Margit Zoltán: JOBBIK

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: JOBBIK. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: JOBBIK. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 6., kedd

Megköpdösték Pásztor Istvánt a Kossuth téren, hajba nem kaphattak vele...



Kisebb botrány volt a Kossuth téren az új parlament megalakulásakor. A téren megjelent Pásztor István vajdasági magyar politikus, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, és elkezdett telefonálni.




Amikor a délelőtt óta a földtörvény ellen tüntető Gaudi-Nagy Tamás észrevette őt, a kezében lévő megafon segítségével megszólította a politikust és számon-kérte rajta, miért nem állt ki a délvidéki magyar autonómia mellett. 

Pásztorhoz ekkor egyre több tüntető szaladt oda, főleg nők állták körbe, szidalmazták, bolseviknak nevezték, lökdösődés is kialakult, nem engedték, hogy Pásztor elmenjen előlük, jelentette tudósítónk. Több nő 10-20 centiről köpködte a politikus arcát. Rendőrök is odamentek, de nem tettek semmit. Pásztor végül el tudta hagyni a teret.

Frissítés: 01

A Jobbik elítéli a Pásztor Istvánt ért inzultust: nem így kellene véleményt nyilvánítani

Alább olvasható Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnökének közleménye:

Frakciónk képviselői ma reggel katolikus misén és protestáns áhítaton vettek részt, majd méltósággal vonultak be a Magyar Parlamentbe, ahol tovább folytatják küzdelmüket nemzetünk felemelkedéséért. Dr. Gaudi-Nagy Tamás azonban nem tagja és már nem is képviselője a Jobbiknak, az általa szervezett rendezvényen történtekkel semmilyen közösséget és azért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a leghatározottabban elítéli azt a gyalázatos inzultust, amely ma az Országgyűlés alakuló ülésére vendégként érkező Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét érte. A történteket szégyenletesnek, magyar hazafihoz méltatlannak tartjuk. A Jobbik számos kérdésben bírálta már a VMSZ és Pásztor István politikáját, a délvidéki magyarság érdekképviselete kapcsán kifejtett (vagy éppen ki nem fejtett) tevékenységét, a véleménynyilvánítás ezen módja azonban számunkra elfogadhatatlan és megengedhetetlen.

A Jobbik nevében mindezeket Pásztor István felé is jeleztem telefonon. Kérjük mindazon médiumokat, amelyek a Jobbikot, a Jobbik tagjait vagy csak egyszerűen jobbikosokat neveztek meg elkövetőkként, híradásukat korrigálni szíveskedjenek!

Frissítés: 02


Pásztor István az MTI-nek azt mondta, "minimum gyalázatként", 
"szörnyű jelenségként" éli meg a történeteket. 

-"Nemcsak énmiattam problémás, hanem a teljes társadalom szempontjából" - fogalmazott, megjegyezve: a történteket a szabad véleménynyilvánítással és a gyülekezési joggal való visszaélésnek tartja.


A VMSZ vezetője, a vajdasági parlament elnöke a Jobbik elhatárolódó közleményére utalva azt is aláhúzta, -"az, aki a szellemet kiengedi a palackból, az felelős a szellem" utóéletéért is. "A hócipőm tele van azzal, hogy a jobbikosok folyamatosan megpróbálják megmondani, nekünk mit kéne csinálni (a Vajdaságban), aztán fogják az aktatáskájukat, és hazamennek Budapestre" - mondta Pásztor István.

Frissítés: 03


Ma Reggel című műsorban, mikor a Pásztor Istvánt ért inzultusról kérdezték Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik volt képviselője hazaárulónak nevezte a vajdasági magyarok vezetőjét, és azt is hozzátette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke megérdemelte, hogy leköpjék. Gaudi ezt azzal magyarázta, hogy Pásztorék sem Szerbiában, sem az unióban nem a magyarok érdekeit képviselik. Ez a legkevesebb, amit egy hazaáruló kaphat, akár legyen Szabadkán, akár legyen Erdélyben, akár legyen Budapesten, mondta.


Néhány perccel később Gaudi már azt is mondta: a hazaárulók lámpavasat érdemelnek. A történelem során a hazaárulás ennél sokkal durvább következményekkel járt, igen, lámpavason szoktak lógni a hazaárulók, Uraim, igen, és ennek az ideje eljött - hangoztatta. Gaudi azt is hozzátette: szerinte tehet ilyen kijelentéseket, mivel „ilyen időket élünk”. (mno.hu, hirado.hu)

Frissítés: 04



Áder János nyilatkozata a Pásztor Istvánt ért inzultust követően

Tisztelt Honfitársaim!

A vajdasági magyarság vezetőjét, Pásztor Istvánt ért súlyos inzultus miatt fordulok Önökhöz.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője személyes meghívásomra vett részt az Országgyűlés alakuló ülésén.

Az ő jelenléte – más határainkon túl élő honfitársainkhoz hasonlóan – azt üzente mindenkinek – határon innen és túl –, hogy a kisebbségben élő magyarság tagjai fontosnak tartják a magyar nemzethez tartozás kifejezését.

Akik minden emberi mivoltukból kifordulva megalázták Pásztor Istvánt, azok valójában megalázták a Magyarországon élő kisebbségeket, megalázták a vajdasági magyarokat, megalázták a határokon túl élő honfitársainkat, megalázták egész nemzetünket. Akik ezt tették, nem számoltak azzal, hogy a magyar Parlament előtt emberségében és magyarságában is meggyalázott Pásztor István a kisebbségben élő magyarság azon vezetői közé tartozik, akik az elmúlt évtizedekben magyarként álltak helyt békében és háborúban.

Tisztelt Honfitársaim!

Nem nézhetjük tétlenül, ha bárki a határokon túl élő magyarokat és azok vezetőit gyalázza.

Nem fordíthatjuk el tekintetünket, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése vagy véleménye miatt bántalmaznak.

Fontosnak tartom, hogy egyszer és mindenkorra levonjuk e szomorú eset tanulságait.

Az első, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen.

A második, hogy ha mégis megtörténik, az állam késlekedés nélkül, a törvény teljes szigorával sújtson le azokra, akik semmibe veszik azt az alkotmányos alapelvet, hogy senki sem alázhat meg senkit származása, nemzeti, vallási vagy társadalmi hovatartozása miatt. Tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt.

A harmadik tanulság, hogy minden ilyen esetben félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést. Egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek.

Ezért magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult honfitársaim helyett megkövetem Pásztor Istvánt és minden vajdasági magyar honfitársunkat.

Áder János

Magyarország köztársasági elnöke

Origo/MTI/mno.hu/hirado.hu




2014. április 7., hétfő

Billegő kétharmad




Így oszlanak meg - a vasárnap éjszaka 1 óra utáni állapot szerint, 98%-os feldolgozottság mellett - a parlamenti helyek az egyes politikai erők között: 133 mandátumot nyerhet a Fidesz-KDNP (ami épp elegendő a kétharmados többséghez), a baloldali összefogás 38 képviselőt küldhet az új parlamentbe, 23 jobbikos képviselő kerülhet be és 5 LMP-s politikus lesz a következő parlament tagja. (portfólió.hu nyomán)

Összehasonlításképpen a 2010-es választás végeredménye:




Egyértelműen Orbán Viktor miniszterelnök úr megtartotta pozícióját. A pártot ért támadásokat ravaszul takarta el és a kampányból teljesen kiszorította, ez a politika. Kérdés most, hogy a kétharmad összejön e FIDESZ-nek a "komótos"  kormányzásra elegendő, amennyiben nem, -a nemzetet érintő ügyekben számíthat a Jobbikra, így „külső” kétharmaddal kormányozhat.





A Jobbik javított, bár Vona Gábor elégedetlen, nagyobb előrelépésre számított, ami be is jött, rengeteg helyen a baloldal elé került. Viszont igen jó alappal indul az EU parlamenti és őszre az önkormányzati választásokon.

A baloldal, bár második helyen áll, csúfos vereséget szenvedett el. Önmagukat hibáztathatják ezért, számtalan botrány, kapkodás, koncepció nélküliség, improvizálás jellemezte kampányukat, olyan semmit mondók voltak, így akartak kormányt váltani...

