 |
| Nem hallok, - nem szólok,- nem látok! - és nyugodt maradok! |
Válasz(féle) Hajnal Jenőnek
"Az én véleményem nekem elegendő és fenntartom a jogot, hogy
azt védjem, minden konszenzussal, minden többséggel ellentétben,
bárhol és bármikor. Mindenki, aki nem ért velem egyet, számot
kérhet, sorba állhat és megcsókolhatja a fenekemet."
Christopher Hitchens
Hajnal Jenő reagálásából számomra nem világos, hogy most a
Délhír portálnak adott interjúmtól, vagy a Vajdasági Magyar
Művelődési Intézet (VMI) – amelynek igazgatója – kiadásában
megjelent,
A magyar közösség Szerbiában című
könyvemtől (melynek felelős szerkesztője) határolta el magát.
Amennyiben az interjúmtól határolta el magát, arra
természetesen joga van, függetlenül attól, hogy személyiségét
egy szóval meg nem említettem. Nekem viszont arra van jogom, hogy
elmondjam a véleményem, ha megkérdeznek. Más dolog, hogy ez
tetszik-e valaki(k)nek, vagy sem.
A Délhí portál megkeresett, interjút kért tőlem, én pedig
válaszoltam a kérdésekre, ahogyan tudtam. A 67 életévem és a
jogi pályán eltöltött 43 munkaév, a 24 megjelent könyv és a
sok száz írás, amit (több nyelven is) publikáltam, talán
feljogosít arra, hogy elmondjam, hogyan látom a vajdasági
magyarok helyzetét. Ezzel lehet egyet nem érteni, „elhatárolódni”,
csak éppen meg kellene mondani, hogy mi az, ami nem fedi a
valóságot. Ez viszont Hajnal Jenő szövegéből sajnos kimaradt.
Nem kell aggódni, az „elhatárolódásával” bizonyára
bebiztosította magát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)
vezetőségénél.
Abban az esetben viszont, ha Hajnal Jenő a könyvemtől
határolta el magát, akkor nagyon furcsa szituáció állt elő.
Mivel Hajnal nem csak a VMI igazgatója, de a könyv „felelős
szerkesztője” is, ez azt is jelentené, hogy önmagától is
elhatárolódott.
De ha már kikényszerítette belőlem, elmondom:
Azt írja, a kötet megjelenését „hosszú előkészítés,
alapos előmunkálatok” előzték meg. Ebből azonban az olvasó
nem tud(hat)ja meg, hogy a könyv nem „másfél évig” készült,
mint ahogy Hajnal Jenő írja, hanem már 2010-ben, a 2000. október
5-i hatalomváltás 10. évfordulójára meg kellett volna
megjelennie. Aztán a VMI-nek mindig fontosabb volt valamilyen más
kiadvány (esszé, vagy novella kötet), mint a vajdasági magyarok
aktuális helyzetét bemutatni igyekvő kiadvány. Persze, egy
szóval sem mondom, hogy ilyen köteteket nem kell kiadni, csak
éppen valamiféle egyensúlyt kellene tartani a társdalom-tudományi
kiadványokkal, amelyekből egyre kevesebb van.
Az én könyvemnek a megjelenésre pedig folyamatosan tolódott,
majd megjelenik februárban, majd júniusra meglesz… Mondhatnám
azt is, hogy szabotálódott. Már úgy volt, hogy visszavonom a
kiadótól. Ha
Bárdi Nándor, a könyv szerkesztője nem lett volna
kitartó, talán meg sem jelenik. Köszönve persze
Matuska Márton,
valamint
Bálint István közismert újságírók recenziójának
is.
Embertelen nagy munkát végeztem, hogy a könyv kéziratának
időszerűségét megtartsam. Félévenként csaknem teljesen újra
írtam, mivel nem akartam olyan kéziratot kiadni, amelyikben régi
adatok vannak. Nagyon jól tudja ezt Hajnal Jenő is. (Egyébként
CD-n megvan a könyvnek minden változata, amit postáztam neki.
Remélem, akad majd valaki, aki ezeket fel tudja majd használni,
összehasonlító tanulmány készítéséhez a vajdasági magyarok
helyzetének alakulásáról.)
A könyv történetéhez tartozik az is, hogy a Magyar Tudományos
Akadémiában (MTA) kerekasztal vitát javasoltam a kéziratról.
Erre azért nem került sor, mivel Pesten „mind Vékás (János),
mind Várady (Tibor) elutasította” azt. Pedig csak az szerettem
volna, hogy végre legyen egy valós tanulmány a vajdasági
magyarok helyzetéről. Ez, persze, egyesnek nem felel meg, mert
akkor meglátszik, hogy itt bizony problémák is vannak.
Sok akadályt kellett, tehát, leküzdenem, amíg a könyv
megjelent. Olyan megjegyzések is voltak a felelős szerkesztő
részéről, hogy „sok benne a név”, „a politika”, meg hogy
„hagyjam ki” ezt vagy azt a részt.
Kérdezem én: Lehet a
nemzeti kisebbségi jogokról írni politikamentesen?
Aztán a könyv elején köszönetet akartam nyilvánítani az
Európa Tanács egyik független magyar képviselőjének a
támogatásáért, de azt sem nem lehetett, mivel az „Jobbikos
képviselő”, stb. Azt már csak mellékesen említem, hogy
sokéves munkámért – honorárium helyett – könyveket és
(most már) bírálatot kaptam.
Arra a megállapításra jutottam, hogy nálunk könyvet írni a
jelenlegi körülmények között nem érdemes. A kiadókat, a
szerkesztőségeket a vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által
támogatott és a Magyar Nemzeti Tanács által kinevezett személyek
uralják. Ha ezekkel nem vagy jóba, nem dicshimnuszt írsz a
VMSZ-ről, nem tartozol valamelyik vezetőjének a holdudvarához,
akkor bizony „hiába meszeltél”.
Ha pedig ezt elmondod, rád
sütik, hogy „rosszindulatú” vagy, „gyengíted”, „rombolod”
a közösséget.
Csak két példát említek: Készítettem egy Európai
Integrációs Lexikont (Forum könyvkiadó, 2007.). Korhecz Tamás
(akkor kisebbségügyi titkár) ennek a megjelentetést nem
támogatta. Támogatta viszont a Szegedi Állam- és Jogtudományi
Kar Európai Tanulmányi Központja, az Esély a stabilitásra és a
Közösségek Európájáért Alapítvány. A könyvhöz az előszót
Becsey Zsolt, az Európai Parlament akkori képviselője írta.
Bizonyára nem tette volna, ha nem tartja arra érdemesnek a
kéziratot.
Korhecz Tamás (most az MNT elnöke) – ezt is bennfentestől
tudom – nem támogatta a négyköteles szerb-magyar (817 oldalas)
Jogi szótáramnak (Árgus, Újvidék 2011) a kiadását sem. Az MNT
aztán (több millió forint támogatással) kiadott egy ugyanilyen
csak jóval szerényebb, mindössze (170) oldalas szótárat. Az
eseményről a Magyar Szó persze első oldalon számolt be,
miközben az én szótáramat agyonhallgatta.
Soroljam tovább?
A másik dolog, ami miatt válaszolok Hajnal Jenő „reagálására”,
az egyszólamúságra törekvés, ami az írásából kicseng. Ha
úgy képzeljük el „a vajdasági magyar kultúra közösségteremtő
és -építő szerepének erősítését” hogy mindannyian
egyformán gondolkodunk, egy pártnak a szekerét akarjuk tolni,
méghozzá nem is biztos, hogy jó irányba, akkor én abban nem
szeretnék részt vállalni.
El kellene, tehát, gondolkodni a felelős tisztségben lévő
uraknak: Milyen kultúrát és milyen könyvkiadást is akarunk? A
jelenlegi viszonyulás ugyanis nem segíti elő a kultúra
fejlődését, sokszínűségét, pluralizmusát, a közösség
fejlődését pedig egyenesen hátráltatja. (A Magyar Szó, amióta
Varjú Márta a főszerkesztő nem közli az írásaimat, újabban
pedig már a Vajdaság Ma sem. Ennyit a sajtószabadságról. Pedig
valamelyik nagyokos azt mondta: „A fejlődést csak a vélemények
ütköztetése viszi előre”.)
Sajnos mindez a rossz emlékű egypártrendszert idézi, amelyben
„minden szép és ideális”, amelyben mindenki egyformán
gondolkodik. Olyan rendszert, amelyben nem az érvek, a tények és
a bizonyítékok a fontosak, hanem hogy mit mondasz, írsz a
„legnagyobb pártról”, amely „engem kinevezett”, vagy annak
vezetőjéről. Köszönöm szépen, de ebből nem kérek. Azt
viszont határozottan megígérem, hogy továbbra is elmondom a
véleményem. Ha tetszik, ha nem.
Bozóki Antal
Újvidék, 2013. október 29.
Kapcsolódó írás:
Reagálás és elhatárolódás – Bozóki Antalnak a DélHír
című portálon megjelent interjújára
Keserűséggel és szomorú szívvel olvastam Bozóki Antalnak, az
Árgus vajdasági kisebbségjogi civil szervezet elnökének, A
magyar közösség Szerbiában című, a Vajdasági Magyar Művelődési
Intézet kiadásában megjelent könyv szerzőjének interjúját a
DélHír hírportálon, amely már címében is megtagadja azt a
közös szándékot, amely szerzőt, szerkesztőt és kiadót másfél
évvel ezelőtt arra ösztönzött, hogy egy olyan kisebbségjogi
kézikönyv jöjjön létre, amely a szerző szerint abban segít
majd vajdasági magyar nemzeti közösségünknek, „hogy tudjuk,
kinek mihez van joga” Szerbiában.
Szomorúságom és neheztelésem oka, hogy egy számomra
kisebbségjogi kézikönyv, a szerző szerint „többszintes
társadalomtudományi tanulmány”, míg a szerkesztő szerint
„közösségi önszemléleti dolog” megjelenése és bemutatása
valójában saját pártpolitikai nézetei kifejtésének az ürügyévé
vált, pedig a kötet hosszú előkészítése, alapos előmunkálatai,
különösen a kötet szerkesztőjének, Bárdi Nándor történésznek,
az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató
Intézete tudományos munkatársának, osztályvezetőjének
elmélyült, lelkiismeretes, mindenre kiterjedő munkája és
szaktudása épp azt szerette volna elkerülni, amivel ebben az
interjúban a szerző a napi pártpolitikai vádaskodások szintjére
süllyesztette azt a hatalmas adathalmazt és összegyűjtött
ismeretet, amelyet annak a kisebbségnek, pontosabban nemzeti
közösségnek a szolgálatába szerettünk volna állítani, amely
annyi megpróbáltatás, csapás és küzdelem után is talpra tudott
állni ki tudja már hányadszor – hála azoknak, akik közösségben
tudtak és akartak gondolkodni és cselekedni.
Nagy kár, amikor egy ilyen kizárólagos nézeteket felvonultató,
érveket nélkülöző emberi nyilatkozat, vallomás megkérdőjelezi
mindazt a munkát, amelyet maga Bozóki Antal legújabb könyve is
igyekezett nyilvántartásba venni, összegyűjteni és okos
használatra felkínálni – a kiadó meggyőződése szerint –
nem azzal a szándékkal, hogy minden olyan eredményt
megkérdőjelezzen, amit most ez az interjú gátlástalanul megtesz
„politikai és erkölcsi” felelősségtudat nélkül a
rosszindulat és a rombolás erejével. Mindehhez a Vajdasági Magyar
Művelődési Intézetnek mint kiadónak természetesen már nem
lehet semmi köze, s vállalhatatlan is számára, hiszen
tevékenységének egyik legfontosabb fejlesztési területe a
vajdasági magyar kultúra közösségteremtő és -építő
szerepének erősítése, nem pedig gyengítése, rombolása. Akkor,
amikor intézményünk alapvető célját és feladatát abban látja,
hogy mindig a valós tények ismeretében és segítségével
konszenzusos gondolkodásra és cselekvésre ösztönözze elsősorban
a vajdasági magyar nemzeti közösség társadalmi kulcsszereplőit,
azaz mindazokat a személyeket, akik a magyarság mai helyzetének
változásában érdekeltek, legnagyobb erejét pedig a
konszenzusteremtésben és saját adottságainak (erőforrás és
tudás) hasznosításában találja meg, csak elhatárolódni lehet
attól a szélsőséges és kirekesztő megnyilatkozástól, amely
Bozóki Antal interjújának nagy részét uralja, és amelynek
apropója legújabb könyvének friss megjelenése volt.
Zenta, 2013. október 27.
Hajnal Jenő,
a VMMI igazgatója,a kiadvány felelős kiadója és szerkesztője
"Pásztornak és Korhecznak mielőbb távoznia kellene nemcsak a politikából, de a közéletből is" - Interjú BozókiAntallal, az Árgus vajdasági kisebbségi jogvédő szervezetelnökével
Válaszféle Bozóki Antalnak - az MNT Közigazgatási Hivatalának
reagálása
Tisztelt Bozóki Antal!
Az idézet, amellyel Hajnal Jenőnek szánt válaszlevelét
kezdte, mindent elárul Önről, az Ön által képviselt
magatartásról, értékrendről: Ön valóban úgy véli, a
párbeszéd lényege az, hogy Ön bármit mondhat és aki nem ért
egyet Önnel, az „megcsókolhatja a fenekemet”. Igazából tehát
mindenki, aki másként gondolkodik, más a véleménye, mint Önnek,
az közeledhet az Ön alfeléhez.
A közösségépítésnek különböző formái vannak, azonban
egyik sem foglalja magába azt a közönségességet, ezt a fajta
durvaságot – akkor sem, ha eltérő a vélemény, az értékrend,
az elképzelés. Mint ahogyan Hajnal Jenőnek az Önétől –
nyilvánvalóan eltérő. Ha nem volna eltérő, nem reagált volna.
Önnek válaszával sikerült megerősíteni mindazt, amit Hajnal
Jenő leírt.
Hajnal Jenő a vajdasági magyar közösség, közművelődés,
kulturális élet egyik meghatározó és köztiszteletben álló
tagja, egész munkássága áll ki mellette, nincs szüksége
védelemre, különösen nem az Ön alpári stílusával szemben. Az
legfeljebb Önt minősíti.
Nem is ezért kívánunk reagálni az Ön levelére,
megnyilvánulására. Mindösszesen csak szeretnénk felhívni az Ön
és a portál szerkesztőjének a figyelmét arra, hogy a Vajdasági
Magyar Művelődési Intézet rövidítése nem VMI, hanem VMMI.
Legalább a betűk szintjén próbálják meg a valóságot
közvetíteni.
A magunk részéről ezt a témát lezártnak tekintjük.
a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala
Közzétette: Losoncz Csaba 2013. október 31. - DélHír
Fogadatlan prókátor szerepében
Válasz az MNT Közigazgatási Hivatalának
A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala (MNT KH) – a
fogadatlan prókátor szerepében – „reagált” a Hajnal
Jenőnek írt válaszomra. (Hacsak erre nem Hajnal Jenő kérte
fel.)
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által irányított MNT
KH-nak természetesen a jogában áll védeni az általa kinevezett
igazgatót. Ha pedig annak „nincs szüksége védelemre”, mint
ahogy a KH írja, akkor meg minek a „reagálás”?
A „válaszfélével” kapcsolatban a további gond az, hogy KH
az általam kölcsön vett idézetnek, amelynek alapján aztán
engem (le)minősít, csak az utolsó mondatára hivatkozik és nem a
teljes szövegre. Ezzel megváltoztatta az eredeti idézet értelmét,
más kontextusba helyezte. Ez pedig már hamisítás.
A másik – fontosabb – dolog azonban, hogy az MNT KH-a a
nyilatkozatom és a Hajnal Jenőnek írt válaszom egyetlen
állítását meg nem cáfolta. Más szólva elkerülte a lényeget.
Ez viszont a KH-t minősíti.
A harmadik dolog, amit megjegyeznék: Az MNT Közigazgatási
Hivatal csak szeretné, de nincsen abban a pozícióban, hogy „a
témát lezártnak tekintse”. A Hivatalnak ugyanis minden
tevékenységével el kell számolnia a közvélemény előtt, mint
a hogy nekem is. Csak éppen a felelősségünk nem egyforma. Jó
lenne, ha ez tudatosodna végre a KH-ban és a vajdasági magyarok
jogai ügyében is reagálna.
Bozóki Antal
Újvidék, 2013. november 1.
Valóság a betűk szintjén –
Sajtószemle közbeni izzadó MNT-s és VMSZ-es mancsok
A héten portálunk Heti
vallató c. rovatában közöltük Bozóki Antallal, az
Árgus vajdasági magyar kisebbségi jogvédő szervezet elnökével
készült interjúnkat, amely aztán rendesen felverte a délvidéki
magyar közélet tavának állóvizét. Mindez végül pedig egy
nyilatkozatcsörtében teljesedett ki a VMMI-MNT vs. Bozóki Antal
vonalon.
A porverést megelőzte egy, a
magyarországi 1956-os forradalom szabadkai ünnepi beszédének
politikai üzengetése és ökölrázása, ahonnan már sejteni
lehetett, hogy portálunk élőhúsba nyúlt azzal, hogy nem követi
a délvidéki médiumok szolgalelkületű szerkesztési stílusát.
A fenn említett cikkünk után
szerkesztőségi címünkre befutott az első levél, amelyet a
Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala címzett
drótpostaládánknak. Természetesen mi biztosítottuk a lehetőséget
mindkét félnek a replikára, hogy mindenki kifejthesse a saját
véleményét. Azonban szerkesztőségünket is dorgálás érte a
szöveghű anyagok közléséért.
Ugyanis az MNT KH "Válaszféle
Bozóki Antalnak" című "levélféle"
anyagának egy negyedét kitevő szövegrész azzal foglalkozott,
hogy nehezményezte, idézem: "Szeretnénk felhívni az
Ön és a portál szerkesztőjének a figyelmét arra, hogy a
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rövidítése nem VMI, hanem
VMMI.", továbbá kérésüket fejezték ki a
tekintetben, hogy: "Legalább a betűk szintjén
próbálják meg a valóságot közvetíteni."(idézet
vége)
Az ügy apró érdekessége, hogy a
betűhiányt számon kérő közleményt hozzánk eljuttató levél,
amelyet Varga Diósi Viola, az MNT KH, PR és médiaügyekkel
megbízott hivatalnoka szignózott, az üzenetében online
médiumunkat "Déelhír portál”-nak"
nevezi. Majd pedig így kérnek minket számon, a betűk szintjén.
Erre csak Mózes V. könyve 25.
fejezetének 15. sorát ajánlanánk olvasásra, miszerint: "Pontos
és hiteles súlymértéked, pontos és hiteles vékád legyen, hogy
hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad
neked."
2013.
november 03. vasárnap
