Vajdasági példa - Mi történik egy médiummal, ha rátenyerel a politika?

Nagyon tanulságos a vajdasági Magyar Szó című napilap története, amely a „Mi történik egy médiummal, ha rátenyerel a politika?” alcímet is kaphatná. A történetnek természetesen vannak a Vajdaságon túlmutató áthallásai, ezért most főleg hazai magyar politikusok figyeljenek!

Nyilvánvalóan a politikusok a lehető legjobb fényben szeretnének megjelenni a nyilvánosság előtt (jogos), tehát kézenfekvőnek látszik, hogy megpróbálják ennek érdekében befolyásolni a médiát (nem jogos). Egy egészséges közegben ez így zajlik: „Jó napot kívánok, XY politikus vagyok. Nagyon nem tetszik, ahogy ma írtak rólam, ezért követelem, hogy a holnapi számban írják meg, hogy milyen jó fej vagyok.” Erre a válasz: „Uram, önnek teljesen elment az esze. A viszonthallásra!” Egy egészséges közegben XY többé nem fog telefonálni, vagy maximum még egyszer, de azt már visszaolvashatja a másnapi újságban.

A legtöbb kisebbségi társadalom azonban nem tekinthető egészséges közegnek. Piacuk ugyanis olyan kicsi, hogy nem képes eltartani a médiumokat, amelyek ennélfogva külső segítségre szorulnak. S ez a segítség rendszerint az adott közösség politikai reprezentációjának kezében van. Innentől fogva pedig már ismerős a történet.

Ezzel csak az a gond, hogy a dolog egyszerűen nem működik. Azon túl, hogy ez a messzemenőkig erkölcstelen, az a probléma a pártmédiákkal, hogy pártkatonák nem tudnak újságot csinálni. Elkötelezettségükben nem tudják megkülönböztetni, mi a fontos, és mi nem, mi a hír, és mi az, ami nem érdekli az olvasókat. Azt sem értik meg, hogy konfrontáció és kritika nélkül nem lehet hiteles egyetlen párt vagy politikus sem, ahogyan minden normális embernek eleve gyanús, ha egy „független” médium az egekig magasztal egy pártot.

Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy el tudjuk magunkat tartani a piacról, így nem függünk egyetlen párt kénye-kedvétől sem. Vajdasági barátaink sajnos nincsenek ebben a helyzetben. Ezért kellene a helyi politikának önmegtartóztatást gyakorolnia, s távol maradnia az egyetlen magyar napilaptól. Az az érvelés, hogy máshol sem szokás, hogy a szerkesztőség válassza meg a főszerkesztőt, akkor állná meg a helyét, ha a lap kiadója egy pártoktól teljesen független szervezet lenne. Ezért tehát szolidárisnak kell lennünk a Magyar Szó munkatársaival, hangsúlyozva, hogy független és kritikus – egyszerűbb néven normális – média nélkül nem létezhet egy egészséges közösség. Ezért nekünk sem mindegy, mi történik a Vajdaságban. Már csak azért sem, mert sok tekintetben a Vajdaság veszélyesen közel van. 

Czajlik Katalin

Forrás: ujszo.com

Süket csacsinak mesét mondani… (Értelmetlen, de érdemes!)

„Érdemes-e arról elkezdenem beszélni, hogy ami a Magyar Szóban, a vajdasági magyarság egyetlen napilapjában zajlik, az több mint botrányos?” – teszi fel a kérdést tegnap délutáni facebookos bejegyzésében Stephen Bozhen.

Egy jó kis paradoxonnal tudnék neki válaszolni:érdemesnek érdemes, csak éppen nincs semmi értelme.

A vajdasági magyar újságírás régen volt már olyan elaljasult állapotban, mint mostanság. Még az egypártrendszerű, szigorú szocializmus évtizedeiben sem süllyedt ilyen mélyre, és az azt követő háborús években is igyekezett megőrizni a méltóságát.

Hogy milyen mértékben sikerült lezüllesztenünk ezt a hátborzongatóan szép mesterséget, azt én három évvel ezelőtt tapasztaltam meg a maga „teljes életnagyságában”. Akkor szerepelt úgymond közvitán a Magyar Nemzeti Tanács által megrendelt Médiastratégia, amelynek a kidolgozásában – akkor legalábbis azt állították! – újságírásunk színe-java részt vett. Szakmai véleményezésekor viszont mindössze hárman mertek megszólalni, kritikát megfogalmazni, kis vajdmagy újságíró-társadalmunk úgy lapult, mint nyuszi a fűben. Még a szakma mesterei, nagy öregjei is – akiknek már nincs mit veszteniük – mindvégig csendben maradtak. Az azóta elmúlt három évben pedig nemhogy javult volna, hanem csak tovább romlott a helyzet.

Az igazmondás és a tisztességes tájékoztatás ügyében minden erőlködésünk elkeseredett szélmalomharc csupán, mert ezt a szerencsétlen magyarságot a saját értelmisége többszörösen is elárulta, és ebből az árulásból bizony a hírmondók is derekasan kivették a részüket. Kevesebbet ártottak az előre megfontolt szándékkal konokul hallgatók, mint a krónikus köpönyegforgatók vagy a számításból helyezkedők. A közösségünk elleni legnagyobb vétséget azonban a hatalombitorlók előtt hajlongó, a körülöttük lihegő (jó tollú) szorgalmasok követték el, akik pedig pontosan tudták, hogy mit művelnek. Akik ebenguba, hogy vállalják vagy tagadják, mégis csak a politikacsinálók szekerét tolják azok címlap-szerepeltetésével, élőadásban történő, nyájaskodó, semmitmondós vendégeskedésükkel éppen a fejük feletti elképzelt glóriát glancolják. Akik rongyemberként viselkedtek, s akikkel – éppen emiatt – a politikacsinálók időnként föl is törölték a padlót. Vagy ha nem, hát lettek egykori önmagukkal meghasonlott, szánalmas roncsemberek, akik ma is egy-egy kéziratért, kép- vagy hanganyagért háborgó gyomorral tesznek erőszakot saját magukon. És ha időnként meg is szólal a lelkiismeretük, igyekeznek azt nagyon gyorsan elhallgattatni. Úgyhogy: előbb köpi magát szembe reggel a tükörben a délvidéki magyar újságíró, mintsem hogy az uralkodó magyar pártunk sajtóirányítása ellen nyilvánosan felemelje a szavát. Nálunk nincs már az írástudónak felelőssége és az írott szónak sincsen becsülete.

Stephen Bozhen ezt írja: „Akik a diktatúra szekerét tolják (félelemből vagy kényszerből, éppen mindegy), mert arcukat, nevüket adják a manipulatív hírekhez (vagy épp a cinkos hallgatáshoz – mikor minek van szezonja, ugyebár), és valójában pontosan ezzel betonozzák be az őket (is) elnémító hatalmat (ördögi kört teremtve ezzel), azok valójában majd mindannyian szabadelvű, egyenes gerincű, titkon az „ellenállással” szimpatizáló értelmiségiek?” Hát ilyen nincs. Is-is nincs. Csak vagy-vagy van. Vagy örök igazságkereső, nevét, becsületét óvó/őrző újságíró valaki, vagy pedig szándékosan félrevezeti, becsapja és hűtlen módon megcsalja mindazokat, akikért pedig olyan megfeszített iramban dolgozik. Sajnos ez a keserű hétköznapi valóság.

Így vált az újságírók (magát szakmainak meg érdekvédelminek mondó) szervezete is üres kirakattá, és ily módon veszítették el nem pusztán a tekintélyüket, hanem az erejüket is meg az olvasóikat/nézőiket/hallgatóikat is a magyar tájékoztatási eszközök. Sorra, egymás után.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy mit tettek a Magyar Szóval! Nem akkor, amikor (ugyancsak három évvel ezelőtt) eléggé el nem ítélhető módon leváltották a főszerkesztőjét (mert akkor már a jó indián halott indián volt), hanem sokkal korábban. Talán amikor a VMSZ átvette az ellenőrzést a Forum Házban, amikor tervszerűen megkezdték a napilapnak és a szerkesztőségnek az egyidejű leépítését. A korábbi újvidéki „anyaszerkesztőséget” úgy szétszabdalták, a létrehozott városi szerkesztőségeket pedig úgy elszigetelték egymástól, hogy a bennük dolgozók többé ne képviselhessenek semmiféle erőt, hogy az esetleg lázongó újságírók még véletlenül se tudjanak szervezkedni. Meg is szűnt azóta a hajdani legendás, zsibongó szerkesztőségi élet, s aki ma betéved az egykori sajtóházba, az legfeljebb elvétve találkozik ott újságíróval. (Most emlegessem azt, hogy volt idő, amikor egyazon folyosóra nyílt a Családi Kör, az Új-Symposion, a Képes Ifjúság meg a Jó Pajtás szerkesztőségének is az ajtaja?!)

A szebb napokat is megélt Hét Nap újságíróival hajszál híján megesett az a csúfság, ami nem csupán a zónázáshoz szokott újságírók réme, hanem szinte minden alkotó emberé: majdnem bevezették számukra a mechanikus bélyegzőóra használatát, hogy percre pontosan tudni lehessen, ki hány órakor érkezett a munkahelyére és mikor távozott. Ettől a megalázó szörnyűségtől csak az mentette meg őket, hogy a cégvezetés túlságosan drágának találta a blokkolóórát, és így elállt a megvételétől. De persze nélküle is elérte a célját, merthogy munkaidőt vezetett be, ami 9 órától délután 2-ig tart, a megszegése pedig büntetést von maga után. Aki reggel egy percet is késik, vagy 14 óránál korábban hagyja el az irodát, annak levonnak a fizetéséből. Magyarán ez azt jelenti, hogy az újságírót odakötötték, odaláncolták az íróasztala lábához, hogy mindig szem előtt legyen, hogy ellenőrizni lehessen, dolgozik-e egyáltalán. Ha viszont munkaidőben (terepi csámborgás végett) elhagyja a szerkesztőségi szobát, akkor az aznapi riportalanyával úgymond láttamoztatnia kell, hogy mettől-meddig múlatta a társaságában az időt.

A szerkesztőségben rejtélyes elbocsájtás is történt a nyáron, amely esetet azonban síri csend övezi, a lepisszentett munkatársak legfeljebb csak négyszemközti beszélgetésekkor mernek róla szót ejteni. Mindeközben maga a lap, valahányszor megújult, annyiszor veszített értékeket a korábbi, jó nevű elődök által begyűjtött kincsestárából.

Megint másik médiumunk, a Szabadkai Rádió talán épp most éli a végnapjait. Sírásói és sírba eresztői valójában azok voltak/lesznek, akik a közkedvelt rádió mellett megalapítottak egy újabbat is, a Pannon Rádiót. Aztán pedig „kiutaltak” mellé egy televíziót is, és azóta ezt a két társaságot akarják a délvidéki magyarság vezérmédiumává varázsolni. Népszerűsítik, korszerűsítik, pénzzel tömik, gyötrődnek, kínlódnak évek óta, de a varázslat csak nem akar működni. Az rendre megtörik.
A rossz nyelvek szerint zajlott egy közvélemény-kutatás az MNT megbízásából, amely az Újvidéki és a Pannon Televízió nézettségét akarta lemérni, pontosabban a kettőt összevetni, és amelyből az derült ki, hogy az Újvidéki Tévé műsorai még mindig népszerűbbek, így a felmérés eredményeit inkább nem is hozták nyilvánosságra.

Valahogy így állunk mi média dolgában. Cefetül csehül. S attól, hogy ezt egymásnak elpanaszoljuk, nem fog megváltozni semmi sem. A szájtépés meglehetősen értelmetlen cselekvés, de mivel már hozzászoktunk, időnként azt hazudjuk magunknak, hogy mégsem volt fölösleges. Szóvá kell tenni az igazságtalanságot, akkor is, ha a véleményünkkel egyedül maradunk. Ezt kell tennünk, ha másért nem, hát önmagunk miatt. Ha nincs is neki értelme, akkor is érdemes.

Szabó Angéla

Your lips move but I can't hear what you're saying...

(Más)napló és elnöki elutasítás

A mai Magyar Szó fő (címlap alatti) hírként közli: „Díjözönnel kezdődött a jubileumi palicsi fesztivál”.

A palicsi filmfesztivál lenne – még ha jubileumi is – a legfontosabb esemény a vajdasági magyarság számára? Aligha.  

Tudjuk, hogy komoly gondok vannak a napilap szerkesztéspolitikájával – amelyet Pászor István (a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ) és Kohecz Tamás (a Magyar Nemzeti Tanács – MNT) (magán)újságjának is neveznek. Különösen amióta (2011. június 23-án) a Magyar Nemzeti Tanács leváltotta a főszerkesztőjét és kinevezte a mostanit.

Az itteni magyarságot érintő gondok, problémák nemigen kapnak helyet a lapban. Különösen nem a bíráló elemző írások, újságírói kutatások. Annak ellenére, hogy a közösség jogainak megvalósulása/megvalósítása kellene, hogy legyen az elsőrangú feladata.

A múlt héten javasoltam a lap egyik ismertebb újságírójának, hogy írjon a vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatos akadályokról. Felajánlottam neki, hogy a rendelkezésére bocsátom az ezzel kapcsolatos dokumentációmat. Azt a választ kaptam, hogy majd „megkérdezi a szerkesztőt”. A mai napig nem jelentkezett.

***

Tomislav Nikolić szerb elnök aláírásával a mai napon kézbesítették számomra azt a határozatot, amellyel elutasította Illés Zsolt temerini elítélt kegyelmi kérvényét, amely 2012. október 16-án lett átadva.

Illést az újvidéki (akkor) Kerületi Bíróság K-474/04 számú 2005. április 11-i ítéletével 13 év börtönbüntetésre ítélte.

A „temerini fiúk” néven elhíresült bűnügyben az említett bíróság összesen 61 év börtönbüntetésre ítélt öt temerini fiatalt, akik közé Illés is tartozik, az időközben (kábítószer túladagolásban elhunyt) Zoran Petrović ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt.

Két elítélt, Horváth Árpád (aki 10 évet kapott), és Szakáll Zoltán (akit 11 és fél évre ítéltek), az amnesztia törvény és (részleges) elnöki kegyelem alapján 2012. november 30-án egyszerre szabadult a Sremska Mitrovica-i (Szent Demeter-i) börtönből. Az ötödik elítélt, Máriás István is ebben a börtönben tölti 15 éves szabadságvesztését.  

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. július 15.

Változtatni kell a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt!

Reagálás K. Tamás jegyzetére

A Magyar Szó, a Magyar Nemzeti Tanács (jobban mondva a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ) napilapja) a Hétvége című mellékletben, valamint a Vajdaság Ma internetes hírportál – amelynél a testület „hirdetési áron” jelenteti meg a Napról napra az MNT-vel c. heti rovatát – heti rendszerességgel közlik Korhecz Tamás, az MNT elnöke és munkatársai többnyire szubjektív írásait. Függetlenül attól, hogy azok köszönő viszonyban vannak-e a valósággal, vagy sem. (Jellemző viszont, hogy a Magyar Szó nem közölte például a négy vajdasági magyar párt és – most már – 11 civil szervezet június 20-án elfogadott álláspontjait, amelyekkel követelik a kollektív bűnösség szellemében született minden határozat semmissé nyilvánítását.)

Az MNT elnöke a legutóbbi – a június 22-i – írásában1 hangoztatja, hogy „a nemzeti tanácsok hatásköreinek az esetleges megcsonkítása rendkívül veszélyes folyamatok gyújtózsinórja lehetne”.

– Az alkotmánybírósági eljárásnak, amelynek keretében július 2-án tartanak nyilvános tárgyalást, különös, bizarr hangulatot kölcsönöz a tény, hogy a törvény megcsonkítását egyrészt a szerb nemzeti keményvonalas Nova srpska politička misao folyóirat köré tömörülők, valamint Bozóki Antal kisebbségvédelemmel foglalkozó újvidéki ügyvéd kezdeményezték. No comment! – írja Korhecz.

Az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület nevében 2010. június 1-jén – vagyis még a jelenlegi összetételű nemzeti tanácsi választások előtt – valóban javasoltam a szóban forgó törvény 33. szakasza alkotmányossági felülvizsgálatát, mivel az állami tisztségviselőknek (Korhecz Tamás, Csengeri Attila, Muškinja-Heinrich Aniko és Bunyik Zoltán) lehetővé tette, hogy a választásokon listavezetőként, illetve jelöltként szerepeljenek, ami ellenkezik a nemzeti tanács intézményének elképzelésével. Ennek a szakasznak a megváltoztatása azonban nem érintené a testület illetékességét.

Ha Korhecz Tamás olvasta volna a Sabahudin Tahirović jelentéstevő bíró által aláírt, az ülésre készült IUz-882/2010 számú, 2013. június 10-i anyagot, megállapíthatta volna, hogy az Árgus javaslata nem szerepel a megvitatásra kerülő kérdések között, mivel – a jelentéstevő bíró értékelése szerint – „nincsenek meg a feltételek a kezdeményezés megindítására” (hogy miért, arról már nem írt).

Korhecz idézett fogalmazása olyan gondolatot kelt(het) az olvasóban, hogy ellene vagyok a nemzeti tanácsnak, illetve „a törvény megcsonkítását kezdeményezem”, másrészt pedig, hogy netán valamiféle közöm lehet a többi kezdeményezőhöz.

Aki csak egy kicsit is kíséri a közéleti történéseket, az tudja, hogy nem a nemzeti tanáccsal, mint intézménnyel van gondom, hanem a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló rossz, önmagában is csonka törvénnyel, amelynek kidolgozásában Korhecz Tamás is részt vett. (A törvény 139 szakasza közül mindössze 28 vonatkozik a nemzeti tanácsra, a többi pedig a választási eljárással és a testület pénzelésével, stb. foglalkozik.)

Ma már elismert tény, hogy a nemzeti kisebbségi tanácsokról szóló törvény nem biztosítja a teljes körű nemzeti kisebbségi autonómiát.

A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a törvény több sebből vérzik. Hiányosságai – az MNT vezetőinek segédletével – különböző visszaélésekre és önkényeskedésekre is alkalmat adtak, mint például VMSZ kádereinek erőszakos favorizálása a szakemberekkel szemben és megkülönböztető jellegű diákpályázat kiírása által, az elnöki illetékesség ellátása tekintetében, stb.

A többi kezdeményezőtől független álláspontom szerint a törvényt – még a 2014-ben esedékes nemzeti tanácsi választások előtt – alaposan felül kell vizsgálni. Olyan szempontból is, hogy az elnöki tisztség hivatásos-e vagy nem és, hogy a testület vezetője hány helyen valósíthat meg fizetést? A hiányosságok kiküszöbölése érdekében mielőbb közvitát kell kezdeményezni a nemzeti tanács munkájáról is!

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. június 26. 

__________

1 Pénz, tudás és becsület, Magyar Szó, 2013. június 22., 14. o., és A nemzeti tanácsok hatásköreinek a megcsonkítása veszélyes folyamatok gyújtózsinórja lehetne, http://www.vajma.info/cikk/naprolnapra/123/A-nemzeti-tanacsok-hataskoreinek-a-megcsonkitasa-veszelyes-folyamatok-gyujtozsinorja-lehetne.html, 2013. június 23. [2:07]

Gondolatok a „párttevékenységi tájékoztatásról” készült elemzésről

„A Magyar Szó kiegyensúlyozottan tájékoztat”

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2013. április 29-i ülésének egyik témája a testület Tájékoztatási Bizottsága és a Szakértői Testület (?) által készített kimutatás megvitatása (és elfogadása) volt, „hogy 2012 novembere és 2013 januárja között melyik politikai párt milyen gyakorisággal szerepelt valamilyen formában a Magyar Szóban”.

A témának már az ilyen, a „párttevékenységi tájékoztatásról szóló” felvetése is vita tárgya lehetne. Ellenkezik ugyanis az újságírás alapvető szabályával, miszerint valami azért kerül a sajtóba, mert hír/esemény, illetve fontos a közösség tájékoztatása szempontjából, nem pedig azért, mert ennek vagy annak a pártnak a közleménye/tevékenysége (l’art pour l’art). És Várady Tibor állításával is, aki szerint „a pártok mindenhol a világon politikai súlyukkal összhangban szerepelnek a sajtóban”.

Egyenletes tájékoztatás?

Simon Erzsébet Zitának, az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosának ismertetőjéből megtudtuk, hogy (a magyar pártok vonatkozásában) „az összes pártpolitikai tartalom 20%-a szólt a VMSZ-ről”. Az összes többi párt, vagyis „a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) 3, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) 2, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) 1, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) pedig 1%-os részaránnyal bír(t)”. Vagyis: az utóbbi négy párt összesen 7%-ban volt jelen a Magyar Szóban – ha hinni lehet a tanácsosnak.

Egy másik (alábbi) kimutatás szerint, csak a magyar pártok vonatkozásában, a VMSZ 75,61%-ban, a VMDP 9,76%-ban, az MPSZ 6,10%-ban, a VMDK 4,88%-ban, az MRM pedig 3,66%-ban szerepel az MNT által irányított napilapban. (Nem világos viszont, hogy mit jelentenek a grafikon bal oldalán lévő – százalékkal jelölt – óriási számok.)

Ezt az aránytalanságot Simon – megintcsak a feje tetejére állítva a tájékoztatás szabályait – azzal (a badarsággal) magyarázza, hogy „a politikai pártokat súlyuknak, közigazgatási részvételüknek, közszereplésüknek megfelelő médiamegjelenítés illeti meg. Köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati szinten a magyar pártok 142 mandátummal rendelkeznek. Ezek csaknem 92%-a a VMSZ-é. A VMDP 4, az MPSZ 2, a VMDK 1, az MRM 1%-os részaránnyal bír.”

Kell-e ennél nagyobb bizonyíték arra, hogy „a Magyar Szó kiegyensúlyozottan tájékoztat”? Nem. El kell(ene) hinni, mivel a kimutatást az MNT Tájékoztatási Bizottsága és a Szakértői Testület (?) készítette, amelyek nyilván független, szakmai, hivatásos – és nem a VMSZ által irányított – testületek!? Nonszensz!

Simon azonban elfogultságában – vagy a nem csekély MNT-s fizetésért való megfelelési igyekezetében – tovább is megy, amikor így összegez: „A kisebb magyar pártoknak súlyukhoz és közszereplésükhöz képest 2-szer, 3-szor nagyobb teret ad a Magyar Szó, ugyanakkor a VMSZ-nek 1/6-dal kevesebbet, mint amennyi ugyanezen kritériumok szerint megilletné”. Ebből csak az következhet, hogy a VMSZ jelenlétét a Magyar Szóban tovább kell növelni, a többi pártét pedig (le)csökkenteni. Csak így lehet „kiegyensúlyozottan tájékoztatni”. Világos? Vagy nem?

Nem szerepel elégszer

A kimutatásból megtudjuk továbbá azt is, hogy a vizsgált (három hónapos) időszakban „a Magyar Szóban 44 cikk jelent meg a VMSZ elnökéről, miközben a Dnevnik (a szerb nyelven megjelenő újvidéki – B. A.) napilapban 72, azaz 64%-kal több, mint napilapunkban”. Ebből azt a következtetést lehetne levonni, hogy Pásztor István nem szerepel elégszer a Magyar Szóban, vagyis legalább 64%-kal növelni kell a vele készült túlméretezett (és többnyire unalmas) interjúkat és (leginkább) általános monológokat.

Jó példa erre Pásztor legújabb, féloldalnyi (nagy fotóval illusztrált) beszéde a karlócai szerb nemzetgyűlés 165. évfordulója alkalmából – május 14-én – megtartott díszülésen (A Habsburgok kihasználták, kettéosztották a szerbeket és magyarokat. Magyar Szó, 2013. május 15., 4. o.).

Ügyes politikusként – miszerint „mindenkinek azt kell mondani, amit hallani szeretne” – Pásztor a beszédében említést sem tesz a szerb nemzetgyűlés magyar vonatkozásáról, annak következményeiről. Nem mondta például (Churchill idézgetése helyett) – s ennek is van üzenete –, hogy „amikor a délvidéki szerbek 1848-ban megfogalmazták a területi különállási követeléseiket, egy szóval sem említették, hogy azon a területen, amelyet kijelöltek maguknak (a mai Vajdaság – B. A.), más nemzetiségek is élnek – akiknek ugyancsak beleszólásuk lehetne abba, hogy mi történik velük, de legalább a jogaikat biztosítani kellene”1.

Az MNT ülésén jelen lévő ellenzéki (nem VMSZ-es) képviselőknek nem jutott eszükbe, hogy megkérdezzék az MNT tanácsosát: A Pásztor Istvánnal kapcsolatban megjelent 44 cikk közül hány az interjú, hány az esemény és hány az elnök úr tevékenységét/eredményeit elemző/boncoló írás. Bizonyára egy sem. Javasolni kellett volna nekik azt is, mintegy záradékként, hogy – a Dnevniktől való lemaradás pótlása érdekében – a lap lehetőleg mindennap közölje az elnök gondolatait. Ha más nem is, de ez biztosan növelné az eladott példányszámot!

Semmibe vett szabályok

A probléma lényege elsősorban nem abban rejlik, hogy melyik magyar párt hány alkalommal van jelen a Magyar Szóban, hanem a lap szerkesztéspolitikájában. Ez viszont nem felel meg a hivatásos és független újságírás elemi szabályainak sem. Ennek felelőse pedig a főszerkesztő, akit viszont a VMSZ határoz meg, az MNT pedig kinevez. Ezzel a kör be is zárult. Simon beszámolójában azonban erről már szó sem esik.

A sajtófelelős megpróbálta ugyan a lapban – nyilatkozat formájában – újramagyarázni a beszámolóját, de az írás 37 olvasója közül (május 18-ig) mindössze csak hétnek tetszett, 30-nak pedig nem2. (Ebből viszont le kellene vonnia a következtetést.)

A „párttevékenységi tájékoztatásról” szóló jelentést az MNT tagjai végül (VMSZ) szavazattöbbséggel – 22 igen, 5 nem és egy tartózkodás – elfogadták.

Nem véletlen, hogy a Napló Kör, „független, szabadelvű értelmiségiek asztaltársasága”, 2013. március 4-i újvidéki bemutatkozásán így értékeltek: Sajtónkat a VMSZ döntő befolyása, a párbeszéd hiánya, a zártság, az autizmus, a nyomtatott sajtó színvonalának visszaesése, a megfelelő szerkesztési koncepció hiánya és „a titói időkhöz való visszatérés” jellemzi. Mindennek kárát pedig egyértelműen a magyar nemzeti közösség látja.

Bozóki Antal

__________

1 Magyarország története, 13. kötet. Gergely András: A nemzeti ébredés kora (1790 1848), Kossuth Kiadó, 2009, 84. o.

2 PESEVSZKI Evelyn: „A Magyar Szó kiegyensúlyozottan tájékoztat”. Magyar Szó, 2013. május 4. 16. o.

http://www.magyarszo.com/hu/1961/hetvege/96139/%E2%80%9EA-Magyar-Sz%C3%B3-kiegyens%C3%BAlyozottan-t%C3%A1j%C3%A9koztat%E2%80%9D.htm

Kapcsolódó (forrásként is felhasznált) írások:
1. PESEVSZKI Evelyn: A Magyar Szó ismét megosztotta az MNT-t. Magyar Szó, 2013. április 3., 1. és 4. o.

2. K.R.: Az MNT szerint nincs pártbefolyásoltság a vajdasági magyar nyomtatott sajtóban. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/15397/Az-MNT-szerint-nincs-partbefolyasoltsag-a-vajdasagi-magyar-nyomtatott-sajtoban.html, 2013. április 29. [21:11]

3. Ülésezett az MNT. http://pannonrtv.com/web/?p=58803, április 29, 2013

Szégyen

Kisebbségjogi jegyzet

Szeptember 27-i ülésén a Magyar Nemzeti Tanács – 15 hónapos (megfelelési) próbaidő után – Varjú Mártát nevezte ki egyetlen napilapunk, a Magyar Szó főszerkesztői posztjára.

Székfoglalója alkalmából a főszerkesztő – inkább ne mélyedjünk most bele eddigi munkájának elemzésébe – a lap szeptember 29-i számában Az olvasóhoz c. írásában hangoztatja: „Számomra a legnagyobb kihívás mégis az, hogy az olvasó elvárásának eleget tegyek. A Magyar Szó a vajdasági magyar közösségnek és közösségről szól.”

Azon a napon, amikor Varjú Mártát megtették főszerkesztőnek, Újvidéken négy vajdasági magyar párt és nyolc civil szervezet tanácskozást tartott közösségünk helyzetéről. (Az ülésen – a meghívás ellenére – a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői nem vettek részt.) A részvevők elfogadták A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei c. felhívást. Az aláírók dokumentumot, amelynek alkalmazástól közösségünk helyzetének javulását várják, a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz az Európai Unió magyar képviselőihez szándékoznak eljuttatni. A mai napig az okiratot az interneten Petition for the maintenance of the national identity of the Hungarian minority community in Vojvodina már 200 aláírással támogatták a világ szinte minden részében élő magyarok. 

Az összejövetelről tudósított az újvidéki közszolgálati rádió és televízió is. Nem úgy a Magyar Nemzeti Tanács irányítása alatt lévő napilap. A Varjú Márta vezette szerkesztőség még arra sem tartotta érdemesnek az egybegyűlteket, hogy képviseltesse magát az eseményen. Mert eseményről volt szó, hiszen ritkán kerül sor a pártok és a civil szervezetek találkozójára, hát még olyanra, amelyen mind a négy párt és a civil szervezetek elnökei egyszerre vannak jelen. Ezt tartja Varjú Márta „a vajdasági magyar közösségnek és közösségről” szóló tájékoztatásnak?

A Magyar Szó nemcsak, hogy az ülésről nem tájékoztatta közösségünket, de a mai napig egy sort nem közölt az ülésen elfogadott felhívásról. Annak ellenére, hogy egy olyan dokumentumról van szó, amely tartalmazza a magyar közösségnek a május 6-i választásokon a helyi önkormányzatokba, a Tartományi Képviselőházba és a szerb parlamentbe választott magyar képviselők, az anyaországi vezetők és az Európai Unió magyar képviselői iránti követeléseket.  Ez lenne az olvasó „elvárása”? Vagy a főszerkesztő határozza meg azt?

Az újvidéki Dnevnik napilap viszont fontosnak tartotta, hogy beszámoljon az ülésről a szerb közvéleménynek. A magyar olvasók tehát a szerb nyelvű napilapból tájékozódhattak a pártok és a civil szervezetek közös követeléséről. Még a boszniai Szerb Köztársaság Srna nevű hírügynöksége is érdeklődött a dokumentum iránt.  

A Magyar Szó ilyen tájékoztatásra és szerkesztéspolitikára nincsen más megfelelő kifejezés, mint a szégyen. Ezen csak a dokumentum 8. pontjának érvényesítésével lehet változtatni, miszerint az aláírók követelik „a sajtó szabadságát és a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását”. Erre viszont – s ezt az utóbbi 15 hónap is igazolja – Varjú Márta és csapata nem alkalmas.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 7. 

                                                     Dnevnik, 2012. október 3., 2. o.

Mindennapi sajtónkat ad meg nekünk!

Szabad e sajtó? Sajtószabadság van-e?

Kettő századot visszalépve, fontos volt számunkra a szabad sajtó. A legitim választott faj nem érti a demokráciát, csakis önös érdekek között lavírozva lép egyet, szem nem marad szárazon pediglen egy vasárnap véleménye maradt a farzsebbe!
Igen, lehet takarózni, mert van mivel, legtöbbünknek már nincs mivel, még az egyet és utolsót is elveszitek tőlünk a józan-ész által diktált sajtó szabadságát...
Lesz még ennek böjtje hatalmasságok, lesz! Emlékezem nem is olyan régen Milosevits taposott bennünket ilyen szépen, de fájóbb, hogy a "saját" fajtád teszi mindazt a "demokrácia" jegyében! Az írás szól róla, akit az Úr elakar veszejteni annak elméjét veszi el! Tőlünk a szabad sajtó ment el, avagy veszitek el...Tudományokban "jártasaknak" még annyi sem telik, mint Mátyás számadó juhászának, ahogyan ő meg tudott fejni három kecskét mi is megtesszük, türelem, mert a józan paraszt ész felülkerekedik az úri huncutságon is!
Nagyon sokan átéltük Pressburger Csaba kálváriáját, engem hét éve fejezett le a VMSZ koholt vádakkal, koncepciós eljárással, még az akkori elnöki tanácsadóval az élen és azóta is az utcán élek kettő piciny magyar gyermekkel, megvertetek igaz, de soha nem fogtok megtörni! A módszer ugyebár ugyanaz, az "ítélnökök" ugyanazok más "czímzetes" szereposztásban! Pressburger Csabának ajánlom, nincs mit szégyellnie, emelt fővel kell menni és tenni továbbra is a magyarság érdekében! Istenem bocsáss meg nekik nem tudják mit cselekszenek! Példát statuáltatok ismét, hogy kell a magyar embert megnyomorítani és ezt még büszkén teszitek a  vajdasági magyarság nevében!

Menjünk sorjában:

„A Duna sem mossa le a Magyar Nemzeti Tanácsról”

Mától nem Pressburger Csaba a Magyar Szó főszerkesztője

A Magyar Nemzeti Tanács tegnapi ülésén megerősítette a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének indítványát és leváltotta Pressburger Csaba főszerkesztőt. Lapunk új főszerkesztője mától Varjú Márta. A Magyar Szó újságírói egy maroknyi támogatóval felvonultak a Magyar Ház, az MNT székháza előtt. A kollégák szerettek volna részt venni az egyébként nyílt ülésen, de a biztonsági emberek már csak akkor engedték be őket, amikor a Pannon TV-ben véget ért az ülésről adott élő adás. A helyszínen a rendőrség négy tagja posztolt.
Az ülés nyolc napirendi pontjából hetet valamivel több mint egy óra alatt megtárgyalt a tanács, a lapunk főszerkesztőjének leváltására, illetve az új főszerkesztő kinevezésére vonatkozó indítványról ehhez képest négy órán át tárgyaltak, azaz vitáztak. Még soha nem fordult elő, hogy a Magyar Összefogás listájáról kikerülő MNT-tagok véleménye ennyire megoszlott volna valamelyik napirendi ponttal kapcsolatban.

BODZSONI: SAJTÓSZABADSÁG EGY HATÁRIG
Siflis Zoltán, a TJGYT, azaz az igazgatóbizottság tagja elmondta, hogy a testület hosszabb időn át elemezte lapunkat, és arra a megállapításra jutottak, hogy a magyarságot érintő fontos eseményekkel kapcsolatban a Magyar Szó nem megfelelően tudósított, illetve egyéb súlyos hibákat követett el, amelyek körébe a csúsztatás is beletartozik. A TJGYT tendenciát látott ebben a főszerkesztői magatartásban – jelentette ki Siflis.
– Igyekeztünk felhívni a főszerkesztő figyelmét a mulasztásokra, nyomásgyakorlásról azonban szó sem volt. A lapban tapasztalt mulasztások, hibák függvényében esetenként negatív kép jelent meg a lapban azokról a közéleti személyiségekről, akik felvállalták a vajdasági magyarság sorsa alakulásának képviseletét. Szóba került az MNT alapította hetilap, a Hét Nap és a Magyar Szó között vita is, amit testületünk igyekezett elsimítani, de a Magyar Szó főszerkesztője az erre vonatkozó részéről elhangzó ígéret ellenére sem járult hozzá a vita megfelelő lezárásához – magyarázta Siflis.
A TJGYT tagja azokról az eseményekről, jobbára sajtótájékoztatókról is beszámolt, amelyekről lapunk nem tudósított. Mintha nem kellő szimpátiával követnék azokat az eseményeket, amelyekről tájékoztatni kellene a közösséget, illetve az olvasót – állapította meg Siflis, a folytatásban pedig elmondta, hogy egy közszolgálati médiumnak nem szabad mérgeznie a közösséget, hanem kapaszkodókat kell neki nyújtania, és nem szabad elfordulnia azoktól, akik megpróbálják összetartani a közösséget. Egyetlen közszolgálati médiumnak sem szabad elhallgatnia azokat az eredményeket, amelyek a közösség építése terén létrejöttek – szögezte le Siflis.
Bodzsoni István, az igazgatóbizottság másik tagja azzal kezdte beszédjét, hogy azért van jelen az ülésen, mert hisz abban, hogy az erős vajdasági magyar sajtó létkérdése a vajdasági magyarságnak. Megfelelő tájékoztatás nélkül a vajdasági magyarság sorsa megpecsételődik – véli Bodzsoni.
– Újságíróként nehezen tudnám elképzelni a főszerkesztő leváltását a felsorolt mulasztások alapján. Egyébként nem a mostani főszerkesztő a leglényegesebb probléma. Ő annak a helyzetnek a terméke, amely már régóta jellemzi a Magyar Szót és a többi vajdasági magyar médiumot. A politikum és az újságírói társadalom krónikus szemben állása már 20 éve jellemző Szerbiában. Fontos a sajtószabadság, de az újságíróknak csak addig lehet szabadságot adni, amíg az nem lépi át adott közösség határait. A Magyar Szó és annak alapítója, az MNT között katasztrofálisan rossz a kapcsolat. Az ellenállás különböző formáit figyelhetjük meg ebben a kapcsolatban. Változtatni kell, de nyilván nem az MNT-t kell megváltoztatni. A Magyar Szó vagy nem, vagy csak részben elégíti ki a vajdasági magyarság igényeit. Az is kérdés, hogy vajon kié a Magyar Szó? A szerbiai demokratikus liberális közvélemény magyar napilapja, vagy a magyar közösség napilapja. A különbség nem drasztikus, de igenis van különbség. Mindenki érdeke, hogy a lapot illetően történjen valami. A közszolgálatiságot ellátó magyar tájékoztatásra van szükség – érvelt Bodzsoni.
Bús Ottó, az MNT Tájékoztatási Bizottságának tagja beszámolt arról, hogy a bizottság szerdai ülésén alaposan körüljárta a Magyar Szó igazgatóbizottságának indítványát és négy órát tárgyaltak annak kapcsán. A tárgyaláson Pressburger is jelen volt. Az igazgatóbizottság módszereit egyesek megkérdőjelezték, de a tényállást már nem – közölte Bús.
A folytatásban Simon Erzsébet Zita, az MNT tájékoztatással megbízott tanácsosa sorolta fel azokat a szakmai mulasztásokat, amelyek alapján a Közigazgatási Hivatal is jogosnak véli a főszerkesztőcserét.
PRESSBURGER: A MAGYAR SZÓ NEM ÉN VAGYOK
Mától leváltottnak minősítendő főszerkesztőnk is felszólalt az ülésen és igyekezett minden felsorolt vádra választ adni. Pressburger elmondta, hogy a főszerkesztői posztra egy olyan programmal pályázott, amelynek egyik pontja kimondja: szeretné elérni a lap tekintélyének visszaszerzését. Pressburger szerint az objektív tényállás ismeretében be kell vallani: az utóbbi két évben a Magyar Szó a leggyakrabban idézett vajdasági magyar médiummá vált Szerbiában, Vajdaságban és a határon túl is. – Ezenfelül elterveztem az olvasótábor kiszélesítését. Az igaz, hogy az eladási mutatók visszaestek, de arról senki sem beszél, hogy lapunk internetes kiadásának 150 százalékkal nagyobb az olvasottsága, mint korábban. Elhangzottak vádak azzal kapcsolatban is, hogy július elején az elsős középiskolások nem kapták meg az ingyenes Képes Ifjúságot. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a lapok kézbesítése, így a Képes Ifjúság eljuttatása a középiskolákba, a terjesztőosztály feladata, a terjesztőosztály pedig nem a szerkesztőség és nem a főszerkesztő illetékességébe tartozik, hanem az igazgatóéba. Az igazgató volt az, aki az MNT-vel aláírta a szerződést az ingyenes Képes Ifjúság programról. A mulasztásoknak feltüntetett sajtótájékoztatókkal kapcsolatban pedig tudni kell, hogy egy szerkesztőségben nem mindent a főszerkesztő dönt el önkényesen, hanem naponta összeülnek a különböző rovatok vezetői és eldöntik, hogy mi kerüljön a másnapi újságba. Így valójában a Magyar Szó egész szerkesztőségét rossz munkavégzéssel vádolják. Programomban azt is világosan megfogalmaztam, hogy a lapban háttérbe kívánom szorítani a sajtótájékoztatókat és közleményeket, ezeket inkább kiindulópontként használjuk fel elemző írásokhoz. Most tehát azokat a dolgokat olvassák a fejemre, amiket előre megfogalmaztam programomban – részletezte Pressburger. A volt főszerkesztő azt is közölte az MNT-tagokkal, hogy nem ő jelenti egyedül a Magyar Szót, leváltásával a tanács semmit sem ér el, mert ilyen módon nem változtathatnak a szerkesztőség munkatársainak hozzáállásán.
Varjú Márta szintén a szószékhez járult és elmondta, hogy már 26 éve lapunk munkatársa, szereti a lapot és magáénak érzi. Varjú Márta már a szavazás előtt közölte, hogy megbízott főszerkesztőként a szakmaiságot, a szabad és független tájékoztatást tartja majd szem előtt.
– Furcsa hozzáállás nem követni a sajtótájékoztatókat és nem közölni a közleményeket. Én a hagyományos újságírás híve vagyok – foglalta össze Varjú Márta.
Ezután szólalhattak fel az MNT-tagok. Az elhangzó beszédek igen sokszínűek voltak.
Rácz Szabó László szerint nem sorakoztattak fel komoly indokokat a főszerkesztőcsere mellett. Az a fontos, hogy a főszerkesztő mit ígért programjában, az összes többi már belemagyarázás – véli Rácz Szabó. Ha nem kérték tőle akkor, hogy kövesse a nemzeti érdekeket, akkor nem is kérhetik rajta számon – tette hozzá.
– Pressburger el kívánta indítani a Tiszavidék mellékletet, ezt nem engedték neki, pedig az a példányszám növekedését eredményezte volna. Most viszont a példányszám visszaesésével is érvelnek a leváltás mellett. Gyerekes és nevetséges vádak hangzottak el. A procedúra inkább egy inkvizícióra emlékeztetett. És az sem jó, hogy egy ilyen fontos témát sürgősségi eljárásban tárgyalunk meg – fejtette ki Rácz Szabó, végül pedig hozzátette, hogy ha megerősítik a leváltási indítványt, akkor az MNT először vállalja fel, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséget szolgálja. Tiszteletet vált ki bennem, hogy végre valaki szembe mert szállni a VMSZ-szel annak érdekében, hogy a Magyar Szó ne pártújság legyen – üzente Rácz Szabó Pressburgernek.
22 ÍRÁS EGERESIRŐL
Csengeri Attila szintén azt kifogásolta, hogy egy ilyen jellegű kérdésről sürgősségi eljárásban döntenek. Nem látom jövőjét a demokratikus és mindenkihez szóló Magyar Szónak – hangsúlyozta Csengeri.
Širková Anikó megállapította, hogy valójában a főszerkesztő fővételéről van szó.
– Politikailag motivált felmentésről van szó. Tiltakozom, hogy ilyen módon váltják le egyetlen napilapunk főszerkesztőjét. А politikai pártоt, amelyik e mögött a tett mögött áll, a következő választásokon a választópolgárok büntetik meg – fogalmazott Širková.
Vass Tibor az előző felszólalókhoz hasonlóan vélekedett, és rosszallotta, hogy sürgősségi eljárásban került lapunk főszerkesztői posztjának kérdése napirendre. Vass reményét fejezte ki, hogy egy nap ugyanilyen kontextusban tárgyalnak a Hét Napról és annak főszerkesztőjéről.
Borsos Csilla azzal kezdte felszólalását, hogy felsorolta azokat az írásokat, amelyek az év eleje óta jelentek meg lapunkban Egeresi Sándorról, a Tartományi Képviselőház elnökéről. Borsos 22 eseményt számolt össze és így kívánt replikázni azokra a vádakra, amelyek szerint lapunk nem követte megfelelően a Tartományi Képviselőház elnökének munkáját.
– Elgondolkodtató, hogy milyen irányba haladnak a dolgok és milyen nyomást gyakorolnak a Magyar Szóra. Engem csak az érdekelne, hogy mi lesz a lap újságíróival – jegyezte meg Borsos.
Náray Éva szintén kétségeinek adott hangot az indítvány kapcsán. Egy igenlő döntés esetén mindenki vesztes lesz: az MNT, a leváltást kezdeményező párt és az új főszerkesztő is – jelentette ki Náray, a folytatásban pedig a következőket nyilatkozta: „Egy igenlő döntés esetén a mindenható sem mossa le az MNT-ről, hogy egy párt utasítására jártak el. De a párt is vesztes lesz. A nemzeti tanácsi választások előtt ez a párt lépést tett a független értelmiségiek felé. Akkor engem is meggyőztek, de a jövőben egy kicsit nehéz lesz az akkori ígéreteket, kijelentéseket igazolni.”
Hadzsy Jánosnak déja vu érzése volt: szerinte a főszerkesztő leváltására irányuló eljárás a bolsevik időket idézi fel. Egy emberrel sem lehet így bánni – hangsúlyozta Hadzsy. Nincs az a Duna, ami erről a testületről lemossa, hogy nyomásgyakorlás függvényében döntött – állapította meg Náray Évához hasonlóan Hadzsy, aki felszólalását egy felkiáltással fejezte: Halál a fasizmusra.
Zsoldos Ferenc keményebb hangot ütött meg. Ő azok közé tartozott, akik igazoltnak vélték Pressburger leváltását. A Magyar Szó az elmúlt időszakban különálló hatalomként próbált meg működni – véli Zsoldos, valamint hozzátette, hogy ez veszélyes játék egy kisebbségi közösség életében. Zsoldos azt is kifogásolta, hogy a nemzeti tanácsi választások előtt minden induló listának egyforma teret biztosított lapunk és ezzel azt a látszatot keltette, hogy minden listának egyforma esélyei vannak. A Magyar Szónak nemzetileg elkötelezettnek kell lennie és pozitív üzenetet kell közvetíteni a közösség irányába, mert erre van szükség a közösség fennmaradásához.
KÁICH: NEM SZAVAZOK VOLT DIÁKOM ELLEN
Dr. Káich Katalin dékán asszony felszólalása nemcsak e sorok írójának csalt könnyeket a szemébe. Dr. Káich elmondta, hogy tanítványait, így Pressburgert is, mindig a szabad gondolkodásra biztatta. Úgy tűnik, ezzel nem tettem neki jó szolgálatot – jegyezte meg dr. Káich.
– Nem szeretném, ha a főszerkesztőcserére irányuló eljárás miatt megváltozna az MNT-ről eddigi eredményei és munkája alapján kialakult kép. Egy ilyen fontos témát nem lehet sürgősségi eljárásban megvitatni. A Magyar Szóról hónapokkal ezelőtt is szó volt, elfogadtuk a programját, akkor ígéret hangzott el, hogy elkészítik a lap felmérését, majd ezután megtörténhet az esetleges átszervezés. Ehhez képest csak a leváltásról és kinevezésről szóló indítvány érkezett – hallhattuk dr. Káichtól, aki azt is megjegyezte, hogy az MNT-tagokhoz eljuttatott Varjú Márta-életrajz Magyar Szónál történt beiktatási dátuma 2010. január 8., az életrajz alján szereplő dátum pedig 2010. február 4.
Dr. Káich azzal zárta felszólalását, hogy soha nem szavazna tanítványa ellen, amikor ő tanította a szabad gondolkodásra.
Dr. Várady Tibor azt kifogásolta, hogy az ülésen javára pártszínezetű vita hangzott el. Elismerte, hogy a Magyar Szó nem olyan minőséges, mint amilyen lehetne, ugyanakkor egy jó újságírót kívánnak leváltani egy másikkal.
– Az a kérdés, hogy a leváltásnak milyen üzenete lenne. Nekünk sorsunkból adódóan szükségünk van a sajtószabadságra és a sokszínűségre, a Magyar Szó nem lehet polarizált. Úgy kell történnie a leváltásnak, hogy annak ne legyen rossz üzenete – részletezte dr. Várady.
Dr. Korhecz Tamás megállapította, hogy eddig egyetlen napirendi pont sem okozott számára annyi fejtörést, egyetlen napirendi pont sem keltett benne annyi kétkedést, mint a főszerkesztőcserére vonatkozó. Akármennyit is rágódott a témán, a kétségek némelyike továbbra is megmaradt – közölte Korhecz.
– Ez a döntés a sajtószabadság kérdését érinti. A modern polgári demokrácia egyik alapja pedig pontosan a szólás-, illetve a sajtószabadság. A hatalomnak hímes tojásként kell bánnia a sajtószabadsággal. Mindenki azt hiányolja a Magyar Szóból, amit ő maga tart fontosnak. Ennek ellenére történt néhány bizonyítható és súlyos mulasztás, amelyeket a főszerkesztő sem cáfolt. Azért került ez az indítvány sürgősségi eljárásban napirendre, mert nem lett volna egészséges, ha sokáig tart a bizonytalanság és a tényállás is egyértelmű volt – összegezte Korhecz.
Akármennyire is megoszlott az MNT-tagok véleménye, végül 6 nem szavazattal, 5 tartózkodással és 18 igenlő szavazattal megerősítették Pressburger Csaba leváltását. Varjú Márta kinevezését 19-en támogatták, hárman ellenezték, heten tartózkodtak.
KISZORÍTVA AZ UTCÁRA
Lapunk több mint húsz munkatársa néhány szimpatizánssal, akik között ott volt Tolnay Ottó, Kossuth-díjas író is, már délután három órakor felvonultak a Magyar Ház előtt. Úgy gondolták, hogy mivel a tanács ülései hivatalosan nyitottak, ezért figyelemmel kísérhetik a vitát. A Magyar Ház és az MNT biztonsági emberei azonban nem engedték be őket, így a rekkenő hőségben az utcán voltak kénytelenek várakozni. Végül a szomszédos kocsmába húzódtak be, ahol a kedves kocsmárosnak köszönhetően legalább tévén figyelemmel kísérhették az ülést. Valaki egyébként a rendőrséget is kihívta, azok estig ott posztoltak és felügyelték az újságírókat.
Az újságíróinkkal való bánásmódot, vagyis azok kitiltását az épületből, egyedül Borsos Csilla MNT-tag nehezményezte, dr. Káich pedig azzal nem értett egyet, hogy kihívták a rendőrséget.
Az ülés kezdetén Ljiljana Smajlović, a Szerbiai Újságírók Egyesületének elnöke és az EBESZ képviselői is megjelentek a Magyar Ház előtt, és támogatásukról biztosították Pressburger Csabát, illetve elítélően nyilatkoztak az MNT eljárása kapcsán.
A biztonságiak végül akkor engedték be munkatársainkat, amikor a Pannon TV már nem közvetítette az ülést. Így a kollégák csak a szavazást kísérhették helyben figyelemmel.
Az ülés befejeztével a csalódott újságírók gyertyát gyújtottak annak a fának a tövében, amelyre előzőleg kiragasztották a tizenkét pontot, majd sorfalat képeztek a Magyar Ház kapuja előtt és tapssal fogadták a hazafelé tartó MNT-tagokat, akik arckifejezésükből ítélve megértették a célzást és nem gondolták úgy, hogy a taps dicsérő jelleggel csattant fel.
Az újságírók közül egyesek sírva fakadtak, mert nem tudják, mi vár a jövőben rájuk és a vajdasági magyar újságírásra, illetve arra, amit ők tartanak újságírásnak.

Ölés és ölelés

Wass Albert mondta egyszer , hogy a magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar . Nos , talán sohasem volt a nnyira aktuális az erdélyi író gondolata , mint most , és itt , a déli végeken , a Szabadka – Topolya – Zenta – Újvidék szabálytalan négyszögben .

Végül is, ha jobban belegondolunk , nem sokkal jobb a helyzet Felvidéken , Erdélyben és mindazokon a helyeken sem , ahol magyarul alkotunk és magyarként igyekszünk leélni életünket , amiben nem feltétlenül a szerbek , a románok és a szlovákok stb . igyekeznek megakadályozni minket, hanem a saját nemzettársaink . Sohasem felejtem el а zt , amikor húsz év után először Horvátországba látogattam , s az egyik baranyai faluban megrendezett ünnepségen az egyik magyar „ érdekvédelmi szervezet ” képviselőjét faggattam volna arról , hogy a horvát honvédő háború után miképpen is élnek itt a magyarok . Beszélgetőtársam azonban leintett, s halkan odasúgta , hogy most nem beszélhet erről, „ mivel ellenséges övezetben vagyunk ”. Óvatosan körülnéztem, s már készültem arra , hogy hasra bukok az ellenséges orvlövész golyója elől , igaz, 2007-et írtunk , de ki tudja ? A II . v ilágháború után is visszamaradt néhány japán , aki még tíz éven keresztül vívta a saját kis háborúját . Erre beszélgetőtársam megnyugtatott , hogy a rivális magyar érdekvédelmi szervezet területén tartózkodunk , ahol a fáknak is füle van . Személy szerint azonnal fellélegeztem , mivel azonnal itthon , a vajdasági rónaságon éreztem magamat . S okkal frappánsabb viszont az a sztori , amit az egyik kedves öreg kollégám mesélt a minap , miszerint felvidéki barátnőjének a férje azért nem kapta meg azt az előre beígért állást az egyik falu közigazgatásában , mivel amikor házasodott , a lagziba nem hívta meg a faluvezetőségben dolgozó ismerősét , az ellenzékből viszont néhányan ott mulattak a lakodalomban . Egyszóval ezek is mi vagyunk , magyarok . Semmivel sem különbek azoknál a népeknél , akikre nemegyszer előszeretettel ujjal mutogatunk, s ócsároljuk őket . De ha már idézettel kezdtem , akkor hadd fejezzem be Márai Sándor szavaival , aki egyszer megjegyezte , hogy mennyire is különös az , hogy a magyar nyelvben összecseng és egymásból következik ez a két szó : ölés és ölelés ...

Horváth Zsolt 

 

http://margitzoltan.blogspot.com/2011/01/sajtoszabadsaga.html