Margit Zoltán: magyar kisember

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar kisember. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar kisember. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 14., csütörtök

El kell utasítani a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény javasolt!



A nemzeti tanácsoktól szóló törvény csak olyan módosítása fogadható el, amelyik a szerbiai nemzeti kisebbségek számra biztosítja azokat a jogokat, amelyeket Szerbia a koszóvói szerbek számára követel.

Előzmények

Szerbia Európai Uniós (EU) csatlakozásának egyik feltétele a stabil demokratikus intézményrendszer létezése, az emberi és kisebbségi jogok érvényesülése, valamint védelme.

Az Európai Parlament (EP) a Szerbiáról szóló 2014. évi eredményjelentéshez fűződő, 2015. március 11-i állásfoglalásában Szerbiát arra „ösztönözte, hogy a 23. fejezettel (alapvető jogokkal) kapcsolatos cselekvési terv keretében vállaljon kötelezettséget egy, a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló külön cselekvési terv elkészítésére” (2014/2949(RSP), 30. pont).[1]

A munkacsoport, amely a nemzeti kisebbségi akcióterv kidolgozását kapta feladatul, 2015. április 7-én tartotta meg első ülését Belgrádban. A munkában a Vajdasági Magyar Szövetség/VMSZ) képviseletében) részt vett Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács  (MNT) elnöke, a munkacsoport tagja,[2] és Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár is.

A szerb kormány – az EP 2015. március 11-i állásfoglalásával[3] összhangban – 2016. március 3-án külön cselekvési tervet fogadott el a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésére,[4] ami szerves része lett a 2016. április 27-én elfogadott, a 23. fejezettel kapcsolatos akciótervnek.[5]

Cselekvési Terv

A Cselekvési Terv (a 9. fejezet 4. pontjában) – figyelembe véve az Alkotmánybíróság  IUz-882/2010. számú 2014. évi januári határozatát is,[6] a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló új törvény vagy pedig a jelenlegi törvény módosításának és kiegészítésének elfogadását látta elő, „annak biztosítására, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai teljes mértékben hozzájáruljanak az integrált társadalom létrehozásához”. Ezt a megfogalmazást a Cselekvési Terv még meg is ismétli.

Azért fontos ezt kiemelni, mivel a Cselekvési Terv már meghatározta a nemzeti tanácsok feladatát, ez pedig, hogy „teljes mértékben hozzájáruljanak az integrált társadalom létrehozásához”. Nem azt mondja, tehát, a Cselekvési Terv, hogy a nemzeti tanácsok feladata a nemzeti kisebbségek önkormányzatiságának/autonómiájának a megvalósítása, identitásának megőrzése és fejlesztése, jogainak érvényesítése. Ennek aztán számos, a nemzeti tanácsok jogi helyzetével kapcsolatos negatív következménye lett, illetve van.

A szerb kormánynak – ha figyelembe vesszük, hogy a munkacsoport  az első ülését 2015. április 7-én tartotta meg – 32 hónapra volt, tehát, szüksége, hogy elkészítse A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosításának munkajellegű anyagát, miközben a törvényt még – a cselekvési tervben előlátott menetrend szerint – 2017. I. negyedévében el kellet volna fogadni.

Az lehetne mondani, hogy nem kapkodták el. Talán még november 27-én se hozták volna nyilvánosságra a módosítási javaslatokat, ha az EU nem sürgette volna meg.

„Nyilvános konzultatív vita”

A „nyilvános konzultatív vitával” kapcsolatban – ahogyan a szervezők nevezik a december 15-ére tervezet szabadkai „megbeszélést” – el kell mondani, hogy az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium mindössze öt ilyen összejövetelt tervezett. Ezekből is csak egyet Vajdaságban, amit november 29-én tartottak meg Újvidéken. A közvélemény erről is csak utólag értesült, és amelyen – ismereteim szerint – csupa meghívott állami hivatalnok vett részt. Köztük talán egy-két magyar állami tisztségviselői is volt. Információim szerint, még az MNT képviselői sem voltak jelen.

Ezt a december 15-eit szabadkai „megbeszélést” utólag iktatták a kalendáriumba, vélhetően az (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) missziójának követelésére, vagy részvétele miatt. Nagyon visszatetsző lett volna, ugyanis ha a törvényt a nemzeti kisebbségek részvétele nélkül, úgymond suba alatt fogadják el. Ehhez kell a szabadkai „megbeszélés”. Hogy ez is mennyire nyilvános, vagyis hogy kiket hívtak meg, ki vehet részt rajta, arról nincsenek információim.

Nagyon úgy néz, ki, hogy a dokumentumról szóló vitát a december 18-án Belgrádban tervezett összejövetelen véglegesítik is.

A sajtó szerepe

A „nyilvános konzultatív vitával” kapcsolatban kétféle észrevételem is van. Az egyik az, hogy a magyar sajtóban erről a fontos dokumentumról eddig egy szót nem olvastam. Ezen nem kell csodálkozni, mert a VMSZ befolyása alatt lévő magyar elsősorban nyomtatott sajtó más, a közösséggel kapcsolatos fontos eseményekről sem tájékoztat.  Tipikus példája ennek a tordai iskolában tartott háromhetes kényszerszünettel kapcsolatos tájékoztatás, amikor az újságírókat szinte noszogatni kellett, hogy hozzák már nyilvánosságra, mi történik. (Most sem a felelősség kérdését vetik fel, hanem úgy írnak, mintha ez a szünet még használt is volna a diákoknak!)

Normális körülmények között a Magyar Szónak mellékletként meg kellett volna jelentetni ezt a munkadokumentumot és annak az indoklását. Elvégre egy olyan okiratról van szó, amely hosszú távon meghatározhatja közösségünk jövőjét.

A másik észrevételem, hogy az újvidéki és a szabadkai „nyilvános konzultatív vitát” az állami szervek szervezik.

Oda jutottunk, hogy most már nincsen egyetlen magyar intézményünk, egyetlen civil szervezetünk sem, amelyik képes lenne mozgósítani, tanácskozásra hívni a magyar értelmiségieket, a szakembereket és azokat, akik érdeklődnek a kisebbségi jogok érvényesítése iránt, hogy megvitassák ezt a dokumentumot és közös álláspontokat fogalmaznának meg. Ez is arra utal, hogy milyen szomorú helyzetbe is kerültünk az utóbbi évek során.

Na és, természetesen, felvetődik a kérdés, hogy az MNT miért nem tárgyalt erről a dokumentumról? Vagy nem róla is szól? A VMSZ sem hallatta hangját a témában! Vagy a hatalmi koalíció részeseként támogatja a javaslatokat?

Munkadokumentum

Maga a dokumentum, amelyik a jelenlegi nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítási munkajellegű javaslatait tartalmazza, 35 oldalból illetve 123 szakaszból áll. Ehhez tartozik még egy 11 oldalas indoklás. Csak szerb nyelven és cirill betűvel találhatók meg az illetéke minisztérium honlapján.[7] Ez már eleve szűkíti azoknak a körét, akik mérvadóan részt tudnának venni a „nyilvános konzultatív vitában”.

A dokumentum sajnos rossz. Nem a nemzeti kisebbségek önkormányzatának, ennek a szerzett jognak a továbbfejlesztését, hanem annak a leépítését szolgálja.

Mint minden törvény, úgy ennek is az első néhány szakasza a legfontosabb, amelyek meghatározzák, hogy miről is szól, vagyis definiálja a tartalmát.

A konkrét esetben már vitás az első szakasz is, mivel változik az, hogy mire is vonatkozik, mit is szabályoz a törvény.

A nemzeti tanácsokról szóló hatályos törvény[8] a nemzeti tanácsok „hatáskörét” szabályozta a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén stb.

Az új megfogalmazás szerint a törvény a nemzeti tanácsok „jogállását és jogosítványait” rendezné.

Az új, 1A szakasz szerint „a nemzeti tanács a nemzeti kisebbségek önkormányzati joga megvalósításának intézményes formája, a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, amelyre a törvény által bizonyos közmeghatalmazásokat ruháznak, hogy részt vegyen vagy önállóan döntsön bizonyos kérdésekről ezeken a területeken”. Ebből látszik, hogy ez közel sem jelent még csak nemzeti kisebbségi kulturális autonómiát sem. Sőt az eddig nemzeti tanácsi hatáskör további szűkítését vetíti előre.

Ezt igazolja a 2-es szakasz is, amely törli a nemzeti tanácsok jogát, hogy intézményeket, gazdasági társaságokat és egyéb szervezeteket alapítsanak.

Ezek a megfogalmazások semmilyen önkormányzatot, autonómiát nem biztosítanak a nemzeti kisebbségek számára, a nemzeti tanácsokat pedig a központosított hatalmi szervek gyámsága alá rendelik.

Erre utal, például, a  25. szakasz 4. bekezdése is, miszerint „a nemzeti tanács az ülése utáni 15 napos határidőn belül a nemzeti tanács (a felelős személy súlyos pénzbírságolásának kilátásba helyezése mellett – B. A.) köteles elküldeni a jegyzőkönyvet és minden határozatot az illetékes minisztériumnak”, sőt a tartományi szerveknek is.

Kirívónak is lehetne nevezni az ugyancsak új 2/a szakaszt, miszerint „a nemzeti tanács elnevezése szerb nyelvű és cirill betűs kell, hogy legyen”. De mi is várhatunk egy minisztériumtól, amelyiknek a vezetője a miloševići párt tagja?

Összefoglalás

Teljesen egyetértek és támogatom a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) álláspontját,[9] miszerint „Szerbia csökkenti a nemzeti tanácsok jogkörét”, és a Magyar Mozgalom közleményébe foglaltakat,[10] hogy a törvény módosításának munkaváltozata „megalázó és elfogadhatatlan”. Ezért teljes egészében el kell utasítani.

A nemzeti tanácsoktól szóló törvény csak olyan módosítása fogadható el, amelyik a szerbiai nemzeti kisebbségek számra biztosítja azokat a jogokat, amelyeket Szerbia a koszovói szerbek számára követel.

Erről természetesen értesíteni kellene az EBESZ és az Európai Unió belgrádi irodáját, valamint az Európai Parlament (EP) magyar képviselőit és, természetesen, a magyar kormányt.

BOZÓKI Antal,

Újvidék, 2017. 12. 14.

[1]http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P8-TA-2015-0065+0+DOC+XML+V0//HU, vagy http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P8-TA-2015-0065&language=HU&ring=B8-2015-0213
[2] Megtartotta első ülését a kisebbségi akcióterv kidolgozásáért felelős munkacsoport (videó).http://pannonrtv.com/web/?p=197303, 2015. április 7.
A munkacsoportot az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium 2014. március 23-i végzésével nevezték ki.  A csoport összesen kilenc alkalommal ülésezett, legutóbb 2015. december 28-án. Beszámoló a Magyar Nemzeti Tanács kétéves munkájáról (2014–2016), Szabadka, 2016 decembere 90 (az MNT 2016. december 29-i, 22. ülésének anyaga) 77.
[3] Lásd az 1-es alatti jegyzetben.
[4] Usvojen Akcioni plan za ostvarivanje prava nacionalnih manjina [Elfogadták a nemzeti kisebbségi cselekvési tervet]
http://www.ljudskaprava.gov.rs/sh/press/vesti/usvojen-akcioni-plan-za-ostvarivanje-prava-nacionalnih-manjina
[5] Akcioni plan za poglavlje 23. 3.8. Položaj nacionalnih manjina [A 23. fejezettel kapcsolatos akcióterv. 3.8. A nemzeti kisebbségek helyzete] 303–354.http://www.mpravde.gov.rs/tekst/12647/akcioni-plan-za-pregovaranje-poglavlja-23-usvojen-na-sednici-vlade-srbije-27-aprila-2016.php
[6] Az SZK Hivatalos Közlönye, 20/14. szám.
[7] http://www.mduls.gov.rs/aktivnosti-saopstenja.php#a940 és http://mduls.gov.rs/dokumenta-zakoni-javne-rasprave.php
[8] A SZK Hivatalos Közlönye, 72/2009., 20/2014- AB, 55/2014. sz.
[9] https://yourlisten.com/VMDKhangja és http://www.vmdk.org.rs/, 2017. december 6.
[10] Megalázó és elfogadhatatlan. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/megalazo-es-elfogadhatatlan, 2017. december 8.



2015. március 7., szombat

„Nem adhatunk információt – még az anyának sem!” Kezdődhet a tárgyalás a Romić Arnold-ügyben


Romić Arnold

Egy cseppet sincsenek irigylésre méltó helyzetben azok a szülők, akik 2014. május 31-én hajnalban veszítették el a 15 éves gyermeküket. A Tornyoson élő Romić-Fábrik házaspárnak a hamarosan kezdődő (vagy talán inkább: folytatódó?) perben a szórakoztatóipar üzletembereivel, a belügyi szervek alkalmazottaival és biztonsági őrként tevékenykedő személyekkel szemben kell helytállnia, bizonyítania a maga igazát. Amit a felsoroltak ellenében a tragikus körülmények között elhunyt Romić Arnold szülei fel tudnak vonultatni, az – nem egyéb, nem több mint – néhány fiatal cigányfiú és az ő vallomásuk.

Szerbiai (igazságtalan) igazságszolgáltatásunk működési alapelvének ismeretében a honi hierarchiában már mindenki tudja, hogy a kiváltságosok ranglétrájának melyik fokán helyezkedik el az állami alkalmazottnak számító egyenruhás, milyen magasságban trónol/posztol a cigány nemzetiségű, és melyik talaj közeli létrafokra szorult le a tudatlan vajdasági magyar kisember. A kis magyar no name nímand. Megtanultuk, hogy ha egy balkáni jogállamban élünk, akkor ez már csak így működik, és emlegetjük is időnként a bölcseletet, amely szerint a demokráciában, ha nem lenne jog, mindannyian egyformák lennénk.

Visszakanyarodva a Romić-ügyhöz: ha az elhunyt fiú esetében csupáncsak egy – cigány nemzetiségűek által – színtiszta napi rutinból elkövetett tolvajlásról, lopásról, rablásról lenne szó, akkor már jó előre örülhetnének a gyermeküket gyászoló szülők, mert nagy valószínűséggel nyert ügyük lenne. Jelen helyzetben viszont, amikor a cigánygyerekek majd nem a vádlottak padján ülnek, hanem a titokzatos haláleset koronatanúiként szerepelnek, homlokegyenest más lesz a várható végkimenetel.


Marica Romić

– Tizedik hónapja járunk a csantavéri temetőbe, a fiunk sírjához. A családunk nagyon elégedetlen az ügy kivizsgálása terén elért eredménnyel – mondjaMarica Romić, az elhunyt fiú édesanyja. – Az ügyvédek elhúzódó munkabeszüntetése miatt a mi aktánk is valamelyik fiók alján hevert, de reméljük, hogy most már hamarosan előveszik, és végre megkezdődhet az eset aprólékos kivizsgálása.

Újdonságnak számít az, hogy láttam néhány fényképet a fiam holttestéről, amelyeken (mivel színesek a felvételek) egyértelműen felismerhetőek a sérülés nyomai -- vörös foltok a hátán. Ez a tény pedig teljesen ellentmond annak az orvos szakértői állításnak, amely szerint a holttest boncolásakor semmiféle külsérelmi nyom nem volt észlelhető Arnold testén. Persze ezen már nem lepődtünk meg, hiszen az Újvidéken elvégzett boncolás jegyzőkönyvéből egyszerűen „kifelejtette” a patológus azt, hogy valójában mi okozta a gyerek halálát. (Hogy nem fulladás, az nyilvánvaló, hiszen a gyomra üres volt – ezt állapította meg.) A képek meglétéről már egyébként is volt tudomásunk, mert az egyik szemtanú, aki azon a végzetes éjszakán ott volt a fiammal az oromhegyesi Atlantis diszkóban és végighallgatta a jajgatását, könyörgését – hogy ne bántsák, hagyják már abba a verést –, beszélt nekünk ezekről a fotókról. Elmondta, hogy Arnold temetése napján bevitték a magyarkanizsai rendőrállomásra, ahol szóval is meg veréssel is próbálták meggyőzni arról, hogy vonja vissza az addig tett nyilatkozatait és többé ne beszéljen az esetről a sajtónak. Akkor az asztalra kirakták eléje az Arni holttestéről készült képeket, és ütötték a fiatalembert is, meg a képeket is. Borzalmas lehetett. (A fiú így nem is volt jelen a temetésen.)

A Romić-ügyben történt időközben még egy említésre méltó dolog. A fiú édesanyja felkereste a magyarkanizsai mentőállomást, ahol szeretett volna elbeszélgetni azzal a mentőorvossal és nővérrel, aki azon a májusi éjszakán éppen szolgálatban volt, és akiket a diszkó alkalmazottai hívtak ki a helyszínre. (Amikor már látták, hogy elég nagy baj van.) Az egészségügyi központban azonban azzal fogadták, hogy megértik ugyan a bánatát, de ha százszor is ő az édesanyja az elhunyt gyereknek, akkor sem adhatnak semmiféle tájékoztatást. Értse meg. Legfeljebb csak az ügyben eljáró ügyvéd hivatalból történő megkeresésére szolgáltathatnak ki információt.
Hogy is kell ezt értelmezni? Normális dolog az, hogy a szülő nem szerezhet tudomást arról, hogy mi történt a (még kiskorúnak számító) gyerekével? Nem tudhatja meg, hogy milyen állapotban találták a helyszínre érkező mentők, hogy milyen orvosi ellátásban részesült, hogy próbálták-e újraéleszteni, hogy hány óra körül állhatott be a halál? És ha történetesen úgy határoznak a gyereküket elvesztett szülők, hogy nem kezdeményeznek az ügyben vizsgálatot (tehát nem lesz jogi képviselőjük), akkor sosem derülhet ki számukra az igazság?

                                                                                                                                          Szabó Angéla 



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin