A 13 évre elítélt negyedik „temerini fiút” március 8-án engedték ki a börtönből.
– Milyen érzés – majd 12 év után – újra szabadon sétálni az utcán?
– Furcsa ez a szabadság, még szokatlan, hogy oda mehetek, ahová akarok. Rám köszönnek, megszólítanak, én meg csak nézek, mert ha ismerős is egy-egy arc, a nevekre már alig emlékszem.
– Hogy múlt el az utolsó bent töltött nap? Tudtál-e aludni azon az éjjelen?
– Úgy telt, mint a többi, beszélgettünk, társasjátékoztunk, az éjszakát átaludtam. Másnap reggel fél 9 tájban szólt a kapunál dolgozó rabtársam, hogy pakoljam össze a holmimat és utána jelentkezzek az irodában az elbocsátó céduláért. Mindenem, amim van, 2 táskába belefért. Kint már várt rám a bátyám.
– A bezártság elviselésén túl, mi volt nagyon nehéz?
– Kezdetben a fizikai, aztán pedig a lelki bántalmazás. A pszichikai tortúra, a gúnyolódás, a sértegetés, számtalanszor a fejemhez vágták, hogy nem 13 évet kellett volna kapnom, hanem 40 év büntetést. Az ilyesmi sokszor jobban fájt, mint a verés. De az is elkedvetlenített, hogy nem volt munka folyamatosan, pedig kitanultam az asztalos mesterséget és egy bádogos műhelyben is dolgoztam.
– Az igaz volt, hogy benneteket már a legelső pillanatban azzal fogadtak, hogy itt jönnek azok a temerini magyarok, akik megöltek egy szerbet?
– Igaz volt. Rögtön a bejáratnál letérdeltettek bennünket sorban, a folyosón, ott térdeltünk másfél órán át, és amikor elment mellettünk valamelyik őr, belénk vágott vagy adott egy pofont. Később egy másik folyosón falhoz állítottak bennünket. Az egyik őr verni kezdett, a másik meg rugdalni. Aztán az egyik a hátamat meg a fejemet ütötte a gumibottal, s amikor látták, hogy még mindig talpon vagyok, akkor a másik kirúgta alólam a lábamat. Mikor már a földön feküdtem, kaptam még egy rúgást és azt mondta az őr, hogy itt ilyen a fogadtatás. Aztán 4 napot töltöttem egy magánzárkában. Csak ágy meg vécé volt bent. A harmadik napon elvezettek kihallgatásra. Az arcom csúnyán feldagadt s a felügyelő megkérdezte, hogy mi történt velem. Mivel ugyanaz a börtönőr kísért el, aki részt vett a verésben is, és a kihallgatáskor is ott volt a szobában, azt feleltem, hogy elcsúsztam. Erre ő is lekevert néhány pofont, és amikor az őr visszavezetett a cellámba, párszor beleverte a fejemet az ajtóba.
– Kerültél-e életveszélybe a börtönben töltött évek alatt?
– Két ilyen eset volt. Egy megfázás szövődményeként 20 kilót lefogytam és úgy legyengült a szervezetem, hogy nem tudtam lábra állni. Erős fájdalmaim voltak, a börtönorvos azt állapította meg, hogy sérvem van. Felvettem 40 injekciót, de az állapotom egyre csak rosszabbodott. Akkor szóltam apámnak, hogy keressen sürgősen egy ügyvédet, mert nem élem túl. Az ügyvéd kivitt egy városi rendelőbe, ahol azonnal felismerték, hogy félrekezeltek. A másik esetben késsel rám támadott az egyik rabtársam, de nem tudott megszúrni, mert egy szerb fiú a kés elé ugrott, megmentette az életemet. Olyan szempontból talán szerencsém volt, hogy a rabok általában befogadtak, inkább az őrök voltak azok, akik piszkálódtak. Amikor az első letöltött év után Újvidékről áthelyeztek a Sremska Mitrovica-i börtönbe, 25 napot töltöttem magánzárkában (ez volt a kötelező karantén), utána pedig egy olyan épületbe kerültem, ahol 700 elítéltet zsúfoltak össze. Mi 81-en voltunk a szobában. A 700 rabra 4 börtönőr jutott. Rendbontás, verekedés naponta történt, és mire az őrök felértek az emeletre, hogy rendet tegyenek, leginkább már késő volt. A sérültet gyakran pokrócban vitték el. Amikor este kikapcsolták a tévét és behajtották a szoba egyetlen szellőzőablakát, hogy fény ne szűrődjön be rajta, akkor csak azt hallottam, hogy nem messze tőlem, megint vernek, püfölnek valakit. Bottal, vassal ütötték. Amikor engem megláttak a börtönőrök, fogadást kötöttek, hogy meddig bírom ki abban a pokolban. Volt, aki csak 5 napot adott nekem, volt, aki még kevesebbet. Két és fél évet töltöttem ott…
– Mikor volt a mélypont, amikor úgy érezted, hogy már nem megy tovább?
– Apám halálakor, 2008-ban. Amikor megkaptam a táviratot, még abban reménykedtem, hogy hazaengednek a temetésére, mert kérték, hogy a halotti anyakönyvi kivonatát is juttassák el, de amint megérkezett, közölték velem, hogy mégsem mehetek haza. Ez volt a legnehezebb. Anyánk halála után amúgy is széthullott a család. Apám újranősült, fogta a 4 éves Karolina húgomat és követte a feleségét Magyarországra. Engem meg elvittek katonának, s mire leszereltem, már csak Jóska bátyám maradt… Most megint ő a támaszom. Befogadott a házba, ahol a feleségével él. Most itt vagyok náluk. A húgom is gyakran meglátogat. Ő a nevelőapjánál lakik. Jó lenne minél előbb munkát találni… És végezetül: szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek, támogattak.
Azt hiszem, a fehér ember úgy fél attól a világtól, amelyet
alkotott magának, hogy se látni, se érezni, se szagolni nem
akarja. Ha az arcodba csapódik az eső vagy a hó, ha a jeges szél
megdermesztett és most a füstölgő tűz mellett felmelegszel, ha a
forró gőzfürdőből kijövet a hideg folyóba veted magad –
akkor érzed, hogy élsz, de ti ezt az érzést már nem igénylitek.
Skatulyákban éltek, kizártátok belőlük a nyár melegét és a
tél fagyát, testeteknek nincs többé illata, Hi-Fi-lármával tele
a fületek, ahelyett, hogy a természet neszeire figyelnétek,
színészeket bámultok a tévében, akik nem létező élményekben
részesítenek, mivel valódi, saját élményeitek már rég
nincsenek, eszitek az ízetlen ételeket – hát így éltek ti. És
ez nem jó.
...
Az étellel, amit esztek, ugyanúgy bántok,
mint a testetekkel. Megfosztjátok természetes részeitől, ízétől,
illatától, nyersségétől, hogy aztán mesterséges színt,
mesterséges ízeket kapjon.
...
Nagyon megnehezítettétek,
hogy helyesen, belülről éljük át a természetet, hogy részei
lehessünk... Nem csak a földet, a sziklákat, az ásványokat
tettétek tönkre, vagyis azokat a dolgokat, amelyeket ti "holt"-nak
neveztek, pedig nagyon is elevenek; megváltoztattátok az állatokat
is, melyek az ember hozzátartozói, a Nagy Szellem részei, olyan
félelmetesen megváltoztattátok őket, hogy felismerhetetlenek
lettek. Vannak farmok, ahol a csirkét a mellehúsáért tenyésztik.
Azokat az állatokat alacsony ketrecekben tartják, folytonos
tolongásban, mert ettől természetellenesen kifejlődnek a
mellizmaik. A ketrecekben állandó nyugtató, álmosító, halk zene
szól. Egyetlen hangos szó, és a csirkék bediliznek, nekirepülnek
a rácsoknak és összetörik magukat. Ha egy madárnak szüntelenül
görnyedt gerinccel kell élnie, természetellenessé, őrültté,
gonosszá válik. Így van ez az emberekkel is. Ez az, amiért öngólt
rúgtatok.
...
Nemcsak szárnyas és négylábú testvéreiteket
változtattátok meg, nemcsak őket fosztottátok meg a karmaiktól
és torzítottátok el, hanem saját magatokat is megnyomorítottátok.
Az embereket bizottsági elnökökké, hivatalnokokká,
bélyegzőóra-nyomkodókká tettétek. A nőkből háziasszonyokat,
félelmetes hárpiákat csináltatok.
...
Az ember nem arra
született, hogy az ilyesmit elviselje. Börtönökben éltek, ti
csináltátok magatoknak, és úgy hívjátok, "otthon",
hivatal, gyár.
...
A madárra semmi szükség. Nincs
bátorságotok tisztességesen megölni – levágni a fejét,
lefosztani a tollát, kibelezni – nem, mindehhez semmi kedvetek.
Így aztán csinos kis műanyag zacskóban kerül elétek,
feldarabolva, konyhakészen, íze nincs, de bűntudat se jár vele...
A ti felfogásotok szerint a háború is – ültök a repülőgépben,
magasan a felhők felett, megnyomtok egy gombot, ledobjátok a
bombákat, és nem nézitek meg, mi történik a felhők alatt –
szagtalan, bűntelen és steril. Osztogatjátok, adjátok és
veszitek a halált. Az összes dezodorotokkal együtt haláltól
bűzlötök, de féltek a halál valóságától; nem mertek
szembenézni vele. A halált is sterilizáltátok, suba alá került,
megfosztottátok méltóságától. Mi indiánok azonban gondolunk a
halálra. Én is. A mai nap például kitűnő lenne meghalni –
nincsen sem nagy hőség, sem túl hideg. Jó nap arra, hogy egy
szerencsés ember elérjen útja végére. Egy boldog ember, akinek
sok a barátja. Másmilyen napok nem olyan jók. Azok önző,
magányos embereknek valók, akiknek keserves dolog itt hagyni ezt a
földet. De úgy gondolom, a fehérek ebből a szempontból alighanem
minden napot rossznak tartanak."
A minap a tövismadár jutott az
eszembe, aztán pedig az, hogy milyen jó nem tövismadárnak lenni
és nem csak egyszer dalolni az életben. Mert dalolni sokszor kell,
és főleg nem csak magunkban dúdolni, hogy azt senki meg ne
hallja... „A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel
életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más
teremtménye...
Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De
akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az
égben. Mert a legeslegjobbnak - mindig fájdalom az ára...
Legalábbis a monda szerint.
A madár, begyében a tövissel,
változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi
űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg.
Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál
közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy
egyetlen hangot kiadjon.
De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk
magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük.
Mégis megtesszük.
(Colleen McCullough: Tövismadarak)
Vajon
az ember hányszor lesz élete során a legenda-beli tövismadár?
Hányszor hal dallal halált, úgy, miként a tövismadár? Hiszen
sokszor gabalyodunk tövisek közé, kicsi tüskék parányi
szurkálása és nagy ágas-bogak homlokot markoló Krisztus
koszorúi, lándzsával vert deresei közé, mert tövisek és
vasszegek között halad az életünk. Eközben dalolunk és
sebesülünk, dacolunk a tövisekkel és dacolunk a sebekkel. És
nincs előre megfontolt szándékkal dalolandó gyönyörűséges
ének, halálba vezető megtisztító mindössze egyetlen ének.
Sokszor csak éppen annyi hang fakad, amennyi néha a torkunkból
kiszakad, akár egy mély öblös-hangú, akár egy leheletnyi
felszíni sóhajjal. No meg néha fals szólamú felhangokkal.
Leginkább azonban csak az el nem énekelt dalaink serkennek ki
belőlünk némán és láthatatlanul, és csakis kizárólag a
gondolatainkban. Félünk, rettegünk kimondón dalolni őket, mert
azt hisszük, hogyha a legszebb hangon is osztjuk meg a másikkal,
akkor e kánonba belepusztulunk úgy, mint a tövismadár. És
maradunk némák, csendesek, a hangtalan gondolat-bilincsekbe
kattant, zárt hangok.
Aztán ahogy idősödünk, egyre inkább
óvatoskodunk belebotlani a halált hozó tövisekbe, ami így
természetes. Gondosan már ki is kerüljük őket a
tapasztalat-lépcsőkön, de a veszélykerülést némán, magunkban
nyugtázzuk, és nem éneklünk győzelmi dalt sem. Pedig milyen
szerencsependülésre serkenhetnének a tapasztalatlan fészeklakók!
Nem fakadunk örömünkben még parányi füttyentésre sem. Mert
belénk ivódott az ösztön, hogy az a valami ott, azzal a sok
tüskével bizony fájdalmat tud okozni, és ha nem vigyázunk még
halálra is sebezhet nem csak bennünket, de másokat is….
Az
elillanó tövis-övezte utakon egyszer csak rádöbbenünk: dalolni
kellett volna! Kiénekelni egymás felé azt, ami a szívünkben van!
Nem sóhajtani, falsul sem kiabálni, nem a gondolatokba
visszagyömöszölni az érzelmi kapcsolatrendszerek partitúráját,
hanem dalolni tiszta hangon, egyik a másik felé, még akkor is, ha
a vélt tövis felnyársalni készülne bennünket.
De úgysem
teszi, mert emberből vagyunk.
Lágyan, vagy ércesen, de
énekeljük ki magunkból a kibuggyanni kívánkozó gondolatokat,
méghozzá egymás felé nézve és sokszor! Ne maradjon magunkban
dalolatlan néma ének soha, amit senki sem képes meghallani.
Nyissuk ki egymás felé a lélekregisztereket, szárnyaljon belőlünk
milliónyi madárdal, hiszen emberek vagyunk és nem tövismadarak
kik csak egyetlen egyszer dalolnak a halálukba zuhanó mélység
lehanyatló útján.
Miért kell a tanulás Ha úgyis jön a butulás Minek kell a szerelem Ha úgyis elvesztem...
Küzdjél! Harcolj! Tüntess! Rombolj!
RückWärtS - Nincs hátra arc!
Elgondolkodtató mondanivaló, a mai XXI. századunk nyers valósága a sztereotipiák médiális mágiája, valahogyan ma minden kimondott szó fordítva felfogandó? Az egyértelmű beszéd több értelművé vált! A nagyapáink erkölcse ma erkölcstelenséget jelent? A RückWärtS zenekar e folyamatokra kívánja felhívni a figyelmet, helyenként bizarr szinpadi arculattal és indusztriális zenei világgal, ez történt Zentán is a fellépésük alkalmával.
Szubkultúrális jelenség lenne a RückWärtS, amely a társadalmat kívülről, madártávlatból szemléli, talán. A többségi társadalomtól eltérő jegyeket hordozó, igen! A legfontosabb, hogy gondolkodó és szókimondó! Sokan klisék közé próbálják szoritani és a magyar "Rammstein"-nek vélik beazonosítani, mindenkinek szíve joga a beazonosítás módja, RückWärtS uniqum a magyar zenei élet palettáján az holt-biztos!
A formáció 2oo2-ben jött létre ipari rockzenei stílusként lettek jegyezve, 2oo7-ben jelent meg debütáló lemezük "Ha meg is tennéd" c. ezt követette 2oo9. ben megjelent "Asszony ember" c. második lemezük, amellyel a "magyar-nyelterületet" barangolják így a nyár tájékán, jellegzetes "fallosz-ágyújukkal", amely megosztja a hallgatóságot, volt aki botránkozott...de a RückWärtS szekér ismét Zentára látogatott!
Egy kis önbizalom az kell a déli végeken, bíznunk kell főként magunkban és utána a társainkba belekapaszkodva könnyebben menne, de az ősi átok ül a nyakunkon meg öt vajdasági magyar párt, amely szépen osztogat, meg kiosztogat nékünk, de indul a koncert félre kakas-félre tyúk, itt már nem a politika az úr, felcsendül a "Bízz magadban"! Kemény kezdés és a közönség veszi a lapot!
...Történetünk látom ember, szomorúan véget ért Te is magadra ismersz, de gondolkodnod nincs miért Az álszentek is a bőrüket viszik a vásárra, De a menyben nincs már hely, csak az angyalok számára!
Ne taposs el! Zakatol a következő dal:
Harcba szállunk a sikerért, Harcba szállunk az életért Harcolni fogunk mindenért Magbosszuljuk, ami minket ért!...
Ha meg is tennéd...inkább ne!
Az asszony ember második album címadó dala, egy kicsit a feleselő mondókákat idézi fel bennem, amelyekben az ellentétek vitájából az ellentétek vonzódását célozza meg:
Ha te azt mondod, hogy fegyelem
Én azt mondom, hogy félsz
Ha úgy érzed, hogy keserű
De édes mint a méz
Ha azt gondolod sikerült,
Akkor próbáld még
Ha azt akarod egyedül,
De kettő kéne még!
Miért kell...Lovagolj...felrázta a közönség figyelmét, igen miért kell a legtöbb válasz csak azért szokott lenni! Egyszerű nem? Egyszerű, ha a peremre szorultak hangjára odafigyel valaki! Figyelj oda rám, igazi fesztivál hangulatot adott a kisszimpadnak, mert az idén a szervezők jóvoltából ennyire tellett, valahogy egy versak ide vág:
A világ az aminek mutatják
Az embert védik vagy eltapossák
Csak addig lehet jó nekik,
Amig nem szól és nem gondolkodik!
A mindennapjaink fő kereskedelmi beszervezési technikája az MLM (Multi-level Marketing) a fáráók egyiptomban ezzel a technikával épitették fel piramisaikat...
A piramis épül, ahogy kell,
Veled vagy nélküled, most döntsd el.
Ugye nem akarsz lemaradni?
A nagy lehetőségtől elesni?
Következett kettő feldolgozás a Depeche Mode-tól a Photografic és a Question..., most már az is "mulatot", aki csak a fejét csóválva sóhajtozott...
Az indusztriális sztárock: Depeche Mode
Megöl a por:
Az együttes névadó száma következett "RückWärtS"és a konceret: "A kellesz nekem" zárta. Így van! Igen, egy érdekes kora-délutánt éltünk meg ismét Zentán, amikor is a "fallosz ágyú - névjegy" megint kipukkadva kispolgárt pukasztott, amúgy RückWärtS módra! Ihaj-csuhaj! A RückWärtS-nak igen-csak jól áll a rúdja!
Számomra élmény volt az együttessel koncert előtt elbeszélgetni a "világunk" sorsát röptében átbeszélni és az erdélyi koncertélményekről elbeszélgetni. Beszédtémánk volt a "Rammstein" budapesti vendégszereplése a Papp László sportarénában november 1o.-én, ahol is előzenekarként tőkéletsen megfelelnének, szerintem, de a német zenekar közelébe nagyon nehéz beférkőzni! Talán lesz egy kis szerencséje addig a csapatnak!
Made in Germany1995-2011
A szekér halad, nincs RückWärtS! A közönség lassan megszokja, hogy a magyar rock-zenei élet ipari oldalán egy együttes helyezkedik el, amely évről-évre "csiszolódik" és jobbat teljesít! Az arculat és a hangzás jellegzetes, a témák érdekesek, tömegeket érintő és kispolgárt pukassztó!
Köszönöm a dedikált "Asszony ember" CD-ét, amely a "fesztiváli ereklyék" sorát gazdagítja és sok sikert kívánok!
Tudjuk, ha RückWärtS, akkor nincs hátra arc!
Az együttes tagjai:
Kaltenecker Emil - ének Fülöp István-dob, szemplerek Székely Karesz-gitár Fülöp Zsolt-basszusgitár
Íme az ember! Ismét húsvétot ülünk és elgondolkodunk Jézus Krisztus történetén, amely azóta is nap, mint nap ismétlődik. Szemforgató hamisprókátorok, csalók, árulók, adószedők, halászok, mennyei nép...A világgal meg kell békélni, hiszen a bárány az áldozati a farkas meg a kárhozati lénye világunknak.
A megváltás a bűn alóli feloldozás és e körforgás. Mi a bűn? Ki a bűnös?
Ma a XXI. században alapvető erkölcsi és moráliskérdések egy környi váltáson mennek át, ami anno bűn volt az ma dicsőséges tett, ami anno erény volt az ma már szégyen!
Előjelei voltak e változásnak, amikor is Barabás nevű rab kiváltása a nép részéről Jézust feláldozva, aki az igaz ember volt, az első írásos bizonyítékkal bíró homo sapiens, a gondolkodó ember! Az ember!
Ki a bűnös Jézus kereszthaláláért? Kajafás főpap és barátja Poncius Pilátus, aki némi sextertiusért mindent megtett, még kétezer katolikust is kivégeztetett a nagy római birodalom erőfitogtatása gyanánt! Az ideológiai felbujtó, ötletgazda Kajafás főpap volt ő lelkén szárad az első írásos politikai, ideológiai és vallási alapokra terelt koncepciós per, amely brutális gyilkossággal végződött és Jézus kereszthalálával beteljesedett, amint az írás utalt rá.
Igen a főpap megremegett Isten fia láttán és hallatán, veszélybe került a papi hatalom és előnyjog, de legfőképpen a rendszer esett végveszélybe, amely kényelmet biztosított elöljáróinak így a főpapoknak. Az ő elképzelésük alapján csakis Róma fennhatósága alatt maradhatott fenn a papi kánaáni állapot. Kajafás a Rómával való viszonyának elmérgesedését féltette és ezért fordult szembe a Jézus nevezetű emberrel, az Isten fiával! Az ember embernek farkasa a bárány meg lészen szolgalelkű példamuatató, egy bárányban mily bölcselet búvik meg! Az áldozatból lett a bűnbak, mennyire ismerős recept ez a mai világunkban is!
Mennyi Kajafás, Júdás és Péter tevékenykedik környezetünkben és mennyien Tamáskodnak jövőnk felett, akiknek sem írás sem törvény nem szabhat gátat pusztító tevékenységük felett! Én úgy érzem nem tanultunk Jézus Krisztustól, a hatalom éhes uralkodni vágyók továbbra is mételyezik társadalmainkat az Úr nevére hivatkozva, de nem Jézus Krisztus tanításait alkalmazva emberbaráti szeretetre tanítva!
Reggel halottam a kakasszót és újból a legjobbikat veszítettük el, Barabások meg vidáman éldegélnek, igen beteljesedett, ahogyan az írás megjövendölte!
Mono Inc. - Children Of The Dark
-
We're nothing like youA wall in black
We're nothing like you
And you don't get who we are
We're nothing like you
We dare the flow
We're nothing like you
A...
Közönséges gyömbér - Zingiber Officinale Roscoe
-
*Rendszertani besorolása:*
A gyömbérfélék (Zingiberaceae) családjába tartozó növény.
*Drog:*
A növény gyöktörzse (Zingiberis rhizoma).
*Hatóanyag:*
...
