Vajdasági példa - Mi történik egy médiummal, ha rátenyerel a politika?

Nagyon tanulságos a vajdasági Magyar Szó című napilap története, amely a „Mi történik egy médiummal, ha rátenyerel a politika?” alcímet is kaphatná. A történetnek természetesen vannak a Vajdaságon túlmutató áthallásai, ezért most főleg hazai magyar politikusok figyeljenek!

Nyilvánvalóan a politikusok a lehető legjobb fényben szeretnének megjelenni a nyilvánosság előtt (jogos), tehát kézenfekvőnek látszik, hogy megpróbálják ennek érdekében befolyásolni a médiát (nem jogos). Egy egészséges közegben ez így zajlik: „Jó napot kívánok, XY politikus vagyok. Nagyon nem tetszik, ahogy ma írtak rólam, ezért követelem, hogy a holnapi számban írják meg, hogy milyen jó fej vagyok.” Erre a válasz: „Uram, önnek teljesen elment az esze. A viszonthallásra!” Egy egészséges közegben XY többé nem fog telefonálni, vagy maximum még egyszer, de azt már visszaolvashatja a másnapi újságban.

A legtöbb kisebbségi társadalom azonban nem tekinthető egészséges közegnek. Piacuk ugyanis olyan kicsi, hogy nem képes eltartani a médiumokat, amelyek ennélfogva külső segítségre szorulnak. S ez a segítség rendszerint az adott közösség politikai reprezentációjának kezében van. Innentől fogva pedig már ismerős a történet.

Ezzel csak az a gond, hogy a dolog egyszerűen nem működik. Azon túl, hogy ez a messzemenőkig erkölcstelen, az a probléma a pártmédiákkal, hogy pártkatonák nem tudnak újságot csinálni. Elkötelezettségükben nem tudják megkülönböztetni, mi a fontos, és mi nem, mi a hír, és mi az, ami nem érdekli az olvasókat. Azt sem értik meg, hogy konfrontáció és kritika nélkül nem lehet hiteles egyetlen párt vagy politikus sem, ahogyan minden normális embernek eleve gyanús, ha egy „független” médium az egekig magasztal egy pártot.

Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy el tudjuk magunkat tartani a piacról, így nem függünk egyetlen párt kénye-kedvétől sem. Vajdasági barátaink sajnos nincsenek ebben a helyzetben. Ezért kellene a helyi politikának önmegtartóztatást gyakorolnia, s távol maradnia az egyetlen magyar napilaptól. Az az érvelés, hogy máshol sem szokás, hogy a szerkesztőség válassza meg a főszerkesztőt, akkor állná meg a helyét, ha a lap kiadója egy pártoktól teljesen független szervezet lenne. Ezért tehát szolidárisnak kell lennünk a Magyar Szó munkatársaival, hangsúlyozva, hogy független és kritikus – egyszerűbb néven normális – média nélkül nem létezhet egy egészséges közösség. Ezért nekünk sem mindegy, mi történik a Vajdaságban. Már csak azért sem, mert sok tekintetben a Vajdaság veszélyesen közel van. 

Czajlik Katalin

Forrás: ujszo.com

Szól(t) a rádió...

Élét vesztett tájékoztatás

Ha azt állítom, hogy a Vajdaságban nehéz helyzetben vannak a kisebbségek nyelvén tájékoztató elektronikus médiumok, akkor azzal semmi újat nem mondtam. A közszolgálatiságot teljes egészében felvállaló tájékoztatási eszközöket azonban nem lenne szabad összetéveszteni vagy összemosni a közszolgálati tartalmakat is sugárzó kereskedelmi rádióállomásokkal és tévécsatornákkal, mert azoknak külön szerepük és másfajta feladatuk van. Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben a változ(tat)ás szele ezeket is elérte – egyiküknél-másikuknál jó alaposan meghúzták a nadrágszíjat.

Az Újvidéki Rádió egy kiemelt fontosságú és tekintélyes múlttal rendelkező médium. A magyar szerkesztőség munkatársai a legkritikusabb és a legembertelenebb időszakban is képesek voltak hallgatható és élvezhető műsorokat készíteni. Olykor persze nyögve és nyöszörögve az éppen aktuális politikai nyomás és elnyomás kényelmetlen/kellemetlen terhe alatt. A takaréklángra állított és már-már csak vegetáló, meg létszámában is egyre inkább zsugorodó magyar szerkesztőség megérdemelne egy újabb lehetőséget a feltámadásra. A feltámasztásra. Ha másért nem, talán épp amiatt, mert még az életveszélyes gúzsba kötöttség és az igen intenzív negatív káderszelekció sem tudta teljes egészében kilúgozni például a legjelentősebb, a vezető belpolitikai témájú műsorok tartalmát. Legfeljebb csak a sajátságos, egyéni színeit tette fakóvá és a valaha volt fényét megkopottá. Magától értetődően: az újságírói, a szerkesztői fejekbe beépített és (jól hallhatóan) kiválóan működő fékrendszer, az úgynevezett íróasztal mögötti cenzúra „áldásos tevékenységének köszönhetően”. Márpedig nem jó az Újvidéki Rádiót vergődni látni. Éppen ezért -- dacára az elmondottaknak --, nem lenne szabad a teljes kiszolgáltatottság állapotába taszítani. A sorsára hagyni, élve eltemetni meg főleg nem.

Az elmúlt napokban úgy tűnt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (Csipkerózsika módjára) ébredezni kezdett a hosszú szendergéséből, és ha heroikus erőfeszítéseket nem is tett, de legalább beszélni merészelt a dolgozói közösség egynémely, a kezeletlensége miatt mára már idültté vált nyavalyájáról. Minthogy a munkatársak mélyen hallgatnak, legalább megtette ezt helyettük. Az igazi kérdés persze az, hogy valójában milyen sorsot szánnak ennek a szebb napokat is megélt rádiónknak. Engedik-e majd a meglévő, szűkre szabott medencéjében jókedvűen lubickolni is, vagy továbbra is le-lenyomják a fejét a víz alá. A nemrégiben előállt új helyzet -- az egyik megüresedett vezetői poszt – rendezése alighanem majd hamarosan megadja a választ az imént feltett kérdésekre.

Igaz, hogy a magyar szerkesztőség esetében a felelős szerkesztő csak egy a 37 munkatárs közül, mégis sok minden függhet tőle, sok minden múlhat az ő szemléletmódján, hozzáállásán. Nem mellékes tehát, hogy Dani Zoltán eddigi felelős szerkesztőt ki fogja felváltani. Az MNT kit ültet majd a helyére: egy simulékony, szófogadó pártkatonát vagy pedig egy szavahihető, írástudó szakembert? Aztán azért sem mindegy, hogy ki lesz a nemrég leköszönt felelős szerkesztő utóda, mert az Újvidéki Rádiónak maradtak még olyan műsorai, amelyeket mi, többé-kevésbé rendszeres hallgatók, egyszerűen csak féltünk. Féltjük nem kizárólag csak a megszün(tet)éstől, hanem még a puszta átformálástól is.

A már huzamosabb ideje érzékelhető változásokról és a közeljövőben várható fejleményekről Sinkovics Norbert fiatal újságíró, a téma kiváló ismerője fejti ki a véleményét.

Másfél évvel ezelőtt, a Vajdasági magyar médiastratégia (2011-2016) címet viselő dokumentum elfogadásakor még úgy tűnt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács szeretne valamiféle társalapítói jogokat szerezni a rádióban is, most viszont ez már nem ilyen egyértelmű.

– Azt hiszem, hogy ha valóban a társalapítója akart volna lenni, akkor azt már régen megtette volna. Valami más állhat a dolgok hátterében. Rengeteget töprengtem rajta én is, de még mindig nem látom tisztán a helyzetet. Talán nem mertek durvábban hozzányúlni ehhez a szerkesztőséghez, vagy nem tudtak mit kezdeni vele, ezért húzták-halasztották mindeddig a komolyabb beavatkozást. Mégiscsak egy közszolgálati rádióról van szó.

Az is lehet, hogy ennek a szerkesztőségnek a szándékos leépítése és ellehetetlenítése a valódi cél. A napi gondjaiknak a szőnyeg alá söprése ezt támasztja alá. Például a szakemberhiány, a hat év alatt nem változott javadalmazás, az egyes műsorokba való politikusi belekontárkodás, a több irányból is tapasztalható nyomásgyakorlás meg sanyargatás - és még hosszan lehetne folytatni a felsorolást. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az MNT szép lassan a szabadkai székhelyű Pannon RTV-t szeretné megtenni a délvidéki elektronikus médiumok kiemelt központjává. (Csak éppen a meglévő gárdával ez aligha fog menni. Ráadásul onnan is folyamatosan szállingóznak el az emberek, mert késnek az elmaradt bérekkel, és egyébként sem fizetik túl a munkatársaikat.) Így tehát a két cél egybevág. Vagy mégsem?

– Én imádom az Újvidéki Rádiót. Három és fél éven át voltam ott munkaviszonyban, és előtte már hónapokig bedolgoztam. Számomra egyáltalán nem mellékes, hogy miként alakul a sorsa. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit akarnak vele kezdeni. Tagadhatatlan, hogy a tájékoztatás fokozatosan veszíti az élét. Meg az is, hogy az a kis energia, ami még van a szerkesztőségben, lassacskán az is elvész. A kollégák elfásultak, de érezhető a félelem is. Tartanak attól, hogy holnap munka nélkül maradhatnak.

De ha már nyíltan, minden szégyenérzet nélkül kimondjuk, hogy megalkudtunk, és ebbe már réges-régen bele is törődtünk, akkor ezáltal teljes mértékben kiszolgáltatottakká válunk. Akkor mindig akadnak majd olyanok, akik ezzel vissza fognak élni. Mi lesz ennek a vége? Dróton rángatott vagy távirányítóval működtetett újságírás? Már így is nagyon mélyre süllyedtünk szakmailag is, erkölcsileg is.

– Való igaz, hogy mélyen vagyunk. Innen már nem lesz könnyű visszakapaszkodni. Ezt rendkívül fontosnak tartom leszögezni: Szerbiában soha nem létezett szabad sajtó. Csak mindig akadt néhány szabad újságíró. A média szabadságát még ezután kell megteremtenünk. Mivel nem fogják tálcán kínálni, nekünk magunknak kell kiharcolnunk. (Mégpedig azért, mert most sokkal inkább szükségünk van a társadalomkritikára, mint eddig bármikor.) Persze ez egy hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra. És roppant nehéz. De én nem azt tanultam az újságírásban, hogy mindig a könnyebbik utat válasszam.

Az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségére vonatkoztatva: reális ez az elvárás? Érzel a dolgozói közösségben annyi erőt, hogy amennyiben nem találja szakmailag elfogadhatónak a VMSZ-MNT által preferált felelős szerkesztő-jelöltet, akkor hangot ad a nemtetszésének és tiltakozni fog? A követelményként megszabott, elektronikus médiumban szerzett ötéves szakmai tapasztalat nem biztos, hogy elég lesz az üdvösséghez.

– Nagyon rossz lenne, ha olyan embert neveznének ki a szerkesztőség élére, akit ők maguk nem támogatnak. A mindenkori felelős szerkesztőnek elsősorban a közszolgálatiságból eredő feladatokat kell szem előtt tartania. Az alapkövetelmény az, hogy alakuljon ki egy folyamatos diskurzus mindarról, ami a hétköznapi embereket érinti és érdekli. Legyenek politikai, gazdasági, oktatási, művelődési témák és mindeközben foglalkozzon az érdekképviselettel is!

Persze úgy, hogy közben az egyes műsorok ne váljanak a Magyar Nemzeti Tanács híradójává…

– Attól tartok, hogy ha bekövetkezik az, amit mostanában mind gyakrabban emlegetnek, hogy a jövőben két éven át az állami költségvetésből pénzelik a közszolgálati médiumokat, akkor még ez megmaradt kicsinyke kis autonómiánk is kámfor módjára el fog illanni. A szuverenitásnak ugyanis a stabil anyagi forrás megteremtése mellett éppen a pénzügyi önállóság jelenti az alapját. Ha pedig ez nem lesz, akkor hamarosan látni fogjuk, hogy meddig is terjed a mi autonómiánk. A független média az alapja a demokráciának. Szabad sajtó hiányában nem beszélhetünk demokratikus társadalomról. Ez egy olyan lépcsőfok, amelyet nem lehet átugrani.

Az Újvidéki Rádió esetében talán ez az utolsó, a huszonnegyedik óra, amikor még az igenis létező betyárbecsületre hivatkozva, megállíthatnák ezt a lejtmenetet. Már ha lenne hozzá kellő elszántság meg akarat. Na és a hallgatóság részéről is – ez a torokszorító belül is csend, kívül is csend helyett – egy kevéske kései öntudatra ébredés meg némi nyomásgyakorlás formájában megnyilvánuló támogatás. Legalább ennyit megérdemelnének.

Szabó Angéla  

„LÉTEZNI ÉS VÉLEMÉNYT NYILVÁNÍTANI”

A felvételen a Napló Kör tagjai

Kisebbségjogi jegyzet

A 2012. április 14-én Szabadkán megalakult Napló Kör, független, szabadelvű értelmiségiek asztaltársasága,Újvidéken is bemutatkozott. Amárcius 4-i esti eseményen, a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének (NDNV) székházában, Bódis Gábor, Németh Árpád, Tolnai Ottó, Végel László, Gerold László, Szerencsés Zsuzsanna, Pressburger Csaba és Radics Viktória vettek részt.

A szerb nyelven folyt beszélgetés fontos „napirendi pontja” a vajdasági magyar sajtó helyzete volt. Szerencsés Zsuzsanna és Gerold László részletesebben elsősorban a magyar nyelvű nyomtatott média keserves helyzetét ecsetelték, amit a kerekasztal-beszélgetés többi részvevője is kiegészített. Röviden: sajtónkat a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) befolyása, a párbeszéd hiánya, a zártság, az autizmus, a nyomtatott sajtó minőségének romlása és „a titói időkhöz való visszatérés” jellemzi.

Az esten is elhangzottak már hosszabb ideje jellemzik a vajdasági magyar médiát. Új volt viszont, hogy a magyar csúcsértelmiséghez tartozók ezt a szépszámú közönségnek nem csak előadták, de példákkal is illusztrálták. Jó lenne, ha Gerold és Szerencsés elemzése nyomtatásban is (és magyar nyelven is) megjelenne, mivel az estről készült (talán egyetlen) tudósítás[1] nem ad teljes képet az ott elmondottakról. Kétséges azonban, hogy erre a jelenlegi körülmények között sor kerül(het).

A Napló Kört Bódis Gábort mutatta be, aki szerint, „egy intellektuális klubot akartak létrehozni, amely pártérdektől és nemzeti hovatartozástól függetlenül kíván létezni és véleményt nyilvánítani”. Kérdés azonban, hogy a Kör tagjai/Körhöz tartozók valójában mit is értenek ez alatt a megfogalmazás alatt. És az is, hogy ez – a mai körülmények közepette – elegendő-e?

Az alapítók megfogalmazásából a Napló Körnek a társadalmi problémák, a magyar közösség helyzete, problémái iránti valamiféle passzív (csupán véleménynyilvánítási) magatartására lehetne következtetni. Megelégedhetnek-e vajon az értelmiségiek egy ilyen passzív szerepvállalással? Nem. Az értelmiség(iek)nek ettől bizony sokkal nagyobbak a közösség iránti kötelezettségei. 

Az egyébként sikeres bemutatkozás talán egyetlen hiányossága, hogy a részvevők – az értékelések alapján – nem tettek javaslatot a vajdasági magyar média helyzetének javítására. Erre pedig sürgősen megoldást kellene találni. A megoldás egy új, kezdetben havonta egyszer, vagy kéthetente megjelenő újság kiadásában lehetne, amely alternatívát kínálhatna a mostani pártsajtóval szemben. Szinte hihetetlen, hogy a vezető értelmiségiek és az magyar vállalkozók között nem akadt már eddig is senki, aki egy ilyen lapot elindítana. A nemzetközi ismeretséggel és tekintéllyel is bíró értelmiségiek ehhez bizonyára külföldi támogatókat is találhatnának. 

Az est tanulsága talán az lehetne, hogy a problémákról nem elég csak beszélni, azokat „elefántcsonttoronyból szemlélni”, ahogyan az egyik résztvevő fogalmazott, hanem megoldásokat is kell kínálni. A „létezés és véleménynyilvánítás” csak vegetálás lehet, ami önmagában még nem oldja meg a problémákat. Tovább kell lépni…

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. március 5.

[1] Penovác Sára: Autizmus és a vajdasági magyar sajtó

Elemi ösztön

„E szókat, mintösztönés érzelem, 
alantasságokként emlegetik,
holott csak szándék,
 vagy tett lehet alantas és szégyenletes.”

43 vagyok az idén. Ha minden rendben megy, emberi számítás szerint életem fele körül járhatok. Pedig még mennyi mindent nem tudok!

Folyamatosan azt hiszem, hogy innét már nincs lejjebb. Hogy a józan ész egyszer megálljt kell parancsoljon az aljasságnak. Mégis: a szerbiai közélet, a bulvár és a politika összefonódása a szennyesnek olyan dömpingjét zúdítja reánk - napi szinten, polgárokra -, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Rossz hírem van, nyájas olvasó. 

Mindig van lejjebb.

Jobb, ha megszokjuk, hogy a Balkán és Pannónia mezsgyéjén nem érvényesek a normalitás írott és leíratlan keretei.

Két évtizeddel ezelőtt álmomban se hittem volna, hogy valaha némi szimpátiával fogok írni Ivica Dačićról.

A kilencvenes évek vezérének nagy tanítványa – finoman szólva - nem volt a szívem csücske. Aztán persze színt váltott, mint annyi sokan mások.

Meghízott, fürtjeit levágatta és rózsaszínen, pirospozsgásan beült a kormányfői székbe, hogy az ország szekerét párnás, nőies kezeivel valami jobb irányba fordítsa, talán a kontinens hagyományai, Európa felé.

Nem vagyok biztos abban, hogy a mostani kudarcokat csak a személye miatt éljük meg. Egymagában kevés ő a sikerhez.

Igaz: ahhoz is, hogy mindent elrontson.

Ám mintha a kelleténél sokkal többen nyüzsögnének a háttérben.

Kétes figurák, alvilági fazonok, akiknek patriotizmusuk addig terjed, amíg a zsebeiknek az űrtartalma engedi. Az, hogy mára ide jutottunk, pontosabban itt, helyben toporgunk, nem kis részben annak köszönhető, hogy a szerb társadalom nagyobbik fele mind a mai napig képtelen egyfajta öntisztulásra.

Itt még dívik a 19. század szokásjoga.

Az erősebb kutyák törvénye, a pénz mindenhatósága és a gazdagnak születettek kiváltsága. Megfűszerezve az összekacsintással, a suba alatt átadott kenőpénzekkel, elsimított disznóságokkal. Az én emberem a te embered is: ha jóba akarsz lenni velem… Hányszor találkoztunk már ezzel a jelenséggel?

Hogy akarhatnánk rendet magunk körül ott, ahol egy közlekedési rendőr is atyaistent játszhat, büntethet eleveneket és holtakat, majd öt percre rá jóindulatúan elnézi a szabálytalanságokat a csókos cimboráknak?

Viszont az emberek többsége - pláne mifelénk - nagy játékos!

Hamar megszokjuk, hogy farkastörvények vonatkoznak ránk.

A túlélés, az ügyeskedés ösztöne valahol arra tanított bennünket, hogy ne hagyjuk magunkat átverni. A szerbiai kisember csatabárdja mindig kéznél volt-van. Képletesen: a mi puskaporunkat folyamatosan szárazon tartjuk. Itt nem az a világ diktál, ahol henyélni lehetne.

A fönnmaradás ösztöne irányítja a kisnyugdíjast, az ügyeskedő vállalkozót, a minimálbérre bejelentett alkalmazottat, a parasztot csak úgy, mint az ügyintéző hivatalnokot. Ezt tanultuk meg, erre vagyunk kiképezve. Feketéző világ terem az árnyékban.

Mindeközben rendre szájkosarat akar ránk rakni a politika, lebegtetve előre hozott köztársasági választásokat, hogy a bizonytalanság még nagyobb legyen.

Van még egy rossz hírem a pártoskodó hölgyeknek, uraknak. Már nem csak bizonytalan a nép, hanem a bizalma is elpárolgott.

Történt mindez azért, mert túl szimplának találtattak. Ötlettelen, erőtlen a belgrádi vezető réteg játéka. Sodródás, tanácstalanság jellemzi.

Segíteni rajtuk a választások sem fognak.

Mert van egy ország, ahol legelőször a fejekben kéne rendet tenni, aztán a parlamenti patkóban. Mert ebben az országban fő-műsoridőben bugyi nélkül interjúvolhatnak kormányfőket, porig alázva őket emberi mivoltukban. Ezen a tájékon az ilyesmi a sikk, ez a követendő példa.

A modell anyuka megmagyarázhatja öt éves(!) gyerekének, hogy édesanyaként a remek testével keresi a kenyerét, ölében a biznisze. (Ilyenkor hol vannak a harcos feministák?! Hisz a szebbik nem renoméját gyalázzák.)

Ennek az édesanyának kihívás volt a tévés szereplés. Lelke rajta. Látlelet ez a korunkról, a fogalmak kiürüléséről és az elértéktelenedő emberségünkről. A hölgy egy csapásra sztárrá lett, fölkapta a média, ott úszik a csatornák szennyében a többi esztrádcsillaggal.

Mennyivel nehezebb lenne éjjelenként ágytálaznia öregek otthonában, vasárnap is pult mögött szelnie a parizert, lármás osztályban rendet teremtenie, vagy műkörmök nélkül fóliasátorban görnyednie.

Mennyivel lenne nehezebb: embernek maradnia?

Pósa Károly   

Szégyen

Kisebbségjogi jegyzet

Szeptember 27-i ülésén a Magyar Nemzeti Tanács – 15 hónapos (megfelelési) próbaidő után – Varjú Mártát nevezte ki egyetlen napilapunk, a Magyar Szó főszerkesztői posztjára.

Székfoglalója alkalmából a főszerkesztő – inkább ne mélyedjünk most bele eddigi munkájának elemzésébe – a lap szeptember 29-i számában Az olvasóhoz c. írásában hangoztatja: „Számomra a legnagyobb kihívás mégis az, hogy az olvasó elvárásának eleget tegyek. A Magyar Szó a vajdasági magyar közösségnek és közösségről szól.”

Azon a napon, amikor Varjú Mártát megtették főszerkesztőnek, Újvidéken négy vajdasági magyar párt és nyolc civil szervezet tanácskozást tartott közösségünk helyzetéről. (Az ülésen – a meghívás ellenére – a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői nem vettek részt.) A részvevők elfogadták A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei c. felhívást. Az aláírók dokumentumot, amelynek alkalmazástól közösségünk helyzetének javulását várják, a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz az Európai Unió magyar képviselőihez szándékoznak eljuttatni. A mai napig az okiratot az interneten Petition for the maintenance of the national identity of the Hungarian minority community in Vojvodina már 200 aláírással támogatták a világ szinte minden részében élő magyarok. 

Az összejövetelről tudósított az újvidéki közszolgálati rádió és televízió is. Nem úgy a Magyar Nemzeti Tanács irányítása alatt lévő napilap. A Varjú Márta vezette szerkesztőség még arra sem tartotta érdemesnek az egybegyűlteket, hogy képviseltesse magát az eseményen. Mert eseményről volt szó, hiszen ritkán kerül sor a pártok és a civil szervezetek találkozójára, hát még olyanra, amelyen mind a négy párt és a civil szervezetek elnökei egyszerre vannak jelen. Ezt tartja Varjú Márta „a vajdasági magyar közösségnek és közösségről” szóló tájékoztatásnak?

A Magyar Szó nemcsak, hogy az ülésről nem tájékoztatta közösségünket, de a mai napig egy sort nem közölt az ülésen elfogadott felhívásról. Annak ellenére, hogy egy olyan dokumentumról van szó, amely tartalmazza a magyar közösségnek a május 6-i választásokon a helyi önkormányzatokba, a Tartományi Képviselőházba és a szerb parlamentbe választott magyar képviselők, az anyaországi vezetők és az Európai Unió magyar képviselői iránti követeléseket.  Ez lenne az olvasó „elvárása”? Vagy a főszerkesztő határozza meg azt?

Az újvidéki Dnevnik napilap viszont fontosnak tartotta, hogy beszámoljon az ülésről a szerb közvéleménynek. A magyar olvasók tehát a szerb nyelvű napilapból tájékozódhattak a pártok és a civil szervezetek közös követeléséről. Még a boszniai Szerb Köztársaság Srna nevű hírügynöksége is érdeklődött a dokumentum iránt.  

A Magyar Szó ilyen tájékoztatásra és szerkesztéspolitikára nincsen más megfelelő kifejezés, mint a szégyen. Ezen csak a dokumentum 8. pontjának érvényesítésével lehet változtatni, miszerint az aláírók követelik „a sajtó szabadságát és a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását”. Erre viszont – s ezt az utóbbi 15 hónap is igazolja – Varjú Márta és csapata nem alkalmas.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 7. 

                                                     Dnevnik, 2012. október 3., 2. o.

Az expanzív médiahaditerv - NE HAZUDJ!

Nesze neked média törvény, meg stratégia, NE HAZUDJ!

„Mit tehetek? S mit ér a cérnahangom,

mikor ide Jeremiás próféta kellene

s ő sem érne semmit el?”

(Faludy György)

Mint akinek egyszerre keserű is meg savanyú is a szőlő, valami olyasféle szájízzel állapítottam meg a minap, hogy a Magyar Nemzeti Tanács vezetőjének – bármennyire nehezemre esik is – most az egyszer nagyon is igazat kell adnom. Mármint akkor, amikor konstatálja, hogy az általa irányított délvidéki magyar mini parlament vezényletével legyártott Vajdasági magyar médiastratégia (2011-2016) címet viselő dokumentum bizony nem porosodik a fiókban. Sajnos nem. És épp elég baj ez minekünk! Bárcsak még most is ott lapulna észrevétlenül valamelyik soha ki nem nyitott, végleg feledésbe merült, örökre bezárt üvegpalotai iroda íróasztalfiókjában! Bárcsak képződhetett volna rajta vagy kétujjnyi vastagságú finom porréteg! Bárcsak fedték volna be teljes egészében a pihe-puha porcicák, vagy szőttek volna köré eltéphetetlen remekműnek számító hálót a szobasarokban óraszám tétlenül csücsülő pókocskák! Bárcsak pettyezhették volna mákosra színtiszta unalmukban a tévedésből berepült legyek! Mert akkor a vajdasági magyar média ügyében maradhatott volna minden a régiben…

A kör meg egyre csak szűkül…

Merthogy ez a szóban forgó (és ami a legfájóbb: újságírásunk színe-java által kidolgozott, meg a színe-java által hallgatólagosan el is fogadott, a tömegtájékoztatási eszközeink megreformálása céljából kidolgozott, hadicselekben, taposóaknában bővelkedő) médiahaditerv kényszerű -- és alighanem egyben végzetszerű -- sorsfordulatot idézett elő a vajdasági magyar tájékoztatás egészében. A sorozatban végrehajtott, MNT-s zsinórmérték szerinti átformálás, a VMSZ-es fazonra való nyírás/alakítás, és ez az egész expanzív médiapolitika legalább annyira perniciózus, mint valamilyen közönséges nyavalya. A zseniálisan megszerkesztett médiastratégia pedig alighanem igazi kordokumentum. És kórdokumentum is egyben. (Sajnos, az orvostudomány jelenlegi állása szerint még nem létezik ellene hatékony orvosság.)

Hogy miként fest ez a magyar pártunk részéről megnyilvánuló globális rendrakás, ez a perfid módon (kizárólag a jobbítás szándékával) végrehajtott kényszerreform a gyakorlatban? In praxi: két fronton zajlik az átszervez(őd)és. Egyidejűleg. Párhuzamosan. Megszerezni az illető médium alapítói jogát (vagy legalább társalapítói státust elérni) és teljesen elvhűre, száz százalékig megbízhatóra, ménkűbiztosra cserélni a vezetőségét. Csupáncsak ebben áll, ennyiből áll valamely lap, rádió vagy televízió szerkesztőségének az elvárások szerinti beidomítása, átnevelése. Rosszabbik esetben: móresra tanítása. És máris nyert ügyük van.

Az igencsak nyakatekert nyaktekerési és gerincroppantási széria még jó egy évvel ezelőtt kezdődött. Egyetlen napilapunk, a mindenképpen jobb sorsra érdemes Magyar Szó volt a legelső a sorban. A kísérleti nyúl. A megzabolázás, a betör(et)és prototípusa. Aztán következett a szabadkai hetilap, a Hét Nap, majd pedig az újvidéki Mozaik Televízió. Sorsát a topolyai Tájékoztatási Központ sem kerülhette el, az elmúlt napokban pedig már a községi alapítású Szabadkai Rádió is ügye is terítékre került. Mindez azt jelenti, hogy szűkül a kör. Szorul a hurok. És majd Zucker kommt zu letzt alapon utoljára marad a tartományi székvárosi rádió. És az igen kitűnő étvágynak örvendő Magyar Nemzeti Tanács számára alighanem az lesz majd az igazi püspökfalat. (Ha a kezemet a szívemre teszem, igazából csak a két sz betűvel kezdődő napnak a műsorait féltem. A szerdaiakat meg a szombatiakat. Mert azokat szeretem hallgatni.)  

A hegyelmozdulással való fenyegetőzés

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke minderről imígyen nyilatkozott nemrégiben:

„Fél év elteltével azt kell mondanom, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett. A médiastratégia ambiciózus vállalkozásokat tartalmaz. Ezeknek az előkészítésére helyenként kimozdultunk a nullpontról, de még nem érzem azt, hogy olyan lendülettel következett volna be a változás, mint az oktatás, a nyelvhasználat és a kultúra területén, ahol hegyek mozdultak el a stratégia mentén. Itt ez nem történt meg, de azért ez esetben sem porosodott a stratégai a fiókban. Olyan jellegű intézményes, rendszeres együttműködés a magyar nyelvű médiaműhelyek között, mint amilyen most van, még sohasem volt, noha ez is messze van attól, amit mi a stratégiában vázoltunk. Ha viszont megfigyeljük, hogyan működik együtt az Újvidéki Rádió a Pannonnal, a Szabadkai Rádióval és részben már televízióval is, vagy a Magyar Szó a Hét Nappal, az bizony nagyon messze van attól, amit megörököltünk, és ami a stratégia elfogadása előtt volt. Szeretnénk a vezetőségek megújítását teljesen befejezni, az általunk alapított médiumban őszig ezt meg is tesszük. A vezető személyek megbízotti státusát szeretnénk megszüntetni, s egy biztonságban lévő vezetői csapatot kívánunk kialakítani, amely már teljes egészében elfogadja a stratégiába foglaltak végrehajtását.”

Eddig az idézet.

Hogy miben nyilvánul meg ez a nagyra törő, fékevesztett ambíció? Abban, hogy írástudó főszerkesztők helyett szófogadóan hajbókoló pártkatonákat ültetnek a főnöki székbe? Abban, hogy most még hallgatható, nézhető és élvezhető műsoroknak torzítják el az arc(ulat)át, csorbítják ki az élét, lúgozzák ki az egyedi, a sajátságos színeit? Vagy esetleg abban, hogy egyik szerdáról a másikra, egyik szombatról a másikra egyetlen tollvonással végleg el is hallgattatják őket? Az a vaskos tény, hogy az alapítók/társalapítók meg a kinevezett főszerkesztők változnak, az még önmagában nem jelent semmiféle javulást. Mély meggyőződésem: sokkalta inkább szánalomra, mintsem dicséretre méltó az ilyen irányultságú ambíció…

Régen rossz lesz nekünk akkor is, ha mind az egyre vékonyabban csordogáló anyagiak tekintetében, mind pedig az elgyengített és felhígított szakembergárda következtében még az MNT elnöke által emlegetett – és nem is csupán kívánatosnak, hanem már-már alapkövetelménynek tartott -- HEGYELMOZDULÁS is bekövetkezik a mi kis magyar médiumainkban. Hiszen már egy egyszerű, akár még természetesnek is mondható kőomlás is sokuk számára életveszélyes lehet.

Egyediséged a védjegyed!

Én Istenem, de messze vagyunk már ettől a szépen csengő, a szőremelő izmokat megmozgató ősrégi alapigazságtól! Ahogyan attól is, hogy érték(es) vagy, mert belőled csak egy van. Csak egy napilapunk, csak egy igazi hetilapunk, csak egy huszonnégy órán át magyar nyelvű műsorokat sugározó rádióállomásunk. Minthogy egyik újság, rádió és televízió sem szakasztott mása, egyik sem klónja a másiknak! Mindegyik másmilyen. (Vagy legalábbis másmilyen kéne, hogy legyen.) És ezt most készek vagyunk javarészt beáldozni (hogy még jobban fájjon) egy magát mélymagyarnak mondó politikai párt kíméletlen érdekérvényesítése, ambíciója nyomán. Mintha semmi, de semmi felelősségünk ez ügyben nem is létezne. Mintha a tiszteletet és megbecsülést érdemlő elődeink úttörő munkája, következetessége, hajlíthatatlansága és kemény kiállása a minél szabadabb, szókimondóbb és minél szavahihetőbb sajtó érdekében nem is kötelezne bennünket az égvilágon semmire sem…

A médiaházak bejárata fölé (képletesen) kitűzött hófehér zászlók láttán kézenfekvő a megállapítás: a sajtóromboló politikusainknak egyáltalán nincsen nehéz dolguk. A hazugság sziruposan édes, ragacsos madzagát mélyen megmártották a mézes csuporban. Úgy húzták el a lépre csalt finnyás orrok előtt. Mert jól ismerik a megriadt lélek konfigurációját. Ilyenkor a nagyhangú elcsendesedik, a félős igazodik, a számító helyezkedik, a rafinált alakoskodik, a megfontolt pedig dörzsölten kivár. De még a mindenkori kárörvendő is úgy lapul, mint ahogyan a nyuszi szokott meghúzódni a fűben. Senki sem akar a különbözőségével feltűnni, különcködni, senki sem óhajt most kilógni a sorból. Mert aki önérzetesen felemeli a buta kis buksiját, azt bizony azon nyomban le fogják pisszenteni, a fejecskéjét pedig még le is találják nyisszenteni. 

Az MNT eddig becserkészett médiumai igazi agymosodaként zakatolnak. A mosóvízhez agymosóport adagolnak. A patyolattisztaság, a vegytisztaság elérése érdekében. A frissen mosott holmihoz pedig illatos öblítőt. Lehetőség szerint: pénzillatút. Mindent átható, csábító, tömény pénzszagút. (A zsoldosztóknak most piszok nagy mázlijuk van. Mert mostanság igen kevéssel is beérjük. Harminc ezüst -- Júdáspénz gyanánt -- már megteszi.)

Ennyi szükségeltetik csupán ahhoz, hogy dőljön a kifordított valóság, a megszépített igazság minden egyes újságlapon, valamennyi hullámhosszon és csatornán. Hogy parolázzon, hogy haverkodjon az omnipotens politika választott képviselőivel. A felülről irányított, megkiskorúsított, hazugságra kényszerített média pedig a következő parancsszavakra kezd működésbe lendülni: Ne kérdezz! Engedelmeskedj! Nem bánod meg! Miközben nagyon is jól tudja, hogy nem az éppen aktuális hatalomhoz való odasimulás, nem a válogatás nélküli dörgölőzés lenne az igazi dolga.

A vajdasági magyar médiahelyzet teljességgel reménytelen. Most hiába is hívnánk segítségül a néhány hónappal ezelőtt végleg eltávozott Hornyik Miklóst, hogy újra figyelmeztessen: „Hazugságban nincsen arany középút!” Hiába idéznénk meg Augustiniust, hogy óva intsen: „Jobb sántikálva a helyes úton, mint futva haladni a rossz úton!”

A kenyerem javát én már megettem. Réges-rég leszámoltam a rózsaszínű, szabad sajtó-féle illúziókkal. És hagymázas vízióim sincsenek arról, hogy még megérem azt a napot, amikor majd csupán egy mondatból fog állni a sajtótörvény. Csak annyiból, hogy: Nem szabad hazudni.  (Pedig de szép is lenne!)

Úgy tudom, Einsteintől ered a mondás, amely szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és arra várni, hogy az eredmény egyszer majd más legyen.

Dacára ennek, én mégis ezt teszem.

Jó kis ellentmondás? Nem baj. Hadd legyen!

Szabó Angéla

A médiagömböc - Végkiárusítás a vajdasági magyar sajtópiacon?

1. Kívánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltőrlését.

A negyvennapos nagyböjt időszakát éljük. És ez most egyáltalán nem öröm. Nem mélységes elmélkedés. Nem megtisztulás. Nem megújulás. Mert nem csupán az elsárgult mindennapjainkban van szigorú nagyböjt, hanem szinte a teljes vajdasági magyar sajtóban is. Amely pedig – nagyon úgy fest, hogy -- szófogadóan, szemlesütve, fejét engedelmesen a hatalom igájába hajtva, végeláthatatlan hallgatásfelhőbe burkolózva tűri a mostanában alakuló újfajta komisz rendet. Egykori önmagát – és ezzel minden, de minden értékét – megtagadva, sárba tiporva és alighanem jó hosszú időre feladva. A délvidéki magyar média szikkadt, fekete kenyéren és poshadt, állott ivóvízen tengődik, böjtöl, vezekel. Mindenható alapítói és társalapítói számára viszont még javában tart a harsány farsang, az úri, ünnepi mulatság, a beteg kis magyar karnevál.

Viszlát, komplexusok!

Húsvét és feltámadás előtti nagyböjt ide vagy oda, a vajdasági magyar parlament becenéven aposztrofált Magyar Nemzeti Tanács valóságos tort ül és soha eddig nem prezentált zsíros lakomát folytat. Alighanem rákapott a délvidéki magyar sajtó különleges ízére, zamatára, specifikus, semmi mással össze nem téveszthető aromájára. És – úgy tűnik – farkasétvágya van a behemótnak.  Egymás után kebelezi be – tépi cafatokra és falja fel – a több évtizedes hagyománnyal rendelkező (valaha dicső napokat is megélt) tájékoztatási eszközeinket. Egyenként és külön-külön. Szépen, sorjában.

Tavaly nyáron már eltüntette feneketlen bendőjében az egyetlen napilapunkat, a Magyar Szót, nem sokkal ezelőtt pedig szőröstül-bőröstül bekapta a szabadkai hetilapot, a Hét Napot. A mi -- nemzeti színű, kokárdás, pántlikás, árvalányhajas -- kisgömböcünk hajszálra úgy viselkedik, mint ahogyan a forradalom szokott: felfalja a saját, tulajdon gyermekeit. Ezt művelte már korábban az ugyancsak szabadkai székhelyű, top politikusok által létrehozott top Pannon Rádióval és Televízióval is.
És csak tömi magába az elemózsiát. Csak zabál. Csuklásig. Jóllakottságig. Hányingerig. Gyomorrontásig. Adieu les complexes!

Irány a gömböcútvonal!

Was kostet die Welt? -- akár ezt is kérdezhetném most kissé keserű szájízzel, merthogy a vajdasági magyar médiapiacon napjainkban csaknem minden tömegtájékoztatási-eszközünket áruba bocsájtották.  Mindent eladnak és mindent megvesznek.  Mindennek tudják, és mindennek meg is szabják, meg meg is adják az árát. Javában zajlik a végső kiárusítás. Amíg a készlet tart. És akinek pénze van, most bevásárolhat…
 
A gátlástalanul guruló gaz gömböc girbegörbe útját már a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából kidolgoz(tat)ott Médiastratégia nevet viselő dokumentumban felvázolták, kijelölték.  Jó előre. Nyilván olyan megfontolásból is, hogy aztán senkit az égvilágon ne érhessen meglepetés. Mármint az érdekeltek közül. A kis magyar médiagömböc táplálékfelvételi-állomásait, az úgynevezett gömböcútvonalat világosan megrajzolták, meghatározták a délvidéki magyar sajtó forgalomirányítói. A Médiastratégia című forgatókönyv szerint gömböckénk legelőször hamm, bekapja a Magyar Szó-t, aztán pedig hamm, bekapja a Hét Nap-ot. Majd következik a lajtstromban az újvidéki Mozaik Televízió. És zárja a sort, azaz befejezi bendőtöltögető ámokfutását a Szabadkai meg az Újvidéki Rádió (magyar szerkesztőségének) bekebelezésével. Persze, csak ha időközben gusztusa nem támad a maradék médiumokra is.

Tekintélyes, tekintélyt parancsoló erkölcsi mellbőségről teljességgel hiábavalóság e téma kapcsán beszélni. Az általános is meg a drasztikus klímaromlás is már jó ideje tart a vajdasági magyar sajtóban. A valóság feltárására törekvő, szabad szellemiségű tájékoztatás mifelénk nem egyéb, mint egy demokratikus illúzió. Nem egyéb, mint egy soha valóra nem vál(hat)ó – ámde mégis csodaszép -- álom.

Mit ér a rend, ha bitang?

A politikai hatalom, a teljesítményhiányos elit nem viseli el és nem is tűri meg a kritikát, a bírálatot, ezért aztán egyetlen hatalmas, színtelen, szürke képpé olvasztja egybe a sok aprócska, tarkabarka mozaikból álló délvidéki magyar médiát. (Egy lesz, egyforma lesz, egységes lesz! De egy csepp köszönet nem lesz benne.) Megkiskorúsítva, hazugságra kényszerítve, a valóság megszépítésére, elferdítésére kárhoztatva ezzel valamennyi lapot, rádiót, televíziót.

Csakhogy így, szigorú keretek közé préselve, satuba szorítva hogyan is élhetne, fejlődhetne ezután? Nincs rá mód. Nincs rá esély. A látványos, előre megtervezett leépítése, a módszeres elsorvasztása, éppen csak a vegetálás állapotába züllesztése immáron elkerülhetetlen. És talán a klinikai halálának beállása is csak idő kérdése. 

De vajon a hatalmi erőfölénnyel, az erőnek erejével kierőszakolt behódolás, az egzisztenciális félelem inspirálta dicshimnusz-zengedezés okozhat-e teljes megnyugvást, kényelmes biztonságérzetet és felhőtlen, igazi örömet a vajdasági magyar sajtó fejedelmeinek? Épp, pont ez az embertelen módon kipréselt, kikényszerített keserű dicsőség hozna ragyogást és áldást a VM sajtó sírba eresztőinek? Kötve hiszem.  Mert mit ér a „rend”, ha bitang?
Vétek ez a javából. Égbekiáltó, hatalmas bűn. A bűn pedig – természete szerint – általában sötétséget, köteléket és rabságot vonszol maga után. 

Hihetetlenül hangzik, de mindebben a magát nemzetinek mondó anyaországi kormány is főszerepet játszik. Az fizeti ugyanis a „temetkezés” költségeit. Ami persze a napi politika szóhasználatában nem egyenlő a leépüléssel, az elmúlással, a megsemmisüléssel, hanem épp ellenkezőleg. Ez az egységesítés hozza majd meg a vajdasági magyar újságírás fellendülését és virágerdőbe borulását.
Ha politikus lennék, biztosan én is így látnám. De minthogy nem vagyok az, már csak egy valamin töprengek. Ha mégis túléljük ezt a sanyarú nagyböjtöt, lesz-e majd utána feltámadás…? 

Szabó Angéla

A vajdasági magyar sajtó nótája is lehetne:

Átlátnak rajtam,
De nem vagyok zavarban.
Nem utálnak és nem szeretnek,
Ha megfelelek, megvehetnek.

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Minden úton és minden időben,
Hogy elteljen és véget érjen,
Egy hosszú ásításba férjen,
Mindegy, csak félig érjen.

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Még nincs itt az idő,
Vagy már elmúlt.
Sehova se érek,
Soha el nem kések. :||

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Nincs itt az idő,
Ó oooó,
Nincs itt az idő,
Nincs itt az idő.

Nyílt levél a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz

www.gazdakor.szie.hu

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Dr. Böröcz István vezérigazgató

részére

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Ezen levél aláírói értetlenséggel és szomorúsággal tapasztaljuk, hogy az újévben a Duna Televízió Gazdakör műsora alapjaiban megváltozott. Mi az agrármagazinnak évek óta nézői, illetve tisztelői vagyunk, sokunknak a Gazdakörrel indult a napunk. Mindig találtunk egy-egy riportot, amiért érdemes volt bekapcsolni a televíziót.

Január 2-tól egy nyúlfarknyi hírcsokrot látunk! 

Híreket, amelyeket már egy-két napja megismertünk, vagy amelyek az érdeklődésünket igazából nem keltik fel. Mi nem csupán közléseket, politikai üzeneteket várunk a médiától, hanem az agrárium, a vidék helyzetének, hangulatának megjelenítését, szereplőinek szemléletét, sikereit és persze gondjait bemutató riportokat. 

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

A tömegkommunikáció eszközein keresztül naponta értesülünk azokról az erőfeszítésekről, nem ritkán kudarcokról, amelyek a közmédia átalakítását jellemzik. Nyilván nagyon sok feladatot kell megoldaniuk. A Gazdakör egy jól bejáratott műsor volt, amelyet a vidék lényege iránt fogékony szerkesztőgárda készített. Bizonyára készíthettek volna jobb műsort, másfélét is, de amit helyette kaptunk, az elhibázott szerkesztői termék, minden elemében gyengébb, szegényesebb. Óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: vajon kinek az érdekében történt mindez?

Kérjük Vezérigazgató Urat, próbálja meg a Duna Televízió egyik népszerű és karakteres műsorának helyzetét rendezni, s a médiavállalkozói szándékok helyett a magyar vidék valós érdekeihez visszatérni!

2012. január

...

http://www.moef.eu/

Kedves Dr Győri-Nagy Sándor!

A csatolt levelet azoknak a Barátoknak, Ismerősöknek küldjük el, akikkel az elmúlt évtizedekben a Gazdakör révén kapcsolatba kerültünk. Közös élmény, értékrend fűz össze minket, ápolja kapcsolatunkat: a magyar vidék, a mezőgazdaság iránti alázat! Most segítségért fordulunk Hozzád! Január 2-ától a műsorkészítés lehetőségét elvették tőlünk, Gazdakör címen megjelenő agrárhír-blokkot egy teljesen új csapat készíti.

Keserű számunkra a kirekesztés ténye, de méginkább annak módja. A műsorral kapcsolatosan a megrendelő érdemi kifogást nem emelt, sőt még novemberben is biztattak, hogy a Gazdakörre nagy szükség van. Eközben a műsort már odaígérték másnak. Az alakoskodásból fakadó rossz lelkiismeretet jelzi: a mai napig egyetlen illetékes vezető nem bírt értesíteni, hogy a további munkánkra igényt nem tart. 

A hét hat napján jelentkező műsort a vidéki tudósítói hálózat tagjaival együtt mintegy 40-50 munkatárs készítette. Most munkanélkülivé váltak, illetve jelentős jövedelem kiesést szenvedtek el. A csapat szétesik, feleslegessé válnak azok is, akiket a magyar vidék leghitelesebb újságírói között tartanak számon.

A csatolt levelet szeretnénk minél több hiteles gazdálkodóhoz és a vidék iránt elkötelezett közéleti személyiséghez eljuttatni és a támogatását kérni. Amennyiben támogathatónak tartod a levelet, kérlek, egy válasz emailben jelezd, hogy az aláírói listára felvehetjük a nevedet! Ha van olyan ismerősöd, aki ismeri a műsort és szívesen aláírná a listát, kérlek, küld el neki is!

Üdvözlettel:

A Gazdakör készítői nevében: Pekár István 

A támogatás elküldhető a pekar.istvan@gazdakor.szie.hu e-mail címre is!

Köszönjük!

Politikai hipochondria* - δημοκρατία!

„A jó szót, 

az okos gondolatot, 

az értelmes cselekedetet,

egyszer előnyben részesítik majd az emberek,
És eljön az az idő, 

amidőn értelme, 

hitele, 

és becsülete lesz a félve kimondott igazságnak.”

(Tatiosz)**  

Addig: Advent a várakozás időszaka.

Folytonossá vált az a pszichés zavar melyet a politika idéz elő. Peregnek az események furcsánál-furcsább "lények" jelennek meg a porondon és rátermettségükről regélnek, pedig csak egy óhajuk-sóhajuk van a hatalom és annak tartása, milyen áron? Minden áron!


A pergament visszapörgetve az ókori görögökig, akik azon töprengtek, hogy a "nagy és kis Isteneket", hogyan regulázzák meg és a népnek is legyen egy picinyke uralma, nem kell megijedni csak papiruszon! Barangoltak, ücsörögtek, nedűket fogyasztottak és lőn világosság rátaláltak a demokrácia szóra - δημοκρατία! Kiáltott fel a tógába csavart poéta! Zeusz nem hiszem, hogy örült az Olümposzon, de megegyeztek szépen. Lehet a δημοκρατία szót emlegetni, de a hatalom az enyém marad dörmögött fen az Olümposzon! 

Így lőn évezredek óta...A feltalálók meg elkezdtek regélni milyen jó az ötletük, amely korszakalkotó, imigyen: A demokrácia lényege, hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek eldöntésében, vagyis az önkormányzásban az adott térségben. A döntéshozatal módja lehet közvetlen és közvetett. Az érvényes döntést a többségi szavazatokkal vagy közös megegyezéssel hozzák az alapszabály (alkotmány, statútum, charta, szokásjog) szerint. Az alapszabályban szintén meghatározzák a hatalom megosztást, vagyis a különböző szintű döntéshozók hatáskörét és a hatalmi ágak szétválasztását. A döntés joga lehet központosított, részben lebontott vagy alulról felépülő. A hatalmi ágak szétválasztása a demokratikus hatalomgyakorlás és berendezkedés egyik fontos biztosítéka. Működési szabályok szerint létezik hagyományos és liberális értékrendű demokrácia, alulról felfele épülő, közvetlen, központosított, társas, megegyezésen alapuló, autonóm terület hatásköre...erre az autonóm akármire, még visszatérünk!

Nézzük mit mondtak erre az újonnan-frissen létrejött ellenzők serege. Megszólítjuk Platónt úgy virtuálisan időket átutazva! 


Platón: Hmmm! Én azon a véleményen vagyok –, hogy a demokrácia a csőcselék uralma, azoké, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz! 


Megérkezett  Arisztotelész tanítvány a rangban (a kérdés adott ő nem hallotta mit mondott Platón): A demokráciát az egyenlőség iránti (olykor túlzott) igény szülöttjének tartom, az egyenlőtlenségre épülő oligarchiával (kevesek zsarnoki uralmával) szemben! 


-Még egy kérdés kérem! 
-No ám legyen, -vélekedik Arisztotelész! 
-Mi lesz a papiruszra firkászokkal? 
-Sicc innen az nem téma! Nékik az a dolguk, hogy firkásszonak és ne a δημοκρατία-ról gondolkodjanak, mit képzelsz te időutazó-vándor! Zeusz úgy mókon vág ha hallja, hogy a tógám átszáll Athénből Mütlinébe! 
-Úgy felhergeltem Arisztotelészt, hogy visszavettem időutamból és Winston Churchill előtt találtam magam! 
-A kérés adott: Well...így nyilatkozott: "A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél." és nagy hahotába fogott, de ne siess vándor egy whisky megvilágosítja elmédet e thémában...Well!!!

Egy nagy robaj és otthon találtam magam, a helyi sajtó orgánum (hangsúly: orgánum) elrettentő hibáival a talpamhoz ragadva. A címoldalon nem hiszem el amit látok! Még egy robaj!... Arisztotelész könyvét vágta utánam, aminek a czíme: Metafizika...Ébren vagyok most-már teljesen időutazásomból, úgy hiszem ez már nem rémálom, de távollétemben az önkormányzó-demokrácia polgármestert cserélt, eredményes bugyi és gatya váltások után! Állatorvos, helyett állatorvos...ez vicc? Neeeem, ez holt komoly, Csókán kitört a demokrácijóóó! Te szent Hókuszpók koalíciója! Igen beteg a népem, ha a gyógyulást ismét állatorvosra bízza!!! Durr!!! Most jött a Politika, pillanat... odaszólok Arisztotelésznek, hogy ne dobáljon már műveivel!!! Vigyázat az "öreg parkban", ha tudnám én az meg hol van: "Megjavították az aknákat (víztároló gödrök)"c. 4. oldal, de milyen jó, hogy nem tudom hol van, én a "fijatal parkba" járok! Képzeld el, mondaná Hofi! Képzeld el, a csicsókai "öreg parkban" rálépsz egy megjavított aknára, képzeld el, elszállsz, mint Móra Ferenc csókai csókája...és olyan fehér leszel utána a ravatalozón, mint a fehér galamb!... Szétnéztem lesz e újabb durranás, bízom benne, hogy Arisztotelész az Etika czímű művét küldi, úgy modernül, interneten keresztül...Jöttek a sorok és én lassan tovább állok, hadd menjenek tovább, de az ötös oldalon... juj..."Partnerség Szerbián keresztül - a sérülékeny csoportba tartozó gyerekek könnyebb életéért" már a czím hasít, mint a fasírt!...a fejlődési zavarban szenvedő gyerekek...Egyezem, aki a csicsókai "öreg parkban" aknára lép az megzavarodik főként, ha gyermek az illető, sebtiben lapozok tovább...Szent Hókuszpók ferdítő tükre! Érdekes a téma, mert volt egy nyertes pályázat, amikor "aknásítottak" az "öreg parkban" (valami lóti-futi pályát építettek...), most is van egy pályázat amiből az "új-faluban" lövész árkokat ásnak (esővíz elvezető árkokat), innen a földet az "öreg park" aknáira hordják (lóti-futi pályát takarják)...juj...a rátóti csikótojás jutott eszembe...szegény szerencsétlen csókai népem! A tűzkőhalom (Kremenyák) vallatása óta csak a kubikos munka járja, no modernül: kulturált szemétkihordás jár az csicsókai magyarnak vagy útilapu! Sziszifusz is így csinálta, igaz ő köveket görgetett le s föl, a csókai hatalmasok meg gödröt ásnak és temetnek...Ne féljetek, hiába ásnak lövészárkokat és aknákat javítanak a koalíciós Csókán, nem lesz itt háborgó leszámoló hadművelet, morfondírozik Hókuszpók, eleget kell tenni a vitézi meghívásnak, de ezek a töpörödött törp ördögök sosem nyugszanak, kegyetlen idegesítenek már megint fércelnek valamit! Durr!!! Képzeld el ez nem Arisztotelész, hanem én voltam! Összecsuktam a lapot, talán gyújtósnak még jól jöhet...


Kedves olvasóm, miért e példa, mert így fog kinézni az új média stratégia - sajtó orgánuma és papirusz firkásza...igazi elrettendő példa, így néz ki egy nemzeti autonóm terület hatásköre a demokrácia gyakorlatában! 


Politikai hipochondria a javából, a görögök tudtak-nak valamit anno és most! Pénzt csináltak a demokráciából, most pénzt csinálnak a válságból! A mi autonóm területű és hatáskörű nemzeti tanácsunk is tud valamit, igaz egyet: -a legfontosabbat! A pénzt elkölteni! 


A politikai hipochondriában szenvedő vezetőink tudják pontosan, hogy egy lehetőség és pillanat lenne ugyebár a demokráciában: A diktátorok megdöntése, úgy ahogyan most zajlik Észak-Afrikában! A többi utána úgy négyévenként összeborul, legyen az sárga, vörös, piros, bíbor...

Igen!  A politika, a koldusok alkudozása, ez az igazi politikai hipochondria! 

Még egy whisky-t Churchill bátyám, még mielőtt Arisztotelész hozzám vágja a többi művét?...

Margit Zoltán

*A hipochondria egyfajta pszichés zavar, amely esetében az egyén kényszeresen foglalkozik saját egészségi állapotával, megszállottan keresi magán a szervezetében fellépő kóros elváltozásokat, betegségeket, gyakorta halálfélelemmel küzd, és a feltételezett betegségek szomatikus tüneteit rendszerint pszichésen észleli is magán. Leggyakrabban szorongást okoz, de súlyosabb esetekben a hipochondriában szenvedő beteg állandó orvosi felügyeletre és folyamatos gondoskodásra tart igényt, noha voltaképpen egészséges és képes volna ellátni önmagát. A beteg gyakran maga is elismeri betegsége képzelt voltát, de kényszeres tudatállapotáról lemondani képtelen. Gyakran párosul a psziché egyéb kóros zavaraival, például paranoiával. Egyes elméletek szerint a hipochondria a lelki elhárítás egyik megnyilvánulási formája, amelynek segítségével az egyén igyekszik elkerülni, tudatából kizárni az elé tornyosuló magánéleti problémák megoldását. Pszichoterápiával és viselkedés terápiával többnyire kezelhető.

A szó eredete a görög hüpokhondrion szóra vezethető vissza, ezzel a megjelöléssel illették az ókori görögök a has felső részét, ahonnan feltételezésük szerint az értelem és a psziché betegségei erednek.

**Hioszi Tatiosz (Kr. e. 368 - Kr. e. 289) görög író - filozófus.  Tatiosz Kr. e. 368-ban született a török partoknál fekvő Hiosz szigetén. Elofordul, hogy a szeretet tanának ókori mesterét összetévesztik a 800 évvel később élt alexandriai szépíróval, Akhilleusz Tatiosszal (Kr. u. 5. sz.), vagy a hasonló nevű athéni természetfilozófussal (Kr. u. 2-3. sz.), aki fő művét (Bevezetés a számok világába) a hioszi Tatiosz működése után 500 évvel később írta. Apja, Gallinosz szerszámkészítő mester volt, aki már gyermekkorában támogatta fia ember- és életszeretetét, Később elajándékozta legnagyobb kincsét: tudását a szeretetről - azt a csodát, amelyet az élet igazi tudományának nevezett: 351-ben Athénba ment, és Platón Akadémiáján bölcseletet tanult 17 évesen. Ott ismerte meg későbbi mesterét, Arisztotelészt, aki 367-től 347-ig hallgatta Platón előadásait, és Tatioszt rögtön a barátságába fogadta. Négy esztendő múltán azonban útjaik elváltak. Tatiosz 325-ben hazaköltözött Hioszra - ezúttal végleg -, majd megnyitotta saját iskoláját a Platián. Athénből, Tanagrából, Megarából, de Epheszoszból, és a környező szigetekről is özönlöttek a hallgatók, hogy megismerjék Tatiosz  tanításait a szép és helyes szeretetről.Tatiosz Kr. e. 325-től Kr. e. 289-ig - 36 éven át - élete utolsó napjáig vezette a Szeretet Tanításai elnevezésű iskoláját Hiosz szigetén.Hioszi Tatiosz 79 évet élt.Munkáinak - naplójának, leveleinek, kéziratainak - rendezését 289-ben legkiemelkedőbb tanítványára, Kalimonaszra bízta. Több könyve megmaradt az utókor számára:

Életbölcsességek. A bölcsesség ábécéje. A Szeretet kiskönyve. Mosolygó történelem. Az Élet szép ajándékai. A Szeretet ereje. Emberi történetek. Üzenetek a Szeretet Földjéről. A Csillagszikrák útja. Lélekutazás.