Az
elfeledett keleti magyarság kutatója minduntalan szembetalálja
magát azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen hány Magyarország
is volt régen. A hazai keresztény-zsidó (orientalista vagy
hitetlen) történészek, kutatók többsége vagy egyáltalán nem
foglalkozik ezzel a felvetéssel, vagy ügyesen megkerüli a
kérdést. Sőt, magát a kérdésfelvetését is! Pedig ennek a
dolognak a tisztázása nélkül nem érthetjük igazán mit is
jelent a keleti magyarság, tágabb értelemben, az elfeledett
keleti magyarság fogalma. Vagy, hogy hol is kell keresnünk őket!
Azt több hazai és külföldi szerző
is megemlíti, hogy nem minden magyar telepedett le, vagy vándorolt
a Kárpát-medencébe. Illetve, ma már azt is tudjuk, hogy a
magyarság törzseinek száma nem csupán hét volt (7 törzs, 7
vezérrel), hiszen összesen 16 (nagy valószínűség szerint
magyar nyelvet beszélő) törzs vándorolt a keleti füves
pusztákon (a sztyeppén)! Ha 7 magyar, és 3 muszlim kabar törzs
telepedett meg a Kárpát-medencében, akkor vajon hová lett a
többi 9 magyar törzs. A továbbiakban erre keresünk magyarázatot!
Előbb azonban tisztáznunk kell
valamit. A kutatást ugyanis az is bonyolítja, hogy a magyarság
elnevezésére mind nyugaton, mind keleten többféle nevet is
használtak/használnak manapság is. A nyugati, vagy a nyugatiak
által használt nevek e témánk szempontjából most nem fontosak.
Ellenben a keleti (és/vagy a régi magyar) források is tudnak a
következő elnevezésekről:
- madjar,
madijar, madsar…
- magar,
madzsagar, Macar = madzsar,
-
ΜАДИЯР, мадияр, мадьяр,
-
madjar, ﺍلمجر
(al-madzsar)
-
a Σάβαρτοι ¢σφαλοι - szavatroi aszpalohi – szávárd
(vagy szavárd) magyarok…
-
Más kevésbé ismert elnevezések: pl. basdzsirt, vagy baskír.
Ez utóbbira még
visszatérünk! Közben talán érdemes megemlíteni azt is, hogy a
magyarokat oly módon is megkülönböztették, hogy a régi
írásokban, hagyományokban szó van például fehér
magyarokról és fekete
magyarokról is! Törökországban
pedig „Beyaz Türkler”-nek,
azaz fehér törököknek tartják a magyarokat. Ez utóbbi azért
is érdekes, mert sok régi írás is egybecseng ezzel, hiszen a
magyarokat említve gyakran, mint türkökről tesznek említést.
Arról, hogy
tulajdonképpen hány magyar törzs volt, vagy lehetett érdemes
még egy megjegyzést tenni. Krenner
Miklós egy 1907 október 30-án
tartott tudományos ülésen mondta a következőt: „A magyarság
neve, a törzsfők száma még akkor is »hetumoger«, mikor a
törzsek már nyolczan vannak; a kirgiz és turkomán ma is kérdi,
hét atyád kicsoda? A »negyven« a mozlim keleten különös
nyomatékú elismerés és a tatárok földjén ma is él a negyven
madsar (kirk madsar) szállóige.” (Árpád és népe. Erdélyi
Múzeum, 1908.)
HÁROM
MAGYARORSZÁG VAGY
NÉGY MAGYARORSZÁG?
Bármennyire is hihetetlennek tűnik
első látásra, a fenti címben feltett kérdés mégis jogos! Ha
ugyanis megvizsgáljuk a témába vágó szakirodalmat, szinte már
az elején meglepő információra bukkanhatunk. A honfoglalásról
szóló írásokban például megemlítődik, hogy a
Kárpát-medencébe vonuló magyarok egy része, valahol a mai
Ukrajna területén (alighanem Kievtől keletre) lemaradt, és
mintegy hátvédet képzett a Kárpátok hágói előtt.
|
A magyarság területei
|
Vannak olyan források is, amelyek
egyértelműen közlik, hogy a magyarság akkor vált ketté, amikor
a Kazár Birodalomban lázadás tört ki a zsidó hitre tért kazár
vezetés ellen. Orosz források szerint a magyarok egyértelműen a
lázadók pártjára álltak, (M. I. Artamonov: Isztorija Hazar.
