Margit Zoltán: temető

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: temető. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: temető. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 2., hétfő

A 16 éves fiút ma délután temették el Csantavéren



Mi történhetett Romić Arnolddal?


A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig a faluban. Éltek a szomszédos Višnjevacon is, nemrégiben meg az egyik tornyosi úti tanyára költöztek, a lányukhoz. A nincstelenség mellett oly sok baj érte őket idáig is, hogy még számba venni is hosszadalmas lenne, nemhogy átélni és elviselni. Kezdődött minden azzal, hogy a másfél éves kislányuk leforrázta az arcát és a nyakát teával, amely sérülések nyomát alighanem egy életen át hordoznia kell, majd folytatódott a jelenleg 42 éves édesanya, Marica, asztmájával és tetőzött most a szerencsétlenség az édesapa, László betegségével, akit épp ma kellett volna műtétre vinni a nagykikindai kórházba. Régóta vártak már erre az életmentő beavatkozásra és erre a mára kitűzött dátumra, ugyanis a rákbeteg ember veseműtétjét eddig egyetlen orvos sem akarta felvállalni. Most végre találtak egy idős doktort, aki igent mondott, és neki köszönhetően a család újra reménykedni kezdett. Az 1960-as születésű Fábrik Lászlónak az egyik veséje már régen felmondta a szolgálatot, a másikban viszont a közelmúltban rákos elváltozásokat találtak. A szemmel láthatólag is drasztikusan leépült, csontsovány férfi állapotának egészen bizonyosan nem tesz jót mindaz, amit ezekben a napokban át kell vészelnie. Régvárt műtétje előtt még egy férfias próbatételt ki kell állnia: a mai napon el kell temetnie a legkisebb gyerekét. Azt az alig l6 esztendős fiút (majd csak őszre lenne 16), aki pénteken este még épen, elevenen, vidáman ment el otthonról, és akit tegnap holtan, koporsóban hoztak haza.

Romić Arnold Fábrikék harmadik gyereke volt. Már csak egy fiuk és egy lányuk maradt. A srác a barátaival az oromhegyesi Atlantis Garden Clubba indult szórakozni. Nem volt ebben semmi különös, így tette ezt korábban is, máskor is. A fiatalokat – az újabb kori szokás szerint – autóbuszok szállítják erre a szórakozóhelyre ugyanúgy, mint más időben, máshová, másik településre. Az elmondottak, a hallottak alapján most sem történt semmi baj egészen a zárás időpontjáig. Az egyik jelenlevő, Arnold tornyosi barátja így írta le az akkori eseményeket:

– A péterréveiek elloptak néhány kabátot, amit felvittek a buszra. Már mi is beszálltunk és indultunk volna hazafelé, amikor Arnoldot leszállították. Amint lelépett, mindjárt ütlegelni kezdték és a parkolóban várakozó rendőrautóhoz vezették. Két rendőr bántalmazta, ketten pedig álltak mellettük és nézték. Két tornyosi barátomat, két péterrévei fiút és engem is levezettek a buszról, és mi is kaptunk néhány ütést. Ezt látták mindazok, akik a buszban tartózkodtak, később azonban az autóbuszt elindították, bennünket nem várt meg. Arnold kicsit távolabb volt tőlünk, de hallottuk a jajgatását. Sírt, könyörgött, hogy hagyják már abba a verést. A parkoló területe jól kivilágított, de akkor már kezdett világosodni is, így tisztán láttuk, hogy a barátunk arca sötét színű volt a kapott ütésektől. Aztán a helyszínre érkezett a mentőautó, és a szerbül folyó beszédből megértettük, hogy Arnold meghalt. Azt, hogy betették a mentőkocsiba, már nem láthattuk, mert akkor minket is elküldtek, megindítottak hazafelé. Gyalog indultunk neki az útnak.  Fél 7 felé értünk Tornyosra. Én egyenesen Arnoldékhoz vettem az irányt, hogy értesítsem a szüleit. Nem mertem nekik megmondani, hogy a fiuk valószínűleg meghalt, csak annyit közöltem, hogy valahová elvitte a mentő.

Marica, Arnold édesanyja azonnal hívta a Csantavéren élő rokonokat, hogy segítsenek. Először a zentai kórházba rohantak, mert azt gondolták, az tűnt logikusnak, hogy oda szállíthatták. Ott azonban hiába érdeklődtek egyik-másik osztályon, diszkóbalesetben megsérült fiúról sehol sem hallottak. Ezután a csantavéri rendőrállomásra mentek, akik felhívták a magyarkanizsai kollégáikat, és ott tudták meg, hogy a gyereket Újvidékre szállították.

Fábrik Péter, Arnold nagybátyja a következőket mondta:

– Az újvidéki kórházban is rohangáltunk egyik helyről a másikra, fogalmunk sem volt arról, hogy hol keressük. És akkor még azt sem tudtuk, hogy már nincs is az élők sorában, hiszen velünk ezt senki nem közölte. A szülőket, a családot a tragédiáról nem is értesítették. Ha mi nem indulunk el a felkutatására, akkor nem is szólnak? Végül az egyik segítőkész fehérköpenyes azt tanácsolta, hogy ha már más nem marad, akkor érdeklődjünk a patológián. Valójában ekkor szembesültünk azzal, hogy Arnold meghalt. Intézkedni azonban nem tudtunk, mert előzőleg a magyarkanizsai rendőrállomásról kellett volna egy papírt kérnünk, amivel a holttest azonosítását igazoljuk. (Egyébként a kórházban a gyerek nevét sem tudták, így NN-ként szerepelt a patológiai osztály nyilvántartásában.) De nekünk ilyen papírunk nem volt. Amikor telefonon felhívtam őket, azt felelték, hogy nekik nincs semmi közük az esethez, legfeljebb csak akkor intézkedhetnek, ha az újvidéki kórházból megérkezik a boncolás eredménye… Már szombat délután volt, mire nagyjából körvonalazódott előttünk, hogy mi is történhetett a fiúval. A holttestért tegnap (vasárnap) reggel 8 órára kellett mennünk Újvidékre, az itteni temetkezési vállalat dolgozói egyenesen a temetőbe, a halottasházba szállították. Időközben én még az oromhegyesi szórakozóhely tulajdonosát is felhívtam, tájékoztatást kérjek tőle a történtekről. Ő azt mondta, hogy éppen lábadozik, egy műtét után, így nincsen tudomása arról, hogy mi zajlott szombaton hajnalban a diszkóban. Elmeséltem neki, hogy két héttel ezelőtt az én fiamat ott verték meg a biztonsági őrök. Leütötték úgy, hogy elveszítette az eszméletét, aztán pedig, mint egy piszkos rongyot, egyszerűen kidobták. Egyébként is negyvenfős személyzettel dolgozik, nem tudhatja, hogy melyik embere milyen mértékben agresszív… Az ügynek még nyilván lesz folytatása. A dolgot mi sem, de gondolom, hogy a magyarkanizsaiak sem fogják ennyiben hagyni. Egy alig 16 éves fiú meghalt, ezt a tényt pedig nem lehet megmásítani. A családot szörnyen megviselték a történtek. Csak a tegnapi nap folyamán két ízben járt náluk az egészségház mentőkocsija, kétszer pedig az esti virrasztás idején is ki kellett hívni az orvost a temetőbe…

Arnold unokaöcsémet ma 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a csantavéri Nagytemetőben.


Szabó Angéla   



Frissítés: 01.

Az oromhegyesi Atlantis Garden Disco vezetőségének közleménye 
a tragikus esettel kapcsolatban:

Mint tudjátok, sajnálatos módon egy fiatal péntekről szombatra virradóra, jóval zárás után a klub előtt elhunyt. Mivel mindenféle vádaskodások elhangzottak a számlánkra, hivatalos reagálásunk a következő.

Néhány fiatalt kabátlopáson értünk aznap este. A rendőrség a tettesek adatait a klub előtt felvette és jegyzőkönyvet írt róla. Amikor a rendőr és a biztonságiak társaságában az egyik fiatal azt akarta megmutatni, hová dobták az ellopott kabátokat, hányni kezdett, azt visszanyelte, és az újvidéki boncolás is megállapította, hogy megfulladt a saját hányásában. A mentőt is a rendőrök értesítették. A klub biztonsági szolgálatával semmilyen konfliktusa nem volt, az eset jóval zárási idő után történt. A sajnálatos eset is legyen tanulság mindenkinek, vigyázzatok az alkoholfogyasztással, és ha már isztok, akkor mértékkel tegyétek!

Az Atlantis Garden Disco vezetősége

Frissítés: 02.

„Inkább haljak meg, mint hogy a 
fiam temetését kelljen látnom!”


Tegnap eltemették Romić Arnoldot

Tegnap (június 2-án) délután eltemették azt az a nem egészen 16 esztendős csantavéri fiút, aki szombaton hajnalban tragikus és egyelőre még tisztázatlan körülmények között hunyt el az oromhegyesi Atlantis diszkó parkolójában. Romić Arnoldot a központi Nagytemetőben helyezték végső nyugvóhelyére, az apai nagyanyja és a 36 éves korában elhalálozott nagybátyja mellé. Utolsó útjára a család, a rokonság, a barátai, az osztálytársai és az ismerősök kísérték el.

A Csantavéren még szokásos halottvirrasztás órái is, a temetési szertartás is és az ilyenkor kötelező búcsúztatás is – a legtöbb gyászoló számára – igencsak emberpróbáló volt. Kiváltképpen a halott fia koporsójára ráboruló és hangos szóval a Miatyánkot imádkozó, súlyos rákbeteg édesapa siratója volt lélekbe markoló. „Inkább haljak meg, mint hogy a fiam temetését kelljen látnom!“ – ismételte többször is. Az 54 éves Fábrik László akárcsak vasárnap négy alkalommal, a temetés ideje alatt is orvosi ellátásra szorult. Amikor a gyermeke koporsóját a sírgödörbe eresztették, rosszul lett, eszméletét vesztette, a temetőben pedig riadt csend támadt, mikor a sírhely közelében a fűben lefektették. A szertartás végére a helyszínre kiérkező mentők beszállították a helybeli egészségházba.

A 6 kilométerre lévő Tornyos faluból kerékpáron és egy-egy virágcsokorral megérkeztek Arnoldnak azok a barátai is, akik szombaton hajnalban az oromhegyesi szórakozóhelyen látták/hallották, mint ütik-verik az éppen hazafelé induló autóuszról leszállított társukat. Elmondásuk szerint azért jöttek csak ketten, mert a harmadik társukat még a reggeli órákban bevitték a tornyosi rendőrállomásra, onnan pedig Magyarkanizsára. Arról a közel 18 éves fiatalról van szó, aki szinte naponta megfordult a Fábrik család otthonában és aki a kényes esettel kapcsolatban nyilatkozott a sajtónak, aki állításait felvállalta a nyilvánosság előtt is. Arnold rendőri bántalmazásáról szóló beszámolójával pedig megcáfolta azt az állítást, hogy a részeg fiúnak a saját hányadéka okozta a fulladás által bekövetkezett hirtelen halálát.

Tegnap, az este végén megkérdeztem a szokatlanul furcsa körülmények között elhunyt csantavéri fiú nagybátyját – aki a tragikus eset súlya alatt teljesen összeroppant család ügyeinek intézését felvállalta –, hogy miként foglalná össze a nap történéseit.

Fábrik Péter arról számolt be, hogy a délelőtt folyamán néhány rejtett számról érkező telefonhívást kapott, amelyekben halálosan megfenyegették.

– Délután pedig, miután hazaértünk a temetésről és éppen asztalhoz ültem, mert már két napja egy falatot sem ettem, kaptam az értesítést, hogy a tornyosi fiatalembert kiengedték a magyarkanizsai rendőrállomásról, de nem tud mivel hazajutni, menjek el érte. Az édesanyjával és egy kislánnyal a központi buszmegállóban várakoztak. Azt mesélte, hogy már a tornyosi rendőrállomáson is kapott verést, és ugyanez folytatódott később Magyarkanizsán is. Kérdezgették és pofozták. Elmondása szerint arra akarták rávenni, hogy többé ne beszéljen a szombaton hajnalban történtekről... Arnoldot illetően pedig a napokban már többet fogunk tudni, mert az újvidéki kórházban elkészülnek a boncolás eredményei. Bár – az eddig történtek után – meglehet, hogy azt is majd fenntartásokkal kell fogadnunk. Egészen pontosan arra gondolok, hogy állítólag már szombaton (amikor a szülei jóformán még azt sem tudták, hogy hol keressék, és hogy él-e a gyerekük vagy meghalt) „kiszivárgott“ a kórházból az az információ, hogy az unokaöcsém halálát fulladás okozta. Az ügyben érintett szórakozóhely illetékeseinek talán nem Újvidékre kellett volna telefonálgatniuk, hanem a szülőket kellett volna azonnal értesíteniük a bekövetkezett tragédiáról. Ehelyett teljesen magukra hagyták őket. Ha az eset felderítése a továbbiakban is ilyen félelemkeltésre alapozott módszerekkel történik, akkor alighanem minden eshetőségre fel kell készülnünk.

Szabó Angéla

2013. november 1., péntek

Temető




A hervadás bús pompájában áll most
A temető. Ó, mennyi szín, derű,
Fehér és lila õszi rózsatenger,
Mely hullámzik az enyészet szelére.

Egy alacsony pad vár rám pihenőül,
Elõtte zöld deszkából ácsolt apró
Sírdomb szelíden mosolyog a fényben.
Fölöttem magyar égnek végtelenje,
Előttem a határtalan magyar táj.

E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,
Mint elhervadt virág az õsi kertben.
Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.

E kicsi hant elõtt, e nagy magányban
Megölelem az édes életet,
Mely ragyogást küld jeltelen sírokra
S virágözönt az ódon temetõkbe
S az õszi nap csókjával arcomon
Megindulok rózsásan, dalosan,
A boldog elmúlás víg vőlegénye.

Juhász Gyula

2011. október 30., vasárnap

A templomkertben, a kőrispadon, a csókai pap haragszik nagyon...


Mindenszentek és halottak napja alkalmából a temetőt járva, emlékek jutottak eszembe. Sírok mellett elhaladva arcok, szavak, történetek elevenedtek fel bennem. Mennyire élhettek teljes és boldog életet halottaink, mi volt az életcéljuk...

Csókán is van még temető "nem-csak" Terjánon, amelyben nem kerül a kegyelet virága, nem kerül kereszt az áldozatokra! Az útódok még a mái napig rettegnek a megtorlástól, ma már értem, hogy miért! Talán egyszer felmerik vállalni...talán lesz bátorságuk, hogy vigyenek virágot és keresztet is állítsanak az apák sírjára...az ártatlanul kivégezett apák sírjára...


Csúrogon száll a fohász: 


"Mond apám mennyit ér egy emberélet ha magyar?
Erre nincs szó, nincs vigasztalás.
A Jó Isten adjon neked
nektek kik itt nyugosztok megnyugvást
Nekünk pedig megbocsájtást.
De lesz-e bocsánatkérés apám?"

Bízom benne, hogy Csókán is egyszer meghallják...egyszer!

A gyermek temetőn áthaladva összeszorult torokkal, Móra Ferenc kedves papjának sírhelyét jelőlő obeliszk áll vígyázban. Egy letünt kor dícső alakja, a nyájat vezető pásztor örök nyugodalma!


Móra Ferenc több művében megjeleníti Csóka plébánosát a csanyteleki származású Farkas Szilárdot: A festő halála, későbbi címén "Négy apának egy lánya" környezeti és emberi háttere Csóka és Tápé között oszlik meg. A regény pap­ alakját róla mintázta, akiről máshol is meghatottan emlékezik. Ő a hőse „Kisforró Zsuzsanna" c. költemé­nyének is.

Móra Ferenc így ír a csókai tartózkodásainak kezdetéről: „- 1907 őszén üzenetet kaptam a csókai paptól, hogy a Kremenyák tetején sok a cifra cserép, érdemes volna kivallatni a földhátat. Hírből már ismertem a csókai papot, Farkas Szilárdot, tudtam, hogy róla meg lehetne faragni az emberi jóság szobrát. Gondoltam, ha egyebet nem is találok Csókán, Szilárd maga megéri, hogy kimenjek oda... Másnap már a Kremenyák tetején bogarásztunk a főúrral. Másfél méter magas, kopasz halom volt a Kremenyák (a Zenta felé vezető úton éktelenkedett körülbelül négy kilométerre a Tiszától). A legelő zöld gyepéből úgy emelkedett ki, mint valami holttetem. Porhanyó földjét csak meg kellett rúgni, és marékszám dőlt belőle a kovaszilánk meg az apró cserépdarab. Érzett a fogásukon, hogy ezek sosem jártak a zentai vásárban. Úgy két-háromezer esztendővel ezelőtt régi gölöncsérek remekelték az említett cifra cserepeket. A főúr szerzett "hadsereget", ásós, kapás, lapátos embereket, én meg az időmet méricskéltem ki. Úgy számítottam, hogy három hét alatt készen leszek a Kremenyákkal, de a hetekből esztendők lettek.”

Emlékezzünk meg Farkas Szilárdról az "elfelejtett" csókai plébánosról Móra Ferenc által így mindenszentek és halottak napja alkalmából:

Kisforró Zsuzsanna

A templomkertben, a kőrispadon
A csókai pap haragszik nagyon.
Kilencre jár a hajnalicska-óra,
Készülni kéne prédikációra,
De nincsen hozzá kedve semmi sem.

Hogy is lehetne, édes istenem, -
Az Úr igéje nem kell senkinek már,
Mindig nyitott házába senki nem jár,
A Máriácskát nem vidítja senki,
Az édes Jézus szent nevét se zengi,
S a Krisztusatyafiság Könyvibe
Nem ejt bűnbánó könnyet senki se.
A nagyszakállu szentek a falon
Azért is néznek olyan szilajon
S az angyalocskák lenvirágszeme
Szomorusággal azért van tele,
S az istenszem is a mennyezeten
Azért sugárzik olyan hidegen.

Ki jár templomba? Kisforró Zsuzsánna.
Az meg jobb volna, hogyha sose járna,
Mert alighogy ő prédikálni kezd,
Egy-két sóhajt a vénség megereszt,
S még ő kész sincsen a prefációval.
Mikor az már kész minden égi jóval,
S a sok szép szentbeszédet szüntelen
Átalussza a vén szégyentelen.

És csendül a harang, giling-galang,
És szárnyal a hang, mint szelid galamb.
Másodszor csendít hasztalan Gregor,
S a pap szivének szent haragja forr,
A csipkebokrok rengő sátorán át
Ahogy meglátja Kisforró Zsuzsánnát.
Felfogódzva a harmatos gyepen
A nénike a rét felé megyen.
Két libácskával a hóna alatt
Sokat lép, mégis keveset halad.
Szánnivalóan gúnyában, erőben,
Elszáradt kóró a napos mezőben.

No most jókor jössz - mordul fel a pap,
S eltökélve a Bibliára csap,
De megszégyenli hirtelen magát,
Megsímogatja a szent bibliát,
Találomra kinyitja valahol,
Borzasztó buzgalommal ráhajol -
Hátha azalatt - gondolja magába -
Az öregasszonyt elviszi a lába
S ő menekül meg a szidás elül...
Hanem ha nem, ha szem elé kerül,
Hát akkor... akkor megemlegeti,
Ahogy ő odamondogat neki.

A rózsák összesúgtak, a loncok integettek,
A méhek döngicséltek, a gerlicék nevettek,
És Kisforró Zsuzsánna soksarku furcsa árnya
Bohókán ingva-lengve ráhull a Bibliára.
A főúr pedig, a főúr szegény
Mindegyre összébb görnyed rejtekén.
Bóbiskol, mint öreg varjúmadár,
Utoljára álmot tetetne már,
De a jó napot, adta boszorkánya,
Csak ráköszönti Kisforró Zsuzsánna.

A csókai pap szíve elszorul,
Kedves fejét felüti komorul
S bár inkább elszaladni volna kedve,
Szemét az ártatlan libákra vetve
Megszólal, s hangja szigorú nagyon:
Tudja-e, hogy ma vasárnap vagyon,
És tudja-e a parancsolatot,
Hogy: megszenteljed a vasárnapot?

Anyónak tetszik szörnyen a dolog.
Boldog egyűgyüséggel mosolyog.
Hogy a pap úr így szóba állt vele,
Holott nincsen rá semmi érdeme.
A szót különben érti is, nem is
És azt feleli rá, hogy: igenis,
Csak a két libát leviszi a tóra,
De visszajön a prédikációra.

- Az kell nekem csak - dörmögi a pap
S haragja, érzi, újra lángra kap.
Jó, jó - azt mondja -, isten hírivel,
Csak menjen kend, ahova menni kell.
A jó Isten se veszi rossz neven.
Ha egyszer nem lesz a misén jelen,
Hisz mulasztani máskor nem szokott.
Tudom, hogy szereti a templomot.

- Lelkem-galambom, - anyó feleli
És két libáját addig leteszi -
Hát én már semminek se örülök,
Csak a templomba hogyha beülök.
Ott, tudja, minden olyan tiszta, szép,
Nevet rám a sokféle drága kép,
Az orgona is olyan szépszavú,
A tömjénfüst is olyan szépszagú,
Aztán olyan nyugasztaló a csend,
A legyecskék se csípnek odabent,
S olyan jó híves is az én padom
Ott a sarokban, a bal oldalon.
Ha beleomlok, mint a holttetem,
Minden bajomat, búmat feledem,
S ott pihenem ki magam egy kicsit -
Mindjárt megyünk már, csitt, papatyi, csitt!

A főúr olyan mélán szomorú.
Szemében fénnyel játszik a ború
És szemrehányás nélkül integet:
Aludni is láttam már kelmedet!

És szól Zsuzsánna, előrehajolva:
- Lelkem-galambom, hogyne látott volna
- És suttogóra veszi itt a szót -
Ahogy leteszem a szent olvasót,
S öreg szemem egy kicsit lefogom -
Olyan szép az, hogy ki se mondhatom!
Csitri kislánynak látom magamat,
Hancúrozunk a feszület alatt
S hogy elszunditok a reves padon,
Elém lebeg egy sugár hajadon,
Pirúl az arca, a szeme ragyog -
Oh Istenem, hogy ez is én vagyok!
Fátyolban állok az oltár előtt,
Szorítom, tépem a jegykeszkenőt,
Addig szorítom, addig huzigálom,
Szemfödelet sző belőle az álom,
S kilenc halottamon teríti szét,
Mindnyájukért itt mondtak gyászmisét
Itt mindnyájukat visszaálmodom,
Velük vagyok minden vasárnapon...

És csendül a harang, giling, galang,
És szárnyal a hang, mint szelíd galamb.
A harmadikat csenditi Gregor,
Libáiért a szüle lehajol,
Sietek velük - azt mondja - a tóra,
Hogy visszaérjek prédikációra. -
S a pimpimpáré-csillagok fölött,
Melyekbe a gyepszél felöltözött,
Ahogy eldöcög Kisforró Zsuzsánna,
A pap tünődve nézdegél utána.
Aztán - hát tehetett-e egyebet? -
A padba egy kisvánkost tetetett.

2010. november 1., hétfő

Látjátuk feleim szümtükhel*...

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk... (Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk...) Por és hamu no meg szemét! A temetőben, a csókai római katolikus temetőben halottak napján...A szemetet nem kellet volna a közművesítési vállalat "magyar-keresztényeinek" elhordaniuk a csókai római katolikus temetőből? Értem, a választások elmúltak a puszta ígéretek elillantak...A rendbetett sírkerteket a szemétdombok csúfítják Csókán... Aki nem ismeri a múltját, nem tisztelheti jelenét és nem készülhet fel a jövőre...Szégyen!!!
A csókai római katolikus temető halottak napján: 
A bejáratnál lévő szemetes konténer teljesen tele, mellette sírról lehordott keresztjelkép eldobva...
Krisztus urunk kereszthalálát a szemét "ékesíti"...
Egy sírkert utca egy szeméttelep...
Egy másik sírkert utca egy újabb szemétteleppel...
A sírokról "lehervadt" művirágokat hova dobjuk? Csakis a sír mellé...
Kijelölt szemétlerakó, hol is lehetne máshol? Csakis a sírok között...
Kukorica termesztés a csókai temetőben az 1831-ben tömegsírban temetett kolerások fölött...  
Szárkúp a csókai temetőben...
...Szerelmes brátim! vimádjomuk ez szëgín embër lilkíért, kit Úr ez napon ez hamus világ timnücë belől menté, kinek ez napon tëstét tömetjök; hogy Úr űt këgyilméhel Ábraám, Izsák, Jakob kebelében helhezjë; hugy bírságnap jutván mënd ű szentëi ës ünüttei küzëkön jou felől johtatnia íleszjë űt! Ës tiü bennetük. Clamate ter: kyrie eleison!
...Szerelmes Barát[a]im! Imádjunk ez[en] szegény ember lelkéért, [a]kit Úr ez[en] napon ez[en] hamis világ tömlöcéből mente, [a]kinek e napon testét temetjük, hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy bírságnap jutva mind[en] ő szentei és kiválasztottai között jó felől iktatva élessze őt! És tibennetek. Clamare ut: kyrie eleison!
Ma halottak napján Csóka lelkét is temettük...Farkas Szilárdra** idén sem került virág...Móra Ferenc Csókán hagyta a csapot és a papot...
*Halotti beszéd és könyörgés
**Farkas Szilárd csókai plébános, akinél Móra Ferenc megszállt a csókai ásatások során és akitől minden segítséget megkapott a Csókán töltött éveiben.

Ha tudni akarjátok, hogy egy nemzet mennyire becsüli múltját, nézzétek meg temetőjét!  Széchényi István

2010. október 23., szombat

Halloween*, avagy minden-szentnek...



Callidum esse ad suum quenque questum, nequum est.**

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban más napokon tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére.

halottak napját előzi meg. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. A mindenszentekhez és a halottak napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják. 

A mindenszentek ünnepe a "pogány" világból ered. A kelták újévének napja volt, amelyet ők Samhain-nak nyárvégnek neveztek és a tél kezdetét jelentette nékik. Tájegységekként alakult e szokás világ, viszont egységes a gondolatvilág, miszerint azon az éjszakán a világ rendje felborul. Az e világi és túlvilági határok elmosódnak, megnyílnak a túlvilág kapui, avagy tündérdombjai és halottak és szörnyszülöttek békésen besétálhatnak képzelet világunkba és mi is, ha fel vagyunk vértezve különböző mágiával, -netalán kiválasztottak és elég bátrak vagyunk, átsétálhatunk a holtak birodalmába... 

A Rómaiak a fák és gyümölcsök úrnőjének - Pomennának ünnepét is, ekkor ünnepelték meg. Az egy-ház a középkorban (a globalizációt, akkor inkvizíciónak hívták...) az ünneplőket sátánimádással vádolta, -esetenként boszorkányszombat vádja végett égett a boszorkányok alatt a máglya...Archaikus - "paraszt-barokk" világunkban Szögedön, ha a paraszt embör a halottak hetén szántani mönt, azt mögtámadta a hóttetöm az Atheroma. Székelyföldön kemencére való cipót sütöttek, amelyet a halottak lepényének neveznek és kiosztják a szegényeknek, hogy imádkozzanak az elhunytakért, hogy a hazatérő elhunyt családtag ne sírva menjen vissza a túlvilágra......



A kelták utódjai hatalmas tűzet gyújtanak, terményáldozatot mutatnak és a kialvó tűz parazsát otthonaikba viszik, tűzet gerjesztenek általa és egész éjjel imádkoznak...E szimbólum világból alakult ki a bevándorló írek "jóvoltából" az Egyesült államokban a Halloween ünnepkör, amelyből nem maradhat el boszorkányok, csontvázak, feketemacskák, tökficsorok jelmezes felvonulása, házibulis jóslásokkal lezárva...

