Ismét
feleséget keres a Vasember
A baj csak az, hogy alighanem rosszul
időzítette a nősülést. Mostanság ugyanis őfelsége nincs
valami kirobbanó formában. De olyannyira nincsen, hogy már ágynak
is esett. Nagybeteg. Szegény erősen vérszegény. Vashiányos.
Hiába a sokat sejtető Ironman titulus, egy huncut vasa sincs. És
nem is egy vasgyúró. Inkább csak amolyan eldobni való, vacak
rosszvas-alapanyag.
Mára már messze tűntek azok a boldog
idők, amikor még ércesen hangzott a smederevói Vasművek
elnevezés. Amikor még hegynél nehezebb, vasnál erősebb volt. Az
utóbbi években azonban mindegyre csak veszteséget termelt.
Kőkemény szerb acél helyett. Örültek is a jócskán megkésve
érkezett magánosításnak. Attól várták a megváltást.
Nem számít, mennyibe kerül!
Azt hitték balgán, hogy Amerika nem
is sejti, mi mindent rejteget a Balkán. A jó nevű US Steel
személyében megérkezett a várva várt amerikai mátka, aki
gyorsan belakta az új otthonát. De a frigyen valahogy nem volt
áldás. Csak vita, civakodás a fránya pénz miatt. Így az sem
tudott egyebet gyártani, mint színtiszta veszteséget. És egy szép
napon, amilyen váratlanul érkezett, január végén oly hirtelen el
is illant. Az alaposan leharcolt, ámde általa mégis alig-alig
használt férjet egyetlenegy dollár ellenében gálánsan átengedte
a szerb államnak. Vesződjön vele az a továbbiakban. Lett megint
nagy öröm. Azt hitte a mi balga Szerbiánk, hogy a bagóért vett
Vasfival igen kitűnő vásárt csinált. Mohóságában elfelejtette
leellenőrizni a valóságos csődhalmaznak számító férfiú
anyagi jól szituáltságát. Persze a kerítők igyekeztek is
titokban tartani, hogy az emberük időközben cefetül eladósodott.
Ezért aztán hatalmas volt az álmélkodás, amikor napvilágra
került, hogy az egykoron híres-nevezetes vasművek éppen kétszer
akkora hiányt halmozott fel, mint amennyire a teljes vagyonát
taksálták. Az egyik 70 milliárd dinár, a másik meg 35 milliárd
dinár.
Így megint nem maradt más hátra,
mint – amilyen gyorsan csak lehet – megszabadulni, megmenekülni
a Vasemberkétől. Felvetődött újfent a kiházasítás elmés
gondolata. A sürgős, de férfiasan eltökélt nősülési szándékot
olyképpen nyomatékosította a szerbiai kormány, hogy az igencsak
sok vért veszített, lipántos Vasfickót mindenképpen életben
kell tartani. Más alternatíván felesleges is spekulálni. Kerül,
amibe kerül: a tetszhalott nem halhat meg. Dinkić gazdasági és
pénzügyminiszterünk cseppet sem szégyellte kiteregetni a szennyes
fehérneműt. Töredelmesen bevallotta, hogy a vasművek működtetése
méregdrága passzió az ország számára. Ha üzemel a gyáróriás
– mind az 5200 dolgozójával --, akkor 170 millió euróba kerül
évente, ha pedig leállítják benne a termelést, akkor 120 millió
euróba. És valamilyen -- tótágast a logika (!) – furcsa,
megmagyarázhatatlan gazdasági elv alapján úgy döntött, hogy
akkor már inkább dohogjon a kohó és izzanak csak a vasrudak.
(Egyszer jártam Boszniában, a zenicai Vasművekben, és valóban
félelmetes volt, amit ott láttam. A forró levegőjű
gyárcsarnokban óriási, parázsló vasoszlopokat hintáztattak a
fejem felett, és majdnem leolvadt a lábamról a nyári cipő.)
Megszabták a feltételeket, miféle elvárásoknak kell megfelelnie
a soron következő arának, majd pedig hozzáláttak az újabb
menyasszony felderítéséhez.
A stratégia az stratégia
Nem nőknek való. Férfidolog. Nem
gyerekjáték. A vasművek Szerbia számára egy stratégiai
fontosságú üzem, ezért stratégiai partnert kell találni a
részére. Akkor is, ha kénytelen-kelletlen ki kell állítani a
szegénységi bizonyítványát (szó szerint), és töredelmesen be
kell vallani, hogy éppoly nincstelen, mint a szóláshasonlatbeli
templom egere. Nincs értelme tovább titkolni, hogy ebben az
országban bizony nincsen se koksz, se vas. (Már vasunk sincs.)
Acélt pedig – a tudomány mai állása szerint – politikai
beszédekből nem lehet gyártani. Ezért olyan külföldi
menyasszony után kell nézni, aki nem csupán bővelkedik az
említett (nyers) anyagokban, hanem azokat (stafírungként) magával
is hozza. Ilyen Vasasszonynak valót hol máshol lehetne
találni egy szerb Vasfickó számára, mint a testvéri
Oroszországban és Ukrajnában vagy pertubarát Kínában? Csakis
onnét érkezhetnek potenciális partnerhölgyek…
Már úgy látszott, hogy a szerbiai
álom valóra is válik. Befutottak a várva várt szépreményű
menyecskék. Egyszerre hárman is. Név szerint: az ukrajnai Donetsk
Steel Rolling Plant, az orosz Urals Mining Metallurgical Company JSC
és a luxembourgi székhelyű United Pilsen S.A. Lehetett volna
közülük választani. Azonban a hozományvadász, maximalista és
vaskalapos miniszter urunk kifinomult ízlésének egyik sem felelt
meg igazán, ezért a tüzetes szemrevételezés befejeztével kerek
perec kimondta, hogy valamennyi hölgyemény felháborítóan
komolytalan és megbízhatatlan. Egyikük sem üti meg azt a híres
szerb mércét. Menyasszony híján pedig a lakodalom egyelőre
elmarad. Az önjelölt mátkákat egy héttel ezelőtt elbocsájtotta,
visszazsuppolta őket a hazájukba, és kihirdette, hogy hamarosan
újból eladó lesz a legatyásodott, elvált Vasember, a végletekig
leharcolt, second hand férj. Amennyiben akad e páratlan kalandra és
méltatlan frigyre vállalkozó önjelölt mágnes, hát ringbe lehet
szállni ismét a csupa rozsda Ironman „kegyeiért”. A házasság
gondolatával kacérkodó Vashölgyek máris megtehetik a tétjeiket.
Szabó Angéla
Óóóóó - Szerbiában a vas nem eladó...
Óóóóó - Vashölgynek kemény kérő való...