Leningrád, 1962.) majd a megtorlást követően szövetségre
léptek ezekkel a lázadó muszlim kabar törzsekkel – legalábbis
azokkal, akik a megtorlásokat követően élve maradtak közülük
– és közösen elindultak nyugat felé. A magyarság többi része
pedig a Kaukázusba költözött és ott alapított saját államot,
királyságot.
A magyarság kettészakadását muszlim források is
megerősítik. Így például, a
10. századi al-Balkhi [Teljes
neve: Abu Zayd Ahmed ibn Szahl al-Balkhi (850-934)] tudósít a
magyarokról, akiket ő baskíroknak (vagy baszdzsirtoknak) nevez,
azt állítván, hogy két félét is ismer belőlük, a keletieket
(akiket Juliánusz barát is megtalált később Magna Hungáriában)
és a Kárpátokon túl élő nyugatiakat. Isztakrí (Teljes
neve: Abu Iszháq Ibráhim Ibn Muhammad al-Fáriszi al-Karkhi
al-Isztakhri. Ugyancsak a 10. században tevékenykedett) és Ibn
Haukal (Neve többféle
változatban is ismert.) 943-973 között beutazta az egész iszlám
világot, és ő is kétféle „baskír népet” különböztet
meg és azt írja:
„Kétféle baszdzsird van. Az egyik szorosan az
oguzok határánál lakik a [volgai] bolgárok mögött. Mondják,
hogy számuk kétezer ember, kiket úgy megvédenek erdőik, hogy
senki sem tud rajtuk erőt venni. A bolgárok alattvalói. A többi
baszdzsird a besenyőkkel határos. Ők és a besenyők türkök és
közeli szomszédjai a bizánciaknak.”
Bendefy (Benda)
László, a kaukázusi magyarokról
írt és a Magyar Nemzetben (2004-ben) folytatatásokban megjelent
munkájában az írja: „…az a kétségtelen tény, hogy Kr. u.
890 és 1400 között három olyan terület volt Európában, ahol
magyarok éltek zárt településben. Ez a három Magyarország - ha
eltekintünk honfoglalóink rövid etelközi tartózkodásától a
következő:
1. A mi hazánk,
szentistváni Magyarország,
amely ebben a korban Pannónia, Hungaria Nova, (Új Magyarország)
vagy Hungaria Minor (Újabb eredetű Magyarország) néven szerepel
a krónikairodalomban.
2. Hazánkhoz
térbelileg közelebb esett a komai magyarok országa: Kummagyaria.
Az egykorú krónikák, illetve az arab-perzsa írók gyakran
emlegetik mind az ország-, mind a főváros-, mind a kummagyar nép
nevét. Az országnak leggyakrabban szereplő, valamint legismertebb
elnevezései: Hungaria Maior. H. Velus, H. Antiqua, Cummageria,
Maieria, Mageria. (Egy bullában tévesen: Hunnavia.)
3. Tőlünk
legtávolabb a baskír-magyarok éltek ural vidéki hazájukban. Itt
talált reájuk 1236-ban Julianus testvér. Az ő országukat - Fr.
Richardus jegyzőkönyvének szövege nyomán - Magna Ungaria néven
ismeri a történelem, Rubruquis Pascatir, Poscatur, Pascaver,
Pascata és Paschata, Piano da Carpino Bascart, Baschartos,
Borarcos, Fr. Johanca Bascardia, Fr. Henricus jelentése
pedig Baschardia néven
említi.”
|
Baskíria címere |
Magyar nyelvű
Wikipédia Baskírföld címszava
szerint ez a terület nem más, mint Baskíria,
illetve Baskírföld, vagyis hivatalosan a Baskír
Köztársaság (oroszul
Республика Башкортостaн, baskír nyelven
Башҡортостан Республикаһы, törökül pedig
Başkurdistan). Autonóm köztársaság Oroszország európai
részének keleti peremén, a Déli-Urálban, és az Oroszországi
Föderáció tagja. Székhelye Ufa. Délről és délnyugatról az
Orenburgi terület, nyugatról Tatárföld és Udmurtföld, északról
a Permi határterület és a Szverdlovszki terület, keletről a
Cseljabinszki terület határolja. Területe 143 600 km², 2002-ben
népessége 4,104 millió fő volt, népsűrűsége 29 fő/km².
1919-ben alakult Baskír Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság
néven az Oroszországi SZSZSZK-n belül, és 1992. március 25-én
köztársasággá alakult át.
Ám sem a magyar, sem a török
nyelvű, sőt még az ennél sokkal bővebb információkat
tartalmazó orosz nyelvű Wikipédia, továbbá a Baskír
Köztársaság hivatalos honlapja sem tesz említést a magyarokkal
kapcsolatos történelmi összefüggésekről. (Igaz, a magyar
nyelvű oldal megemlíti, hogy a csisztopoli temetőben találtak
valami magyar vonatkozású síremléket, de csak ennyi! Hogy mi van
azon a síron, ki nyugszik a hantok alatt, arról nem tudósít az
írás! Mi, lentebb majd pótoljuk ezt a hiányosságot.)
|
A zöld körben Baskírföld, illetve annak fővárosa, Ufa.
A felfelé mutató nyillal pedig az jeleztük,
hol van a
Káma melletti Csisztopol temetője.
|
Az orosz nyelvű
források beszámolnak róla, hogy Ahmed
Ibn Fadlan (aki egyébként
sokat foglalkozott munkáiban a Kazár Birodalommal) és az általunk
fentebb már említett al-Balkhi, közölt elsőként információkat
a baskírokról. De (már a 9. század első felében) megemlíti
ennek a népnek a nevét Szallam
Terdzsumán (tomács) is. Az
iszlám vallás a 10.században kezdett elterjedni Baskírföldön,
majd a 14. századra meghatározó vallássá vált. ez némileg
érthetővé teszi, hogy a hazai történészek és kutatók miért
bántak oly mostohán a magyarság baskíriai kapcsolatainak
megismerésével, megismertetésével. Sőt, ehhez nyugodtan hozzá
tehetjük, hogy Baskíriában ma is a legjelentősebb 67 százalék
az iszlám vallásúak aránya. A 2010. január 1-jei adatok szerint
a Baskír Köztársaságban 631 mecsetet használnak vallási
célokra és további 220 vár felújításra, renoválásra. A
baskíriai főmufti 1992 ótaNurmuhamed
Nigmatullin Magafurovics.
|
Egy igen igen régi baskíriai mecset.
|
Több korábbi
tanulmányunkban is hivatkoztunk már rá, hogy néhány évtizeddel
ezelőtt a Káma-torkolat környékén magyar vonatkozású sírkövet
találtak. Ami ugye Magyarországon nem lett szenzáció, de még
csak hírt sem nagyon adtak róla! Hogy miért, nem nehéz
kiatlálni. A jelentős tárgyi emléknek számító leleten ugyanis
arab írással jegyezték fel, hogy az elhunyt apját „Madzsar”-nak
hívták. Ez egy nagyon jelentős lelet, amely több mindent is
bizonyít! Először is, igazolja, hogy ezt az elnevezést a török
és az arab nyelvben egyaránt használták ránk. Népnevünk
arabul, az erre a nyelvre jellemző három hanggyökös arab
szóﺍلمجر
al-madzsar, megtalálható számos
keleti forrásban, régi feljegyzésben és ezt vették át a török
és az azzal rokon nyelvet beszélő népek is. Másodszor igazolja,
hogy 1983-ban talált sírkő egy 1311-ben elhunyt személy muszlim
volt, akit az iszlám vallás szabályai szerint temették el.
Az arab betűkkel,
de nagyrészt török nyelven írt sírfelirat, amely egy
Korán-idézettel kezdődik, majd dicsérettel emlékezik meg az
elhunyt tulajdonságairól. Elmondja, hogy az elhunyt tudósokat
nevelt, szerette a vallásos embereket, mecseteket építetett, és
jótéteményeket gyakorolt. Iszmail-nak
hívták, és a Madzsar Radzsab
fia volt. A radzsab muszlim
hónapnév, az elhunyt apját tehát erről a (hetedik muszlim)
hónapról és nemzetségéről, a madzsarról nevezték el. Vagyis
az elhunytnak már az apja is muszlim volt. Illetve azt is tudjuk,
hogy azon a területen a 10. században kezdett terjedni az iszlám
vallás.
Arról egyelőre nincs pontos
értesülésünk, hogy a Volga és a Káma környékén maradt
keleti magyarok mikor vették fel az iszlámot. Azt is csak
találgatni lehet, hogy az 1235-36 telén azon a területen a
magyarok nyomait kutató Juliánusz barát találkozhatott-e muszlim
magyarokkal. Muszlimokkal találkozott, hiszen megemlíti az útjáról
szóló beszámolójában, hogy egy „muzulmán pap” szolgálatába
állt! A Káma-torkolat környéki Csisztopol temetőjében talált
sír felirata mindenesetre cáfolja azt a korábbi hiedelmet, hogy a
keleti magyarság a mongolok inváziója (az un. tatárjárás) után
teljesen kipusztult volna. Hiszen több mint fél évszázaddal
később az „őshazában” még éltek magyar muszlimok!
A negyedik terület,
ahol a hírek szerint nagyszámú magát magyarnak valló lakosság
él, illetve élt Kazakisztán.
Ezzel most nem foglalkoznánk részletesebben (majd később) talán
még sor kerítünk rá. Addig is, akit érdekel a téma és szán
rá pár órát, megnézheti az alábbi filmeket!
Bíró
András Zsolt antropológus előadása (2009)
MUSZLIMOK
IMÁDKOZTAK A KAUKÁZUSI MAGYARBAN
Most, mindezek
után, térjünk vissza ismét Bendefy
(Benda) László (Kummagyaria,
Budapest 1941. című) könyvéhez. Az ő általa leírtakat ugyanis
számos más forrás is megerősíti. Bendefyről, avagy az általa
megfogalmazott tényekről mégsem tanultunk semmit annak idején az
iskolában. Ennek minden bizonnyal az lehet az oka, hogy
„történészünk” a kaukázusi magyar muszlimokról értekezik.
Azt nézzük el neki, hogy a muszlim szó helyett mindenütt
többnyire a helytelen „mohamedán” kifejezést használja. Mi
sem javítottuk, meghagytuk ezt az eredeti kifejezést, bár
ismételten felhívjuk mindenki figyelmét, hogy annak használata
helytelen és kerülendő!
|
Imádkozó muszlimok
|
„Igen érdekes
dolgokat közöl Ibn
Batuta néhány sorban a
magyarbeli mohamedán istentiszteletről. Ennek hivatalos nyelve az
arab volt. Egyes alkalmakkor különböző vidékektől származó
hittudósok, vagy hitszónokok keresték fel a magyari mecsetet.
Ilyenkor a szónok arabul beszélt, majd szavait lefordították
türk (magyar) nyelvre is. Az egyes szentbeszédek között a
koránolvasó ifjak csodálatos hanghordozással darálták a Korán
verseit, majd elkezdtek énekelni. Kezdetben mindig arabul énekeltek
és ezt al-kaulnak (a szó) nevezték. Utána perzsául és a türkök
(magyarok) nyelvén is zengett az ének. Ezt nevezték al-malommának
(tarka beszédnek). Az iszlám és az arab kereskedők fokozatos
terjedésével bizonyára az arab nyelv is jelentősen teret
hódított Magyarban.”
Számos forrás
megemlíti, hogy a Kárpát-medencei magyarok kapcsolatot tartottak
a keleten maradottakkal. Például Harmatta
János szerint (A Volgától a
Dunáig. A honfoglaló magyarság történeti útja. 2000.) a
magyarság a Kazár Birodalomból való távozás után még
évszázadokon át megőrizte a „kelethez” fűződő jó
kapcsolatait. Dr. Kiszely
István pedig azt írja:
„Bíborbanszületett VII. Konstantin császár is megemlíti, hogy
Tormás herceg, Árpád fejedelem dédunokája mesélte neki, hogy
»küldöttjeik mind mostanáig meg-meglátogatják a keleti
türköket«. Ugyancsak Harmatta
János (fentebb már idézett)
előadásából tudjuk, hogy a honfoglalást követően először
egy Ottó nevű szerzetes kereste és találta meg a Kaukázus
környékén még „hátra maradt” magyarokat.
A MAGYARI
„HÉT MECSET”
Kövessük továbbra is Bendefy
(Benda) Lászlót, aki munkamódszeréről megjegyzi:
„összegyűjtöttem mindazt, amit Ibn Batuta a kumamenti
»türköktől« mond. Lehetőség szerint követem a fordítás hű
szövegét, mert alig-alig merül fel a további magyarázatok
szükségessége.”
Az iszlám
kumamenti térfoglalásának néhány emlékéről kell még egy-két
szót szólnunk. Köppen (orosz birod. tanácsos, akadémikus, 1829
augusztusában járta be Magyar romjait) kiadatlan naplójának Baer
által közölt részében olvassuk, hogy "a Kuma mentén több
faluban a házak falában látható mázas téglákat mind
Madzsariból hozták - hol az úgynevezett, de már elpusztult - hét
mecsethez tartoztak."
|
A kaukázusi magyar királyság központja:
a Kuma-parti
Magyar.
|
Az orosz tartományok legelső
földrajzi leírása, az első orosz térkép magyarázó szövege,
azt közli, hogy Magyarnak hét mecsetje abban az időben még
épségben megvolt, bár a várost nem lakták. Magyar város neve
nem is szerepel a térképen. A magyarázó szöveg azonban szó
szerint ezt mondja: "A Kuma baloldalán hét mecset van, (egykori
földje) a madzsaroknak, vagy Madzsar város lakósainak. Hogy a
mecseteket használták is volna a XVIII. században, azt nem mondja
a leírás, de mivel elhordásuk előtt hirtelen összerogytak,
valószínű, hogy a város pusztulása után a mecsetekkel sem
törődött senki."
Miechovius
Mátyás lengyel történetíró
(XV. század) a város pusztulásával kapcsolatban szintén
említést tesz a mecsetekrőI; "Is (Timurlenk) multa hello
feliciter gessit, et Ciuitatem magnam in terra Czahaidi, idest;
Tartarorum Zauolhensium, nomine Cumumedezar (Cumumadzar) expugnando
desertauit, stant domus illius ciuitatis muratae vacuae, et
Ecclesiae olim Gothorum (Palouciorum) trecentae in ritum Mahometicum
et Mesquitas absaue habitatoribus redactae. In Castro illius
Civitatis fit sepultura Imperatorum Zauolhensium."
Természetesen
félreértésen alapszik a 300 mecset említése, de aki ezt az
adatot közölte Miechoviusszal, ill. akiktől ez az adat származik,
az feltétlenül látta Magyar városát természetben is, és a
rengeteg sok kulát (őrtorony) nézte az illető minareteknek.
Tévedése ellenére is három jelentős és hiteles adatot közöl
a fenti idézet, éspedig azt, hogy Magyar igen nagy város volt,
hogy több mecsetje is volt és hogy Timurlenk seregei
pusztították el…
Ibn
Batutának említett nagy
művében több apróságot is találunk a kumai magyarság
hétköznapi életére vonatkozóan. Az érdemes arab az utazóknak
ahhoz a fajtájához tartozik, amelyiket a világon minden érdekel.
És melegében fel is jegyzi úgy, ahogy látta, vagy hallotta a
dolgokat. Elbeszélésének frissességében, vázolt képeinek
változatosságában sok a rokon vonás Herodótosz írásaival.
Mindezek után
aligha meglepő, ha azt mondjuk: nyelvészeinkre, történészeinkre,
kutatóinkra, akadémikusainkra ugyancsak sok feladat vár a magyar
történelem fentebb felvázolt tényeinek megerősítése, avagy
megcáfolása érdekében.
A 21. században ugyanis teljes
képtelenség, hogy a technika, a modern tudás birtokában, egy nép
történelmében ennyi kérdőjel, megválaszolatlan, tisztázatlan
kérdés legyen. Íme, mi a magunk részéről megtettük, amit
lehet! Rajta, tessék folytatni!
© EBUBEKIR D. FERENCI –
Isztambul 2010/1431