Margit Zoltán: nímand

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nímand. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nímand. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 7., szombat

„Nem adhatunk információt – még az anyának sem!” Kezdődhet a tárgyalás a Romić Arnold-ügyben


Romić Arnold

Egy cseppet sincsenek irigylésre méltó helyzetben azok a szülők, akik 2014. május 31-én hajnalban veszítették el a 15 éves gyermeküket. A Tornyoson élő Romić-Fábrik házaspárnak a hamarosan kezdődő (vagy talán inkább: folytatódó?) perben a szórakoztatóipar üzletembereivel, a belügyi szervek alkalmazottaival és biztonsági őrként tevékenykedő személyekkel szemben kell helytállnia, bizonyítania a maga igazát. Amit a felsoroltak ellenében a tragikus körülmények között elhunyt Romić Arnold szülei fel tudnak vonultatni, az – nem egyéb, nem több mint – néhány fiatal cigányfiú és az ő vallomásuk.

Szerbiai (igazságtalan) igazságszolgáltatásunk működési alapelvének ismeretében a honi hierarchiában már mindenki tudja, hogy a kiváltságosok ranglétrájának melyik fokán helyezkedik el az állami alkalmazottnak számító egyenruhás, milyen magasságban trónol/posztol a cigány nemzetiségű, és melyik talaj közeli létrafokra szorult le a tudatlan vajdasági magyar kisember. A kis magyar no name nímand. Megtanultuk, hogy ha egy balkáni jogállamban élünk, akkor ez már csak így működik, és emlegetjük is időnként a bölcseletet, amely szerint a demokráciában, ha nem lenne jog, mindannyian egyformák lennénk.

Visszakanyarodva a Romić-ügyhöz: ha az elhunyt fiú esetében csupáncsak egy – cigány nemzetiségűek által – színtiszta napi rutinból elkövetett tolvajlásról, lopásról, rablásról lenne szó, akkor már jó előre örülhetnének a gyermeküket gyászoló szülők, mert nagy valószínűséggel nyert ügyük lenne. Jelen helyzetben viszont, amikor a cigánygyerekek majd nem a vádlottak padján ülnek, hanem a titokzatos haláleset koronatanúiként szerepelnek, homlokegyenest más lesz a várható végkimenetel.


Marica Romić

– Tizedik hónapja járunk a csantavéri temetőbe, a fiunk sírjához. A családunk nagyon elégedetlen az ügy kivizsgálása terén elért eredménnyel – mondjaMarica Romić, az elhunyt fiú édesanyja. – Az ügyvédek elhúzódó munkabeszüntetése miatt a mi aktánk is valamelyik fiók alján hevert, de reméljük, hogy most már hamarosan előveszik, és végre megkezdődhet az eset aprólékos kivizsgálása.

Újdonságnak számít az, hogy láttam néhány fényképet a fiam holttestéről, amelyeken (mivel színesek a felvételek) egyértelműen felismerhetőek a sérülés nyomai -- vörös foltok a hátán. Ez a tény pedig teljesen ellentmond annak az orvos szakértői állításnak, amely szerint a holttest boncolásakor semmiféle külsérelmi nyom nem volt észlelhető Arnold testén. Persze ezen már nem lepődtünk meg, hiszen az Újvidéken elvégzett boncolás jegyzőkönyvéből egyszerűen „kifelejtette” a patológus azt, hogy valójában mi okozta a gyerek halálát. (Hogy nem fulladás, az nyilvánvaló, hiszen a gyomra üres volt – ezt állapította meg.) A képek meglétéről már egyébként is volt tudomásunk, mert az egyik szemtanú, aki azon a végzetes éjszakán ott volt a fiammal az oromhegyesi Atlantis diszkóban és végighallgatta a jajgatását, könyörgését – hogy ne bántsák, hagyják már abba a verést –, beszélt nekünk ezekről a fotókról. Elmondta, hogy Arnold temetése napján bevitték a magyarkanizsai rendőrállomásra, ahol szóval is meg veréssel is próbálták meggyőzni arról, hogy vonja vissza az addig tett nyilatkozatait és többé ne beszéljen az esetről a sajtónak. Akkor az asztalra kirakták eléje az Arni holttestéről készült képeket, és ütötték a fiatalembert is, meg a képeket is. Borzalmas lehetett. (A fiú így nem is volt jelen a temetésen.)

A Romić-ügyben történt időközben még egy említésre méltó dolog. A fiú édesanyja felkereste a magyarkanizsai mentőállomást, ahol szeretett volna elbeszélgetni azzal a mentőorvossal és nővérrel, aki azon a májusi éjszakán éppen szolgálatban volt, és akiket a diszkó alkalmazottai hívtak ki a helyszínre. (Amikor már látták, hogy elég nagy baj van.) Az egészségügyi központban azonban azzal fogadták, hogy megértik ugyan a bánatát, de ha százszor is ő az édesanyja az elhunyt gyereknek, akkor sem adhatnak semmiféle tájékoztatást. Értse meg. Legfeljebb csak az ügyben eljáró ügyvéd hivatalból történő megkeresésére szolgáltathatnak ki információt.
Hogy is kell ezt értelmezni? Normális dolog az, hogy a szülő nem szerezhet tudomást arról, hogy mi történt a (még kiskorúnak számító) gyerekével? Nem tudhatja meg, hogy milyen állapotban találták a helyszínre érkező mentők, hogy milyen orvosi ellátásban részesült, hogy próbálták-e újraéleszteni, hogy hány óra körül állhatott be a halál? És ha történetesen úgy határoznak a gyereküket elvesztett szülők, hogy nem kezdeményeznek az ügyben vizsgálatot (tehát nem lesz jogi képviselőjük), akkor sosem derülhet ki számukra az igazság?

                                                                                                                                          Szabó Angéla 



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin