„LÉTEZNI ÉS VÉLEMÉNYT NYILVÁNÍTANI”

A felvételen a Napló Kör tagjai

Kisebbségjogi jegyzet

A 2012. április 14-én Szabadkán megalakult Napló Kör, független, szabadelvű értelmiségiek asztaltársasága,Újvidéken is bemutatkozott. Amárcius 4-i esti eseményen, a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének (NDNV) székházában, Bódis Gábor, Németh Árpád, Tolnai Ottó, Végel László, Gerold László, Szerencsés Zsuzsanna, Pressburger Csaba és Radics Viktória vettek részt.

A szerb nyelven folyt beszélgetés fontos „napirendi pontja” a vajdasági magyar sajtó helyzete volt. Szerencsés Zsuzsanna és Gerold László részletesebben elsősorban a magyar nyelvű nyomtatott média keserves helyzetét ecsetelték, amit a kerekasztal-beszélgetés többi részvevője is kiegészített. Röviden: sajtónkat a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) befolyása, a párbeszéd hiánya, a zártság, az autizmus, a nyomtatott sajtó minőségének romlása és „a titói időkhöz való visszatérés” jellemzi.

Az esten is elhangzottak már hosszabb ideje jellemzik a vajdasági magyar médiát. Új volt viszont, hogy a magyar csúcsértelmiséghez tartozók ezt a szépszámú közönségnek nem csak előadták, de példákkal is illusztrálták. Jó lenne, ha Gerold és Szerencsés elemzése nyomtatásban is (és magyar nyelven is) megjelenne, mivel az estről készült (talán egyetlen) tudósítás[1] nem ad teljes képet az ott elmondottakról. Kétséges azonban, hogy erre a jelenlegi körülmények között sor kerül(het).

A Napló Kört Bódis Gábort mutatta be, aki szerint, „egy intellektuális klubot akartak létrehozni, amely pártérdektől és nemzeti hovatartozástól függetlenül kíván létezni és véleményt nyilvánítani”. Kérdés azonban, hogy a Kör tagjai/Körhöz tartozók valójában mit is értenek ez alatt a megfogalmazás alatt. És az is, hogy ez – a mai körülmények közepette – elegendő-e?

Az alapítók megfogalmazásából a Napló Körnek a társadalmi problémák, a magyar közösség helyzete, problémái iránti valamiféle passzív (csupán véleménynyilvánítási) magatartására lehetne következtetni. Megelégedhetnek-e vajon az értelmiségiek egy ilyen passzív szerepvállalással? Nem. Az értelmiség(iek)nek ettől bizony sokkal nagyobbak a közösség iránti kötelezettségei. 

Az egyébként sikeres bemutatkozás talán egyetlen hiányossága, hogy a részvevők – az értékelések alapján – nem tettek javaslatot a vajdasági magyar média helyzetének javítására. Erre pedig sürgősen megoldást kellene találni. A megoldás egy új, kezdetben havonta egyszer, vagy kéthetente megjelenő újság kiadásában lehetne, amely alternatívát kínálhatna a mostani pártsajtóval szemben. Szinte hihetetlen, hogy a vezető értelmiségiek és az magyar vállalkozók között nem akadt már eddig is senki, aki egy ilyen lapot elindítana. A nemzetközi ismeretséggel és tekintéllyel is bíró értelmiségiek ehhez bizonyára külföldi támogatókat is találhatnának. 

Az est tanulsága talán az lehetne, hogy a problémákról nem elég csak beszélni, azokat „elefántcsonttoronyból szemlélni”, ahogyan az egyik résztvevő fogalmazott, hanem megoldásokat is kell kínálni. A „létezés és véleménynyilvánítás” csak vegetálás lehet, ami önmagában még nem oldja meg a problémákat. Tovább kell lépni…

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. március 5.

[1] Penovác Sára: Autizmus és a vajdasági magyar sajtó