Döbrögi Magyarkanizsán

 - Hát maga egy hitvány megalkuvó! Nem érti, hogy jobb állva, emelt fővel meghalni, mint térdelve élni?
 - Ó, én a fordítottját vallom. Jobb állva élni, mint térdelve meghalni, fiatal barátom.

(Joseph Heller: A 22-es csapdája)

A gyérülő üstökűbbje, a már szarkalábas szemű, sokat megélt kanizsaiak talán emlékeznek arra az időszakra, amikor boldog-boldogtalan közgazdásznak állt. Tiszát lehetett rekeszteni a sok esti iskolás könyvelővel, pénzügyessel, irodai bonyolítóval. A hamarjában egyetemi diplomával gyorspatkolt igazgatók, vezető pártkatonák, a „csókai egyetemen” doktorált káderek a vállalatok élén bizonyíthatták tudásukat. Társult Munka Alapszervezetek, munkástanácsok, szocialista önigazgatás… Ó, ti mai idők fiai, miről maradtatok le!...

A közgazdaságtan divatszakmának számított. Nem mellesleg az akkori Jugoszláviában, pont ebben az időszakban pörgött föl szédületesen az infláció. Pedig tengernyi közgazdász szakértette. Mégis rohadt szét a rendszer. Elvi meg pénzügyi síkon egyaránt. Ugyanis a gazdasági válság mifelénk sosem akut, hanem penetráns velejárója maradt  a mindennapjainknak. Hovatovább elmaradhatatlan része az életünknek. Megszoktuk. Pont úgy vagyunk vele, mint púpos ember a púpjával – már csak azon dühöngünk, ha a tetejében még le is sántulunk…

Elnézve a jelenkori Szerbia helyzetét: a púp, meg a lesántulás mellett egyre inkább a mozgásképtelenség lesz úrrá rajtunk, biztos, ami biztos – hályoggal a szemünkön.

Nem is igen jutunk előbbre.

Jancsó egyik filmjében látni a pásztorembert, ahogy egy helyben toporog. Jól érzi magát, a téli pusztában, süvöltő szélben is melegszik. A kép alján gőzölög valami, aztán a kamera lemutat: a mezítlábas öreg friss tehénlepényt dagaszt…

Hát, valahogy így dagonyázunk mi is. Örülünk annak a kis melegnek. A szagot már régen bírjuk. Illúzióink nincsenek. Aki teheti, pakol innét.

Néhány éve az általános iskolás ballagókat kedélyeskedve kérdeztük: Na fiatalok, hogyan - merre tovább?

A válaszadók kétharmada Magyarországot jelölte meg úgy, hogy amikor visszakérdeztem tőlük, pontosan melyik szakmát, gimnáziumot választanák, akkor pusztán egy tanácstalan vállrándítás volt a felelet. Tökmindegy, mondták. Csak el innét. Szerencsét próbálni, mint a mesében a Ludas Matyi.

Hogy nem mesevilágba való a párhuzam: azt vesszük észre, hogy folyamatosan köztünk jár Döbrögi méltóságos úr is. Pontosabban a szelleme. Ami megtestesíti a bugrissággal elegy kivagyiságot, a pénznek és a hatalomnak a mindenhatóságát. Mert ne higgye senki, hogy a Döbrögi-félék kipusztultak a nénémasszonyos- urambátyámos idők végeztén. Dehogy!

A mindenkinél mindent jobban tudó, rátarti, korlátolt szemlélet itt maradt, túlélt közöttünk. Áporodott a levegő, ahol szellőztetés sosincs. Döbrögi meg azért mindig vigyázott arra, hogy túl nagy huzat ne legyen. Legszívesebben a zsalugátereket is beszögeztette volna.

Így esett meg, hogy ama nyomorúságos idők mára rendre visszaköszönnek. Igaz: cseléd helyett bejárónő van, a zsellérek sorsa meg a napszámosé, de a hajdani fölpofozott béresnek ugyanúgy fájt a megaláztatás, mint napjainkban a minimálbéren tartott munkavállalónak, a fölmondás rémével szorongatott melósnak. Soha ennyi József Attila-i Mama nem mosott, vasalt, teregetett kiszáradt lélekkel és kiszikkadt kézzel, a napi betevőért gürcölve. És nem tántorgott ki ennyi József Áron sem külföldre, az élhető élet reményében.

Nincs érdemi változás. Csak a költőink fájdalma maradandó. Meg a kérdéseink ugyanazok.

Viszont Döbrögi éli tovább a világát. Ámbár, mára nem hintóban terpeszkedik, hanem drága autót vezet, netán sofőrje is van, aki kinyitja neki az ajtót. Lehet, hogy nem a rizsporos parókás ispánja szalutál neki zsinóros mentében, hanem az öltönyös beosztottja, igazgatóhelyettese, cégmenedzsere, főkönyvelője vagy egy fontoskodó talpnyalója hívja mobiltelefonján, eldöntve életet, halált, mások sorsának alakulását. A nyusztprémes dolmányt lecserélték méregdrága, márkás öltönyökre, arany karórára. Parfümfelhő járja.

Mert a Döbrögi-fajta már csak olyan: szereti illatfelhő által álcázni, hogy fürdőszappant már igen régen látott őkelme. A lelke tán sosem.

Mennyire hiányzik egy bátor Ludas Matyi, aki végre merne változtatni, és nem háromszor, de sok százszor, ezerszer - minden alkalommal - helyettünk is igazságot tudna tenni!

Pósa Károly

October, but you go on...

October
And the trees are stripped bare
Of all they wear
What do I care...

October
And kingdoms rise
And kingdoms fall
But you go on...

Nyíltan a nemzeti kisebbségek helyzetéről

Elhangzott 2013. szeptember 30-án, Strasbourgban , az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakának első napján.

Hölgyeim és uraim!

Bozóki Antal ügyvéd és Árgus nevű magyar nemzeti kisebbségi jogvédő civil szervezet elnöke vagyok. A vajdasági Újvidékről, Szerbiából jöttem. Azért vállalkoztam erre a számomra nem kis útra, hogy elmondjam Önöknek, hogyan látom a tartományban a vajdasági magyar közösség helyzetét.
Amikor az Európa Tanács (Council of Europe) vagy más szervezet képviselői Szerbiába jönnek, általában a hatalmi szervek képviselőivel és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ – politikai párt) képviselővel beszélnek a nemzeti kisebbségek helyzetéről. A véleményem szerint, ezen a gyakorlaton mielőbb változtatni kellene, vagyis több forrásból kell értesülni, hogy erről valaki teljesebb képet kapjon.
Vajdaság Autonóm Tartományba, annak ellenére, hogy itt 25 nemzet tagjai élnek,[1] sajnos nincsen olyan intézmény, amely tudományos módszerekkel figyelné a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulását, a nemzeti kisebbségi jogok alkalmazását.

Hosszabb ideje foglalkozok elsősorban az őshonos magyar nemzeti kisebbség helyzetének kutatásával. Most jelent meg egy erről szóló könyvem, amely alapján egy angol nyelvű összefoglaló is készült, amelyből Önök is értesülhetnek a kutatásaim eredményeiről.

Szerbiában nem a kisebbségi jogszabályok számával, hanem azok minőségével, egymással való összehangoltságával és gyakorlati alkalmazásával van a baj.

Sajnos azt kell mondanom, hogy a nemzeti kisebbségi jogok megvalósítása nem a szerb kormány prioritásai közé tartozik. Szerbiában a 2012. május 6-i választások után megszűnt az Emberi Jogi és Kisebbségügyi Minisztérium és most Emberi és Kisebbségi Jogi Hivatalként működik. A szerb kormányfő (2013. augusztus 30-i) expozéja még csak a nemzeti kisebbség terminust sem tartalmazza.
A szerbiai politikai bizonytalanság, ami elsősorban a vezető pártok hatalmi harcában nyilvánul meg, és a folyamatosan romló gazdasági helyzet nem kedvez az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásának, bővülésének. A vajdasági magyarok vonatkozásában számos területen szűkültek, vagy éppenséggel sérültek a nemzeti kisebbségi jogok is.

A magyarok őshonos nemzeti kisebbséget alkotnak Szerbiában. Számuk azonban egyre fogy. Míg a második világháború után a lakosság 25,8% volt magyar, ma már csak 13% és tovább csökken.
A magyarok a lakosságban való részvételükhöz képest minden szinten alul vannak képviselve a döntéshozatali testületekben. A 120 tagú Tartományi Képviselőházban jelenleg 7 VMSZ-es képviselő ül (5,83%).[2] A közigazgatásban dolgozók között a magyarok mindössze 6,48%-ban vannak jelen. Hasonló, vagy még rosszabb a helyzet az igazságügyben, az állami alapítású közvállalatokban és másutt is.  

Szerbia 2009-ben elfogadta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt.[3] A törvény azonban csak korlátozott kulturális autonómiát lát elő a nemzeti kisebbségek részére. A kisebbségi tanácsok ugyanis csak az oktatás, a kultúra, a nemzeti kisebbség nyelvén történő tájékoztatás valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén  illetékesek. Itt is többnyire „kezdeményező”, „figyelemmel kísérő”, „javaslattevő” és „véleménynyilvánítási” hatáskörrel.

A nemzeti kisebbségi autonómia kérdését időszervé tette a koszovói szerbek autonómiájával kapcsolatban Ivica Dačić szerb és Hashim Thaçi koszovói kormányfő között létrejött (2013. április 19-i) brüsszeli egyezség[4] is.

Az egyezmény számos olyan kollektív jogot fogalmaz meg a koszovói szerb közösségnek, amelyeket Szerbia törvényei az itteni nemzeti kisebbségek számára nem látnak elő, mint például a gazdasági fejlődés, a közoktatás, az egészségügy, a művelődés teljes felügyelete és tervezése, igazságügyi és közbiztonsági illetékességek, stb. Az okirat irányadó lehetne a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény folyamatban lévő módosításához, mivel a Szerbiában élő őshonos nemzeti kisebbségeket is teljes mértékben megilletik a kollektív jogok, mint bármelyik másik népet.  

Szerbiában a nyelv- és íráshasználat elveitmég mindiga hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló 1991. évi törvény[5] tartalmazza. A bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről szóló törvényt 2008. évi törvény9 „bírósági egységekké” degradálta a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve kiemelten fontos hét, magyar többségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Temerin, Topolya és Zenta) a községi bíróságot.
          
Az utóbbi években a vajdasági magyar oktatási rendszer folyamatos leépülésének vagyunk a tanúi, aminek – a közösség megmaradásának szempontjából is – végzetes következményei lehetnek. Nincsen magyar egyetem a Vajdaságban. Az általános iskoláknak szóló tankönyvek közül 34 magyar címszó hiányzik. A szerbiai tankönyvek hemzsegnek a sztereotípiáktól, előítéletektől és a hátrányos megkülönböztetésektől. Igazi problémát (főleg a történelem- és földrajzkönyvek esetében) mégis a valódi kisebbségi érzést kiváltó tartalom jelent: a magyarság bűnös vagy másodrendű népként való bemutatása.[6] Az ilyen tartalmú könyvek nagyban hozzájárulnak a saját közösséghez való kötődések gyengítéséhez, a kisebbségi érzések kialakulásához.  
       
Anyagi és egyéb problémák vannak a kultúra, a könyvkiadás és a hagyományápolás területén. A kormány és Szabadka városvezetése képtelen megoldani a szabadkai Népszínház épülete „rekonstrukciójának” pénzelését, amelynek megvalósítása még 2007-ben elkezdődött.
Az amerikai Freedom House (FH) 2012. évi jelentésében Szerbia a sajtószabadság tekintetében a 74. helyre, az országok abba csoportjába került, amelyekben „a médiák félig szabadok”.[7]

Az egyre inkább eluralkodó egypárti monopólium és szellemiség miatt az anyanyelvű lapjainkban szinte lehetetlen olyan bíráló, elemző írásokat közölni, amelyek eltérnek a hatalom és a pártok napi politikai elvárásaitól, illetve a másként gondolkodók álláspontjait is tükrözik. A közszolgálati Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) magyar műsorainak terjedelme a 1990-es években 20,06% volt, ma viszont már csak 8,1%.[8] Az Újvidéki Rádióban a kilencvenes években 104-en dolgoztak, most 37 fős a szerkesztőség, ami miatt veszélybe került a 24 órás magyar adás.[9] A műsorszórási törvény hatályba lépésével 34 vajdasági, magyar nyelven is sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-ével) 11 megszűnt.[10]

Komoly problémák vannak a rehabilitálási és a vagyon-visszaszármaztatási törvények gyakorlati alkalmazása terén is. Az 1944/45-ben kollektív büntetéssel sújtott magyarokra vonatkozó korabeli rendeletek hatályon kívül helyezése a szerb kormányfő ígéretei ellenére mindezidáig nem történt meg. A köztársasági foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztérium még mindig nem hozta meg a rehabilitálási törvény alkalmazásához szükséges utasításokat. A vajdasági magyarokat terhelő kollektív bűnösség elve is életben van, mivel – az ígéretek ellenére – nem került sor a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 3. bekezdése 3. pontjának módosítására.

