Lesz-e majd felelőse a minden idők legszörnyűbb szerbiai árvízi katasztrófájának? – alighanem ez lesz majd az egyik legizgalmasabb kérdés az árhullám levonulta után. Lesz-e bátorsága az ország legfelső vezetésének ahhoz, hogy a tükörbe nézzen, és el is higgye, el is fogadja azt, amit benne lát? Lesz-e majd elszántság arra, hogy (ahogy mindig is állítják) felelősségteljes politikusként kiálljanak az ország népe elé, és bevallják, milyen megbocsájthatatlanul sokat tévedtek a vészhelyzet megítélését illetően, és a mulasztásuk nyomán bekövetkezett katasztrófa miatt miféle felelősség terheli őket? Lesz-e majd magas körökben elhangzó, csak egyetlenegy mea culpa is, vagy minden pusztításért a kiszámíthatatlan természetet teszik felelőssé?
Nem tudjuk, hogy helyzetelemzésképpen milyen beszámolóval lépnek majd a nyilvánosság elé, egy azonban bizonyos: azt, hogy távol voltak a szörnyűségek helyszínétől, ezért nem ismerték a helyzetet, nem adhatják be nyugtató- és fájdalomcsillapítóként a károsultaknak. Márcsak azért sem, mert ha akarnak – és egy cseppet felpipiskednek! – a kormányépület ablakából naponta ráláthatnak a mostani árterületre. Maga a vízzel elmosott Obrenovac is (amelynek most jó esélye nyílt arra, hogy a pusztítás mértékét tekintve, Szerbia Vukovárja legyen) csak 30 kilométerre van a fővárostól. Az időjárás-előrejelzőket sem hibáztathatják, mondván, hogy hamis jóslataikkal megtévesztették őket, mert azok jó előre figyelmeztettek a várható óriási csapadékmennyiségre. Tehát: lett volna idő felkészülni. A politikusok azonban csak nehezen mozdultak. S amikor végre cselekedni kezdtek, azt is tervszerűtlenül és szervezetlenül tették. Ezért maradt el a hatékony árvízi védekezés, és ezért ülünk most nyakig a slamasztikában, kapálódzunk nyakig a vízben.
A napokban még arról olvashattunk az egyik blogbejegyzésben, hogy remélhetőleg nem fogják elhallgatni a szerbiai árvízhelyzetről szóló igazságot, hanem szép lassan napvilágra kerül, mi is történt valójában. Akkor még egy olyan nő írásából sejthettük csak meg a valódi helyzetet, aki a saját szemével látta Obrenovac víz alá merülését, és nem félt kimondani, hogy mindez politikusi mulasztások következménye.
Most pedig egy újabb, személyes „élménybeszámoló” jelent meg a témában, és mint egy jó olvasmány, jár kézről kézre. A szerzője önkéntes szervezőként maga kezdeményezte a 70 ezer lakosú „alvó város” felrázását. Ez az Aleksandar Sinđelić jelenleg pedig ott tart, hogy bűnvádi feljelentés tesz az obrenovaci polgármester ellen, mert az nem cselekedett idejében és ezzel a mulasztásával veszélybe sodorta a község lakosságának életét. Állítása szerint, mindaz a szörnyűség, amit ott látunk, leginkább a késedelemnek, a kései reagálásnak a következménye.
Elmondja, hogy az érkező áradásnak a biztos jeleit tapasztalhatták már napokkal azelőtt, hogy a városi válságtörzs először összeült. A település alacsonyabban fekvő részein már akkor megjelent a víz, az érintett lakosság pedig magánszervezésben próbálta felvenni a vele való küzdelmet. Helybeli tűzoltók, rendőrök és önkéntesek járták a várost és segédkeztek a munkában.
A polgármester által irányított válságstáb első megbeszélésén ő maga még arról szónokolt, hogy pánikra nincsen semmi ok, az árvizet felkészülten várják. (Pedig akkor Obrenovacnak mindössze 4 kiskapacitású szivattyúja volt, homokzsákja pedig egy sem.) Ha a víz miatt valakit ki kellene költöztetni, akkor a helybeli szállodában találnak a számára helyet. Majd pedig azzal dicsekedett, hogy 1 millió 200 ezer dinárt kapott a község élelmiszer-vásárlásra. Az ugyancsak jelenlevő, átázott ruházatú tűzoltók és rendőrök elmondták, hogy egyedül már nem győzik a terepi munkát, szükség lenne önkéntesek bevonására is. A polgármester még akkor sem akarta látni a helyzet súlyosságát, azt felelte, hogy nincs szükség önkéntesekre, és csak abban állapodtak meg, hogy reggel felhívják a rendkívüli helyzetekben illetékes belgrádi központot és kérnek homokzsákokat. Az összejövetel után pedig a társaságot meginvitálta a főposta mellett lévő sarki vendéglőbe vacsorára, hogy úgymond „ott ügyel(etesked)jenek”.
Másnap megérkezett a fővárosból egy homokzsákokat szállító tehergépkocsi, a polgármester pedig kirendelt a helyszínre egy csapat újságírót, hogy beszámoljanak róla: nagyban folyik az obrenovaci árvízi védekezés. Egyetlen kamionnyi homokkal akarták védelmezni a Barič és Umka közötti útszakaszt.
Mindeközben a vízállás folyamatosan növekedett, 10 centiméterrel is óránként, és elöntötte a Šljivica nevű települést. Már 30 centi magasan állt a víz, de a polgármester akkor sem rendelte el a lakosság mentését. Védekezett mindenki, ahogy tudott. Amikor azonban egy kritikus pillanatban megszűnt az áramszolgáltatás és a víz még a szomszédos Belo Polje egy részét is elárasztotta, Obrenovac irányába pedig egy méter magasan kezdett bezúdulni, akkor szólaltak meg először a riasztást jelző szirénák. Mivel a régi töltést nem erősítették meg, a víz akadálytalanul jutott be a városba. (A legnagyobb jóakarattal is: észbontó, hogy egy városra tulajdonképpen ráengedik a vizet…)
A történtek miatti 3 napra hirdetett gyász, az máris van. Na de, felelős a szörnyűségekért??? Márpedig kell találni felelőst. Méghozzá fent, jó magasan. Siniša Mali belgrádi polgármester nevét az elmúlt napokban mind gyakrabban és egyre hangosabban emlegetik. Ő volt az, aki még 4 nappal ezelőtt is azt nyilatkozta – mint a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó városi bizottság vezetője –, hogy az árvízveszély miatt nincs szükség kitelepítésre. A sokat emlegetett Obrenovac lakosságát május 16-án ő szólította fel arra, hogy maradjanak a lakásukban, ne hagyják el a házaikat. Holott akkor már menekülniük kellett volna. A felhívást Belgrád város hivatalos honlapján is közzé tették, azóta azonban ezt a tartalmat törölték.
Nyilván nem a főváros első számú embere az egyetlen, aki nem vétlen az árvízi történetben. Meg aztán neki is parancsolnak, ő sem cselekedhet a saját szakállára. Őt is utasították. Fentről.
Szabó Angéla
