Margit Zoltán: elnök

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elnök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elnök. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 5., csütörtök

Szabadságot a Tanyaszínháznak! Petíció:




A Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Hajnal Jenő arra „kérte” a Tanyaszínházat, mondja le idei turnéjának további állomásait, mert szerinte az idei előadás, a Lénárd Róbert által rendezett Kazimír és Karolina freak show „elfogadhatatlan”.

A Vajdasági Magyar Szövetség és a párt utasításait vakon követő Magyar Nemzeti Tanács huzamos ideje olyan anyagi forrásokat elosztó és ideológiai kormányzó tevékenységet folytat, amely voltaképpen egyenlő a vajdasági intézmények (iskolák, színházak, médiaházak, kiadók, egyetemi karok, alkotóházak, művelődési központok) dirigálásával és kisajátításával.

Autonómia nélkül nem lehet kultúrát teremteni, tudományos munkásságot vagy művészeti tevékenységet folytatni.

Mi, alulírottak erélyesen tiltakozunk az ellen az önelégült hatalmi viszonyulás ellen, amely a támogatásban részesített Tanyaszínháztól elvárja, hogy az kiszolgálja a „gazda” érdekeit.

Követeljük, hogy az MNT mielőbb tűzze napirendre Hajnal Jenő diktátumát és határolódjon el tőle. Továbbá mondja ki, hogy a színházi emberek és a színikritikusok továbbra is szabad légkörben végezhetik alkotómunkájukat, a közönség pedig ezentúl is zavartalanul látogathatja színházainkat.



Téma:



2021.09.06.

openPetition

Tisztelt Aláírók!

Ma 14:30-kor személyesen is átadjuk a Magyar Nemzeti Tanács székházában (Fasizmus áldozatainak tere 9., Szabadka) a Tanyaszínház ügyében indított petíciónkat a mintegy 1300 aláírással. Arra kérünk mindenkit, aki csak teheti és akinek fontos ez az ügy, hogy jöjjön ma, azaz hétfőn délután kettő és fél három között az MNT épülete elé, ahol Szögi Csaba, a petíció egyik kezdeményezője átadja a kinyomtatott aláírási íveket.

Köszönettel:
a kezdeményezők

Pressburger Csaba

2016. április 6., szerda

Elnökünk, a néped éhes!




Bármennyire is strapabírónak meg elnyűhetetlennek mutatkozik a mi miniszterelnökünk, előbb-utóbb csak kiütköznek rajta az elfáradás nyomai. Most még alighanem úgy van ezzel (mondhatnánk ironizálva), mint az Ady-vers híres muszáj hőse, akinek dőltére Tökmag Jankók lesnek, neki viszont minden körülmények között meg kell maradnia Herkulesnek.

Az ország első embere politikai hatalmának, erejének a teljében van – olyannyira, hogy éppen most készül bebetonozni az egyeduralmát újabb négy szűk, keserves esztendőre, a lakosság józanabbik része pedig most még valóban csak hátulgombolós, lecsúszott zoknis Tökmag Jankó állapotában leledzik, és várakozik a csodára meghipnotizáltan. A fajankók évek óta éltetik, hatalmon tartják a fosztogatójukat, az eltiprójukat és egyre csak terjed a politikai bűz, amit nekünk kell szagolni.

Tiszta erőből dübörög a vándorcirkusz, elnökünk a választási kampány sűrűjében rendíthetetlen Terminátor módjára járja az országot keresztben-hosszában: időt nem sajnálva, pénzt nem számítva, fáradságot nem mutatva. A saját politikai rendezvényeire buszokat meg hozzá utasokat is bérel, felelevenítve ezzel a szocialista nyolcvanas évek végén felvirágoztatott rosszemlékű „mítingturizmust”.

A beintésre mozgósítható tömeg mindig indulásra készen áll. Főként időmilliomos munkanélküliek és unatkozó nyugdíjasok jó kis napidíj fejében kaphatóak egy-egy hétvégi – politikai agy-nagymosással egybekötött – városnézéses kirándulásra. A vándormítingelőknek még szendvicset meg itókát sem kell csomagolniuk az útra, mert a miniszterelnöki figyelmesség, a jó atyai gondoskodás az ilyesmire is kiterjed. És mint arról a szerb nyelvű sajtó beszámol, egy-egy ilyen politikai célzatú kiruccanás (az élményen túl) még kevéske pénzt is hoz a konyhára. A legutóbbi haladó párti bemutatkozás alkalmával, amit Šabacon, a helyi sportcsarnokban tartottak, napidíjként ezerötszáz dinár ütötte a zsoldos tömegcsinálók markát. És amíg mások az ilyen napszámért tíz órát dolgoznak, addig az elnök fogadott, pénzen vett uszályhordozói szervezetten vonulnak városról városra, helyszínről helyszínre, és ültő helyükben csak éljeneznek, tapsolgatnak, reklámtáblát szorongatnak meg zászlót lengetnek. Nem csupán az otthoni unalmas hétköznapokból való kimozdulás van jótékony hatással a szervezetükre, hanem a lelkes, hipnotikus programbeszéd is megteszi a magáét. S ha időközben kicsit felheccelik magukat, az is kimondottan jót tesz a vérkeringésüknek.

