Margit Zoltán: Máriás István

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Máriás István. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Máriás István. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 11., szerda

A morgás jogán…



Egy szülőfalumbéli magyar gyerek igencsak kurtára szabott földi élete tíz nappal ezelőtt véget ért. Halálának okáról, körülményeiről, pontos idejéről és helyéről még szinte semmit nem tudhatunk. Hogy a szörnyű tragédia valóban úgy történt-e, amint azt nem sokkal a haláleset után közölték – hogy természetes halállal halt meg, fulladás következtében –, vagy pedig a fizikai bántalmazás vezetett élete kioltásához, azt egyelőre még csak találgatni lehet. A közhelyesen tényeknek nevezett makacs dolgok azonban (amelyekkel pedig állítólag nincs értelme vitatkozni) már önmagukban is feltűnően árulkodóak: a vajdasági magyar sajtóban sűrű hallgatás övezi az esetet (még a legerősebb túlzással sem lehet azt állítani, hogy a tragédia boncolgatása túlteng a kis magyar médiánkban), és lassan-lassan már a tartományi székvárosi kórházból várható orvosi leletek, boncolási jegyzőkönyvek (el)készülte is gyanúsan/kínosan hosszadalmassá válik. Tisztes távolságból és kellő mértéktartással szemlélve is az esetet, még a teljesen kívülállónak is olyan érzete támad, hogy mintha minden azt sugallná: ha már nem lehetséges meg nem történtté tenni a fiú halálát, akkor a legjobb lenne azt a lehető leggyorsabban és amennyire lehet, fájdalommentesen elfelejteni. Az lenne az ideális, a tökéletes megoldás a történet valamennyi szereplője számára.

Mi szemlesütve, fülünket-farkunkat behúzva hallgatunk. Ez a mi felelősségünk. A politikusaink is fölöslegesnek és értelmetlennek tartják a megszólalást. Ez meg az ő felelősségük.

Abba alighanem még belegondolni is hátborzongató lenne, hogy vajon milyen helyzet állt volna elő akkor, abban az esetben, ha ez a végzetes tragédia nem egy alig 16 éves magyar sráccal esik meg, hanem egy másmilyen nemzetiségűvel. Például egy szerbbel. (Mert akár lehetett volna úgy is.) Egy színtiszta magyar faluban, egy olyan szórakozóhelyen, amelynek magyar a tulajdonosa és ahová többségében mégis csak magyar fiatalok járnak. Elképzelni is bizarr: milyen mennydörgő égszakadást, földindulást tudott volna belőle generálni a fővárosi sajtó. A bősz, vehemens politikusok minden tévécsatornán, minden hullámhosszon és minden újságoldalon teli szájjal követelnék a vizsgálat azonnali megkezdését és az igazság mielőbbi kiderítését. Valószínűleg még a szóban forgó szórakozóhely bezárását is indítványoznák, legalábbis arra az időre, amíg az eset kivizsgálása tart. És talán még a diszkót is apró alkotóelemeire, atomjaira szednék, hogy megtudják, hogyan is működött. A történetben teljesen vétlen, szegény oromhegyesiek meg csak retteghetnének napokon, heteken át, mint tették azt a falumbéliek, amikor jó néhány évvel ezelőtt megöltek egy rendőrt, amely hírre egyenruhások lepték el a falut. A kisemberek mindeközben magukban azért imádkoztak, hogy nehogy magyar legyen az elkövető, mert akkor lesz nemulass.

Romić Arnold esete kapcsán akaratlanul is a „temerini fiúk” juthatnak eszünkbe, akik két hét híján kereken tíz esztendeje vannak rácsok mögé zárva a Sremska Mitrovica-i börtönben. A bűnük 2004 júniusában az volt, hogy magyar létükre kezet mertek emelni egy másmilyen nemzetiségű fiatalemberre. Ezért a tettükért öten összesen 61 évnyi elzárást kaptak.

Ketten másfél évvel ezelőtt amnesztiával kiszabadultak, de hárman még bent vannak.

A bent felejtett Illés Zsolt már legfeljebb csak a temerini kistemetőben találkozhat az édesanyjával meg az édesapjával. Ahogyan Uracs József szülei sincsenek már az élők sorában. A l5 évre elítélt Máriás István hozzátartozói is megsínylették az eltelt egy évtizedet. Az 53. életévében járó édesapja nemrégiben rákbeteg lett és tolószékbe kényszerült. De még nagybetegen is elment húsvétkor, hogy meglátogassa a fiát.

Amikor a magyar „temerini fiúk” tette napvilágra került, valóságos össztüzet zúdított rájuk és a családjukra a szerb nyelvű média. A magamagát felsőbbrendűnek képzelő magyar sajtónk egy része is nagyívben kerülte a témát és kényesen ódzkodott tőle. Számára nem volt elfogadható az a racionális észérv, hogy már szinte minden háborús bűnök elkövetésével gyanúsított vádlottunk réges-rég otthon van, a „temerini hármak” pedig még mindig a börtön vendégszeretetét kénytelenek élvezni. Pedig két hét múlva, június 26-án a tizedik rabévük is lejár.

Bár – csodával határos módon – még életben vannak, értük már nem emel szót senki sem.

És a már sírba került 16 éves Arnoldért?

Szabó Angéla



2013. július 15., hétfő

(Más)napló és elnöki elutasítás




A mai Magyar Szó fő (címlap alatti) hírként közli: „Díjözönnel kezdődött a jubileumi palicsi fesztivál”.

A palicsi filmfesztivál lenne – még ha jubileumi is – a legfontosabb esemény a vajdasági magyarság számára? Aligha.  

Tudjuk, hogy komoly gondok vannak a napilap szerkesztéspolitikájával – amelyet Pászor István (a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ) és Kohecz Tamás (a Magyar Nemzeti Tanács – MNT) (magán)újságjának is neveznek. Különösen amióta (2011. június 23-án) a Magyar Nemzeti Tanács leváltotta a főszerkesztőjét és kinevezte a mostanit.

Az itteni magyarságot érintő gondok, problémák nemigen kapnak helyet a lapban. Különösen nem a bíráló elemző írások, újságírói kutatások. Annak ellenére, hogy a közösség jogainak megvalósulása/megvalósítása kellene, hogy legyen az elsőrangú feladata.
A múlt héten javasoltam a lap egyik ismertebb újságírójának, hogy írjon a vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatos akadályokról. Felajánlottam neki, hogy a rendelkezésére bocsátom az ezzel kapcsolatos dokumentációmat. Azt a választ kaptam, hogy majd „megkérdezi a szerkesztőt”. A mai napig nem jelentkezett.


***




Tomislav Nikolić szerb elnök aláírásával a mai napon kézbesítették számomra azt a határozatot, amellyel elutasította Illés Zsolt temerini elítélt kegyelmi kérvényét, amely 2012. október 16-án lett átadva.

Illést az újvidéki (akkor) Kerületi Bíróság K-474/04 számú 2005. április 11-i ítéletével 13 év börtönbüntetésre ítélte.

A „temerini fiúk” néven elhíresült bűnügyben az említett bíróság összesen 61 év börtönbüntetésre ítélt öt temerini fiatalt, akik közé Illés is tartozik, az időközben (kábítószer túladagolásban elhunyt) Zoran Petrović ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt.
Két elítélt, Horváth Árpád (aki 10 évet kapott), és Szakáll Zoltán (akit 11 és fél évre ítéltek), az amnesztia törvény és (részleges) elnöki kegyelem alapján 2012. november 30-án egyszerre szabadult a Sremska Mitrovica-i (Szent Demeter-i) börtönből. Az ötödik elítélt, Máriás István is ebben a börtönben tölti 15 éves szabadságvesztését.  

Bozóki Antal


Újvidék, 2013. július 15.


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin