Elnökünk, a néped éhes!

Bármennyire is strapabírónak meg elnyűhetetlennek mutatkozik a mi miniszterelnökünk, előbb-utóbb csak kiütköznek rajta az elfáradás nyomai. Most még alighanem úgy van ezzel (mondhatnánk ironizálva), mint az Ady-vers híres muszáj hőse, akinek dőltére Tökmag Jankók lesnek, neki viszont minden körülmények között meg kell maradnia Herkulesnek.

Az ország első embere politikai hatalmának, erejének a teljében van – olyannyira, hogy éppen most készül bebetonozni az egyeduralmát újabb négy szűk, keserves esztendőre, a lakosság józanabbik része pedig most még valóban csak hátulgombolós, lecsúszott zoknis Tökmag Jankó állapotában leledzik, és várakozik a csodára meghipnotizáltan. A fajankók évek óta éltetik, hatalmon tartják a fosztogatójukat, az eltiprójukat és egyre csak terjed a politikai bűz, amit nekünk kell szagolni.

Tiszta erőből dübörög a vándorcirkusz, elnökünk a választási kampány sűrűjében rendíthetetlen Terminátor módjára járja az országot keresztben-hosszában: időt nem sajnálva, pénzt nem számítva, fáradságot nem mutatva. A saját politikai rendezvényeire buszokat meg hozzá utasokat is bérel, felelevenítve ezzel a szocialista nyolcvanas évek végén felvirágoztatott rosszemlékű „mítingturizmust”.

A beintésre mozgósítható tömeg mindig indulásra készen áll. Főként időmilliomos munkanélküliek és unatkozó nyugdíjasok jó kis napidíj fejében kaphatóak egy-egy hétvégi – politikai agy-nagymosással egybekötött – városnézéses kirándulásra. A vándormítingelőknek még szendvicset meg itókát sem kell csomagolniuk az útra, mert a miniszterelnöki figyelmesség, a jó atyai gondoskodás az ilyesmire is kiterjed. És mint arról a szerb nyelvű sajtó beszámol, egy-egy ilyen politikai célzatú kiruccanás (az élményen túl) még kevéske pénzt is hoz a konyhára. A legutóbbi haladó párti bemutatkozás alkalmával, amit Šabacon, a helyi sportcsarnokban tartottak, napidíjként ezerötszáz dinár ütötte a zsoldos tömegcsinálók markát. És amíg mások az ilyen napszámért tíz órát dolgoznak, addig az elnök fogadott, pénzen vett uszályhordozói szervezetten vonulnak városról városra, helyszínről helyszínre, és ültő helyükben csak éljeneznek, tapsolgatnak, reklámtáblát szorongatnak meg zászlót lengetnek. Nem csupán az otthoni unalmas hétköznapokból való kimozdulás van jótékony hatással a szervezetükre, hanem a lelkes, hipnotikus programbeszéd is megteszi a magáét. S ha időközben kicsit felheccelik magukat, az is kimondottan jót tesz a vérkeringésüknek.

Az előre megírt forgatókönyv szerint levezényelt tucatrendezvényeken általában nem történik semmi említésre méltó. A kivétel is csak erősíti a szabályt. Ilyen volt a Pancsován megtartott választási pártbemutatkozás, amikor is egy aprócska homokszem került mindig olajozottan működő gépezetbe. Olyan zsenánt dolog, olyan gyalázat esett meg, ami csak igen ritkán szokott: az összesereglett tömegből valaki beszólt a miniszterelnöknek. Váratlanul, gátlástalanul, jól érthetően és jól időzítetten.

A szónok a szépen vasalt szövegében éppen ott tartott, hogy:

„Tudom, ebben az országban sokan nem érzik még a javulást. Nem vagyok se vak, se süket, tisztában vagyok azzal, hogy az emberek nehéz körülmények között élnek és hogy milyen sok a szegény.” 

Erre jött az elkeseredett reagálás: 

„Éhesek vagyunk! Elnökünk, a néped éhes! Tudod-e, elnökünk, hogy húszezer dinár a fizetésünk?”

A mi elnökünket azonban nem olyan fából faragták, hogy meglepődjön vagy akár csak egy másodpercre is kizökkenjen a nyugalmából, így azon nyomban meg is felelt a szemtelen bekiabálónak: 

„Tudom, barátom, jobban tudom, mint bárki más! Ezt csinálom én mindig, járom az országot, látom, hogy milyen sok a szegény.”

Később arról olvashattunk, hogy a magaspolitikusi igehintés még véget sem ért, a neveletlen rebellist a rendőrség már elő is állította. Hogy mi lett a sorsa, arról egyelőre nem szólnak a beszámolók. Amikor az eset után az elnök urat a „pancsovai incidensként” elhíresült történésről kérdezték, hogy érte-e bántódás a bekiabálót, azt válaszolta, hogy reméli, nem történt baja.

A kimerítő országkormányzás és megfeszített kampánytempó azonban még a mi acélemberünkön is kifog, még a délszláv háborúkban harcedzett politikust is kicsinálja. Ezt pedig azért lehet erősen gyanítani, mert a napokban – alighanem egy gyenge pillanatában – elszólta magát. Olyasmi szaladt ki a száján, hogy amint sikerül aláírnia a kínaiakkal egy fontos adásvételi szerződést, rögvest szabadságot vesz ki és pihenőre tér. S ezt a szent napot már alig várja. Nos, a harminchat-millió eurós üzlet tegnap megköttetett. Elkelt a smederevói Vasművek, a HBIS (Hebei Iron and Steel) nevű cég megvette.

Így hát elnökünk, szavatartó ember lévén, most majd pihenőre vonul. Elvégre már alig várja. Meg mi is. Az elvonulását. Végleg. Azt.

Szabó Angéla

Dobacivanje Vučiću na mitingu u Pančevu: Gladan ti je narod! 

Szerbia kormánya az utóbbi években Európa-szerte elismert gazdasági eredményeket ért el, a kormányzati teljesítmény nyomán Szerbia erős, tiszteletet érdemlő pozíciót szerzett, Magyarország és a Szerbiában élő magyarok érdeke pedig pontosan egy erős és tiszteletre méltó Szerbia - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a nyugat-bánsági Pancsován a Szerb Haladó Párt (SNS) választási rendezvényén.

Péter a vajdasági magyar szegény és éhes...hármat kukorékolt a kakas húsvétkor...hármat...