Emlékidéző - „Az volt életem legszebb időszaka…”

1942. augusztus 20-án kétszáz bácskai magyar gyereket vittek Budapestre egy jutalomkirándulásra. Kivétel nélkül példásan tanuló, de szegény sorsú, általános iskolás diákok voltak. Péterrévéről tíz fiú és ugyanennyi lány utazhatott a magyar fővárosba. Hogy közöttük lehetett az akkor mindössze tizenkét esztendős Máriás Matild is, arról ma is, jó hét évtized távlatából is, csak a meghatottság és az elérzékenyülés hangján képes beszélni. 

Ugyanúgy, könnyeivel küszködve eleveníti fel azokat az alighanem nemzetféltésből született hazafias költeményeket és mélymagyar énekeket, amelyeket (az ő megfogalmazása szerint) a „magyarok ideje alatt” tanult az iskolában, és máig sem felejtett el.

– Hogy lehetne, aranyos, mindezt elfelejteni?! Az volt életem legszebb időszaka. Majd csak velem együtt múlik el! – mondja. Annak a budapesti útnak minden egyes mozzanatára emlékszem. Két hetet töltöttünk abban a gyönyörű városban. Amikor megérkeztünk, a vasútállomáson Horthy Miklós felesége várt bennünket. Mindannyian egy-egy csomag cukorkát kaptunk tőle. Aztán részt vettünk a Szent István-napi körmenetben. Jártunk a Szabadság téren, a Szépm űvészeti Múzeumban, a Szent István Bazilikában, a Mátyás-Templomban, a Kerepesi Temetőben, a Hősök terén, a Margit-szigeten, a Vidámparkban. Még felsorolni is hosszú. Szárnyal a lelkem, amikor ezekről a csodálatos, régi emlékekről van kinek mesélnem. Én nem vagyok tanult asszony, csak hat osztályt végeztem, de a szívemben, a lelkemben őrizem az én imádott magyarságomat. Ha nem lennék ilyen beteges és gyámoltalan, öregségemre még a magyar állampolgárságot is kérelmezném. Elmondhatatlanul sokat jelentene a számomra. Én úgy éltem le az egész életemet, hogy tudtam, a testem itt van, de lélekben egy másik ország népéhez tartozom. Az, hogy most énekelhetek, verselhetek neked, bearanyozza az egész napomat.

Egyéb teendőm nincsen: minden porcikámat, az összes idegszálamat vételre állítom – úgy várom a varázslatot. Ülök a hűvös szobában, a nemrég eltávozott tata ágyán, és csak hallgatom, hallgatom… Múlnak az órák egymás után, odakint már sötétedik, és ez a tündéri asszony csak nem fogy ki a szóból. Egymást éri a számtalan iskolában tanult költemény és dal. A „törékeny adatközlő, a felszabadult médium” teljesen megnyílik, a sarkig kitárt lelkébe borzongató érzés belelátni. „Szereplés” közben egyszer sem csuklik el a hangja, alig-alig téveszt szöveget, és amikor a legvégén (mintegy ráadásként) felolvas egy igen hosszú imát, egyszer sem vét hibát.

Máriás Matild 1930. január 20-án született Péterrévén. A családban tízen voltak testvérek. Közülük már csak négyen élnek. Mostanra pedig a 83 éves asszony is magára maradt. Majd hatvan esztendei házasság után, idén májusban veszítette el a férjét. „Akkor ment el a tata.” Találkozásunk talán csak a véletlenen múlott: úgy esett, hogy a temetési szertartás után, amikor már a gyászoló rokonság lassan szétszéledt, mi még ott maradtunk a sírnál. Megszólítottak, és a rövidke ismerkedés után, Matild néni – teljesen váratlanul – elszavalta nekem a Bácskai imádságot. Ott, a férje sírjánál. Mindez annyira valószerűtlen, ép ésszel felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan volt. De szinte felocsúdni sem volt időm az álmélkodásból, mert a szavalatot azon nyomban megtoldotta egy Horthy Miklósról szóló énekkel. Aztán még eggyel, meg még eggyel… Majd elindultunk, és ahogy lassacskán ballagtunk a kacskaringós kisúton a temető kijárata felé (Matild néni a tolószékben üldögélt), egymást követték azok a versek és énekek, amelyeket még sohasem hallottam.

Ez maga volt a csoda.

Noha akkor helyezték örök nyugalomra a hites urát, az asszony már nem sírt, nem ejtett egyetlen könnyet sem, hanem énekelt. Az jutott eszembe: ha hallja, ennek bizonyára még a tata lelke is örül ott, fent…

Régtől fogva tudom, hogy az Isten nem fizet minden elsején. De nekem akkor fizetett. Matild néni által. Nem, nem pénzben. Szóban, dalban.

Ezúton is köszönöm.  

Szabó Angéla

Regőlés

Regőlés

Kelj fel gazda, kelj fel ! Száll az Isten házadra:

Serege magával, terített asztalával, tele poharával,

Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Nem vagyunk mi rablók: Szent István szolgái.

Most jöttünk Hidegkútról, hideg mezejéről.

Elfagyott kinek keze, kinek lába, kinek egye-mása,

Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Amott kerekedik egy fekete felhő,

Abban legelészik csodatévő szarvas,

Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga.

Száz misegyertya gyújtatlan gyújtassék, oltatlan aludjék,

Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Adjon az Úristen ennek a gazdának száz kicsi malacot:

Egyik ólból kifusson, másik ólba befusson, harmadikba is jusson,

Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Adjon az Úristen ennek a gazdának két kis ökröt, két kis bérest:

A kisebbik béresnek arany ostornyelet,

A nagyobbik béresnek csengős-pengős szekeret,

Szekér mellé kereket, kerék mellé vasszeget, vasszeg mellé faszeget,

Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Itten tudunk egy legényt kinek neve Jancsi,

Amott tudunk egy leányt kinek neve Terka.

Isten meg ne sejtse, kebelébe rejtse, párna alá szorítsa:

Úgy csitítsa, ringassa mint a koca malacát, de még annál is jobban,

Bele sütögesse, bele söndörgesse, ki-be húzogassa, ki-be nyomogassa,

mint a kisnyúl farka lika, de még annál is jobban,

Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Széken űl a gazda, pénzét számolgatja,

Fele a gazdáé, fele regőlőké,

Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Ha beeresztenek becsiszegünk- csoszogunk,

Ha kieresztenek, kicsiszegünk, csoszogunk,

Nyirfakéreg bocskorunk, cserfakéreg papucsunk,

Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

December 26. István napja, és Karácsony másnapja. (Azt tartották, ha vasárnapra esik, akkor jó tél, szeles nyár, se meleg, se hideg tavasz várható, a termés pedig bőséges lesz.)

Ezen a napon jártak házról-házra a regélők, hejgetők, alakoskodók.
A regölés énekmondást jelent. Ez a magyarság legrégiesebb köszöntő szokása, melyet a még nőtlen és a házas emberek közösen végeznek házról házra járva. Célja leginkább a termékenység- és a párokat összehozó varázslás regösének kíséretében. Jellemző részei: a beköszöntés, éneklés, jókívánságok és adománykérés. A gazdának minden jót kívántak, a lányokat és legényeket pedig „összeénekelték”. Az éneket tájegységtől függően csengővel, regös síppal, köcsögdudával vagy furulyával kísérik.

December 26-a egyben István napja, mely a leggyakoribb keresztneveink közé tartozik. Államalapító királyunk, Szent István névünnepéhez hagyományos István-napi köszöntések kapcsolódnak. A vendégeket szívesen fogadják és bőségesen megvendégelik. István napja egészség- és termésvarázsló nap. Azt tartották, ha vasárnapra esik, akkor jó tél, szeles nyár, se meleg, se hideg tavasz várható, a termés pedig bőséges lesz. Vajthó Gábor - Facebook