A 2000. októberi szerbiai politikai változások után is folytatódtak a nemzeti alapú incidensek és az erőszak. A Szerbiai Emberi Jogok Helsinki Bizottsága (HO)[11] 2012. évi emberi jogi jelentése megállapítja, hogy „Szerbia még távol áll egy olyan társadalomtól, amely tiszteletben tartja a másságot, a különbözőséget”.[12]

Az Európai Parlament több alkalommal is foglalkozott a nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni támadásokkal és a nemzetek közötti feszültségekkel.[13] A Magyar Nemzeti Tanács 2013. február 27-i ülésén „nyomatékkal hangot adott aggodalmának, annak kapcsán, hogy  a folyamatosan növekvő erőszak, a közbiztonság általános romlása közepette egyre több fizikai és verbális támadás éri  a vajdasági magyarokat”.[14]   
      
Mindezekről a tényekről részletesen írtam A magyar közösség Szerbiában című könyvemben.[15] Itt az ideje, hogy nyílt és őszinte dialógust kezdjünk és próbáljuk megoldani ezeket.
Végezetül, szükségesnek tartom elmondani, hogy az Európai Unióshoz való csatlakozási tárgyalások során – különösen a 23. fejezettel kapcsolatban – szükséges a Szerbia által vállalt nemzeti kisebbségvédelmi kötelezettségeknek és a belső jogszabályoknak az európai normákkal való összehangoltsága és mindennapi gyakorlati alkalmazásának átvilágítása és számonkérése. 

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Bozóki Antal

[1] Vajdaság Autonóm Tartomány: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdas%C3%A1g_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny
[2] Az előző megbízatási időszakban 12 magyar képviselő tevékenykedett.
[3] Zakon o nacionalnim savetima nacionalnih manjina [Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól] Sl. glasnik RS  [az SZK Hivatalos Közlönye] 2009. szeptember 3-i 72. sz.; http://www.seio.gov.rs/upload/documents/ekspertske%20misije/protection_of_minorities/law_on_national_councils.pdf
Magyar nyelvű szöveg: Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól, Magyar Szó (melléklet), Újvidék, 2009, vagy http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[4] Agrement of principles governing the normalization of relations. FoNet, Beta: Tekst briselskog sporazuma [A brüsszeli egyezség szövege]. http://www.blic.rs/Vesti/Tema-Dana/378674/Tekst-briselskog-sporazuma;http://www.slobodnaevropa.org/content/sporazum-o-principima-za-normalizaciju-odnosa/24968253.html
[5] Zakon o službenoj upotrebi jezika i pisma. Službeni glasnik RS [az SZK Hivatalos Közlönye] 1991. 45. sz.; módosítások: 1993. 53. sz.; 1993. 67. sz.; 1994. 48. sz.; 2005. 101. sz.)
[6] B92: Előítéletekkel, sztereotípiákkal teli tankönyvek. Magyar Szó, 2011. július 6. 4.
[7] K. Živanović: Svetski dan slobode medija [A sajtószabadság világnapja]. Danas, 2013. május 4. 7.
[8] A szerkesztőségből kapott adatok.
[9] A magyar szerkesztőségből kapott adatok. Lásd még Kocsis Árpád: A negyed harmada. Magyar Szó, 2011. december 3. 9.
[10] h. gy: Veszélyben a kisebbségi média. Magyar Szó, 2008. november 20. 5.
[11] Helsinški odbor za ljudska prava u Srbiji: http://www.helsinki.org.rs/serbian/index_s.html
[12] Tanjug: Erősödik a gyűlöletbeszéd. Magyar Szó, 2013. július 9. 4.; Ljudska prava u Srbiji 2012. Populizam: Urušavanje demokratskih vrednosti [Emberi jogok Szerbiában 2012. Populizmus: A demokratikus értékek lerogyása], Belgrád, 2013. http://www.helsinki.org.rs/serbian/doc/izvestaj2012.pdf
[13] EP-vita Szerbiáról – magyar hozzászólásokkal.VajdaságMA [Szerbia], http://www.vajma.info/cikk/szerbia/16406/, 2012. március 28. [21:55]; Szenvedélyes vita a délvidéki magyarokról az EP-ben: http://www.morvaikrisztina.hu/, 2013. április 19. [12:07]; A vajdasági magyarok jogaiért szálltak síkra az EP-képviselők [online]. MHO: http://www.magyarhirlap.hu/fideszes-javaslatok-a-nyilatkozatban, 2013. március 19.
[14] MNT [online]: http://www.mnt.org.rs/827-1-2013-as-szamu-MNT-ajanlas-a-magyar-nemzeti-kozosseg-tagjait-ert-tamadasok-es-a-kozbiztonsag-romlasa-ugyere-vonatkozolag
[15] Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2013

International Shotokan Karate Championships - Choka 2013 - Ifj. Margit Zoltán - Gold medal