Mi történhetett Romić Arnolddal?
A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig a faluban. Éltek a szomszédos Višnjevacon is, nemrégiben meg az egyik tornyosi úti tanyára költöztek, a lányukhoz. A nincstelenség mellett oly sok baj érte őket idáig is, hogy még számba venni is hosszadalmas lenne, nemhogy átélni és elviselni. Kezdődött minden azzal, hogy a másfél éves kislányuk leforrázta az arcát és a nyakát teával, amely sérülések nyomát alighanem egy életen át hordoznia kell, majd folytatódott a jelenleg 42 éves édesanya, Marica, asztmájával és tetőzött most a szerencsétlenség az édesapa, László betegségével, akit épp ma kellett volna műtétre vinni a nagykikindai kórházba. Régóta vártak már erre az életmentő beavatkozásra és erre a mára kitűzött dátumra, ugyanis a rákbeteg ember veseműtétjét eddig egyetlen orvos sem akarta felvállalni. Most végre találtak egy idős doktort, aki igent mondott, és neki köszönhetően a család újra reménykedni kezdett. Az 1960-as születésű Fábrik Lászlónak az egyik veséje már régen felmondta a szolgálatot, a másikban viszont a közelmúltban rákos elváltozásokat találtak. A szemmel láthatólag is drasztikusan leépült, csontsovány férfi állapotának egészen bizonyosan nem tesz jót mindaz, amit ezekben a napokban át kell vészelnie. Régvárt műtétje előtt még egy férfias próbatételt ki kell állnia: a mai napon el kell temetnie a legkisebb gyerekét. Azt az alig l6 esztendős fiút (majd csak őszre lenne 16), aki pénteken este még épen, elevenen, vidáman ment el otthonról, és akit tegnap holtan, koporsóban hoztak haza.
Romić Arnold Fábrikék harmadik gyereke volt. Már csak egy fiuk és egy lányuk maradt. A srác a barátaival az oromhegyesi Atlantis Garden Clubba indult szórakozni. Nem volt ebben semmi különös, így tette ezt korábban is, máskor is. A fiatalokat – az újabb kori szokás szerint – autóbuszok szállítják erre a szórakozóhelyre ugyanúgy, mint más időben, máshová, másik településre. Az elmondottak, a hallottak alapján most sem történt semmi baj egészen a zárás időpontjáig. Az egyik jelenlevő, Arnold tornyosi barátja így írta le az akkori eseményeket:
– A péterréveiek elloptak néhány kabátot, amit felvittek a buszra. Már mi is beszálltunk és indultunk volna hazafelé, amikor Arnoldot leszállították. Amint lelépett, mindjárt ütlegelni kezdték és a parkolóban várakozó rendőrautóhoz vezették. Két rendőr bántalmazta, ketten pedig álltak mellettük és nézték. Két tornyosi barátomat, két péterrévei fiút és engem is levezettek a buszról, és mi is kaptunk néhány ütést. Ezt látták mindazok, akik a buszban tartózkodtak, később azonban az autóbuszt elindították, bennünket nem várt meg. Arnold kicsit távolabb volt tőlünk, de hallottuk a jajgatását. Sírt, könyörgött, hogy hagyják már abba a verést. A parkoló területe jól kivilágított, de akkor már kezdett világosodni is, így tisztán láttuk, hogy a barátunk arca sötét színű volt a kapott ütésektől. Aztán a helyszínre érkezett a mentőautó, és a szerbül folyó beszédből megértettük, hogy Arnold meghalt. Azt, hogy betették a mentőkocsiba, már nem láthattuk, mert akkor minket is elküldtek, megindítottak hazafelé. Gyalog indultunk neki az útnak. Fél 7 felé értünk Tornyosra. Én egyenesen Arnoldékhoz vettem az irányt, hogy értesítsem a szüleit. Nem mertem nekik megmondani, hogy a fiuk valószínűleg meghalt, csak annyit közöltem, hogy valahová elvitte a mentő.
Marica, Arnold édesanyja azonnal hívta a Csantavéren élő rokonokat, hogy segítsenek. Először a zentai kórházba rohantak, mert azt gondolták, az tűnt logikusnak, hogy oda szállíthatták. Ott azonban hiába érdeklődtek egyik-másik osztályon, diszkóbalesetben megsérült fiúról sehol sem hallottak. Ezután a csantavéri rendőrállomásra mentek, akik felhívták a magyarkanizsai kollégáikat, és ott tudták meg, hogy a gyereket Újvidékre szállították.
Fábrik Péter, Arnold nagybátyja a következőket mondta:
– Az újvidéki kórházban is rohangáltunk egyik helyről a másikra, fogalmunk sem volt arról, hogy hol keressük. És akkor még azt sem tudtuk, hogy már nincs is az élők sorában, hiszen velünk ezt senki nem közölte. A szülőket, a családot a tragédiáról nem is értesítették. Ha mi nem indulunk el a felkutatására, akkor nem is szólnak? Végül az egyik segítőkész fehérköpenyes azt tanácsolta, hogy ha már más nem marad, akkor érdeklődjünk a patológián. Valójában ekkor szembesültünk azzal, hogy Arnold meghalt. Intézkedni azonban nem tudtunk, mert előzőleg a magyarkanizsai rendőrállomásról kellett volna egy papírt kérnünk, amivel a holttest azonosítását igazoljuk. (Egyébként a kórházban a gyerek nevét sem tudták, így NN-ként szerepelt a patológiai osztály nyilvántartásában.) De nekünk ilyen papírunk nem volt. Amikor telefonon felhívtam őket, azt felelték, hogy nekik nincs semmi közük az esethez, legfeljebb csak akkor intézkedhetnek, ha az újvidéki kórházból megérkezik a boncolás eredménye… Már szombat délután volt, mire nagyjából körvonalazódott előttünk, hogy mi is történhetett a fiúval. A holttestért tegnap (vasárnap) reggel 8 órára kellett mennünk Újvidékre, az itteni temetkezési vállalat dolgozói egyenesen a temetőbe, a halottasházba szállították. Időközben én még az oromhegyesi szórakozóhely tulajdonosát is felhívtam, tájékoztatást kérjek tőle a történtekről. Ő azt mondta, hogy éppen lábadozik, egy műtét után, így nincsen tudomása arról, hogy mi zajlott szombaton hajnalban a diszkóban. Elmeséltem neki, hogy két héttel ezelőtt az én fiamat ott verték meg a biztonsági őrök. Leütötték úgy, hogy elveszítette az eszméletét, aztán pedig, mint egy piszkos rongyot, egyszerűen kidobták. Egyébként is negyvenfős személyzettel dolgozik, nem tudhatja, hogy melyik embere milyen mértékben agresszív… Az ügynek még nyilván lesz folytatása. A dolgot mi sem, de gondolom, hogy a magyarkanizsaiak sem fogják ennyiben hagyni. Egy alig 16 éves fiú meghalt, ezt a tényt pedig nem lehet megmásítani. A családot szörnyen megviselték a történtek. Csak a tegnapi nap folyamán két ízben járt náluk az egészségház mentőkocsija, kétszer pedig az esti virrasztás idején is ki kellett hívni az orvost a temetőbe…
Arnold unokaöcsémet ma 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a csantavéri Nagytemetőben.
Szabó Angéla
Frissítés: 01.
Az oromhegyesi Atlantis Garden Disco vezetőségének közleménye
a tragikus esettel kapcsolatban:
„Mint tudjátok, sajnálatos módon egy fiatal péntekről
szombatra virradóra, jóval zárás után a klub előtt elhunyt.
Mivel mindenféle vádaskodások elhangzottak a számlánkra,
hivatalos reagálásunk a következő.
Néhány fiatalt kabátlopáson értünk aznap este. A rendőrség
a tettesek adatait a klub előtt felvette és jegyzőkönyvet írt
róla. Amikor a rendőr és a biztonságiak társaságában az egyik
fiatal azt akarta megmutatni, hová dobták az ellopott kabátokat,
hányni kezdett, azt visszanyelte, és az újvidéki boncolás is
megállapította, hogy megfulladt a saját hányásában. A mentőt
is a rendőrök értesítették. A klub biztonsági szolgálatával
semmilyen konfliktusa nem volt, az eset jóval zárási idő után
történt. A sajnálatos eset is legyen tanulság mindenkinek,
vigyázzatok az alkoholfogyasztással, és ha már isztok, akkor
mértékkel tegyétek!
Az Atlantis Garden Disco vezetősége”
Frissítés: 02.
„Inkább haljak meg, mint hogy a
fiam temetését kelljen
látnom!”
Tegnap eltemették Romić Arnoldot
Tegnap (június 2-án) délután eltemették azt az a
nem egészen 16 esztendős csantavéri fiút, aki szombaton hajnalban
tragikus és egyelőre még tisztázatlan körülmények között
hunyt el az oromhegyesi Atlantis diszkó parkolójában. Romić
Arnoldot a központi Nagytemetőben helyezték végső nyugvóhelyére,
az apai nagyanyja és a 36 éves korában elhalálozott nagybátyja
mellé. Utolsó útjára a család, a rokonság, a barátai, az
osztálytársai és az ismerősök kísérték el.
A Csantavéren még szokásos halottvirrasztás órái is, a
temetési szertartás is és az ilyenkor kötelező búcsúztatás is
– a legtöbb gyászoló számára – igencsak emberpróbáló
volt. Kiváltképpen a halott fia koporsójára ráboruló és hangos
szóval a Miatyánkot imádkozó, súlyos rákbeteg édesapa siratója
volt lélekbe markoló. „Inkább haljak meg, mint hogy a fiam
temetését kelljen látnom!“ – ismételte többször is. Az 54
éves Fábrik László akárcsak vasárnap négy alkalommal, a
temetés ideje alatt is orvosi ellátásra szorult. Amikor a gyermeke
koporsóját a sírgödörbe eresztették, rosszul lett, eszméletét
vesztette, a temetőben pedig riadt csend támadt, mikor a sírhely
közelében a fűben lefektették. A szertartás végére a
helyszínre kiérkező mentők beszállították a helybeli
egészségházba.
A 6 kilométerre lévő Tornyos faluból kerékpáron és egy-egy
virágcsokorral megérkeztek Arnoldnak azok a barátai is, akik
szombaton hajnalban az oromhegyesi szórakozóhelyen
látták/hallották, mint ütik-verik az éppen hazafelé induló
autóuszról leszállított társukat. Elmondásuk szerint azért
jöttek csak ketten, mert a harmadik társukat még a reggeli órákban
bevitték a tornyosi rendőrállomásra, onnan pedig Magyarkanizsára.
Arról a közel 18 éves fiatalról van szó, aki szinte naponta
megfordult a Fábrik család otthonában és aki a kényes esettel
kapcsolatban nyilatkozott a sajtónak, aki állításait felvállalta
a nyilvánosság előtt is. Arnold rendőri bántalmazásáról szóló
beszámolójával pedig megcáfolta azt az állítást, hogy a részeg
fiúnak a saját hányadéka okozta a fulladás által bekövetkezett
hirtelen halálát.
Tegnap, az este végén megkérdeztem a szokatlanul furcsa
körülmények között elhunyt csantavéri fiú nagybátyját –
aki a tragikus eset súlya alatt teljesen összeroppant család
ügyeinek intézését felvállalta –, hogy miként foglalná
össze a nap történéseit.
Fábrik Péter arról számolt be, hogy a délelőtt folyamán
néhány rejtett számról érkező telefonhívást kapott,
amelyekben halálosan megfenyegették.
– Délután pedig, miután hazaértünk a temetésről és
éppen asztalhoz ültem, mert már két napja egy falatot sem ettem,
kaptam az értesítést, hogy a tornyosi fiatalembert kiengedték a
magyarkanizsai rendőrállomásról, de nem tud mivel hazajutni,
menjek el érte. Az édesanyjával és egy kislánnyal a központi
buszmegállóban várakoztak. Azt mesélte, hogy már a tornyosi
rendőrállomáson is kapott verést, és ugyanez folytatódott
később Magyarkanizsán is. Kérdezgették és pofozták. Elmondása
szerint arra akarták rávenni, hogy többé ne beszéljen a
szombaton hajnalban történtekről... Arnoldot illetően pedig a
napokban már többet fogunk tudni, mert az újvidéki kórházban
elkészülnek a boncolás eredményei. Bár – az eddig történtek
után – meglehet, hogy azt is majd fenntartásokkal kell fogadnunk.
Egészen pontosan arra gondolok, hogy állítólag már szombaton
(amikor a szülei jóformán még azt sem tudták, hogy hol keressék,
és hogy él-e a gyerekük vagy meghalt) „kiszivárgott“ a
kórházból az az információ, hogy az unokaöcsém halálát
fulladás okozta. Az ügyben érintett szórakozóhely illetékeseinek
talán nem Újvidékre kellett volna telefonálgatniuk, hanem a
szülőket kellett volna azonnal értesíteniük a bekövetkezett
tragédiáról. Ehelyett teljesen magukra hagyták őket. Ha az eset
felderítése a továbbiakban is ilyen félelemkeltésre alapozott
módszerekkel történik, akkor alighanem minden eshetőségre fel
kell készülnünk.
Szabó Angéla