Az LMP meg a nagy túlélő lett, éppen hogy csak átbillent a lécen, de ott van. Az eddigi eredményeket csütörtökön fogja végérvényesíteni az Országos Választási Iroda.

MARGIT Zoltán

2013. augusztus 21., szerda

Hízzál!



 – ez a VMSZ-hez méltó jelszó


Bízzál! – így hangzott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) idei Szent István-napi ünnepségének jelszava és üzenete. Következetes István pártelnök ezúttal is meglehetősen altató beszédet mondott, amelyből úgyszólván kiemelkednek a következő gondolatok.

- Az elmúlt napokban a Nemzeti Választási Iroda hozzálátott azoknak a leveleknek a megküldéséhez, amelyek alapján a külhoni állampolgárok a névjegyzékbe való feliratkozással jelezhetik, élni kívánnak szavazati jogukkal, részt kívánnak venni a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokon. Biztos vagyok benne, sokan tesznek így. A VMSZ nem csak erre buzdít, de segíteni is kíván, segíteni is fog, hogy a szükséges formaságok intézése minél zökkenőmentesebb legyen. (Ebben nem kételkedünk, hiszen itt az alkalom, hogy közvetlen agymosásban próbálják részesíteni a délvidéki magyarságot, hogy az embereknek megmondják: a VMSZ politikai bizniszpartnerére - a Fideszre kell szavazni, s egyúttal a Jobbik ellen hangolják őket. Az a Jobbik ellen, amelynek a nyomása nélkül a Fidesz-kormány sohasem tette volna lehetővé az egyszerűsített honosítási eljárást).

- Szeptember elejétől fel kívánunk keresni minden vajdasági magyart, mint ahogy azt tettük, mikor az MNT választási névjegyzékét hívtuk életre. Legális keretek között segíteni kívánunk mindenkinek, hogy jogot szerezhessen a jövő évi választásokon való részvételre, de abban is, hogy akik még nem igényelték a magyar állampolgárságot, de szeretnék, megtehessék azt. Ennek az összetett és fontos feladatnak a sikeres ellátása, meggyőződésem szerint, nemzeti érdek, a mi érdekünk is. Embert próbáló fela1dat, de bízva az eddig többször sikeresen megmutatkozó egyházi, civil és értelmiségi összefogásban hiszem, sikeresen fogjuk teljesíteni. (Miért lenne ez emberpróbáló feladat? De tényleg.)

- A VMSZ ebben a munkában is élenjáró kíván lenni. Ezt diktálja lelkiismeretünk és felelősségünk, erre vállalkoztunk anyaországi partnereink felé. (No, ez utóbbi stimmel, köszönjük, hogy beismerte).


- Azt hallhatjuk, az állampolgárság igénylésének lendülete töretlen. Örülünk neki. Mindig azt mondtuk, ma is állíthatjuk, az érzelmi kötődés mozgatja. De azt is látni kell, arról is nyíltan kell beszélni, hogy mind többen azért is igénylik a magyar állampolgárságot, mert a magyar útlevél tágabbra nyitja a munkakeresés lehetőségének kapuit. Sokan suttogva, szégyenkezve beszélnek erről. Mintha a mi szégyenünk lenne. Merthogy szégyen, az biztos! De nem a mi szégyenünk! Az elmúlt évek, évtizedek Szerbiáját irányítók szégyene, akik legtöbbször a felkent megmentők pózaiban tetszelegtek, fűt-fát ígértek és közben lepusztították, kivéreztették, szétrabolták az országot. Az ő szégyenük, hogy itthon nincs megélhetés, szűkös a jövő. Nem csak nekünk, a velünk együtt élőknek is. (Már hogy ne lenne a VMSZ szégyene is, hiszen az ún. szerbiai rendszerváltás után a VMSZ 13 éven keresztül a szerb hatalom összetevő része volt, sőt egy ideig kormányalelnökkel is rendelkezett?! Ennélfogva a VMSZ-nek is felelősséget illene vállalnia mindazért, ami a délvidéki magyarsággal történt-történik és távoznia kellene a politikai porondról. Erkölcsileg ez lenne a helyes, nem?).

Az idézetek a Magyar Szóból származnak


Fekete Lehel  - DélHír portál

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin