Hűtőkocsiban hozták haza a daganatos beteget Csókára

Csehák Gábor

A kamenicai Onkológiai Intézet és otthona közötti út bizonyára emlékezetes marad a csókai Csehák Gábor (50) számára, akit vastagbélen lévő daganat eltávolítása után nem mentőkocsiban szállítottak haza, mint ahogyan az emberhez méltó és elvárható volna, hanem egy hűtőkocsiban, mint a levágott jószágot!


Csehák Gábor bizony az otthonáig vezető száz kilométeres utat frissen műtötten a zentai Temporeks cég hűtőkamionjának sofőrfülkéjében tette meg. A lapnak kénytelen volt elismerni, emlékezetes marad számára az út, mert a biztonsági öv éppen a frissen műtött területet nyomta.


-A főnővér hétfőn szólt, hogy másnap hazaengednek, s azt is mondta, erről értesítette a csókai kollégákat. Igen ám, de értem, elbocsátásom után nem jött a csókai egészségház kocsija! Arról, hogy a mentő valószínűleg nem is fog megérkezni aznap, felesége tájékoztatta, akinek azt mondták, legfeljebb másnap tudnak kocsit küldeni az addigra a kórházból már elbocsátott, frissen műtött betegért, mert későn szereztek tudomást a szállításról.


-Nem volt mit tennem, felhívtam kollégáimat a zentai TemporeX húsgyárból, van-e esetleg útjuk errefelé és el tudnának-e értem jönni. Ők pedig, amikor széthordták a húst Újvidéken, eljöttek értem és hazavittek a hűtőkocsival”, mesélte a csókai Csehák Gábor.

Dr. Lévai Szenes Ibolya, 

a csókai egészségház igazgatója a lap megkeresésére azt nyilatkozta: 

- Csehák Gábor az egészségügyi alap zentai fiókjának biztosítottja, de Csókán van a lakhelye. A probléma úgy keletkezett, hogy a távirat Kamenica, Zenta és Nagykikinda között bolyongott. Amikor végül megérkezett hozzánk, már késő volt, nem tudtunk érte elmenni, mert valamennyi kocsinkat más munkára osztottuk be. A betegeknek és a hozzátartozóiknak meg kell érteni, hogy kis flottával, gépparkkal rendelkezünk, és ez történik meg amikor a hozzátartozók türelmetlenek a beteg nyugtalan és megijed.

Ismét országos sajtó foglakozik Csókával, piciny település, de zajlik az élet. Valahogy itt minden fordítva működve tűnik jónak pl.: minél szegényebb a község (minden negyedik lakos szociális eset), annál több a dáridó, eszem-iszom, megfőzöm, kidobolom, eltapsolom...

Ideje lenne a felügyelőségeknek a szemét erre az oldara fordítani, kicsit átrázni mi is történik itt valójában és a csókai daganatos beteg Csehák Gábor sem érkezik kollégái által a hűtőkocsi sofőrülésén haza, hanem emberhez méltóan, mert nem ő volt türelmetlen, hanem a beteg ágyát fel kellett szabadítani...

Mit tesz a pártkönyv...jót nem...

Kurir nyomán Margit Zoltán

Moneytalks - Gengsztermorál a fehér köpenyes társadalomban

 

Aki élete során akár csak egyszer is bekerül a szerbiai egészségügyi rendszer darálójába, az (igen nagy valószínűséggel) hamarosan rémtörténeteket kezd el mesélni mindarról, amit látott, hallott – másokkal kapcsolatban, vagy arról, amit éppen a saját bőrén volt kénytelen megtapasztalni. És ha már egyszer csúfosan pórul járt, alighanem gyorsan elveti majd az egykoron volt pozitív előítéleteinek súlyos koloncát. Már ha egyáltalán dédelgetett magában valaha is idillikus képet a honi egészségügyben uralkodó állapotokról. Ha pedig evilági nyűglődése során talán többször is belefutott már a pergő puskatűzbe, a golyózáporba, aligha fog hinni annak a rózsaszínű csendéletnek, amelyet a fehér köpenyes társadalomról igyekeznek festeni gyakorta a politikusok.

Csapdamesék

Hosszú-hosszú időn át nyilvánvalóan az volt az általános társadalmi érdek, hogy az egészségügy szégyenletes általános helyzetével kapcsolatosan jobb igét hirdessenek, mint amilyen a kőkemény valóság. (Nem véletlenül vonom le ezt a következtetést, ugyanis ezt példázta a gyakorlat.) Igyekeztek olyan látszatot kelteni, hogy a Szerbiai Egészségbiztosítási Intézet – kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de – tulajdonképpen eredményesen gazdálkodik, ügyesen sáfárkodik a rábízott pénzzel. De amint az a mi Szerbiánkban lenni szokott: a látszat csalt. És az még hagyján is volna, ha csak maga a látszat csalt volna! De csalt néhány élbolyos, korábban országos hírűnek és igen komoly szakmai tekintélynek örvendő egészségügyi intézmény vezetője is, meg az orvosi gárdája néhány kiválósága is. Legalábbis mostanra már igencsak megalapozott ennek a gyanúja.

A Szerbiai Egészségbiztosítási Intézet 20 milliárd dináros veszteséggel zárta az elmúlt évet. És hogy a dolog még abszurdabb legyen, ezt a „pompás eredményt” az igazgató úr egyenesen sikerként könyvelte el. Merthogy könnyűszerrel lehetett volna ennek az összegnek akár a duplája is. A korábbi években ugyanis az volt a jól bevált gyakorlat, hogy az előző évihez képest – decemberre – mindig szinte megkétszereződött a hiány. És ezt az adósságboglyát egyre csak görgeti maga előtt, évről évre. (Tudom, az oximoronok oximoronja ez a folyamatos energiahiányos állapot. Mégis nagyon úgy fest a dolog, hogy „az Úr szőlője sehogyan sem akar teremni”.) A veszteség oroszlánrészét a gyógyszertárak irányába való tartozás jelenti. Elsősorban azokról az orvosságokról és olyan gyógyhatású készítményekről van szó, amelyek az úgynevezett pozitív gyógyszerlistán szerepelnek, vagyis amelyek vénykötelesek. (Megközelítőleg 2000 fajta orvosságról van szó. Legutóbb 238 termékkel bővítették a lajstromot.) Érdemes megemlíteni, hogy időről időre hallani olyan véleményeket is, amelyek szerint, ha az országban nem lennének állami ellenőrzés alatt a gyógyszerárak, akkor azok a mostaninál jóval alacsonyabbak lehetnének, és maguk a rászorulók is könnyebben hozzájuthatnának a megszokott orvosságadagjukhoz.

  Gigacsalások

Az elmúlt másfél évben a szerb nyelvű fővárosi lapokban gyakran jelentek meg olyan írások, amelyek arról számoltak be, hogy a siralmasan legatyásodott – már-már koldusbotra juttatott – szerbiai egészségügyben valósággal tombol, és soha-soha nem látott méreteket öltött a korrupció. Egyes intézményekben gigacsalások egész sorozatát követték el a hitványlelkűséggel megvert legfelső vezetők és a hippokratészi esküt szemrebbenés nélkül megtagadó/megtaposó/meggyalázó gyakorló orvosok, hivatásos gyógyítók. Akik igencsak gyakran koptatták a titkos ösvényeket. (Nemes Nagy Ágnes mondott olyant, hogy: „Ez az ösvény, sosem fösvény.”) Az általában igencsak szégyenlősen induló, és a zűrös ügyek kivizsgálásában folyton el-elakadó, füstkavaró nyomozások arra engednek következtetni, hogy a legtöbb visszaélést, csalást, bűncselekményt vagy valamely intézmény építésekor (még az építkezés során), vagy pedig a kimondottan drága egészségügyi berendezések, műszerek, gyógyászati eszközök beszerzése idején követték el. A gyanús esetekkel kapcsolatos feljelentések általában névtelenül érkeztek a Szerbiai Egészségügyi Minisztériumhoz és a Szerbiai Képviselőház egészségügyi bizottságához. Több esetben a leleplező dokumentumokat is megküldték, amelyek nem ritkán arról is árulkodtak, miként sérültek a betegek legelemibb orvosi ellátásra való jogai. (Derültek ugyan ki kapitális disznóságok, valahogy mégis elmaradt az ilyenkor várt, általános és jéghideg kritikazuhatag, az ilyenkor szokásos cifra szitokáradat. Ami meglehetősen furcsa, legalábbis a számomra.) A felszínre került visszaélések közül a legkegyetlenebbül szívbe markoló talán az volt, hogy mintegy 3500 vajdasági rákbeteg nem kaphatta meg a kellő időben a sugárkezelést, mert a hazai páciensek helyett inkább 400 külföldit gyógyítottak – persze, a hivatalos várólista megkerülésével, soron kívül, és ami szintén nem mellékes, 3-4 ezer euróért fejenként. (Kegyetlen örök törvény: ember emberrel sózza a földet. Avagy: jó pénzért, mindent. De mindent!) A kényes/kínos ügyeknek emberi vonatkozásai is felsejlenek, ugyanis azok a szakemberek, akik nem voltak hajlandóak részt venni a hetedhét országra szóló, botrányos megvesztegetésekben, egyéb alternatívájuk nem lévén, távozásra kényszerültek. Egyik intézményben ily módon 20 onkológus és radiológus veszítette el az állását. Abba pedig, hogy a szakemberek kierőszakolt eltávolításával milyen veszteség ér(het)te magát az intézményt, egyenesen jobb bele sem gondolni…

Hogy ezt a mérhetetlen elaljasodást látva, mit tesz Mr. Hippokratész?! Jó kérdés. Félrenéz? Csupán közömbösen elfordítja a fejét? Vagy esetleg ingatja is azt rosszallóan? Egyetlen szava sincsen?

Pénzbeszéd

A közelmúltban az Orvosok Ligája megszondáztatta a maga tagságát. A névtelenül végzett ankétolás során csupán egyetlenegy kérdésre keresték a választ: Mi jelenti a legnagyobb gondot az egészségügyben? Legtöbben az alacsony keresetet jelölték meg, utána következett a szakemberhiány, majd pedig a mindjobban elharapózó korrupció.
Az egészségügyben dolgozóknak még az elmúlt év végén beígérték az idénre tervezett kétszeri fizetésemelést. Négy százalékosat áprilisra, 0,9 százalékosat pedig októberre. A kádergondok kétarcúak. Egyszerre mutatkozik felesleg is, meg hiány is. Igen sok fiatal, pályakezdő orvost találni a munkanélküliek listáján, ugyanakkor a jól képzett egészségügyi szakemberek hiánya is egyre erőteljesebben érezteti a hatását.
A pénz csáberejéről mindig a rímfaragás méltán irigyelt mestere, Kopeczky László jut eszembe, aki imígyen fogalmazott: „A pénz beszél. Ne ugassatok!”

És valóban. A pénz mindent tud rólad. A pénz mindent elmond rólad. A pénz megmondja, ki vagy. Csak hallgasd, mit beszél! És kattog a fejemben egy AC/DC-dal is. A Moneytalks című.

„… you broke the laws,
you hustle , you deal, you steal from us all.
Come on, come on, love me for the money,
Come on, come on, listen to the money talk.”

És amíg a pénz mozgatja és uralja a világot, addig mi mit tegyünk? Hová meneküljünk? Magánutópiánk szigetére…

                                                                                                                                        Szabó Angéla