A MA reggel vendége volt Szentpéteri Csilla zongoraművész
No, hát úgy érzékelem, hogy tegnap vagy mindenki korán elment a bányába dolgozni :) vagy nem csörgött a vekker, vagy éppen szitkozódott az autópályákon, de az is lehet, hogy kidobta a tévét, ne zaklassák már őt holmi Szentpéterivel, szóval Angyalvirágszálaim, nem láttátok a Ma Reggel adást az MTV1-en. Nem probléma, mindenre van megoldás, íme, csatolom e nyúlfarknyi beszélgetést, melynek van egy apró hibája, hogy nagyon nem azt a nótát adták be, amit megbeszéltünk, azaz a Tequilát. Ez illett volna a "Temperamento" feelinghez, ehelyett láthattok-hallhattok részletet az Intro Inferno-ból :( Lehet, hogy ide kívánták, a pokolba, a bent dolgozók az elviselhetetlen hőséget, bár ott is van jócskán belőle. Na mindegy, a lényeg, hogy ott lehettem, s végre nem vágtak a gondolataimba.
Ha végignéztétek, köszönöm! Utána egy kis hűsítőt vegyetek magatokhoz, napi 2-3 litert :) Én is megyek, behűtöttem egy vödör mentás-lime-os limonádét. Egészségetekre!
A Bikini együttes 2012-ben ünnepli
megalakulása harmincadik évfordulóját. A jubileumi év legnagyobb
jelentőségű eseménye a zenekar három évtizedét bemutató
koncert lesz, február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában.
1982-ben állt először színpadra a
Bikini együttes. Az első koncertek közönsége nem sejthette, hogy
a nyolcvanas évek meghatározó rockzenekarát hallja. Pedig azzá
vált a társulat, túlélve a korai frontember-váltást is. A tíz
évvel később bekövetkezett búcsúig sorra jelentek meg a sikeres
lemezek, s ha valahol fellépni készült a Bikini, gyorsan ki
lehetett tenni a plakátokra a „minden jegy elkelt” feliratot.
Öt év szünet után, 1997-ben tért
vissza az együttes. Méghozzá nem nosztalgiázni, hiszen azóta is
magas hőfokon működik. Az elmúlt tizenöt évben újra a csúcsra
jutott a Bikini, s ott is maradt mind a mai napig. Az elmúlt nyáron
hétvégénként több tízezer ember hallgatta és énekelte a
dalokat, a régi slágereket ugyanúgy, mint a legutóbbi album, az
Elmúlt illúziók gyorsan népszerűvé vált számait.
A turné után a közönség és a
szakmabeliek véleménye szerint is a legkiválóbb Bikini-felállás,
azaz D. Nagy Lajos (ének), Németh Alajos (basszusgitár), Lukács
Peta (gitár), Mihalik Viktor (dob), Makovics Dénes (szaxofon) és
Bördén Szabolcs (billentyűs hangszerek) máris elkezdett készülni
a jubileumi koncertre. A mintegy három órás előadás egyszerinek
és megismételhetetlennek ígérkezik. A rohanó világ emberét érő
megszámlálhatatlan impulzus közepette gyakran csak a részleteket,
s nem az egészet értjük meg. Jelen esetben ez annyit jelent, hogy
sokan slágerfüzérnek tarthatják a zenekar életművét. Pedig
ennél jóval többről van szó. Az előadáson nem pusztán a
Bikini, hanem az ország utóbbi harminc évének története
elevenedik meg, a művészet, a zene nyelvén elbeszélve.
Szomorú vasárnap száz fehér virággal,
Vártalak kedvesem, templomi imával.
Álmokat kergető vasárnap délelőtt,
Bánatom hintaja nélküled visszajött.
Azóta szomorú mindig a vasárnap,
Könny csak az italom, kenyerem a bánat,
Szomorú vasárnap.
Utolsó vasárnap, kedvesem gyere el,
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár, virág és koporsó,
Virágos fák alatt utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak,
Ne félj a szememtől, holtan is áldalak,
Utolsó vasárnap.
Ősz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
Hiába sírok és hiába szenvedek,
Szívtelen rosszak és kapzsik az emberek.
Meghalt a szeretet!
Vége a világnak,vége a reménynek
Városok pusztulnak, srapnelek zenélnek.
Emberek vérétöl piros a tarka rét.
Halottak fekszenek az úton szerteszét.
Még egyszer elmondom csendben az imámat:
"Uram, az emberek gyarlók és hibáznak."
Vége a világnak!
Utolsó vasárnap, kedvesem gyere el,
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár, virág és koporsó,
Virágos fák alatt utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak,
Ne félj a szememtől, holtan is áldalak,
Utolsó vasárnap.
A történet egy messzi - messzi mélyzöld galaxisból a naptól számított negyedik bolygón:
Az Úr 1994. évében a béke oázisának nevezett
Szabadkán Bob Macura és Matláry Miklós életrehívta kelet európa góthikus
szellemiségét prezentáló zenekarát a
Nevergreent. Súlyos és nehéz évek jártak errefelé, az apokalipszis négy lovasa
ámok-futóként keresztül kasul repkedett felettünk. Az első lemez címe„Game Over”lett, érdekes kezdés, amennyiben a játék végét jelenti, egyértelműen nem
azt jelentette, hanem egy új kezdetet egy új világrendben, új érték zavarban
egy „Új sötét korszak”kezdetére
hívták fel figyelmünket, amelyben újra nyergeli lovát a barbár, zászlaján éhes
bálvány, megalázott asszony testek férjeik már rég elestek!
„Az éj szeme”
a
debütáló album után kettő évre jelent meg, a vezér fonal tovább bogozódik és
megjelenik a fémjel és utalás a zenei stílusra a„Gótikus erotikában”. A harang értünk és sokunkért szól, hiszen a
forradalom nemzedéke voltunk a félhomály sötét tengerén!
Az álnok„Ámok”1999.-ben újra megnyergelte lovát, mi biztunk, hogy
immáron pontot teszünk a Georg Orweli disztópiával átitatott társadalmunkra, de
a Nevergreen-nek lett ismét igaza, hogy hiába épitünk kő katedrálist, hiába
száll a szó mindenkihez, megint feltört az Ámok, új köntösben, így is lett. A
harmadik albummal kitűnő dalokat kaptunk, melyeket a Nevergreen koncertjein ma
is repertoáron tart: Ó fortuna, A szerelmed vágya vér, Ámok. Meg
kell említeni, hogy a bársony zöld köntös mögött a Kreaton projekt gyűrűzött Macbeth-el,
előszőr a Gyilkosok
éjszakája-val, majd A törkövette e zenei tervezetet.
Elérkeztünk a beharangozott„Új sötét kor”-ba a sokak által
megregélt világvégének titulált 2ooo. évbe. E évben a katasztrófa elméletek
sorra megdöltek, számítógépek is szépen átáltak az új sötét kor éveinek
számlálására, nem dölt lényegében össze semmi, csak a módszerek változtak egy
picinykét, de tudjuk a leckét megint jön az új Ámok! Jött is az eső egy kíválló
feldolgozással:„Here
comes the rain again”. Megtudtuk, hogy az új sötét kor nevezetű nyavaja
bennünk van, a szívünkben. Talán árnyékok is vagyunk, és a kigyó vére hoz gyógyírt, ezt
követően újra sötét
győzelem, akkor amikor eljön a vég? Egyszerfelragyog a napunk és megértjük Káint,
ha a tűz
velünk jön? E album választ ad feltett kérdéseimre „Cedeum”
bónusz betéttel!
„Ezer világ
őre”is szerelmes lehet egy picinykét, a szerelem magányos templomában. A 2oo2 ben megjelent album már az
érzelmekkel is foglalkozik, amelyek parányi földi létünket teszik szebbé és
örökkön örökkévalóvá, bár minden szó félreértés lehet, de vár ránk ezer világ
egy csokor gótikus szépséggel a színfalak mögött! Ego Sum, Az Isten arca, Vágyaid őre...
Arany hajnal alkonyán, forró bőröd bársonyán. Virág nyílt a testeden,
néma nászajándék. Idegen szenvedély a bőröd alatt él, idegen szenvedély az
ajkaidon él! Az ezer világ őrei a Strange Love átdolgozott gótikájával zárják le a rózsafűzért! Úgy legyen, ámen!
„Ab ovo”a
háromnyelven felvett album 2oo3. év első termése. Kicsi pihenő, átgondolva a
jövő, merre tovább ill. egy összegzés eddigi dalok újra vételezésével, egy
picinyke „best off-Nevergreen” és próbálkozás a balkáni kánaán meghóditását
célozva, - e útóbbi várat még magára, de a vízió a fontos, akkor már jöhet a
misszió is! Ámok, Gótikus erotika, Sva zvona zvone za
nas, The battle, Running deep...
A második termés e évben igen termékenységet mutatva a„Mindörökké”albumba
záródott. Az „Ab ovo” méltó záró akordja és az eddigi munkásság bemutatója. Requiem, Új
sötét kor, O fortuna...e sort az Ámok zárja, már megint jött az a
fránya barbár, amely a lovát lovagolja folyton folyvást, most Szerbia első
demokratikusan megválasztott miniszterelnökét síratja...hiába épitesz
kőkatedrálist...ez a Nevergreen, tudja mindig mikor jön az az Ámok nevezetű
fránya barbár!
„Ősnemzés/New religion”2oo4-ből,
teljesen új dalokat hozott és összefort a Nevergreen! „Vérből vér”, „Sír a csönd”, „Háború
visszatér”. Kreaton projektből ismert immáron trilógiát képviselő Macbeht,
„Macbeth – A tor”immáron a Nevergreen opuszán
belül jelent meg és egy sor angolul felvett dal: „Blood for Blood”, „Dying Breed”, „Frozen
Sun”...”New Religion” egy kicsi rádolgozva az angol-szász
nyelvterületre, reménykedve egy nagyobb sikerben, „próba – szerencse” mondja a
fáma!
„Erős mint a
halál” dupla CD-és alkotás
2oo7-ből a következő állomás. Szinkronban megjelenő magyar és angolszász
dallamvilág igen ritkaság a rock világ palettáján. Az együttes hitben
megerősödött keménységét tükrözi, mert ugyebár kettőzőtt munkáról van szó, igaz
e dupla CD három évet váratott magára, de megérte a várakozás, mert sok
együttes, ha a monotónia hullámvölgyébe kerül inkább rossz albumot adott ki,
ezzel a süllyesztőbe kerülve a Nevergreen bölcsen döntve reá várt az ihletre,
ispirációra, az alkotás vágyálmát tükrüző gótikus lázra, ez olyan mint egy
vámpír csókja? Megrészegül az alkotó és az alkotást csodáló! Az album
hátterében erződik Nitche filozófiáját tükröző gondolatmenetet vezénylő
okkultinista gondolatmenet, hittel, reménnyel átítatott szeretet kényszere
időben és térben. „Árnyak az éjben”, A bosszú hajnalán”, „Kereszt az égen” és
egy kítűnő átdolgozás a „Wonderful life”. Kevés együttes mondhatja el
magáról, hogy átdolgozásai megállják a helyüket és beépülnek a CD
gondolatmenetébe és zenei mondanivaló tükröző felvázolt világába.
„Új
birodalom/New empire” -2oo9.
Tökéletesre sikeredett alkotás, amelyben minden a helyére állt! A már
megszokott összefonódást az előző évekkel most„A szerelmed vágya vér”biztosítja, (Istennek hála az Ámok most egy picinykét pihen, de mint tudjuk nem-sokáig,
hozza a világválságot...türelem!) Gondolatban végigsiklot a Nevergreen opuszán,
akkor egy több felvonásos szimfóniában találom magam, ahol peregnek az események
és a vezérdallam folyamatosan visszatér a főszereplők megjelenésével ill. sejtető
közeledésével! Picinykét tovább
álmodoztam és lelki szemeim és füleim előtt egy szinfónikus kisérettel játszó
Nevergreent láttam-hallottam...újra nyergeli lovát a barbár..., szerintem igen
érdekes alkotás lenne! Maradjunk az albumnál Most és mindörökké a végtelen folyamonbevezetőt
egy új kítűnőre sikeredett feldolgozás az USA első számú zenei ikonjától a „Frozen”,
sokan mondják, hogy a legsilányabb eredeti jobb a legsikeredettebb másolatnál,
itt vitáznék, mert ebben az esetben a feldolgozás jobb lett az eredetinél,
főként a hitelesség szempontjából is, mert ugyebár Madonna a gótikus-misztikus formát
csak a kasszasiker érdekében hozta, amelyet a menagementje írt néki elő, amíg a
Nevergreen tökéletesre csiszolta a művet, abba a gótikus formába, amely immáron
az eredetiségét hozta a fagyos-rideg hangulatnak! Az„Elveszett világ”-ban „Új birodalom”! Új birodalmak születséséről sokáig tudnánk
elmélkedni, látjuk mi történik közép-kelet európában, a történet ugyanaz csak a
színészek mások a darabban, de peregjenek a sorok:
Az
anarchia szülte mámor éjszakában.Új monarchia sírjainkon tornyosul. Új Babilon árnya nő a senki földjén. Ezer világ a holtak népe felvonul.
Ezer tónusán felel az álom testvér, megváltást
ígér az új Messiás Isten árnyéka borul az alvilágra,arany
hajnalt prédikál az éjkirályi! Húsz-ezer év nemzedéke hamvába halt. Kétezer
év vértanúja még remélaz anarchia,
monarchia
árnyékábana birodalom nemzedéke elvetélt
1000 tónusán felel az álom testvérMegváltást
ígér az új Messiás. Isten árnyéka borul az alvilágra.
Arany hajnalt prédikál az
éjkirályi 1000 tónusán felel az álom testvérMegváltást ígér
az új Messiás...
Istenem, de sok új Messiás tekereg e földön a
legújabb „MLM” trükkökkel felvértezve, Jézusom tudtad, hogy a
keresztény világunk piramis elméleteinek atyja leszel és néked lesz e
legkevesebb hasznod az egészből? Tudjuk, nem ezért tetted, hanem azért, hogy
megválts minket a bűntől...”Miatyánk
ez egekben, megváltónk jele ég. Emlékmű annyi szívnek hiába ontja a vért”-„A holtak nemzete”ezt követően a megszokott angol-szász környezet dallamai
következnek csokorban: „Eternal Avenuas, White Russian, New Empire, Hunger for
blood...”
Az együttes által
bemutatott alkotás az „Imperium”
címmel 2011. január elején jelent meg a gótikus, doomos metalban elévülhetetlen
érdemeket szerzett Nevergreen 4 CD-bõl álló exkluzív díszdobozos kiadványa,
amelyhez az elsõ négy Nevergreen lemez remaszterizált újrakiadása mellé
rengeteg bónuszdalt ásott elõ a csapat. A Nevergreen elsõ két albuma (Game Over 1994,
Az éj szeme 1996) õsidõk óta beszerezhetetlen, az elsõ szériák
kifutása után már nem is történt utángyártás.A csapat tervei között régóta
szerepelt a két klasszikus - amelyek olyan himnuszokat rejtenek, mint az "Ámok",
a "Szerelmed
vágya vér", a "Húszezer év hiába", az "A harang
értünk szól" vagy a "Furor Christiani"), de nemcsak az
elsõ két albumuk került a dobozba, hanem az utánuk következõ kettõ is, így a '99-es Ámok
és a 2000-es
Új sötétkor is beszerezhetõ a kiadvánnyal.
Az ifjúsági játékokon
Zentán felcsendültek az ismert dallamok, ismét egy tökéletes koncertnek voltunk
résztvevői. A kivetnivaló a szervezők számlájára írható korai kezdés és három
helyszínen "hasonló" műfaj léptetett fel a nagyérdemű közönség előtt.
Mi volt ennek a célja? A jó öreg oszd meg és uralkodj, netalán a rock és metál
zene kiszorítása statisztikai adatokkal való bizonyítás mellett, amely a
jegyeladásban csapódik le (MLM)? Meglátjuk és halljuk egy szép napon ebben az
új birodalomban az "izmusokkal" terhelt korszakunkban!
Nevergreen IFI - fotó: Horváth Zsolt
Zenta IFI setlist:
1. Gótikus erotika
2. Idegen Vér
3. A szerelmed vágya
vér
4. A tested íze
5. Új sötét kor
6. Wonderful life
7. Sír a csend
8. Árnyak az éjben
9. A bosszú hajnala
1o. A harang értünk szól
11. O Fortuna
12. Vérből vér
13. Most és mindörökké
14. Fehér orosz
15. Frozen
16. Az elveszett világ
17. Here comes the rain
again
18. Furor Christiani
19. Ámok
Az ipafai pap, akinek
fapipája van, mondaná: egy híján húsz dal csendült fel Zentán! A koncertet
követően elbeszélgettünk Matláry Miklóssal az együttes billentyűsével az elmúlt
időszakról. Leányommal, aki zongorán tanul játszani és lassan végzős (leendő
billentyűssel), megvitatták, hogy a Yamaha helyett jobb lesz a Corg és a Roland
csak úgy a hangzás és nem a reklám érdekében! Témánk volt Marco Hietala
(Nightwish-bass) örültsége, amellyel Tarja Turunent kiszorította a Nigtwishből
és egy komolyatan zenekart hozott létre ez álltal a Nightwisből, de lehet, hogy
"üröm az örömben" ez álltal Tarja töretlen ívelő szólókariert fút be,
beszéltünk sok egyéb dologról, de az maradjon a mi picinyke titkunt csak úgy
Nevergreen-esen!
Két billentyűs egy fesztiválon, milyen jól megfér
Summa-summárum... Igazi
fesztiváli hangulat volt Zentán a parányi kellemetlenségeket félretéve, a
fontos, hogy a "kemény-mag" képviseltette magát! A suttógó árnyak a
mélyzöld-feketében sustorogják, hogy az őszben új albummal rukkol elő a
Nevergreen!
Az új album megjelenéséig
élvezzük a nyarat, a Nevergreen-t a fesztiválokon keressünk és ne a vasárnapi
"szív küldi" műsorban, mert tudjuk a gótika éllovasa térségünkben a
Nevergreen és még nem evergreen!
Végezetül a záró akkord,
amikor is a csapat meghajol, gondoljunk Aracsra a puszta templomára,
államalapító Szent István királyunkra, ünnepeljünk és ne feledjük e
sorokat:
Háborúk százada, szűz hagyaték,
Új világ száműzze, ősök sírját.
Áldozat és hóhér,
vére összefolyt,
Minden éj magzata, örök árnyék.
Minden vér elfolyt, reményünk sötét volt, Minden éj nászán, végítélet.
Istenek vére, kereszt lesz az égen, Álmaink végén örök árnyék.
Árnyékunk égig nő, új istent szül,névtelen áldozat, legyen szentéj.
Vértelen bűnünk old fel, ezredév, Bűntelen vérünket, új világért.
Minden vér elfolyt,
reményünk sötét volt,
Minden éj nászán, végitélet.
Istenek vére, kereszt lesz az égen,
Álmaink végén örök árnyék.
További sikeres pályát kívánok, az Úr egyengesse útjaitokat!
Margit Zoltán
Nevergreen Front Line:
BOB MACURA - vocals, bass and rhythm guitars
MIKLOS MATLÁRY – keyboards
SZABOLCS ERŐS - lead guitar TAMÁS KOVÁCS - MOTI - drums
Front Line II:
MIĆA KOVAČEVIC - MC MIKE -drums
VALENTINA SIMON - TINA - vocal
ANDRÁS ISPÁN - bass guitar
Discographia:
Új
Birodalom / New Empire (Hammer Records, 2010)
Ősnemzés / New Religion (Hammer Records, 2004)
Ab Ovo (Hammer Records, 2003)
Mindörökké CD1/2 (Hammer Records, 2003)
Cedeum (Hammer Records, 2000)
Új Sötét Kor (Hammer Records, 2000)
Ámok (Hammer Records, 1999)
Az Éj Szeme (Polygram, 1996)
Game Over (Polygram, 1994)
Miért kell a tanulás Ha úgyis jön a butulás Minek kell a szerelem Ha úgyis elvesztem...
Küzdjél! Harcolj! Tüntess! Rombolj!
RückWärtS - Nincs hátra arc!
Elgondolkodtató mondanivaló, a mai XXI. századunk nyers valósága a sztereotipiák médiális mágiája, valahogyan ma minden kimondott szó fordítva felfogandó? Az egyértelmű beszéd több értelművé vált! A nagyapáink erkölcse ma erkölcstelenséget jelent? A RückWärtS zenekar e folyamatokra kívánja felhívni a figyelmet, helyenként bizarr szinpadi arculattal és indusztriális zenei világgal, ez történt Zentán is a fellépésük alkalmával.
Szubkultúrális jelenség lenne a RückWärtS, amely a társadalmat kívülről, madártávlatból szemléli, talán. A többségi társadalomtól eltérő jegyeket hordozó, igen! A legfontosabb, hogy gondolkodó és szókimondó! Sokan klisék közé próbálják szoritani és a magyar "Rammstein"-nek vélik beazonosítani, mindenkinek szíve joga a beazonosítás módja, RückWärtS uniqum a magyar zenei élet palettáján az holt-biztos!
A formáció 2oo2-ben jött létre ipari rockzenei stílusként lettek jegyezve, 2oo7-ben jelent meg debütáló lemezük "Ha meg is tennéd" c. ezt követette 2oo9. ben megjelent "Asszony ember" c. második lemezük, amellyel a "magyar-nyelterületet" barangolják így a nyár tájékán, jellegzetes "fallosz-ágyújukkal", amely megosztja a hallgatóságot, volt aki botránkozott...de a RückWärtS szekér ismét Zentára látogatott!
Egy kis önbizalom az kell a déli végeken, bíznunk kell főként magunkban és utána a társainkba belekapaszkodva könnyebben menne, de az ősi átok ül a nyakunkon meg öt vajdasági magyar párt, amely szépen osztogat, meg kiosztogat nékünk, de indul a koncert félre kakas-félre tyúk, itt már nem a politika az úr, felcsendül a "Bízz magadban"! Kemény kezdés és a közönség veszi a lapot!
...Történetünk látom ember, szomorúan véget ért Te is magadra ismersz, de gondolkodnod nincs miért Az álszentek is a bőrüket viszik a vásárra, De a menyben nincs már hely, csak az angyalok számára!
Ne taposs el! Zakatol a következő dal:
Harcba szállunk a sikerért, Harcba szállunk az életért Harcolni fogunk mindenért Magbosszuljuk, ami minket ért!...
Ha meg is tennéd...inkább ne!
Az asszony ember második album címadó dala, egy kicsit a feleselő mondókákat idézi fel bennem, amelyekben az ellentétek vitájából az ellentétek vonzódását célozza meg:
Ha te azt mondod, hogy fegyelem
Én azt mondom, hogy félsz
Ha úgy érzed, hogy keserű
De édes mint a méz
Ha azt gondolod sikerült,
Akkor próbáld még
Ha azt akarod egyedül,
De kettő kéne még!
Miért kell...Lovagolj...felrázta a közönség figyelmét, igen miért kell a legtöbb válasz csak azért szokott lenni! Egyszerű nem? Egyszerű, ha a peremre szorultak hangjára odafigyel valaki! Figyelj oda rám, igazi fesztivál hangulatot adott a kisszimpadnak, mert az idén a szervezők jóvoltából ennyire tellett, valahogy egy versak ide vág:
A világ az aminek mutatják
Az embert védik vagy eltapossák
Csak addig lehet jó nekik,
Amig nem szól és nem gondolkodik!
A mindennapjaink fő kereskedelmi beszervezési technikája az MLM (Multi-level Marketing) a fáráók egyiptomban ezzel a technikával épitették fel piramisaikat...
A piramis épül, ahogy kell,
Veled vagy nélküled, most döntsd el.
Ugye nem akarsz lemaradni?
A nagy lehetőségtől elesni?
Következett kettő feldolgozás a Depeche Mode-tól a Photografic és a Question..., most már az is "mulatot", aki csak a fejét csóválva sóhajtozott...
Az indusztriális sztárock: Depeche Mode
Megöl a por:
Az együttes névadó száma következett "RückWärtS"és a konceret: "A kellesz nekem" zárta. Így van! Igen, egy érdekes kora-délutánt éltünk meg ismét Zentán, amikor is a "fallosz ágyú - névjegy" megint kipukkadva kispolgárt pukasztott, amúgy RückWärtS módra! Ihaj-csuhaj! A RückWärtS-nak igen-csak jól áll a rúdja!
Számomra élmény volt az együttessel koncert előtt elbeszélgetni a "világunk" sorsát röptében átbeszélni és az erdélyi koncertélményekről elbeszélgetni. Beszédtémánk volt a "Rammstein" budapesti vendégszereplése a Papp László sportarénában november 1o.-én, ahol is előzenekarként tőkéletsen megfelelnének, szerintem, de a német zenekar közelébe nagyon nehéz beférkőzni! Talán lesz egy kis szerencséje addig a csapatnak!
Made in Germany1995-2011
A szekér halad, nincs RückWärtS! A közönség lassan megszokja, hogy a magyar rock-zenei élet ipari oldalán egy együttes helyezkedik el, amely évről-évre "csiszolódik" és jobbat teljesít! Az arculat és a hangzás jellegzetes, a témák érdekesek, tömegeket érintő és kispolgárt pukassztó!
Köszönöm a dedikált "Asszony ember" CD-ét, amely a "fesztiváli ereklyék" sorát gazdagítja és sok sikert kívánok!
Tudjuk, ha RückWärtS, akkor nincs hátra arc!
Az együttes tagjai:
Kaltenecker Emil - ének Fülöp István-dob, szemplerek Székely Karesz-gitár Fülöp Zsolt-basszusgitár
Tarja
Turunen a finn szimfonikus metál-zene iskolázott hangú énekesnője honlapján
megjelent hírre figyeltem fel, miszerint az Úr 2011. évének Keresztelő Szent
János születésnapjának másnapján: június 25-én Torontálvásárhelyen (Debeljaca)
lép fel.
Moto-Rock Meeting - Tarja Turunen
Torontálvásárhely Nándorfehérvártól 4o km távolságban terül el a
kihaló szórvány magyarság egyik végvára. Rögtön beleolvastam hova is kell
eljutnom Tarja rajongó leányommal és hogyan alakult a falú története az idők
alatt:
"1794-ben
a megműveletlen földekre, ahol burjánzott a gaz, a katonai kincstár
hódmezővásárhelyi, szentesi, makói és gyomai református vallású magyarokat
telepíttet e helyre, aminek mai neve: Debelyacsa szerbül, magyarul:
Torontálvásárhely. A telepítési terv szerint az egyes családok kb. Egy-egy
sessióra tarthattak igényt és egy fertálynyi földre házhelynek. Egy sessió 4
fertályból állott egy fertály 8 és felholdat tett ki.A hódmezővásárhelyiek,
makóiak, szentesiek közül 12 család kapott 4-5 évi adómentességet, ellenben
valamennyi Gyomáról származott család 6 évi adómentességet élvezett, ami eléggé
bizonyítja hogy a gyomaiak ügyes diplomaták voltak és a finánc törvényt jól
ismerték, de az is lehetséges hogy az adómentesség ellenében lemondtak Gyomán
viselt nemességükről.
Az ideérkezett telepesek súlyos feladat megoldása ellőtt állottak. Elsősorban
építeni kellett, hogy legyen fejüket hova lehajtaniuk. Azután utakat kellett
építeni, hogy a vidék és az ország többi részével megtalálhassák az
összeköttetést..."
Az ember
keresi a párhuzamokat, hogyan kerül egy igazi díva Torontálvásárhelyre? Először
is az utakra gondoltam amelyek összekötnek bennünket a globális
falu-rendszerben át-át futnak sorsainkon, mai modern nomádok a „szelíd” motorosok európai portyáikon szert tett barátságaik által, azt követi a
vallás...Tarja Turunen luteránus a Torontálvásárhelyiek ősei az evangélium
által reformált egyház tagjai voltak, van, ahogyan vagyon a hír nem kacsa, itt
lesz Tarja a torontálvásárhelyi MotoRock találkozón!
Idő van, indulás!
Mi kell az
úthoz? Egy kannányi üzemanyag, belépőjegy, "báli-ruha" úgy metál
módra egy picinyke nehézfémmel ékesítve egy kis góthikus feketével fűszerezve!
Számomra
meglepő volt, hogy az "Eventime" rendezési iroda befizetéstől
számított egy napon belül kezembe adta a belépőjegyeket! Legalább ebben
haladunk a kor követelményeivel, minden elismerésem a számukra!
Ki is a Finn csoda a Nokia-val a Finn-vodkával egyetemben?
Az énekesnő
1977. augusztus 17-én látta meg a napvilágot, Tarja Soile Susanna Turunen néven
a finnországi Kitee-ben. Zenei tanulmányait 6 évesen kezdte el, tanára
segítségével kezdett énekelni és zongorázni.Később egy zenei kollégiumban
furulyázott. Savonlinnai főiskolán klasszikus éneket, és zenei színházat
tanult. Majd 18 éves korában Kuopio városába költözött, ahol a Sibelius Akadémián
egyházi zenét tanult. Ezekben, az időkben Tarja osztálytársa, Tuomas Holopainen
(a „Nightwish” jelenlegi billentyűse), zenekart alapított és Tarját is megkérte
hogy csatlakozzon, mint énekes. Tarja belegyezett és megalakult a híres
„Nightwish” nevű banda. A csapat első demója annyira jó lett hogy rögtön
lemezszerődést kötött velük a „Spinefarm Record” nevű kiadó. Ebben, évben Tarja
fellépett a Savonlinna Opera Fesztiválon, ennek ellenére csak a „Nightwish”
1998-ban megjelenő „Oceanborn” albuma után vált világszerte ismerté. A
Nightwish Tarja iskolázott hangjával világsikert ért el viszont nincs öröm-üröm
nélkül: 2005.
október 21-én az „End Of An Era” nevezetű koncertturné utolsó állomásán,
Tarjával egy nyílt levélbe közölte a zenekar többi tagja, hogy „nem tartanak
igényt tovább a hangjára” és végleg távozzon közölük! Én személyesen a
Nightwish hanyatlását jósoltam, mivel lefejezni a frontembert-assszonyt
hatalmas tapasztalatlanságot sugallott! Az én megérzésem, hogy a
férfitársadalom nem tudja elviselni az erős női vezéralkatot és “sima” emberi
kicsinyesség-írigység övezte körül a Nightwish auráját. Ma tudjuk a Nightwish
katasztrofális döntését, még katasztrofálisabb követte, amikor is az énekelni
nem tudó Anette Olson-t választották Tarja Turunen helyébe. A Nightwish fiúk a
mai napig nem vállalják be, hogy nem tudtak arculatot váltani és maradni
kényszerültek a női énekes mellett, ez volta az ára annak, hogy Tuomas Holopainen végre-valahára
frontember lett! Talán így
a jó, mi hallgatók-rajongók kaptunk egy kitűnően képzett énekhangú énekesnőt
Tarja Turunent!
Az úton megállva a MOL konkurenciájánál egy forró csokira és egy "vérvörös" májva teára,
rossz időt sejtető varjak károgása közepette, már Tarja megérkezett
Torontálvásárhelyre és bejárja szinpadot hangróbát tart, úgy igazi karmester
módjár! Gyors fohász az Úrhoz csak ma ne essen!
Hangpróba: “Falling
Awake”
Az út jó
volt, láttunk fejlődést Becskereken a falvak meg szépen lassan pusztulnak, de
ez egy másik téma! Antalfalvánál (Kovacica) újvidéki fiatal “alkalmi” rockerek
meglátva az autónkban lógó Finn zászlót útról való leszorítási akcióba kezdtek,
úgy örömükbe, én meg úgy voltam vele, hogy had menjenek az ökrök úgy is a
karámban a helyük, a dupla kanyar után majdnem a gödör lett a koncert helyett a
végállomásuk, ezt követően rögtön visszavettek szilajságukból és "szépfiúk"
módján fülüket-farkukat behúzva osontak tovább, remélem megtanulták, ha valaki
rocker az nem jelenti azt, hogy “cső-hülye” kell, hogy legyen!
Hangpróba: “I Walk Alone”
Este fél
nyolckor értünk a torontálvásárhelyi focipálya melletti hatalmas vásártérre,
melynek középpontján volt a szinpad elhelyezve a fák alatt motorosok tanyáztak,
minden féle-fajta géppel. Dübörögtek is rendesen úgy ahogy illik! Gondoltam
magamban ma este fel lessz rázva a falusi álmát alvó Torontálvásárhely
csipkerózsikája!
Bejártuk a
terepet, minden volt, ami ilyenkor elengedhetetlen és elhelyezkedtünk a szinpad
előtti “küzdő” téren. A góthikus stílus minden vállfaja képvieseltetve van a
téren, tiszta fekete nyüzsgő hangyabojra emlékeztet a gyülekezet. Van itt vámpír,
vérfarkas, fehér és fekete angyal, de kék is akad sok motorossal! Az italt csinos “angyalkák”
kémcsövekben szervirozzák úgy szertartásosan…A “megérkezésünkre” a vőfélyi
beinvitálót, úgy falusi szokás alapján a “Rammstain” nevezetű német-népi zenekar
“Angel” című nótája képezte! Néztem is egyet “demokratizálódunk” szépen lassan,
mert a német szóra itten is mindenki a II. Világháborút hozta fel ökölrázogatás
közepette, most meg táncikál a jó nép a Finn énekesnőre várva, sebaj, hogy a
német zenekar nótája! Magyarosítva: Angyalom, angyalom Torontálvásárhelyen Tarját
várom nagyon!
Jött is
Tarja este kilenc után “kék-angyali” kiséretben. A fellépés előtt a belgrádi
Rádió S kettő idétlen munkatársa konferálgatott, de nem aratott osztatlan
sikert, mert mindenki Tarját várta. Ezidőtájt Tarja a szinpad mögött
szökdécselt a kisőzenekara meg melegített, ki-ki a maga módján. Max (ex-Apocalyptica)
a csellóját bűvolte, Mike a dobos a cherokee séróját igazitotta…
A koncert:
Eloltódtak a
fények és elindult a bevezető dal szinfónikus betétje, ezt követően
felgyulladtak a fények és láss csodát ott áll a szinpadon Tarja Turunen! Felcsendül
a “Dark star”! Az első szám, igen
sötét csillag is akad Torontálvásárhely egén, bár évszakhoz képest hideg az éj
és az eső is elkerült bennünket (becskereki-fohász a püspökség mentén), de ma este
mindenki a finn tündöklő csilagra kíváncsi! Következett a “My Little Phoenix” igen a porból feltámadó kicsi főniksz madár!
Tarja erős kezdése igazi forntember-asszony küllemet kölcsönöz az elenganciához
ragaszkodó természetéhez, igen ő igazi diva! A jellegzetes három oktávos hangja
erőteljesen és tisztán terjed a térben: “Falling
Awake”,
Élesben:“I Walk Alone”
“I Walk Alone”Igen érződött e számok mögött Tarja szorongása a
Nightwish-al való szakítás végett, de ma már ledobta ezt a béklyót és
felszabadultan, vidáman adta elő, igen ma már önmagára talált Tarja és legyőzte
félelmeit! Következett Mike a “móka-mester” dobszólója. Igen, közben tarja “báli-ruhát”
váltott a törékeny hölgyből igazi csábitó fúria kerekedett, ahogyan a mesékben
szokott lenni! “Little Lies”, kicsi kis
hazugságok, semmi sem az aminek látszik, az üzenet mindegy azoknak akik hisznek!Igen, a jelenlévők tömege hisz Tarja Turunen-ben és nem kicsi-pici
kegyes hazugságokban! (Rocker ököl vasököl oda üt ahova köll!) Felcsendül a koncert zongora tekintélyt kíváltó hangzása és
ráereszkedik Tarja jellegzetes hangja a megszokott gitár riffek élces metálos
hangzása:“Underneath”! A gyökerek
azért az ember életét befolyásolják, következett a Nightwish himnusz: “End of all Hope”vége a reménynek,
vége a szerelemnek az idők végezetéig, azt követően csend! Ugyebár ez éppen ez
este nem így zajlot le, itt már azok a motorosok is ropták a táncot, akik nem
fanatikus Tarja rajongók! Izzík Torontálvásárhely, a vasárnapi misére készülő
hívek is nyugtalanul alszanak már, bár nem hinném, hogy alszanak csak úgy jó
szokásból mimelik az alvást! A repertoár részekén szimfonikus metal számok
következtek: “Ciaran´s Well”és az:“In For a Kill”!
“Where Were You Last Night”
Becsúszott egy kompakt
feldolgozás egy kicsit a bóhokás tinilányra emlékezetető Tarját láttuk a “Where Were You Last Night”cimű
egykori diszkó slágerban, annó Anki Bagger tolmácsolásában megspékelve a Bon
Jovi “Livin' on a prayer”-vel. -No more fate and no more mystery. Even as time
falls away. I live my days every moment and it's memory,not only to survive: to
die alive:“Die Alive”! Garry Moora
emlékezve egy újabb csillag került az égre:
“Over the Hills and Far Away”! Elkövetkezett a búcsú a nagy sláger: “Until My Last Breath”Az utolsó
leheletig, soha nem fogod tudni, ha nem érzed a csendet, csak most dícsérj meg,
mert nem fogsz többé látni, én bízom benne, hogy újra fogjuk látni és hallani Tarját!
End of the Show!
Szép esténk
volt Torontálvásárhelyen az Isten háta mögötti faluban, talán rosszul láttuk és
az Isten szeme előtt voltunk! Láthattunk és hallhattunk egy igazi dívát Tarja
Turunent! A “kék-angyalok” kisérték vissza Nándorfehérvárba, mi lassan magunk
mögött hagytuk Torontálvásárhelyet, lassan elcsendesülnek a motor zúgások és
visszatér a falú a csipkerózsika álmában, aludj hát szépen…
Hazafelé az úton a fülemben csengett Tarja Turenen három-oktávos hangja, igen reményt adott a
deli-végeken és Torontálvásárhelyet beírta a Rock történetébe!
Mono Inc. - Children Of The Dark
-
We're nothing like youA wall in black
We're nothing like you
And you don't get who we are
We're nothing like you
We dare the flow
We're nothing like you
A...
Közönséges gyömbér - Zingiber Officinale Roscoe
-
*Rendszertani besorolása:*
A gyömbérfélék (Zingiberaceae) családjába tartozó növény.
*Drog:*
A növény gyöktörzse (Zingiberis rhizoma).
*Hatóanyag:*
...