Aleksandar
Vučić, a Szerb Haladó Párt* (SNS) és Pásztor
István, Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke
Belgrádban, 2014. április 27-én „koalíciós szerződést”[1] írt
alá „a közös, programszintű együttműködésről és
részvételről a Szerb Köztársaság kormányában”. A
dokumentum aláírásra közvetlenül a szerb parlament ülése
előtt került sor, amelyen megválasztották az új szerb kormányt.
Az egyezménnyel a VMSZ kötelezettséget vállalt, hogy –
„összhangban azokkal a programbeli célokkal, amelyek a
miniszterelnök-jelölti expozéban kerülnek bemutatásra” –
„támogatja és részt vesz a Kormány munkájában, amelynek
megalakításával Aleksandar Vučić került megbízásra” (1.
szakasz).
Az aláíró pártok – a koalíciós
szerződés[2] 2. szakasza
szerint – „egyetértettek abban, hogy a Kormány a
miniszterelnök-jelölti expozéban bemutatásra kerülő
programbeli célok mellett a Vajdasági Magyar Szövetség
programbeli prioritásaink megvalósításán is dolgozni fog”.
(Az egyezmény aláírására, illetve „a VMSZ programbeli
prioritásai” c. dokumentum parafálására még mielőtt az
expozé elhangzása előtt sor került.)
A
„koalíciós szerződésnek” is nevezett okirat „szerves
részét képezik a miniszterelnök-jelölti expozé és a Vajdasági
Magyar Szövetség programbeli prioritásai, amelyek Aleksandar
Vučić és Pásztor István által parafált formában kerültek
meghatározásra” (3. szakasz).
A két dokumentumot a VMSZ közzétette a
honlapján. Ezt fontosnak kell tekintetni, mivel az eddigi koalíciós
szerződések eddig általában nem kerültek nyilvánosságra. A
politikát ugyanis nyilvánosan kell folytatni. Így legalább
véleményt lehet mondani annak tartalmáról (ha már befolyásolni
azt nem tudjuk). Feltűnő viszont, hogy aMagyar Szó napilap,
amit többen a párt Hivatalos Lapjának tekintenek, nyomtatásban
eddig dokumentumként nem közölte[3].
Talán azért is, hogy az internetet nem használók tábora ne
ismerkedjen meg annak tartalmával.
A dokumentum 11 fejezetre/témakörre
oszlik: 1. Európai
integráció, 2. Vajdaság helyzete, 3. Regionális fejlesztés, az
infrastruktúra fejlesztése, nagyberuházások, 4. Egészségügy,
5. Szociális védelem, 6. Mezőgazdaság, 7. A nemzeti kisebbségek
részvétele a közszférában, 8. Kisebbségi jogok, 10. Szerb –
magyar történelmi megbékélés, vagyon-visszaszármaztatás,
rehabilitáció, az egyházakkal való együttműködés és 11.
Helyi önkormányzatok.
No,
de lássuk, milyen kisebbségjogi vonatkozásai vannak „a VMSZ
programbeli prioritásainak”?[4]
A (1.)
Európai integráció c. fejezet a) pontjában azt írja,
hogy „
a tárgyalási
álláspontok (pozíciók) meghatározása (bizonyára az Európai
Unióval folytatott tárgyalások – B. A.) során az egyes
tárgyalási fejezeteknél a lehető legnagyobb mértékben kerülnek
tiszteletben tartásra a Szerbiában élő magyarok érdekei”.
Ennek a pontnak az a hibája, hogy túlságosan általános, nem
világos ugyanis, hogy mit jelent a megfogalmazás, miszerint „a
lehető legnagyobb mértékben kerülnek tiszteletben tartásra a
Szerbiában élő magyarok érdekei”, melyek ezek az „érdekek”,
ki és mikor fogja ezeket meghatározni, illetve hogyan, milyen
módon és ki által lesznek azok tiszteletben tartva?
A
(3.) Regionális fejlesztés, az
infrastruktúra fejlesztése, nagyberuházásokfejezet a) pontja
szerint „a beruházási
célú költségvetési forrásokból a magyarlakta területeken
megvalósuló helyi jellegű infrastrukturális projektumokra a
köztársasági átlagot meghaladó összegek kerülnek
biztosításra, összhangban azokkal az alapelvekkel, amelyek
meghatározzák a VMSZ részesedését a beruházásokra,
programokra és projektumokra fordított költségvetési
eszközökből”. Ebből a megfogalmazásból azt lehetne kihámozni, hogy „a
magyarlakta területeken” tervezett beruházásokra „a
köztársasági átlagot meghaladó összegek kerülnek
biztosításra”. Ez a megfogalmazás se nincsen konkretizálva.
Ezért itt is felmerül a kérdés, hogy milyen projektumokról is
lenne szó és mikor történnének meg ezek a beruházások?
Külön érhetetlen (és értelmetlen) a megfogalmazásnak az
része, hogy egyáltalán milyen alapon „részesedik” a VMSZ „a
beruházásokra, programokra és projektumokra fordított
költségvetési eszközökből”. Itt bizonyára nem a párt
„részesedéséről”, hanem az eszközök „elosztásával”
kapcsolatos politikájáról lehetne szóló. Ez viszont azért nem
jó, mert az eszközöket pártpolitikai, nem pedig gazdasági
alapon kívánják elosztani.
A b) pont alapján a Kormány prioritásai közé
kerülne „a szabadkai Népszínház építésének (2007 óta
tartó – B. A.) befejezése”. Hogy ez végül mikor fog
megtörténni, arra se nincsen azonban sem határidő, sem pedig
biztosíték meghatározva.
A fejezet c), a „fejlesztési alrégiókkal” foglalkozó
pontja előlátja, hogy „Ada, Magyarkanizsa és Zenta egységes
fejlesztési alrégiót fog alkotni Szabadkával, Kishegyessel és
Topolyával”. Ennek azonban az hibája, hogy ezt „a közigazgatás
körzetek jelenlegi határainak érintése nélkül” látja elő.
Ez azt jelenti, hogy a VMSZ elfogadja a meglévő, a magyar
közösséget megosztó körzethatárokat. Ezúttal is elmulasztotta
ugyanis határozottan követelni Adának, Zentának és
Magyarkanizsának az Észak-bácskai közigazgatási körzetbe való
visszacsatolását.
A (7.)
A nemzeti kisebbségek részvétele a közszférában c.
fejezet megállapítja, hogy „a
nemzeti kisebbségek részaránya a közszférában (az
igazságügyben, a rendőrségen, az állami szervek területi
egységeiben, az egészségügyben, a köztársasági
közvállalatokban) messze elmarad a lakossági számarányoktól”.
A nemzeti kisebbségek „megfelelő képviseletének”
megvalósítása céljából – az Alkotmány 77. szakaszának (2)
bekezdése értelmében – „meg kell teremteni a megfelelő jogi
hátteret”, ami – a dokumentum szerint – magába foglalja:
„
a) a jogszabályi alap megteremtését,
amely alapján létrehozható lesz a közszférában
foglalkoztatottak nemzeti összetételének nyilvántartása;
b) a jelenlegi állapot minden részletre kiterjedő
elemzését a közszféra nemzeti
összetételéről szóló átfogó nyilvántartás alapján;
c) a nemzeti kisebbségek részarányának növelését
célzó Stratégia és Akcióterv elfogadását, amely számos
hosszú távú intézkedést tartalmaz;
d) egyes törvények módosítását;
e) a Stratégia, az Akcióterv és az elfogadandó
törvénynek megvalósulásának monitoringjét a 2014-2018. közötti
időszakban.”
Ezekkel a „a stratégiai” és „hosszú távú
intézkedésekkel” kapcsolatban a megjegyzés, hogy mindezek már
régi javaslatok, és hogy az utóbbi csaknem másfél évtizedben –
a VMSZ a hatalmi szervekben való eddig eddigi részvétele mellett
– nem történt javulás a nemzeti kisebbségek részvételének
tekintetében a közszférában. Ha csak most tervezik elemezni a
nemzeti kisebbségek részvételét a közszférában, mikorra
várhatók az eredmények?
A (8.)
Kisebbségi jogok c. fejezet 13 pontból áll.
A szakasz első két,
illetve a) és b) pontja
a nemzeti kisebbségi
tanácsokról szóló törvény módosításáról szóló törvény
javaslatának „elfogadásra”, illetve a tanácsokról szóló
törvény „újabb módosításának a kidolgozása” vonatkozik.
Ez utóbbinak az célja, hogy „a nemzeti tanácsok azon
hatáskörei, amelyeket a 2014. január 16-ai döntésével Szerbia
Alkotmánybírósága hatályon kívül helyezett ugyan, de más
jogi konstrukcióban összhangban lévőnek talált az Alkotmánnyal,
a hatályos törvény módosításával kerüljenek
visszaállításra”.
Ezzel a megfogalmazással kapcsolatban azonban a dokumentum
szerzői nem adnak magyarázatot arra a jogi kérdésre, hogy amiről
egyszer az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nincs
összhangban az Alkotmánnyal, hogyan lehet azt „más jogi
konstrukcióban” összhangban lévőnek visszaállítani”?
A c) pont a javasolja, hogy a Kultúráról szóló
törvényt hozzák összhangba a nemzeti kisebbségi tanácsokról
szóló törvénnyel, tiszteletben tartva Szerbia
Alkotmánybíróságának 2014. január 16-i döntését. Ez egy
teljesen felesleges pont, mivel ez a kötelezettség a hivatkozott
döntésből ered.
A d) pontról, amely „a
kizárólag magyar tannyelvű általános iskolák alapítói jogai
részleges átruházása” folyamatának befejezésére vonatkozik,
ugyanezt el lehetne mondani.
Az e) pont emlékezetet egy új hivatalos
nyelvhasználati törvény meghozatalának kötelezettségére, amit
„a 2013-2018. közötti időszakra vonatkozó
igazságszolgáltatási-reform stratégia végrehajtásáról szóló
akcióterv tartalmaz”.
Emlékeztetőül: Az ún. nyelvhasználati törvényt még
1991-ben hozták meg. Ezzel a miloševići törvénnyel valójában
felrúgták az egyenrangú nyelv- és íráshasználatnak
tartományban és a községekben addig kialakult gyakorlatát. Mit
tettek eddig a VMSZ parlamenti képviselői annak érdekében, hogy
ez megváltozzon?
Az f) pont a VMSZ véleményét tartalmazza, miszerint
„az új médiatörvény-csomag biztosítani fogja a magyar nyelvű
tájékoztatás jelenlegi szintjének megőrzését”. Magyarán ez
a VMSZ tájékoztatási monopóliumának a megtartását hivatott
biztosítani, amit „a nemzeti közösségek szerzett jogai
megőrzésének” formulájába csomagoltak.
A g) pont azt az ígéretet tartalmazza, hogy a Kormány
megalakulása után „megkezdi működését a Nemzeti Kisebbségi
Költségvetési Alap”, amely 2015-től „a nemzeti tanácsok
működtetésére biztosított költségvetési támogatás szintjét
elérő forrásokkal fog rendelkezni”. (Az Alap 2014. évben
mindössze 1.800.000 dinár forrással rendelkezett.) Vajon lesz-e
ebből valami?
A h) pont szerint „a 2015/2016-os tanévtől
bevezetésre kerül a szerb nyelv, mint nem anyanyelv tanításának
új tanterve és programja, azzal a céllal, hogy a nemzeti
kisebbségek megfelelő szinten sajátíthassák el a többségi
nemzet nyelvét”. Az új tanév kezdetén elválik, hogy ebből mi
valósul meg.
Az i) pont megállapítja, hogy „a kis létszámú
iskolai tagozatok megnyitásáról szóló döntések az Oktatási
Minisztérium és a Magyar Nemzeti Tanács együttműködésének
eredményeként kerülnek meghozatalra”. Most ezzel történik
valami előrehaladás?
A j) pont újabb ígéretet tartalmaz, miszerint
„államközi szerződés jön létre Szerbia és Magyarország
között a külföldön szerzett oklevelek honosításáról és a
külföldön elvégzett tanári továbbképzések kölcsönös
elismeréséről”. Ezt az egyezményt is már jó régen meg
kellett volna kötni.
A k) pont szerint „megteremtődik a jogi háttér
ahhoz, hogy az újvidéki Európa Kollégium bekerüljön az
egyetemi kollégiumok költségvetési finanszírozási
rendszerébe”. A kollégium várható befejezésére való
tekintettel, ezt a kérdést egyébként is rendezni kellett volna.
Az l) pont értelmében „az oktatási reform során
új iskolaigazgatóság alakul Szabadkán, amelyhez Szabadka Városa
mellett, Topolya, Kishegyes, Ada, Zenta és Magyarkanizsa községek
tartoznak majd”. (Jelenleg Szabadka Városa a Zombori
Iskolaigazgatósághoz tartozik). Arról viszont, hogy erre mikor
kerül sor, a dokumentumban nem található meg a válasz.
Az m) pont „az eddigieknél jelentősebb eszközök
elkülönítését” látja elő „a köztársasági
költségvetésből a magyar közösség programjaira és
projektumaira a művelődés és a civil társadalom területén”.
Itt is zavarólag hat a megfogamzás miszerint az eszközök
elosztására azokkal az alapelvekkel összhangban kerül sor,
„amelyek meghatározzák a VMSZ részesedését a programokra és
projektumokra fordított költségvetési eszközökből”. Ebből
azt lehet kiolvasni, hogy a VMSZ által favorizált szervezetek,
illetve programok lesznek előnyben részesítve. Folytatódik a
párhoz való tartozás alapján történő pénzelés.
A (9.)
Bűnüldözés és igazságszolgáltatás c. fejezet négy
pontja közül háromnak van magyar kisebbségi vonatkozása.
A b) pontban azt írja, hogy „az alapfokú-, felső-,
gazdasági- és szabálysértési bírósági elnökök, bírák,
bírósegédek és bírósági gyakornokok megválasztása, valamint
a közjegyzők kinevezése során, tiszteletben tartják a hatályos
törvényi rendelkezéseket és olyan mértékben, amennyire az
lehetséges a lakosság nemzeti összetételét”.
Ez a megfogalmazás nem tartalmaz semmilyen új feladatot, mivel
ez a hatalomnak eddig is kötelessége volt. Zavarólag hat viszont,
hogy ezt a kötelezettséget olyan mértékben tartják
tiszteletben, „amennyire az lehetséges”. Ahelyett, hogy
kötelezné a hatalmat az eddigi aránytalanságok csökkentésére,
illetve megszüntetésére.
A c) pontra is, amely a
nemzeti kisebbségek „megfelelő részvételét szavatolja az
igazságszolgáltatásban”, ugyanaz vonatkozik, mint az
előbbire.
A d) pont
arról szól, hogy „a bírósági és ügyészségi hálózat
soron következő felülvizsgálata során alapos megfontolás
tárgyává teszik, hogy kerüljön sor az igazságügyi szervek
visszaállítására Magyarkanizsán, Temerinben és Adán, kerüljön
megalapításra az önálló alapfokú bíróság Topolyán,
továbbá, hogy Csóka és Törökkanizsa községek a Nagykikindai
Alapfokú Bíróság helyett a Zentai Alapfokú Bíróság
illetékességi területéhez tartozzanak”. Tehát csak
„megfontolásról” és nem követelésről van szó. Ez viszont
nem kötelezi változásokra a szerb kormányt.
A (10.)
Szerb – magyar történelmi megbékélés,
vagyon-visszaszármaztatás, rehabilitáció, az egyházakkal való
együttműködés c. fejezetnek
hat pontja van, amelyek közül négy közvetlenül is érinti a
vajdasági magyarságot:
Az a) pont szerint „a Kormány megalakulása után
megszületik az a kormánydöntés, amely alapján jogi hatályát
veszti a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokat a kollektív
bűnösség elve alapján háborús bűnösnek nyilvánító két,
1945-ben született katonai közigazgatási határozat”.
Ezzel a pont nem azt tartalmazza, hogy a két
határozat „semmisé lesz nyilvánítva”, hanem, hogy „jogi
hatályát” veszti. A semmisség a jogban az jelenti, hogy „a
joghatás szerint kezdettől fogva és önmagában, ipso
jure (jogból kifolyólag) érvénytelen”.[5] Amennyiben
ezek „a kormánydöntés alapján vesztik jogi hatályukat”
(érvényüket), akkor viszont fennáll annak a lehetősége, hogy
ez csak a jövőre, vagyis annak a meghozatalától kezdődő időre
vonatkozik. A dokumentum megszövegezőinek – a nyilvánvaló jogi
különbségek miatt – el kellene gondolkozniuk, hogy mi az egyik,
illetve másik eset jogkövetkezménye.
A b) pont a Magyar – Szerb Akadémiai Történész
Vegyes Bizottság munkája pénzelésének rendezésére vonatkozik,
mivel „a 2014. évi költségvetés nem biztosított erre a célra
eszközöket”.
Az e) pont szorgalmazza, hogy a
rehabilitációs eljárásokban eljáró állami szervek A vajdasági
magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusok
elítéléséről szóló (2013. június 21-i) parlamenti
nyilatkozat 5. pontja szerint járjanak el, amelyben a Képviselőház
„síkra száll az ártatlanul elítéltek és ártatlan áldozatok
teljes körű rehabilitációjáért, nem megkérdőjelezve azon
személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a
bűnössége független bíróság előtt, törvényes eljárásban
került vagy kerül bizonyításra”.[6]
A Nyilatkozat kötelezi hatalmi szerveket, így a bíróságokat
is. Ez a pont tehát valójában semmi újat nem jelent.
Az f) pont arról szól, hogy „a magyar közösség
történelmi egyházai és az állam között fennálló nyitott
kérdések, különösen a papság társadalombiztosítási státusa
mielőbb rendeződik”. Hogy melyek ezek a „nyitott kérdések”,
és hogy a dokumentum szerzői szerint a „mielőbb” szó mit
jelenet, a szövegéből már nem tűnik ki.
Összegzés
A
VMSZ-nek alkalma nyílt – ha már az SNP-vel való koalícióra
lépés mellett döntött – hogy összefoglalja azokat a
követeléseket, amelyek megvalósítása fontos a magyar közösség
azonosságnak megőrzése és fejlődése szempontjából, amelyek a
közéletben már megfogalmazódtak. Ez lehetséges lett volna,
mivel a SNS-nek (elsősorban a párt arculatának javítása miatt)
nagyobb szüksége van a VMSZ-re, mint fordítva. A VMSZ vezetői
ezt az alkalmat (is) sajnos elmulasztották.
A
dokumentum túlságosan általános és valójában semmi újat nem
tartalmaz. Sőt, azt is lehetne mondani, hogy egyes jogok
megvalósítása tekintetében visszalépést jelent: Egyrészt, a
vajdasági magyarság számára fontos elvárásokat meg sem említ,
mint például a nemzeti kisebbségi autonómia megvalósítása,
vagy a nemzeti kisebbségi nyelven való oktatás biztosítása az
óvodától az egyetemig, másrészt, a dokumentumba olyan
megfogalmazások is bekerültek, amelyek egyébként is a hatalomnak
a nemzeti kisebbségek iránti alkotmányos vagy törvényes
kötelezettségét jelentik.
A koalíciós egyezség 2. szakaszának megfogalmazása,
miszerint a szerb kormány „a VMSZ programbeli prioritásainak”
megvalósításán is „dolgozni fog”, a kormányt konkrétan
semmire nem kötelezi. Ide társul az is, hogy határidőhöz kötött
kötelezettség egyik dokumentumban sem található.
Köztudott, hogy a VMSZ az egyezségről nem kérte ki a többi
vajdasági magyar párt és a civil szféra véleményét. Arról
viszont nincs információ, hogy ebben a fontos kérdésben a magyar
kormánnyal egyeztetett-e vagy sem? Akár az egyik, akár a másik
eset forog fenn, ki kell mondani: A vajdasági magyar közösség
jogainak érvényesítése a koalíciós egyezséggel nem jutott
előbbre.
Újvidék, 2014. május 2.
Bozóki Antal
[2] A
szerb „sporazum” szónak a megállapodás vagy egyezség a
megfelelőbb kifejezése.
[3] A
lap az eseményről a Tanjug VMSZ-SZHP koalíciós megállapodás
c. hírével számolt be.Magyar Szó, 2014. április 28., 4.
o.
[4] Itt
csak azokkal a fejezetekkel, illetve pontokkal foglalkozok,
amelyekben említés történik a nemzeti kisebbségi jogokról.
[5] Semmisség.
Jogi Lexikon, CompLex, Budapest, 2009., 598. o.