A Jack O'Lantern nevére faragott "tökficsor" kultusza honnan is ered? A legenda egy részeges ír kovácshoz vezethető vissza, aki léha életéről volt híres és egy alkalommal az ördögöt is megviccelte és alkut kötött vele, hogy halálakor a lelke nem kerül a pokolba. Jack O'Lantern halála után a menybe szeretett volna jutni, de Szent Péter útját állta...Így a pokolból és mennyből kirekesztett kovács az ördögtől kapott egy szén darabot, hogy a sötétségbe rekedt szelleme láthassa az utat. Jack O'Lantern szelleme vajrépába tette a széndarabot és bolyong, mint számkivetett...E legendában visszacseng az amerikai Halloween lényege, miszerint a halott lelkek visszatérnek a földre és az élők és halottak közötti határ elmosódik egy éjszakára. A vajrépát időkben a tök felváltotta és megszületett az amerikai Halloween-i álom a tökficsorról...


Mindenszentekkor elcsendesülünk, emlékezünk. Emlékeink között elveszített szeretteink, barátaink, ismerőseink bennünk féltve őrzött képe elevenedik fel. Megjelennek a színek az ízek a hangok a bársonyos tapintások...Elmentek, velük többé e halandó világban nem találkozunk. Mérlegelünk, értelmet adunk értelmetlen dolgoknak, hinni próbálunk a lehetetlenben, mert bennünk van kódolva a túlélés ösztöne. Korán jött haláluk, szép volt e, vagy csúf, sokat szenvedtek vagy pillanat műve volt? Igen, élhettek volna még, mert nélkülük sivárabb lett világunk. A nagyok is halandók, a műveik túlélik a biológia létüket az árnyékvilágban. A sírkövek történeteket zárnak le és csak a szél játszik felettük szép zenét...

Emlékezünk a mártírokra is, akik szent ügyért haltak meg, mert ők tudták, hogy: "A jó pásztor életét adja juhaiért-Jn 10,11" Az ítélkezők fel tudnák e venni a vállukra a szenvedés keresztjét, vagy csak a varjak károgásával tudnak azonosulni a temető csendjét megtörve?

Temetőink megszentségtelenítése sem új keletű. Milyen lelkületű az a lény, aki erre is képes? 
Csókán és környékén öt temetkezési hely szenved a pusztító kezek végett. Csóka keleti vidékén a terjáni temető, melyen keresztül a disznóhizlalda bűzös vízét vezették keresztül évtizedek során. A csókai R. katolikus temetőben a kolerában elhunytakon kukoricát termesztenek. Csóka észak - keleti vidékén a második világháborút befejező győztes partizánok megnyomorított embereket élve is elhantoltak, előtte a mai Móra Ferenc Művelődési Egyesület székházának pincéjében megkínozták és megölték többségüket. A helyi "polgármester" édesapja is köztük volt, bár a "polgármester" védekezőleg mondja, hogy ő, akkor kisgyermek volt és nem is emlékezhet a csókai "hideg" napokra, viszont megjelölhetné édesapja sírját, hiszen neki köszönheti élete világát...Csóka nyugati - bejárati részén a műút, amely Zentára vezet kettő temetőn megy keresztül. Bálkézfélöl a zsidó temető volt, ahonnan szépen lassan eltűntek a márvány obeliszkek, jobb kéz felől az ó hitűek temetője volt. Innen jobbra a téglagyár üregeibe-vájataiba biológia trágya érkezik a zentai cukorgyárból a kőkorszaki ember eltávolított maradványainak nyughelyére...A költő megírta: "..., mert vétkesek közt cinkos aki néma."
Miért teszik? -Mert méltányos hogy, ki-ki a maga javát szolgálja népiesen fogalmazva: Minden szentnek maga felé hajlik a keze. A holtak nem beszélhetnek...A mai "globális inkvizícióban" semmi sem szent a profiton kívül, még az ősök sírját is megtapossák, ez nem olyan, mintha rajtunk taposnának? A múlt része jelennek, ahogyan a jövőnek, szép Új Birodalom van születőben az apokalipszis négy lovasa újra nyeregbe szökkent...

Szóljon értük a harang, verseljen sokat, idézze letűnt hős korokat! Gyújtsunk érettük is gyertyát és mondjuk el egy fohászt, mert ők is véreink voltak! Mi marad az utókornak, ha hagyjuk? Por és hamu...
Margit Zoltán

*Az angolszász országokban a mindenszentek napját megelőző este a halloween („minden szent estéje”)...
**Méltányos, hogy ki-ki a maga javát szolgálja. (=Minden szentnek maga felé hajlik a keze.).

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin