nem Bukarestbe kell lemenjünk, hanem csak Brassóig, mert ott fogják megszervezni a Posta napját. Egy barátom vitte el Brassóba a képeslapokat, amelyek végül kilenc dobozba fértek bele. Azt is megüzenték nekünk, hogy az utazásunkat is megoldják, küldenek utánunk autót. Így történt az, hogy eljutottunk Brassóba október 9-én, vasárnap déli 12 órára. Míg pénteken rövid nadrágban sétáltam Marosvásárhelyen az udvaron, addig vasárnap Brassóban hóvihar fogadott. 

Megérkeztünk a Postára, ahol már az előkészületek folytak. Mikor megtudták, kik vagyunk, nagyon megörvendtek nekünk és mindenki körberajongta Zsuzsit, arról faggatva, miként sikerült összeszedni ennyi képeslapot. A Posta épületében 1300 képeslapot sikerült (csak) kiállítsanak, ugyanis több helyet nem tudtak a lapoknak biztosítani. A csatolt fényképeken látható a képeslapokkal telített fal. A kiállítás nem épp a legtökéletesebb volt, ugyanis volt olyan is, hogy két teljesen egyforma képeslapot függesztettek ki egymástól 20 centire... És arra sem törekedtek, hogy országonként, kategóriaként vagy egyszerűen témaként csoportosítsák őket. Végül Zsuzsival arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínüleg kibontottak egy csomagot és a tartalmát kiállították. Csakis így történhetett meg az is, hogy kiállításra került Brassóban a Magyar Szent Korona képeslapja is :-)

Nagyon tetszett viszont az az ötletük, hogy felfújtak héliummal léggömböket és rákötöttek minden léggömbre egy-egy képeslapot. Így a résztvevők szemei előtt lógtak a szebbnél-szebb, érdekesebbnél érdekesebb képeslapok. 

És ekkor jött egy, számunkra nagyon fontos és jó hír. A hölgy, aki az egész versenyért felelős volt, elmondta, hogy valójában MÉGIS van több versenyző is, csakhogy...és itt nagyot nyelt...a második díjat egy olyan bukaresti lány viszi el, aki 320 (háromszázhúsz) képeslapot sikerült összegyűjtsön, a harmadik helyezett pedig kétszázvalamennyi képeslappal érkezett Brassóba. És hadd ne mondjam, hogy rajtuk kívül is voltak még versenyzők...akik még ennyit sem értek el. 

Aztán megérkeztek a híres-neves meghívottak is. Jelen volt a távközlési miniszter (Valerian Vreme), a pénzügyi miniszter (Gheorghe Ialomitianu), a Román Posta igazgatója (Dumitru Daniel Neagoe), valamint Brassó polgármestere (George Scripcaru) is. A posta ünnepét számos beszéddel "tarkították", majd a vége felé sort kerítettek a mi versenyünk eredményének a kihírdetésére is. Kezdték a harmadik hellyel, majd a másodikkal, majd minden szem Zsuzsira szegeződött, amikor kihírdették az első helyezettet és amikor elmondta a hölgy, hogy Zsuzsi mindent elvitt, amit csak lehetett, akkor láthatóan megdöbbent az összesereglett ünneplő közönség... A fődíjat (a hét napos Európa körútat) a távközlési miniszter adta személyesen át Zsuzsinak, aki a nagy izgalom miatt meg sem tudott szólalni, csak irult és pirult... Akkor tudtuk meg, hogy bizony megkapja Zsuzsi a többi kategória díját is, így az övé lett egy hét napos utazás a hegyekbe és egy szintén hét napos út a tengerre jövő nyáron. Az európai körútról is most tudtuk meg, hogy valójában Budapest-Bécs és Pozsony lesznek a 7 napos út állomásai. Valójában érthető is, mert 7 nap alatt nem lehetne sokkal több országot kényelmesen meglátogatni...

Brassó a Román Postában csak 1300 képeslap lett kiállítva

Az díjkiosztás végén tudtuk meg azt is, hogy a posta be szeretné jegyeztetni Zsuzsinak az eredményét a Rekordok Könyvébe, mint a legtöbb kapott képeslap 3 hónap alatt. Nem tudom, mennyire kivitelezhető ez, de nem lenne rossz dolog. Egyébként még azóta is folyamatosan érkeznek a lapok Zsuzsihoz, úgyhogy már a 10.000 is megvan (szeptember 9 óta). 

A végén egy svédasztalos ebéden vehettünk részt, ahol a miniszterekkel egy asztalnál ehettünk. Nem mondom, furcsán éreztem magam...

Azóta minden visszatért a normális kerékvágásba. Visszatértünk Marosvásárhelyre, visszatértünk az iskolába, Zsuzsi a padba, én pedig a padok közé (nem szeretek a katedta mögött ülni :-)). Megindult viszont a lavina az interjúkkal, már túl vagyunk egy pár interjún. Hihetetlenül örülük annak, hogy Zsuzsit ez a verseny abszolút nem változtatta meg (negatív irányban). Annál jobban megváltozott viszont pozitív irányban: immáron jobban bízik saját magában, hinni kezdett abban, hogy az álmok megvalósulhatnak, ha igazán törekszünk a megvalósításukért, hinni kezdett az emberek jóságában (mondtam, legyen óvatos ezzel kapcsolatosan...). 

Én nem igazán változtam meg e pár hónap alatt. Továbbra is hiszek az összefogás erejében, hiszem az álmok megvalósításában, hiszek a pedagógus szerep szépségében, hiszek az élet csodálatosságában. És ezekért hálával tartozom mindenkinek, aki velünk volt, segített, támogatott vagy csak egyszerűen szurkolt...

Még két dolog, mielőtt befejezném:

1. Elnézést kérek, hogy az elmúlt hetekben nem sikerült mindenkinek külön-külön válaszolnom a levelére... Megértésüket kérem, mivel nagyon sok kedves levél érkezett és egyszerűen fizikai időm nem volt mindenikre válaszolni. Igyekszem viszont ezt bepótolni. Ha valaki továbbra is szeretné velünk (Zsuzsival vagy velem) tartani a kapcsolatot, azért én nagyon örülnék. Ha valaki Marosvásárhelyen jár, mindenképp szóljon, ha lehetőség adódik, találkozhatunk, szerény szállást is tudok nyújtani szívesen. 

2. A posta ünnepét azzal a kijelentéssel zárták, hogy "Jövőre újból megszervezzük ezt a képeslapos versenyt". Ekkor egy sunyi mosoly ült ki a szájam szélére.... ;-)

Isten áldjon mindenkit!

Körtesi Sándor Gábor

Marosvásárhely - Erdély

Tomas Tranströmer svéd költő 

kapta az irodalmi Nobel-díjat!

Tomas Tranströmer svéd költő 2011 irodalmi Nobel-díjasa - jelentette be csütörtökön délután egy órakor Stockholmban Peter Englund, a Nobel-bizottság főtitkára. Tranströmer "tömör és áttetsző képeivel friss utat mutat valóságunkhoz" - méltatta őt a főtitkár a sajtó képviselői előtt. A 80 éves svéd költő Pilinszky János jó barátja volt, és több magyar szerző verseit fordította svédre.

Tomas Tranströmer több éve visszatérő név az irodalmi Nobel-díjra esélyesek között. A korábban pszichológusként dolgozó, most 80 éves lírikus anyanyelvén 24 kötetet jelentetett meg. Magyarul három kötetet olvashatunk tőle: 1979-ben egy válogatáskötet jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában, majd 117 vers címmel a Széphalom Könyvműhely gondozásában 2001-ben, aztán Az emlékek látnak címmel 2002-ben újabb kötetet adott ki a Széphalom.

"Munkássága egy zsebkönyvbe is beleférne" - mondta róla a Nobel-bizottság főtitkára. Szövegei nem a minket körülvevő világot szemlélik, hanem a "halál, a történelem, az emlékek, a természet figyelnek minket bennük". Verseit több mint hatvan nyelvre lefordították, ezzel ő a világ legtöbbet fordított élő lírikusa. A költő agyvérzés következtében 1990-ben megnémult, járni sem tud.

A főtitkár arra a kérdésre, hogy nem találják-e majd ellentmondásosnak külföldön, hogy svéd szerző kapta a Nobel-díjat, azt válaszolta: "lehetséges", de emlékeztetett, rá, hogy utoljára 37 éve kapott irodalmi Nobel-díjat svéd szerző.

Tranströmer 1931. április 15-én született Stockholmban, édesanyja tanárként dolgozott, édesapja újságíró volt. A középiskola után irodalmat, vallástörténetet és pszichológiát tanult a Stockholmi Egyetemen. Tizenhárom éves korában kezdett írni, első verseskötete, a 17 dikter (17 vers) 1954-ben jelent meg, huszonhárom éves korában. A kötet néhány hét alatt elfogyott, ünnepelt költőként fogadta a kritika. Költészete iránt a nemzetközi érdeklődés a hatvanas években élénkült meg, amikor az Egyesült Államokban megjelentek a versei angol nyelvű fordításai. 

Tranströmer pszichológusként dolgozott javítóintézetekben, börtönökben, foglalkozott fogyatékosokkal, kábítószerfüggőkkel. 1990-ben agyvérzés érte, azóta nehezen beszél, de továbbra is alkot, leginkább a haiku műfajában. Többször is említették az irodalmi Nobel-díj várományosai között, sokan a legnagyobb svéd költők egyikének tekintik, és a legjelentősebb európai haikuköltők között tartják számon.

Költészetét a kritikusok Rainer Maria Rilke német, George Eliot brit és Paul Éluard francia költőéhez hasonlítják. Verseiben általános emberi tapasztalatokról beszél, gyakran használ természeti képeket és hasonlatokat. Szabadverseiben a kritikusok a pszichológus látásmódját is felismerni vélik, azt sugallva, hogy a költemények a tudatalattit célozzák meg. Költészetét általában a szimbolizmus és a szürrealizmus ötvözetének tartják, amely túlmutat a nemzeti érdeklődésen.

Tomas Tranströmer Pilinszky János jó barátja volt: Tranströmer egyik magyar fordítója, Mervel Ferenc egy interjúban a svéd költő feleségét idézve mondja: "mintha ikrek lettek volna". Pilinszkytől fordított verseit Tranströmer egyik saját kötetébe is felvette. A magyar költőt Tranströmer akkor ismerte meg, amikor felvette a kapcsolatot a vasfüggöny keleti oldalának szerzőivel. Pilinszkyn kívül fordított több magyar költőt is: Nemes Nagy Ágnest, Weöres Sándort, Szabó Lőrincet, Illyés Gyulát, Tandori Dezsőt.

Fekete hegyek Egy kanyarban a hegy hűvös árnyékából kiérünk, a busz egyenest a napot célozza meg, hörögve kaptat felfelé. Megtömve zsúfolásig. Itt utazik a diktátor újságpapírba göngyölt mellszobra is. Egy flaska szájról szájra körbejár. Nőttön-nő a halál anyajegye. Kinél lassan, kinél gyorsabban. Mire a csúcsra felérünk, a tenger kékje összeolvad az éggel. (Lackfi János fordítása) Tranströmer még több verse olvasható Lackfi fordításában itt.Haiku Egy szitakötőpár összegabalyodott szárnyuk zaja elszáll. (Terebess Gábor fordítása) Még több haiku olvasható itt.

Elnyerte többet között a Bonnier költészeti díjat, a Neustadt Nemzetközi Irodalmi Díjat, az Oevralids-díjat, a német Petrach-díjat, az Északi Tanács Irodalmi Díját, a Strugai Költészeti Estek Aranykoszorúját és az International Poetry Forum svéd díját.

2001-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt, 2009-ben részt vett a Budapesten rendezett XXIX. Költők Világkongresszusán.

A költő a Nobel-díjat ünnepélyesen december 10-én veheti át Stockholmban, az érmet személyesen a svéd uralkodó, Károly Gusztáv nyújtja át. A díjjal 10 millió korona jár, ami jelenleg 325 és fél millió forintnak felel meg.

"Nem politikai döntés született, hanem irodalmi"

Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke az [origo] kérdésére elmondta, hogy a skandináv irodalom feltörését mutatja, hogy svéd szerző nyerte a Nobel-díjat, ráadásul a világ jelenleg legelismertebb svéd költője, ugyanakkor nem gondolja, hogy ennek különösebb piaci következményei lennének, hiszen a költészetnek "nem akkora a közönsége".

Zentai kiemelte, hogy Tranströmer kitüntetésével irodalmi döntés született, nem pedig politikai: véleménye szerint az utóbbi évtizedben a politikai döntések nem tettek jöt a Nobel-díjnak, és hogy az utóbbi tíz évben Kertész Imre és Varga Llosa kitüntetését fogadta csak egyöntetű lelkesedéssel a könyvszakma. Zentai elmondta, hogy több díjazottnál ő maga is úgy érezte, hogy nem feltétlenül érdemelték meg, és hogy "tíz jobb magyar írót találna helyettük", és hogy Mario Vargas Llosa tavalyi díjazásával "billent vissza ismét az egyensúly". Trantrömer díjával Zentai szerint ismét a magas irodalmi szintet díjazott a Nobel.

Lackfi János, Tomes Tranströmer néhány versének fordítója szintén nem tartja valószínűnek, hogy a Nobel-díj miatt hirtelen nagyon keresettek lennének a Tranströmer-könyvek, azt azonban az [origo]-nak elmondta, hogy nagyon fontosnak érzi, hogy tizenöt év után ismét költő kapott irodalmi Nobel-díjat (1996-ban Wislawa Szymborska lengyel költőnőt díjazták - a szerk.). Lackfi szerint az irodalom piacosodásának és a prózai forma népszerűségének következménye lett a líra presztízsének csökkenése, ezért a költészet számára nagy jelentősége van ennek a díjnak.

Lackfi, mint mondta, francia fordításban találkozott először Tranströmer verseivel. "Meditatív és visszafogott a költészete, nem feltétlenül nehéz, de semmiképpen sem szájbarágós" - jellemezte Tranströmer szövegeit. Hozzátette, hogy képszerű tájlíráját jellegzetesen skandinávnak látja, és elképzelhetőnek tartja, hogy a Nobel-bizottság ezzel a díjjal most a skandináv irodalom előtt is fejet hajtott. Szerinte a bizottság bátorságát mutatja, hogy "ki mert tüntetni egy skandinávot".  

Hogyan döntenek a Nobel-díjról? Az 1896-ban elhunyt Alfred Nobel, a dinamit feltalálója végrendeletében rendelkezett arról, hogy minden évben a tudomány és irodalom öt kiváló kútfőjét jutalmazzák vagyonából. A díjat a fizikus akarata szerint a Svéd Királyi Akadémia ítéli oda, de a testület munkáját egy négy-öt fős bizottság segíti. A bizottság feladata, hogy tanulmányozva a jelöltek munkásságát, javaslatot tegyen az Akadémiának. A bizottság munkáját segíti a Nobel Intézet, amelyben különböző nyelvterületek specialistái ülnek. A jelölésre körülbelül 700-800 szervezet és magánszemély jogosult: ebben a körben a svéd, a francia és spanyol akadémia tagjai szerepelnek, valamint a többi ország akadémiáinak humán területtel foglalkozó tagjai, irodalmat és nyelvészetet oktató egyetemi professzorok, az egyes országok írószövetségeinek elnökei és korábbi irodalmi Nobel-díjasok. A január végéig beérkezett több száz névből minden év áprilisában választja ki a bizottság azt a szóba jöhető 15-20 szerzőt, akiket májusra már csak öt lehetséges jelöltre szűkít. Nyáron készülnek el a jelentések az öt szerzőről, sok olvasás és tájékozódás után. A Svéd Királyi Akadémia tagjai szeptemberben kapják meg a jelentéseket, amelyek alapján az öt közül egy szerzőre szavazni kell. A jelöltnek a szavazatok több mint felét kell megkapnia. A nevet október első napjaiban hirdetik ki. Az irodalmi Nobel-díj történetének legfiatalabb díjazottja Rudyard Kipling volt, aki 42 évesen kapta meg az elismerést 1907-ben, a legidősebb pedig a 2007-ben díjazott 88 éves Doris Lessing írónő volt. Az irodalmi Nobelt két író utasította eddig vissza, az egyik a Doktor Zsivágó írója, Borisz Paszternak volt, akit a szovjet titkosszolgálat fenyegetett meg és kényszerített arra, hogy mondjon le a díjról 1958-ban; Jean-Paul Sartre 1964-ben utasította vissza a Nobelt arra hivatkozva, hogy bár nagyon megtisztelő számára a díj, ő nem kíván intézménnyé válni. A közhiedelemmel ellentétben Winston Churchill nem a Nobel-békedíjat kapta, hanem irodalmi Nobelt 1953-ban.

Origo

A világ étkezési szokásai...képriport...

A képriport szemlélése alatt vessünk pillantást a család lélekszámára az étel-ital mennyiségére és a heti-bevásárló kosár értékére. Így néz ki a globális falu...van gazdag falu...van szegény falu...a kékbolygónkon...

Németország: Melander család / 1hét     = 375,39 Euró v. 500,07 $

USA: Revis család / 1hét                       =  257,12 Euró v. 341,98 $

Olaszország: Manzo család / 1hét         = 214, 36 Euró v. 266,11 $

Mexico:Cacales család / 1hét = 1.862,78 Mexico pesos v. 189,09 $

Lengyelország:Sobczinsci család / 1hét = 582,48 Zloty v. 151,27 $

Egyiptom: Ahmed család / 1hét = 387,85 Egypt phound  v. 68,53 $

Ekvador: Ejmi család / 1hét                                           = 31,55 $

Bután: Namgai család / 1hét               = 224,93 Ngultrum v. 5,03 $

Csád: Aboubakar család / 1hét                     = 685 CFA  v. 1,23 $

Kell kommentár? Szerintem nem!

Akik 1990 előtt születtek...

"Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1990 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, vagy csak elvétve, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak vo...ltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!) Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E-vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban. Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak. "...

Elhunyt Makovecz Imre

Életének 76. évében kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja. Makovecz Imre Kossuth díjas magyar építész 1935. november 20-án született, Budapesten. A magyar organikus építészet jeles képviselőjeként, számtalan ismert épület tervezőjeként vonult be jellegzetes stílusával a magyar építészet történetébe. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös elnöke, számos építészeti, művészeti díj kitüntetettje.

Makovecz Imre (foto: Balázs Attila - MTI)

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki egyetemen kezdte, 1954-ben. 1959 és 1977 között különböző állami tervezővállalatoknál dolgozott, de közben faluházakat épített a vidéki kulturális élet megmaradása érdekében. Sárospatakon az akkori panelházaktól eltérő stílusú, költséghatékonyabb házakat is épített, de ezt akkoriban nem nézte jó szemmel a vezetés, így 1977-1981 között önkéntes száműzetésbe vonult és a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként dolgozott. 1981-ben önálló építész irodát nyitott, több templomot, művelődési házat tervezett
vidéken.

Első figyelemreméltó munkájának a paksi templomot tartotta.

A paksi templom, 1987 (foto: makovecz.hu)

Jellegzetes stílusa félreismerhetetlen, organikus építészetként került be a magyar építészet történetébe. Az ő keze munkáját viseli a siófoki evangélikus templom, vagy a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere, de ő tervezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttesét, vagy a makói hagymaházat és az egri uszodát is.

Fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Több mint száz, jellegzetes stílusjegyeket hordozó épület jelzi munkásságának eredményét.

Stephaneum, Piliscsaba 1995 (foto: makovecz.hu)

Hagyományos alapanyagokkal, főleg fával dolgozott, épületeiben a fa szerkezeti elemként szerepel. 
Konzervatív közéleti személyiségként is ismertté vált, alapított közéleti egyesületeket, de a konzervatív politikusok tanácsadóként véleményét is gyakran kikérték. A konzervatív, jobboldali közéleti személyiségeket, tudósokat, művészeket tömörítő Nemzeti Egység Mozgalom vezetője lett, 2002-ben részt vett a a Szövetség a Nemzetért polgári kör megalapításában is.

MTI-Blikk összeállítás

Az ősmagyar vallás emlékei a Székelyföldön

„Mit tudhatunk ősi vallásunkról ezer évvel a kereszténység erős kézzel való elterjesztése után? A kérdésre két választ is adhatnánk: nagyon sokat, de ugyanakkor majdnem semmit.”

„Ha léteztek is írásos forrásai vallásunknak, ezeket táltos papjainkkal együtt elsőként semmisítették meg nagy királyaink, abban a biztos tudatban, hogy nemzetünk csak a kereszténység felvételével maradhat fenn Európa szívében. Írásos források nem maradtak ránk, de az ősvallás milliónyi összerakatlan mozaikképe fennmaradt tárgyi népművészetünk díszítőelemeiben, a gyermekkorunkban hallott mesékben és nagyon sok esetben magukban a keresztény ünnepeinkben is.

Az évezredes hagyományok kitörölhetetlen részévé váltak tudatunknak.”

A fenti sorokat Józsa András legújabb kötetének előszavából idézem. Az ősmagyar vallás emlékei a Székelyföldön című könyve a Firtos Művelődési Egylet gondozásában a Hazanéző könyvek sorozatában látott napvilágot.

A kis könyv merész vállalkozás, hiszen olyan témához nyúl, amelyről „nagyon sokat, de ugyanakkor majdnem semmit” sem tudunk. Olyasmiről ír, amiről mindannyiunknak vannak ilyen-olyan ismereteink, hiszen ezernyi apró cserepét magunk is láttuk már zsenge gyermekkorunkban, de egészként, rendszerként sosem ismerhettük meg.

Táltosok, nap és hold, életfa, égig érő fa, világfa, tündérek, boszorkányok, lidércek, ördögök, garabonciások, turulmadár, csodaszarvas – ugye mind-mind ismerősök? Némelyekről mesélt a nagymama, másokat fába vésve láthattunk a székely kapun vagy a házak homlokzatán. Nem is oly távoli világ ez, hiszen még egy évszázaddal ezelőtt is megszokott dolognak számított a Sóvidék falvaiban is, hogy éjszakánként némely falustársat hátukon meghordoztak a „lüdércek”, s egy-egy öregasszonyról teljes bizonyossággal állították, hogy bűnös praktikákat művel, ergo boszorkány. A rontás és gyógyítás tudományával megvert-megáldott embereket félték és tisztelték az akkoriak. Különösen nagyanyáink, akikben mintha több lett volna a fogékonyság a misztikum iránt, mint férjeikben. Majd minden házba beállított akkoriban éjjeli szállást kérve egy átutazó idegen, akiről azt sejtették, hogy garabonciás, ezért igyekeztek megvendégelni, nehogy viharfakasztó képességét helyben kipróbálja, s jégesővel el ne veresse a határt.

– Mesék, babonák! – szokták elintézni a maiak ezeket a történeteket, s nem is gondolnak arra, hogy mily távoli múlt emlékei őrződtek meg bennük.

Őseink kerek, egész világképpel rendelkeztek. Mai világképünk sem teljesebb. Csak kissé másabbá lett egy évezred alatt.

„A földfelszínt, a mi Világunkat a földrajzi irányok osztják négy részre. Az égboltot, az Égvilágát az egymást követő négy évszak tagolja…

A mi Világunk alatt van a baljós, titokzatos föld alatti világ, az ördögök, az ártó szellemlények, a sötétség birodalma. Ugyanakkor ez a világ a termékeny földet és az életadó vizet is jelenti. Ura a Víz istene, ide tér meg az elmúló élővilág, de itt is telik meg élettel az elvetett mag.

Az Égvilágán, a csillagos égbolton túl is a szellemek birodalma kezdődik. Ura az Ég istene.”

Józsa András könyvében felleltározza azokat az elemeket, amelyek ősi hitvilágunkból megőrződtek, amelyek beépültek keresztény kultúránkba, megmaradtak hagyományainkban, jól ismert díszítő motívumokként ott vannak épületeinken, lakásunkban, akkor is, ha nem tudjuk az eredetüket. Gazdag képanyaggal bizonyítja, hogy itt vannak még körülöttünk, csak fel kell nyitnunk rájuk a szemünket.

Józsa András könyve ilyen szemnyitogató kíván lenni.

E-NÉPÚJSÁG - BEKÜLDŐ: Molnos ferenc

A férfi agy és a női agy

Mark Gungor kiváló előadásából egy részlet a férfiak és nők agyának különbözőségéről:

Böjte Csaba: munkatársakat keresek!

Nem szeretném látni a mi oktatási rendszerünkön keresztülment fiatalokat fosztogatni, gyújtogatni, majd magukba roskadva állni százasával, - akárcsak most Angliában - ítéletre várva.

Munkatársat keresek!
Igen, munkatársat keresek, olyant, aki dolgozni szeretne népünkért, nemzetünkért! Olyanokat, amilyenek az esztelneki két kollégánk, akik egy kis napközi otthont vezetnek 40 gyerekkel, akiknél minden alkalommal, örömmel, reménnyel telik el a szívem. Nagyon sok más otthont is felsorolhatnék, ahol nagyon szép munka folyik, s amelyekre szintén nagyon büszke vagyok, de most a tegnapi élményeimet szertném meg osztom veletek. De talán előbb nézzétek meg a  csatolt képeket.
Ahogy a képeken is látjátok, a kamra már tele van, a nevelők és a gyerekek által közösen készített, finoman eltett savanyúsággal, lekvárokkal. Az általunk befogadott gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan lehet kevés pénzből szépen eltartani egy családot! A fásszínben szépen összevágva, eltéve, ott van a téli tűzifa. A nevelő nénitől kérdezték a gyerekek, hogy miért kell összevágni és szépen berakni egymásra a fát, mert otthon sem úgy csinálják? Minek kell órákig bíbelődni a téli tűzifával? És a nevelők elmesélték, hogy így sokkal több fa fér be a fásszínbe, és ha száraz, szellős helyen van tárolva a fa, akkor jobban ég, kevesebb pénzből kilehet telelni, és ami nagyon fontos, melegebb lesz a házban. Sok ilyen kis igazságból lesz életképes, országot fenntartó, boldog nyugodt állampolgár!
Aztán a ház mögé mentünk, jó volt látni a készülő vizesblokkot! Látni a tetőt, mire a cserepet a gyerekek és a gyerekek szülei sorba állva adták a mesterember kezébe, hogy így hamar meglegyen a kényelmes, melegvizes fürdőszoba. Jó volt megnézni a szomszéd nénitől kapott szép régi ablakokat, melyeket szorgos kezek szépen felújítottak, hogy a mi házunk szép egységes stílusa ne szenvedjen csorbát. Persze a gyermekek nevelőikkel együtt "döntenek" a tokozat, a szobák színezése mellett, végül is mindez fontos része a nevelésnek. Azt szeretném, hogy a gyermek lássa, hogy mindaz mire szükségünk van, hogyan születik, így mindent magáénak fog érezni, és meg fogja becsülni. Természetesen, majd ha felnő, akkor ő maga is, meg fogja tudni szépen csinálni türelmesen mindazt, mire a mindennapokban szüksége van.
Kimentünk a kis konyhakertbe! Néhány ár csupán a vetemény, de van ott minden. Az öklömnyi hagymákat éppen begyűjtötték, szárad, várja, hogy felfonják szorgalmas kis kezek. A kert másik felében az embernél magasabb paradicsomon, gyermekfej nagyságú termés pirosodik a nyári melegben. A gyerekeknek jó ha látják, hogy vegyszer nélkül, becsületes munkából, a jól megtrágyázott földben milyen szép és sok zöldség terem. Elsősorban nem a haszonért dolgozunk, hanem azért, hogy lássák és tanulják meg a gyermekeink, önmaguk és családjaik becsületes munkából való eltartását. Lehet, hogy nehéz idők jönnek, és akkor a jéghátán is meg kell élniük. Én nem szeretném látni a mi oktatási rendszerünkön keresztülment fiatalokat fosztogatni, gyújtogatni, majd magukba roskadva állni százasával, - akárcsak most Angliában - ítéletre várva, a börtönök előtt. Kíváncsi lennék azoknak a fiataloknak a tanáraira, mert azok a fiatalok is keresztül mentek egy méregdrága oktatási rendszeren!!! Szerintem ott Angliában nem a fiatalok felett, hanem az egymást érő törvények által megbénított oktatást felett kellene ítélkezni!
Munkatársakat keresünk!! Szomorú szívvel írnom le, hogy az utóbbi években, az állami iskolák legtöbb tanára, nem tud a mi példaképünk lenni. Az alapítványnál 2200 gyerek van Erdély minden tájegységén, összesen 63 helységből, tehát tudom, hogy mit beszélek! Sajnos, hihetetlenül ritkán hallok arról, hogy a nyár folyamán a mi gyerekeinknek bár egy kirándulást, vagy egy vidám délelőtti programot szerveztek volna a jól képzett tanáraik, azok akik számára, az osztály létszámokat biztosítjuk. Ősszel jönnek, hogy kell három gyerek az első osztályba, négy meg ötödikbe, de egész nyáron egyetlen foglalkozást nem kínálnak fel a diákjaiknak!? Pedig tudniuk kellene, hogy egy vidám számháború vagy akadályverseny, milyen sok falat le tud bontani a tanár és a diák között! Ha nem teszünk lépéseket a gyerekek felé, akkor hogy tudjuk meggyőzni őket, hogy ne lógjanak, hanem szeretettel, jókedvvel vegyenek részt az órákon? Semmiből semmi sem lesz! Aki nem vet az nem arat! Szerintem a tanár számára is a jólvégzett becsületes munka öröme a legnagyobb fizetség, és a gyermekek hihetetlenül hálásak, ha testvérként melléjük állunk. Ha nem állunk a gyermekek mellé akkor egészen biztos, hogy nem lesz sikeres tanügyi reform, és borítékolni lehet a további kudarcokat az érettségin, mindenféle vizsgán. Hosszabb távon meg az angliai zavargásokhoz hasonló eseményekre nálunk is fel kell készülni!
A felnőtt ha nem szeret a gyerekekkel lenni, az ne jöjjön hozzánk dolgozni. A festő szereti a vásznat, a színeket, az ecsetet, minden idejét ezekkel tölti, és így születik a remekmű! A földműves tekintete alatt nő a jószág, mondták a régi emberek. És valóban, az állataiban gyönyörködő gazda sok, nagyon sok időt tölt az ő szeretett jószágaival. Ha egy felnőtt nem szeret a gyerekek között lenni, köztük tenni – venni, akkor az ne menjen nevelőnek.
A perkői búcsúra menet fel a hegyre, folyt az izzadság a hátamon. Beszélgettünk, azt mondták, hogy kevés a fizetés a tanügyben, egészségügyben. Csak annyit válaszoltam, hogy lássa, itt izzadok a szerzetesi ruhámban, majd nemsokára kiérünk a hegy tetejére, és ott egy újabb rend ruhát veszek magamra, a tűző napon majd kiállok a népem elé szeretettel szolgálni, prédikálni, vállalom a papi nőtlenséget, és mindazt mi ezzel jár. Aztán megkérdeztem, hogy mit gondol, ez pénzért vállalható-e? Egészen biztos, hogy nem! Nincs a világnak az a pénze mit a püspök adhatna, hogy mindezt vállaljam fizetésért, de örömmel vállalom hivatásból, Isten és népem iránti szeretetből! Egy életünk van és azt valamiért oda kell adnunk, ha nem tesszük meg, úgyis a napok kiperegnek lassan az ujjaink közül, megöregszünk és meghalunk. Arra születtünk, hogy valami szépet, nemeset, Istennek, embertársainknak tetsző dolgot felvállaljunk és megtegyünk, hivatásból, szeretetből, csak azért mert emberek vagyunk! Persze jó ha megfizetik, de életünk célja nem lehet pusztán a havi bér! Nem hiszem, hogy valaki pusztán csak a bérért menne papnak, orvosnak, tanárnak. Kamasz fejjel a jövőt tervezgetve, biztos, hogy senki nem fizetésről álmodott!
Nem tudom, hogy kinek mi a hivatása, de azt tudom, hogy ha Isten megengedi, hogy valaki beteg legyen, akkor támaszt is orvosi hívatást. Vagy ha egy gyerek kiessen az ő családjának a fészkéből, akkor egészen biztos, hogy támaszt az Isten olyan hivatást, aki e vergődő kisgyerek mellé áll nevelőnek, és ölbe veszi nagy szeretettel és jósággal. Kedves fiatal én csak arra biztatlak szeretettel, nézzél magadba, és ha érzed az őszinte, tiszta vágyat a nevelői hivatás iránt, akkor keressél meg, vagy ha nem, írjál, és mi elmegyünk utánad! Persze ez nem jelenti azt, hogy nálunk nincsen munkakönyv, fizetés, szabadság. Mindenki egy próba idő után, amelyet önkéntes szerződéssel nálunk tölt, s melyért szintén kap fizetést, munkakönyvet kap. A bentlakó nevelőknek kéthónap szabadság is jár!
Akinek van, annak még adatik, mondja a mi urunk Jézus Krisztus! Azt a munkatársamat, amelyik szeret dolgozni, melyik a gyermek mellé áll, azt én örömmel, szeretettel segítem, mindenben társa vagyok és megteszek mindent, hogy az ő álmait, terveit a gyermekek érdekében valóra tudja váltani. Az egyszerű nevelők, kik nálunk dolgoznak csendesen alázattal, akiknek a nyakában mindig ott lógtak a kacagó gyerekek, azok ma a szép nagy intézményeink vezetői. De az a nevelő, aki a tavalyi lelógó pókháló alatt szeretne meggyőzni, hogy a gyermekek milyen csintalanok, és felsorol ötven indokot, amiért a gyerekek bukdácsolnak, és koszosak, az nem kell, még ha ingyen akar dolgozni, akkor sem, legyen bármilyen végzettsége vagy kapcsolat rendszere. A gyerekek közé nem kellenek a vesztett csaták okos, mindent megmagyarázó tábornokai!
Munkatársakat keresek, olyan embereket, akik szeretik a gyermekeket, akik úgy érzik, hogy ők nem halott anyagból akarnak szobrot, festményt alkotni, hanem egy életre hálás gyermekszívekben szeretnék nagy nagy alázattal a maguk halhatatlan arcát megformálni. Hiszem, hogy lehet a test és a vér kívánságából apának, anyának lenni, de azt is hiszem, hogy szeretetből, Isten akaratából is lehetsz - akárcsak Szent József a kis Jézus mellett, - apa, életre vezető csendes nevelő! Ezzel a levéllel őket, a Szent József értelemben vett szülőket szeretném megszólítani, hívni nagycsaládomba alázattal!
Érzed a szívedben a vágyat, hogy nevelő legyél? Ha valóban azt szeretnéd, hogy a melletted felnövekvő gyermekek, mind a szépen szóló orgonasípok értelmet adjanak életednek, mindennapjaidnak, akkor nagy szeretettel várlak a Szent Ferenc Alapítvány valamelyik házában, a világ legcsodálatosabb gyermekei között!

Szeretettel, Csaba t.

George R. R. Martin -Tűz és Jég dala

Az HBO sikersorozata lett a Trónok harca

1. Trónok harca

A Trónok harcával George R. R. Martin valódi mesterművet alkotott, a műfaj legjobbjainak egyikét. A fantasy-rajongók legnagyobb megelégedésére az eposz első kötetének lapjait titokzatosság, intrika, romantika és kaland járja át. Trónok harca A földön, ahol a nyár évtizedekig, a tél élethosszig tart, vihar készülődik. A hideg kezd visszatérni, és Derestől északra, a fagyott pusztaságon baljóslatú, természetfölötti erők gyülekeznek a királyságot óvó Fal mögött. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak, kiknek családja makacs és kemény, mint maga a föld, ahol születtek. A rettentő hideg földjéről az epikuroszi bőség nyári királyságába kalandozva, urak és úrnők, harcosok és mágusok, orgyilkosok és fattyúk története elevenedik meg, akik fenyegető jelek közepette lépnek színre. Összeesküvés és ármány, tragédia és árulás, győzelem és terror közepette a Starkok és ellenségeik sorsa a tét, miközben mindegyik fél azon igyekezik, hogy győztesen kerüljön ki a harcból, a hatalmasok játszmájából.

2. Királyok csatája

Az idő kizökkent menetéből. A béke és bőség évtizedes nyara a vége felé közeledik, és a kegyetlen, fagyos tél haragos szörnyetegként kúszik egyre közelebb. A két nagy hadvezér, Lord Eddard Stark és Robert Baratheon - akiknek uralkodása kényes békét teremtett - halott... a legfelsőbb körök árulásának áldozataivá váltak. Most Sárkánykő ősi erődjétől Deres komor vidékéig a káosz az úr. A Hét Királyság trónkövetelői viharon, zűrzavaron és háborún át készülnek érvényt szerezni akaratuknak. Miközben az eget a végzet hírnöke, vér- és lángszínű üstökös hasítja, hat párt esik egymás torkának a megoszlott birodalom feletti uralomért. Eddard fia, Robb Észak királyává kiáltotta ki magát. Délen Joffrey, a vélelmezett trónörökös csak névleg uralkodik, hiszen Királyvár udvari intrikáinak eszköze. Robert két fivére is saját jogaiért indul harcba, míg egy kegyvesztett ház ismét a hódítás mezejére lép. A világ másik végében pedig egy száműzött királynő, a Sárkányok Anyja mindent kockára tesz, hogy értékes gyermekeit átjutassa a könyörtelen, forró sivatagon, és visszanyerje a koronát, amely jog szerint őt illeti. A Királyok csatája a mulatságok és kínzások, a varázslat és a vér fényűző, elfeledett világába röpít bennünket. Ebben a mesében szűzleányok bolondokkal hancúroznak, fivér fivér ellen támad, a halottak új életre kelnek, hogy az éjszakában kísértsenek. Egy hercegnő árva fiúnak adja ki magát, a szellem embere mérget kever a veszedelmes boszorkánynak, a Holdhegység sziklái közül vademberek ereszkednek le, hogy feldúlják a vidéket. A vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között a dicsőség árát vérben mérik. A hadizsákmány azokat férfiakat és nőket illeti, akik a leghidegebb acéllal és a leghidegebb szívvel felfegyverkezve indulnak harcba. Ha az uralkodók összecsapnak, az egész föld beleremeg.

Németország: Melander család / 1hét = 375, 39 Euró v. 500,07 $

 3. Kardok vihara

Ritkán született még olyan történet, amely annyira rabul ejtené egy egész nemzedék képzeletét és szívét, olyan lebilincselő mese, mint George R. R. Martin hatalmas fantasy-sorozata. A Trónok harcában megismertünk egy ősi királyságot, amelyet könyörtelen férfiak és nők hatalomvágya marcangolt. A Királyok csatájában kiéhezett ragadozóként söpört végig a birodalmon a háború, a mágia és az őrület. Most pedig, ahogy a hatalomért folytatott embertelen küzdelem viharos tetőpontjához közeledik, a megtépázott és megosztott királyság kénytelen szembenézni legszörnyűbb ellenségével, egy ellenséggel, amely a síron túlról érkezik... A hatalomért versengő öt király közül egy halott, egy pedig meggyengült, a harcok mégis változatlan hevességgel tombolnak. Szövetségek születnek és hullanak szét. A Vastrónuson a Lannister-házból való Joffrey, a Hét Királyság ingatag uralkodója ül. Legengesztelhetetlenebb ellenfele, a legyőzött és megalázott Lord Stannis egy féltékeny boszorkány hálójába keveredett. Északot azonban még mindig az ifjú Robb Stark kormányozza Zúgó várából. Robb haditervet készít megvetett ellenségei, a Lannisterek ellen nem törődve azzal, hogy a húgát túszként tartják fogva Királyvárban, a Vastrónus fővárosában. A száműzött Daenerys királynő, a világ utolsó három sárkányának úrnője eközben egy távoli földrész véráztatta vidékein kel át. A pusztító dinasztiaháború dögletes, halált hozó bűzében Daenerys szövetségeseket keres és erőt gyűjt a Királyvár elleni támadáshoz, amellyel visszanyerheti a meggyőződése szerint törvényesen őt illető koronát. Ahogy a szembenálló erők a végső, gigászi összecsapásra készülnek, a civilizáció peremén barbár horda tűnik fel, amelynek célja a Hét Királyság leigázása. Rajtuk kívül azonban megjelenik a mesebeli Mások előőrse is, a feltámasztott élőhalottak természetfeletti, megállíthatatlan hadserege is. A világ jövője egy hajszálon függ, és senki sem adja fel végső győzelemre törő küldetését, míg a Hét Királyságban ki nem robban a kardok csillapíthatatlan vihara...

4. Varjak lakomája
Sárkányok - dünnyögte Mollander. Felkapott egy fonnyadt almát a földről, és dobálni kezdte egyik kezéből a másikba. - Dobd fel azt az almát! - mondta Alleras, a Szfinx. Előhúzott egy nyílvesszőt a tegezéből, és az íja húrjára illesztette. - Szívesen megnéznék egy sárkányt. - Roone, a legifjabb közülük, jó kötésű fiú volt, vagy kétévnyire a férfikortól. - De még milyen szívesen! Én pedig szívesen hálnék Rosey karjában, gondolta Pate. Nyugtalanul fészkelődött a padon. Holnap reggelre a lány akár az övé is lehet. Elviszem az Óvárosból, jó messzire, át a keskeny tengeren, valamelyik Szabad Városba. Ott nem voltak mesterek, nem volt senki, aki vádolhatta volna. Az egyik csukott ablaktábla mögül, a fejük felett kihallatszott Emma nevetése, amelybe egy mélyebb férfihang vegyült - ügyfeléé, akit éppen szórakoztatott. Emma volt a Lúdtollhoz és Korsóhoz címzett fogadó legidősebb szolgálója, megvolt vagy negyven, de a maga vaskos módján még mindig csinos. Rosey az ő lánya volt; tizenöt esztendős, még alighogy kinyílt. Emma kijelentette, hogy Rosey ártatlansága egy aranysárkányba kerül. Pate már összegyűjtött kilenc ezüstszavast meg egy fazékra való rézcsillagot és krajcárt. No nem mintha ezzel közelebb jutott volna a céljához. Jobb eséllyel pályázhatott volna egy igazi, élő sárkány kikeltetésére, mint egy aranysárkányra való pénz összegyűjtésére. - Túl későn születtél a sárkányokhoz, kölyök - mondta Roone-nak Armen, a tanítvány. Armen nyakában egy bőrszíj lógott, amelyet ón-, bádog-, és rézkarikák díszítettek, és a legtöbb tanítványhoz hasonlóan láthatóan úgy vélte, hogy a növendékeknek káposzta ül a nyakukon fej helyett. - Az utolsó Harmadik Aegon király uralkodása idején pusztult el. - Az utolsó westerosi sárkány - helyesbített Mollander. - Dobd már el az almát! - sürgette Alleras. A Szfinx jó vágású legény volt, az összes szolgálólány rajongott érte. Néha még Rosey is megérintette a karját, amikor bort hozott neki, s Pate ilyenkor fogcsikorgatva igyekezett úgy tenni, mintha nem venné észre. - Az utolsó westerosi sárkány volt az utolsó sárkány - makacskodott Armen. - Ezt mindenki tudja. - Az almát! - morogta Alleras. - Hacsak nem akarod megenni. - Nesze! - Mollander ugrott egyet dongalábán, megperdült, és ferdén, csípőből belehajította az almát a Mézbor-folyó felett lebegő ködbe. Ha nincs dongalába, apjához hasonlóan belőle is lovag lehetett volna. Széles vállában és vastag karjában elég erő lakozot t hozzá. Az alma sebesen és messzire repült... ... de nem olyan sebesen, mint az utána szisszenő, lépésnyi hosszúságú, vörös tollakban végződő aranyfa nyílvessző. Pate nem látta, ahogy a nyíl eltalálja az almát, de hallotta. A folyó visszahozta hozzájuk a becsapódás tompa, fröccsenő hangját és az azt követő halk csobbanást. - Ezt kicsutkáztad. Csinos volt - füttyentett Mollander. Feleannyira sem csinos, mint Rosey. Pate imádta a lány mogyoróbarna szemét, bimbózó kebleit, és ahogy mosolygott, valahányszor meglátta őt. Imádta a gödröcskéket az arcán. Rosey néha mezítláb szolgált fel, hogy érezze a fű simogatását a talpa alatt. Pate ezt is imádta. Imádta a tiszta, friss illatát, imádta, ahogy a haja kis csigába kunkorodott a füle mögött. Még a lábujjait is imádta. Egy éjjel majd megengedi, hogy megdörzsölje a lábát, és eljátszadozzon a lábujjaival, ő pedig mindegyikről kitalál majd egy mókás mesét, hogy megnevettesse.

Forrás: http://ingyenkonyvletoltes.blogspot.com/2010/12/george-r-r-martin.html

A karakterek kapcsolatrendszere az HBO Trónok harca sorozatban

http://data.hu/get/3295564/Tronok_harca_-_Tuz_es_Jeg_dala_I..pdf

http://data.hu/get/3295567/Kiralyok_csataja_-_Tuz_es_Jeg_dala_II..pdf

http://data.hu/get/3295571/Kardok_vihara_-_Tuz_es_Jeg_dala_III..pdf

http://data.hu/get/3295576/Varjak_lakomaja_-_Tuz_es_Jeg_dala_IV..pdf

A margitzoltan.blogspot.com nem vállal felelősséget a szerzői jogdíjak és egyéb jogi korlátozások ügyében, mindenki saját józan belátása szerint tölti le a könyveket.                                   

 Csókai Passió

                  Misztériumjáték a Szentirás alapján

Pap; Bevezető szavak

Narrátor;[ Albában , kezében a könyvel bejön , az oltárnál térdet hajt majd az olvasóálványhoz megy, kifordul ]

- A mi Urunk , Jézus Krisztus kínszenvedései az   Evangélium szerint. Megváltónk golgotája, elárvult nemzetünk keresztutja. Születésünk és halálunk, sikereink és elbotlásaink, valamenyiünk osztozása a megváltó sorsával. Az igaz ember gyalázatos elfogatása, hamisságokkal való megvádolása, megalásztatása és megveretése majd áratatlanul való elitélése és büntelen bünhődése legyen példa elöttünk.  Keresztünk és sorsunk viselésére, látván elöttünk járó példáját a Megváltónak a feltámadás reményében viseltessen a sors melyet a Teremtő szánt nekünk.

Kórus; Az egyház vegyeskorusa

Narrátor; A husvéti vacsorán Jézus igy szolt..

Jézus; Bizony, mondom nektek; közületek az egyik, aki velem eszik, elárul engem.

Narrátor; a tanítványok elszomorodtak és fájdalmassan kérdezgették Jézust; ,,Én vagyok-e az, Uram,, Erre Jézus igy szólt..

Jézus; Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van irva róla, de jaj annak az emberrnek, aki az Emberfát elárulta. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik

Narátor; Akkor megszólalt Júdás

Júdás; Csak nem én vagyok az, Rabbi

Narátor; Ő ezt felelte neki..

Jézus; Te mondtad

Narátor; Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta tanítványainak e szavakkal

Jézus; Vegyétek és egyétek, ez az én testem

Narátor; Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal

Jézus; Igyatok ebből a mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára

Narátor; a vacsora után Jézus a tanítványaival bement az Olajfák hegyére és igy szolt hozzájuk

Jézus; Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok énbennem. Mert meg van irva,, Megverem a pásztort és elszélednek a nyájnak  a juhai,,

Narátor; Jézus nem hagyhatta tanítványait vigasztalás nélkül ezért igy szolt hozzájuk

Jézus; Föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába.

Narátor; Az Olajfák hegyénél volt egy major amit Gecsemáné kertnek hivtak , ide Jézust a veletartó tizenegyek közül csak Péter, Jakab és annak testvére János kisérte el.  Ott igy szólt Jézus a tanitványokhoz

Jézus; Maradjatok itt, és vigyázzatok énvelem

Narátor; Majd Jézus egy kicsit távolabra ment ahol leborulva imátkozni kezdett. Sápadt ajkárol egy keserű kiáltás szakadt fel

Jézus; Atyám, Ha lehetséges, múljék el tólem e pohár....Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akakrom, hanem amint te

Narátor; Jézus hangjára a tanítványok, akik közben elaludtak felébredtek, de alig ismerték meg Urukat. Arcát vegviselte a szenvedés. Jézus ezzel a kérdéssel fordult Péterhez

Jézus; Simon, alszol? ,, Nem birtál egy órát vigyázni? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kisértésbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.

 Narrátor;Az imátság után Jézus már felkészülve várta Judást, aki magához vett egy szakasz katonát a főpapoktol és a farizeusoktol.  Jézus eléjük ment és megkérdezte tőlük

Jézus; Kit kerestek?

Narátor; Azt felelték neki , hogy a  Názáreti Jézust majd Judás hozzálépet, és ahogyan meg volt az irásokban irva csokkal  árulta el a Mestert. Mivel Péternél volt egy kard igy a Jézus felé közelitők közé vágott és egy Malkusz nevű szolgának levágta a füléta. Ekkkor igy szolt Jázus a tanitványhoz

Jézus; Tedd a hüvelyébe a kardod,

Narátor; Majd így szólt azokhoz, akik azért jöttek, hogy elfogják őt.

Jézus; Mind rabló ellen, úgy jöttetek kardokkal és dorongokkal. Amikor nap, mint nap köztetek voltam, a templomban, nem emeltetek rám kezet, de ez a ti órátok, és a sötétség hatalmáé.

Narátor; . Ekkor a  zsidók poroszlói elfogták Jézust és elöbb Annáshoz majd Kaifáshoz hurcolták őt ahol hamis vádakkal illették, szidalmazták, majd ököllel verték és  mire reggel lett megkötözték őt , elvezették és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte Jézust

Pilátus; Te vagy e a zsidók királya ?

Narátor; Mire Jézus igy válaszolt

Jézus; Te mondod

Narátor; Majd megkérdezte a zsidóktol

Pilátus; Micsoda vádat hoztok fel az ember ellen?

Narátor; A papok nem válaszoltákl meg a kérdést, hanem ingerülten  azt válaszolták, hogy  ha nem gonosztevő volna  ő akkor nem hoszták volna  Pilátus elé. A helytartó látta Jézus ártatlanságát és igy fordult a tömeg felé

Pilátus;Ünnep alkalmábol el szoktam bocsájtani egy foglyot, akarjátok e hogy elbocsássam  nektek a zsidók királyát.

Narátor; a  nép, azonban akiket a tömgben elvegyülő farizeusok felbujtottak hangossan kezdett kiabálni

Nép; [Több helyröl a sorokbol bekiabálja a következőket]

         Engedd el Barabást

         Feszitsd meg őt

         Barabást akarjuk

         Vidd el, vidd el, feszitsd meg őt

         Keresztre vele

         Barabást akarjuk

Narátor; Látta Pilátus, hogy semmire sem megy, sőt inkább  zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és igy szólt

Pilátus; Én ártatlan vagyok ennek a vérétől.   Ti lássátok !

Narátor; Erre az egész nép azt felelte

Nép;(a nézőtéröl a beültetett szinészek több heljrő bekiabálják) Az ő vére rajtunk és gyermekeinken !

Narátor; Miután pedig  megkorbácsoltata Jézust , Pilátus átadta őt, hogy feszitsék keresztre.

Szavaló;

‘’...Mikor Pilátus eltörte a pálcát,

Mi tartottuk a mosakodó tárcát,

Hogy mossa kezét meggyalázott székén;

Mi orditottuk rekedtre a gégénk;

Feszitsd meg őt...

Emberek vagyunk;  bűnösök vagyunk...

Te, ki az itélőn itélkezel,

Halld elfutó szavam;

Csak egyedül ne, csak a Bárány

Nyomán indulhassak oda,

Hol elejétől fogva vár rám

Keresztemmel a Golgota.

Narátor; 

II. Állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

A szörnyű sulytól lépni sem tud. Keresztjére rá van dobva az emberiség összes bűne a világ kezdetétöl a világvégezetéig. A miénk is?  A miénk is, rázudult minden árulásunk. Rázudult minden gyülöletünk. Minket hordoz a keresztfáján, miattunk sulyos a keresztje

Szavaló;

Megroncsolt testtel, homloka tövisben,

Indul az útnak az elitélt Isten,

Vállán a kereszttel.

... Én kezdettől rámszabaott keresztem.

Elfogadom Uram, de hogy szeressem.

... Uram Jézus, Te adj erőt,

Vagy elbukom az első durva szónál

Te jársz, Uram, szolgád előtt.

Narátor; 

III. Állomás; Jézus először esik el a kereszttel

A megszégyenitett , megalázott és megvert Jézus, akit Pilátus kétszer is megostoroztatott nem birta a nehé keresztet, és először esik el a nehéz suly alatt.

Szavaló;

Terhe alatt a szornyű fának,

Terhe alatt a tenger bűnnek,...

Terhe alatt a világ elejétől

Világ végeztéig minden rossznak;

Az Úr leroskad...

Vérünk és húsunk, emberfia, testvér.

Verejtékünk hordod és vérhullásunk;

Az én bűneim ülnek a kereszten;

Esned kell Uram, mivel én elestem...

Akarod, hogy  úgy   akarjam,

És megöleljem én is a zuhanó keresztet

Mondván;  Mig meg nem áldasz, nem

Eresztelek.

Narátor;

IV. állomás;  JÉZUS TALÁLKOZIK ÉDESANYJÁVAL

Szavaló;

Megy a Jézus a Kálváriára,

Fejében a töviskoronája.

Véres rózsák verték ki a testét,

Megy a Jézus, viszi a keresztjét.

Most először roskadt el alatta,

Vad pribékek keze fölrángatta.

Szeges szijak a húsába tépnek

Borzalommal kisérik a népek.

Szeges szijak csontig elevenbe.

Jön az úton Szűz Mária szembe.

A szeméből mennyek mosolyognak,

De szivében hét tőre pokolnak.

Nézi Jézust, nézi a keresztfát,

Azt a véres, veritékesorcát,

Azt az Arcot, azt az édes-egyet,

Aki az ő testéből testedzett.

Nézi, nézi fátyolodó szemmel.

Megy a Jézus, utána a tenger.

Ott piheg a sok mái szegény is;

Édesapám, édesanyám, én is,

Krisztus Anyja, légy a mi Anyánk is…

Narátor;

V. állomás;CIRENEI SIMON SEGITI  VINNI A KERESZTET

Akkor egy idegen, név szerint czirénei Simon, vidékről jövet összetalálkozott a tömeggel. Hallotta a megvetően ismételt felszólitást; Helyet a zsidők királyának.. Megállt és megdöbbenve szemlélte ezt a jelenetet. Mivel szánakozást tanúsitott, megragadták és a keresztet vállaira helyezték.

Szavaló;

Ez a csaata a vállaki ivén dől el.

Ha egy nem birja, mellé lép a másik,

De meg kell küzdeni a gyors idóvel,

Mert győzni kell a végső roskadásig;

Vinni a Fát, elültetni a Hegyre,

Hogy rettentő szép gyümölcsöt teremjen,

Hogy függjön ég és föld között lebegve.

Kiért egy ezred angyal itt teremne,

Ha szólna... de nem szól némán néz rám

Mint Simonra, a termetes parasztra,

Ki tovább álmodozna még a szénán, de

Belecsöppent itt az éradatba.

Elsárgult testtel vergődik az Isten; Simon vagy én, de valaki segitsen..

Narátor;

VI. állomás; Veronika letörli Jézus arcát

Szavaló;

Ó Istenarc, kegyetlen

Kinzástól éktelen…

Ó Irgalom, egyetlen…

Ő Jóság, végtelen…

Méltó ki lenne Hozzád…

Egy gyenge nő;

Letörli véres orcád

A keszkenő...

Ó lelekem, durva kendő,

Mocsoktól keserű;

Nézd, mennyi vár esendő

Arc, amit  letörülj…

Vert arcok, s valamennyi

A Krisztusé.

Narrátor:

VII.állomás:Jézus másodszor esik el a kereszttel

Szavaló:

Imhol másodszor roskadsz el alatta...

Ó, Uram, én éppen csak abban az egyben

Hasonlítok Hozzád:

Hogy el tudok esni, hogy újra csak el tudok esni,...

...Másodszor elesett Krisztus,

Akit ostorral ráncigál talapra a

Gyűlölet ökle, könyörgök Hozzád

Állíts föl engem! Másodszor is

Állíts föl engem!

Narrátor;

VIII. állomás;  Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal

Szavaló;

Jeruzsálem leányai,

Mind, ti keseves Máriák:

Ne sirassátok az Ember Fiát::

Timagatokon sírjatok,

S fiaitokat sirassátok el...

A boldogtalan bűnösökre öntsétek

Könnyeitek árját, rájuk osntsátok

Könnyel örvendező szánalmatok,

Akik nem tudják, mit cselekszenek,

Mikor az értük roskadó Keresztnek

Hurcolnak öngyilkos hadat...

Bennük sirassátok, a legkislegkisebbik

Személyében is az Urat...

Narrátor:

IX. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Szavaló:

Félig halálra váltan, már már a

Golgotán,...

Harmadszor is leroskad a

Keresztviselő.

Mi elesett apák, megesett fiai,

Honnan vegyünk erőt,

Hogy  szólitani  merjük a

Keresztviselőt?

Nézz rám és nyújtsd kezed,

Hogy el ne bukjam én

Legalább ott, a végső, halálos Hegy

Tövén!’’

Narrátor:

X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

A 22. zsoltár 17, 18, és 19, éneke igy szól:

17 Körülvett engem nagy sereg kutya,

a gonoszok zsinatja körülfogott engem.

Átlyukasztották kezem és lábamat,

18 megszámlálhattam

Minden csontomat.

Néznek rám, bámulnak engem,

19 elosztották maguk kösött ruháimat,

és köntösömre sorsot vetettek.

Szavaló:

Leszaggatták varratlan köntösét,

S most itt áll ország és világ előtt,

A zokogók és röhögők előtt,

Az Ember Fia, meztelen.

Hát én Uram? Mi lesz velem?

Ha eljön egyszer ama nap,

Mikor lábunkhoz omlanak

Az emberszőtte fátyolok, s űgy

Csupaszon bámul reám

Azz emberiség...

s meglátják, hogy ki vagyok?!

Ki is vagyok én, Istenem?

Az életen innen és túlan

A végesarcú végtelen.

Én pontnál pontabb centrumom,

Mi vagy?    Honnan vagy?   Nem tudom

Mégis, mégis tőlem remélem

Hogy libegő mécsléng személyem

Megsejti, egyszer ki vagyok.

’’Vetkezd le éned, s megtudod!

Ó, meztelen Kristus a hegytetőn,

 Légy irgalmas vetkeztetőm!

Narrátor:

XI. állomás Jézust keresztre feszítik

A  Koponyahegyre  érve a katonák Jézus meggyötört testét a keresztfához szegelték . A Pilátus által készitetett táblát  is a kerestre helyezték.Ez volt ráírva: ’’ A Názáreti Jézus, a zsirók királya.’’

Szavaló:

All a kereszt az ég alatt, a föld

Felett.

Tajtékot ver lába körül a gyűlölet.

...   Ember Fia, egydüll vagy a

puszta végtelenben!

Egyedül lenni: emberek között,

Egyedül lenni: az Isten előtt...

Egyedül lenni, önmagamnak is

Csak undora,

Hát ezt is megtapasztalod,

Ember Fia!

Akkor tudod meg, hogy mi a

kereszt és ki az  Úr, a nagy

Kereszten, ha mellette függsz

Áldozatul.

Az áldozatban ott megoldatik

Minden titok:

Ott, akkor Isten, a nagy Hallgató,

Felelni fog.

Ott akkor: ’’ Istenem, én Istenem!’’

Kiálthatom.

XII. állomás: Jézus meghal a   kereszten

A hatodik órátol sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangossan felkiáltott:

Jézus: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Narrátor: Ezt halván egy a körülállók közül szivacsot hozott, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki, minekután a  Megváltó  a Teremtőjének ajálva lelkét kiszenvedett

.

Szavaló. 1, és 2, ’’ Első szavaló alt hangon s, a második szoprán

1,Volék sirolm tudotlon.                        

Sirolmol sepedil.                                             

Búol oszuk, epedek.

Választ világumtuul...

Zsidou, fiodumtuul,

Ézes ürümemtüül.

Ó én ézes urodum,

Eggyen igy fiodum!

Sirou anyát

Teküncsed,

Búabeleül kinyuhhad!

Szemem könyüel

Árad,

Én junhum büöl fárad,

Te vérüd hullottya

Én junhum olélottya.

Világ világa,

Virágnak virága!

Keserüen kinzatul,

Vos szegekkel

Veretül!

Uh nekem, én fiom,

Ézes mézüül!

Szegényül (Szégyenül?)

szépségüd,

Vírűd hioll vizeül.

Sirolmom, fuhászatum

Tertetik kiül

Én junhumnok bel bua,

Ki sumha nim hiül

Végy halál engümet,

Eggyedüm urodum,

Kit világ féllyen!

Ó igoz Simeonnok

Bezzeg szovo ére:

Én érzem ez bútürüt,

Kit níha egíre.

Tüüled válnum (?),

De nüm valállal,

Hul igy kinzassál,

Fiom, halállal.

Zsidou, mit tész,

Türvéntelen,

Fiom mert hol

Biüntelen.

Fugva, husztuzva,

Üklelve, ketve

Ülüd.

Kegyüggyetük

Fiomnok,

Ne légy kegyülm

Mogomnok,

Ovogy halál kináal,

Anyát ézes fiáal

Egyembelű üllyétük!

Szopránszavaló két hangal magasabb an az alttól kánönban versel

Valék siralom tudatlan.

Siralomtól süppedek (siralomban elmerülök),

Bútol aszok, epedek.

Választ világomtól...

Zsidó, fiacskámtól,

Édes örömemtől.

Ó én édes uracskám,

Egyetlen egy fiacskám!

Síró anyát tekintsed,

Bújából kinyujtsad (kihúzzad)!

Szemem könytől árad,

És keblem bútól fárad.

Te véred hullása

Én keblem alélása.

Világ világa,

Virágnak virága!

Keservesen kínzatöl,

Vasszegekkel veretel.

Ó nekem, én fiam,

Édes, mint a méz! ( Édesb méznél?)

Szegényül (szégyenül? ) szépséged,

Véred ürül (patakzik) vízként,

Siralmam, fohászkodásom....

(ezekkel) Terjed (mutatkozik) kívül

Én keblemnek belső búja,

Mi soha nem hűl (enyhül),

Végy halál engemet,

Egyetlenem éljen,

Maradjon uracskám,

Kit világ féljen!

Ó igaz Simeonnak

Biztos szava ére (beteljesedett):

Én érzem e bútőrt,

Mit hajdan ígére.

Elválnám tőled,

De ne volna,

Hogy így kínzatol,

Fiam, halálra.

Zsidó, mit téssz,

Törvénztelen,

Mert fiam hal

Bűntelen.

Fogva, huzogatva,

Öklelve, kötve

Őlöd.

Kegyelmezzetek fiamnak,

Ne legyen kegyelem magamnak,

Avagy kalál kínjával,

Anzát édes fiával

Egyetemben öljétek.

Férfikórus:

Felhasznált irodalom:

Ó és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján,

Ellen G. White:Jézus élete,

Vallásos magyar költők versrészletei:

Sík Sándor, Tűz Tamás, Puszta Sándor, Dzsida Jenő, Reményik Sándor

Mészöly Gedeon: Szöveggyűjtemények  /321 és 322./

Leuveni kodex 134. lapja

Simon Györgyi, Szemelvények, a magyar nyelvemlékekből.

/Írta Maros Antal/ 

A határon túli magyarság megmaradásának bástyái

Kicsit hosszabb lélegzetű eszmefuttatásom. Csak az fogjon hozzá, akit érdekel.

Vajdasági magyar vagyok, Bácskában, a Tisza melletti Magyarkanizsán élek. Jó időben, ha emeletnyi magasságban kitekintek az ablakon, ide látszik a szegedi szalámigyár fakó színű tornya.
Szüleim és az összes ősöm ezen a vidéken élt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a helyi temetőben a mai napig virágot viszünk dédszüleim és ükszüleim sírjára. 
Ahhoz, hogy a címben foglalt témával behatóbban foglalkozhassam, első sorban láttatni szeretném azokat a körülményeket és azt a környezetet, amelyből származom, aminek megélése alapján véleményemet ismeretlen embereknek is kifejhetem.
Az egykori Vajdaság legendásan soknemzetiségű társadalma mára erősen megkopott fogalommá vált. A hajdani kéttucatnyi nemzetiség egy része a XX. század végére olyan mértékben asszimilálódott, hogy – ha fizikailag még léteznek is a közös nyelvet, kultúrát jól-rosszul beszélő utódaik – számuk, a társadalomban játszott szerepük elenyésző, kimutathatatlan. 
Gyakran már csak az egyes emberek neve sejteti egykori hovatartozásukat. Ilyen szomorú sorsra jutottak például a vajdasági csehek, a vlahok, vagy a dél-bánáti svábok. 
A két világháború utáni kitelepítéseket, az atrocitásokat, a sváb és magyar népirtásokat követő félelem és kényszer szülte beolvadás miatt, a hagyományos egyharmados magyar-szerb-német megoszlási rendszer végérvényesen megszűnt a Délvidéken, a szerbség javára, és ebben a folyamatban a Titói jugoszláv korszak puha diktatúrája is a többségi nemzetnek kedvezett.
Így szűnt meg a két világháború között oly jellemző és hagyományként élő háromnyelvűség (a szerb-német-magyar nyelv ismerete), amelynek – azzal együtt, hogy a köznapi nyelvhasználatban abszulút elfogadott volt, mert a paraszttól a polgáron keresztül a közigazgatásban dolgozókig mindenki értette és beszélte, és az egyik legfontosabb eleme volt a jószomszédi viszonynak, a toleranciának – fontosságára írásomban még visszatérek.
A trianoni csonkolás, és a XX. század véres eseményei után szerény bizakodásra ad (-hat) okot a 2001-es népszámlálási statisztika, ami kimutatta, hogy a magyar nemzeti közösség a hárommilliós Vajdaságban még mindig a legerősebb és legéletképesebb kisebbség, mert a maga 15 százalékával a 70 százalékos államalkotó szerb többségi nemzet mögött jól érzékelhető és látványos társadalmi-politikai és kulturális súllyal bír. Beszédes adat, hogy a maradék 15 százalékon a többi (mintegy 23 bejegyzett!) néptöredék osztozik. Ezek közül említést érdemel az ébredező német, a horvát-bunyevác, a szlovák és a mind öntudatosabb cigány etnikum önszervező képessége.
Ez utóbbi kivételével az összes – önazonosságáért harcoló, és sikereket fölmutató – délvidéki kisebbségi közösség mögött ki-kinek az anyaországa hathatós segítségével sikerül ébren tartania nemzeti öntudatát, nyelvét és kultúráját.

A föntebb vázoltaktól eltérően szülővárosom Magyarkanizsa kicsit kivételezett helyzetben van, egészen egyedi földrajzi és demográfiai mutatókkal rendelkezik. Gyakorta járunk Szegedre bevásárolni, vagy szórakozni, Mórahalomra fürödni, mert a horgosi határátkelő húszpercnyi autózással elérhető. A Tisza-mente tömb-magyarságának pedig - Zenta-Ada és talán Óbecse mellett - olyan utolsó bástyája vagyunk, ahol a mai napig 90 százalékban magyarok élnek, a „legmagyarabb” községként (Magyarországon járásként ismerik ezt a fogalmat) tartanak bennünket számon. Olyan falvak is tartoznak hozzánk, ahol egyetlen szerb ajkú lakost sem jegyeznek. A község-járás összlakossága 28 ezer fő, amelyből valamivel több, mint 10 ezren élünk Magyarkanizsán.
Akadnak utcák, sőt városrészek (pl. Tópart, a Budzsák…), ahol kizárólag magyarok laknak. A városban működik magyar színjátszás, -kultúrkör, -helyi újság, -elektronikus média (helyi rádió és tv stúdió), a bölcsődétől a középiskoláig magyar anyanyelvű osztályok, magyar szellemiségű pártok és civil szervezetek is. 

Ez utóbbi képviselője a magyarkanizsai Rákóczi Szövetség helyi szervezete is (www.rakoczi.rs), amely a környék talán legtöbbet tevékenykedő, legelismertebb nonprofit egyesülete, s amelynek számos ismerősömmel együtt én is tagjai között vagyok.

Kicsit hosszabb bevezetőmet azért voltam kénytelen megírni, hogy szülővárosom – a magyarságot tekintve – rendkívül kedvező földrajzi fekvését és etnikai arányait szem előtt tartva - és ebben a közegben élve egészen bizonyos, hogy más színben látom a határon túli, illetve a délvidéki magyarság megmaradásának esélyeit, mint mondjuk egy hozzám hasonló korú újvidéki, magyarcsernyei, muzslyai, vagy bácsfeketehegyi honfitársam.

A határon túli magyarság megmaradásának mikéntjeit, szerény álláspontom pilléreit, az áttekinthetőség kedvvért pontokba szedve próbálom fölsorolni. Az egyes pontok alatt kivonatosan indokolni igyekszem minden, az adott témát érintő meglátásomat.

• Közhely, de egy nemzethez, népcsoporthoz vagy nemzetiséghez való tartozás legalapvetőbb kritériuma a közös nyelv, esetünkben a magyar nyelv anyanyelvi szintű ismerete. Ezen túl még számos körülmény által válik valaki azzá, ami: közös kultúrkör, közös történelmi tudat, közös hagyományok és gyakran a közös hit talán a sok egyéb mellett az, amelyek döntően befolyásolják egy adott személy nemzeti hovatartozásának alapjait. Számtalanszor igazolódott már az a nézet, mely szerint az anyanyelvű iskoláztatást semmi más alternatíva nem helyettesítheti. Magyarán: mindenféle álságos kimutatás helyett a tények makacsul azt igazolják, hogy például a mindkét magyar szülő által (különféle rosszul értelmezett, legtöbbször torz közgondolkodás, „jól bejáródottnak” hitt módszerek által, a vélt előnyök miatt) szerb osztályba íratott magyar anyanyelvű gyermek hosszú távon bizonyosan elvész a magyar közösség számára. Közre játszik ebben az „idegen” közegben szocializálódó gyermek fokozott elidegenedése az anyanyelvi közösségétől, amely révén ismeretei, baráti köre, világlátása fokozatosan átalakulnak, és ha életében meg is tudja tartani valamilyen szinten kettős identitását, brítékolhatóan meggyengül nemzeti öntudata. Megannyi, magát sajnálatosan „jugoszlávnak” hangoztató vajdasági magyarról tudunk, ami legalább olyan érthetetlen, nevetséges kategória, mintha ma valaki Oroszországban szovjetnek vallaná magát. A szerb iskolába íratott gyerek fölnőtté válásakor már a könnyebbik, kényelmesebbik utat választja utódainak is. Így szerbesedik el két-három nemzedék alatt egy magyar család. Ezért MINDEN MAGYAR GYERMEKHEZ ragaszkodnunk kell, mert egyenként a jövőnk zálogai. Ezen túl körömszakadtáig védenünk kell a magyar nyelvű oktatásunkat, a bölcsődei neveléstől a fölsőfokú oktatásig. Nem csak az intézményeket, hanem azt az infrastruktúrát, képzési rendszert, ami lehetővé teszi a magyar nyelvű pedagógusképzéstől a szakmai konferenciákon át, a továbbképzések folytonosságát, a magyar szellemiségű, minőségi oktatói-nevelői munka tovább-élését. Mert minden más kisebbség, így a magyar esetében is igaz, hogy a megmaradásnak kulcskérdése a vezető, szellemi, vagy ha tetszik az értelmiségi rétegének, fönntartása, kinevelése. Lehet, hogy külön bekezdést igényelne, de itt a pedagógusok mellett külön fölhívnám figyelmet más szakemberek képzésére is! Hisz az orvosok, bírók, mérnökök, újságírók stb. munkája is a közösséget szolgálhatja. Ezért a diplomahonosítás leegyszerűsítése legalább ilyen égető föladat. Annál is inkább, mert ezen a téren jócskán van még tennivaló a szerb-magyar államközi kapcsolatokban! 

• Az oktatás mellett – melynek prioritása megkérdőjelezhetetlen ugyan – de mára már nélkülözhetetlen elem a napjainkra mindent behálózó (magyar nyelvű) média megtartása. Értem ez alatt a nyomtatott sajtótermékeket, a magyar nyelvű napi- és hetilapokat, folyóiratokat, szakmai újságokat, ifjúsági lapokat stb. 
Ám ha nem homokba dugott fejjel élünk, akkor tudjuk azt is, hogy mára az elektronikus médiának egyeduralkodó szerepe lett. A televízió és a rádió vélemény- és közösségformáló erővé lépett elő, amivel ha rosszul sáfárkodnak – mint azt pl. az anyaországi kereskedelmi adók népbutító, erodáló szerepe mutatja – iszonyatos erkölcsi és szellemi rombolást tud előidézni egy adott közösségben. A szakmai színvonal, az igényesség, az újságírók vagy a médiában dolgozók állandó képzése elejét veheti az elbulvárosodásnak.

• Az imént emlegetett szellemi elit csak akkor lehet életképes, ha az adott magyar gazdasági elit vele együtt tud létezni. Talán nem fog újdonságként hatni, ha kimondjuk azt, hogy egy szerb vállalkozótól a legmerészebb álmainkban sem várhatjuk el (Tisztelet a kicsinyke kivételnek!) pl. magyar szellemiségű hagyományőrző táborok finanszírozását-szponzorálását. Itt válik égetően fontossá olyan anyaországi támogatási rendszerek kiépítése, amelyek a pozitív diszkrimináció elvén kis- ás közepes vajdasági magyar vállalkozókat segítenének kedvezményes banki hitelekkel a vajdasági magyar befektetőket részesítenék előnyben. A munkahelyteremtés tekintetében ez is időszerű lenne. Mert azt is az élet igazolja, hogy ha szerb cégvezető beosztottat, munkást keres, és arra három ugyan olyan képességű magyar és egy szerb fog jelentkezni, akkor az esetek túlnyomó többségében bizonyos, hogy a nemzettársát veszi föl dolgozni.

• A vajdasági magyar közösség túlnyomó része a mezőgazdaságból él, földművelő, vagy gazdálkodó életmódot folytat, és faluhelyen lakik. Errefelé a termőföld nagysága és hozama mindig az életet és a jólétet jelentette. Ma, amikor zajlik a szerbiai-vajdasági földek privatizációja, az elkobzott termőföldek visszaszármaztatása, olyan hosszú távú pénzügyi hitelekkel kéne segíteni a bácskai-bánáti parasztságot, amelyek lehetővé tennék, hogy a kisgazdaságok is vásárolhassanak földeket, erőgépeket, ne csak a gyanús körülmények között megtollasodott belgrádi újgazdagok vásárolhassák föl apró pénzért legféltettebb kincsünket, őseink örökségét, a földjeinket. Ha másként nem megy, a bénult politika nem tud segíteni, akkor a parasztjainkat meg kell tanítani pályázni, vagy pályázni kell helyettük is, de értük.

• A már említett falvakat, kistelepüléseket életben kell tartani. Ahol még emberléptékű az élet, ahol a közösségi lét még csírájában is megtapasztalható, ahol még élnek a régebbi tisztességes világ erkölcsi mércéit ismerő nemzettársaink, ott kell igazán erősen építkezni! Minél több közigazgatási (kisiskola, posta, polgármesteri-helyi közösségi hivatal, tűzoltóotthon rendőrőrs…), művelődési (faluház, művelődési ház, könyvtár, ifjúsági otthon…) és gazdaságilag értékelhető (szövetkezet, gyár, malom, vállalkozás, ipartelep…) intézményt kell megtartani, hogy a faluhelyen élő emberek ne érezzék hátrányos helyzetűnek életkörülményeiket. Ha a fönti zárójeles lehetőségek csak fele jellemzi egy kistelepülés arculatát, ott bizonyosak lehetünk benne, hogy a fiatalság nem vándorol el, fölvirágozik a közösség ereje: megannyi falusi amatőr színjátszó társulat, dalárda, hagyományápoló egyesület, néptánc-csoport, gazdakör bizonyítja igazamat. Véletlenül tudom, hogy az utóbbi huszonöt évben megötszöröződött (!) a magyar művelődési egyesületek száma és olyan színvonalú, értékteremtő erejű a munkájuk, amire korábban senki sem gondolt volna. Elég ha a Durindó, a MIRK, vagy a Gyöngyösbokréta lelket emelő rendezvényeit említem. Napjainkra a civil kezdeményezések, a civil kurázsi lehet az, ami fölvállalhatja egy közösség ügyeinek rendbetételét: ezt mind többen így látják.

És itt most úgy fejezném be pontokba sűrített eszmefuttatásomat, hogy azoknak a végére nem kerülhet pont, mert ezekből a sarkos alapokból számtalan más (pl. az egyház szerepe, az erős és igazságos jogrendszer…), egyéb is kikövetkezhető, elvárható vagy kívánható.

„…ha mindez lőn, ahogy írva…”, ahogy a nagy költőnk mondaná, tehát ha a fölsorolt pontokat meg lehetne valósítani, számon lehetne kérni vagy egyszerűen csak már eleve adottnak, természetesnek lehetne tekintenünk (Mint ahogy annak is veszik egyes, tőlünk szerencsésebb történelmi-gazdasági körülmények között élő népek…), akkor nem kellene aggódnunk a vajdasági magyarság jövőjét illetően.

De amíg szerte a Kárpát-medencében csak úgy, ahogy itt nálunk, Szerbiában, a tehetségtelen, szűk látókörű, nehezen mozduló és csak a saját személyes érdekeit babusgató politikum osztja az igét, kénye-kedve szerint packázva egymással vagy velünk (leginkább sajnos a mi rovásunkra), addig csak beszélhetünk autonómiáról, önazonosság-tudatunk erősítéséről, a holnapután délvidéki magyarságáról. Családunkra, szűkebb közösségeinkre és csak önmagunkra számíthatunk.

Nem újdonság ez nekünk.

Pósa Károly

Megfontolandó szavak az öregedésről

 Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.
 Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy öreg lennék. Az
 ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam  neki,
 hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később
 válaszolok neki.

 Végülis úgy döntöttem, hogy az öregedés egy ajándék.

 Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem
 volna lenni. . Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a  ráncaim,
a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek
azon  az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az
anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.

 Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én
 csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy
 korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus
 magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több
 süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem  azt
a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki.
 Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy
 extravagáns legyek.

 Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt
 még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.

 Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren?

 Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi
 szerelem emlékén.....és meg is teszem.

 Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a
 testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és
 nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.Ők is
 lesznek öregek.

 Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha
 mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

 Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört
 volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek
 szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad
 és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett,
 érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség
 felett.

 Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek,
 hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak,
 akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz  hajszálaik
 legyenek.

 Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet
 kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . .Én nem teszek fel magamnak se
 kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

 Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy
 öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké
 élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi
 lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott
 nap  eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.

 Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!

 Szeretettel ajánlom a fenti gondolatokat kor- és kórtársaimnak.

 És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a
 nevetés az élet legnagyobb adománya és erősíti az immunrendszert.

Nemcsak nehéz megismerni önmagunkat, de esetenként kifejezetten
kényelmetlen tudomásul venni az eredményt. (Josh Billings)

A legtöbb jó, amit az emberiségért tehetsz, hogy magad is mágussá leszel.

Merlin

Az utolsó együtt töltött napjukon történt. Az ifjú Artúr az erdőből kivezető út mentén állt. Merlin tisztását kereste, de az már többé nem volt ott. Az éjszaka nőtte be a sűrű erdő, elborította a tisztást, és eltakarta a kristálybarlang bejáratát. Artúr szívébe fájdalom hasított, hiszen e veszteséget minden halandó megérzi majd, nem csak ő. - Nem jövök már ide vissza, ugye? - kérdezte. Merlin, aki mellette állt, a fejét rázta. - Nincs szükség rá. A mi dolgunk véget ért. Kétlem, hogy bármikor véget érhet, gondolta Artúr. A tanulással töltött hosszú évek múltával is úgy tűnt, még többet tanulhatna meg a mesterétől, mint amit már elsajátított. A mágus olvasott a gondolataiban, s így szólt: - Búcsúajándékot akartam adni neked, és semmi jobb nem jutott eszembe - mutatott a lábuk előtt kanyargó útra, ami szintén az éjszaka műve. - Az utak a mágus jelei. Vagy ezt nem tudtad? - Nem. - Akkor jegyezd meg jól, amit mondok. A mágus arra tanít, hogyan kell elmenni. S amikor már magad is el tudsz menni, te is mágussá váltál. Noha áltathatod magad azzal, hogy birtokolod a Föld egy darabját, igazában csak áthaladsz rajta. Lélekben tulajdonképpen az út nyugtalan pora vagy a szélben. Ti halandók, házakat építetek, hogy azok védelmet nyújtsanak a világtól. A mágus otthona a pillanat, és a pillanatok egyre haladnak... - Az idő útján - fejezte be Artúr a mondatot. Merlin sok tanítását kívülről tudta. - Igen - hagyta jóvá Merlin. Mindketten hallgattak. A fiú a szeme sarkából őt leste, vajon szomorkodik-e, vagy legalább egy kicsit megüli-e a lelkét az elválásuk feletti bánat. - De nyomát sem látta. - Valójában hiszel nekem - mondta Merlin. - Elmeneteled a lehető legnagyobb ajándékom. - S ekkor a fiú vonakodó lába lépésre mozdult. Néhány száz méternyire kanyart vett az út, s ahogy közeledett felé, Artúr lépésről lépésre változott. A Merlinnel töltött évek álomszerűvé homályosodtak, s a világ iránti kíváncsisága nőttön-nőtt. Mire a kanyarhoz ért, már alig várta, mi van azon túl. A számára addig ismeretlen világ minden eseménye és vágya hívogatta, hogy részt kérjen belőle a maga számára. Lába most már szinte repülve vitte kifelé az erdőből. Merlin képe is elhalványodott, míg már csak az elhalkuló hangját hallotta magában: - Lelked titkos helyeire vezettelek. Most majd vissza kell találnod e helyekre, de már a saját erődből. Azután ez a hang is elhalt. A fiú elérte az útkanyart, belerúgott a porba, és mosolygott. Hirtelen ráébredt, hogy valahányszor utat lát majd, mindig Merlin jut az eszébe.

A LECKE MEGÉRTÉSE

Az úton járás a függetlenség jelképe, s a mágusok szerint a függetlenségben van az igazi szabadság. A szabad ember - a mágusokhoz hasonlóan - a szellemi világban él, és sokkal több jóra képes, mint ami e nélkül lehetséges. Az ilyen megközelítés még nem elfogadott a mi társadalmunkban, mert neveltetésünk miatt, mind másképpen gondolkodunk. Mindenhez ragaszkodunk, s úgy hisszük, ezek a ragaszkodások segítenek élni. Ragaszkodásaink közül a legelső az e világhoz való viszonyunk. A mágus szerint a halandók tévhitben ringatják magukat, miszerint birtokolják a világot, és befolyásolni tudják a sorsát. A mágusok szerint a világnak megvan a maga szelleme, s az gondoskodik a jólétünkről. E szellem védelmében élünk, és alakíthatjuk a sorsunkat. De a szellem sosem birtokolható és ellenőrizhető. - Az egész világot akarod birtokolni, ugye? - kérdezte Merlin Artúrtól. - Nem hiszem - válaszolt a fiú. - Pedig igazat mondok, hidd el! Ti, halandók olyanok vagytok, mint a szikra, ami felgyújtja az egész erdőt. A szikra aprócskának tűnik, de egyre csak terjed és terjed. - Azt mondod, hogy el fogjuk pusztítani a világot? - kérdezte Artúr. - Attól függ. A szellemet nem lehet elpusztítani, s ha majd magadat is szellemi lényként látod, akkor szellemed egyesülni fog a világ szellemével. A másik lehetőség, hogy nem veszed figyelembe a szellemit, s ha így döntesz, akkor nem leszel tekintettel a Földre. Annak fájdalma nem érint majd téged. Merlin egy nagy kőre mutatott. - Rúgj bele! - mondta. S Artúr úgy tett, ahogyan a mestere utasította. - Jaj! - kiáltott fel. - Milyen furcsa - jegyezte meg Merlin. - A kő kapta a rúgást, s mégis te jajongsz. - Mi a furcsa ebben? - morgott Artúr. Sejtette, hogy a mágus úgy igazította a dolgokat, hogy erősebben rúgott a kőbe, mint akart. - A szellemről szereztél tudást. Amikor belerúgtál a kőbe, az neked fájt. A kődarab nem ellenkezett, mert a Föld sosem ellenkezik. A biztonság az, amit a Föld a halandóknak tanít. De ha elragad a düh a sebesülésed miatt, amit a kő valójában csak visszaadott neked, akkor igyekszel semmibe venni a szellemet. Össze akarod zúzni a követ, a saját céljaidra akarod majd használni. De mindezt csak azért csinálhatod, mert a Föld békésen viseli a rúgásodat, és nem tiltakozik ellene. A természet szelleme magában hordja a tiltakozásnélküliséget. A szellemnek nem lehet kárt okozni, bár az emberek folyton újabb büntetéseket rónak ki a Földre, de végül mindig saját maguknak okoznak kárt. Nem tiszteljük a saját szellemi lényünket sem. Félelemmel és haraggal tekintünk magunkra. - Elvesztetted a hitbe vetett hitedet - mondta Merlin. - Már nem bízol a bizalomban. Amiről itt szó van, azok a szellem jellemzői, mint például a szeretet, a hit, a bizalom, s ezeket ismerni és tapasztalni kell ahhoz, hogy jóra lehessen használni. A legtöbb ember küzd a saját akarata ellen. Félelemhez és haraghoz folyamodik, mert úgy érzi, nem a maga választotta úton jár. A békés élet azon múlik, hogy ne rosszakaratú erők irányítsanak, s ezt csak a mágus útján járók érhetik el. - Ha jót akarsz tenni az emberiséggel, légy önzetlen, és válj magad is mágussá - mondta Merlin. - Ha csak magadnak akarsz jót tenni, akkor légy önző, de akkor is válj mágussá! Ez ellentmondásként hangzik, de végül is minden szellem a szellemvilág része. Egyénként jársz a Földön, s ugyanakkor része vagy a világnak. Tehát, ha ura vagy önmagadnak, megnyered a Földet is.

A LECKE MEGÉLÉSE

A mágusok nem bátortalanítanak el, ha jót cselekszel. A függetlenség nem közömbösséget jelent. - Ha szenvedést látsz, menj és enyhítsd - mondta Merlin -, és szenvedés ne tapadjon hozzád! Ez a tanács magáról a részvétről szól. A részvét szóban a részt vállalás, az együtt szenvedés rejtezik, s a legtöbb ember így is értelmezi. Az igazi részvét jótétemény. Az ember átérezheti a másik fájdalmát, de lelkében mégis biztonságban maradhat. Noha az emberi dráma a Föld színén játszódik, vérünkkel öntözzük mezeit; vagyonokat gyűjtünk partjain; a Föld mégis független marad. Az erdők, a mezők, a vízpartok és a hegyek nem miattunk növekszenek és pusztulnak el. Ha nem fogadod el a Föld szellemét, a függetlenség közömbösséggé válik. S a közömbösség nevében kizsákmányolod a Földet. A Föld felé akkor leszel részvéttel, ha összekapcsolódsz a szellemével. Mit jelent az összekapcsolódás? Igyekszünk némi válasszal szolgálni. A mágus útjának kezdete a mondák ködébe vész, az emberiség ősi emlékezetében gyökerezik, amikor még az ember az ősi erdőségek védelmében élt. Merlin akkor nagy erejű, varázshatalommal bíró természeti szellemet képviselt. Ma nincsenek természeti szellemek, mert a halandók elszakadtak a természettől. Az ősi indíttatás szerint a természettel együtt kell élni. Mára átadta a helyét önmaga ellentétének, mely szerint a természetet le kell győzni. Ez az indíttatás idestova katasztrófa-közeli helyzetbe juttatott, s most - talán az utolsó pillanatban - mindenki keresi a természethez való visszatérés útját. A mágusok sosem szakadtak el a természettől, így nekik nem kell visszatérniük. Ott várnak ránk, hogy örömmel köszöntsenek, amikor visszatérünk a szellemi világhoz. Titkaik feltárásával az út a saját természetedhez, azaz a tiszta tudatosság állapotához vezet. Nincs más odakint, mint az idebent tükrözése. Ha haza akarsz térni, elég felismerned, hogy otthonod ez a mostani pillanat. Az emberiség vágyát képező hatalom és beteljesülés itt van, a jelen pillanatban. A "most"- ban hatalmas erő rejlik, sokkal több, mint amit az értelem el tud képzelni. Semmi sem lehet hozzád közelebb, s ugyanakkor semmi sem távolodik tó1ed gyorsabban. Ez titok és látszólagos ellentmondás. A megfejtéshez érzékelned kell, hogy te magad vagy a jelen pillanat. Minden erőt önmagadon belül kell meglelned! Mindenki átél energiával telített, lelkes, derűs napokat, meg átél fáradt, zavaros és lehangoló napokat is. Mi okozza a különbséget? Egyesek szerint a test ciklusai, mások szerint a véletlenszerű erők játéka, vagy a sors, a jó- vagy balszerencse az ok. A mágus szerint azonban a jelenlétre való képességedből fakad a különbség. Ha jelen vagy a mostani percben, megérinted az élet forrását. Az idő a mostani pillanatból indul. Ha tehát az idő hullámán akarsz lovagolni, akkor minden lehetséges erőre szükséged van, s ezt mindig a jelenből merítheted. Az ember álmélkodhat azon, hogy a mindenkori most a jelen, hogyan szakadhat el tőlünk. Egyszerű gyakorlat segít a megértésben. Gondolj bele, hogyan működik az emlékezet! Emlékszel valakinek az arcára, de nem tudod felidézni a nevét, mit teszel? Ha töröd a fejedet, az erőfeszítés elzárja az emlékezés forrását. De mindannyian átéltük már, hogy egy-egy elfelejtett név vagy adat hirtelen az eszünkbe jutott, amikor pedig nem is gondolkodtunk rajta. Amikor elengedjük az egész kérdést, akkor éppen ez hozza működésbe az emlékezetünket. A vágy hasonlóképpen működik, bár kevesebben vannak tisztában vele. Valamennyien akarunk dolgokat, s könnyen beleesünk a csapdába, hogy állandóan dolgozunk, aggódunk, küzdünk a vágyott tárgy megszerzéséért. A mágus szerint, ha erőltetés helyett elengedjük, akkor a vágyak működési mechanizmusa gondoskodik önmagáról. Ez hihetetlennek látszik, holott már tudod, hogyan térnek vissza az elfelejtett emlékek. Tudatos gondolkodással nem tudsz emlékezni valamire, de ugyanakkor agyadnak egyszer csak eszébe jut bármi, amit valaha tudott. Például a tudatos agyad nem képes annak mélyére hatolni, miképpen gondoskodik a vágyak beteljesítéséről világegyetem. Az ember hiába töri a fejét, ha nem jut eszébe egy név. Ugyanígy hiába erőlködik vágyai beteljesítésén, nem ismeri fel, hogy az erőlködés gondot okoz, nem pedig megoldást. Minderről esett már szó itt, de most mélyebb értelemben szeretném ismét felidézni ezeket a gondolatokat. A jelen pillanatban mágus vagy. Szellemed tökéletes, sosem szakadtál el Istentől és a természettót. Csupán elhatárolódtál a jelentől a fájdalom elkerülésére irányuló küzdelmed során. Az emlékezés és a vágy elfátyolozzák a szellemet. Azért van ez így, mert réges-rég óta félted földi biztonságodat. Bizonytalanságérzésből támadjuk a Földet, mert ha bíznánk abban, hogy van, aki táplál és óv, nem lennénk ennyire hisztérikusak a túlélés kérdésében. - Bízzál a bizalomban, higgyél a hitben! - mondta Merlin. - Ez az egyetlen megoldás, ha megrendült a bizalmad és a hited. - A szívünk legmélyén valamennyien bízva bízunk. A lét és a szeretet szintén velünk született én-részeink, de a bizalom teszi lehetővé, hogy könnyedén lélegezzünk, hogy sajátunknak fogadjuk el a Föld szellemét. S ezt éppoly könnyen eszünkbe véshetjük, mint bármi egyebet. Hidd el végre, nem a küzdelem a megoldás! Élvezd csendben a percről percre megérintő életet! Ezzel a csendes elfogadással tiéd lesz a jelenben rejtező valamennyi energia: a bőség, a béke, az értelem és az alkotókészség. Mindezek a Föld szellemének csöndbe burkolt ajándékai. 
Ezoterikus NetRend 2009-2011

Böjte Csaba: Oszd meg a kenyeredet!

Egyik utamon, egy nagyon tehetős ember kertjében jártam, ahol szép sétányok, értékes növények, fák voltak, és egy szép kis kiülő kemence, grillező. Őszintén megcsodáltam mindent és megkérdeztem, hogy milyen gyakran sikerül élvezni is e csodálatos kertje pompáját. Kiderült, hogy nagyon ritkán, a tavaly egyszer gyújtott be a kemencébe. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, még ha nem is lebontani a kerítést, de legalább egy nagy kaput vágni rá, a városka fiataljai, családjai számára. Miért ne gyönyörködhetne egy-egy fiatal kisgyerekes család, az elzárt kert szépségeiben? A vasárnapi szentmiséről hazafele menet, miért ne süthetnék meg ebédjüket annak a helységnek a fiatal családjai ebben a kertben, és a tulajdonos, kinek gyermekei messzire szakadtak, miért ne gyönyörködhetne szülővárosa fiatal családjai gyermekeiben, mint saját ritkán látott unokáiban? Ki lehetne írni, hogy ez a kert minden vasárnap délután nyitva áll a családok számára. Mindenki megértené, hogy „foglalt", ha néha a tulajdonos, a messziről hazajött gyermekeivel szeretné a kertet használni.

E gondolattal játszódjunk csak tovább! Hány hétvégi ház áll hónapról- hónapra üresen, hány nagyszerű házimozi rendszer porosodik itt-ott egy-egy hatalmas nappaliban, vagy kihasználatlan szép medence várja hiába a látogatókat? Folytassam a felsorolást? Egy csodálatos díszkútat láttam egy elzárt udvaron, gyönyörködve szemléltem és megkérdeztem, hogy ez a szépség miért nem a városka parkjában áll? A tulajdonos rám nézett, és éreztem a tekintetéből, hogy érti amit kérdeztem, sőt büszke lenne, ha ott állhatna a szép kútja a szülővárosának a főterén. És akkor – kérdeztem – miért nem ott áll a kút? „Hm... eszembe sem jutott”, mondta szelíden.

Régebb a tehetős emberek, a közösség templomának oltárait, szép üvegablakait csináltatták meg, vagy egy-egy szobor, orgona árának az átvállalásával örökítették meg családjuk nevét. Gondoljunk egy Széchényi Könyvtárra, meg arra a sok közösségnek ajándekozott képtárra, múzeumra. Talán ma tehetősebb emberek vannak mint régebben, hisz egy-egy régi udvarház, mondhatni „vizet sem vihet” a mai minden luxussal felszerelt otthonoknak.
Nagy-nagy szeretettel, nagyböjti alázattal biztatlak téged, kit a gondviselő Isten talán több szellemi, anyagi, lelki értékkel ajándékozott meg, hogy merd szeretettel, jósággal megosztani a rád bizott javakat. Hiszem, hogy így nemcsak gazdagságodat fogják megcsodálni, hanem nemes jóságodat, nagylelkűségedet is. Példádat követni fogják, és így a világ nemcsak szebb, testvéribb lesz, hanem fenntarthatóbb is. Hiszen ha mindenki mindenből szeretne önző módon magának is szerezni, mivel az anyagi javak végesek, akkor kénytelenek leszünk egymás torkának esni. De ha testvéri szeretettel, legalább azt, amire nincsen feltétlenül szükségünk, meg merjük osztani, akkor hiszem, hogy egy új kor küszöbén állunk.

Mindazt amit itt mondok, bizalommal merem a figyelmedbe ajánlani, mint életem legértékesebb tapasztalatát. 1993-ban az omladozó dévai kolostorba szegény gyerekeket fogadtam be, otthont adtunk nekik, és a mai napig egy asztalhoz ülünk velük. Mindenünk közös. Ebből az összefogásból csodálatos élet bontakozott ki, hisz nagyon sokan őszinte szeretettel, kisebb, nagyobb értékeket, vagyonokat adományoztak a gyerekeknek, és így most 64 helységben 2200 gyereket gondozunk Erdély földjén. Meg vagyok győződve, hogy enélkul a befogadó, megosztó szeretet nélkül, nem csak a dévai romos kolostor, hanem a dél-erdélyi magyar oktatás is a múlté lenne.

Mi ferencesek, Csíksomlyón a nemrég visszakapott kertünket nem elzárni akarjuk a külvilágtól, hanem szeretnénk benne összefogással egy szép Mária kertet létrehozni, 15 különálló udvarral, elmélkedésre, befelé fordulásra alkalmas, mindenki számára nyitott teret, ahol az emberek nemcsak egymáshoz, hanem teremtő Istenükhöz is közelebb kerülhetnek. Hiszem, hogy így, népünkkel megosztva, sokkal szebb, értékesebb lesz a csíksomlyói Szűzanya otthona. Járható ez az út.

A drága jó Ervin atya, Szárhegyen visszakapott egy nagy darab földet a tatárdomb mellett, és olyan csodálatos, hogy ez a kilencven év feletti atya még meg sem kapta a kolostor birtokát, már a közösség számára szeretne rajta kialakítani egy Kájoni János tiszteletére szentelt kulturális központot, hol a gyergyói-medencébe érkező látogató, nemcsak a medence múltjával, szép földrajzi adottságaival ismerkedhet meg, hanem felüdítheti fáradt testét, lelkét is.

Óriási leckét kap most a világ az arab országoktól! Hány mesés keleti vagyon hull darabjaira, pusztul el, csak azért mert gazdája elzárta, nem merte megosztani testvéreivel. Felgyújtották Kadafi egyik mesés palotáját, az interneten néztem az égő csodát, sajnáltam, de megértettem, hogy nem a malter és az acél tartja össze a palotákat, hanem a szeretet és a jóság. Enélkül minden, de minden összedöl.

Szolgáló szeretet... Isten a maga végtelen örömét szeretné megosztani velünk. Olyan rövid az élet! Csak az lehet örökre a miénk, amit szeretettel megosztunk népünkkel, testvéreinkkel. Döntsünk a szeretet, a szolidaritás mellett, és nyissuk meg szívüket egymás felé bizalommal!

2011. március 11.

Csaba testvér - Erdély Ma

Bakos Ferenc parasztorvos verse

"A néprajznak a népi gyógyászattal foglalkozó része, eddig eléggé elhanyagolt terület volt. Ennek oka többek közt, hogy igen problematikus a tárgykörnek a körülhatárolása is, valamint a kutatók többsége a természettudomány és az orvostudomány körében dolgozott s így szemléletmódjuk sokban-eltér a néprajzi szemlélettől."

"Ha megvizsgáljuk Bakos Ferenc gyógyító egész tudását, azt látjuk, hogy ez az anyag két nagy csoportra osztható; a hagyományos tapasztalati gyógymódokkal keveredett varázsló eljárásokra és a modern orvosi gyakorlatból leszivárgott vallási ceremóniákkal vegyült részre." 

"Vándorlása alatt ez az életmód biztos kenyeret nyújtott neki. Ma már kizárólagosan gyógyítással nem tudja megkeresni kenyerét. így életét mindinkább jószívű adakozásokból, sot koldulásból tartja fenn. Ma a tanya világ helyett a falu fő útvonalain és a faluba vezető országutakon sétál és az arra menő embereknek felajánlja gyógyszereit és gyógyítását. A hetivásárok alkalmával is szokott gyógyszereket árulni."  

"Nem kevésbé a negatív vonások közé tartozik a hivatalos orvostudományról vallott felfogása és ennek hangoztatása. A közösség számára hasznos és áldásos közegészségügyi intézkedések lebecsülése, mivel ez az o körét mind jobban szűkíti, háttérbe szorítja és végveszedelembe sodorja."

Farkas József

Íme a vers:

Világéletemben segítni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.

1. Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe lökjed.
Meglátod, azt reggel, sohasem találod,
Föloldó hatását szájtátva csodálod.

2. Ugyan e baj ellen ott van a bojtorján,
Theaként iszogasd, pisiled momentán.

3. Vészes vérszegénység, idegbaj forrása,
Tízezer közül sincs kettő gyógyulása.
Rendelnek sok arzént, ferrumot és másat,
Csak csalángyökér az, amit ki nem ásnak.
Theaként használják, piros borban főzve,
Négy ujjod közt mit fogsz egy literre töve.
Ha ágyban feküdtél, bizton felkelsz tőle,
Öt-hat hétig használd, megmondom előre.

4. Ó, hányan szenvednek savtúltengésben,
Küszködnek, vinnyognak, mint kutya a présben.
Gumicsövet nyelnek, kapnak pezsgőt bőven,
A krumpli gyógyítja, sülve a sütőben.
Használd szivacs gyanánt, beled tiszta tőle,
"Krumplipüre" nem jó, vízben van az főzve.
Amit magyarázok, jól eszedbe vegyed,
Mert a savtól sebes a gyomrod és a beled.
Gyomrodat felmarja, fekély lesz a neve,
Nem emészthet attól senkinek a bele.
Beleknek bolyhait vakolattal vonja,
Ehetsz bár táplálót, ki lesz veled tolva.
Annyira elgyengülsz, lesüllyed a gyomrod,
Napról napra gyengülsz, koporsó a gondod.

5. Ha sebek martak fel, fekélyes lett gyomrod,
Sültkrumplin olajjal lehet csak gyógyulnod.
Hentes kézre kerülsz, ha elhanyagolod,
Öt-hat sült krumpliból, ha a bélt kinyomod.
Ennyit fogyasztván, a többit olajozd.
Sebed a sült krumpli mentesíti savtól,
Szigetelő fedőt kap az az olajtól.
Bajod így ápolva, meggyógyul majd sebed,
Ez sivár életben még örömed lehet.

6. Biz az élet sokszor úgy jár, mint a kártya,
Megesik, hogy meghűl olykor a mellhártya.
Kaphatod szárazon, esetleg vizesen,
Szaladsz az orvoshoz, csapolni vitessen.
Cirokseprő magját kifőzni teának,
Egészséget szerez hamar az magának.
Tetős evőkanál kerül egy literre,
Kaphatsz cirokmagot pénzért vagy hitelre.
Ne öntsd ki az ágyát, csináld nyakra-főre,
Egy főzéssel a mag nincsen még kifőzve.
Vért is kapsz biz ettől, meg is hízol tőle,
Öt-hat hét alatt már piros arcod bőre.
Idd reggel mint teát, egész nap mint vizet,
Ha ezt mind betartod, élted soká viszed.

7. Betyár ez az élet, sokszor idegre megy,
Ó, mennyi embernek épp a gyomrára megy.
Egyszerű tünete : rebeg gyomra szája,
Hinnéd, hogy egy lepke húzódott alája.
Mindenre dühödt vagy, szemed mint a vadnak,
Szikráznak, ha nézel, gubóid dagadnak.
Félni lehet tőled, bármi szelíd voltál,
Azt is marod mostmár, kinek udvaroltál.
Pokol ez az élet, családodé sem más,
Testvér, az élet cseppet sem pompás.
Szaladsz tudósokhoz, vizsgálgatnak egyre,
Próbareggeliznek, kérdnek tőről hegyre.
Egy sem leli bajod, dúlnak a tünetek,
Fizethetsz százasból akár egy türetet.
Bajod egyre mélyül, Kalló felé sietsz,
Már előbb megírtam, gyomoridegbaj ez.
Főzess csak puliszkát, szárazon, tengeriből,
Vondd ki gyakran magad szokott környezetedből.
Környezetváltozás csillapítja dühöd,
A puliszka gyógyít, ha este-reggel gyűröd.
Sok az arzén benne, szaporítja véred,
Hízni fogsz hetenként, jó ha magad méred.

8. Életed ha megnyúlt tisztes öreg korban,
Bár fiatalon is bekerülsz a sorba.
Gyakran szédül fejed, bizonytalan lépted,
Panaszolja ajkad : "oly gyakran szédülök,
Ingadozó léptem, jó, ha székre ülök."
Sűrű lett a véred, gyönge a folyása,
Egyensúly idegnek nincsen locsolása.
Kenetlen szekérnek nyikorog kerekje,
Száraz az agyad is, így jutsz szédületre,
Öreg ereidben vérkavicsok lesznek,
Itt az orvossága, attól széjjel esnek.
Egyél körtét, aszaltat vagy nyerset,
Biztos egyensúlyod hamar visszanyerted,
Hegyek szelíd alján termett elég "dicske"
Aszalva megkapod, forrázd kicsi vízben.
Vagy vagdald apróra, ha nem lenne fogad,
Ne búsulj öregem, csak szómat megfogadd.
Nem számít, hogy ősz vagy, csak fekszel az ágyon
Vidám ifjon mégy még ezen a nyáron.
Szerencsés lennél ám, ha téli körtéd lenne,
Mert így betegséged a pokolba menne.
Bár mindent ő szedne nem néznek az égre,
Receptet ír a doktor, tégelyből vagy hármat,
Találgatva szépen, hátha ez használhat.
Ha ez nem használna, van még recept bőven,
Ha meghalt, van paraszt, szed az a jövőben.

9. Nincs szív a mellkasban, más van a böndőben,
Levél végeztével ötlött az eszembe,
Hány szegény embernek fájdalmas élete,
Sosem volt zarándok, nem vágyott Rómába,
Eltorzul a képe, szenved reumában.
Küldik az orvosok Pöstyén, Szoboszlóra,
Bár tarisznyájában nincsen aranyóra.
Aki okos fickó, agyalágya benő,
Tudja, hogy gyógyszer bármifajta fenyő...
Kínok ellen adok jó tanácsot,
Faragj a fenyőből sok apró forgácsot.
Most járt erre Jézus fenyőfa ünnepén,
Találsz fenyőt bőven udvarok szemetjén.
Főzd azt levelestől, szikánccsal keverve,
Fürödj a levében, bajod le van verve.
Főzetét ki ne öntsd, adj hozzá forgácsot,
Új főzetet bővítsd, eljárod a Dájcsot.
Ám tíz percen túl már vízzel mosd arcod,
Oly erős, e főzet szüli ájulásod.
Ha fán mankón jártál, eldobod azt tőle,
Ne félj, nincs reumád, szabadultál tőle,

10. Új szer jut eszembe, gyulladás a neve.
Nyelés kínos tőle, mandulád van tele,
Fulladás környékez, hangod csak suttogás,
Forró bugát forrázz, csitul a gyulladás.
Nyomd ki azt egy fedőn, szabj szennyes kendőre,
Forrón váltogatva torkodra jön tőle.
Ha kezdetén teszed, egy nap szabadultál,
Ha dagadtan teszed, ne félj, meg nem fojt ám.
Egy kettő kifakad, áldod istenedet,
Hogy hyperol helyett bugát juttat neked.
Kitűnő hatású idült állapotban,
Forró céklalével mint állód gurgulgatva.

11. Szörnyű betegség még s örök az Isiász.
Ellene, testvér, tudod mit csinálsz ?
Savanyú káposztát melegíts magadra,
Huszonnégy órán át feküdj jól dunsztolva.
Elhagyod az ágyat, nem szenvedsz a sírig,
Áldod Istent, s kapod ami éppen illik.

Értelemszerűen a gyógykezelések sikeressége végett, kérje ki kezelőorvosa és gyógyszerésze véleményét is!

A füves ember öröksége- és tapasztalatai

ősi gyógyítás - ma

Szabó Gyuri bácsi, - a Bükkszentkereszti füves ember előadása.

Szabó Gyuri bácsi - a bükkszentkereszti füves ember - (http://www.gyorgytea.hu/)

Szeretettel köszöntöm Önöket. Először nagyon röviden magamról és a családról. Nyolcvankét éves múltam áprilisban. Teljesen egészséges vagyok, használom a gyógynövényeket, természetes körülmények között élek.

Mit is tud ez a népi gyógyítás? Egészen meglepő dolgokat és most egyre inkább kerülnek elő az írásos anyagok is, mert eddig csak a régészeti leletek voltak. Hogy van hat vagy nyolc honfoglalás kori harcos koponyája, ami meg van lékelve, és alá van írva - én Szentendrén láttam a Skanzenben -, hogy még élt 12 évet ezután. Most már elkezdik mondani, hogy II. Vak Bélát megvakították, és meggyógyították a sámánok, - életben maradt. Azért vakították meg, hogy ne legyen király - Ő Árpádházi király volt - de király lett, a végén még gyerekei is születtek. Túlélte a vakítást, - amit tüzes karddal csináltak annak idején.
Nagyon-nagyon régi írásos anyagokban, a legrégebbi írásos anyagban, az úgynevezett inkvizíciós peranyagokban van, hogy sámánokat büntették sokszor halállal, mert gyógyították a rákot. Akkor... Az első inkvizítort 1270 körül nevezte ki a pápa, és az úgynevezett kassai kódexben van rögzítve az összes inkvizíciós per, ez dominikánus szerzeteseknél van Kassában, de az egyik ilyen szerzetesnek sikerült kimenteni egy ilyen anyagot és abból írta a könyvét.
Nekem is volt egy bőrrákom, amit magam meggyógyítottam annak alapján, amit a nagymamám tanított nekem.
Most azt mondanám, hogyan védekezzünk, hogyan maradjunk egészségesek, és elkezdenék beszélni arról, hogy fejtől lefelé milyen baj érheti az embert és azt hogyan kell gyógynövényekkel gyógyítani.

Kezdjük a hajunkon - az enyém a lustaságtól ilyen, mert ma is meg tudnám csinálni, hogyha rendszeresen csinálnám, diólevéllel kenném be, diólevél teával. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagynám, és akkor elkezdene nőni a hajam.
A másik módszer, amikor korpásódást akarunk gyógyítani, és kicsi hajerősítést akarunk csinálni, akkor csalánlevéllel történő hajmosás utáni leöblítés, majd beledörzsölni – diólevél teával, és 10-15 perc után leöblíteni.
És van egy olyan, amit kevesen alkalmaznak, pedig nagyon hatékony a hajukra. Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásódásra és hajnövekedésre.
Van még sok minden más pl. a nagybojtorján gyökere, amit a Bánfi hajszeszbe tettek -a Herbária állította elő -, annak csak az első éves gyökere jó, amikor még nem hoz magot.

Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik adiólevél, a másik a szemvidító fű. A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni féldecinyi diólevél teát. A diólevéllel meglepő eredményeket tudok most Önöknek mondani, amit én tapasztaltam. A népi gyógyítás úgy épül fel, hogy mindig valaki hozzátesz valamit és az marad meg az emberek számára. Én két dolgot tettem hozzá, amit most elmondok Önöknek. Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél. Szürke hályog ellenajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ. A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ. Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Ezek régiek, ezeket tudjuk. Tavaly valamikor novemberben vagy decemberben felhívott egy idős néni, hogy romlik a látása, nagyon rossz már a látása, szeretne valamit és akkor neki a diólevelet ajánlottam. Az idén márciusban felhívott és mondta, hogy Gyuri bácsi megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.
A másik ilyen az idén volt, hívott egy néni szintén, hogy romlik a látása, nagyon rosszul lát, homályosan, ez a szokásos, amikor az idős beteg már rosszul lát. Neki is a diólevelet ajánlottam. Júliusban hívott fel, hogy Gyuri bácsi a ciszta eltűnt a szemfenékről. Ezek a dolgok azok, amiket hozzá lehet tenni, de a diólevéllel további dolgokat is lehet tapasztalni.

A szájon belül rengeteg problémánk van, orvosok mondják, hogy a végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van. Múltkor egy nagyon érdekes fogorvos előadását hallottam, hogy nem jól mossuk a szánkat. A nyelvünket soha nem mossuk meg fogkefével, csak a fogunkat és a fogínyünket, pedig a nyelvünkön a lepedékben nagyon sok kórokozó megtelepszik. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Idős asszony, egy éve antibiotikummal kezelték, mandulagyulladásra, de nem operálják már meg. Ajánlottam neki a diólevelet, csak annyit, hogy gargalizálja és köpje ki, nem kell meginni. Három hét múlva boldogan hív, hogy a doktor úr megkérdezte mit csinált, mert egy szikra genny sincs a mandulájában, egy évig nem volt ilyen lehetőség, egy évig ott volt állandóan a genny a mandulájában. Az antibiotikum már nem használ, mert a kórokozók ellenállóbbak lettek. Valószínű, hogy a gyógyszeriparban is növekedni fog a gyógyhatású készítmények listája, meg maguk a gyógynövények is.
A fogínysorvadásra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele, kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.
Nagyon jó a diólevél, ha arcüreg- vagy homloküreg gyulladásunk van, vagyorrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről. Haarcüreggyulladás van, akkor az először gargalizálni, majd arcüregre rátenni a diólevelet kívülről dunsztkötésben éjszakára, ha homloküreg gyulladás van, akkor a homlokra rátenni. Így 4-6 hét alatt rendbe jön.

Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellettemésztésjavító is. Érdemes használni.
Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alulműködik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma.
Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha az agyalapi mirigy, azt a hormont nem megfelelő módon termeli, akkor nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, - akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogyszurokfű, vad majoránna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni. Nemcsak arra, hanem a 11-féle hormon termelésére is kedvezően hat (tejtermelésre, peteérésre, here működésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban, a tea keverékben szurokfű is van.
Ha már a pajzsmiriggyel van baj, - vagy ha nincs baj -, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb, majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is, és a harmadik a tejoltó galaj. Ez utóbbi jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.
Az idén valami olyasmi probléma lesz a télen, amihez tejoltó galaj fog kelleni. A veseműködést is segíti.A természet mindig előrejelzi, hogy milyen növényekre van szüksége az embereknek, és meg is termi előre. Nagyon érdekes, hogy most éppen a pajzsmirigy problémával kapcsolatban.
Bükfürdőre mentünk egy orvos ismerősömmel egy konferenciára, és abban az évben nagyon sok volt a közönséges galaj, és mondtam neki: Nézd János, mennyi galaj van. Kérdezi: És azt mit jelent. Mondom: Azt jelenti, hogy pajzsmirigyprobléma lesz az idén biztos. Ő akkor nem szólt nekem rá semmit, később mondta el, hogy a környezetében lévő orvoskollégákat, házi orvosokat megkérte, hogy írják már fel, jegyezzék fel, hogy mennyivel több a pajzsmirigybetegséggel jelentkezők száma. Utána mondta el nekem, hogy majdnem megduplázódott a számuk. De a természet már előre jelezte, hogy szükség lesz a közönséges galajra, mely nyelvrák ellen is jó frissen készítve.
Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galaj füvet, éjszakára dunsztkötésbe.Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen.És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, - kb. egy év múlva.Megelőzésképp érdekesebb.
Érdekes, hogy van egy olyan kézikönyv, hogy MSD Orvosi kézikönyv a családban egy amerikai könyv, és állítólag ők azt írják - nagyon jó orvosi kézikönyv a háznál, lehet használni -pajzsmirigyproblémáknál, hogy (Amerikában amióta minden sót jódoztatnak, kötelező a só gyártóknakjódot tenni a sóba, és minden tehén tőgyét jódos vízzel kötelezően mossák le fejés előtt, azóta nincsen pajzsmirigy probléma.) Ezt írja a könyv.
Azon kívül olyan gondunk lehet még a fülünkkel, hogy az agyi vérellátásunk nem megfelelő.Mindenféleképpen meg kell nézetni, aki ilyen problémával jön, mindenféleképpen küldjék el nyaki ultrahangra. Nézzék meg a nyakán a két nyaki ütőérnek az áteresztő képességét. Idős embereknél nagyon gyakori, hogy beszűkül, mert lerakódik a koleszterin, és 80-85%-os már az áteresztő képessége. Ilyenkor az egész agynak rossz lesz már a vérellátása, - ilyenkor van szédülés, memóriazavar. Többek között a fülünknek is, akkor zúg a fül. Mindenképpen ezt kell kitisztítani, úgy hívják, hogy fokhagymás almaecet. Almaecetbe kell pucolni fokhagymát, almaecet félig legyen összevagdalt fokhagymával, és ezek a kicsi fokhagymák maradjanak benne. 24 óra alatt a hatóanyagok kioldódnak belőle, és ezt a két nyaki ütőeret ki lehet tisztítani tökéletesen 6-8 hét alatt. Napi kétszer-négyszer este otthon megcsinálja, és akkor kitisztul. Ha már ennél anyagnál járunk, akkor ez gerincmeszesedésre is nagyon jó ez a fokhagymás almaecet. Kenegetni kell vele a gerincmeszesedést, gerincsérvet, vagy ha már kopva van, és esetleg a két csigolya egymást éri, akkor étkezési zselatint kell minden alkalommal este rákenni a gerincre és akkor pótolja azt a síkosságot, ami két csigolya között mozog.
Csontritkuláskor, ha a csontsűrűség nem megfelelő, akkor egy tyúktojás héját kell megenni egy héten. Megfőzni, lehámozni, a hártyát kikaparni belülről, a sütőben még egy kicsikét sütni és akkor megdarálni és megenni.
A fülünkre, ha zúg, akkor mindenképpen kell veronikafű. Nagyon jól tisztítja az agyi hajszálereket, egy kicsikét tágítja is. Én ugyan nem vagyok híve a tágításnak, mert a kistéri zöldből csinálták a Cavingtont, egy magyar professzor felfedezte, most már vegyi úton állítják elő, nem is olyan jó, mint volt. A kistéri zöldből csináltak Tiszavasváriban vérnyomáscsökkentőt, az jó volt; amikor pedig vegyileg kezdték előállítani a hatóanyagot az már nem volt jó, és már nem is csinálják. Ilyen egyszerű, hogy nem állnak vissza rá, hanem vegyileg állítják elő, mert az hihetetlenül olcsóbb, mint a gyógynövényt felvásárolni.
A másik probléma a tüdőnk, a légutak rendben tartása, a hörgők működése. Erre nagyon régi növények vannak, talán a legtöbb ilyenből van. A martilapu, melynek 3000 éves írásos anyaga van Kínában, írták, hogy a martilaput asztmára is lehet használni. Szivart csináltak belőle és úgy szívták el a levelét az asztmások, és így tisztította a lég utat. Régen használták a virágát. A másik 2000 éves, úgy hívják, hogy illatos macskamenta. A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.
A diólevélről - közben-közben eltérek, ezért elnézést kérek -, de hihetetlen rossz információ terjed róla: ami a könyvekben le van írva pl. hogy „a túlzott használata májkárosodást okoz”. No de kérem, mi a túlzott használat, mi az, hogy lehet. Az, vagy nem az. Kinek mennyi a túlzott? Van egy ismerősöm, vizsga előtt meghívtak az ETI-be egy természetgyógyász vizsgára nézőnek, hallgatónak, hogy nézzem meg, hogyan zajlik egy vizsga. Egy gyógyszerész docens mellett ültem, akivel beszélgettünk közben, és mondta, hogy kíváncsi volt, hogy a diólevélre talál e szakmailag olyan hivatalos kutatási anyagot, ami ezeket bizonyítja. És képzeljék el nem talált, pedig kutatott az interneten, tudományos helyeken, folyóiratokban, szakkönyvekben és sehol nem talált hivatalos adatot, hogy a diólevél valami kárt is csinál az emberi szervezetben. Ami még érdekes, hogy van egy ismerősöm, aki rendőrorvos és vele tavaly találkoztam Gödön egy szabadegyetemi előadáson, megismerkedtünk és ő szereteti tütüt. És mondta, hogy adjak neki valamit a májára, mondtam, hogy a diólevél kiváló a májra. Azóta többször találkoztunk és kérdeztem, hogy a diólevél. Hát még mindig iszom. Mondtam, hogy hagyja már abba, mert az írják, hogy nem jó. Engem nem érdekel a könyv, én megyek májfunkcióra nincs semmi baj, megyek két hónap múlva májfunkcióra nincs semmi baj. Ez év júliusáig itta, akkor együtt voltunk Erdélyben egy előadássorozaton, akkor sikerült rábeszélnem, hogy hagyja már abba. Semmi baja nem lett a májának, és minden nap egy csészével megivott.Varró Aladárnak van egy könyve - talán ismerik, tudják egy nagyon jó magyar gyógyszerész volt, aki könyvet írt - még úgy van leírva, hogy napi két csészével is iható és nincs korlát. Nem írja, hogy mikor kell abbahagyni. Nyilván minden gyógynövényt akkor kell abbahagyni, mikor elmúlt a baj. Ez a legegyszerűbb módja. Amikor elmúlt, - mondjuk nekem van egy májfunkció problémám, rosszul működik a májam, iszom a diólevél teát, addig amíg elmúlik a probléma, utána emlékeztetőnek heti egyet és ez így működik. A népi gyógyászatban mindig is így működött.

Tüdő nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek a gyógyításában; azútifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű. (Mindenképpen, ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a hörgőket, feljön a slejm.) Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva. A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most „Torok barátja” a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét - hiába mondják, hogy mérgező, ettem a fekete nadálytő levelét kirántva, tudják milyen finom, mint a hal, olyan íze van. Ugyanúgy kell, bepanírozni - és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. Régen más volt a neve, de borzasztó, hogy már mik vannak ezen a területen is.
Van olyan ismerősöm, aki fitoterapeuta vizsgát tett, aki öt évvel ezelőtt ingatlan ügynök volt. Pesten lakott a szerencsétlen, azt sem tudta, hogy milyen csalán, csak ha megfogta. És most ő úgy hívja magát, hogy európai gyógynövény guru, mert van egy természetgyógyász vizsgája. Vigyázzanak erre, legyünk nagyon szerények, minél szerényebbek vagyunk, annál nagyobb sikert érünk el, annál inkább hisznek nekünk. Ez az illető már ott tart, hogy elküldte az alkalmazottját - mert az is volt neki -, mert már nem bírta fizetni. Egyszerűen elkerülték az emberek.
Mindenféleképpen a diagnózist, egy orvosnak kell felállítania. Egyébként is az orvosok feladata lenne az egész gyógyítás, de a természetgyógyászok is tökéletesen tudnak gyógyítani.
Visszatérve a légutakra, ezeket a növényeket jó használni. Fontos, hogy kezdjük el megint inhaláltatni az embereket. (Elfelejtettük az úgynevezett keresztkötést alkalmazni, amit kamillávalvagy szénapelyvával csináltunk annak idején.) Tehát az inhalálás nagyon lényeges, hogy akinek torokproblémája van, azt inhaláltassuk időnként, mert érzékeny a torka. De legtöbb esetben az a baj, hogy szájon keresztül fertőződnek el, nincs saját immunrendszerük, nincs saját védekezőképességük, tehát mindenképp növelni kell a védekezőképességüket.
Képzeljék el, hogy Amerikában - egy ottani magyar New York-i szerkesztőriportertől tudom - kosztablettát gyártanak az amerikai gyerekeknek a gyógyszeriparban, azért hogy védekezzen a szervezete, az immunrendszere kezdjen el dolgozni. Olyan hihetetlen tisztaság van. Olvastam nem is olyan régen, hogy nem kellene olyan tisztának lennünk. Az rendben van, hogy a kezünket megmossuk stb., de ha régen leesett egy darab zsíros kenyér, vagy akármi a földre, akkor nem dobtuk el. Most kidobjuk. Régen megfújtuk és megettük. Vagy a falról lekaparta a kisgyerek a meszet és megette, a gipszet nem ette meg, vagy éppen a tyúkszart megette. Nagyon érdekes, egy faluban voltam és egy öregasszony mondta, hogy jaj Gyuri bácsi én úgy megijedtem, amikor a kislányom, amikor még csúszott-mászott bekapta a tyúkszart. Ki tudtam az egyik részét mosni a számból, de a többit lenyelte. Szaladtunk a szomszéd faluba az orvoshoz kocsival, szegény lovak agyon lettek hajtva. Mondom, jaj doktor úr a kislányom tyúkszart evett, és azt mondta: Adjon még neki. Ez volt a válasz. Mészhiánya van a gyereknek, ezért eszi meg ösztönösen. A földnél is, ha kiteszik a gyereket a földre, három-négy helyről fogja megkóstolni, legtöbbször kiköpi, egy van, amit megeszik. Ösztönösen érzi, hogy neki annak a hatóanyagára szüksége van. Védekezőképessége beindul.
Van olyan növény is, amire a védekezőképesség beindul, aranyvesszőfű a neve. Máj, epe, vese, hólyagműködést segíti, nagyon gyenge gyulladást kelt a szervezetünkben. (Ez a gyulladás elég ahhoz, hogy a szervezet immunrendszere elkezdjen működni, és a védekezőképességünk fokozódjon.)
Kakukkfű, nagyon jó méregtelenítő és jó az immunrendszer segítésére.Baktériumölő, és vírusölő is, már az egyiptomiak is használták. Azoknak az anyukáknak ajánlom, akinek hat év alatti gyerekük van, és gyakran megfáznak, elkapnak akármit. Tegyenek két evőkanálnyi kakukkfüvet egy gézbe, kössék el, tegyék be a kádba, engedjék rá a vizet és fürödjön abban a gyerek. Amikor kiveszik a gyereket, ne töröljék meg, csak jól burkolják be, amíg beszívja a bőre a kakukkfű hatóanyagát.Egész télen egészséges marad, ha háromnaponta csinálják.
Több tapasztalat van, nemcsak a faluban most már. A faluban két helyettesítő orvos volt, mert a miénk kiment külföldre, nőgyógyász és háziorvosként működik, és egy gyerekorvos és egy aneszteziológus volt, akik helyettesítették. Jött hozzám a férfi, és mondja, hogy nagyon gyakran megfáznak a gyerekei, óvodáskorú mind a kettő. Mondtam neki ezt a kakukkfüvet. Akkor volt ez a mostani influenza, akkor háromszor volt az óvoda bezárva, mert csak négy-öt gyerek jött állandóan, de az ő két gyereke mindig benne volt. Nem kaptak el semmit. Háromnaponta fürdették őket kakukkfűben. Érdemes teában is inni, megelőzésképpen is, meg immunrendszerünk erősítésére is.
Az orbáncfű egy csodálatos növény. Egyike azoknak a növényeknek, amire azért oda kell figyelni, és egyre többet tud meg róla az emberiség. Én ´88-tól tudok róla két dolgot, amit hivatalosan jelentettek be. Az egyik a ´88-as, hogy nagyon jó immunerősítő, jól fejleszti a védekezőképességünket, és még nagyon jó sok mindenre. Tehát az AIDS-esek is kitolják vele az életüket két-három évvel. Tavaly pedig egy magyar professzornak az előadását láttam a tévében és a riporter azt kérdezte tőle, hogy igaz-e az Alzheimer kórra jó az orbáncfű hipericin tartalma. És a professzor azt mondta igen, de nem önmagában, hanem kamillatea is kell hozzá. (A kamillának ez a hatóanyaga van meg, de ugyanúgy a cickafarkban is megvan). Egy csésze kamillatea, egy csésze orbáncfű - 8 hétig és utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig iható az orbáncfű - és ezek mellé van még a zöldpaprika és a zeller. Engem az bosszantott ebbe a riportban, hogy a riporternő megkérdezte, hogy mikor lesz ebből gyógyszer, és a professzor úr azt mondta, hogy reméli 5-10 év múlva. Paprika is van, zeller is van, orbáncfű is van, tehát ezeket mind lehet használni, és tessék ajánlani Alzheimer kórra.
Nagyon érdekes. A régi orvosok valahogy közelebb voltak, tanulták mindezt. Egy idős nő - nem praktizál már - aki a Horty rendszerben végzett, főorvosnő volt, és ő mondta a lé böjtöt, és mondja, hogy ők azt tanulták, hogy négy gyógyszernél többet nem szabad felírni. Másképpen álltak hozzá. Egy idős nőgyógyász mondta még a Kádár-rendszerben, hogy minden esetben, a nőnél, és a párjánál, - a férfinél - úgy kell kezdeni a babavárást, hogy kitisztítják magukat belülről. Higgyék el, hogy nagyon fontos, nagyon jól működik. Belső tisztítás. És az egyház úgy magyarázta annak idején, hogy a jövendő életet egy tiszta környezetben kell megfogantatni, ez a Jóisten parancsa. Én egy ´41-ben egy bábától tanultam, hihetetlen mit tudtak annak idején. Most mondják, hogy el kellene kezdeni a bábáknak újból tanítani, és bábaképzést csinálni.
Visszatérve... Van a gyógynövények között olyan, amire érdemes odafigyelni. Ezt most muszáj elmondanom, hogy hogyan kategorizáljuk őket: Van a gyenge hatású, az erős hatású és a mérgező gyógynövény.
A gyenge hatású gyógynövényeket lehet általában kapni, és azokat gyűjtik. Ezeket korlátlanul lehet fogyasztani, de csak addig igyuk, ameddig baj van, utána hetente egyszer emlékeztetőnek.
A természetgyógyászok használhatják az erős hatásúakat is - keverékbe, házilag nem.
A mérgező hatásúakat pedig csak külsőleg. Amit az előbb mondtam fogínyre, de vannak még mások is, amit tudunk használni, de csak külsőleg.
A gyenge hatásúak közül is vannak olyanok, amikre különösen oda kell figyelni. (Nem azért, mert mérgezőek, hanem azért, mert olyan hatóanyagok vannak benne pl. csalán, zsurlóés apróbojtorján esetében pl. a kovasav. A kovasavat nehezen üríti ki a vesénk, tehát időt kell erre hagyni.) Általában ugyanannyi ideig kell szünetet tartani, ameddig a teát használjuk. 8 hétig csinálunk egy tisztítást a zsurlóval, utána 8 hét szünet, hogy a vese kidolgozza magából a kovasavat, ne rakódjon le a vesébe. Ugyanez vonatkozik a csalánra és az apróbojtorjánra, ezt ugyan ritkábban isszuk, viszont élvezeti teának is kiváló, a torokfertőtlenítés mellett az emésztést is javítja. Jobb módszer az, amíg nincs baj, addig négynaponta-, vagy hetente egyszer egy csészével meginni ebből a növényből.
Vannak más növények is pl. a kamilla és a közönséges cickafark virágjában azulén (csíraölő hatású szénhidrogén) van, túlzott használata a bélbolyhokat úgy tönkreteszi, hogy többé nem lehet helyrehozni. Tehát mindenképpen vigyázni kell, ez a túlzott használat fél évig egyfolytában. Viszont 10 napos, vagy két hónapos kezelésre is tökéletesen jó mind a kettő, de ezután abba kell hagyni. A cickafark virágot ritkán lehet kapni, mert azt háromféleképpen gyűjti a gyógynövény szakma. A csipet - lecsípjük a virágot és eladja a kozmetikaiparnak az azulén miatt. Levágjuk a felső 41 centit és a szárát - ez a cickafarkfű. És a harmadik mód, ahogy mi gyűjtjük az egész növényt, akkor, amikor virágzik.
Van még pár ilyen növény - az egyik az orbáncfű. Akik Sinkumát szednek, azok nem használhatják - a Sinkumát kellene eldobni, mert az egy nagyon veszélyes gyógyszer. A szívbetegnél gyorsítja a gyógyszerfelszívódást, ez az OGYI tudjuk, mert a cukorteánkra (DIABESS) ezt írták rá, két differenciálnak kell lenni, a vérvizsgálatok ezt állapították meg. Van még egy olyan, hogy azt mondják, hogy fehér bőrű, napra érzékeny emberek ne menjenek napra vele, mert felhólyagosodik a bőrük. Én ezt nem fogadom el olyan értelemben, hogy az orbáncfüvet, mint minden nyugtatót este kell inni, és akkor nem süt a nap. Reggelre pedig a szervezetünk feldolgozza. Ezért ezt nem fogadom el.
A következő ilyen növény, amit kevesen tudnak, de nagyon sokan használják a hársfavirágot. Ugye itt két virágot gyűjtünk, és a kis- és nagylevelű hársfavirágot. A kislevelű virága jobb, ezt hívják orvosi hársnak, viszont szívbetegek abszolúte nem használhatják a hársfateát, és sokáig sem lehet használni, mert a hársfavirágban lévő egyik hatóanyag öli, pusztítja a vörösvértesteket. Viszont kiváló köhögéscsillapító. „Náthateának” hívjuk ezt is, és a bodzateát is. Ha a nátha elmúlt abba kell hagyni, egy héten egyszer lehet belőle inni. Szívbetegeknek egyáltalán nem szabad adni a hársfavirág teáját. (Az ezüst hárs nem gyógynövény.)
Nagyon sok problémánk van a légúttal, hangszalagokkal, mint nekem is, és sok a gyomorsavam, marja a torkomat, a hangszalagjaimat, az egész számon belül probléma van. Erre mindenképpen használni kell azorbáncfüvet - gyomorproblémára, gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély - mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termel, és az felbüfög, és az marja a nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre, és nekem sokat kell beszélni.

A gyomorideget orbáncfűvel rendbe lehet hozni. Hivatalosan gyomoridegre ésdepresszióra van klinikailag igazolt hatása az orbáncfűben lévő hipericinnek.Mellette azonban, mivel a tünet az, hogy gyomorsav túltengés, a gyomorsav termelését kell csökkenteni. Erre a vizeken - Salvus és a szódabikarbónán - kívül két növény kiválóan alkalmas. Az egyik a fehér akácvirág, melyik nagyon jó savtartalom szabályozó - ez az enyhébb -, ezt kell naponta inni legalább 16 hétig, ez a legkevesebb, amíg rendbe jön, de korlátlanul iható a nap bármelyik szakában. De eközben, mint az orbáncfűnél szünetet kell tartani - 8 hétig inni, utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig és ez alatt, rendbe hozza a gyomorideget. A másik pedig a fehér árvacsalán. (Se az egyikről, se a másikról nincs leírva a könyvekben, hogy gyomorsav szabályozó.) A fehér árvacsalán nagyon drasztikus, tehát ha valaki ezt akarja használni, akkor három napnál tovább nem szabad ezt inni egy csészével, mert akkor savhiányos lesz. De emellé még a hólyagzáró izom működésére is jó.Mind a két növény jó még rák ellen is, mivel mind a kettő savcsökkentő. A rák alapja ugyebár az, hogy el vagyunk savasodva, tehát ebből eredően lehet mind a két növényt használni megelőzésként, de akkor ugyebár rövidebb ideig.
Gyomorproblémánál az alapbaj, hogy nem tudunk rágni, annyira rohanunk, hogy nem figyelünk rá eléggé, egy falatot legalább negyvenszer-ötvenszer meg kell rágni. Én megadom neki a módját, így eszem, így tanultam a polgáriban. Rágjuk meg, mert a nyálunkkal összekeveredik, a nyálunk fertőtlenít, az emésztés ott indul a szánkon belül, sőt orvosok ajánlják, hogy aki gyorsan eszik, üljön olyan mellé, aki lassan eszik és tanulja el tőle. És orvosi vizsgálatok bizonyítják, hogyha valaki ötvenszer-hatvanszor megrág egy falatot, a gyomra még nincs tele, csak úgy háromnegyedik, de már úgy érzi, hogy kipukkad. És akkor nem rakódik le a felesleg, nem lesz súlyfelesleg. Itt indul az emésztés, és ezután jön a máj, a koleszterin és elindul az egész folyamat.
Emésztés után az májunkkal foglalkozunk. A máj összefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ami nagyon fontos. A májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést. (Azt mondják, hogy a jó koleszterin 0-5,2-ig lehet, így van a laborleletben. Hát, ha 0 is lehet, akkor szerintem az 5,2 nagyon sok. Nagyon érdekes, a gyógynövény napon a MTV 1 volt nálam, és csináltak egy riportot. Az operatőr mondja, hogy volt egy régészeti feltáráson itt Magyarországon felvételeket készíteni nyilván, amelyikbe egy 4 ezer éves női csontvázat ástak ki egy régi sírból. Megállapították, hogy száz éven túl élt, ugyebár a mai vizsgálatoknak ez nem jelent gondot, és azt is megállapították, hogy 3 volt a koleszterinje. Hogy ezt honnan tudták, az nem tudom, ő ezt mondta. Én is ezt tartom normálisnak, 3-4 között legyen a koleszterin.
A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban az érfalak rugalmasságának segít a koleszterin. Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el. Úgy hívják, hogytyúkhúr. Mediterrán növény. A tyúkhúrnak a teája, ami nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Le lehet vinni 3-4 közé és ott lehet tartani. Korlátlanul iható és ehető. Atyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Ha salátát csinál, akkor szedjen, akinek kertje van egy kis tyúkhúrt és tegyenek bele egy ilyen maroknyi tyúkhúrt. Ki se lehet irtani, még a hó alól is ki lehet ásni. Vizsgálatok bizonyítják, hogy tízszer annyi a C-vitamin tartalma, mint a citromnak, de csak zölden. Érdemes használni.
Nagyon érdekes Bükkábrányban voltam, egy fiatalember jött el, - 35 év körüli, november első felében volt vérvizsgálaton. Nézték a koleszterinjét - 20 volt a jó koleszterin és 6 a triglicerid. Ez borzasztó sok. Ő azt mondta, hogy nem fogad el gyógyszert, próbáljuk meg. Két hétig minden nap két csésze tyúkhúrteát itattam vele, aztán január végén kellett visszamenni kontrollra, és utána pedig napi egy csészével ivott. Mikor visszament, január elején jött, 6 volt a koleszterin és 2 a triglicerid. Majdnem normálisra visszavitte a tyúkhúr.
Ha már a C vitaminnál tartunk, a C-vitamin tablettánál az aszkorbinsav a tömegének a 7%-át jelenti, tehát egy tablettába 7%-nyi az aszkorbinsav, a többi vivőanyag. A növényekben sokkal több a C-vitamin, 70% is van. Érdemesebb növényben frissen használni a C vitamint a védekezőképességünkre.
A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. A veronikafű amellett, hogy azagyi ereket tisztán tartja és tágítja, amellett a koleszterintermelésünkre is nagyon jóhatással van. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.
Méregtelenítő szervünk három van; - a máj, a vese és a verejtékmirigyek.
A verejtékmirigyeinkkel nem nagyon foglalkozunk, megöljük őket dezodorokkal, pedignem véletlen, hogy az északi népek szaunáznak. Sok ember panaszkodik, hogy jaj Gyuri bácsi olyanpattanásos az arcom. Azért pattanásos, mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot, - amit megetetnek velünk- kidolgozni, és valahol ki kell, hogy jöjjön pl. pattanás formájában. Az arcunkon vagy esetleg az egész testünkön, vagy májfoltban a testünkön bárhol. A májunkat kezelni kell.
Nagyon rosszul étkezünk - sok édességet, lisztes anyagot eszünk, és kevés keserű anyagot fogyasztunk.

A máj kezelésére nagyon jók a keserű anyagok: gyermekláncfű, pitypang ebben nagyon sok keserű anyag van. Salátának is lehet használni, külföldön már árulják összecsomózva a levelét salátának.Egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. Soha nem lesz a májunkkal probléma. Egy kicsit keserű, aztán megszokjuk. Én már úgy vagyok vele, ha nincs keserűanyag a teámba, akkor már nem is esik jól. A katángban van nagyon sok, mezei katáng, katángkóró. Ez a növény is jól működteti a májunkat, de az epénket is, és emésztésjavító, székletcsinálónak is hívjuk ezt a teát. Nagyon érdekes legutóbbi tapasztalatom egy idős néni. Hetente egyszer, tíznaponta egyszer volt széklete. Kérdezte, hogy mit csináljon, mert a szennától kezdve mindent kipróbált, és egy darabig használ és aztán nincs semmi haszna belőle. Mondtam neki használja a katángot. Naponta egy csészével rendszeresen. Két hét múlva felhívott, hogy Gyuri bácsi, semmi nem történt, azóta kétszer volt székletem, pedig minden nap iszom a katángot. Mondtam neki, hogy tessék tovább inni. Több mint két hónap eltelt, a néni boldog hív, Gyuri bácsi, minden másnap van rendszeresen székletem. Érdemes a katángot ebből a szempontból is használni, de sokáig kell inni és korlátlan ideig lehet. Annak idején, az öregek közül emlékeznek rá biztosan, a cikória kávé. A cikória kávé katáng gyökérből van, termesztett gyökérből, aki azt használta, annak nem volt székletproblémája. Rendszeresen itta reggel, tejjel összekeverve. Májra még tökéletes: a pemetefű, a cickafark, az ezerjófű. Ezeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen, vagy ha már a májfunkció rossz, akkor mindenképpen diólevél. Ha ciszta van, akkor diólevéllel el lehet mulasztani.Abból a levélből, amiből a tea készül, rá lehet kötni és éjszakára otthagyni dunsztkötésben, és 6-8 hét alatt elmúlik.
Képzeljék el, hogy irrigálásnál is lehet a cickafarkat használni. Nemrég voltam Pesten, és egy anya és a lánya jött el hozzám. A lánya is már húszon felül van, és mondja az anyuka, hogy Gyuri bácsi tetszett ajánlani polipra a méhen belül a diólevél és cickafarkirrigálást és ivást és egyszer úgy megijedtem, mert ott csüngött bennem a polip, az elhalt polip. A lányom szedte ki belőlem. Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható, sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, ami a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá,ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.
Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikáthasználni, de ha már kő van benne, akkor a fekete retek kell, vagy sör retek is jó. Nyáron nincs fekete retek. Este kell megenni, amennyit tud, de mindenképpen este kell enni. Mert reggel méreg, délben étek, este orvosság a retek! Aki reggel fogyasztja, az mérget eszik, aki délben az ételt, aki este, az orvosságot eszik.

A következő probléma az, amikor a bélrendszerünk nem jól működik. Begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben, a vastagbélben. Borzasztó, hogy milyen rossz a bélállománya, nemcsak nekünk, hanem egész Európában és Amerikában.
Amerikában volt egy ilyen vizsgálat - pár évvel ezelőtt olvastam - hogy a férfiaknak rendszeresen két kiló salakanyag pang a vastagbél görbületekben. Rendszeresen két kiló. Borzasztó. Hogy abba mi minden van?!
Érdemes kitisztítani, úgyhogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy; gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és kitisztítja a beleit. Két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki.
Nagyon érdekes, hogy szemdiagnosztikán, egy íriszdiagnosztikán voltam és ez az úr, aki ezt csinálja már hosszú időn keresztül, Bogácson volt szintén, azt mondta, hogy Gyuri bácsi, maga a harmadik ember, akinek ennyire tiszta a vastagbele. Gyógyteák, én azt iszok rendszeresen. Gondolom, hogy elég sok vizsgálatot csinált. Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk.
Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél - 6-8-10 héten keresztül iható, napi egy csésze. Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát korlátlanul - egy ideig - iható.Crohn betegség azzal jár, hogy megy is a hasa az illetőnek, amíg a hasa megy addig avadsóska-, vagy lósóska magját kell használni, megenni - megdarálni, megenni, úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni belőle. Már a középkorban használták a lósóska magot vérhas ellen.Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével, a diólevélből meginni, és akkor elmúlik. Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell hagyni. Ha már itt tartunk, akkor nagyon sok ember küszködik az aranyérrel. Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell. Az ilyen nagy, mint a tenyerem, ha normális helyen terem.Akkor letépjük, megmossuk, megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet - 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezdi termelni az aukubin nevű anyagot. Ha megsérül, akkor nem termeli, ezt könyvekből nem a nagymamától tudom.

A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és averejtékmirigyünket alig használjuk, elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt, ezért próbálja, a vese átveszi a szerepét. Hihetetlen mennyi mérgező anyagot, adalékanyagot eszünk meg, szívunk magukba, kenünk magunkra, szívunk be. Ennek a három méregtelenítőnek a feladata lenne kiválasztani. Hihetetlen nagy baj van. Mondok egy nagyon érdekes előadást: Dávid professzor úr mondta el a Rákkérdés c. műsorában, a tévében. Amerikában egy orvos-professzor vezetésével vizsgálták, hogy mennyi ideig fogja bírni a szervezetünk ezt a rengeteg méreganyagot, amit beviszünk, magunkra kenünk, adalékanyagokban megeszünk. Hiába van ott, hogy Európai Unió, és hogy nem lehet szintetikus anyagot beletenni, mégis vannak benne szintetikus dolgok az adalékanyagokban is. A vizsgálat azt állapította meg, hogy 2300-ra a fehér emberi fajnak a 70%-a marad életben. Ha így folytatjuk, ha ő nem mondott igazat, mondta a professzor nevét is. Érdemes elgondolkozni rajta. Meg kell nézni, hogy mi van ráírva az élelmiszerre, hány E betű van rajta, milyen nagy az a szám az E betű után? Nem túl régen, a nyáron, a kisbolt, ahol vásárolok, Marika mondja, hogy Gyuri bácsi falusi kovászos kenyér, egy kilós, tessék megvenni. Most jelent meg a pék, most csinálta először. Jó mondom, megnézem, szép kerek kenyér, E 300 utána. Mondom, köszönöm szépen Marika, ebből a kenyérből soha nem fogok enni. Nekem ez nem kenyér, és sajnos, mondom neki, hogy olyan kevés barna kenyeret rendel, teljes kiőrlésűt, barna kenyeret, vagy félbarnát, vagy speciális barna kenyeret. Miért nem rendeli? Gyuri bácsi, az öregek mondják, hogy nekik elég volt a háború alatt fekete kenyeret enni. Hát, én is öreg vagyok már, meg a háború alatt ettem fekete kenyeret, de én tudom azt, hogy nekem az jó, kell. És a fiatalok? Hát, erre nem tudott mit mondani. A fiatalok is a fehér kenyeret szeretik, pedig abban is, talán már a liszt sem igazi, amit meggyúrtunk annak idején otthon.
Egy felmérés szerint az Ausztrál lakosság évente 5 kiló adalékanyagot eszik meg. Nem tudom a magyarok mennyit, biztos van itt is ilyen vizsgálat, csak nem közlik. Abból az 5 kiló adalékanyagból 5 kiló sav lesz. Tehát mindenképpen, minél hamarabb ki kell takarítani magunkból, a vesénket működtetni kell. Nagyon sok gyógynövény van a vesének a működtetésére, és nagyon jól működnek. A legegyszerűbb mondjuk a bodza virág, amit nátha teának hívunk. Nemcsak köhögést és lázat csillapít, hanem izzaszt, az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket, hanem a vesénk működését is segíti, és ez által hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét, amit megeszünk. Nagyon jó ízű a teája, érdemes időnként inni belőle. Korlátlan ideig iható, aki szereti, igya, és nagyon fogja segíteni a vese működését.
A következő ilyen növény - tejoltó galaj. És ennél a galajnál szeretnék egy kicsit bővebben elidőzni, mert a nyirokrendszer áramlásával szinte nem foglalkozunk. Nem tudom, hogy miért? Van egy véráramlás és van egy nyirokáramlás a szervezetünkön belül. A keleti gyógyászat hihetetlen, hogy milyen fontosnak tartja a nyirokrendszer működését. Bizonyítékok vannak rá, és az emberek nem gondolják végig, sőt én állítom, hogy még az orvosok sem, hogy segíteni kell neki, védeni kell, működtetni kell a nyirokrendszerünket, mert a rák ellen is véd - majd kitérek rá, hogy miért. A rák ellen is lehet használni a galajféléket.
Három galajfélét ismerünk: a tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. Mindegyik galaj a Gallium család tagja, ez egy növényi család, az egész világon el van terjedve, Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. A Dávid professzor teája a macskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja. A macskakarom is a Gallium családnak a tagja, mint a mi a közönséges galajunk, amiről Maria Treben azt írja, hogy szájrák ellen, szájon belül lévő betegség ellen kiváló. Igaza van. Ő úgy írja, hogy a galajt frissen kell szedni, meg kell mosni, frissen, vizesen, kipréselni és úgy kortyolgatni a közönséges galaj levét. Én úgy tanultam a nagymamától, hogy frissen megmosni és egy csésze diólevél teába bele kell tenni egy evőkanállal. Az egyik evőkanálnyival gargalizálni kell és kiköpni, amásikat pedig meg kell inni. Egy gyógynövénygyűjtő túrára jött egy fiatalember pár évvel ezelőtt, és mondta, hogy az édesapjának nyelvrákja van, de már az egész szája tele van göbbel, hogy mit tudunk ajánlani. A kollégával csináljuk közösen, azért mondtam többes számban, ezt ajánlottuk. Már alig mozog az édesapa, a WC-re megy el csak, már a harmadik stádiumban van, tehát nem sok van neki hátra. Következő évben jött egy másik túrára, kérdeztük az édesapa, hogy van. Óóó köszöni szépen, már jár a kocsmába. Már annyira jól van. De azóta másoknak is többször ajánlottam, és mindenki visszaigazolta, hogy valóban jól működik a közönséges galaj. De mindegyik galajféle rák megelőző. A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti. Vízhajtó, érdemes rendszeresen használni megelőzésképpen is, a heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt jelenti, hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást, ennek a növénynek a hatóanyagaiból.
A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való. Maria Treben írja az Egészség Isten patikájából c. könyvében, hogy kár, hogy az emberek a közönséges galajt elfelejtették. Mi nem felejtettük el, van, sok van, használják sokan, ismerik, kapni nem lehet sehol. Nem gyűjtik, nem tudom miért. Sok növény van, amit nem gyűjtenek, amit régen használtunk. Az emberek viszont használják, ismerik és használják, higgyék el, hogy nagyon - nagyon jó.
A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra - ugyanazt tudja, mint a tea, Nyíregyházán árulják -, ami ugyanazt tudja, mint a tea.Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfát, ferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló is, a levelének teája, és a vize is. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni. A miskolci Szent Péter kapui kórházba az általános igazgató hívott meg előadást tartani orvosoknak, ápolónőknek és akkor elmondtam, hogy morzsolja a követ a nyírfalevél, érdemes a vesére úgy is használni, akinek köve van, vagy homok képződik állandóan. És akkor ő felállt és elmondta mindenkinek, hogy a férjének két hét alatt szétmorzsolta a veseköveit. Nem tudom milyen nagy volt, azt nem mondta.
A másik ilyen esetem, ami nagyon kirívó szintén a nyírfalevélhez kapcsolódik. Egy fiatalasszony 8 éves gyerekének olyan nagy volt a veseköve, hogy már műteni kellett. Nem tudták a három szúrással eltávolítani, nem tudták szétmorzsolni. Hétfőn szólt, jövő héten hétfőn lett volna a műtét. Mondom azért ez nagyon rövid idő, de próbálja meg a gyerek két csészével meg tud inni minden nap a nyírfateából. Aztán két hónap múlva találkoztam vele a tiszaújvárosi ÁNTSZ egészség napon, egy tanyán, ahol rendszeresen csinálnak egészség napot. A megyébe Miskolc kivételével már mindenhova meghívtak, még Pesten is négy helyre. A Miskolci városi tiszti orvos nagyon nem szereti a gyógynövényeket, azt mondta, hogy a mind mérgező. Nekem mondta. Nem tudom, hogy akkor én milyen növényeken élek, gyerekkoromtól használom. A lényeg az, hogy odajött hozzám ez a fiatalasszony, bemutatkozott és mondta, köszöni szépen, hétfőre nem volt veseköve a gyereknek. Jézus Mária mondom, és mennyit ivott az a szegény gyerek. Egy litert minden nap, de hétfőn nem találták a vesekövét.

Erdélybe fogok menni majd a gyógynövényekről előadást tartani. Hihetetlen mennyire megnőtt az érdeklődés ez után a tudás után, és nagyon kevesen vagyunk. Erdélyben pár idős asszonyt, embert ismerek, aki szintén ismerik a népi gyógyítást és ők is használják a gyógyteákat. Az a néni, akinek elmúlt a mandulájáról a genny, egy hónap múlva felhívott, hogy a doktor úrnak elment a hangja, azt kérdezi, hogy mit csináljon. Nekem is meg kellene tudnom, tudom és csinálom is, csak nem régen kezdtem el.
Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni. Ez van a májnál is, ha ciszta van; akkor diólevél kell, belülről és zsurló - pakolás kívülről.
Mozgásszervi betegséginkről - a veséből eredően. A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumának, hogy begyullad az ízület és ez lesz az egyik oka a reumának. Tehát mindenképpen a vesét kell jól működtetni, és a reumát pedig lehet gyógyítani: Amikor gyulladás van, két növénnyel dolgozunk: réti legyezőfűvel(nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét, csak gyep) és a fűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jó gyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.
De nagyon sok embernek van olyan problémája, hogy porckopások, ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel; étkezési zselatinnal. Beépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé. A gerincnél, akinek gerincsérve van; itt először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy a csípőízületét.
Ha valakinek van protézise - ez egy konkrét eset, amit elmondok; - a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla. A diólevél nagyon jó gyógynövény, nagyon régen használja az emberiség. És belsőleg kell használni, a kocsonyát, - az ízületek védelmére. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.
A vese működésével kapcsolatban, a rossz méregtelenítés sok esetben a magas vérnyomásnak is az okozója. El vannak szennyeződve az érfalak, és a vesénél is el vannak szennyeződve kapillárisok, amik a legvékonyabbak, csak a szív próbálja oda is eljuttatni a vért, hogy táplálja az ott lévő sejteket, és megemelkedik a vérnyomás. Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása, a termése is jó egy kivétellel. A galagonya virágos hajtása szív segítő és vérnyomáscsökkentő, de nekem 120/80 szokott lenni. Háromnaponta iszok egy galagonyát, és amikor néha megnézetem a szívem, akkor a doktornő azt mondja, hogy sok fiatal megirigyelhetné. Ennyire rendbe tartja a galagonya a szívemet. Vérnyomást csökkent, szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat,érelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja. Ez utóbbi nagyon lényeges. Egyedül Oláh Andor doktor kutatásában szerepel ez a mondat: "A szív és erek izmait rugalmasan tartja a galagonya." A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, a termésben nincs. A termésben viszont a magját, ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.
A másik a fehér fagyöngy, a levele és az ága. A terméséből külsőleg csinálunk kenőcsöt, mert az mérgező. Habár nagyon érdekes, mert egy természetgyógyász vizsgát csináltam, hagy legyen egy papírom, abban az van, hogy négy-öt szem fagyöngy bogyóból lehet teát csinálni. Én azért nem csinálnám meg. Bár van egy olyan kollégám, aki a beléndek - bolondító beléndek - bogyójából már négyet meg tudott enni belőle. Nagyon jól érezte magát tőle, és nem halt meg.
A fagyöngy vérnyomás szabályozó, hideg vízben kell áztatni, de amellett, azok az anyukák, nők, akiknek nem sikerül a baba, tessék a fagyöngyöt használni. Már a kelták szerelemnövénynek hívták a fagyöngynek a teáját, mert azt mondták, hogy azt a nőt, aki a fagyöngy alatt áll, minden férfinek meg szabad csókolni. Már akkor szerelemnövénynek tartották. Az egész mirigyrendszerünkre jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható. A kelták már nem ma éltek, és az óta nagyon jó ez a gyógynövény.

Még a cukorbetegségről hagy beszéljek egy pár szót, mert ez az egyik olyan probléma, ami tíz éven belül megduplázódik a cukorbetegek száma az egészségügyi világszervezet adatai szerint. Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit az Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezett már, a patikában kapható, aki megrendeli. Engedéllyel használjuk. Nagyon jól működik. Tapasztaljuk, hogy amikor többet mozognak az emberek, - tehát június-július-augusztus, a nyári időszakban, akkor kevesebb fogy belőle. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk. Ha kialakult, akkor epekövesek kivételével ez a tea kiválóan működik. Már folyamatban van az átminősítése, mert jövőre egy más kategória kell. Érdekességként mondom, hogy az OGYI-nál egyszer voltunk konferencián, és a másodikon mondta el az igazgatónő, hogy 400 gyógyhatású készítmény van, amit át kell minősíteni jövő év áprilisa utánra, és eddig kilencen jelentkeztünk nála tárgyalásra. Nem tudom, a többiek mit gondolnak.
Még egy érdekes dolog egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre. Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog azt termelni a szervezetem, mert megkapta kívülről.

A tea készítési módjáról pár szót.
A teákat általában - a leveleket, a virágokat, az egész növényeket forrázással készítjük, egy-két kivétellel. Ez ugye össze van aprítva-, morzsolva a növény. Egy csapott evőkanál összevágott levelet beteszünk porcelán csészébe, vagy zománcozottba, fémbe nem. Leforrázzunk két és fél deci vízzel, fedő alatt tartjuk 10-20 percig, akkorra kiázik belőle a hatóanyag és leszűrjük.Ha friss növényről van szó, akkor 2 vagy 5 perc is elég, mert a friss növénynek nem kell sokáig állni, mert több benne a hatóanyag, és nem kell megszívnia magát.
Van egy pár olyan növény, ami csak hideg vízben áztatható; ezek a papsajt félék, - mind a három papsajt - a papsajt; a fehér mályva és az erdei mályva, hurutoldó mindegyik. Ezeket csak hideg vízben szabad áztatni, 3-4 órán keresztül. Ugyanannyi mennyiség kell belőle, mint a többiből. A csipkének a húsának 6 óra hossza áztatás szükséges: A hatóanyaga 62 fok felett elbomlik. És a fehér fagyöngy, kiváló - már a kelták használták annak idején. Ezüst sarlóval teleholdkor aratták a fehér fagyöngyöt. Az interneten kering egy olyan, hogy a Gyuri bácsi ajánlja, és hogy a fehér fagyöngy mérgező. Igaz, de csak a bogyója, és azt nem gyűjtjük. A fehér fagyöngy vékony ágát és leveleit gyűjtjük. Azt is a januárban a legjobb. Minden gyógynövénynek megvan, hogy mikor lehet használni.
Főzni kell viszont a gyökereket, a kérgeket és a terméseket két-három percig kell, és amikor főztük, levettük a tűzről 15-20 percig hagyjuk fedő alatt, hogy kiázzon belőle a hatóanyag.
Kérdések: Csonthártyagyulladás, csontbetegség?
Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni - a szederlevélben és csalánlevélben nagyon sok a vas. (A csalánt ne, inkább a szederlevelet, vagycéklát, vagy a fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt.) Hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.
Szurokfűvel kapcsolatban, mennyi ideig lehet inni? Korlátlan ideig lehet inni.Oregánónak vagy majorannának is hívjuk. 100 évig is lehet használni, semmi problémát nem jelent.
Fülgyulladás? Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó-e az agynak és így a fülnek is vérellátása? Nyaki ultrahang kideríti.. Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és akövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet.
Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer. (Ez Kéri professzor asszonynak a módszere, aki a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetébe dolgozik és tanít az egyetemen, a gyógyszeréti karon.)
Visszér probléma? Mindenképpen összehúzó növényeket kell használni. A szederlevél teája, azerdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva. Ha nincs begyulladva, akkor avadgesztenye krémjét. Vannak olyan összehúzó növények, amiket ma már nem lehet kapni pl. mogyoró. A nép régen használta. Körömvirág krémbe ezen kívül mogyorókérget teszek, vérehulló kecskefüvet teszek bele, somkórót, ha van lehetőségem és mindenképpen orvosi zsályát.

Emésztésjavítás? Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de arágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.
Én még a Horty rendszerben polgári iskolába jártam és ott tanítottak élet- és egészségtan. Vizy E. Szilveszter tíz évvel ezelőtt mondta, amikor az Akadémia elnöke volt, hogy tessék, kérem tanítani az egészségtant. Nem tanítják. Általános iskolába kellene tanítani 14 éves korig a gyerekeket. Még annyit szeretnék elmondani, hogy hihetetlen milyen nagy az igény rá, nálunk is itt Magyarországon. Két könyvet írtunk, az egyiket én egyedül, azt a Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete rátette a honlapjára, ennek az a címe, hogy A javasasszony unokája. A másik, azt már a lányommal együtt írtuk, A bükki füvesember gyógynövényei. Meg lehet vásárolni. Könyvkereskedésbe nem adjuk, mert 65%-ot kérnek belőle, mi vagyunk a kiadók, tehát az egész költség a miénk, és ők akarnak többet keresni rajta. Bolondok nem vagyunk.
Köszönetképpen szeretném elmondani, hogy az év első felében voltunk itt, és már Gyuri bácsi javaslatára elhagytam a Cortist, a koleszterin gyógyszert. Azóta teát iszom, tyúkhúr teát, a vizsgálat hasonló eredményeket mutat, mint a gyógyszernél.
Igen, és ennek nincs vivőanyaga. A professzorasszonnyal beszélgettünk régebben, most már inkább a lányom, mert a cukorteánkat ő vizsgáltatta be, hogy hihetetlen, hogy a cukorteánk mit tud.
Ez is nagyon érdekes, ezt mondom el először. Mindenáron tablettát akart belőle csinálni, vagy legalább kapszulát.Mondtam neki: Ne tessék, nem tudja ugyanazt, ne tessék, ragaszkodnék a teához. Nem - mondta - az már nem modern, tabletta vagy kapszula. Elkezdte kísérletképpen csinálni, ugye ott náluk a laboratóriumban megvan a lehetőség rá. Először kapszulát próbált – de nem tudta ugyanazt mint a tea. Aztán csinált belőle tablettát - nem tudta ugyanazt, mint a tea. És most már elismeri, hogy a tea jobb. A teában több hatóanyag marad, mint ami a kapszulában vagy tablettában ki lehet hozni. És akkor kérdeztem tőle, hogy miért van az, hogy a gyógyszereknek van mellékhatása? Azt mondta, hogy nagyon egyszerű. Az a drog - mert ők drognak neveznek minden hatóanyagot - az a drog, ami egy embernek egy-egy alkalommal adagolható olyan kicsi, hogy nem lehet adagolni. Bele kell tenni valamibe, úgy hívja a gyógyszeripar, hogy vivőanyag. A vivőanyag csinálja ezt. - 200 éve van gyógyszeripar -, de olyan vivőanyagot nem találtak ki, aminek nem lenne mellékhatása. Magamban mondtam, hogynem akartak, nem is akarnak. Ez is hozzá tartozik, hogy nem túl régen az egyik kolléga mondta, hogy hallott egy előadást, amikor egy gyógyszerész, aki gyógyszergyárban dolgozik, azt mondta, hogy az a jó gyógyszer, aminek sok a mellékhatása. Nekik..., nekik valóban az a jó. És akkor megkérdeztem tőle, hogy miért nincs a gyógynövényeknek mellékhatása? Azt mondja, hogy azért nincs mellékhatása, mert a mérgező növényben lévő drog is egy növényi életnek egy része, tehát az, az emberi szervezetre a mérgező növényből káros lenne, de a növény még él tőle, nem csinál kárt a növényben tőle. A legtöbb gyógynövény gyenge hatású növények élnek és virulnak, nekünk sem csinálnak kárt.

Lábköröm gomba? A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga adiólevél. Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára. Ez az egyik, a másik pedig a tölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.
Tyúkszem? Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.
Van egy fiatal hölgy, akinek nagyon rosszak a hormonértékei. Mit lehet tenni?Babaváró program rendbe fogja hozni. 45 éves a legidősebb, akinek babája született. Most egy 49 éves van, aki használja, mert gyereket szeretne a külföldi barátjától. De már Moszkvában, Németországban, Tel Aviv-ban, Amerikában is használják.
Ekcéma? A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.
Pikkelysömör? Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, a nagymama receptje - külső - belső, és orbáncolaj. A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik. Két tea - egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömör elmúlik. Az övsömör már nem. Az övsömörnél nagyon érdekes módon akövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer. Azt mondják, akik használják.
Kötőhártya gyulladás? Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra.
Gerincsérv? A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni(naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmelbekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé, és ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.

Diólevél gyűjtése? Minden gyógynövénynek megvan a gyűjtési ideje, de minden gyógynövénynél nagyon fontos, hogy tiszta legyen, és olyan állapotban legyen, amikor a legtöbb benne a hatóanyag. Konkrétan a diófára elmondom, hogy mire kell odafigyelni. Amikor barkáját kihozta, és elpergett, akkor elkezd nőni a levele. Kijön az összes levele, halvány, vékony és halványzöld. Nő, nő, a dió maga. Amikor a dió megnőtt, olyan nagyra, mint amilyen azon a fán szokott lenni, akkor elkezd valami kipermetezni belőle és az alja tiszta ragacs lesz a diófa alatt mindennek. A növekedés gátló anyagot akkor ő kipermetezi és akkortól kezdve két hét alatt megsötétedik a diólevél, és megvastagodik. Ekkortól lehet gyűjteni. Egészen addig, amíg rozsdagomba nem jelenik meg a diólevélen, mert a diónak van gombaölő tulajdonsága is, és ha a gomba megjelenik, akár egy levélen, egy rozsdagomba, akkor ez a gombaölő tulajdonsága, az, az anyag elbomlott belőle.A július a legbiztosabb hónap, de minden növénynél meg kell nézni. Nekem az asszonyok, kezdtek gyűjteni, a májusi csalán kiváló. Ha későn indult a tavasz, sokáig volt tél. Március végén, április elején még hó volt. Akkor szedték nekem a csalánt, halványzöld volt, vékony a levele. Visszaküldtem velük, dobjátok ki. A csalánlevelet akkor kell szedni, amikor elkezdi az első bimbót hozni, amikor már kijött a virág, akkor már jó, vagy a sarjúcsalánt ősszel, de az már nem olyan jó. Nem a dátum a lényeg, hanem a növény állapota. Nagyanyám úgy tanított - fogd meg, kóstold meg, nézd meg, szagold meg, és amikor olyan, akkor szedd le. És akkor ő ezt így elmagyarázta, ahogy én most Önöknek.
Hány fajta gyógyteát lehet inni egy nap? Sokfélét lehet inni. Az a kérdés, hogy üdítő italként, egy kis mézzel vagy. Én egy liter keveréket iszom, abban van hat-nyolc féle gyógynövényt, de én azokat mindig váltogatom. És akkor két-három-négy teát csak egyedileg csinálok meg, nekem mindenképpen kell a prosztatámra a kisvirágú füzike, a szívemre a galagonya, adiólevél, kell az aranyvessző fű, a katáng. Hármat csinálok belőle minden nap, és azt egyedi teaként iszom meg minden nap.
Áttétes kivétel után, nem tudják mi az alap probléma. Mit ajánl? Mindenféleképpenlúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalább. Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet. Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét. A sötét színű gyümölcsöket, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, fekete szőlő, mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud. Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Nem szed vérhígítót? Ha nem szed, akkor a diólevél teát ihatja.
Kóli baktérium? A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, deakinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban azimmunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni - teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.
Térd meg van dagadva, a boka is. Mit ajánl? Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal, amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Fehérkáposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.
Autoimmunbetegségre, hasonlót a hasonlóval, orbáncfüvet.
Lábszárfekélyre diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni. Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni. A 2 mg Sinkumába Amerikában öt ember meghalt néhány percen belül, a nagy erek szétrobbantak, azóta nem gyártják csak az 1 mg-os. Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz. Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni és felhígítani másfél decire, és háromfelé elosztva meginniminden nap ebből a léből. De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert.
Ortopéd cipőben fáj a lábam, és nem tudnak mit csinálni vele. Pásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfű, fehér árvacsalán, málnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába.
Idegrendszer erősítése? Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe lehet hozni akarattal. De vannak idegerősítő teák - a citromfű és az orbáncfű. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem. És van egy csodálatos teánk, ami elmondok, ha megengedik. Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta, egy öreg barátom mondta nekem, mutatta meg ezt a füvet. Azt mondja ez volt a magyar táltosok itala, azt mondja a magyar néphagyomány. Elkezdtem utána érdeklődni, megnéztem a latin nevét Nepeta pannonica L., Linné törzskönyvezte. Elkezdtem érdeklődni erdélyiektől, szlovákiai magyaroktól, mindenhol ismerik, ők is azt mondják, hogy nagyon jó. Legutóbb egy doktornő kérdezte tőlem, hogy mit tud ez a táltosok itala? Mondom neki, hogy Erdélyben úgy tartják, nagyon jó emésztésjavító. Szlovákiábannagyon jó torokfertőtlenítő, az én nagyanyám azt mondta, nagyon jó idegnyugtató. Erre a doktornő, akkor mindent tud. Két éve vizsgálja a Semmelweis Egyetemmel Kéri Ágnes professzornő, most már kijelölte a helyeket, hogy honnan vigyük. Csodálatos eredmények vannak vele. Egyetlen könyvben szerepel, a Jávorka - Csapodi: Erdők-mezők virágai. Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.
Prosztata megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, éstökmagot kell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógy tök - görögöknél, albánoknál nincs ilyen probléma.

Hat éves koromtól tanultam, nyolc éven keresztül. 14 éves koromig a gyógynövények, a népi gyógyítás ismeretét nagyanyámtól, - aki Sajókazincnak volt a javasasszonya, anyai ágon, nagyon régen. Ő úgy mondta, ő volt a huszadik nagymama. Abban az időben, 30-as években minden falunak, sőt a mai napig is vannak olyan emberei, akik gyógyítanak különböző módon, nemcsak gyógynövényekkel, hanem más dolgokkal is. Nagymama is elég sok mindent csinált, amit én már nem használok pl. petróleum, néha ajánlom, és néha elfogadják, de én magam nem használom. Rák ellen és torokgyík ellen használtuk a petróleumot, és állatgyógyászatban, baromfivésznél. De elsősorban füveket használunk, olyan, mint pióca, mész, só, iszap, szénapelyva, ezeket nem használjuk, pedig nagyon ráférne az emberiségre.
Aztán a rendszerváltás óta csinálom, mert az előző rendszerben nem volt szabad ezzel foglalkozni, kuruzslásnak minősítették. 1979-ben Oláh Andornak az Új hold, új király c. könyvében le van írva, hogy ´79-ben Kuszkoban az egészségügyi világszervezet Bannerman professzora hivatalosan semmisnek jelentette ki a népi gyógyítás hátrányos megkülönböztetését. Nálunk akkor még nem vették figyelembe.
Azóta egyre nagyobb az érdeklődés ebbe az irányba, ma már egész meglepő dolgok vannak a természetes gyógymódokkal kapcsolatban. Minden népnek van népi gyógyítása. Nekünk miért ne lenne, minden faluban van. Nagyon sok öreg ismeri és használja a gyógynövényeket, csak nem járják az országot, nem mondják el úgy, mint én. És ne vegyék szerénytelenségnek, de esetleg csak rész dolgokat tudnak.
Azóta volt legalább négy vagy öt világkonferenciája az egészségügyi szervezetnek. Sőt az egészségügyi világtanács határozatban rögzítette, hogy a kormányok foglalkozzanak a népi gyógyítással, hozzanak megfelelő rendeleteket, hogy a népi gyógyítók tudják ezt alkalmazni. Kezdjék el ismét a tudományi egyetemeken tanítani és kezdjék el kutatni a népi gyógyítást.
Most viszont ott tartunk már, hogy az egész világ hihetetlen mértékben fordul a természet felé. Talán mondhatjuk azt, hogy az emberiség harmadszor akar visszatérni a természethez, mert nagyon nagy baj van. Borzasztóan nagy baj van, amikor már hivatalos adatok vannak. A Kossuth rádióban hangzott el július egyik reggelén. A bemondónő kérdezte a berlini riportert, hogy igaz e, hogy németek 35% nem hajlandó elfogadni a gyógyszert. A berlini riporter visszaigazolta valóban így van, ez hivatalos adat. A franciák 30%-a - ez egy magyar professzor tanulmányában van -, a világ összes lakosságának pedig 82%-a nem hajlandó elfogadni a gyógyszert, ebbe benne van Ázsia, Afrika, Dél-Amerika, ezért ilyen magas ez a szám. Vannak olyan országok pl. Ázsiában - Indonézia -, ahol 80 ezer orvos közül 20 ezer a nyugati értelembe vett orvos, és 60 ezer a népi gyógyító.
Alternatívát kér e gyógymód, mert van olyan ország, ahol a második halálok a gyógyszer mellékhatás. Ez állítólag Amerika, de a világon a negyedik a halálok a gyógyszerek mellékhatása. Ma már ki merik jelenteni az orvosok, hogy az orvosi kezelések 60%-a tünetkezelés, ki merik jelenteni, hogy vége van az antibiotikumos korszaknak, mert egyszerűen nem reagálnak a kórokozók, az antibiotikumos kezelésekre. Ki merik jelenteni most már hivatalosan, hogy a rákos, azaz az onkológiai vizsgálatoknak az 50%-a téves - Magyarországon. Ezt is hírközlő szervekben mondják ki, és azzal indokolják, hogy a jó onkológus szakemberek kimentek külföldre, akik itt maradtak gyakorlatlanok. Van benne igazság. Viszont abban is van igazság, a Dunántúli Naplóban jelent meg pár évvel ezelőtt, hogy egy magyar főorvosnő, aki kint praktizál, hogy a németeknek több mint 50%-a, ahhoz az orvoshoz, aki csak gyógyszert tud felírni nem szívesen adja le a kártyáját. Keres alternatívát. Én személyesen ismerek egy magyar orvost, aki Bern mellett egy rákkutató intézetben dolgozik - Bogácson szoktunk találkozni. Ő mondja, hogy náluk van olyan rendelőintézet, ahol megvizsgálják a beteget és az orvos megkérdezi tőle, hogy milyen gyógymódot akar és, ha azt mondja, hogy gyógynövényekkel akarja gyógyítani magát, az orvos felírja a gyógynövény receptet, melyikből és mennyit és ott a rendelőintézetben lévő boltban megveszi, a gyógynövényes, patikus vagy gyógyszerész összekeveri neki és odaadja.
És most lepődjenek meg, hogy a borsod megyei miskolci kórházzal jövő héten vagy utána kötök szerződést. A megyei kórház főorvosa és orvos igazgatója, aki egyben a nőgyógyászati osztály vezetője nagyon nyitott az egészre, a Babaváró programunkkal fogunk szerződést kötni. A Duna TV-ben nyilatkozott erről. Hihetetlenül jól működik most már az egész országban. De hívtak már az ózdi kórházba, hogy csináljunk boltot, oda akarnak hívni.
És még egy nagyon nagy öröm a számomra, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem meghívott, márciusban fogok menni. Két előadást kell tartanom orvostanhallgatóknak a népi gyógyításról, a tanszékvezető professzor hívott meg. Megyek most ebbe a hónapban, vagy a jövő hónap elején Nyíregyházára, egy zártkörű rendezvényre, ahol ápolóknak és orvosoknak fogok előadást tartani.
Nagyon szoros a kapcsolatunk a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetével. Ők vizsgálnak öt teánkat is.
A legutóbbi egészségügyi világszervezeti kongresszus 2008. november 8-án volt Pekingben, az internetről le lehet tölteni, az úgynevezett Pekingi nyilatkozatot, ahol hat pontban rögzítették, hogy mit kell a kormányoknak tenni, meg a népnek, az orvostársadalomnak.
Azzal kezdődik, hogy mindenkinek kötelessége a saját egészségével törődni. Egyértelmű. Legjobban saját magunk tudunk vigyázni az egészségünkre. Aztán azzal folytatja, hogy a kormány hozzák meg a megfelelő rendelkezéseket, az orvosok kezdjék el tanulni újra a népi gyógyászatban rejlő tudást, és a kutatók pedig kezdjék el kutatni azokat a dolgokat, amiket a nép sok ezer év alatt összeszedett. A népi gyógyítók pedig vizsgázzanak le. Én májusban vizsgáztam, igaz azt kérdezték, hogy minek az nekem. Mondtam, hogy legyen egy papírom, és most nagyon jó, hogy van egy papírom, mert ezzel tudok szerződést kötni a kórházzal, így ők nincsenek bajban, hogy egy kuruzslóval kötöttek szerződést. Még van ilyen per Magyarországon, képzeljék el. Nemrégen a televízió egyik csatornáján arra lettem figyelmes, hogy egy idős hölgy megy ki a teremből, és visszaszól, hogy "Továbbra is állítom, hogy nem vagyok kuruzsló". És megkérdeztem egy rendőrorvost, hogy igaz e, és igaz, hogy vannak ilyen perek. Az illető nem tudta a Pekingi Nyilatkozatot, meg az orvos sem tudta, meg az bíró sem tudta, hogy van ilyen. Sőt mondok egy nagyon érdekeset, az Országos Gyógyszerészeti Intézetbe mi vittük fel a lányommal ezt a Pekingi Nyilatkozatot, mi adtuk nekik oda az idén, mert ők sem tudták. 2008-ban hozták, és ők sem tudták. Erről röviden ennyit.
Egyre több fiatal érdeklődik és ez nagyon jó, mert akkor kell kezdeni, amikor még egészségesek vagyunk, és akkor nem leszünk betegek. Hat éves koromban kezdtem, azóta használom a gyógynövényeket. Egy öt literes fazék volt a sütő tetején, nagyanyám, amíg élt, abba mindig tea volt. Aki szomjas volt itta a gyógyteát, víz helyett, mert nagyon rossz volt a vizünk. Nem volt vezetékes víz a szüleim házában, és nagyon vas ízű volt a víz. Ezért döntött úgy nagymama, hogy mindenki teát iszik.

Szabó Gyuri bácsi

A füvesember:

Él valahol a Bükk rejtekében egy varázslatos, öreg füvesember, aki úgy ismeri a gyógynövényeket, mint ahogy ma már kevesen. Gyerekkora óta járja az erdőket, gyűjti a gyógyító növényeket, melyek készségesen feltárják neki titkukat. Nagymamájától, a mindentudó javasasszonyától tanulta, melyik növény mire való. Több mint 150 féle gyógynövényt ismer és alkalmaz. Gyógyteái számtalan bajra, nyavalyára adnak enyhülést, köztük a cukorbetegségre is. Különösen az utóbbi tüneteit enyhítő teakeverék miatt vált ismertté a neve, még az óceánon túlról is érdeklődnek utána a betegek. Gyuri bácsi ha épp nem a Bükkben barangol, akkor a gyógynövények hatásairól tart előadást az ország másik szegletében. Vagy könyvet ír a tapasztalatairól, esetleg egészségnaptárt szerkeszt. És hogy a tudás ne vesszen kárba, tanítja Zsuzsa lányát, hogy majd ő vigye tovább az apai, dédnagymamai, szépanyai örökséget.

Értelemszerűen a gyógykezelések sikeressége végett, kérje ki kezelőorvosa és gyógyszerésze véleményét is!

Dr Győri Nagy Sándor

Kultúrák Kis-Európája

Szeptember 11-ét 2002 óta emléknapul foglalta le a civilizáció egyik legsátánibb jelképe, a New-York-i WTC-pénztornyok lerombolása. Természete szerint már lassan ezerszeresére szaporította áldozatai számát a világon. „Csak” emberben számolva. De a civilizáció okozta klímaválság korában meg kell tanulnunk elfecsérelt anyagban és környezetrombolásban is számolni. Anyagban és környezetrombolásban az áldozattömeg olyan hatalmas, hogy aligha létezik meg- és felfogható mérce, mértékegység a kifejezésére. Mert mit mondanak a dollár-milliárdok azoknak, akik napi életüket néhány dollárban mérhetik?

De mit is mondanának a dollármilliárdok az anyagi környezeten túli, „járulékos” károkról? Mi a mértékegysége, tovagyűrűző következménye a szenvedésnek? A fölgerjesztett gyűlöletnek? Az igazságként „kommunikált” igazságtalanságnak? A világméretű jogcsorbítások sorának a jogállamoknak nevezett civilizációk részéről? Lehet-e pénzben mérni a „civilizációk harcának” hazudott „permanens világháború”-t, amellyel a rossz globalizáció egy jobbnak a lehetőségét szünteti meg? Mert nem másik civilizáció ellen visel hadat, hanem kultúrák ellen, amelyek egy fenntartható világ alapjai lehetnének a maguk helyén és törvényei szerint...

A másik szeptember 11. európai jelkép. A másik lehetőségé, 1697 óta. Annak a zentai csatának a napja, melyben a keresztény európai kultúrák a maga táji keretei közé utasították vissza az iszlám birodalmi civilizációt, amely a maga „teremtés-szeletén” túl is megkísérelte meghatározni más, európai kultúrák jövőbeni sorsát és dolgát a világban. 1697. szeptember 11. az üzente akkor, hogy minden kultúrának a maga táján van tennivalója, és büntetlenül egyik sem sértheti meg a másik életterét. Mert a másik „teremtés-szelet” más kultúráknak van kirendelve, más kulturális „használati utasítás” jegyében fenntartható csupán.

Aki erőszakkal földrajzi határokat sért, azaz haddal hódít, nem csupán emberáldozattal okoz kárt másnak és magának. A szláv nyelvek is a „hudoj” szóval minősítik általában a rosszat. Mert minden hódító általában okoz kárt, azaz sokkal több rosszat okoz másnak is, magának is, mint az okozott emberáldozat. A „sikeres” hódító nem csak a tájjal összecsiszolódott tájhonos kultúra fenntart(hat)ó tájhasználati és együttélési receptjét helyezi hatályon kívül. A maga idegen tájösztönével eleve rossz használati receptet alkalmaz(tat) helyette a megszerzett tájon. Így okozza a meghódított táj és a tájfenntartó kultúra lassú pusztulását. De rosszra von ki környezetfenntartó munkából saját kulturális közegében is emberi erőt. Ezzel fenntartó erőkben okoz saját táján is aligha jóvátehető rosszat.

De a zentai csata az európai kultúrák máig elmulasztott nagy lehetőségének jelképe is. Közép-Európa Habsburgok vezette felszabadító harca ugyanúgy hódítássá lett, mint azelőtt és azóta már annyi felszabadítás. A civilizáció mindaddig elvéti a mértéket, amíg nem hallgat a kultúrák kollektív önmérsékletére, melyet mindegyik a táji természet egyensúlyozó erejétől tanul. A Habsburgok a hegyikultúra tájösztönével állították a magyar „mocsárkultúrát” a vizek szabályozásának kényszervágányaira. S most itt vagyunk a „globális klímaváltozás” részeként egy időnkénti árvizekkel sújtott, kiszámíthatatlan felhőszakadások között végletesen kiszáradó tájban, olyan kultúrákkal, amelyek egy tájromboló gazdálkodás mellett már csak önmagukat és egymást rombolják intenzívebben.

Szeptember 12-én jártam a zentai csata emlékművénél. Gödöllő testvérváros szervezeteinek piros-fehér-zöld szalagos koszorúkazlát láttam, de nem láttam szerb, nem láttam osztrák, nem láttam román koszorúkat. Pedig a közös kulturális alapok itt vannak még a tájban, és ott vannak a közös történelemben. Ott voltak, ott vannak és ott lesznek a közösen megélt, mert együtt okozott közös sorsunkban is.

Csókai meghívásnak tettem eleget ezen a napon. Margit Zoltán hívott a csókai földműves-egyesület közművelődési és szakoktatási központjának avatójára. Már ez az esemény maga megérdemelte volna, hogy átrendezzem érte máshova is szólító elfoglaltságaimat. Ugyanis a „földműves”, a „közművelődés” és a „szakoktatás” így együtt éppen a táj és a tájfenntartó kultúra együttesét jelenti a mai kor viszonyai közt. Azt a környezeti dimenziót, amelyben a fenntarthatósági szándékoknak összpontosulni kell. Mert csak a fenntartható lokalitások összessége fog fenntartható globalitást, „jó globalizációt” eredményezni, és nem a mindentől és mindenkitől elszabaduló, globális hatalom.

Csókáról is elűzte egykor a magyarságot a török. A retesznek szánt Temesi Bánságba a felszabadító osztrákok sokáig nem engedték vissza a magyart, mert megbízhatóbbnak vélték a rác katonatelepest. Így Csókán vagy másfél évtizeddel öregebb is az ortodox templom a magyarokénál, de a lakosság aránya itt még a visszatelepült magyarság javára billen. A helyi együttélés a délvidéki háború óta, az országos nagypolitika kacskaringói közepette is el-eldöcög a maga göröngyös útján. Az Apáczai Közalapítvány és sok más (helyi) támogató segítségével megújult szakoktatási és közművelődési központ egyik ablaka alatti falon ugyan elcsattant egy sörösüveg, volt némi rejtőzködő „zsidózás” meg magyargyalázás is. De ezek mögött csak részint sejthetők hazájukat vesztett koszovói vagy más „radikális” szerbek.

A megnyitóünnepségen azonban ott voltak a helyi szerbek a maguk gyönyörű népdalaival. Néztem az arcukat, ahogyan szemmel is egymásba kapaszkodva daloltak. A szövegekből a kihallottam a „zöld fa”, a „fű” a „mező” a „lány”, a „kedves” szavakat. Ebéd előtt odaültem közéjük, és kértem, pontosítsák nekem a szövegeket. Csak a vezetőjük nem beszélt magyarul, a többiek elfogadható magyarsággal magyarázták, hogy szerelmes dalok ezek, jól értettem. Igen, termékenység-dalok. „Végkicsengésükben” olyanok, mint a magyarság „szerelmes”-nek nevezett termékenység-dalai, melyek a termékeny táj víz-, növény- és virágnyelvezetével szólnak a felelős emberi termékenységről. Akárcsak bárhol Európában. A kultúrák valóban „egy nyelvet” beszélnek.

Ahogy egy nyelvet beszéltek azok a magyarok is, akik „innen- és túlról” egybegyűltek Csókán. Csete Örs és Stark Ferenc barátom fogalmazta már a remek paprikás közbeni beszélgetésben a megnyitóbeszédemre utalva: az egyiküket baloldalinak mondják, a másikuk jobboldalinak számít. Ők azonban az évek során úgy tapasztalták, hogy az esetek kilencvenöt százalékában egyet értenek egymással. Az öt százalékról meg nem beszélnek. Ez jobb arány, mint a házasságok zömében. Hiszen az Apáczai Közalapítvány is a közről, közös ügyeinkről szól, nem az egyik vagy a másik „meggyőződéséről”.

Ez volt az a pont, amiért Csókára mentem ezen a napon, és nem másfelé. Margit Zoltánék földműves egyesülete a székházügyet útjára egyengető Annus Józsefről nevezte el a Tito Marsall utca 60. szám alatti intézményt. Arról az Annus Józsefről, akit magam ugyanúgy nem tartottam sohasem baloldalinak, ahogyan magamat se tekintettem sohase jobbnak, ahogyan esetleg mások. Nekem ő a magyarországi rendszerváltás egyik legméltatlanabbul föláldozott kiválósága. Ahogyan más neves reformkommunisták és „népi baloldaliak”, akiknek nem a baloldaliság volt az igazi bűnük, hanem a népiség. Az, hogy a nemzet akarata és tudta nélkül létesített rendszerekben mindig a visszaszervesítést, a nép által is elfogadható törvényességet, a politikának a saját nemzeti kultúra alapjaira való visszahelyezését képviselték.

Annus József ezt a főszerkesztősége alatt betiltott Tiszatájjal ugyanúgy megfogalmazta, mint íróként. A „Meggyfa magasában” c. könyvecskéjének egyik tanulmányában így ír: „… az ember – mióta emberré lett – úgynevezett teljes életet szeretne élni. A teljes élet foglalatába pedig beleillik szabadság és szerelem, vers és muzsika, s igen, az acélhíd és a permetezőgép, a történelemről való tudás meg az autóvezetés is. Minden, ami a volt és jelenvaló világból befogható. A biológiai lét ugyan fönntartható muzsika és vers, szobor és regény nélkül is. A teljes élet azonban ezek nélkül elérhetetlen. Mert a létünkhöz nélkülözhetetlen erkölcs nem párolható le a matematikából, a szilárd testek fizikájából, s nem programozható be a legkorszerűbb számítógéppel sem. Ahhoz csak a „széptanok” juttathatnak el bennünket. Tévútra fut tehát minden olyan szándék, amely sok-sok szakértő kiképzésében látja egy ország, egy nemzet, az emberiség fölemelkedését. Szakértők kellenek, mert a sok-sok részlet nem fogható be egyetlen – mégoly zseniális – agyvelőbe. De csak annak a szakértőnek tudok hinni, aki speciális ismereteit az általános emberi műveltség alapjain növesztette föl.” (Szakértsünk-e?.1997: 157-158)

Ezt a könyvét nem sokkal korai halála előtt még mint „földimnek a szegedi nagytájban” dedikálta nekem. Ezért vittem magammal ezeket a gondolatokat Csókára is, mely ugyancsak a szegedi nagytájba tartozik. Marcibányi Lőrinc 500 szegedi magyar családot telepített a Rákóczi-szabadságharccal kezdődött 18. század végén a maga dohánykertészetébe Csókára és uradalmi pusztáira. Később baranyai és tolnai magyarok, felvidéki tótok is érkeznek, akiknek a helyben megmaradt szerbekkel együtt szeretett közös hazája lesz ez a gyönyörű ártéri táj. Az a táj, amelynek vizeit a Tisza-szabályzás viszi el, hogy mára ne csak a szántóföldi kultúrák, a vizek fölé települt hatalmas szőlők fulladozzanak a kiszáradt talajban, de a később Lédererré lett, ma romladozó uradalmi kastély parkja, vagy a Tiszától pár száz méterre fekvő zentai főtér fái is.

Ezért szóltam az ünnepi beszédben a táj és a tájlakó ember közti szövetség újrakötésének Európa-fenntartó jelentőségéről. Hiszen Szerbia is úton van az EU felé, amely azonban még nincs eléggé úton a természet- és társadalomkörnyezeti fenntarthatóság felé. A kultúráknak együtt kell terelniük ezt a „nagy békekísérlet”-nek nevezett civilizációs alakzatot a saját fenntartható alapjai felé. Mert közös ügyünk, hogy az EU fennmaradjon, de fenntarthatóan hasson helyileg is. Ehhez a „lokalitások”, a helyi tájak fenntarthatósági receptjeinek, a táji kultúráknak a felértékelése, ön- és tájigazgató képességük kifejtésére szabadságuk elismerése szükséges.

Ennek feltétele és következménye az, hogy egymás között megbékéljenek, egymás fenntartására és fenntarthatóságának biztosítására is törekedjenek. Ismét eszembe jutnak a helyi szerb népdalosok. Aki így tudja dalolni saját eleinek a népdalait, az mások népdalait is megérti. Megérti a hazáját vesztett földönfutók fájdalmát, és a civilizációs „mobilizáltak” bajaira is gyógyírt keres. Ez gyógyíthatja meg a konfrontacionizmusba süllyedt Európát, Magyarországot és Szerbiát is. Azon államokat, amelyek saját ellentmondásaikon szenvednek hajótörést és háborút.

Az EU mint európai békeprojekt csak őszinte kibéküléssel és megbékéléssel, a kultúrák alapjaira való visszaeszméléssel, visszahelyezkedéssel sikerülhet. Nagyban és kicsiben. Csókán és sokfelé elkezdték már. A Magyar Ökoszociális Fórum ezt a folyamatot serkenti, támogatja, erősíti a „nem hangos” szervezetek modorában. Azokra az (oldalakra nem osztható, ideológiailag ki nem sajátítható) értékekre támaszkodva, melyeket sokkal többen értenek, óhajtanak és képviselnek mindenütt, mint ahányan kimond(hat)ják a megosztó párthűhók zajában.

Csókáról visszafelé még betérhettem megnézni Magyarkanizsára Papp György barátomat, az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének évtizedeken át meghatározó professzorát, a magyar kultúra hatalmas erejű délvidéki szervezőjét. Most 67 évesen halálos kórral viaskodik. Felesége az asszonyok hősi áldozatosságával ápolja, családja szerető gonddal veszi körül, de a Tisza-parti házon a visszavonhatatlan elmúlás nyomasztó bánata ül. Magyarázatot kaptam hát az elnémult telefonra. Meg arra, hogy miért nem jöttek innen idén a IV. Fa ága rügyével Kárpát-medencei Magyar Népmesemondó-találkozóra mesélők. Erre már nem futotta az elszivárgó életerőből. Ákos fia is végzős joghallgató. „Kinőttünk a meséből” – fogalmaz.

Más dolgokban azonban nemcsak megfogant, de Gyurka napi jelenléte nélkül is terem a vetés. A magyarkanizsai közművelődési egyesületnek már szakosztályai vannak. „Anyaországi” települések megirigyelhetnék. Az egykor színmagyar kisváros ma 80%-ban magyar. Innen is mennek el a fiatalok. Igaz, egyelőre csak jobban keresni. Már nem csak „Magyarba”, de Angliába is. Így Magyarkanizsán is ürült hely koszovói menekülteknek. Igaz, nagy részük odébb is állt. Errefelé ugyan nem olyan kemény a föld, mint odalent. De a kenyér ugyanolyan kemény, ha nem keményebb, mint másutt. Így aztán ahogy jöttek, mentek is tovább.

A látogatás után nem tudtam rögtön kocsiba szállni. Feleségemmel gyalog a Tiszának vettük az irányt. A strand tiszta homokján négy fiatal önfeledt röplabdázás közben cseveg magyarul. Lent a csónakkikötő deszkáiról közeledtünkre két testes fiatal nő tápászkodik fel. A stégen át egyikük biciklit tol kifelé. Kereke a deszkák közé szorul. Segítek. „Hvala!” – hálálkodik mosolyogva, kissé hitetlenkedő arccal. „Szívesen!” – mosolygok vissza elköszönésül… Nézzük a zöldes vizet. Ugyanaz a vastag békalencse-szőnyeg ring rajta, mint Zentánál. Itt is szép, fűzfás a part, de erődített a töltés. Nem engedi vissza a régi medrekre emlékező vizet a város alá kacskaringózó morotvákba. Mintha azt mondaná: „Siess, ne időzz itt! Errefelé nincsen szükség reád! Elég volt belőled!”

A Djordje Djakovo utca végénél kocsiba szállunk. A főútra kanyarodóban Beszédes József vízmérnök szobra előtt megyünk el. Egy pillanat alatt ezer dolog villan az eszembe. Kalapis Zoltán könyve, a „Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban”. A folyószabályzó vízmérnökök német nyelvű tankönyvei az Institutum Geometricumban. A vizeink sorsát eldöntő szakember-viták. A minden(ki) mást kizáró szaktudás, az akarnok politikák legjobb hivatkozási alapja. A tiltakozó parasztokkal szembeni magabiztos „politikai” döntések. A víz – a nedves medencei táj – szülte magyar kultúra harcba kever(ed)ése szülőelemével. Csak futó kérdésre futja a pillanatból, de ez elkísér a trianoni határig: „Valóban ezt akartátok?”…

Győri-Nagy Sándor

Kiskunmajsa, 2008. szeptember 14.