Az expanzív médiahaditerv - NE HAZUDJ!

Nesze neked média törvény, meg stratégia, NE HAZUDJ!

„Mit tehetek? S mit ér a cérnahangom,

mikor ide Jeremiás próféta kellene

s ő sem érne semmit el?”

(Faludy György)

Mint akinek egyszerre keserű is meg savanyú is a szőlő, valami olyasféle szájízzel állapítottam meg a minap, hogy a Magyar Nemzeti Tanács vezetőjének – bármennyire nehezemre esik is – most az egyszer nagyon is igazat kell adnom. Mármint akkor, amikor konstatálja, hogy az általa irányított délvidéki magyar mini parlament vezényletével legyártott Vajdasági magyar médiastratégia (2011-2016) címet viselő dokumentum bizony nem porosodik a fiókban. Sajnos nem. És épp elég baj ez minekünk! Bárcsak még most is ott lapulna észrevétlenül valamelyik soha ki nem nyitott, végleg feledésbe merült, örökre bezárt üvegpalotai iroda íróasztalfiókjában! Bárcsak képződhetett volna rajta vagy kétujjnyi vastagságú finom porréteg! Bárcsak fedték volna be teljes egészében a pihe-puha porcicák, vagy szőttek volna köré eltéphetetlen remekműnek számító hálót a szobasarokban óraszám tétlenül csücsülő pókocskák! Bárcsak pettyezhették volna mákosra színtiszta unalmukban a tévedésből berepült legyek! Mert akkor a vajdasági magyar média ügyében maradhatott volna minden a régiben…

A kör meg egyre csak szűkül…

Merthogy ez a szóban forgó (és ami a legfájóbb: újságírásunk színe-java által kidolgozott, meg a színe-java által hallgatólagosan el is fogadott, a tömegtájékoztatási eszközeink megreformálása céljából kidolgozott, hadicselekben, taposóaknában bővelkedő) médiahaditerv kényszerű -- és alighanem egyben végzetszerű -- sorsfordulatot idézett elő a vajdasági magyar tájékoztatás egészében. A sorozatban végrehajtott, MNT-s zsinórmérték szerinti átformálás, a VMSZ-es fazonra való nyírás/alakítás, és ez az egész expanzív médiapolitika legalább annyira perniciózus, mint valamilyen közönséges nyavalya. A zseniálisan megszerkesztett médiastratégia pedig alighanem igazi kordokumentum. És kórdokumentum is egyben. (Sajnos, az orvostudomány jelenlegi állása szerint még nem létezik ellene hatékony orvosság.)

Hogy miként fest ez a magyar pártunk részéről megnyilvánuló globális rendrakás, ez a perfid módon (kizárólag a jobbítás szándékával) végrehajtott kényszerreform a gyakorlatban? In praxi: két fronton zajlik az átszervez(őd)és. Egyidejűleg. Párhuzamosan. Megszerezni az illető médium alapítói jogát (vagy legalább társalapítói státust elérni) és teljesen elvhűre, száz százalékig megbízhatóra, ménkűbiztosra cserélni a vezetőségét. Csupáncsak ebben áll, ennyiből áll valamely lap, rádió vagy televízió szerkesztőségének az elvárások szerinti beidomítása, átnevelése. Rosszabbik esetben: móresra tanítása. És máris nyert ügyük van.

Az igencsak nyakatekert nyaktekerési és gerincroppantási széria még jó egy évvel ezelőtt kezdődött. Egyetlen napilapunk, a mindenképpen jobb sorsra érdemes Magyar Szó volt a legelső a sorban. A kísérleti nyúl. A megzabolázás, a betör(et)és prototípusa. Aztán következett a szabadkai hetilap, a Hét Nap, majd pedig az újvidéki Mozaik Televízió. Sorsát a topolyai Tájékoztatási Központ sem kerülhette el, az elmúlt napokban pedig már a községi alapítású Szabadkai Rádió is ügye is terítékre került. Mindez azt jelenti, hogy szűkül a kör. Szorul a hurok. És majd Zucker kommt zu letzt alapon utoljára marad a tartományi székvárosi rádió. És az igen kitűnő étvágynak örvendő Magyar Nemzeti Tanács számára alighanem az lesz majd az igazi püspökfalat. (Ha a kezemet a szívemre teszem, igazából csak a két sz betűvel kezdődő napnak a műsorait féltem. A szerdaiakat meg a szombatiakat. Mert azokat szeretem hallgatni.)  

A hegyelmozdulással való fenyegetőzés

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke minderről imígyen nyilatkozott nemrégiben:

„Fél év elteltével azt kell mondanom, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett. A médiastratégia ambiciózus vállalkozásokat tartalmaz. Ezeknek az előkészítésére helyenként kimozdultunk a nullpontról, de még nem érzem azt, hogy olyan lendülettel következett volna be a változás, mint az oktatás, a nyelvhasználat és a kultúra területén, ahol hegyek mozdultak el a stratégia mentén. Itt ez nem történt meg, de azért ez esetben sem porosodott a stratégai a fiókban. Olyan jellegű intézményes, rendszeres együttműködés a magyar nyelvű médiaműhelyek között, mint amilyen most van, még sohasem volt, noha ez is messze van attól, amit mi a stratégiában vázoltunk. Ha viszont megfigyeljük, hogyan működik együtt az Újvidéki Rádió a Pannonnal, a Szabadkai Rádióval és részben már televízióval is, vagy a Magyar Szó a Hét Nappal, az bizony nagyon messze van attól, amit megörököltünk, és ami a stratégia elfogadása előtt volt. Szeretnénk a vezetőségek megújítását teljesen befejezni, az általunk alapított médiumban őszig ezt meg is tesszük. A vezető személyek megbízotti státusát szeretnénk megszüntetni, s egy biztonságban lévő vezetői csapatot kívánunk kialakítani, amely már teljes egészében elfogadja a stratégiába foglaltak végrehajtását.”

Eddig az idézet.

Hogy miben nyilvánul meg ez a nagyra törő, fékevesztett ambíció? Abban, hogy írástudó főszerkesztők helyett szófogadóan hajbókoló pártkatonákat ültetnek a főnöki székbe? Abban, hogy most még hallgatható, nézhető és élvezhető műsoroknak torzítják el az arc(ulat)át, csorbítják ki az élét, lúgozzák ki az egyedi, a sajátságos színeit? Vagy esetleg abban, hogy egyik szerdáról a másikra, egyik szombatról a másikra egyetlen tollvonással végleg el is hallgattatják őket? Az a vaskos tény, hogy az alapítók/társalapítók meg a kinevezett főszerkesztők változnak, az még önmagában nem jelent semmiféle javulást. Mély meggyőződésem: sokkalta inkább szánalomra, mintsem dicséretre méltó az ilyen irányultságú ambíció…

Régen rossz lesz nekünk akkor is, ha mind az egyre vékonyabban csordogáló anyagiak tekintetében, mind pedig az elgyengített és felhígított szakembergárda következtében még az MNT elnöke által emlegetett – és nem is csupán kívánatosnak, hanem már-már alapkövetelménynek tartott -- HEGYELMOZDULÁS is bekövetkezik a mi kis magyar médiumainkban. Hiszen már egy egyszerű, akár még természetesnek is mondható kőomlás is sokuk számára életveszélyes lehet.

Egyediséged a védjegyed!

Én Istenem, de messze vagyunk már ettől a szépen csengő, a szőremelő izmokat megmozgató ősrégi alapigazságtól! Ahogyan attól is, hogy érték(es) vagy, mert belőled csak egy van. Csak egy napilapunk, csak egy igazi hetilapunk, csak egy huszonnégy órán át magyar nyelvű műsorokat sugározó rádióállomásunk. Minthogy egyik újság, rádió és televízió sem szakasztott mása, egyik sem klónja a másiknak! Mindegyik másmilyen. (Vagy legalábbis másmilyen kéne, hogy legyen.) És ezt most készek vagyunk javarészt beáldozni (hogy még jobban fájjon) egy magát mélymagyarnak mondó politikai párt kíméletlen érdekérvényesítése, ambíciója nyomán. Mintha semmi, de semmi felelősségünk ez ügyben nem is létezne. Mintha a tiszteletet és megbecsülést érdemlő elődeink úttörő munkája, következetessége, hajlíthatatlansága és kemény kiállása a minél szabadabb, szókimondóbb és minél szavahihetőbb sajtó érdekében nem is kötelezne bennünket az égvilágon semmire sem…

A médiaházak bejárata fölé (képletesen) kitűzött hófehér zászlók láttán kézenfekvő a megállapítás: a sajtóromboló politikusainknak egyáltalán nincsen nehéz dolguk. A hazugság sziruposan édes, ragacsos madzagát mélyen megmártották a mézes csuporban. Úgy húzták el a lépre csalt finnyás orrok előtt. Mert jól ismerik a megriadt lélek konfigurációját. Ilyenkor a nagyhangú elcsendesedik, a félős igazodik, a számító helyezkedik, a rafinált alakoskodik, a megfontolt pedig dörzsölten kivár. De még a mindenkori kárörvendő is úgy lapul, mint ahogyan a nyuszi szokott meghúzódni a fűben. Senki sem akar a különbözőségével feltűnni, különcködni, senki sem óhajt most kilógni a sorból. Mert aki önérzetesen felemeli a buta kis buksiját, azt bizony azon nyomban le fogják pisszenteni, a fejecskéjét pedig még le is találják nyisszenteni. 

Az MNT eddig becserkészett médiumai igazi agymosodaként zakatolnak. A mosóvízhez agymosóport adagolnak. A patyolattisztaság, a vegytisztaság elérése érdekében. A frissen mosott holmihoz pedig illatos öblítőt. Lehetőség szerint: pénzillatút. Mindent átható, csábító, tömény pénzszagút. (A zsoldosztóknak most piszok nagy mázlijuk van. Mert mostanság igen kevéssel is beérjük. Harminc ezüst -- Júdáspénz gyanánt -- már megteszi.)

Ennyi szükségeltetik csupán ahhoz, hogy dőljön a kifordított valóság, a megszépített igazság minden egyes újságlapon, valamennyi hullámhosszon és csatornán. Hogy parolázzon, hogy haverkodjon az omnipotens politika választott képviselőivel. A felülről irányított, megkiskorúsított, hazugságra kényszerített média pedig a következő parancsszavakra kezd működésbe lendülni: Ne kérdezz! Engedelmeskedj! Nem bánod meg! Miközben nagyon is jól tudja, hogy nem az éppen aktuális hatalomhoz való odasimulás, nem a válogatás nélküli dörgölőzés lenne az igazi dolga.

A vajdasági magyar médiahelyzet teljességgel reménytelen. Most hiába is hívnánk segítségül a néhány hónappal ezelőtt végleg eltávozott Hornyik Miklóst, hogy újra figyelmeztessen: „Hazugságban nincsen arany középút!” Hiába idéznénk meg Augustiniust, hogy óva intsen: „Jobb sántikálva a helyes úton, mint futva haladni a rossz úton!”

A kenyerem javát én már megettem. Réges-rég leszámoltam a rózsaszínű, szabad sajtó-féle illúziókkal. És hagymázas vízióim sincsenek arról, hogy még megérem azt a napot, amikor majd csupán egy mondatból fog állni a sajtótörvény. Csak annyiból, hogy: Nem szabad hazudni.  (Pedig de szép is lenne!)

Úgy tudom, Einsteintől ered a mondás, amely szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és arra várni, hogy az eredmény egyszer majd más legyen.

Dacára ennek, én mégis ezt teszem.

Jó kis ellentmondás? Nem baj. Hadd legyen!

Szabó Angéla