Az előre megírt forgatókönyv szerint levezényelt tucatrendezvényeken általában nem történik semmi említésre méltó. A kivétel is csak erősíti a szabályt. Ilyen volt a Pancsován megtartott választási pártbemutatkozás, amikor is egy aprócska homokszem került mindig olajozottan működő gépezetbe. Olyan zsenánt dolog, olyan gyalázat esett meg, ami csak igen ritkán szokott: az összesereglett tömegből valaki beszólt a miniszterelnöknek. Váratlanul, gátlástalanul, jól érthetően és jól időzítetten.

A szónok a szépen vasalt szövegében éppen ott tartott, hogy:

Tudom, ebben az országban sokan nem érzik még a javulást. Nem vagyok se vak, se süket, tisztában vagyok azzal, hogy az emberek nehéz körülmények között élnek és hogy milyen sok a szegény.” 

Erre jött az elkeseredett reagálás: 

Éhesek vagyunk! Elnökünk, a néped éhes! Tudod-e, elnökünk, hogy húszezer dinár a fizetésünk?”

A mi elnökünket azonban nem olyan fából faragták, hogy meglepődjön vagy akár csak egy másodpercre is kizökkenjen a nyugalmából, így azon nyomban meg is felelt a szemtelen bekiabálónak: 

Tudom, barátom, jobban tudom, mint bárki más! Ezt csinálom én mindig, járom az országot, látom, hogy milyen sok a szegény.”

Később arról olvashattunk, hogy a magaspolitikusi igehintés még véget sem ért, a neveletlen rebellist a rendőrség már elő is állította. Hogy mi lett a sorsa, arról egyelőre nem szólnak a beszámolók. Amikor az eset után az elnök urat a „pancsovai incidensként” elhíresült történésről kérdezték, hogy érte-e bántódás a bekiabálót, azt válaszolta, hogy reméli, nem történt baja.

A kimerítő országkormányzás és megfeszített kampánytempó azonban még a mi acélemberünkön is kifog, még a délszláv háborúkban harcedzett politikust is kicsinálja. Ezt pedig azért lehet erősen gyanítani, mert a napokban – alighanem egy gyenge pillanatában – elszólta magát. Olyasmi szaladt ki a száján, hogy amint sikerül aláírnia a kínaiakkal egy fontos adásvételi szerződést, rögvest szabadságot vesz ki és pihenőre tér. S ezt a szent napot már alig várja. Nos, a harminchat-millió eurós üzlet tegnap megköttetett. Elkelt a smederevói Vasművek, a HBIS (Hebei Iron and Steel) nevű cég megvette.

Így hát elnökünk, szavatartó ember lévén, most majd pihenőre vonul. Elvégre már alig várja. Meg mi is. Az elvonulását. Végleg. Azt.

Szabó Angéla



Dobacivanje Vučiću na mitingu u Pančevu: Gladan ti je narod! 



Szerbia kormánya az utóbbi években Európa-szerte elismert gazdasági eredményeket ért el, a kormányzati teljesítmény nyomán Szerbia erős, tiszteletet érdemlő pozíciót szerzett, Magyarország és a Szerbiában élő magyarok érdeke pedig pontosan egy erős és tiszteletre méltó Szerbia - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a nyugat-bánsági Pancsován a Szerb Haladó Párt (SNS) választási rendezvényén.




Péter a vajdasági magyar szegény és éhes...hármat kukorékolt a kakas húsvétkor...hármat...





2011. április 3., vasárnap

Ön cenzúra

"A vajdasági polgár legalább két és fél évtizede korábban előre nem látott válságban, fokozódó nyomorban él. Amit egykor sokan az együttélés elfogadható szabályainak hittek, az többnyire csupán a napi politika rövidlátó érdekeit szolgálta. Ahhoz viszont, hogy a kiábrándultság ellenére emberi életet teremthessünk magunknak, feltétlenül föl kell tárni azokat az okokat, amelyek ezt a súlyos állapotot eredményezték. Nem bűnbakkeresésre van szükség, hanem a nemzeti, osztályjellegű és egyéb részaspektusokon túl ki kell mutatni: mit és hogyan tett tönkre a totalitarizmussá merevedett pártideológia és az emberi gyarlóság; milyenek is vagyunk mi valójában; melyek a megőrzendő értékeink a hamis látszatok mögött" mondotta Vajda Gábor - Remény a megfélemlítésben c. művében.
Csubela Ferenc a VMSZ első elnöke az öncenzúra kártékony hatására hívta fel a figyelmet, aki ellen merényletet követtek el 1995. november 2o.-án, úgy mint Vuk Draskovits ellen az ibari magisztrálison. Ő belehalt 27.-én sérűléseibe.
Az ön cenzúra mennyire hatékony?
Kicsit elgondolkodva, Csubela Ferencet "meggyilkolták demokratikusan" úgy, ahogyan Vuk Draskovitsot szerették volna, némaság, csend övezi e történeteket, holnap ki lesz a soron, a halál soron? Az állam csendben marad, ez tisztességes és becsületes történet ugyebár, az államnak, akkor is igaza van amikor nincs...
Hálát adok az Úr-nak, hogy még életben vagyok háborús bűnősök között, kicsit elméjedtem míly nehéz lehet cápák között úszni, valahogyan így úszkálunk a déli végeken...hálát adok, hogy szerencsém volt és van...és imádkozom is....vér és könny...
Panyókára vetett demokráciánk sok gondot okoz, általam tisztelt író-publiciszta téves lépés tett, felvállalta a lehetetlent, ő is megpróbált hinni az "árnyaknak", nem jött össze neki sem, a diktátum az diktátum. Nem kell sóvárogni, mindig van következő, mint ahogyan a csecsemőnek is minden vicc új!
Az ön cezúra a végek találmánya, miszerint a trianinoni határokon kívűl maradottak, hogyan próbálnak előnyjogokat szerezni a gyarmatokban, amelybe belecsöppentek. Megalázó, igen, de szemszög kérdése. Bennem, egy világ omlott össze, amikor az 1945 vérengzések idején embereket a dögtemetőbe öltek le és a helyi Móra Ferenc ME székházában kínozták meg őket előzőleg, a néhai Korhecz házban, ma ott néha "mulatoznak", valakinek templom, valakinek temető, a harangok másért szólnak! Sírjunk? Igen, sírjunk, mert fáj!
Miért fáj ennyire?
A Magyar Nemzeti Tanács elnökének egykori  családi fészkéről van szó, csak azért!
A hajnal fájdalmasan karcolja meg az éjjelt, kettétörve a sötétség árnyait, az ébredés nehéz és fájdalmas, de vigasztaló a ragyogó nap mosolya...
Az önös cezúra, kinek és minek?
Mennyi embernek kell megnyomorodnia még?
Mikor van az hogy elég?
Az ember a föld idejéhez mérten ÖT (5) percet élt még ezen a bolygón, te jó ég mi lesz, ha elérjük a 1O percet?
A csontok dobálásától elértünk a mesterséges intelligenciáig, miért halt meg Csubela Ferenc? Válasz nincs? Öncenzúra?
A bárányok hallgatnak?
Meddig?
Az emlékeimben Csubela Ferenc jelent meg, neki szolgál e írás, nyugodjon békében, általam nagy tiszteletnek örvendő, soha nem felejtünk, ...igen megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek!

Margit Zoltán


Mitől félt Moravica? -Moravica, lehetsz-e még 200 éves?

"Moravica hivatalosan nem ünnepelhette meg a letelepedés 200 éves évfordulóját. Pedig nagyon készült rá a hétezer lakosú falu. Senki sem tiltotta meg hivatalosan, de úgy mondták: jobb, ha elfelejtik. Megijedtek talán? Ők, a kitartásukról és nyakasságukról ismert kunok vagy jászok, ahogy néha magukat nevezték? Pontosan talán úgy fogalmazható meg, hogy megnyilatkozott ebben az elbizonytalanodásban és öncenzúrában az egész vajdasági magyarság gondolkodásmódja, ennek az elmúlt negyven évnek lerakódása. Beleegyezés nélkül nem merték vállalni, még ha érezték is igazukat…"

Csubela Ferenc

http://www.naplo.org/index.php?p=hir&modul=tegnaplo&hir=1519

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin