Margit Zoltán: sírok

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sírok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sírok. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 20., hétfő

Kegyeletsértés és történelmi emlékek megrongálása nyugat-bácskai Hódság katolikus temetőjében



Kegyeletsértés és történelmi emlékek megrongálása ellen tiltakozik
 a Magyar Remény Mozgalom

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) erélyesen tiltakozik a nyugat-bácskai Hódság katolikus temetőjében zajló kegyeletsértési és történelemhamisítási folyamat ellen. A szerbiai Blic napilap 2012. augusztus 18-i számában megjelent: " A régi német emléktáblákra csak felírják a saját nevüket" (Na stare Nemačke spomenike samo dopišu svoja imena) c. írás és a temetőben tapasztaltak is azt erősítik meg, hogy a német és magyar síremlékek helyén egyre több szerb név jelenik meg, mivel a felvásárlás után egyszerűen letörlik a korábbi feliratokat.


A régi sírhelyek felvásárlását egy kb. húsz évvel ezelőtt meghozott önkormányzati rendelet teszi lehetővé, és miután a helyi plébános, Pfeiffer Jákob is hozzájárult a történésekhez, ezért már több oldal felelőssége is felmerül. A leszármazottak nélküli elhunytak emléke nem lehet anyagi üzérkedés tárgya. A történelem megmásítása és a kegyeletsértés olyan kategóriák, amelyek nem hagyhatják hidegen a délvidéki német és magyar szervezeteket, de a Németország és Magyarország kormányát sem.

1945-ig Hódság német többségű település volt, kisebb számú magyar népességgel, de a németeket ebben az évben deportálták és szerbeket költöztettek a helyükre. Ma is túlnyomó részt szerbek lakják, de él kb. 300 magyar polgár is. Az MRM kéri, hogy az önkormányzat és az egyházkerület azonnal szüntesse meg a síremlékek etikátlan megsemmisítési folyamatát, a korábbi rombolások érintettjei számára pedig méltó emlékhelyet alakítson ki.

Az MRM Elnöksége nevében,
László Bálint, elnök
Szabadka, 2012. augusztus 18

2011. szeptember 23., péntek

Teremtés pusztulásunk...Terján

Szép őszi napos délután egy picinyke kirándulást - túrát tervezve, kikerekeztünk Terján e-világi maradványainak megtekintésére, egy szilfakereszt egy harangláb és egy a temetőn átívelő szennyvízelvezető, amely áztatja őseink sírját, ennyi maradt ránk, ennyit hagytunk, hogy visszaszármaztassanak nékünk a hódítók...

Útközben emlékeim közt felevenedett az utolsó szentmise, melyet a megboldogult főesperes Both István celebrált. Az én kedves székely papom, olyan kemény volt, mint a kő, kemény és igazságos, egész életében épített, gyarapított, nagyon kevés dicséretet kapott, de ez az építők sorsa, ő ebbe bele is nyugodott! Mondotta is nékem:  "Csókán magyar polgármester és plebános sohasem lesz jó, ezt jegyezze meg jól! Nézze mit tettek a magyar kommunisták, a mi véreink itt Terjánon, még a halottakat is meggyalázták, még ők sem nyugodhatnak békében"...Terján kényszerkitelepítésének és ledózerolásánák ötvenedik évfordúlója volt, AD 2004.-ben.
Az utolsó terjáni szentmise az ősök sírján...
A terjáni már lassan teljesen kiszáradó holt-Tisza ághoz érve a temetővel szemben volt mit látni, a szilfakereszt nincs, eltűnt. Felszaladtunk a napraforgó tarlóra és jobbra vetettük tekintetünket a harangláb még áll a helyén van... Mi történhetett? Elkorhadt és ledőlt? Netalán valaki tűzrevalóra használja föl? Újabb sírgyalázás? Újabb magyar-ellenes fellépés? Kinek ártottak a szerencsétlen napszámosok földi maradványai és a sírjukat megjelölő jelkép a szilfakereszt? Belevetettük magunkat a gazba, de a szúrós krisztustövis és az áthatolhatatlan sűrű gaz meggátolta a továbbhaladásunkat, még a betonba öntött fém talpazatot sem találtuk meg! Milyen lény tehet ilyet? Új sötétkor barbára, újra itt liheg a nyakunkban, ameddig mi egymással vagyunk elfoglalva és mindent pusztulni hagyunk!

A közösség szellemi leépülését meggátolni nem lehet, az a közösség amely a múltját pusztulni hadja, annak nincs jelene és jövője sem lesz! Cikáztak a gondolatok a fejemben, miközben álltam, mint Ábel a rengetegben, Cs Simon István gondolatai villantak be...kőből kellene faragni a keresztet, mert talán azt a barbárok nehezen tudják ledönteni és felgyújtani... és újra az utolsó elszavalt vers, az utolsó gondolatai elevenedtek meg bennem:
Felújított szilfakereszt
(Szülőfalum, Terján elárverezésének 50. évfordulója)

Elárverezett falum elhagyott,
elvadult
temetőjében,
újabban egy felújított szilfakereszt áll
Kósza szelek és repülésben elfáradt madarak bálványozzák.
Elhagyott temetőnkben távolba tekintő napsugaras szilfakereszt révedez.
Körülötte gyomok között vergődő maradékdísznövény, kopott koszorú és hüllőként szétcsúszó
gyökerek.
A terjáni temetőben újabban már felújított, bálványsúlyú szilfakereszt áll,
s átöleli az enyészet,
megköveti a magány,
Napsugaras szilfakereszt,
lesz-e még itt feltámadás?
A pusztulás a teremtés pusztulása vett körbe és csend, mély csend. A bánat fogott el, keserű szájíz és szűkülő torok! A napsugaras szilfakereszt még a költő feltámadássóhaját-fohászát sem fogja tovább közvetíteni, mert nincs többé!  Égi jel, ha nem állunk a sarkunkra elpusztulunk! A hitét elhagyó közösséget még kő katedrális sem tarthatja meg, kőből kellett volna faragni a szilfakeresztet? Talán, de kinek? Az álszent hitetleneknek? Pártoskodóknak? Pál-fordulóknak? Önzőknek-kapzsiknak? 

Alkonyodott és még mélyebb lett bennem a gyász, öregapám képe jelent meg előttem, ahogy rákényszerítik a hatalmasok, hogy házát saját kezével bontsa le, térdelve könyörgött az égnek és a hatalmasoknak, hogy ne tegyék! A hatalmasok megtették! Csókára kellett beköltözniük idős fejjel és egy hatalmas búval a hátukon...Itt sem volt nyugtuk, mert előre a csókaiakat ellenük felhergelték, hogy minőséges földekre, szőlősre építették velük házaikat. A csókai szélmalmot lebontották és annak tégláival készítettek nekik járdát...

Piciny gyermekként nem értettem, hogy öregapám miért néz olyan búsan keletre, amikor megkérdeztem, hogy mi van arra, mit lát? Legyintett egyet, és csak annyit mondott Terjánt! Én nem tudtam mi lehet az a Terján, de akkor nem is foglalkoztam vele, nem is foglalkozhattam egy izmussal álltunk szemben a sok közül...

Keletnek nézek én is úgy ahogyan öregapám tette, látom a felkelő napot, amely a megújulást hozza, látom a teremtést és a pusztulást, látom Terjánt és elhalványul előttem a szilfakereszt sziluettje és érzem, hogy a tél közeledik, sötét lesz és hideg, nagyon hideg...

Margit Zoltán
Teremtés pusztulásunk...Terján

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin